1963. január 2.
A máriaremetei kegytemplomban a napi egy órás szentségimádáson, amint csendes hallgatásban merültem, az Úr Jézus hálás szavakkal szólott:
"Mondd, csak mondd: 'Imádott Jézusom!' Már máskor is mondtam neked, mennyire tetszik az Nekem, és ha egy órán át nem jönne egyetlen szó sem ajkadra, csak ez, bűneid bánatával csak ezt mondogasd. Ez kegyelemmel teljes bűnbocsánatot és megnyugvást ad a lelkeknek."
Utolsó szavait többes számban mondta, és kért, hogy ha mód lesz rá, adjam tovább kérését.
1963. január 4.
Este, étkezés közben nagy lelki nyugtalanság vett erőt rajtam. Gondolataim megteltek keserű önváddal: Nagyon is sok kényelmet engedek meg magamnak. Aki ilyen sok kegyelmet kap, annak jobban kell keresnie az érdemszerző alkalmakat. Én pedig az Úr által kért virrasztásokat is nemegyszer megkönnyítem, és féltem, hogy ez engem mindjobban el fog vonni Isten közeléből, és elvesztem kegyelmi életemet teljesen. Emiatt nagy nyugtalanságot éreztem. Nem vagyok többre képes, hiába is erőlködöm, és bárhogy is bánt, nem tudom fokozni magamban az áldozatot. Amit teszek, azt is Isten különös kegyelmével teszem, a magam erejéből nem volnék képes még ennyire sem. Imádott Jézusom, mivel Te most hallgatsz lelkemben, én csak egyoldalú beszélgetést folytatok Veled. Tudod, milyen gyarló és bűnös vagyok. Nélküled pedig: nyomorult semmi! A rád való hagyatkozás kegyelméből élek.
1963. január 6.
Vendéget vártunk, és egyik kis menyem, kinek nemrég született gyermeke, még igen gyengélkedő volt. Átvettem háztartása vezetését. Ez a munkatöbblet valahogy nagyon is szétszórt. Ebéd után elvonulni készültem kis szobámba, miközben az Úr Jézus így szólt:
"Ma egész délelőtt nem szóltál Hozzám. Mondd, neked nem hiányzik a Velem való társalgás? Nekem igen!"
Ó, milyen szomorúság vett erőt rajtam! Imádott Jézusom, Te végtelen jóság! S leborultam, hogy bocsánatát kérjem, amiért ilyen figyelmetlen voltam Hozzá, és a kis szoba csendjében elmerültem imádásában. Ő közben elárasztotta lelkemet jelenlétének csodás kegyelmével, és keserves panaszkodásba kezdett:
"Tudod-e, hogy az egész egyházközségben nincs egyetlen lélek sem, aki most imádna, és szóba állna Velem!? Oly távol van a lelkük Tőlem! Gazdag vagyok, és mégis koldulok a ti szeretetetek után. S mivel hiába koldultam, most azért hozzád szóltam. Ugye, te már jól ismersz? S nem utasítasz vissza? Mert akiknek felkínáltam kegyelmeimet, azok úgy félnek, mintha Én bajt, szerencsétlenséget hoznék számukra. Kislányom! (És hangja szánalmasan csengett felém) Fogadd el kegyelmeim bőségét! Imádj és engesztelj mások helyett is! Kérj számukra sok kegyelmet!"
Panaszos szavai szívemet igen nagy bűnbánatra indították. Az Úr Jézus arra kért: "Bánd mások helyett is!"
1963. január 8.
Éppen díszpárnákat festegettem, s közben a Szent Szűz kezdett beszélni esdeklő szavakkal:
"Anya vagy te is. Én anyai Szívem tengernyi bánatát és szenvedését megosztom veled. Tudom, te átérzed anyai fájdalmamat. Gondold el, ha hat gyermeked elkárhozna, mily fájdalmad lenne miattuk! S Én? Ó, gyötrelmeim, melyekkel látnom kell, mily sok lélek elkárhozik, a pokolba szédül! Segíts, kislányom, gyermekem!"
S amint ezeket mondta, én is lélekben Vele szenvedtem. Szívemet összeszorította a fájdalom. A Szűzanya éreznem engedte lelkének gyötrő kínjait.
1963. január 9.
Újra a Sátán zaklatása özönlötte el a lelkemet, és sokféleképpen el akarta hagyatni velem ezt az életmódot, melyet azóta élek, mióta a Szent Szűz Szeretetlángja kegyelmi hatását reám árasztja. Ezen kiáradása oly erőt ad, hogy emberfeletti küzdelmeim dacára is meg tudom tartani állandó lelki egyensúlyomat. Most a Sátán más módot használ velem szemben. Elém tárja gyengeségeimet, és hízelgéseivel is meg akar téveszteni: "Aki ilyen nagy küldetést kapott, annak nem szabad restnek lennie. Menj, add át a közlést mindenfelé, mert így úgy sem lesz elterjedve soha! Ne tartsd meg magadnak, tudod-e, mennyire vétkezel így? Mert hitetlen vagy és bizalmatlan, és magad gyáván meghunyászkodsz! Terjeszd csak és híreszteld mindenfelé, hogy tudjanak róla és higgyenek benne!"
Elmémet a végtelekig kimerítette, és a hosszas küzdelemben az Úr Jézus szavaira gondoltam: "Ne higgy hízelgő szavainak..." Minden erőmmel ura akartam maradni önmagamnak és az Úr segítségével a gonosz hízelgő kísértéseit, visszaverni. Utána a Sátán újra elém tárta bűnösségem tudatát: " Te hitetlen, bizalmatlan, miért hátrálsz? Miért nem igyekszel a kérést továbbadni? Te gyáva, nem vagy méltó semmire!" Hogy zavargásait visszaverjem, a Szent Szüzet dicsérő Üdvözlégy-et mondogattam, s ez elnyomta zaklatását.
Ezeket a rettenetes kínokat, melyeket most leírok, a Szentestétől kezdve éltem át, és lelkem vergődésében a mellém rendelt nővérhez fordultam soraimmal:
Drága jó Nővérkém!
A Szentestén, vagyis inkább a hajnali virrasztás után, amikor a kápolnából visszatértem, megkérdeztem Öntől, bűn-e az, ha én hiszek abban, ami bennem végbemegy? Ön kissé habozva ugyan, de azt mondta: "Nem!" -Akkor én pillanatnyilag meg is nyugodtam. Az éjféli mise utáni virrasztás közben ugyanis borzalmasan szenvedtem. Gyötrő kínjaim voltak amiatt, mivel senki nem hisz nekem, s én hiába hiszek. E miatt szenvedek akkor is, ha el is vetem magamtól a bizonytalanságot, és nem foglalkozom tovább a gondolattal. Szent Karácsony éjjelén felsóhajtottam magamban: Jézusom, nagyon szenvedek!
"Én is elhagyottan szenvedek - panaszkodott Ő is. Tudod mit? Szenvedjünk együtt! Akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is!"
E szavak után mély csend és sötétség borult a lelkemre. A szenvedések úgy megrohanták lelkemet, hogy zokogni kezdtem. A Szentéj csendjében a ház népe körülöttem csendes pihenőre vonult, és én Jézussal szenvedtem. Gondolataimra sötét, lelket szorongató bizonytalanság telepedett, és ez másnap még fokozódott, s azóta sem szűnt meg, éjjel-nappal gyötör.
Drága jó Nővérkém! Sajnálom, hogy soraimmal zavarom, de az Isten Szent nevében kérem, imádkozzék értem. Pokoli kínokat szenvedek, és nem tudok szabadulni bűnösségem nyomorúságából. Órákon át csak zokogok. Egy hatalom, melyről nem tudom, mi, kényszerít, hogy hagyjak fel állandó hazudozásaimmal, és ne áltassak másokat is, hiszen láthatom, nem hiszik nekem egy szavamat sem. Félnek, irtóznak tőlem, mert látják gonoszságaimat, és magamra hagynak ...A feloldozás, melyet X. atyától kaptam, az sem érvényes, mert nincs meg bennem az akarat a megjavuláshoz. E nélkül pedig a feloldozás nem érvényes... Nagyon kérem Önt, bocsásson meg, hogy jóhiszeműségét eddig kihasználtam és jóságával visszaéltem. Ne higgyen eddigi szavaimnak, hazugság az mind, megcsaltam Önt és magamat is. De ez a sötétség még fogva tart, konokságom még mindig nem engedi, hogy mások előtt is megalázzam magam. Lelkem békéjét addig nem tudom visszaszerezni, míg rettenetes hazugságaimat vissza nem vonom, de erre képtelen vagyok. A kevélység útját járom.
Minden szó, melyet eddig kimondtam vagy leírtam, vádol. Nem tudom azokat visszavonni, meg vagyok fosztva akaratomtól. El fogok kárhozni, nincs irgalom számomra. Azért félnek tőlem. X. atya is megbánta, hogy szóba állt velem. Ön se akarjon! Sajnálom jóságát, melyet el fogok veszíteni, de tovább kell vinnem az ügy visszavonását. Kérem, legyen segítségemre, hogy megszabaduljak pokoli kínjaimtól, mert úgy érzem, állandóan szentségtörő áldozást végzek. Már napok óta nem jön ima az ajkamra. Kevélységem nem engedi meg a jóra való megkönnyebbülést ...összetörten, magamba roskadva vergődöm, minden vádol A szenvedő Krisztus -Arcra nem tudok ránézni.
A hang a lelkemben oly erős: "Ne nézz rám, míg bűneidből ki nem vetkőzöl! A gőg miatt, melyet nem akarsz elhagyni, én is elhagytalak. Nem kellesz! Távozz tőlem! Irgalom csak a megtérő bűnös részére van. Hiába bánod régi bűneidet, amikor mostani hazugságaidat nem akarod visszavonni. Ezt kell előbb! Míg ezt nem teszed, hazug vagy...Én csak a megtérő bűnöst emelem magamhoz. Te pedig konok vagy, nincs benned alázat, nem akarod jóvátenni égbekiáltó bűnödet!" -Hiába erőlködöm, nem tudok megtörni. Nem tudom magam alázatos bűnbánatra kényszeríteni...Körülöttem az elkárhozott lelkek sokasága esedezve kiált felém, rimánkodik, hogy ők is azért kárhoztak el, mert nem tudtak szabadulni konok kevélységüktől. Én is a kárhozat szélén állok, mentsem meg magam.
Az imádságot mintha kitörölték volna elmémből. Órákon át nem tudtam kimondani Jézus Szent nevét... Némán próbálgattam kimondani..., míg végre minden betűjét külön próbáltam, de a betűk kiejtése is vádolt: " Ne merd ezt a nevet ajkadra venni! Ezt csak a bűnbánó lélek teheti meg! ..." Mikor arra gondoltam, hogy a közléseket az ország Főpapjához kell vinnem, égető kín támadt a lelkemben: "Hiába is mész, feloldozást ott sem kaphatsz!" Nem tudom rászánni magam arra, hogy amit átadtam a Püspök Atyának, azt most visszavonjam... B. atya is megmondta, hogy kevélységem alázatosságba van burkolva, így akarom vele elhitetni hazugságomat. El kell hozzá mennem, hogy megmondjam: igaza van! Ő meglátta bennem a hazug ámítót...
Sajnálom, Nővérkém, hogy Ön hitt nekem... Belehazudtam lelkembe a kegyelmeket? Nem tudom, hogyan lehet ez? Hogyan süllyedtem bele ily mélyre a bűnbe? ...Félek, amikor a szentáldozáshoz járulok.. Akkor lepnek meg a legborzalmasabb szenvedések: szentségtörő vagyok, mindegy már nekem! Eszembe jut X. atya szava: "Szenvedjen szelíden!" -De bűneim kétségbe ejtenek! ...Ha a Szent Szűz Szeretetlángjára gondolok, a pokol kínjai árasztanak el. Hiszen éppen azért kell szenvednem, mert hazugságom nem törik meg. Az Irgalmasság Anyja nem áll mellettem, mert én most nem tudok Hozzá őszinte lenni. Kérem Őt, csak még egyszer fogadjon vissza...Égi Anyám, engedd, hogy megtérjek! Engem az ördög szállt meg, azért nem tudok a hazugságról lemondani... Drága jó Nővérkém, segítsen megszabadítani, mondja meg, hová, kihez forduljak? ... Nagyon kérem, segítsen rajtam! ... A hang a lelkemben tovább vádol: "A magad lelkére kellett volna előbb gondolnod. Másokat akarsz te megmenteni, mikor te sem tudsz a bűntől szabadulni?!" - így kiáltozza felém a figyelmeztető hang. Pokoli kín ez! Nővérkém, nagyon kérem, segítsen rajtam!
A máriaremetei kegytemplomban a napi egy órás szentségimádáson, amint csendes hallgatásban merültem, az Úr Jézus hálás szavakkal szólott:
"Mondd, csak mondd: 'Imádott Jézusom!' Már máskor is mondtam neked, mennyire tetszik az Nekem, és ha egy órán át nem jönne egyetlen szó sem ajkadra, csak ez, bűneid bánatával csak ezt mondogasd. Ez kegyelemmel teljes bűnbocsánatot és megnyugvást ad a lelkeknek."
Utolsó szavait többes számban mondta, és kért, hogy ha mód lesz rá, adjam tovább kérését.
1963. január 4.
Este, étkezés közben nagy lelki nyugtalanság vett erőt rajtam. Gondolataim megteltek keserű önváddal: Nagyon is sok kényelmet engedek meg magamnak. Aki ilyen sok kegyelmet kap, annak jobban kell keresnie az érdemszerző alkalmakat. Én pedig az Úr által kért virrasztásokat is nemegyszer megkönnyítem, és féltem, hogy ez engem mindjobban el fog vonni Isten közeléből, és elvesztem kegyelmi életemet teljesen. Emiatt nagy nyugtalanságot éreztem. Nem vagyok többre képes, hiába is erőlködöm, és bárhogy is bánt, nem tudom fokozni magamban az áldozatot. Amit teszek, azt is Isten különös kegyelmével teszem, a magam erejéből nem volnék képes még ennyire sem. Imádott Jézusom, mivel Te most hallgatsz lelkemben, én csak egyoldalú beszélgetést folytatok Veled. Tudod, milyen gyarló és bűnös vagyok. Nélküled pedig: nyomorult semmi! A rád való hagyatkozás kegyelméből élek.
1963. január 6.
Vendéget vártunk, és egyik kis menyem, kinek nemrég született gyermeke, még igen gyengélkedő volt. Átvettem háztartása vezetését. Ez a munkatöbblet valahogy nagyon is szétszórt. Ebéd után elvonulni készültem kis szobámba, miközben az Úr Jézus így szólt:
"Ma egész délelőtt nem szóltál Hozzám. Mondd, neked nem hiányzik a Velem való társalgás? Nekem igen!"
Ó, milyen szomorúság vett erőt rajtam! Imádott Jézusom, Te végtelen jóság! S leborultam, hogy bocsánatát kérjem, amiért ilyen figyelmetlen voltam Hozzá, és a kis szoba csendjében elmerültem imádásában. Ő közben elárasztotta lelkemet jelenlétének csodás kegyelmével, és keserves panaszkodásba kezdett:
"Tudod-e, hogy az egész egyházközségben nincs egyetlen lélek sem, aki most imádna, és szóba állna Velem!? Oly távol van a lelkük Tőlem! Gazdag vagyok, és mégis koldulok a ti szeretetetek után. S mivel hiába koldultam, most azért hozzád szóltam. Ugye, te már jól ismersz? S nem utasítasz vissza? Mert akiknek felkínáltam kegyelmeimet, azok úgy félnek, mintha Én bajt, szerencsétlenséget hoznék számukra. Kislányom! (És hangja szánalmasan csengett felém) Fogadd el kegyelmeim bőségét! Imádj és engesztelj mások helyett is! Kérj számukra sok kegyelmet!"
Panaszos szavai szívemet igen nagy bűnbánatra indították. Az Úr Jézus arra kért: "Bánd mások helyett is!"
1963. január 8.
Éppen díszpárnákat festegettem, s közben a Szent Szűz kezdett beszélni esdeklő szavakkal:
"Anya vagy te is. Én anyai Szívem tengernyi bánatát és szenvedését megosztom veled. Tudom, te átérzed anyai fájdalmamat. Gondold el, ha hat gyermeked elkárhozna, mily fájdalmad lenne miattuk! S Én? Ó, gyötrelmeim, melyekkel látnom kell, mily sok lélek elkárhozik, a pokolba szédül! Segíts, kislányom, gyermekem!"
S amint ezeket mondta, én is lélekben Vele szenvedtem. Szívemet összeszorította a fájdalom. A Szűzanya éreznem engedte lelkének gyötrő kínjait.
1963. január 9.
Újra a Sátán zaklatása özönlötte el a lelkemet, és sokféleképpen el akarta hagyatni velem ezt az életmódot, melyet azóta élek, mióta a Szent Szűz Szeretetlángja kegyelmi hatását reám árasztja. Ezen kiáradása oly erőt ad, hogy emberfeletti küzdelmeim dacára is meg tudom tartani állandó lelki egyensúlyomat. Most a Sátán más módot használ velem szemben. Elém tárja gyengeségeimet, és hízelgéseivel is meg akar téveszteni: "Aki ilyen nagy küldetést kapott, annak nem szabad restnek lennie. Menj, add át a közlést mindenfelé, mert így úgy sem lesz elterjedve soha! Ne tartsd meg magadnak, tudod-e, mennyire vétkezel így? Mert hitetlen vagy és bizalmatlan, és magad gyáván meghunyászkodsz! Terjeszd csak és híreszteld mindenfelé, hogy tudjanak róla és higgyenek benne!"
Elmémet a végtelekig kimerítette, és a hosszas küzdelemben az Úr Jézus szavaira gondoltam: "Ne higgy hízelgő szavainak..." Minden erőmmel ura akartam maradni önmagamnak és az Úr segítségével a gonosz hízelgő kísértéseit, visszaverni. Utána a Sátán újra elém tárta bűnösségem tudatát: " Te hitetlen, bizalmatlan, miért hátrálsz? Miért nem igyekszel a kérést továbbadni? Te gyáva, nem vagy méltó semmire!" Hogy zavargásait visszaverjem, a Szent Szüzet dicsérő Üdvözlégy-et mondogattam, s ez elnyomta zaklatását.
Ezeket a rettenetes kínokat, melyeket most leírok, a Szentestétől kezdve éltem át, és lelkem vergődésében a mellém rendelt nővérhez fordultam soraimmal:
Drága jó Nővérkém!
A Szentestén, vagyis inkább a hajnali virrasztás után, amikor a kápolnából visszatértem, megkérdeztem Öntől, bűn-e az, ha én hiszek abban, ami bennem végbemegy? Ön kissé habozva ugyan, de azt mondta: "Nem!" -Akkor én pillanatnyilag meg is nyugodtam. Az éjféli mise utáni virrasztás közben ugyanis borzalmasan szenvedtem. Gyötrő kínjaim voltak amiatt, mivel senki nem hisz nekem, s én hiába hiszek. E miatt szenvedek akkor is, ha el is vetem magamtól a bizonytalanságot, és nem foglalkozom tovább a gondolattal. Szent Karácsony éjjelén felsóhajtottam magamban: Jézusom, nagyon szenvedek!
"Én is elhagyottan szenvedek - panaszkodott Ő is. Tudod mit? Szenvedjünk együtt! Akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is!"
E szavak után mély csend és sötétség borult a lelkemre. A szenvedések úgy megrohanták lelkemet, hogy zokogni kezdtem. A Szentéj csendjében a ház népe körülöttem csendes pihenőre vonult, és én Jézussal szenvedtem. Gondolataimra sötét, lelket szorongató bizonytalanság telepedett, és ez másnap még fokozódott, s azóta sem szűnt meg, éjjel-nappal gyötör.
Drága jó Nővérkém! Sajnálom, hogy soraimmal zavarom, de az Isten Szent nevében kérem, imádkozzék értem. Pokoli kínokat szenvedek, és nem tudok szabadulni bűnösségem nyomorúságából. Órákon át csak zokogok. Egy hatalom, melyről nem tudom, mi, kényszerít, hogy hagyjak fel állandó hazudozásaimmal, és ne áltassak másokat is, hiszen láthatom, nem hiszik nekem egy szavamat sem. Félnek, irtóznak tőlem, mert látják gonoszságaimat, és magamra hagynak ...A feloldozás, melyet X. atyától kaptam, az sem érvényes, mert nincs meg bennem az akarat a megjavuláshoz. E nélkül pedig a feloldozás nem érvényes... Nagyon kérem Önt, bocsásson meg, hogy jóhiszeműségét eddig kihasználtam és jóságával visszaéltem. Ne higgyen eddigi szavaimnak, hazugság az mind, megcsaltam Önt és magamat is. De ez a sötétség még fogva tart, konokságom még mindig nem engedi, hogy mások előtt is megalázzam magam. Lelkem békéjét addig nem tudom visszaszerezni, míg rettenetes hazugságaimat vissza nem vonom, de erre képtelen vagyok. A kevélység útját járom.
Minden szó, melyet eddig kimondtam vagy leírtam, vádol. Nem tudom azokat visszavonni, meg vagyok fosztva akaratomtól. El fogok kárhozni, nincs irgalom számomra. Azért félnek tőlem. X. atya is megbánta, hogy szóba állt velem. Ön se akarjon! Sajnálom jóságát, melyet el fogok veszíteni, de tovább kell vinnem az ügy visszavonását. Kérem, legyen segítségemre, hogy megszabaduljak pokoli kínjaimtól, mert úgy érzem, állandóan szentségtörő áldozást végzek. Már napok óta nem jön ima az ajkamra. Kevélységem nem engedi meg a jóra való megkönnyebbülést ...összetörten, magamba roskadva vergődöm, minden vádol A szenvedő Krisztus -Arcra nem tudok ránézni.
A hang a lelkemben oly erős: "Ne nézz rám, míg bűneidből ki nem vetkőzöl! A gőg miatt, melyet nem akarsz elhagyni, én is elhagytalak. Nem kellesz! Távozz tőlem! Irgalom csak a megtérő bűnös részére van. Hiába bánod régi bűneidet, amikor mostani hazugságaidat nem akarod visszavonni. Ezt kell előbb! Míg ezt nem teszed, hazug vagy...Én csak a megtérő bűnöst emelem magamhoz. Te pedig konok vagy, nincs benned alázat, nem akarod jóvátenni égbekiáltó bűnödet!" -Hiába erőlködöm, nem tudok megtörni. Nem tudom magam alázatos bűnbánatra kényszeríteni...Körülöttem az elkárhozott lelkek sokasága esedezve kiált felém, rimánkodik, hogy ők is azért kárhoztak el, mert nem tudtak szabadulni konok kevélységüktől. Én is a kárhozat szélén állok, mentsem meg magam.
Az imádságot mintha kitörölték volna elmémből. Órákon át nem tudtam kimondani Jézus Szent nevét... Némán próbálgattam kimondani..., míg végre minden betűjét külön próbáltam, de a betűk kiejtése is vádolt: " Ne merd ezt a nevet ajkadra venni! Ezt csak a bűnbánó lélek teheti meg! ..." Mikor arra gondoltam, hogy a közléseket az ország Főpapjához kell vinnem, égető kín támadt a lelkemben: "Hiába is mész, feloldozást ott sem kaphatsz!" Nem tudom rászánni magam arra, hogy amit átadtam a Püspök Atyának, azt most visszavonjam... B. atya is megmondta, hogy kevélységem alázatosságba van burkolva, így akarom vele elhitetni hazugságomat. El kell hozzá mennem, hogy megmondjam: igaza van! Ő meglátta bennem a hazug ámítót...
Sajnálom, Nővérkém, hogy Ön hitt nekem... Belehazudtam lelkembe a kegyelmeket? Nem tudom, hogyan lehet ez? Hogyan süllyedtem bele ily mélyre a bűnbe? ...Félek, amikor a szentáldozáshoz járulok.. Akkor lepnek meg a legborzalmasabb szenvedések: szentségtörő vagyok, mindegy már nekem! Eszembe jut X. atya szava: "Szenvedjen szelíden!" -De bűneim kétségbe ejtenek! ...Ha a Szent Szűz Szeretetlángjára gondolok, a pokol kínjai árasztanak el. Hiszen éppen azért kell szenvednem, mert hazugságom nem törik meg. Az Irgalmasság Anyja nem áll mellettem, mert én most nem tudok Hozzá őszinte lenni. Kérem Őt, csak még egyszer fogadjon vissza...Égi Anyám, engedd, hogy megtérjek! Engem az ördög szállt meg, azért nem tudok a hazugságról lemondani... Drága jó Nővérkém, segítsen megszabadítani, mondja meg, hová, kihez forduljak? ... Nagyon kérem, segítsen rajtam! ... A hang a lelkemben tovább vádol: "A magad lelkére kellett volna előbb gondolnod. Másokat akarsz te megmenteni, mikor te sem tudsz a bűntől szabadulni?!" - így kiáltozza felém a figyelmeztető hang. Pokoli kín ez! Nővérkém, nagyon kérem, segítsen rajtam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése