1965. július 2-3.
Éppen ebédnél ültem, s mint a villám, úgy világított be lelkembe az Úrszava:
"Tudod, mit mondott gyóntatód az utolsó szentgyónásnál? Ha valami baj lesz, menj hozzá, vagy hívasd!"
Abban a pillanatban minden erőmet összeszedve elmentem telefonálni... Biztató és kedvező választ kaptam.
Július 3-án éjszaka alig tudtam aludni. Ahogy mondani szokták: úgy vártam a reggelt, mint a gyermek a karácsonyt. Valóban az is volt! Hiszen már több mint két hete nem mertem az Úr Testét magamhoz venni, az előbb leírt okok miatt. -Vasárnap volt. Korán reggel elindultam kevés testi erőmmel, de sok reménnyel. Az előző napon történt figyelmeztetés után lelkemben nyomban beköltözött az Úr Jézus szelíd békéje, mely lecsillapította bennem a hosszú időn át elviselt lelki kínokat.
Amint gyóntató atyám elé kerültem, ismét a gonosz rontott rám szorongásával. Kegyetlen kínnal gyötört elmémben, nagy erővel zűrzavart rendezett benne. Minden erőmmel a gyóntató atyámra figyeltem, hogy meg tudjam érteni hozzám intézett szavait. A gonosz zaklatása miatt most a szentgyónás közben is rám nehezedett az állandó kétely, mely a lelkemben volt. Gyónás közben többször is megismételtem, hogy minden erőmmel hinni akarom a feloldozás érvényességét, de ha ezt mégsem érzem biztosnak, nem tehetek róla, különösen nyugtalanít.
Ó, ez a megértő atya, ki mikor meghallotta, hogy már több mint két hete e miatt nem merem az Úr Szent Testét magamhoz venni, igen szigorúan rámparancsolt. Értsem meg -mondta -, hogy ez a gonosz zaklatásából ered, nem pedig az Úr Jézus megvetéséből. Ezt a zavargást többé ne engedjem magamhoz. Még egyszer elő ne forduljon, hogy a szentáldozástól e miatt távol maradok... Amikor az atya JÉZUS nevében rámparancsolt, ezekben a percekben éreznem kellett azt, hogy ő minden erejét összeszedve mondta ki szavait. Ugyanakkor a gonosz támadása oly nagy volt bennem, hogy én is minden erőmet összeszedve, hétszeres igen-t mondtam az atya ismételt parancsszavaira. Elmém teljesen a sötétség fejedelmének nyomása alatt volt, és így az atya szavainak elfogadásához földöntúli hatalomtól származó erőt kaptam. Igenlő válaszommal akartam tudtára adni, hogy minden erőmmel engedelmeskedni akarok neki. Ez a tudat megnyugvással töltötte el lelkemet. Hosszú idő után az Úr Jézus betért lelkembe, és elárasztott az Ő jelenlétével.
1965. július 7-8.
Hosszan és bensőségesen beszélt az Úr Jézus
"Kedves lelkem, ne mellőzzél! A gyóntatód szavára most már azt kell mondanom, amit már máskor is mondtam: az Ő szava az Én szavam. Ezt tekintsd mindig hitelesnek, mert őt megvilágosítottam, s őz az, ki téged ismer, megért és vezet, s az, ki soha nem fog elhagyni. E miatt ne aggódj, ne töltsön el félelem! Legyen világos előtted az Én akaratom. Én mindig előre megmondom, hogy most mi következik. Nem megmondtam-e azt is, hogy reád engedem a Sátánt, és minden kísértését kipróbálhatja rajtad? Erzsébetkém! Örülök, hogy intő figyelmeztetésemre azonnal készséggel elmentél gyóntatódhoz. Látod, ez az, amiről előzőleg már beszélgettem veled, hogy te a Szeretet Lelkének birtokában vagy, és a gonosz nem tud erőt venni rajtad. Az igaz, Én megengedtem, hogy meggyötörjön. Amit a gonosz el akart érni nálad, az, hogy felszólító szavamat ne vedd figyelembe. Ismeri a te gyengéidet, de az engedelmesség eszköze birtokodban van, s ez az, mely által legyőzted, s a gonosz erőtlen és világtalan lett melletted. Ó, milyen boldog vagyok, hogy ezt a természeteddel ellenkező erényt ily szorgalmasan gyakorolod! Kedves Erzsébetkém! Ilyenkor szinte lekötelezel, és mérhetetlen kegyelmemtől még ragyogóbbá lesz lelked."
Ezek után én igen elgondolkoztam az Úr Jézus szavain, hogy mily szent és nagy erény az engedelmesség, melyet eddig nem is gondoltam át ennyire, hogy ilyen nagymértékben lesz lelkem általa ragyogóbbá. Ezután erős elhatározást tettem, hogy még sokkal nagyobb hűséggel és odaadással fogadom el azt, amit közvetlen az Úr Jézus vagy a gyóntatóm által közvetve kapok.
1965. július 9.
A Szűzanya szólt:
"Kislányom, megkérlek újra, hogy az Én Szent Fiam érdemeivel egyesített virrasztó imádság módját, melyet eddig még nem adtál át gyóntatódnak, most add át. Az Én kérésem, hogy az éjszakai szent virrasztást, mely által a haldoklók lelkét akarom megmenteni, úgy szervezzék meg minden egyházközségben, hogy egyetlen perc se maradjon virrasztó imádság nélkül! Ez az eszköz, melyet kezetekbe adok. Ezáltal mentitek meg a haldoklók lelkét az örök kárhozattól. Az Én Szeretetlángom Fényétől megvakul a Sátán."
1965. július 12.
Az Úr Jézus a szentmise idején kezdett beszélgetni:
"Így kell élned, ilyen kettéváltan. Miért csodákozol ezen? Egyesülhet-e a test akarata a lélekével? Nem, soha! Látom, lelkeddel élesen figyelsz, hogy az Én szent akaratomat teljesítsd. De a test, mint erős ellenfél, állandó ellenállással akarja megakadályozni lelked készségét, amely által Mellettem akarsz maradni, és Velem együttműködni.
Ezt a nagy szeretni-akarásodat elfogadom és szünet nélküli áldásommal kísérem. Sőt, még ennél is tovább megyek. Mától kezdve a te kis lakásod állandó szentélyem lesz. Jelenlétemmel állandóan megtisztelem a számodra oly kedves kis otthont... Kibéreltem kis lakásodat. Itt imádj, engesztelj! Én szívesen időzöm itt nálad, míg itt a földön élsz.
Egy pillanatig sem akarok lemondani rólad...
Látom kételyeidet, mely ez okból támadt lelkedben. Mit mondtam még régen? Ha szavaim hallatára erős ellenállást érzel, erről tisztán felismerheted, hogy Tőlem származik. Erzsébet, Erzsébet, higgy! ... Ó, te kis semmiség! Mi volnál te szeretet nélkül?..".
1965. július 17.
"Kis leánytestvérkém! Érezd lelkedben parancsszavam elfogadásának kegyelmekkel járó jutalmát, melyet Én azért adtam gyóntatód által, hogy lásd és érezd azt a hatalmat, mely lelkedben megszüntette a sokféle formában jelentkező kételyeket és zavaros körülményeket. Ezt csakis engedelmességed által nyerhetted el. Már most beláthatod, nem a feloldozás érvényességének hitelessége által adtam megnyugvást, hanem inkább azzal, hogy gyóntatód által parancsoltam rád. Ha ezt most el nem fogadtad volna, ez egyszer s mindenkorra hajótörése lett volna lelkednek. Nagy és kemény szavak ezek Tőlem. Ugye, meglep ez téged? Gondolj arra, amit már máskor is hangsúlyoztam: gyóntatód szava az Én szavam, s ennek el nem fogadása az ellenszegülés Istennek. Ezért kellett, hogy ily szigorú legyek hozzád. Szenvedéseidet most megváltoztatom, és nem a kételyek kínjait engedem rád. Most egyszer s mindenkorra életed végéig a Szeretet Tüze fog égetni, mely a lelkek után való sóvárgásban őrli fel tested erejét."
Szavait akkor nem értettem meg, mert az Úr Jézus még nem bocsátotta lelkembe ezt az újabb szenvedést, melyet Ő így nevezett: a Szeretet Tüze fog égetni, s a lelkek utáni sóvárgásban fog testem ereje felőrlődni.
Néhány nap múlva lelkembe mintha tüzes nyilat bocsátott volna, mely szenvedés által a lelkeket kell megmenteni a kárhozattól. Azóta nem ismerek magamra. Hogy is tudnék eligazodni ezen, mely a szeretet égő tüze, azt nem lehet leírni. Vannak érzések, melyek csak a léiek és Isten titkai, s erről beszélni lehetetlen. Nem is erőlködöm. Tudom biztosan, Atyám, hogy Ön a csendes némaságba rejtőző sorokat
Isten kegyelméből velem együtt felfogja. Ez az Úr dolga. Itt az én erőlködésem legföljebb csak rontani tudna. Mert csak a lélek csendje az, melybe behallatszik az Úr szeretetének szava, sőt itt most erről sincs szó. Az Úr Jézus szavai szerint a szeretet tüze éget, s ahogy nem lehet a közönséges égést semmi szóval, úgy nem lehet ezt sem kifejezésre juttatni.
Nehogy azt tessék gondolni, hogy valami melankólia szállt meg. Nem, ez ellenkezne vidám természetemmel. Azért mégis a csendes elvonultság uralja lelkemet. Úgy érzem, mintha nem is a földhöz tartoznék. Máskor is volt ez már, de az Úr Jézus azt mondta, így lesz ez most életem végéig. Én azóta az Úr által kért böjtöket még nagyobb odaadással és hűséggel igyekszem megtartani, és ami a virrasztást illeti, ami a legnehezebb volt, azt most minden erőm megfeszítésével megdupláztam: a 2 órai virrasztást. Az Úr Jézus azelőtt úgy kért, hogy 2 x 1 órát virrasszak, most az Úr kegyeméből, mióta a szeretet tüze éget, nincs se éjjelem, se nappalom, minden kevésnek látszik előttem, amit viszonzásul az Úrnak adok. Az éjszakai pihenésem idejét éjféltől reggel ötig átvirrasztott imában töltöm. Azután a templomba megyek, és ott folytatom az Úr imádását, majd a 7 órai szentmisén magamhoz veszem az Úr Szent Testét. A nappal a családom segítségében telik el, melynek idején is az Úr jelenléte tölt el oly mértékben, hogy azt kell éreznem, lelkem túlszárnyalja testi erőm működését, mert lelkem megszakítás nélkül az Úrnál időzik. Kicsiny szobámba, melyben az Úr Jézus van jelen, munka közben gyakran bemegyek, hogy ott imádjam és engeszteljem. Szívem titkai ezek, melyeket Ön előtt feltártam.
1965. július 20.
Ez az állandó testi gyengeség és fájdalmak, melyekről az orvos az előbbiekben leírt megállapítást adta, valóban azóta is megvannak. Sokszor oly nagymértékben rohannak meg, hogy napközben minden órából legalább 15 percet le kell feküdnöm, mert a fájdalmak miatt majd összeesem. Ma, mikor a szentmiséről hazajöttem, éppen ismét elővett a rendkívüli fájdalmas gyengeség. Szerettem volna az Úr Jézust imádni, engesztelni kis szobámban, de helyette le kellett pihennem. Előbb még felajánlottam az Úr Jézusnak szenvedéseimet, és lelkeket kívántam Neki. Az Úr Jézus igen meghatódott, és meghatottságában ismét bensőségesen kezdett beszélgetni:
"Ó, mily kedves vagy te, hogy lelkeket kívánsz Nekem! Lehetne-e jobbat kívánni Részemre? Ez az, amit elvárnék mindannyitoktól. Látod, Erzsébetkém, te, ti szegény kis lelkek, adni tudtok Istennek. Óhajtásaidat a mennyei Atya is szeretettel fogadja. Jókívánságaidat, mint kegyelemáradatot visszasugározza reád és azokra a lelkekre, kikért Hozzám könyörögsz. Hidd el, nagyobbat és kedvesebbet nem is mondhatsz Nekem. Azért jöttem le a mennyből, hogy a lelkeket megváltsam az örök életre."
S míg ezeket mondta, lelkemben a lelkek utáni szomjamat csillapította, és módfelett árasztotta rám az égő szeretet tüzét, melynek hatásától remegni kezdtem. S Ő közben szelíden szólt:
-"Kedvesem, légy alázatos, most még jobban! Az Isten ereszkedett le hozzád." Lelkemet még utána is sokáig remegés töltötte el.
1965. július 24. - szombat
A Szűzanya ma úgy közeledett szelíd szavaival, hogy nyomban a kegyelem teljességének erejét árasztotta lelkembe, és közben Ő is áradozott:
"Kis kármelita leánykám, Szeretetlángom kegyelmi hatása által érted el azt, hogy az Isten leereszkedett hozzád, és ily nagymértékben emészti lelkedet az égő szeretet tüze az megváltó munkájáért. Ezt bírni igen nagy kiváltság, s ezért éljen lelkedben mély alázat!"
Írás közben sokszor igen nagy gátlást érzek magamban... sokszor egészen bénává tesznek... Ilyenkor elhagy az erőm, és abbahagyom az írást, napokig, sőt hetekig kezembe sem veszem. Csak mikor az Ő jelenléte által szigorúan kifejezésre juttatja, hogy Ő akarja, hogy ezeket leírjam, újra és újra nekilendülök.
Egy alkalommal -ez nemrég történt -ismét megkérdeztem az Urat, hogy amit leírtam, valóban az Ő szent akaratából történt-e? ... Ő határozott választ adott:
"Tudod-e, miért írattam le veled életed különböző eseményeit? Mert ezek kegyelmeim visszatükrözése lelkedben, melyeket - jól tudom - soha nem mondanál el. Így kényszerítlek tehát erre, hogy lássák az isteni munkát, melyet még gyermekkorod óta Én művelek lelkedben."
Szavai nyomán megnyugszom, és tovább írom mindezeket.
Éppen ebédnél ültem, s mint a villám, úgy világított be lelkembe az Úrszava:
"Tudod, mit mondott gyóntatód az utolsó szentgyónásnál? Ha valami baj lesz, menj hozzá, vagy hívasd!"
Abban a pillanatban minden erőmet összeszedve elmentem telefonálni... Biztató és kedvező választ kaptam.
Július 3-án éjszaka alig tudtam aludni. Ahogy mondani szokták: úgy vártam a reggelt, mint a gyermek a karácsonyt. Valóban az is volt! Hiszen már több mint két hete nem mertem az Úr Testét magamhoz venni, az előbb leírt okok miatt. -Vasárnap volt. Korán reggel elindultam kevés testi erőmmel, de sok reménnyel. Az előző napon történt figyelmeztetés után lelkemben nyomban beköltözött az Úr Jézus szelíd békéje, mely lecsillapította bennem a hosszú időn át elviselt lelki kínokat.
Amint gyóntató atyám elé kerültem, ismét a gonosz rontott rám szorongásával. Kegyetlen kínnal gyötört elmémben, nagy erővel zűrzavart rendezett benne. Minden erőmmel a gyóntató atyámra figyeltem, hogy meg tudjam érteni hozzám intézett szavait. A gonosz zaklatása miatt most a szentgyónás közben is rám nehezedett az állandó kétely, mely a lelkemben volt. Gyónás közben többször is megismételtem, hogy minden erőmmel hinni akarom a feloldozás érvényességét, de ha ezt mégsem érzem biztosnak, nem tehetek róla, különösen nyugtalanít.
Ó, ez a megértő atya, ki mikor meghallotta, hogy már több mint két hete e miatt nem merem az Úr Szent Testét magamhoz venni, igen szigorúan rámparancsolt. Értsem meg -mondta -, hogy ez a gonosz zaklatásából ered, nem pedig az Úr Jézus megvetéséből. Ezt a zavargást többé ne engedjem magamhoz. Még egyszer elő ne forduljon, hogy a szentáldozástól e miatt távol maradok... Amikor az atya JÉZUS nevében rámparancsolt, ezekben a percekben éreznem kellett azt, hogy ő minden erejét összeszedve mondta ki szavait. Ugyanakkor a gonosz támadása oly nagy volt bennem, hogy én is minden erőmet összeszedve, hétszeres igen-t mondtam az atya ismételt parancsszavaira. Elmém teljesen a sötétség fejedelmének nyomása alatt volt, és így az atya szavainak elfogadásához földöntúli hatalomtól származó erőt kaptam. Igenlő válaszommal akartam tudtára adni, hogy minden erőmmel engedelmeskedni akarok neki. Ez a tudat megnyugvással töltötte el lelkemet. Hosszú idő után az Úr Jézus betért lelkembe, és elárasztott az Ő jelenlétével.
1965. július 7-8.
Hosszan és bensőségesen beszélt az Úr Jézus
"Kedves lelkem, ne mellőzzél! A gyóntatód szavára most már azt kell mondanom, amit már máskor is mondtam: az Ő szava az Én szavam. Ezt tekintsd mindig hitelesnek, mert őt megvilágosítottam, s őz az, ki téged ismer, megért és vezet, s az, ki soha nem fog elhagyni. E miatt ne aggódj, ne töltsön el félelem! Legyen világos előtted az Én akaratom. Én mindig előre megmondom, hogy most mi következik. Nem megmondtam-e azt is, hogy reád engedem a Sátánt, és minden kísértését kipróbálhatja rajtad? Erzsébetkém! Örülök, hogy intő figyelmeztetésemre azonnal készséggel elmentél gyóntatódhoz. Látod, ez az, amiről előzőleg már beszélgettem veled, hogy te a Szeretet Lelkének birtokában vagy, és a gonosz nem tud erőt venni rajtad. Az igaz, Én megengedtem, hogy meggyötörjön. Amit a gonosz el akart érni nálad, az, hogy felszólító szavamat ne vedd figyelembe. Ismeri a te gyengéidet, de az engedelmesség eszköze birtokodban van, s ez az, mely által legyőzted, s a gonosz erőtlen és világtalan lett melletted. Ó, milyen boldog vagyok, hogy ezt a természeteddel ellenkező erényt ily szorgalmasan gyakorolod! Kedves Erzsébetkém! Ilyenkor szinte lekötelezel, és mérhetetlen kegyelmemtől még ragyogóbbá lesz lelked."
Ezek után én igen elgondolkoztam az Úr Jézus szavain, hogy mily szent és nagy erény az engedelmesség, melyet eddig nem is gondoltam át ennyire, hogy ilyen nagymértékben lesz lelkem általa ragyogóbbá. Ezután erős elhatározást tettem, hogy még sokkal nagyobb hűséggel és odaadással fogadom el azt, amit közvetlen az Úr Jézus vagy a gyóntatóm által közvetve kapok.
1965. július 9.
A Szűzanya szólt:
"Kislányom, megkérlek újra, hogy az Én Szent Fiam érdemeivel egyesített virrasztó imádság módját, melyet eddig még nem adtál át gyóntatódnak, most add át. Az Én kérésem, hogy az éjszakai szent virrasztást, mely által a haldoklók lelkét akarom megmenteni, úgy szervezzék meg minden egyházközségben, hogy egyetlen perc se maradjon virrasztó imádság nélkül! Ez az eszköz, melyet kezetekbe adok. Ezáltal mentitek meg a haldoklók lelkét az örök kárhozattól. Az Én Szeretetlángom Fényétől megvakul a Sátán."
1965. július 12.
Az Úr Jézus a szentmise idején kezdett beszélgetni:
"Így kell élned, ilyen kettéváltan. Miért csodákozol ezen? Egyesülhet-e a test akarata a lélekével? Nem, soha! Látom, lelkeddel élesen figyelsz, hogy az Én szent akaratomat teljesítsd. De a test, mint erős ellenfél, állandó ellenállással akarja megakadályozni lelked készségét, amely által Mellettem akarsz maradni, és Velem együttműködni.
Ezt a nagy szeretni-akarásodat elfogadom és szünet nélküli áldásommal kísérem. Sőt, még ennél is tovább megyek. Mától kezdve a te kis lakásod állandó szentélyem lesz. Jelenlétemmel állandóan megtisztelem a számodra oly kedves kis otthont... Kibéreltem kis lakásodat. Itt imádj, engesztelj! Én szívesen időzöm itt nálad, míg itt a földön élsz.
Egy pillanatig sem akarok lemondani rólad...
Látom kételyeidet, mely ez okból támadt lelkedben. Mit mondtam még régen? Ha szavaim hallatára erős ellenállást érzel, erről tisztán felismerheted, hogy Tőlem származik. Erzsébet, Erzsébet, higgy! ... Ó, te kis semmiség! Mi volnál te szeretet nélkül?..".
1965. július 17.
"Kis leánytestvérkém! Érezd lelkedben parancsszavam elfogadásának kegyelmekkel járó jutalmát, melyet Én azért adtam gyóntatód által, hogy lásd és érezd azt a hatalmat, mely lelkedben megszüntette a sokféle formában jelentkező kételyeket és zavaros körülményeket. Ezt csakis engedelmességed által nyerhetted el. Már most beláthatod, nem a feloldozás érvényességének hitelessége által adtam megnyugvást, hanem inkább azzal, hogy gyóntatód által parancsoltam rád. Ha ezt most el nem fogadtad volna, ez egyszer s mindenkorra hajótörése lett volna lelkednek. Nagy és kemény szavak ezek Tőlem. Ugye, meglep ez téged? Gondolj arra, amit már máskor is hangsúlyoztam: gyóntatód szava az Én szavam, s ennek el nem fogadása az ellenszegülés Istennek. Ezért kellett, hogy ily szigorú legyek hozzád. Szenvedéseidet most megváltoztatom, és nem a kételyek kínjait engedem rád. Most egyszer s mindenkorra életed végéig a Szeretet Tüze fog égetni, mely a lelkek után való sóvárgásban őrli fel tested erejét."
Szavait akkor nem értettem meg, mert az Úr Jézus még nem bocsátotta lelkembe ezt az újabb szenvedést, melyet Ő így nevezett: a Szeretet Tüze fog égetni, s a lelkek utáni sóvárgásban fog testem ereje felőrlődni.
Néhány nap múlva lelkembe mintha tüzes nyilat bocsátott volna, mely szenvedés által a lelkeket kell megmenteni a kárhozattól. Azóta nem ismerek magamra. Hogy is tudnék eligazodni ezen, mely a szeretet égő tüze, azt nem lehet leírni. Vannak érzések, melyek csak a léiek és Isten titkai, s erről beszélni lehetetlen. Nem is erőlködöm. Tudom biztosan, Atyám, hogy Ön a csendes némaságba rejtőző sorokat
Isten kegyelméből velem együtt felfogja. Ez az Úr dolga. Itt az én erőlködésem legföljebb csak rontani tudna. Mert csak a lélek csendje az, melybe behallatszik az Úr szeretetének szava, sőt itt most erről sincs szó. Az Úr Jézus szavai szerint a szeretet tüze éget, s ahogy nem lehet a közönséges égést semmi szóval, úgy nem lehet ezt sem kifejezésre juttatni.
Nehogy azt tessék gondolni, hogy valami melankólia szállt meg. Nem, ez ellenkezne vidám természetemmel. Azért mégis a csendes elvonultság uralja lelkemet. Úgy érzem, mintha nem is a földhöz tartoznék. Máskor is volt ez már, de az Úr Jézus azt mondta, így lesz ez most életem végéig. Én azóta az Úr által kért böjtöket még nagyobb odaadással és hűséggel igyekszem megtartani, és ami a virrasztást illeti, ami a legnehezebb volt, azt most minden erőm megfeszítésével megdupláztam: a 2 órai virrasztást. Az Úr Jézus azelőtt úgy kért, hogy 2 x 1 órát virrasszak, most az Úr kegyeméből, mióta a szeretet tüze éget, nincs se éjjelem, se nappalom, minden kevésnek látszik előttem, amit viszonzásul az Úrnak adok. Az éjszakai pihenésem idejét éjféltől reggel ötig átvirrasztott imában töltöm. Azután a templomba megyek, és ott folytatom az Úr imádását, majd a 7 órai szentmisén magamhoz veszem az Úr Szent Testét. A nappal a családom segítségében telik el, melynek idején is az Úr jelenléte tölt el oly mértékben, hogy azt kell éreznem, lelkem túlszárnyalja testi erőm működését, mert lelkem megszakítás nélkül az Úrnál időzik. Kicsiny szobámba, melyben az Úr Jézus van jelen, munka közben gyakran bemegyek, hogy ott imádjam és engeszteljem. Szívem titkai ezek, melyeket Ön előtt feltártam.
1965. július 20.
Ez az állandó testi gyengeség és fájdalmak, melyekről az orvos az előbbiekben leírt megállapítást adta, valóban azóta is megvannak. Sokszor oly nagymértékben rohannak meg, hogy napközben minden órából legalább 15 percet le kell feküdnöm, mert a fájdalmak miatt majd összeesem. Ma, mikor a szentmiséről hazajöttem, éppen ismét elővett a rendkívüli fájdalmas gyengeség. Szerettem volna az Úr Jézust imádni, engesztelni kis szobámban, de helyette le kellett pihennem. Előbb még felajánlottam az Úr Jézusnak szenvedéseimet, és lelkeket kívántam Neki. Az Úr Jézus igen meghatódott, és meghatottságában ismét bensőségesen kezdett beszélgetni:
"Ó, mily kedves vagy te, hogy lelkeket kívánsz Nekem! Lehetne-e jobbat kívánni Részemre? Ez az, amit elvárnék mindannyitoktól. Látod, Erzsébetkém, te, ti szegény kis lelkek, adni tudtok Istennek. Óhajtásaidat a mennyei Atya is szeretettel fogadja. Jókívánságaidat, mint kegyelemáradatot visszasugározza reád és azokra a lelkekre, kikért Hozzám könyörögsz. Hidd el, nagyobbat és kedvesebbet nem is mondhatsz Nekem. Azért jöttem le a mennyből, hogy a lelkeket megváltsam az örök életre."
S míg ezeket mondta, lelkemben a lelkek utáni szomjamat csillapította, és módfelett árasztotta rám az égő szeretet tüzét, melynek hatásától remegni kezdtem. S Ő közben szelíden szólt:
-"Kedvesem, légy alázatos, most még jobban! Az Isten ereszkedett le hozzád." Lelkemet még utána is sokáig remegés töltötte el.
1965. július 24. - szombat
A Szűzanya ma úgy közeledett szelíd szavaival, hogy nyomban a kegyelem teljességének erejét árasztotta lelkembe, és közben Ő is áradozott:
"Kis kármelita leánykám, Szeretetlángom kegyelmi hatása által érted el azt, hogy az Isten leereszkedett hozzád, és ily nagymértékben emészti lelkedet az égő szeretet tüze az megváltó munkájáért. Ezt bírni igen nagy kiváltság, s ezért éljen lelkedben mély alázat!"
Írás közben sokszor igen nagy gátlást érzek magamban... sokszor egészen bénává tesznek... Ilyenkor elhagy az erőm, és abbahagyom az írást, napokig, sőt hetekig kezembe sem veszem. Csak mikor az Ő jelenléte által szigorúan kifejezésre juttatja, hogy Ő akarja, hogy ezeket leírjam, újra és újra nekilendülök.
Egy alkalommal -ez nemrég történt -ismét megkérdeztem az Urat, hogy amit leírtam, valóban az Ő szent akaratából történt-e? ... Ő határozott választ adott:
"Tudod-e, miért írattam le veled életed különböző eseményeit? Mert ezek kegyelmeim visszatükrözése lelkedben, melyeket - jól tudom - soha nem mondanál el. Így kényszerítlek tehát erre, hogy lássák az isteni munkát, melyet még gyermekkorod óta Én művelek lelkedben."
Szavai nyomán megnyugszom, és tovább írom mindezeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése