1963. február 1.
Elmentem a mellém rendelt nővérhez, a Szent Szűztől kapott közlések átadása végett, s ezzel kapcsolatban még egyet-mást megbeszéltünk. Utána harangozni mentem a plébánia-templomba, és az esti Ave Maria után gyalog tettem meg az utat hazafelé, hogy közben átelmélkedjem a Szent Szűz Szeretetlángjának továbbadását. Egész lényemet és gondolataimat a Szent Szűz Szeretetlángja tölti be. Átgondoltam, hogy most a nővérben is aggodalom támadt, hogy valóban ő-e az, akit Isten mellém rendelt? Most lelkemet a tisztánlátás csodás kegyelme hatja át, aggodalomra semmi okunk, mi csak tegyük meg Isten szent akaratát. Mi csekély eszközök vagyunk, minket az Isten kegyelme táplál, erősít. S hogy mennyire nincs okunk az aggodalomra, azt mindjárt meg is tapasztalhattam. -Ahogy hazafelé mentem - házunk kapuja előtt történt -, mielőtt beléptem, hirtelen, váratlanul az Úr Jézus állt mellém. Nem láttam Őt, vállamra tette kezét, jobb vállamat kétszer érintette, és csak ezt mondta:
"Kislányom, tarts ki Mellettem és szenvedj Velem!"
Szavai nyomán isteni jelenlétének megérzését árasztotta el bensőmben. Ő ezt így szokta tenni, hogy bizonyságot adjon, de ez csak néhány pillanatig tart.
Amint a lakásba értem, eloszlottak érzéseim, de a csodálatos lelki erő, melyet ezen idő alatt felélesztett bennem, izzó szeretettel és a Szent Szűz Szeretetlángjának kigyúlása iránti vággyal töltött el. Majd a másik pillanatban olyan érzelmet keltett bennem, hogy mi lenne belőlem, ha a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi hatása nem áradna rám? Most éreznem kellett, hogy akik nélkülözik ezt a kiáradást, mily kegyelemtől esnek el! Gyötrelmesek ezek a kínok, és szívemben a vágyat elképzelhetetlenül nagy erővel fokozta.
Az este hiába tértem nyugovóra, nem volt pihenésem, sem álom nem jött szememre. Fejemben rettentő zúgás támadt, majd néhány pillanat múlva szirénaszerű, vészjósló hang keletkezett bensőmben. Előttem rettentő füst kezdett gomolyogni, melyben felismerhetetlen alakok jajveszékelve tolongtak, tanakodtak, rettegtek. A gomolygó füst között hatalmas alak jelent meg, kit a szürkésen gomolygó füst miatt nem láttam, csak éreztem, hogy a Sátán volt. Észbontó üvöltéssel segélykiáltást hallatolt: Nem tudja, mitévő legyen. Ellenállása inog, minden eszköze csődöt mond és minden kísérletezése hiábavaló. Ez csak néhány percig tartott. Utána Isten kegyelme azt a tudatot erősítette meg bennem, hogy a Szent Szűz Szeretetlángjának ki kell gyúlnia, mert ez fogja a pokol erőit megingatni. Ez a látvány annyira kimerített, hogy alig tudtam szabadulni hatásától.
Másnap reggel, amint kiléptem a kapun, ahol előző este az Úr jelenlétét éreztem, két térdre ereszkedtem a frissen esett hóban, és arra gondoltam, mily szent ez az utca, melyet jelenlétével megtisztel.
Hányszor előfordult, hogy amikor ott térdelek az Úr szentséges lábánál, valósággal elhalmoz a kínos gyötrelmekkel, és amikor nem is gondolom, egyszer csak megjelenik és -Személye láthatatlan ugyan, de jelenlétét megérezteti velem, s mindezek dacára szenvedéseim továbbra is megmaradtak.
Abban az állapotban gyötrődöm, hogy szenvedéseim érdemtelenek, semmik. Lelkem borzalmas sötétségében így könyörögtem: Imádott Jézusom, kérlek szépen, hogy lelkem tikkasztó szárazságában ki ne égjen lelkemből az Istenbe vetett teljes bizalom...
1963. február 4.
Az Úr Jézus nem hagyott vigasz nélkül szenvedni. Végtelen jóságában hosszan beszélgetett, tanított, buzdított, hogy csak szenvedjek kitartóan:
"Ne lepődj meg azon, hogy azok is, akiket Én is nagyon szeretek, és ők is nagyon szeretnek Engem, gyanakvással fogadnak, gyanakvó mellőzéssel fognak kezelni. Te csak hagyatkozz Rám! A Golgota útja nem volt zökkenő nélküli. Én is átvergődtem. Te most Velem jössz a Kálváriára. Ez a megaláztatások útja. Édesanyánk is Velünk jön, s megosztja veled fájdalmait. Vedd e nagy kitüntetést, melyben igen keveseket részesít. Te, a választott kis kármelita leánya vagy. Én meg az Ő lekötelezettje. Tőle nem tagadhatok meg semmit, mert Ő Szeretetlángjára hivatkozik. Én mindig melletted vagyok, akkor is, ha nem érzed."
S átelmélkedte velem az Ő Getszemáni éji szenvedéseit, és közben így szólt:
"Éljed csak bele magad az Én borzalmas szenvedéseimbe. Látod, ezért kértem meg a tanítványokat, hogy imádkozzanak és virrasszanak. Az ő virrasztásuk az Én szenvedéseimet enyhítette volna. A mennyei Atya Hozzám angyalt küldött. Most Én magam vagyok az, ki szenvedéseidben enyhülést adok."
S újra a Szent Szűz Szeretetlángjára hivatkozott, mely Őt lekötelezi:
"Köszönd meg Édesanyánknak! Megkérlek újra, ne hátrálj meg, bármit is kérek, csak hagyatkozz Rám! Bármily nagy a gyötrelem, melyet a Sátán okoz, Én engedem meg, ne félj! Hatalma csak annyi, amennyit Én megszabok."
Majd utalt Keresztelő Szent Jánosra, ki az Ő útját előkészítette. Beszélt nekem szenvedéseiről és állandó kitartásáról:
"Leányom, akit Én felhasználok, az nem lehet széltől lengetett nád. Annak erősen, megingathatatlan határozottsággal kell kitartania Mellettem. A te lelked nem hajolhat meg semmi előtt, mely nem Engem szolgál. Kislányom, Én kérlek újra, tarts ki Velem! Ugye tudod, milyen nagyon szeretlek!"
Beszéde által erőt sugárzott lelkembe. A szentáldozás előtt, az átváltozás idején a Sátán annyira kezdett gyötörni, hogy szavaimat, gondolataimat szinte gúzsba kötötte..., zavargása, gúnyos röheje, szemtelen beszéde fülsiketítő lármát csapott bennem: Tudjam meg, hogy neki milyen hatalma van felettem... Csodát is tehetne velem, de ezt nem teszi, mert az ég sem méltat erre engem… Meg is szállhatna, ha akarna, mert minden módja megvan erre, de ezt azért nem teszi, mert ha őt kiűznék belőlem, az neki szégyene lenne... Mivel meg nem száll, azért a kínzásoknak inkább ezt a formáját használja fel velem szemben, hogy állandóan gyötör... Kínzó zavargását egész nap nem hagyta abba. Teljesen Istenre hagyatkozva viselem a gyötrő kínokat, melyek egész lényemet kimerítik.
1963. február 7.
Délután a Szűzanya újra sürgetett, hogy Szeretetlángját adjuk tovább. Kért, hogy bármily nehézség elé kell állnom, ne féljek, Ő velem van. S minden sikertelenség és megaláztatás, mely rám zúdul, mind lendítői a szent ügynek.
Még aznap az Úr Jézus így szólt:
"Kislányom, nagyon is elmerülsz a földiekben!" (Az Úr Jézus ezt azért mondta, mert a gonosz zavargása után némi kikapcsolódás volt lelkemben.) Az Úr szavára szívem hirtelen megremegett, nagyon szomorú lettem. Ő azonban kedves hangon, szeretetteljes szavakkal vigasztalt:
"Nem azért mondtam, hogy elcsüggedj, sőt inkább serkenteni akarlak, hogy küzdelmeidben nehogy a földre nézve keress enyhülést. Csak Rám tekints! Én azt akarom, hogy szorosan Hozzám simulva és Rám hagyatkozva, nehéz küzdelmeidben csak fölfelé nézz!"
Majd elmondta, hogy milyen lenne életem, ha most csak a test kívánságai szerint élnék, ha úgy folytatnám életemet, mintha nem volna örök célom. Utána elmondta, hogy milyen lesz az életem a szenvedésekkel telített élet után.
"Mi várunk, Én és Anyám, érdemeid jutalmaként."
Az Úr Jézus szavaiból nem tudok visszaadni többet. Ezeket csak azért írtam le, hogy nehéz óráimban visszaemlékezzem az Úr szeretetteljes jóságára, mellyel újra megerősít.
Elmentem a mellém rendelt nővérhez, a Szent Szűztől kapott közlések átadása végett, s ezzel kapcsolatban még egyet-mást megbeszéltünk. Utána harangozni mentem a plébánia-templomba, és az esti Ave Maria után gyalog tettem meg az utat hazafelé, hogy közben átelmélkedjem a Szent Szűz Szeretetlángjának továbbadását. Egész lényemet és gondolataimat a Szent Szűz Szeretetlángja tölti be. Átgondoltam, hogy most a nővérben is aggodalom támadt, hogy valóban ő-e az, akit Isten mellém rendelt? Most lelkemet a tisztánlátás csodás kegyelme hatja át, aggodalomra semmi okunk, mi csak tegyük meg Isten szent akaratát. Mi csekély eszközök vagyunk, minket az Isten kegyelme táplál, erősít. S hogy mennyire nincs okunk az aggodalomra, azt mindjárt meg is tapasztalhattam. -Ahogy hazafelé mentem - házunk kapuja előtt történt -, mielőtt beléptem, hirtelen, váratlanul az Úr Jézus állt mellém. Nem láttam Őt, vállamra tette kezét, jobb vállamat kétszer érintette, és csak ezt mondta:
"Kislányom, tarts ki Mellettem és szenvedj Velem!"
Szavai nyomán isteni jelenlétének megérzését árasztotta el bensőmben. Ő ezt így szokta tenni, hogy bizonyságot adjon, de ez csak néhány pillanatig tart.
Amint a lakásba értem, eloszlottak érzéseim, de a csodálatos lelki erő, melyet ezen idő alatt felélesztett bennem, izzó szeretettel és a Szent Szűz Szeretetlángjának kigyúlása iránti vággyal töltött el. Majd a másik pillanatban olyan érzelmet keltett bennem, hogy mi lenne belőlem, ha a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi hatása nem áradna rám? Most éreznem kellett, hogy akik nélkülözik ezt a kiáradást, mily kegyelemtől esnek el! Gyötrelmesek ezek a kínok, és szívemben a vágyat elképzelhetetlenül nagy erővel fokozta.
Az este hiába tértem nyugovóra, nem volt pihenésem, sem álom nem jött szememre. Fejemben rettentő zúgás támadt, majd néhány pillanat múlva szirénaszerű, vészjósló hang keletkezett bensőmben. Előttem rettentő füst kezdett gomolyogni, melyben felismerhetetlen alakok jajveszékelve tolongtak, tanakodtak, rettegtek. A gomolygó füst között hatalmas alak jelent meg, kit a szürkésen gomolygó füst miatt nem láttam, csak éreztem, hogy a Sátán volt. Észbontó üvöltéssel segélykiáltást hallatolt: Nem tudja, mitévő legyen. Ellenállása inog, minden eszköze csődöt mond és minden kísérletezése hiábavaló. Ez csak néhány percig tartott. Utána Isten kegyelme azt a tudatot erősítette meg bennem, hogy a Szent Szűz Szeretetlángjának ki kell gyúlnia, mert ez fogja a pokol erőit megingatni. Ez a látvány annyira kimerített, hogy alig tudtam szabadulni hatásától.
Másnap reggel, amint kiléptem a kapun, ahol előző este az Úr jelenlétét éreztem, két térdre ereszkedtem a frissen esett hóban, és arra gondoltam, mily szent ez az utca, melyet jelenlétével megtisztel.
Hányszor előfordult, hogy amikor ott térdelek az Úr szentséges lábánál, valósággal elhalmoz a kínos gyötrelmekkel, és amikor nem is gondolom, egyszer csak megjelenik és -Személye láthatatlan ugyan, de jelenlétét megérezteti velem, s mindezek dacára szenvedéseim továbbra is megmaradtak.
Abban az állapotban gyötrődöm, hogy szenvedéseim érdemtelenek, semmik. Lelkem borzalmas sötétségében így könyörögtem: Imádott Jézusom, kérlek szépen, hogy lelkem tikkasztó szárazságában ki ne égjen lelkemből az Istenbe vetett teljes bizalom...
1963. február 4.
Az Úr Jézus nem hagyott vigasz nélkül szenvedni. Végtelen jóságában hosszan beszélgetett, tanított, buzdított, hogy csak szenvedjek kitartóan:
"Ne lepődj meg azon, hogy azok is, akiket Én is nagyon szeretek, és ők is nagyon szeretnek Engem, gyanakvással fogadnak, gyanakvó mellőzéssel fognak kezelni. Te csak hagyatkozz Rám! A Golgota útja nem volt zökkenő nélküli. Én is átvergődtem. Te most Velem jössz a Kálváriára. Ez a megaláztatások útja. Édesanyánk is Velünk jön, s megosztja veled fájdalmait. Vedd e nagy kitüntetést, melyben igen keveseket részesít. Te, a választott kis kármelita leánya vagy. Én meg az Ő lekötelezettje. Tőle nem tagadhatok meg semmit, mert Ő Szeretetlángjára hivatkozik. Én mindig melletted vagyok, akkor is, ha nem érzed."
S átelmélkedte velem az Ő Getszemáni éji szenvedéseit, és közben így szólt:
"Éljed csak bele magad az Én borzalmas szenvedéseimbe. Látod, ezért kértem meg a tanítványokat, hogy imádkozzanak és virrasszanak. Az ő virrasztásuk az Én szenvedéseimet enyhítette volna. A mennyei Atya Hozzám angyalt küldött. Most Én magam vagyok az, ki szenvedéseidben enyhülést adok."
S újra a Szent Szűz Szeretetlángjára hivatkozott, mely Őt lekötelezi:
"Köszönd meg Édesanyánknak! Megkérlek újra, ne hátrálj meg, bármit is kérek, csak hagyatkozz Rám! Bármily nagy a gyötrelem, melyet a Sátán okoz, Én engedem meg, ne félj! Hatalma csak annyi, amennyit Én megszabok."
Majd utalt Keresztelő Szent Jánosra, ki az Ő útját előkészítette. Beszélt nekem szenvedéseiről és állandó kitartásáról:
"Leányom, akit Én felhasználok, az nem lehet széltől lengetett nád. Annak erősen, megingathatatlan határozottsággal kell kitartania Mellettem. A te lelked nem hajolhat meg semmi előtt, mely nem Engem szolgál. Kislányom, Én kérlek újra, tarts ki Velem! Ugye tudod, milyen nagyon szeretlek!"
Beszéde által erőt sugárzott lelkembe. A szentáldozás előtt, az átváltozás idején a Sátán annyira kezdett gyötörni, hogy szavaimat, gondolataimat szinte gúzsba kötötte..., zavargása, gúnyos röheje, szemtelen beszéde fülsiketítő lármát csapott bennem: Tudjam meg, hogy neki milyen hatalma van felettem... Csodát is tehetne velem, de ezt nem teszi, mert az ég sem méltat erre engem… Meg is szállhatna, ha akarna, mert minden módja megvan erre, de ezt azért nem teszi, mert ha őt kiűznék belőlem, az neki szégyene lenne... Mivel meg nem száll, azért a kínzásoknak inkább ezt a formáját használja fel velem szemben, hogy állandóan gyötör... Kínzó zavargását egész nap nem hagyta abba. Teljesen Istenre hagyatkozva viselem a gyötrő kínokat, melyek egész lényemet kimerítik.
1963. február 7.
Délután a Szűzanya újra sürgetett, hogy Szeretetlángját adjuk tovább. Kért, hogy bármily nehézség elé kell állnom, ne féljek, Ő velem van. S minden sikertelenség és megaláztatás, mely rám zúdul, mind lendítői a szent ügynek.
Még aznap az Úr Jézus így szólt:
"Kislányom, nagyon is elmerülsz a földiekben!" (Az Úr Jézus ezt azért mondta, mert a gonosz zavargása után némi kikapcsolódás volt lelkemben.) Az Úr szavára szívem hirtelen megremegett, nagyon szomorú lettem. Ő azonban kedves hangon, szeretetteljes szavakkal vigasztalt:
"Nem azért mondtam, hogy elcsüggedj, sőt inkább serkenteni akarlak, hogy küzdelmeidben nehogy a földre nézve keress enyhülést. Csak Rám tekints! Én azt akarom, hogy szorosan Hozzám simulva és Rám hagyatkozva, nehéz küzdelmeidben csak fölfelé nézz!"
Majd elmondta, hogy milyen lenne életem, ha most csak a test kívánságai szerint élnék, ha úgy folytatnám életemet, mintha nem volna örök célom. Utána elmondta, hogy milyen lesz az életem a szenvedésekkel telített élet után.
"Mi várunk, Én és Anyám, érdemeid jutalmaként."
Az Úr Jézus szavaiból nem tudok visszaadni többet. Ezeket csak azért írtam le, hogy nehéz óráimban visszaemlékezzem az Úr szeretetteljes jóságára, mellyel újra megerősít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése