1965. augusztus 13.
Az Úr Jézus régebben mondott szavait elmélkedtem át:
"Nem tudok lemondani rólad." -Utólag elcsodálkoztam ezen, s úgy gondoltam, ezt biztosan rosszul értettem.
Az Úr Jézus közbeszólt:
"Nem értettél rosszul. Miért csodálkozol ezen, hogy nem tudok lemondani rólad és egyetlen lélekről sem? Nem ontottam-e ki minden csepp Véremet érted, értetek? Az Én akaratom az, hogy üdvözítselek benneteket. Erzsébetem, akard te is minden erőddel, életed minden pillanatában!"
1965. augusztus 18.
Amint reggel a szentmise idején Eléje borultam és bűneim mélységes bánatával kérleltem Őt, Ő ismét meghatottságát és Szent Szívének dobogását éreztette vele, s közben ezt mondta:
"Irgalmas Szívem megbocsátó szeretetének teljes bírását már rég megkaptad. Ezt a mélységes bűnbánatot, mellyel most Elém borultál, mások helyett fogadom el és adom bűnbocsánatomat..."
S míg szavait kimondta, oly nagymértékben árasztott el szeretetével, hogy ismét remegés fogott el. Nem lehet ezt szavakkal kifejezni... Amióta a szeretet tüze éget, igen gyakran elragad, sokszor a legváratlanabb pillanatokban teszi ezt...
1965. augusztus 27-28.
Imádott Jézusom, úgy fáj az, hogy érzem, fáradtságom miatt ma éjjel nem tudok virrasztani a haldokló lelkekért! De ugye, Te látod lelkemben azt a nagy vágyat, mellyel meg szeretném ezt tenni? Ő nagy-nagy bánatomban vigasztaló szavakkal szólt:
"Elfogadom most lelked nagy vágyódását, melyet a haldoklókért felajánlasz. Igen, ezt is haldoklók lelke javára fordítom."
Igen megnyugodtam, és miután lepihentem, az éjszakai pihenés idején többször felébredtem, és azonnal a haldoklókért könyörögtem, de annyi erőm nem volt, hogy felkeljek virrasztani. Az Úr Jézus még az éj folyamán is biztosított arról többször is, hogy elfogadja ezt a vágyvirrasztást - így mondta.
Másnap, 28-án reggel, szentmise előtt és alatt:
"Erzsébetem, most folytatom az előző este elmaradt beszélgetést. Köszönöm erőfeszítésedet, de most figyelj és jól jegyezd meg, amit mondok."
Hogy a beszélgetést mások is megértsék, előbb le kell írnom azt, ami a családban történt. Egyszerre két kis unokám született. Az egyik augusztus 22-én, Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, a másik szeptember 8-án. Így azután a kevéske erőmhöz nagyon sok munkám lett. Éreztem, hogy ezt nem bírom. Megkértem az Urat, lenne olyan jó és adna erőt, mert ezt a meglévő kis erőmet nem tudom úgy beosztani, hogy mindkét kis menyemnek segítsek. Másnap, amikor felkeltem, csodálatos frissesség volt bennem, egész nap dolgoztam, és semmi fáradtságot nem éreztem. Így tartott ez kb. két héten át. S ez a rendkívüli erő, úgy éreztem, elsodort az Úrtól, mert már arra is gondoltam, ha ez így tart, hogy ilyen jó erőben maradok, akár még dolgozni is elmehetnék. Szóval a visszanyert testi erőm folytán ilyen gondolatokkal foglalkoztam. Az Úr Jézus e közben így kezdett beszélgetni velem:
"Most legalább még jobban megérted, hogy miért vagy így megfosztva testi erődtől. Látod, amíg gyenge voltál, addig minden erőddel Engem szolgáltál. Most, hogy erődet felfokoztam, nem úgy szolgálsz Engem, mint eddig. Gondolataid szétszórtak, és Rám kevesebb időt fordítasz. Nem is maradsz úgy Mellettem, mint eddig. A sok idődből és erődből Nekem sokkal kevesebb jut. Tehát még csak néhány nap, s elveszem a kapott erődet, melyet csakis családod javáért tettem meg..."
1965. szeptember 18.
Az Úr Jézus így szólt:
"Erzsébetem, nagy kérésem van hozzád. Elvállalod? Böjtölj kenyéren és vízen addig, míg a szent ügy el nem jut a Szent Atyához."
Ezt a kérést újra megismételte néhány nap után, Engem az előző kérés nagyon zavarba hozott, mert arra gondoltam, erre nem leszek képes a magam erejéből... Most nem volt szorongó kétely bennem a miatt, hogy ez az Úr Jézus kérése és akarata-e. A szeretet tüze éget, csak azt akarom, amit az Úr akar, így tehát nem kell félnem a gonosz megtévesztésétől. -Az Úr kérése igen megdöbbentett, nem tudtam azonnal igenlő választ adni. Az történt velem, amire még életemben nem emlékszem, hogy napokon át vajúdtam volna valamin. Általában ha én valamit kigondoltam, azt gyorsan átgondoltam, hogy is lehetne megtenni, és már nyomban hozzá is fogtam. De ez most nem az én gondolatomból indult ki, s a szavak "hallatára fellépett bennem asszonyi gyengeségem. Teljes erőmmel ellene voltam, tudtam, hogy akaraterő hiánya miatt képtelen leszek ezt megtenni. Három napig küszködtem magamban, majd a negyedik nap már gondolatban elfogadtam, és csak az ötödik és hatodik nap erős küzdelmei után teljes akaratommal is elfogadtam. A hetedik napon már örvendezéssel telt meg a lelkem. Az Úr akaratának teljes befogadása után elmentem a mellém rendelt nővérhez, és beszámoltam a lelkemben történő dolgokról. Ő ugyanis éppen gyóntatómhoz készült menni. Megkértem, kérjen számomra engedélyt a böjt megtartására. Az Úr kérésétől számított kilencedik napra megkaptam az eltiltó választ. Ezután lelkemben két napig nyugalom volt, de az Úr Jézus kérését megismételte ezen szavakkal:
"Kérésemet továbbra is fenntartom, melyet gyóntatódnál többször is meg kell ismételned."
Nagyod zavarba jöttem, és az Úr Jézus előtt gyóntatóm eltiltására hivatkoztam. 1965. szeptember hó végén
Az előre megbeszélt időre gyóntatómhoz mentem, és remegve a nagy nehézségek után, megismételtem az Úr kérését. Gyóntatóm ismét tagadó választ adott, és kifejtette előttem ennek lehetetlenségét. A kérést még ennek ellenére is megismételtem, mivel ez volt az Úr kérése. Utána a gyóntatóm tovább fejtegette előttem ennek lehetetlenségét, hogy ő csak Istentől kapott jogait gyakorolhatja, de ezt ő nem teheti meg, mert ez az 5. parancsolatba ütközne... Ha az Úr Jézus neki is tudtára adja kérését, ő nem fog ellene szegülni... és azonnal megadja az engedélyt.
Mikor az atyától eltávoztam, néhány órára megszűnt lelkemben mindaz a szenvedés, melyet az elutasítás váltott ki lelkemből. Azután a szenvedések oly erővel leptek meg, hogy napokon át alig volt jártányi erőm. Bármire is gondoltam, mely az étkezéssel összefügg, az ájulás környékezett. A reggeli és vacsora idején ez megszűnt bennem, mert az Úr Jézus kérésére évek óta csak kenyeret és vizet veszek magamhoz. Erre Ő kért, és azt mondta, hogy csak délben vegyek magamhoz egyéb ételt, de ezt sem az ételek ízéért, hanem csakis testem táplálására. Hétfőn és csütörtökön is csak kenyéren és vízen élek, és pénteken is csak este hat óra után veszek magamhoz más táplálékot. Így ezeken a napokon megszűnik lelkemben az a szenvedés, melyet akkor érzek, ha más táplálékot is veszek magamhoz... Nem tudom leírni azt a szenvedést, melyet azóta elszenvedek. Állandó belső szorongás, undor és rosszullét lép fel bennem.
Egy napon az Úr Jézus e szavakkal szólt hozzám:
"Ugye látod, mennyire szeretlek! Jóravaló törekvésedet így jutalmazom és megváltó munkám javára fordítom. Szükségem van áldozataid meghozására, hogy a Mi közléseink lendületét és megbántott Szent Szívem engesztelését szüntelenül így szolgáld!"
Még hosszan beszélgetett, és kérését kihangsúlyozva ismét gyóntatómhoz küldött:
"Kérésemet ismételd meg előtte. Ne félj! Mondd meg, kérésemet mindaddig fönntartom, míg az Általunk közölt kérések a Szent Atyához nem jutnak... Közöld gyóntatóddal, hogy Én úgy változtatok szenvedéseiden, ahogy az Én isteni bölcsességem és megváltó munkám kívánja. -Ne féljen Ő sem, hagyatkozzék Reám! Erzsébet, kitartó türelemre van szükséged, és ahányszor Én küldelek, csak menj készséggel, alázattal! Vigyázz, mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem!"
Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy ez a kérése nem próbatétel volt-e részemre?
"Nem! Mert ha gyóntatód kérésemet nem mellőzi el, hanem Reám hagyatkozva elfogadta volna, akkor az Én közreműködésem által a te áldozatvállalásod meghozta volna azt az eredményt, mely isteni terveimben benne volt. Ő ugyanis megkapta volna azt a lendítő erőt, és minden erejével odahatott volna, hogy az ügy a Szent Atyához kerüljön. Mert a te áldozatos, szigorú böjtvállalásod állandóan sürgette volna őt a további intézkedésre."
1965. október 17.
Úrfelmutatás közben történt. Amint a pap elmondta az átváltoztatás szavait, abban a pillanatban csodálatos módon az Úr Jézus Szent Testének átlényegülését engedte az Úr Jézus éreznem, s így szólt:
"Ezt cselekedtem érted és minden lélekért. Ennek a fölséges pillanatnak átérzését isteni szeretetem különös kegyelmei által tudtad felfogni lelkedben."
Lelkem még utána néhány óra múlva is az átlényegülés csodálatos átérzésétől remegett. Lelkem nagy remegése közben arra gondoltam, hogy amikor az apostolok az átlényegülés csodájának perceit az Úr Jézus mellett testestől-lelkestől átélték, hogy bírták ők ki? Mert én ezt a néhány percben is (nem, rosszul írtam) csak néhány pillanatban is úgy éreztem, hogy rögtön szörnyethalok. S ha az Úr Jézus le nem csillapította volna bennem az átlényegülés rendkívüli hatását, még jártányi erőm sem maradt volna, hisz még az utóhatást is rettenetes volt kibírni.
Az Úr Jézus régebben mondott szavait elmélkedtem át:
"Nem tudok lemondani rólad." -Utólag elcsodálkoztam ezen, s úgy gondoltam, ezt biztosan rosszul értettem.
Az Úr Jézus közbeszólt:
"Nem értettél rosszul. Miért csodálkozol ezen, hogy nem tudok lemondani rólad és egyetlen lélekről sem? Nem ontottam-e ki minden csepp Véremet érted, értetek? Az Én akaratom az, hogy üdvözítselek benneteket. Erzsébetem, akard te is minden erőddel, életed minden pillanatában!"
1965. augusztus 18.
Amint reggel a szentmise idején Eléje borultam és bűneim mélységes bánatával kérleltem Őt, Ő ismét meghatottságát és Szent Szívének dobogását éreztette vele, s közben ezt mondta:
"Irgalmas Szívem megbocsátó szeretetének teljes bírását már rég megkaptad. Ezt a mélységes bűnbánatot, mellyel most Elém borultál, mások helyett fogadom el és adom bűnbocsánatomat..."
S míg szavait kimondta, oly nagymértékben árasztott el szeretetével, hogy ismét remegés fogott el. Nem lehet ezt szavakkal kifejezni... Amióta a szeretet tüze éget, igen gyakran elragad, sokszor a legváratlanabb pillanatokban teszi ezt...
1965. augusztus 27-28.
Imádott Jézusom, úgy fáj az, hogy érzem, fáradtságom miatt ma éjjel nem tudok virrasztani a haldokló lelkekért! De ugye, Te látod lelkemben azt a nagy vágyat, mellyel meg szeretném ezt tenni? Ő nagy-nagy bánatomban vigasztaló szavakkal szólt:
"Elfogadom most lelked nagy vágyódását, melyet a haldoklókért felajánlasz. Igen, ezt is haldoklók lelke javára fordítom."
Igen megnyugodtam, és miután lepihentem, az éjszakai pihenés idején többször felébredtem, és azonnal a haldoklókért könyörögtem, de annyi erőm nem volt, hogy felkeljek virrasztani. Az Úr Jézus még az éj folyamán is biztosított arról többször is, hogy elfogadja ezt a vágyvirrasztást - így mondta.
Másnap, 28-án reggel, szentmise előtt és alatt:
"Erzsébetem, most folytatom az előző este elmaradt beszélgetést. Köszönöm erőfeszítésedet, de most figyelj és jól jegyezd meg, amit mondok."
Hogy a beszélgetést mások is megértsék, előbb le kell írnom azt, ami a családban történt. Egyszerre két kis unokám született. Az egyik augusztus 22-én, Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, a másik szeptember 8-án. Így azután a kevéske erőmhöz nagyon sok munkám lett. Éreztem, hogy ezt nem bírom. Megkértem az Urat, lenne olyan jó és adna erőt, mert ezt a meglévő kis erőmet nem tudom úgy beosztani, hogy mindkét kis menyemnek segítsek. Másnap, amikor felkeltem, csodálatos frissesség volt bennem, egész nap dolgoztam, és semmi fáradtságot nem éreztem. Így tartott ez kb. két héten át. S ez a rendkívüli erő, úgy éreztem, elsodort az Úrtól, mert már arra is gondoltam, ha ez így tart, hogy ilyen jó erőben maradok, akár még dolgozni is elmehetnék. Szóval a visszanyert testi erőm folytán ilyen gondolatokkal foglalkoztam. Az Úr Jézus e közben így kezdett beszélgetni velem:
"Most legalább még jobban megérted, hogy miért vagy így megfosztva testi erődtől. Látod, amíg gyenge voltál, addig minden erőddel Engem szolgáltál. Most, hogy erődet felfokoztam, nem úgy szolgálsz Engem, mint eddig. Gondolataid szétszórtak, és Rám kevesebb időt fordítasz. Nem is maradsz úgy Mellettem, mint eddig. A sok idődből és erődből Nekem sokkal kevesebb jut. Tehát még csak néhány nap, s elveszem a kapott erődet, melyet csakis családod javáért tettem meg..."
1965. szeptember 18.
Az Úr Jézus így szólt:
"Erzsébetem, nagy kérésem van hozzád. Elvállalod? Böjtölj kenyéren és vízen addig, míg a szent ügy el nem jut a Szent Atyához."
Ezt a kérést újra megismételte néhány nap után, Engem az előző kérés nagyon zavarba hozott, mert arra gondoltam, erre nem leszek képes a magam erejéből... Most nem volt szorongó kétely bennem a miatt, hogy ez az Úr Jézus kérése és akarata-e. A szeretet tüze éget, csak azt akarom, amit az Úr akar, így tehát nem kell félnem a gonosz megtévesztésétől. -Az Úr kérése igen megdöbbentett, nem tudtam azonnal igenlő választ adni. Az történt velem, amire még életemben nem emlékszem, hogy napokon át vajúdtam volna valamin. Általában ha én valamit kigondoltam, azt gyorsan átgondoltam, hogy is lehetne megtenni, és már nyomban hozzá is fogtam. De ez most nem az én gondolatomból indult ki, s a szavak "hallatára fellépett bennem asszonyi gyengeségem. Teljes erőmmel ellene voltam, tudtam, hogy akaraterő hiánya miatt képtelen leszek ezt megtenni. Három napig küszködtem magamban, majd a negyedik nap már gondolatban elfogadtam, és csak az ötödik és hatodik nap erős küzdelmei után teljes akaratommal is elfogadtam. A hetedik napon már örvendezéssel telt meg a lelkem. Az Úr akaratának teljes befogadása után elmentem a mellém rendelt nővérhez, és beszámoltam a lelkemben történő dolgokról. Ő ugyanis éppen gyóntatómhoz készült menni. Megkértem, kérjen számomra engedélyt a böjt megtartására. Az Úr kérésétől számított kilencedik napra megkaptam az eltiltó választ. Ezután lelkemben két napig nyugalom volt, de az Úr Jézus kérését megismételte ezen szavakkal:
"Kérésemet továbbra is fenntartom, melyet gyóntatódnál többször is meg kell ismételned."
Nagyod zavarba jöttem, és az Úr Jézus előtt gyóntatóm eltiltására hivatkoztam. 1965. szeptember hó végén
Az előre megbeszélt időre gyóntatómhoz mentem, és remegve a nagy nehézségek után, megismételtem az Úr kérését. Gyóntatóm ismét tagadó választ adott, és kifejtette előttem ennek lehetetlenségét. A kérést még ennek ellenére is megismételtem, mivel ez volt az Úr kérése. Utána a gyóntatóm tovább fejtegette előttem ennek lehetetlenségét, hogy ő csak Istentől kapott jogait gyakorolhatja, de ezt ő nem teheti meg, mert ez az 5. parancsolatba ütközne... Ha az Úr Jézus neki is tudtára adja kérését, ő nem fog ellene szegülni... és azonnal megadja az engedélyt.
Mikor az atyától eltávoztam, néhány órára megszűnt lelkemben mindaz a szenvedés, melyet az elutasítás váltott ki lelkemből. Azután a szenvedések oly erővel leptek meg, hogy napokon át alig volt jártányi erőm. Bármire is gondoltam, mely az étkezéssel összefügg, az ájulás környékezett. A reggeli és vacsora idején ez megszűnt bennem, mert az Úr Jézus kérésére évek óta csak kenyeret és vizet veszek magamhoz. Erre Ő kért, és azt mondta, hogy csak délben vegyek magamhoz egyéb ételt, de ezt sem az ételek ízéért, hanem csakis testem táplálására. Hétfőn és csütörtökön is csak kenyéren és vízen élek, és pénteken is csak este hat óra után veszek magamhoz más táplálékot. Így ezeken a napokon megszűnik lelkemben az a szenvedés, melyet akkor érzek, ha más táplálékot is veszek magamhoz... Nem tudom leírni azt a szenvedést, melyet azóta elszenvedek. Állandó belső szorongás, undor és rosszullét lép fel bennem.
Egy napon az Úr Jézus e szavakkal szólt hozzám:
"Ugye látod, mennyire szeretlek! Jóravaló törekvésedet így jutalmazom és megváltó munkám javára fordítom. Szükségem van áldozataid meghozására, hogy a Mi közléseink lendületét és megbántott Szent Szívem engesztelését szüntelenül így szolgáld!"
Még hosszan beszélgetett, és kérését kihangsúlyozva ismét gyóntatómhoz küldött:
"Kérésemet ismételd meg előtte. Ne félj! Mondd meg, kérésemet mindaddig fönntartom, míg az Általunk közölt kérések a Szent Atyához nem jutnak... Közöld gyóntatóddal, hogy Én úgy változtatok szenvedéseiden, ahogy az Én isteni bölcsességem és megváltó munkám kívánja. -Ne féljen Ő sem, hagyatkozzék Reám! Erzsébet, kitartó türelemre van szükséged, és ahányszor Én küldelek, csak menj készséggel, alázattal! Vigyázz, mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem!"
Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy ez a kérése nem próbatétel volt-e részemre?
"Nem! Mert ha gyóntatód kérésemet nem mellőzi el, hanem Reám hagyatkozva elfogadta volna, akkor az Én közreműködésem által a te áldozatvállalásod meghozta volna azt az eredményt, mely isteni terveimben benne volt. Ő ugyanis megkapta volna azt a lendítő erőt, és minden erejével odahatott volna, hogy az ügy a Szent Atyához kerüljön. Mert a te áldozatos, szigorú böjtvállalásod állandóan sürgette volna őt a további intézkedésre."
1965. október 17.
Úrfelmutatás közben történt. Amint a pap elmondta az átváltoztatás szavait, abban a pillanatban csodálatos módon az Úr Jézus Szent Testének átlényegülését engedte az Úr Jézus éreznem, s így szólt:
"Ezt cselekedtem érted és minden lélekért. Ennek a fölséges pillanatnak átérzését isteni szeretetem különös kegyelmei által tudtad felfogni lelkedben."
Lelkem még utána néhány óra múlva is az átlényegülés csodálatos átérzésétől remegett. Lelkem nagy remegése közben arra gondoltam, hogy amikor az apostolok az átlényegülés csodájának perceit az Úr Jézus mellett testestől-lelkestől átélték, hogy bírták ők ki? Mert én ezt a néhány percben is (nem, rosszul írtam) csak néhány pillanatban is úgy éreztem, hogy rögtön szörnyethalok. S ha az Úr Jézus le nem csillapította volna bennem az átlényegülés rendkívüli hatását, még jártányi erőm sem maradt volna, hisz még az utóhatást is rettenetes volt kibírni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése