1963. február 9.
Az esti Angelus elharangozása után az Úr Jézus lába elé borultam, hogy esti imámat elvégezzem. Alig kezdtem hozzá hálaadó imámhoz, amikor az Úr Jézus ezt mondta háromszor egymás után:
"Szenvedéseidet a vértanúságig fogom fokozni!"
Utána nagy csend lett. Végtelen jóságában elmerülve, bocsánatot kértem az Úr Jézustól az én megbántásaimért, valamint családom és egyházközségünkért. S engeszteltem Őt mindazok helyett, kik bármi okból megbántották, hivatkozva a Szent Szűz Szeretetlángjára, hogy árassza ki kegyelmi hatását mindenkire. Majd csendben elmerülve, az imént mondott szavaira gondoltam. S Ő e pillanatban megismételte szavait háromszor.
Édesanyám, Fájdalmas, Szeplőtelen Szent Szűz, most Néked is megköszönöm, hogy Szeretetlángod kegyelmi hatása által ily nagy érdemszerző lehetőségét árasztottad rám. Örvendezésem azóta is állandóan él lelkemben. Ó, jöjj, áldott szenvedés, mely által életemet adhatom a szent ügyért!
1963. február 10.
Siettem Hozzá. Először a zsolozsma végzéséhez kezdtem. Igyekeznem kellett, hogy még a sötétség beállta előtt befejezzem. S már fázni is kezdtem. Nem az időtartama volt hosszú, hanem a mi templomunk igen hideg. (Betonból épült.) a fázás kezdett erőt venni rajtam. A hideggel különben is sokat küszködtem. Most is ez késztetett távozásra. Közben az Úr Jézus marasztaló szavakkal, szinte esdekelve kért:
Ne hagyj itt! Egyedül maradok, vigasztalás nélkül! Ó, de sokat vagyok egyedül!"
S megkérdezte:
"Mondd, mióta megosztottam veled házamat, és számodra állandó bejárást biztosítottam, amikor Hozzám jöttél, találtál-e valakit Nálam? "
Lehajtott fejjel mélyen gondolkodni kezdtem: "senkit, Uram! Még ezen idő alatt egyszer sem találkoztam senkivel. " A szomorúság fájdalma hasított lelkembe. Ő pedig tovább kérlelt:
"Látod, azért ne hagyj magamra! Hadd osszam ki neked kegyelmeim bőségét! Fel vannak halmozva Szívem mérhetetlen szeretetében. A mi bensőnk együtt érezzen! A szívünk együtt dobbanjon! Hozz sok lelket Hozzám! A kezünk együtt gyűjtsön!… majd ha te is elhagyatott leszel, Én sem foglak elhagyni. Ott leszek melletted szorongatott helyzetedben. Különben most is hazakísérlek Szemem átható tekintetével…"
'Imádott Jézusom, add kegyelmedet, hogy átható tekintetedet, amellyel kísérsz, el tudjam viselni!' - az Ő szeretete lenyűgözött, hideg és fáradtság megszűnt bennem, csak szomorú kérése, mely lelkemben elhangzott áramlott szét benne!
1963. február 12.
A Szűzanya tudtomra adta, hogy nemcsak az én közelemben van Szeretetlángjának nagy fényessége, hanem elárasztja vele családom minden tagját, és a gonosz nem tudja őket bűnre vinni. Ezért lelkük e kegyelem által, melyet rájuk árasztok, megerősödik, és alkalmassá válik még több kegyelem befogadására.
1963. február 13.
A reggeli ébredésnél az Úr csodálatos békéjét árasztotta el bensőmben. A mélységes hallgatás és csend volt az én imám. A szentáldozás után sem nyílt szóra ajkam. Erre a csodás kegyelemre semmi szót nem találtam. Igen csodálatos volt ez a kegyelem, mely szinte percről percre nagyobbodott. Azt kell írnom, hogy szinte elragadott a földtől, s míg végre ajkamat szóra tudtam nyitni, megkérdeztem: Imádott Jézusom! Mit cselekszel velem, méltatlannal? Ő szelíd, leheletszerű sugallatával elárasztotta lelkemben azt az érzést, hogy most nyílegyenes röptében isteni Lényének végtelen szeretetében vonzotta lelkemet.
"Teszem ezt azért, mert nagyon szeretlek" -mondta az Úr Jézus.
S ahogy lelkem egyesült Vele, mintha elhagyta volna testem földi lényét, és míg testem a földi munkámat végezte (aznap különösen sok dolgom volt, mert súlyos beteg leányom háztartását kellett vezetnem), sok elfoglaltságom között, lelkem Istennel való egyesülését nem zavarta semmi. Sőt, mintha lelkem egy magaslaton lebegett volna, és onnan tekintett le testem szorgos tevékenységére. Ez a rendkívüli állapot hullámszerűen nagyobbodott lelkemben. Házimunkámat megszakítottam, mert ígéretet tettem, hogy a Szent Szűz kegytemplomában mindennap déltől egy óráig engesztelő szentségimádást végzek. Utána, fiam kérésére hivatalos ügyét is elintéztem. Ez a sok tennivaló mind egy napnak a munkája volt. Sok szorgalommal kellett megtennem, és ezen idő alatt is lelkem magasan szárnyalt Isten közelségében.
1963. február 21.
Reggel így szólt az Úr Jézus:
"Az éjszaka itt jártam nálad, és megáldottam házad népét. Édesanyánk kérésére tettem ezt. Ő halmozza el Szeretetlángjának kegyelmi hatásával egész családodat. Kislányom, de nagyon szeretünk Mi téged! "
Lelkem egészen telítve van az előző napokban kapott kegyelmektől, melyekből, mint csodás erőből, úgy táplálkozom. Ma, a szentmise után, amint hazaértem, és házimunkám végzése közben hálaadó imádással elmerültem Benne, Ő szelíden, csendesen szinte azt éreztette, hogy mosolyog azon, mely engem oly nagy örömmel töltött el...
Ugye meglepődsz azon, hogy az elmúlt nap, mely téged Isten közelségébe engedett, mennyire elszakadtál a földtől! Kitartó erőfeszítésed jutalmaként kaptad, hogy lásd, Mi mennyire méltatjuk erőfeszítésedet, nehéz küzdelmedet, melyet az ég ügyéért hozol meg. Kitartásoddal a kegyelmek még nagyobb és fokozottabb magaslatára emelkedve.
1963. február 28.
Leányom beteg. Arra gondoltam, elmegyek a kezelőorvosához, és megkérdezem, mihez tartsuk magunkat. Az Úr Jézus megnyugtatott:
"Ne menj sehová, leányod javára fog ez válni, ha nem gyógyul meg."
Összeszorult szívvel hallgattam szavait, mert férje és gyermeke van.
Az Úr Jézus elmondta azt is, miért nem gyógyul meg leányom:
"Leányodnak ugyanis állandó kísértései vannak... A hosszas betegség által kegyelmeim bőségével halmozom el őt. Lelke így megtisztul a nagy kísértésektől, és a szenvedéseket ezután már örömmel fogja fogadni, és türelemmel elviselni."
Az esti Angelus elharangozása után az Úr Jézus lába elé borultam, hogy esti imámat elvégezzem. Alig kezdtem hozzá hálaadó imámhoz, amikor az Úr Jézus ezt mondta háromszor egymás után:
"Szenvedéseidet a vértanúságig fogom fokozni!"
Utána nagy csend lett. Végtelen jóságában elmerülve, bocsánatot kértem az Úr Jézustól az én megbántásaimért, valamint családom és egyházközségünkért. S engeszteltem Őt mindazok helyett, kik bármi okból megbántották, hivatkozva a Szent Szűz Szeretetlángjára, hogy árassza ki kegyelmi hatását mindenkire. Majd csendben elmerülve, az imént mondott szavaira gondoltam. S Ő e pillanatban megismételte szavait háromszor.
Édesanyám, Fájdalmas, Szeplőtelen Szent Szűz, most Néked is megköszönöm, hogy Szeretetlángod kegyelmi hatása által ily nagy érdemszerző lehetőségét árasztottad rám. Örvendezésem azóta is állandóan él lelkemben. Ó, jöjj, áldott szenvedés, mely által életemet adhatom a szent ügyért!
1963. február 10.
Siettem Hozzá. Először a zsolozsma végzéséhez kezdtem. Igyekeznem kellett, hogy még a sötétség beállta előtt befejezzem. S már fázni is kezdtem. Nem az időtartama volt hosszú, hanem a mi templomunk igen hideg. (Betonból épült.) a fázás kezdett erőt venni rajtam. A hideggel különben is sokat küszködtem. Most is ez késztetett távozásra. Közben az Úr Jézus marasztaló szavakkal, szinte esdekelve kért:
Ne hagyj itt! Egyedül maradok, vigasztalás nélkül! Ó, de sokat vagyok egyedül!"
S megkérdezte:
"Mondd, mióta megosztottam veled házamat, és számodra állandó bejárást biztosítottam, amikor Hozzám jöttél, találtál-e valakit Nálam? "
Lehajtott fejjel mélyen gondolkodni kezdtem: "senkit, Uram! Még ezen idő alatt egyszer sem találkoztam senkivel. " A szomorúság fájdalma hasított lelkembe. Ő pedig tovább kérlelt:
"Látod, azért ne hagyj magamra! Hadd osszam ki neked kegyelmeim bőségét! Fel vannak halmozva Szívem mérhetetlen szeretetében. A mi bensőnk együtt érezzen! A szívünk együtt dobbanjon! Hozz sok lelket Hozzám! A kezünk együtt gyűjtsön!… majd ha te is elhagyatott leszel, Én sem foglak elhagyni. Ott leszek melletted szorongatott helyzetedben. Különben most is hazakísérlek Szemem átható tekintetével…"
'Imádott Jézusom, add kegyelmedet, hogy átható tekintetedet, amellyel kísérsz, el tudjam viselni!' - az Ő szeretete lenyűgözött, hideg és fáradtság megszűnt bennem, csak szomorú kérése, mely lelkemben elhangzott áramlott szét benne!
1963. február 12.
A Szűzanya tudtomra adta, hogy nemcsak az én közelemben van Szeretetlángjának nagy fényessége, hanem elárasztja vele családom minden tagját, és a gonosz nem tudja őket bűnre vinni. Ezért lelkük e kegyelem által, melyet rájuk árasztok, megerősödik, és alkalmassá válik még több kegyelem befogadására.
1963. február 13.
A reggeli ébredésnél az Úr csodálatos békéjét árasztotta el bensőmben. A mélységes hallgatás és csend volt az én imám. A szentáldozás után sem nyílt szóra ajkam. Erre a csodás kegyelemre semmi szót nem találtam. Igen csodálatos volt ez a kegyelem, mely szinte percről percre nagyobbodott. Azt kell írnom, hogy szinte elragadott a földtől, s míg végre ajkamat szóra tudtam nyitni, megkérdeztem: Imádott Jézusom! Mit cselekszel velem, méltatlannal? Ő szelíd, leheletszerű sugallatával elárasztotta lelkemben azt az érzést, hogy most nyílegyenes röptében isteni Lényének végtelen szeretetében vonzotta lelkemet.
"Teszem ezt azért, mert nagyon szeretlek" -mondta az Úr Jézus.
S ahogy lelkem egyesült Vele, mintha elhagyta volna testem földi lényét, és míg testem a földi munkámat végezte (aznap különösen sok dolgom volt, mert súlyos beteg leányom háztartását kellett vezetnem), sok elfoglaltságom között, lelkem Istennel való egyesülését nem zavarta semmi. Sőt, mintha lelkem egy magaslaton lebegett volna, és onnan tekintett le testem szorgos tevékenységére. Ez a rendkívüli állapot hullámszerűen nagyobbodott lelkemben. Házimunkámat megszakítottam, mert ígéretet tettem, hogy a Szent Szűz kegytemplomában mindennap déltől egy óráig engesztelő szentségimádást végzek. Utána, fiam kérésére hivatalos ügyét is elintéztem. Ez a sok tennivaló mind egy napnak a munkája volt. Sok szorgalommal kellett megtennem, és ezen idő alatt is lelkem magasan szárnyalt Isten közelségében.
1963. február 21.
Reggel így szólt az Úr Jézus:
"Az éjszaka itt jártam nálad, és megáldottam házad népét. Édesanyánk kérésére tettem ezt. Ő halmozza el Szeretetlángjának kegyelmi hatásával egész családodat. Kislányom, de nagyon szeretünk Mi téged! "
Lelkem egészen telítve van az előző napokban kapott kegyelmektől, melyekből, mint csodás erőből, úgy táplálkozom. Ma, a szentmise után, amint hazaértem, és házimunkám végzése közben hálaadó imádással elmerültem Benne, Ő szelíden, csendesen szinte azt éreztette, hogy mosolyog azon, mely engem oly nagy örömmel töltött el...
Ugye meglepődsz azon, hogy az elmúlt nap, mely téged Isten közelségébe engedett, mennyire elszakadtál a földtől! Kitartó erőfeszítésed jutalmaként kaptad, hogy lásd, Mi mennyire méltatjuk erőfeszítésedet, nehéz küzdelmedet, melyet az ég ügyéért hozol meg. Kitartásoddal a kegyelmek még nagyobb és fokozottabb magaslatára emelkedve.
1963. február 28.
Leányom beteg. Arra gondoltam, elmegyek a kezelőorvosához, és megkérdezem, mihez tartsuk magunkat. Az Úr Jézus megnyugtatott:
"Ne menj sehová, leányod javára fog ez válni, ha nem gyógyul meg."
Összeszorult szívvel hallgattam szavait, mert férje és gyermeke van.
Az Úr Jézus elmondta azt is, miért nem gyógyul meg leányom:
"Leányodnak ugyanis állandó kísértései vannak... A hosszas betegség által kegyelmeim bőségével halmozom el őt. Lelke így megtisztul a nagy kísértésektől, és a szenvedéseket ezután már örömmel fogja fogadni, és türelemmel elviselni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése