1964. január első vasárnapja
A kórházban voltam. Egyik gyermekem látogatásából hazajövet a nagy hideg miatt már alig tudtam menni, és közben arra gondoltam, öt órakor kezdődik a szentségimádás, ott szeretnék lenni én is a közös szentségimádáson. Leküzdöttem magamban a dermesztő hideget, mely miatt lábamat már alig éreztem, és sietve mentem az Úr Jézushoz. Ő útközben csendes, hálálkodó szavaival így kezdett velem beszélgetni:
"Jaj, de örülök, hogy Hozzám jössz! Annyira kedvemben jársz! Ez a kegyelmek újabb bőséges áradatát jelenti számodra."
Szentségimádás közben arra kért, hogy sugallatainak elhanyagolásáért, amivel oly sokan megbántják, engeszteljem Őt. Ó, az én bűneim jutottak rögtön eszembe! Én is e sokat megbántók között voltam. Lehet-e erre könnyek nélkül gondolni? Uram, bocsásd meg bűneimet! S újra és újra felindítottam magamban azt a bűnbánatot, melyet az Úr irgalma hívott létre lelkemben. Úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki sem bánta meg bűneit. S úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Ő bűneim miatti bánkódásom közben tovább beszélt:
"Tudod, a világ nagy vétke az Én sugallataim elhanyagolása, ami miatt a világ sötétségben jár, és a Nekem szentelt lelkek lanyhasága miatt. Ők segítségemre tudnának lenni, de még ők sem tartják szem előtt ezt a nagy veszéllyel járó lanyhaságot. Megkérlek, légy oly jó, közöld lelkiatyáddal Szívem óhaját: Ő és ők, kik a lelkek vezetésével foglalkoznak, kövessék fokozottabban sugallataimat, s vezessék rá a lelkeket ennek fontosságára, ami nélkül nem lehet lelkiéletet élni. Bármily nagy is az igyekezetük, szent sugallataim elhanyagolása mind az ő lelkük, mind a rájuk bízott lelkek, elsorvadását idézi elő."
1964. január 13.
Elmélkedésem közben az Úr Jézus ismét szavára méltatott:
"Erzsébetem, vigyázz, lelked hosszas és nagy küzdelmek színtere lesz. A gonosz lelked legfőbb értékét akarja elvenni tőled. Meg akarja ingatni alázatosságoddal, Tudja, látja, ez az egyetlen érték, melyet döngetnie kell. Csakis ezen keresztül tudja megingatni lelked állhatatosságát. Irtózatos erővel tör feléd, és gyűlöletének minden eszközét felhasználja veled szemben. Zavarni fogja gondolataidat, minden cselekedetedet bizonytalanná teszi, szavain keresztül minden ocsmányságot megkísérel, és kegyetlen kínokkal fog elárasztani. Oly dolgokra akar rászedni, hogy hagyj fel alázatos törekvéseddel."
...Az Ő szavai után néhány óra múlva valóban megkezdődött a gonosz zavargása. Ha az Úr Jézus előre nem figyelmeztet, nem is tudom, hogyan tudtam volna eligazodni elmém rendetlen zavargásain... Nem tudom gondolatomból elűzni, gyűlöletének minden erejével rám zúdul. Lelkem tehetetlen nyomorúságban sínylődik, és csak azt tart vissza a helytelen cselekvéstől, hogy az Úr Jézus mintegy figyelmeztetésként előre megmondta.
1964. január 15.
Az Úr Jézus arról beszélgetett:
"Kislányom, tudod-e milyen nagy az olvasók tábora? Sokszor és sokat olvasnak szent tanításomról, de nem érnek el vele semmit. A lámpafény, a napfény csak a betűket világítja meg. Értelmét csak azok fogják fel igazán, kik Hozzám jönnek. Én isteni fényességemmel az Előttem leboruló léleknek átadom Istenségem értelmét, és ez által felér majd az elméjük az Én örök óhajtásomhoz, mely a lelkek megmentése. Akarjatok részt venni az Én megváltó munkámban! Ez legyen életetek legfőbb célja, legfőbb értéke, melyet Elém hozhattok. Ragadjatok meg minden alkalmat és módot a lelkek megmentésére! Ezért fáradozzatok! Tudod, mit olvastál egyszer: ,Ha minden keresztény csak egyetlen lelket mentene is meg, nem volna elkárhozott'."
Amint az Úr Jézus befejezte szavait, a Szűzanya fájdalmas szavaival szólt hozzám:
"Kislányom! Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a Fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja."
S míg e szavakat mondta, az én lelkemben is fokozta Szívének fájdalmát.
1964. január 16.
A szentmise alatt és áldozás után is az Ő Szent Vérének erejéről beszélt az Úr:
"Én vagyok a nagy Véradó. Isteni Véremtől megistenülhettek. Felfogjátok ezt ésszel? Ugye nehéz? Én, a világ egyetlen Véradója! Fogd fel hatalmas szeretetemet! Tűnődj el rajta most, szent fényességem világosságánál. Ugye, te érzed ezt a Szent Vért? Szent Vérem bemelegíti, mozgásba hozza a lelketek fagyos, megbénult erejét. Én átömlesztem és átömleszteném az egész világon minden emberbe, csak adjátok át magatokat isteni Kezem szent kezelésébe. Engedjétek lelketekben működni! Miért akartok közönséges lelkű emberek maradni? Akarjatok megistenülni, hogy gyönyörűségem teljék bennetek, veletek élni.
Asztalom szünet nélkül terítve van. Én, a vendégváró Gazda, mindent feláldoztam. Önmagamat adom. Tekintsetek lelketekbe a Szent Vér befogadása után, és vegyétek észre azt a pezsgést, melyet Szent Vérem ereje művel bennetek. Ne legyetek annyira érzéketlenek. Ne a megszokás szürke hatalma hozzon ide szent oltáromhoz, hanem az áldozatos szeretet tüze, mely itt, szeretetemtől tüzet fog, és Általam, veletek összefogva, kiégeti lelketekből a bűnt. Ó, hogy vágyom erre a nagy elhatározástokra és erre az önkéntes szeretetre! Mikor jöttök már végre Hozzám?"
Ezek az isteni átélések oly állapotban tartják lelkemet, hogy ilyenkor a gonosz zavaró ereje nem tud érvényre jutni, teljesen megsemmisül lelkemben.
1964. január 17.
Ma az Úr Jézus a názáreti hajlékról kezdett beszélni, mely a Család kedves, meleg fészke volt:
"Tudod, itt készítettem elő lelkemet Én is a nagy áldozatra, a szenvedésekre, melyeket értetek vállaltam. Neked is a családi szentélyben kellett megérlelődnöd. Mivel árva voltál, ezért a te családalapításod által készített otthon számodra az a hely, ahol lelkednek el kellett készülnie arra a nagy hivatásodra, mely csakis a családi szentélyben érlelődhetett meg. Én tudom, ismerem adottságaidat, és azért isteni Gondviselésem tervszerűen rendezett el mindent, hogy alkalmassá tegyen mindarra, amit rajtad keresztül akarok a világnak tudomására hozni. A családi szentélyből kell el indulnotok az életre, az élet nehéz küzdelmeire. Ennek összetartó melege az, melynél újra felmelegednek a lelkek a nagy eltévelyedések után. Itt önmagukra találnak és újra Istenhez térnek. -Kell, hogy ti édesanyák, szívetek megértő melegét kiárasszátok még a családok elválása után is. Nagy felelősség ez, mely reátok hárul. Nehogy azt higgyétek, ha a gyermek megnő, szülőre nincs szüksége. Anyám is követett Engem szeretetével, áldozataival és imáival mindenüvé. Ezt kell tennetek nektek is, és Én megáldom törekvéseteket. Édesanyám lekötelez erre. Az Ő közbenjáró nagy hatalma az, mellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a Földre árasztani. Ahogy Ő mondta: Ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírű kegyhelyeket. Ő azt akarja, hogy minden család kegyhely legyen, egy csodás hely, hol veletek összefogva teszi csodáit a lelkek mélyén. Szívről szívre járva, kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró Sátánt a ti áldozatos imáitok, által megvakítja."
A Szűzanya is szólt még néhány szót:
"Kármelita kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetből fakadó aggodalmát a veszély miatt, mely a családi szentélyek széthullása folytán fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásomat mindenekelőtt hozzátok intézem, és veletek összefogva akarom a világot megmenteni. Kislányom, neked engedem először érezni ezt a nagyhatalmú erőkifejtést, melyet a Sátán megvakítására indítok. Megosztom veled halálod napjáig Szívem aggodalmát. Együttérző szíved az, mely érdemessé tesz erre, Szeretetlángom továbbadására. S aki Velem érez, mind jogosult lesz erre a nagy kegyelemre, mellyel a lelkeket megmentjük az örök kárhozattól."
1964. január 18.
A mellém rendelt nővérnél jártam. Ő a rádióban éppen egy kedves hangversenyét hallgatta. Amint közben más elfoglaltsága lett, a fülhallgatót átadta, mondván, hallgassam addig. Hamarosan belefeledkeztem a zene szépségébe. Alig néhány perc után a zenei hangok szépségén keresztül az Úr Jézus leheletszerü finom szavakkal szólt hozzám:
"Nem gondolod, hogy ilyenkor féltékeny vagyok rád? Mit mondtam? Hajszál se férjen közénk!"
Szavai úgy hangzottak lelkemben, hogy a zene szépsége felett uralkodott, és Ő tovább kért:
"Isteni szavaimat a világ zenei művészetén és szépségén keresztül is halld meg! S mondj le önmagadról, a magad szórakoztatásáról. Kis leánytestvérkém! Gondolj arra, amit veled cselekszem, és ne engedj be a lelkedbe semmi mulandó szórakozást. Ne szórd szét lelked összeszedettségét holmi kis földi művészek produkciói miatt. Neked csak egy a szükséges: a megváltó munkámban való szünet nélküli részvétel. Ez szórakoztasson! Ne mondd, hogy Én nagyon szigorú vagyok. Nem kértelek-e sokszor, hogy mondj le önmagadról? Ezt pillanatról pillanatra meg kell tenned. Nem kapcsolódhatsz ki ebből még rövid időre sem. Én vagyok az út, az Élet számodra. Minden megsemmisül, csak a lélek munkája marad meg, melyet a lelkek érdekében végzel."
1964. január 19. (vasárnap)
Ma csak egy szentmisét hallgattam. A lábaimon a régi fagyás kezd kiújulni, és ez tartott vissza, hogy az esti szentmisére is elmenjek. Elmaradt az esti imádási óra is. Úgy gondoltam, ezen a napon pihenek. Jól fűtött kis szobámban apró elfoglaltsággal töltöttem el a délutánt és az estét is. Időközben kimentem a kertbe, és abban a pillanatban a jeges hó tetején könnyed lépéseket hallottam. Körülnéztem, nem valami éhes állatka keres-e ennivalót, és ahogy mentem, néhány pillanat múlva az Úr Jézus jelenléte árasztotta el lelkemet. Erre az érzésre megrendültem, mert jelenlétével éreznem engedte azt is, hogy szorosan mellém állt, és én egész testemben remegtem a Tőle kiáramló kegyelmek hatása alatt. Úgy elhagyott a testi erőm, hogy majd összeestem. Csak remegve tudtam lépni. Már sokszor történt az, hogy meglep jelenlétével, de ez most felülmúlta az eddigieket. Testem remegése oly nagy volt, mint még soha. Nem láttam, és nem tudom, hogyan, mégis megéreztem ruhája érintését, mely minden ízemben, mint a kegyelmek rendkívüli suhogása, úgy töltötte el lelkemet Isten jelenlétének érzetével. Ez mind a havas kertben történt. Amikor visszamentem kis szobámba, akkor láttam, hogy mennyi ideig tartott ez. Utána az Úr Jézus kedvesen beszélgetni kezdett:
"Tudod, annyira egyedül voltam, és mivel te nem jöttél, eljöttem Én hozzád. Öröm Nekem veled lennem. Megköszönöm most a sok rámgondolást. Ó, ha tudnád, mennyire kedvemben jársz, hogy Szent Véremről oly sok áhítattal elmélkedsz, engesztelsz és imádsz Engem! Illőnek tartottam, hogy ezért ily különösen tiszteljelek meg Én is téged. S az egyedüllét! Ó, ez a magány és ridegség, mely állandóan körülvesz! Azért most melletted maradok. Nem zavarom pihenésedet, csak itt leszek csendben veled. Dobbanjon szívünk együtt! Te csak végezd tovább, amit eddig tettél. Én itt maradok még sokáig nálad, mert mit is csinálnék egyedül? Nem jönnek imádásomra, sem engesztelésemre, sem kérni, sem hálát adni. Tudom, te nem maradsz el Tőlem ok nélkül. Neked nincs igazolatlan órád. Erzsébetem, Istenségemmel ajándékozlak meg. Szoríts a szívedre, hiszen Én emberi érzéssel is érzek. A szent remegést, melyet előbb éreztél, kitüntetésnek szántam az irántad érzett hálám jeléül."
1964. január 20.
"Írd, amit mondok. Az előző napon történt isteni kiáramlást, mellyel megtiszteltelek, bárki, bárhol olvassa, az kivétel nélkül részesülni fog kegyelmeim kiáradásában, melyeket isteni érdemeimmel egyesített érdemeid által a lelkekre árasztok, mintegy előlegként szenvedéseid olajcseppjeinek kisajtolása által."
1964. január 28.
Ma írom ezt le, de nem ma, hanem néhány nappal ezelőtt történt. Olyan nehezen fogtam hozzá, mert elmém nehezen fogta fel azt, amit mondott:
"Ne tépelődj! Mire jó ez? Úgysem tudod felfogni, hogy mekkora utat kellett megtenned, míg lelked ily magaslatra emelkedett. Nemhogy te, de még a föld összes csillagászai sem tudnák kiszámítani azt az utat, melyet te ily rövid idő alatt megtettél, melyen még az ég angyalai és szentjei is csodálkoznak. Ugye érzed azt, hogy az a megoldás Részemről mily egyszerű. Én szeretetemmel ragadtalak el, hogy - amint már mondtam - nyílegyenesen repülj Felém, Hozzám! Ismétlem: nyílegyenesen! Ez a szeretet útja, mely nem kerülget, nem latolgat, és mivel te ezt az Általam nyújtott szeretetet elfogadtad és minden erőddel magadhoz ragadtad, azért most itt vagy Nálam. Ne csodálkozz most már tovább egy pillanatig sem, ha azt teszem veled, amit szeretetedért adok. Én sem tudok ellenállni, mert az Én szeretetemből felkínált áldozat nálad megértésre talált. Ez az, ami miatt kegyelmeim gátlás nélkül működnek lelkedben. S ha előfordul az, hogy Magamhoz ragadlak, ez ne ejtsen téged gondolkodóba. Vedd úgy, amint adom, és amiért teszem. Ezen ne töprengj! Mindenesetre a nyomorúságodban való elmerülésed igen tetszik Nekem. De ezt sem tulajdoníthatod magadnak, mert ez is az Általam nyújtott rendkívüli kegyelmek gyümölcse. S ahogy nem tudod felfogni elméddel az elragadtatás által történő elszakadást a földtől, éppúgy nem tudsz számot, vagyis magyarázatot adni a kapott kegyelmek bőségéről sem, mely sokakat fog ámulatba ejteni. Mert a te lelkedet Én vettem Kezembe, te csak az Én Kezem munkája vagy. S miután előre megmunkáltam lelkedet, ezért minden dicséret Engem illet. Mondom, azért nem juttattalak lelkivezetőhöz, mert Magam akartalak megnevelni nagy elhivatottságodra. S hogy megengedtem a sok bukdácsolást, ez is szándékos volt, mert így edzettem meg lelkedet arra nagy alázatosságra, mely nélkül semmire sem mentem volna veled.
Most is Én vezetlek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy gyóntatód szavai nem Tőlem valók. Sőt, igenis hangsúlyozom, fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit ő mond. Az ő szava az Én szavam. Ő az Én sugallatomból veszi mindazt, amit mond. Bárcsak megértené és megfogadná ezt minden lélek, és alázatos engedelmességgel követné!"
1964. január 29.
Néhány nappal ezelőtt a mellém rendelt nővér arra kért, hogy kérdezzem meg a Szűzanyát, meghal-e a súlyos beteg nővér, kinek halálával kapcsolatosan több nehéz ügy elintézése merül fel. Mondtam a nővérnek, ilyesmit nem szoktam a Szent Szűztől megkérdezni. A Szűzanya válasz nélkül is hagyta kérdésemet, melyet a nővér kérésére mégiscsak feltettem. Majd néhány nap múlva, mikor már nem is gondoltam rá, egyszerre az Úr Jézus, mintegy meglepve engem, így szólt:
"Miért akar a melléd rendelt nővér nem rád tartozó dolgot megtudni? Az az Én dolgom, hogy kit és mikor szólítok el. Mindenesetre mindent javatokra fordítok. Vegyétek észre az Én erőteljesen és gyorsan működő isteni Gondviselésemet, mely megszakítás nélkül működik az egész emberiség javára. Az enyéimnél ez még fokozottabb és gyakran szeretetemnek igen gyengéd megnyilvánulásában juttatom érvényre, nem a kíváncsiság kielégítésére, sem a ti rövidlátó elképzelésetek megnyugtatására. Az Én gondviselésem kifürkészhetetlen úgyis számotokra. Bízzatok! Hozzátok Hozzám mindazt, amit nehéz és sötét, Én megkönnyítem és megvilágítom azt mindennap újra előttetek."
A kórházban voltam. Egyik gyermekem látogatásából hazajövet a nagy hideg miatt már alig tudtam menni, és közben arra gondoltam, öt órakor kezdődik a szentségimádás, ott szeretnék lenni én is a közös szentségimádáson. Leküzdöttem magamban a dermesztő hideget, mely miatt lábamat már alig éreztem, és sietve mentem az Úr Jézushoz. Ő útközben csendes, hálálkodó szavaival így kezdett velem beszélgetni:
"Jaj, de örülök, hogy Hozzám jössz! Annyira kedvemben jársz! Ez a kegyelmek újabb bőséges áradatát jelenti számodra."
Szentségimádás közben arra kért, hogy sugallatainak elhanyagolásáért, amivel oly sokan megbántják, engeszteljem Őt. Ó, az én bűneim jutottak rögtön eszembe! Én is e sokat megbántók között voltam. Lehet-e erre könnyek nélkül gondolni? Uram, bocsásd meg bűneimet! S újra és újra felindítottam magamban azt a bűnbánatot, melyet az Úr irgalma hívott létre lelkemben. Úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki sem bánta meg bűneit. S úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Ő bűneim miatti bánkódásom közben tovább beszélt:
"Tudod, a világ nagy vétke az Én sugallataim elhanyagolása, ami miatt a világ sötétségben jár, és a Nekem szentelt lelkek lanyhasága miatt. Ők segítségemre tudnának lenni, de még ők sem tartják szem előtt ezt a nagy veszéllyel járó lanyhaságot. Megkérlek, légy oly jó, közöld lelkiatyáddal Szívem óhaját: Ő és ők, kik a lelkek vezetésével foglalkoznak, kövessék fokozottabban sugallataimat, s vezessék rá a lelkeket ennek fontosságára, ami nélkül nem lehet lelkiéletet élni. Bármily nagy is az igyekezetük, szent sugallataim elhanyagolása mind az ő lelkük, mind a rájuk bízott lelkek, elsorvadását idézi elő."
1964. január 13.
Elmélkedésem közben az Úr Jézus ismét szavára méltatott:
"Erzsébetem, vigyázz, lelked hosszas és nagy küzdelmek színtere lesz. A gonosz lelked legfőbb értékét akarja elvenni tőled. Meg akarja ingatni alázatosságoddal, Tudja, látja, ez az egyetlen érték, melyet döngetnie kell. Csakis ezen keresztül tudja megingatni lelked állhatatosságát. Irtózatos erővel tör feléd, és gyűlöletének minden eszközét felhasználja veled szemben. Zavarni fogja gondolataidat, minden cselekedetedet bizonytalanná teszi, szavain keresztül minden ocsmányságot megkísérel, és kegyetlen kínokkal fog elárasztani. Oly dolgokra akar rászedni, hogy hagyj fel alázatos törekvéseddel."
...Az Ő szavai után néhány óra múlva valóban megkezdődött a gonosz zavargása. Ha az Úr Jézus előre nem figyelmeztet, nem is tudom, hogyan tudtam volna eligazodni elmém rendetlen zavargásain... Nem tudom gondolatomból elűzni, gyűlöletének minden erejével rám zúdul. Lelkem tehetetlen nyomorúságban sínylődik, és csak azt tart vissza a helytelen cselekvéstől, hogy az Úr Jézus mintegy figyelmeztetésként előre megmondta.
1964. január 15.
Az Úr Jézus arról beszélgetett:
"Kislányom, tudod-e milyen nagy az olvasók tábora? Sokszor és sokat olvasnak szent tanításomról, de nem érnek el vele semmit. A lámpafény, a napfény csak a betűket világítja meg. Értelmét csak azok fogják fel igazán, kik Hozzám jönnek. Én isteni fényességemmel az Előttem leboruló léleknek átadom Istenségem értelmét, és ez által felér majd az elméjük az Én örök óhajtásomhoz, mely a lelkek megmentése. Akarjatok részt venni az Én megváltó munkámban! Ez legyen életetek legfőbb célja, legfőbb értéke, melyet Elém hozhattok. Ragadjatok meg minden alkalmat és módot a lelkek megmentésére! Ezért fáradozzatok! Tudod, mit olvastál egyszer: ,Ha minden keresztény csak egyetlen lelket mentene is meg, nem volna elkárhozott'."
Amint az Úr Jézus befejezte szavait, a Szűzanya fájdalmas szavaival szólt hozzám:
"Kislányom! Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a Fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja."
S míg e szavakat mondta, az én lelkemben is fokozta Szívének fájdalmát.
1964. január 16.
A szentmise alatt és áldozás után is az Ő Szent Vérének erejéről beszélt az Úr:
"Én vagyok a nagy Véradó. Isteni Véremtől megistenülhettek. Felfogjátok ezt ésszel? Ugye nehéz? Én, a világ egyetlen Véradója! Fogd fel hatalmas szeretetemet! Tűnődj el rajta most, szent fényességem világosságánál. Ugye, te érzed ezt a Szent Vért? Szent Vérem bemelegíti, mozgásba hozza a lelketek fagyos, megbénult erejét. Én átömlesztem és átömleszteném az egész világon minden emberbe, csak adjátok át magatokat isteni Kezem szent kezelésébe. Engedjétek lelketekben működni! Miért akartok közönséges lelkű emberek maradni? Akarjatok megistenülni, hogy gyönyörűségem teljék bennetek, veletek élni.
Asztalom szünet nélkül terítve van. Én, a vendégváró Gazda, mindent feláldoztam. Önmagamat adom. Tekintsetek lelketekbe a Szent Vér befogadása után, és vegyétek észre azt a pezsgést, melyet Szent Vérem ereje művel bennetek. Ne legyetek annyira érzéketlenek. Ne a megszokás szürke hatalma hozzon ide szent oltáromhoz, hanem az áldozatos szeretet tüze, mely itt, szeretetemtől tüzet fog, és Általam, veletek összefogva, kiégeti lelketekből a bűnt. Ó, hogy vágyom erre a nagy elhatározástokra és erre az önkéntes szeretetre! Mikor jöttök már végre Hozzám?"
Ezek az isteni átélések oly állapotban tartják lelkemet, hogy ilyenkor a gonosz zavaró ereje nem tud érvényre jutni, teljesen megsemmisül lelkemben.
1964. január 17.
Ma az Úr Jézus a názáreti hajlékról kezdett beszélni, mely a Család kedves, meleg fészke volt:
"Tudod, itt készítettem elő lelkemet Én is a nagy áldozatra, a szenvedésekre, melyeket értetek vállaltam. Neked is a családi szentélyben kellett megérlelődnöd. Mivel árva voltál, ezért a te családalapításod által készített otthon számodra az a hely, ahol lelkednek el kellett készülnie arra a nagy hivatásodra, mely csakis a családi szentélyben érlelődhetett meg. Én tudom, ismerem adottságaidat, és azért isteni Gondviselésem tervszerűen rendezett el mindent, hogy alkalmassá tegyen mindarra, amit rajtad keresztül akarok a világnak tudomására hozni. A családi szentélyből kell el indulnotok az életre, az élet nehéz küzdelmeire. Ennek összetartó melege az, melynél újra felmelegednek a lelkek a nagy eltévelyedések után. Itt önmagukra találnak és újra Istenhez térnek. -Kell, hogy ti édesanyák, szívetek megértő melegét kiárasszátok még a családok elválása után is. Nagy felelősség ez, mely reátok hárul. Nehogy azt higgyétek, ha a gyermek megnő, szülőre nincs szüksége. Anyám is követett Engem szeretetével, áldozataival és imáival mindenüvé. Ezt kell tennetek nektek is, és Én megáldom törekvéseteket. Édesanyám lekötelez erre. Az Ő közbenjáró nagy hatalma az, mellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a Földre árasztani. Ahogy Ő mondta: Ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírű kegyhelyeket. Ő azt akarja, hogy minden család kegyhely legyen, egy csodás hely, hol veletek összefogva teszi csodáit a lelkek mélyén. Szívről szívre járva, kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró Sátánt a ti áldozatos imáitok, által megvakítja."
A Szűzanya is szólt még néhány szót:
"Kármelita kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetből fakadó aggodalmát a veszély miatt, mely a családi szentélyek széthullása folytán fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásomat mindenekelőtt hozzátok intézem, és veletek összefogva akarom a világot megmenteni. Kislányom, neked engedem először érezni ezt a nagyhatalmú erőkifejtést, melyet a Sátán megvakítására indítok. Megosztom veled halálod napjáig Szívem aggodalmát. Együttérző szíved az, mely érdemessé tesz erre, Szeretetlángom továbbadására. S aki Velem érez, mind jogosult lesz erre a nagy kegyelemre, mellyel a lelkeket megmentjük az örök kárhozattól."
1964. január 18.
A mellém rendelt nővérnél jártam. Ő a rádióban éppen egy kedves hangversenyét hallgatta. Amint közben más elfoglaltsága lett, a fülhallgatót átadta, mondván, hallgassam addig. Hamarosan belefeledkeztem a zene szépségébe. Alig néhány perc után a zenei hangok szépségén keresztül az Úr Jézus leheletszerü finom szavakkal szólt hozzám:
"Nem gondolod, hogy ilyenkor féltékeny vagyok rád? Mit mondtam? Hajszál se férjen közénk!"
Szavai úgy hangzottak lelkemben, hogy a zene szépsége felett uralkodott, és Ő tovább kért:
"Isteni szavaimat a világ zenei művészetén és szépségén keresztül is halld meg! S mondj le önmagadról, a magad szórakoztatásáról. Kis leánytestvérkém! Gondolj arra, amit veled cselekszem, és ne engedj be a lelkedbe semmi mulandó szórakozást. Ne szórd szét lelked összeszedettségét holmi kis földi művészek produkciói miatt. Neked csak egy a szükséges: a megváltó munkámban való szünet nélküli részvétel. Ez szórakoztasson! Ne mondd, hogy Én nagyon szigorú vagyok. Nem kértelek-e sokszor, hogy mondj le önmagadról? Ezt pillanatról pillanatra meg kell tenned. Nem kapcsolódhatsz ki ebből még rövid időre sem. Én vagyok az út, az Élet számodra. Minden megsemmisül, csak a lélek munkája marad meg, melyet a lelkek érdekében végzel."
1964. január 19. (vasárnap)
Ma csak egy szentmisét hallgattam. A lábaimon a régi fagyás kezd kiújulni, és ez tartott vissza, hogy az esti szentmisére is elmenjek. Elmaradt az esti imádási óra is. Úgy gondoltam, ezen a napon pihenek. Jól fűtött kis szobámban apró elfoglaltsággal töltöttem el a délutánt és az estét is. Időközben kimentem a kertbe, és abban a pillanatban a jeges hó tetején könnyed lépéseket hallottam. Körülnéztem, nem valami éhes állatka keres-e ennivalót, és ahogy mentem, néhány pillanat múlva az Úr Jézus jelenléte árasztotta el lelkemet. Erre az érzésre megrendültem, mert jelenlétével éreznem engedte azt is, hogy szorosan mellém állt, és én egész testemben remegtem a Tőle kiáramló kegyelmek hatása alatt. Úgy elhagyott a testi erőm, hogy majd összeestem. Csak remegve tudtam lépni. Már sokszor történt az, hogy meglep jelenlétével, de ez most felülmúlta az eddigieket. Testem remegése oly nagy volt, mint még soha. Nem láttam, és nem tudom, hogyan, mégis megéreztem ruhája érintését, mely minden ízemben, mint a kegyelmek rendkívüli suhogása, úgy töltötte el lelkemet Isten jelenlétének érzetével. Ez mind a havas kertben történt. Amikor visszamentem kis szobámba, akkor láttam, hogy mennyi ideig tartott ez. Utána az Úr Jézus kedvesen beszélgetni kezdett:
"Tudod, annyira egyedül voltam, és mivel te nem jöttél, eljöttem Én hozzád. Öröm Nekem veled lennem. Megköszönöm most a sok rámgondolást. Ó, ha tudnád, mennyire kedvemben jársz, hogy Szent Véremről oly sok áhítattal elmélkedsz, engesztelsz és imádsz Engem! Illőnek tartottam, hogy ezért ily különösen tiszteljelek meg Én is téged. S az egyedüllét! Ó, ez a magány és ridegség, mely állandóan körülvesz! Azért most melletted maradok. Nem zavarom pihenésedet, csak itt leszek csendben veled. Dobbanjon szívünk együtt! Te csak végezd tovább, amit eddig tettél. Én itt maradok még sokáig nálad, mert mit is csinálnék egyedül? Nem jönnek imádásomra, sem engesztelésemre, sem kérni, sem hálát adni. Tudom, te nem maradsz el Tőlem ok nélkül. Neked nincs igazolatlan órád. Erzsébetem, Istenségemmel ajándékozlak meg. Szoríts a szívedre, hiszen Én emberi érzéssel is érzek. A szent remegést, melyet előbb éreztél, kitüntetésnek szántam az irántad érzett hálám jeléül."
1964. január 20.
"Írd, amit mondok. Az előző napon történt isteni kiáramlást, mellyel megtiszteltelek, bárki, bárhol olvassa, az kivétel nélkül részesülni fog kegyelmeim kiáradásában, melyeket isteni érdemeimmel egyesített érdemeid által a lelkekre árasztok, mintegy előlegként szenvedéseid olajcseppjeinek kisajtolása által."
1964. január 28.
Ma írom ezt le, de nem ma, hanem néhány nappal ezelőtt történt. Olyan nehezen fogtam hozzá, mert elmém nehezen fogta fel azt, amit mondott:
"Ne tépelődj! Mire jó ez? Úgysem tudod felfogni, hogy mekkora utat kellett megtenned, míg lelked ily magaslatra emelkedett. Nemhogy te, de még a föld összes csillagászai sem tudnák kiszámítani azt az utat, melyet te ily rövid idő alatt megtettél, melyen még az ég angyalai és szentjei is csodálkoznak. Ugye érzed azt, hogy az a megoldás Részemről mily egyszerű. Én szeretetemmel ragadtalak el, hogy - amint már mondtam - nyílegyenesen repülj Felém, Hozzám! Ismétlem: nyílegyenesen! Ez a szeretet útja, mely nem kerülget, nem latolgat, és mivel te ezt az Általam nyújtott szeretetet elfogadtad és minden erőddel magadhoz ragadtad, azért most itt vagy Nálam. Ne csodálkozz most már tovább egy pillanatig sem, ha azt teszem veled, amit szeretetedért adok. Én sem tudok ellenállni, mert az Én szeretetemből felkínált áldozat nálad megértésre talált. Ez az, ami miatt kegyelmeim gátlás nélkül működnek lelkedben. S ha előfordul az, hogy Magamhoz ragadlak, ez ne ejtsen téged gondolkodóba. Vedd úgy, amint adom, és amiért teszem. Ezen ne töprengj! Mindenesetre a nyomorúságodban való elmerülésed igen tetszik Nekem. De ezt sem tulajdoníthatod magadnak, mert ez is az Általam nyújtott rendkívüli kegyelmek gyümölcse. S ahogy nem tudod felfogni elméddel az elragadtatás által történő elszakadást a földtől, éppúgy nem tudsz számot, vagyis magyarázatot adni a kapott kegyelmek bőségéről sem, mely sokakat fog ámulatba ejteni. Mert a te lelkedet Én vettem Kezembe, te csak az Én Kezem munkája vagy. S miután előre megmunkáltam lelkedet, ezért minden dicséret Engem illet. Mondom, azért nem juttattalak lelkivezetőhöz, mert Magam akartalak megnevelni nagy elhivatottságodra. S hogy megengedtem a sok bukdácsolást, ez is szándékos volt, mert így edzettem meg lelkedet arra nagy alázatosságra, mely nélkül semmire sem mentem volna veled.
Most is Én vezetlek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy gyóntatód szavai nem Tőlem valók. Sőt, igenis hangsúlyozom, fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit ő mond. Az ő szava az Én szavam. Ő az Én sugallatomból veszi mindazt, amit mond. Bárcsak megértené és megfogadná ezt minden lélek, és alázatos engedelmességgel követné!"
1964. január 29.
Néhány nappal ezelőtt a mellém rendelt nővér arra kért, hogy kérdezzem meg a Szűzanyát, meghal-e a súlyos beteg nővér, kinek halálával kapcsolatosan több nehéz ügy elintézése merül fel. Mondtam a nővérnek, ilyesmit nem szoktam a Szent Szűztől megkérdezni. A Szűzanya válasz nélkül is hagyta kérdésemet, melyet a nővér kérésére mégiscsak feltettem. Majd néhány nap múlva, mikor már nem is gondoltam rá, egyszerre az Úr Jézus, mintegy meglepve engem, így szólt:
"Miért akar a melléd rendelt nővér nem rád tartozó dolgot megtudni? Az az Én dolgom, hogy kit és mikor szólítok el. Mindenesetre mindent javatokra fordítok. Vegyétek észre az Én erőteljesen és gyorsan működő isteni Gondviselésemet, mely megszakítás nélkül működik az egész emberiség javára. Az enyéimnél ez még fokozottabb és gyakran szeretetemnek igen gyengéd megnyilvánulásában juttatom érvényre, nem a kíváncsiság kielégítésére, sem a ti rövidlátó elképzelésetek megnyugtatására. Az Én gondviselésem kifürkészhetetlen úgyis számotokra. Bízzatok! Hozzátok Hozzám mindazt, amit nehéz és sötét, Én megkönnyítem és megvilágítom azt mindennap újra előttetek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése