1962. december 1.
"Leányom, látom, nagy szorongásaid vannak. Félsz a nagy úttól, hogy újabb megpróbáltatás lesz számodra Szeretetlángom átadása. Legyen fellépésed nagyon alázatos, bátor és határozott. Én veled megyek. A Szeretet Lelkének birtokában vagy, az Ő ereje kísér és megvilágítja azok lelkét, akikhez menned kell."
A Szent Szűz azt is mondta, hogy milyen lelkülettel fogadják Szeretetlángját azok, akikhez mennem kell. S tovább folytatta erőt adó beszédét:
"Sok és fájdalmas félreértés és a megaláztatások fokozottabb vállalásán kell keresztülmenned. Akihez irányítlak, az is szenved. Őt is a fájdalom és kétely gyötri, még jobban, mint téged. Lásd, kislányom, miért kell annyit szenvedned, imádkoznod és böjtölnöd, és azoknak is, akikhez irányítlak. Hogy valamiképpen érdemet szerezzetek Szeretetlángom továbbadására, mert igen nehezen indul meg. Nem ok nélkül juttatom kétkedő lelkületűekhez, teszem azért, hogy megérezzék Szeretetlángom kegyelmi hatásának kiáradását, hogy higgyenek és bízzanak Bennem."
Mikor a Szűzanya jóságos szavait meghallottam, igen elcsodálkoztam. Az előző napi szenvedések és kísértések után az Úr Jézus így szólt:
"Szenvedj Velem! Fokozni fogom lelked szenvedéseit, és szavamat távol tartom tőled."
Ilyenkor mindig megremegek a szomorúságtól, de az Üdvözítő jóságos szavakkal vigasztalt:
"Jelenlétem érzetét meghagyom benned. A nagy szenvedésekben, melyeket most reád árasztok, igen nagy erőt ad Anyánk Szeretetlángja. Ez az, mely Engem is lekötelez, hogy jelenlétem érzetét meg ne vonjam tőled. Neki is köszönd meg!"
A Szűzanya még sokat beszélgetett velem. Úgy oktatott, mint kislányt:
"Mondd, miért félsz?"
Én ugyanis azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy a Püspök atyához kell mennem. Ha erre gondoltam, mindig összeszorult a szívem.
"Nincs okod a félelemre. Lelkedet ugyan alkalmassá tettük, de mégis érezned kell szüntelenül, hogy eszköz vagy a kezünkben. Ne tulajdoníts semmit magadnak! A félelem oktalanság, mert még mindig önteltséged visszatükrözése. Azt hiszed, te képes lennél valamire? Kislányom, add át már magad egészen. Lásd be semmiségedet! Mi vezérlünk téged."
1962. december 12.
Átadtam a máriaremetei kegytemplomban a Szent Szűz közléseit annak az atyának, akihez a Szent Szűztől vezettetve mentem. Az atya azt mondta, hogy egy hét múlva választ ad rá.
Ugyanaznap mentünk Székesfehérvárra. A vonatunk délután 2 órakor indult. A Szent Szűz közléseit vittem a Püspök atyához. Megérkezésünkkor az est homálya borult már a hófödte városra. A Szent Szűz szavain elmélkedtem: "Szállást kell keresnünk Szeretetlángomnak." Lelkem megtelt áhítattal. Tehát ez lesz a hely, ahol a Szent Szűz Szeretetlángja szállást kap? Most a Szűzanya csak ennyit mondott:
"Induljunk el!"
A mellém rendelt nővérrel mentünk. A vonatról leszállva az első utunk Kaszap István, az ifjú jezsuita sírjához vezetett. Miután az ő oltalmába ajánlottam magam, bementünk a templomba, a szent püspök, Prohászka Ottokár sírjához is. Ott hosszan imádkoztam, az ő szavain elmélkedve: "Mit kívánsz Te nagy Úr tőlem, ki Tőled függök, Általad és Benned élek?" Ahogy sírjánál térdeltem, nagyon meghatódtam. Nehezen jöttem el, sok-sok mondanivalóm volt: a sok kérés, mely a lelkek közügye. Segíts, szent Püspök Atya, és áldj meg engem!
A Szűzanya úgy intézte a dolgokat, hogy minden az ügy javára történjék. Még aznap este a püspöki misén is részt vettem. Az elszállásolásunk várakozáson felüli volt. (Ugyanis a mellém rendelt nővérrel mentem.)
Másnap a hajnali szentmisén a Szűzanya így szólt:
"Nézz az előtted ülő két kisgyermekre!"
Felnéztem, két sovány gyermek ült előttem. Mivel a Szent Szűz hívta fel figyelmemet a két kisgyermekre, hosszan elnéztem őket. Meglepően illedelmesek voltak, ruhájuk szegényes, de gondozott volt. A Szent Szűz tovább beszélt:
"Kislányom, erre a két kis gyermekre rálehelem Szeretetlángom kegyelmét. Vágyódásod ajándéka ez. Tartsd szem előtt e két kisgyermeket, különösen sokat imádkozz értük. Szeretetlángom különös kegyeltjei ők mostantól fogva. Segítsd őket anyagilag is!"
Ahogy a Szent Szűz éreznem engedte, hogy Ő általam, engedi a kisgyermekekre az Ő Szívének Szeretetlángját rálehelni, sírva fakadtam. Anyám, mily jóságos vagy Te! Átzokogtam a szentmisét. Mily sok az a kegyelem, melyet Ő áraszt ránk! Szentmise után szemmel tartottam a gyermekeket, mikor kimentek, utánuk siettem, hogy nevüket és címüket megtudjam. Közben azt is megtudtam, hogy sokgyermekes család gyermekei.
Tíz óra előtt 10 perccel átvezettek a püspöki palotába. Nem a rendes bejáratnál, hanem előbb a konyhába mentünk. Ott az egyik nővér, aki tésztagyúrással foglalatoskodott, munkáját abbahagyva, intett, hogy menjünk utána. Az alagsoron, sötét folyosón keresztül vezetett utunk, míg felértünk végre a püspöki váróterembe. Kis várakozás után a Püspök Úr titkárához vezettek. Ő a kápolnába vezetett. Ott hamar mély áhítatba merültem. Imádott Jézusom, végre itt vagyunk!
Rövid várakozás után észrevettem, hogy valaki bejött, és a Veni Creator Spiritus imát kezdte egészen hangosan. Én nem néztem oda mindjárt, hogy ki imádkozik, de mivel az ima tovább tartott, odanéztem: a Püspök atya volt. Míg én felálltam, ő az imazsámolyt maga elé készítette. Eléje térdeltem, hogy az előre bejelentett szentgyónást elvégezzem. Hosszan tartó volt ez. Csodáltam szent nyugalmát és azt az önfegyelmet, melyet a hosszú időn át tanúsított. Egyetlen egyszer sem szakított félbe, egyetlen közbeszólással sem. Miután befejeztem, még kissé várakozott, s csak utána kérdezte meg, szeretnék-e még valamit mondani? Nem! - mondtam. Ő mindent megválaszolt. Csodáltam rendkívüli szellemi frissességét, mellyel megválaszolta kérdéseimet. Feloldozás után még egyszer hosszan megáldott. Szavai megnyugtatták lelkemet, eloszlatták gyötrő, kínzó kételyeimet. Ott nyomban leborultam hálát adni az Úrnak. Közben a Püspök atya is még rövid fohászt végzett. Mikor felálltam, hozzám lépve, jóságosan, atyai kezével homlokomra keresztet rajzolt. Erre nem voltam elkészülve. Hirtelen mozdulattal, csókkal illettem áldást osztó kezét, ez úgy meghatott. S miután ő kiment, én még ott maradtam, és átelmélkedtem a Szent Szűz közléseinek átadását. A Szűzanya jósággal és szelídséggel szólt hozzám:
"Ez a rendkívüli megkönnyebbülés, melyet most érzel, az Én ajándékom. Most pihenjünk egyet, hogy legyen erőd a további küzdelemre, mely rád vár."
S ahogy ezeket a szavakat kimondta, anyai szeretetének jóságával simogatta lelkemet. Én lélekben megpihenve a Püspök atya különös áldására gondoltam, mert áldása nyomán az Úr békéje töltötte el lelkemet oly csodálatosan, amilyet még soha, semmiféle áldás után nem éreztem. Ha rágondoltam, még néhány nap múlva is boldog megnyugvás árasztotta el szívemet.
"Leányom, látom, nagy szorongásaid vannak. Félsz a nagy úttól, hogy újabb megpróbáltatás lesz számodra Szeretetlángom átadása. Legyen fellépésed nagyon alázatos, bátor és határozott. Én veled megyek. A Szeretet Lelkének birtokában vagy, az Ő ereje kísér és megvilágítja azok lelkét, akikhez menned kell."
A Szent Szűz azt is mondta, hogy milyen lelkülettel fogadják Szeretetlángját azok, akikhez mennem kell. S tovább folytatta erőt adó beszédét:
"Sok és fájdalmas félreértés és a megaláztatások fokozottabb vállalásán kell keresztülmenned. Akihez irányítlak, az is szenved. Őt is a fájdalom és kétely gyötri, még jobban, mint téged. Lásd, kislányom, miért kell annyit szenvedned, imádkoznod és böjtölnöd, és azoknak is, akikhez irányítlak. Hogy valamiképpen érdemet szerezzetek Szeretetlángom továbbadására, mert igen nehezen indul meg. Nem ok nélkül juttatom kétkedő lelkületűekhez, teszem azért, hogy megérezzék Szeretetlángom kegyelmi hatásának kiáradását, hogy higgyenek és bízzanak Bennem."
Mikor a Szűzanya jóságos szavait meghallottam, igen elcsodálkoztam. Az előző napi szenvedések és kísértések után az Úr Jézus így szólt:
"Szenvedj Velem! Fokozni fogom lelked szenvedéseit, és szavamat távol tartom tőled."
Ilyenkor mindig megremegek a szomorúságtól, de az Üdvözítő jóságos szavakkal vigasztalt:
"Jelenlétem érzetét meghagyom benned. A nagy szenvedésekben, melyeket most reád árasztok, igen nagy erőt ad Anyánk Szeretetlángja. Ez az, mely Engem is lekötelez, hogy jelenlétem érzetét meg ne vonjam tőled. Neki is köszönd meg!"
A Szűzanya még sokat beszélgetett velem. Úgy oktatott, mint kislányt:
"Mondd, miért félsz?"
Én ugyanis azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy a Püspök atyához kell mennem. Ha erre gondoltam, mindig összeszorult a szívem.
"Nincs okod a félelemre. Lelkedet ugyan alkalmassá tettük, de mégis érezned kell szüntelenül, hogy eszköz vagy a kezünkben. Ne tulajdoníts semmit magadnak! A félelem oktalanság, mert még mindig önteltséged visszatükrözése. Azt hiszed, te képes lennél valamire? Kislányom, add át már magad egészen. Lásd be semmiségedet! Mi vezérlünk téged."
1962. december 12.
Átadtam a máriaremetei kegytemplomban a Szent Szűz közléseit annak az atyának, akihez a Szent Szűztől vezettetve mentem. Az atya azt mondta, hogy egy hét múlva választ ad rá.
Ugyanaznap mentünk Székesfehérvárra. A vonatunk délután 2 órakor indult. A Szent Szűz közléseit vittem a Püspök atyához. Megérkezésünkkor az est homálya borult már a hófödte városra. A Szent Szűz szavain elmélkedtem: "Szállást kell keresnünk Szeretetlángomnak." Lelkem megtelt áhítattal. Tehát ez lesz a hely, ahol a Szent Szűz Szeretetlángja szállást kap? Most a Szűzanya csak ennyit mondott:
"Induljunk el!"
A mellém rendelt nővérrel mentünk. A vonatról leszállva az első utunk Kaszap István, az ifjú jezsuita sírjához vezetett. Miután az ő oltalmába ajánlottam magam, bementünk a templomba, a szent püspök, Prohászka Ottokár sírjához is. Ott hosszan imádkoztam, az ő szavain elmélkedve: "Mit kívánsz Te nagy Úr tőlem, ki Tőled függök, Általad és Benned élek?" Ahogy sírjánál térdeltem, nagyon meghatódtam. Nehezen jöttem el, sok-sok mondanivalóm volt: a sok kérés, mely a lelkek közügye. Segíts, szent Püspök Atya, és áldj meg engem!
A Szűzanya úgy intézte a dolgokat, hogy minden az ügy javára történjék. Még aznap este a püspöki misén is részt vettem. Az elszállásolásunk várakozáson felüli volt. (Ugyanis a mellém rendelt nővérrel mentem.)
Másnap a hajnali szentmisén a Szűzanya így szólt:
"Nézz az előtted ülő két kisgyermekre!"
Felnéztem, két sovány gyermek ült előttem. Mivel a Szent Szűz hívta fel figyelmemet a két kisgyermekre, hosszan elnéztem őket. Meglepően illedelmesek voltak, ruhájuk szegényes, de gondozott volt. A Szent Szűz tovább beszélt:
"Kislányom, erre a két kis gyermekre rálehelem Szeretetlángom kegyelmét. Vágyódásod ajándéka ez. Tartsd szem előtt e két kisgyermeket, különösen sokat imádkozz értük. Szeretetlángom különös kegyeltjei ők mostantól fogva. Segítsd őket anyagilag is!"
Ahogy a Szent Szűz éreznem engedte, hogy Ő általam, engedi a kisgyermekekre az Ő Szívének Szeretetlángját rálehelni, sírva fakadtam. Anyám, mily jóságos vagy Te! Átzokogtam a szentmisét. Mily sok az a kegyelem, melyet Ő áraszt ránk! Szentmise után szemmel tartottam a gyermekeket, mikor kimentek, utánuk siettem, hogy nevüket és címüket megtudjam. Közben azt is megtudtam, hogy sokgyermekes család gyermekei.
Tíz óra előtt 10 perccel átvezettek a püspöki palotába. Nem a rendes bejáratnál, hanem előbb a konyhába mentünk. Ott az egyik nővér, aki tésztagyúrással foglalatoskodott, munkáját abbahagyva, intett, hogy menjünk utána. Az alagsoron, sötét folyosón keresztül vezetett utunk, míg felértünk végre a püspöki váróterembe. Kis várakozás után a Püspök Úr titkárához vezettek. Ő a kápolnába vezetett. Ott hamar mély áhítatba merültem. Imádott Jézusom, végre itt vagyunk!
Rövid várakozás után észrevettem, hogy valaki bejött, és a Veni Creator Spiritus imát kezdte egészen hangosan. Én nem néztem oda mindjárt, hogy ki imádkozik, de mivel az ima tovább tartott, odanéztem: a Püspök atya volt. Míg én felálltam, ő az imazsámolyt maga elé készítette. Eléje térdeltem, hogy az előre bejelentett szentgyónást elvégezzem. Hosszan tartó volt ez. Csodáltam szent nyugalmát és azt az önfegyelmet, melyet a hosszú időn át tanúsított. Egyetlen egyszer sem szakított félbe, egyetlen közbeszólással sem. Miután befejeztem, még kissé várakozott, s csak utána kérdezte meg, szeretnék-e még valamit mondani? Nem! - mondtam. Ő mindent megválaszolt. Csodáltam rendkívüli szellemi frissességét, mellyel megválaszolta kérdéseimet. Feloldozás után még egyszer hosszan megáldott. Szavai megnyugtatták lelkemet, eloszlatták gyötrő, kínzó kételyeimet. Ott nyomban leborultam hálát adni az Úrnak. Közben a Püspök atya is még rövid fohászt végzett. Mikor felálltam, hozzám lépve, jóságosan, atyai kezével homlokomra keresztet rajzolt. Erre nem voltam elkészülve. Hirtelen mozdulattal, csókkal illettem áldást osztó kezét, ez úgy meghatott. S miután ő kiment, én még ott maradtam, és átelmélkedtem a Szent Szűz közléseinek átadását. A Szűzanya jósággal és szelídséggel szólt hozzám:
"Ez a rendkívüli megkönnyebbülés, melyet most érzel, az Én ajándékom. Most pihenjünk egyet, hogy legyen erőd a további küzdelemre, mely rád vár."
S ahogy ezeket a szavakat kimondta, anyai szeretetének jóságával simogatta lelkemet. Én lélekben megpihenve a Püspök atya különös áldására gondoltam, mert áldása nyomán az Úr békéje töltötte el lelkemet oly csodálatosan, amilyet még soha, semmiféle áldás után nem éreztem. Ha rágondoltam, még néhány nap múlva is boldog megnyugvás árasztotta el szívemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése