1965. február 4.
Ma reggel megkönnyebbülve ébredtem. S az Úr Jézus szólt:
"Béke veled!"
Lelkemben ezt a szót nem tudtam el nem fogadni. Az Úr Jézus szavai nyomán az áhított megnyugvás betért a lelkembe. Ez a béke csalhatatlan erőt adott.
Az Úr Jézus újra szólt:
"Kislányom, nagyon szenvedtél? A világtalan Sátán nem tudott semmi bűnre rávenni, és vad dühre ragadta a tudat, hogy neked kell tovább vinned az Én szent akaratomat, s azért ki akarta verni a fejedből... A te szenvedéseid érdeme, hogy a ,bizonyított tények' isteni eredetét az Én isteni Fényességem megvilágítja azok lelkében, akik hivatva vannak az ügyet továbbadni. Nagy lesz az ellenzék tábora, s hogy az ügy győzelemre jusson, azért még sokat kell szenvedned. Számolj be lelked helyzetéről gyóntatódnak..."
1965. február 14.
Imádás közben az Úr Jézus figyelmeztetett:
"Menj, családodnak kenyeret kell vinned!"
Erről egészen megfeledkeztem. Mélységes hálával megköszöntem, hogy Ő még ilyen földi dolgokat is ennyire szem előtt tart. Útközben is imádtam Őt. Amint az üzletbe léptem, eszembe jutott, hogy ma szombat van, s kérdésemre: Van-e még kenyér? -"Nincs!" volt a válasz. Megijedtem, hogy most mi lesz!? S amint ki akarok menni, utánam szólnak, van még eltéve egy kenyér, mert akinek eltették, az nem jött el érte. Abban a pillanatban azt mondtam: Imádott Jézusom! s Ő így szólt:
"Ez vagyok Én! Látod? Nehogy a Velem töltött idő családod hátrányára legyen!"
Közben csendben mentünk. Azért mondom ezt így, mert Ő elárasztott jelenlétével, és én Benne elmerülve tovább imádtam Őt.
1965. március 25.
Az Úr Jézus kért:
"Csak feszítsd meg minden erődet! Ez az, ami Nekem igen kedves benned. Az íjat is minél jobban megfeszítik, annál biztosabban lehet célba találni vele. Neked is így kell kifeszítened akaraterődet, és ezáltal a nyíl nem téveszti el az irányt, mely csakis az ég."
1965. április 7.
A mellém rendelt nővérrel beszélgettem, s megemlítettem neki, hogy az Úr Jézus úgy tesz velem, mintha megfeledkezne rólam, és én olyan messze érzem Őt magamtól ilyenkor. -Még ugyanazon a napon történt, amint otthon kis unokáimmal foglalatoskodtam ugyan, de lelkem mélyén az Úr Jézust imádtam és engeszteltem. Szavaim, melyeket Hozzá küldtem, úgy éreztem, mintha végtelen magasságba szálltak volna. Közben meglepett:
"Miért gondolod azt, hogy Én messze a magasságban vagyok fölötted? Itt állok most is melletted..."
Míg az Úr Jézus beszélgetett, lelkem különös érzések hullámain keresztül felfogta, amint a Szűzanya csodálatosan elragadó szeretetével azt mondta az Úr Jézusnak:
"Ez az Én kedveltem is'"
S tudnom engedték, hogy rólam van szó. A Szentháromság szeretetébe a Szűzanya úgy beolvadt, hogy lelkemben alig tudtam megkülönböztetni. Ezen igen meglepődtem, és csodálkozásomra az Úr Jézus rendkívül csodálatos dolgokba engedett elmerülni. Így szólt:
"Ez nem elragadtatás, csak annak egy formája, azért ezt tested erejével el tudod viselni."
Közben eddig ismeretlen mennyei dolgokba avatott be. Ezeket szavakkal nem tudom kifejezni... Az Úr Jézus még másnap is erről beszélt velem a szentmise közben. Ezekről írni nem tudok...
1965. április 12.
Nagyhétfőn az Úr Jézus panasszal árasztott el, hogy az én családom is növeli az Ő fájdalmát:
"Kis leánytestvérkém! Látod az Én segélyt kérő kezemet? Sokan elfordítják szemüket, hogy meg ne érezzék szemem szomorú pillantását. Láthatod, Én vagyok az, ki feléjük közeledem. De ők csak mereven tovább járják a sötétség útját. Azért kérte Anyám Szeretetlángja kigyúlását a földön, mely a lelkekbe bevilágít, és ehhez kéri Ő a ti áldozati olajcseppjeiteket. Én mondom neked és ígérem isteni szavammal, ha valakiért imádkozol, soha nem kapsz elutasítást, mert áldozati olajcseppjeid nemcsak a lelkek mécsesébe hullnak, hanem az Én láztól égő Sebeimre is, s mint üdítő balzsam, úgy hatnak. Erzsébetem, az Istenember köszönetet mond ezért. Ne szabadkozz, így kell tennem, mert Én veletek együtt érző Ember is vagyok, s ti, kik áldozatot hoztok megváltó munkámért, leköteleztek. Így is mondhatnám: lekenyereztek! Túláradó boldogság tölt el!"
Amint szavait befejezte, lelkemben érezni engedte azt a érzést, melyet Ő is érez a mi résztvevő szeretetünk láttán.
1965. május
Orvosnál voltam. Az első vizsgálat megtörténte után az orvos azt mondta, ő a vizsgálatok után nem tud semmi betegséget megállapítani. Azt mondta, hogy a szenvedések, melyekről panaszkodom, nem betegségtől származnak, hanem átveszem mások szenvedését. Az idegeimmel semmi baj nincs. Teljesen rendben vannak. De hogy a vizsgálat teljes legyen, elküldött a laboratóriumi vizsgálatokra, és ennek megtörténte után, egy hét múlva visszamentem az eredményért. Ő, miután átnézte, igen csekély kis vérszegénységet állapított meg, mely egészen jelentéktelen. S mivel ezután sem tudott semmi betegséget sem megállapítani, az mondta, gyógyszert nem is ír. Langyos termálfürdőt ajánlott, de ezt is csak a melegebb idők beálltával. S újra csak azt a választ adta, hogy én a mások szenvedését veszem át. Az idegrendszerem rendkívül finom, és ez rendkívüli módon reagál mindenre, s ez váltja ki belőlem ezt a sok szenvedést, melyről ő más véleményt nem tud adni. -Ez az orvos nem ismert, és semmiféle életkörülményeimről nem tud semmit...
El lehet képzelni, hogy gyermekeim, akik tudták, hogy mindig rossz egészségi állapotomra és állandó gyengeségemre hivatkozom, igen nagy érdeklődéssel várták a vizsgálati eredményt. Igen meglepetve vették tudomásul, hogy az orvosi megállapítás szerint nincs semmi bajom. Ezt ők is különösnek találták. Én pedig továbbra is szenvedtem...
1965. május 15.
Az Úr Jézus egy egészen halk sóhaját engedte hallanom, melyről úgy véltem, hogy igen messziről hallom. Az Úr Jézus sóhajtása által egy kis derengő fényt engedett lelkembe, s ez megvilágította szenvedésem értékét. S míg ez a messziről érzett sóhaj átvonult lelkemen, én az Erősség Lelkét éreztem lelkemben nagymértékben működni. S e közben megszűntek lelkemben az eddigi bizonytalanság kínzó rémei, melyek már-már elgyengítettek. S utána az Úr Jézus még ezt mondta:
"Kedvesem, meg ne inogj ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban, melybe most helyeztem lelkedet!"
S amint az Úr szavát hallottam lelkemben, azonnal szavába kapaszkodtam: Jézusom, ó, mily boldog vagyok, hogy szóltál hozzám! Ne engedj el! Te tudod legjobban, hiszen Te adod a szenvedést. Ő csendesen szólt:
"Most azt a szenvedést és sötétséget kell elszenvedned, melyet halálom után a tanítványaim éreztek. De ahogy reájuk is elküldtem a Szentlelket, úgy elküldöm azokra is, akikért neked kell szenvedned. Ugye, a szenvedések közepette most már fölfogod azt, amit nem értettél? Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele, melyet sokan várnak, és szétáradó kegyelmének fénye át fogja hatni az egész földet"
Amint az Úr Jézus szavait befejezte, lelkemből nyomban eltűnt szavainak megvilágosító ereje, és utána ismét a sötét szenvedés lett úrrá lelkemen.
1965. május 20.
A reggeli szentmisén, szentáldozás előtt az Úr Jézus méltatott szavaira:
"Légy nagyon erős! Több szenvedést már nem adok. "
E szavak hallatára lelkemben ijedtség támadt. Nem kapok több szenvedést?
Ó, imádott Jézusom, akkor ez szereteted megvonását is jelenti? Ez még jobban megszomorít, s szomorúan panaszkodtam az Úr Jézusnak: Uram, az a szenvedés nekem, ha nincs szenvedésem. S most hogyan állok meg Előtted? Szereteted a szenvedésekkel eggyé olvadva uralta lelkemet, s most, hogy ez nem fog uralni, mi lesz velem?
Lelkem nehéz lett, és kértem az Urat: Imádott Jézusom, miért bánsz így velem? Nem érdemlem meg a szenvedéseket? Vagy nem vagyok elég erős ezeknek elviselésére? -Még sokáig, hosszan panaszkodtam az Úr Jézusnak.
Ő újra szólt:
"Látom, nem értettél meg Engem. Annyi szenvedést adtam eddig, amennyit emberi erőd csak elbírt. Ezt tehát már nem fokozom. Részedre betelt a mérték. Egy hajszálnyi sem fér már a testedbe, sem lelkedbe. Ismétlem, csak tarts ki, és légy nyugodt, a kapott szenvedések színültig telt edénye vagy te. Tehát szeretetemet nem csökkentem, de szenvedéseidet sem fokozom. Mondtam, hogy nem kíméllek, szenvedned kell az utolsó leheletedig. S mivel megváltó munkámban ily lelkesen részt vettél, megtartalak szeretetemben. Béke veled, Erzsébetem! Az Én békémet senki nem adhatja meg, csak Én. Én, aki a megváltás munkásai közé hívtalak, most a jutalmazottak közé hívlak."
1965. május 30.
A Szűzanya szólt:
"Kislányom, halálod után neked Mellettem lesz a helyed. S a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életedért Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe, az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. S ők érezni fogják ennek okát, és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és megváltó munkámban való részvételt folytatni fogod halálod után is."
Ma reggel megkönnyebbülve ébredtem. S az Úr Jézus szólt:
"Béke veled!"
Lelkemben ezt a szót nem tudtam el nem fogadni. Az Úr Jézus szavai nyomán az áhított megnyugvás betért a lelkembe. Ez a béke csalhatatlan erőt adott.
Az Úr Jézus újra szólt:
"Kislányom, nagyon szenvedtél? A világtalan Sátán nem tudott semmi bűnre rávenni, és vad dühre ragadta a tudat, hogy neked kell tovább vinned az Én szent akaratomat, s azért ki akarta verni a fejedből... A te szenvedéseid érdeme, hogy a ,bizonyított tények' isteni eredetét az Én isteni Fényességem megvilágítja azok lelkében, akik hivatva vannak az ügyet továbbadni. Nagy lesz az ellenzék tábora, s hogy az ügy győzelemre jusson, azért még sokat kell szenvedned. Számolj be lelked helyzetéről gyóntatódnak..."
1965. február 14.
Imádás közben az Úr Jézus figyelmeztetett:
"Menj, családodnak kenyeret kell vinned!"
Erről egészen megfeledkeztem. Mélységes hálával megköszöntem, hogy Ő még ilyen földi dolgokat is ennyire szem előtt tart. Útközben is imádtam Őt. Amint az üzletbe léptem, eszembe jutott, hogy ma szombat van, s kérdésemre: Van-e még kenyér? -"Nincs!" volt a válasz. Megijedtem, hogy most mi lesz!? S amint ki akarok menni, utánam szólnak, van még eltéve egy kenyér, mert akinek eltették, az nem jött el érte. Abban a pillanatban azt mondtam: Imádott Jézusom! s Ő így szólt:
"Ez vagyok Én! Látod? Nehogy a Velem töltött idő családod hátrányára legyen!"
Közben csendben mentünk. Azért mondom ezt így, mert Ő elárasztott jelenlétével, és én Benne elmerülve tovább imádtam Őt.
1965. március 25.
Az Úr Jézus kért:
"Csak feszítsd meg minden erődet! Ez az, ami Nekem igen kedves benned. Az íjat is minél jobban megfeszítik, annál biztosabban lehet célba találni vele. Neked is így kell kifeszítened akaraterődet, és ezáltal a nyíl nem téveszti el az irányt, mely csakis az ég."
1965. április 7.
A mellém rendelt nővérrel beszélgettem, s megemlítettem neki, hogy az Úr Jézus úgy tesz velem, mintha megfeledkezne rólam, és én olyan messze érzem Őt magamtól ilyenkor. -Még ugyanazon a napon történt, amint otthon kis unokáimmal foglalatoskodtam ugyan, de lelkem mélyén az Úr Jézust imádtam és engeszteltem. Szavaim, melyeket Hozzá küldtem, úgy éreztem, mintha végtelen magasságba szálltak volna. Közben meglepett:
"Miért gondolod azt, hogy Én messze a magasságban vagyok fölötted? Itt állok most is melletted..."
Míg az Úr Jézus beszélgetett, lelkem különös érzések hullámain keresztül felfogta, amint a Szűzanya csodálatosan elragadó szeretetével azt mondta az Úr Jézusnak:
"Ez az Én kedveltem is'"
S tudnom engedték, hogy rólam van szó. A Szentháromság szeretetébe a Szűzanya úgy beolvadt, hogy lelkemben alig tudtam megkülönböztetni. Ezen igen meglepődtem, és csodálkozásomra az Úr Jézus rendkívül csodálatos dolgokba engedett elmerülni. Így szólt:
"Ez nem elragadtatás, csak annak egy formája, azért ezt tested erejével el tudod viselni."
Közben eddig ismeretlen mennyei dolgokba avatott be. Ezeket szavakkal nem tudom kifejezni... Az Úr Jézus még másnap is erről beszélt velem a szentmise közben. Ezekről írni nem tudok...
1965. április 12.
Nagyhétfőn az Úr Jézus panasszal árasztott el, hogy az én családom is növeli az Ő fájdalmát:
"Kis leánytestvérkém! Látod az Én segélyt kérő kezemet? Sokan elfordítják szemüket, hogy meg ne érezzék szemem szomorú pillantását. Láthatod, Én vagyok az, ki feléjük közeledem. De ők csak mereven tovább járják a sötétség útját. Azért kérte Anyám Szeretetlángja kigyúlását a földön, mely a lelkekbe bevilágít, és ehhez kéri Ő a ti áldozati olajcseppjeiteket. Én mondom neked és ígérem isteni szavammal, ha valakiért imádkozol, soha nem kapsz elutasítást, mert áldozati olajcseppjeid nemcsak a lelkek mécsesébe hullnak, hanem az Én láztól égő Sebeimre is, s mint üdítő balzsam, úgy hatnak. Erzsébetem, az Istenember köszönetet mond ezért. Ne szabadkozz, így kell tennem, mert Én veletek együtt érző Ember is vagyok, s ti, kik áldozatot hoztok megváltó munkámért, leköteleztek. Így is mondhatnám: lekenyereztek! Túláradó boldogság tölt el!"
Amint szavait befejezte, lelkemben érezni engedte azt a érzést, melyet Ő is érez a mi résztvevő szeretetünk láttán.
1965. május
Orvosnál voltam. Az első vizsgálat megtörténte után az orvos azt mondta, ő a vizsgálatok után nem tud semmi betegséget megállapítani. Azt mondta, hogy a szenvedések, melyekről panaszkodom, nem betegségtől származnak, hanem átveszem mások szenvedését. Az idegeimmel semmi baj nincs. Teljesen rendben vannak. De hogy a vizsgálat teljes legyen, elküldött a laboratóriumi vizsgálatokra, és ennek megtörténte után, egy hét múlva visszamentem az eredményért. Ő, miután átnézte, igen csekély kis vérszegénységet állapított meg, mely egészen jelentéktelen. S mivel ezután sem tudott semmi betegséget sem megállapítani, az mondta, gyógyszert nem is ír. Langyos termálfürdőt ajánlott, de ezt is csak a melegebb idők beálltával. S újra csak azt a választ adta, hogy én a mások szenvedését veszem át. Az idegrendszerem rendkívül finom, és ez rendkívüli módon reagál mindenre, s ez váltja ki belőlem ezt a sok szenvedést, melyről ő más véleményt nem tud adni. -Ez az orvos nem ismert, és semmiféle életkörülményeimről nem tud semmit...
El lehet képzelni, hogy gyermekeim, akik tudták, hogy mindig rossz egészségi állapotomra és állandó gyengeségemre hivatkozom, igen nagy érdeklődéssel várták a vizsgálati eredményt. Igen meglepetve vették tudomásul, hogy az orvosi megállapítás szerint nincs semmi bajom. Ezt ők is különösnek találták. Én pedig továbbra is szenvedtem...
1965. május 15.
Az Úr Jézus egy egészen halk sóhaját engedte hallanom, melyről úgy véltem, hogy igen messziről hallom. Az Úr Jézus sóhajtása által egy kis derengő fényt engedett lelkembe, s ez megvilágította szenvedésem értékét. S míg ez a messziről érzett sóhaj átvonult lelkemen, én az Erősség Lelkét éreztem lelkemben nagymértékben működni. S e közben megszűntek lelkemben az eddigi bizonytalanság kínzó rémei, melyek már-már elgyengítettek. S utána az Úr Jézus még ezt mondta:
"Kedvesem, meg ne inogj ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban, melybe most helyeztem lelkedet!"
S amint az Úr szavát hallottam lelkemben, azonnal szavába kapaszkodtam: Jézusom, ó, mily boldog vagyok, hogy szóltál hozzám! Ne engedj el! Te tudod legjobban, hiszen Te adod a szenvedést. Ő csendesen szólt:
"Most azt a szenvedést és sötétséget kell elszenvedned, melyet halálom után a tanítványaim éreztek. De ahogy reájuk is elküldtem a Szentlelket, úgy elküldöm azokra is, akikért neked kell szenvedned. Ugye, a szenvedések közepette most már fölfogod azt, amit nem értettél? Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele, melyet sokan várnak, és szétáradó kegyelmének fénye át fogja hatni az egész földet"
Amint az Úr Jézus szavait befejezte, lelkemből nyomban eltűnt szavainak megvilágosító ereje, és utána ismét a sötét szenvedés lett úrrá lelkemen.
1965. május 20.
A reggeli szentmisén, szentáldozás előtt az Úr Jézus méltatott szavaira:
"Légy nagyon erős! Több szenvedést már nem adok. "
E szavak hallatára lelkemben ijedtség támadt. Nem kapok több szenvedést?
Ó, imádott Jézusom, akkor ez szereteted megvonását is jelenti? Ez még jobban megszomorít, s szomorúan panaszkodtam az Úr Jézusnak: Uram, az a szenvedés nekem, ha nincs szenvedésem. S most hogyan állok meg Előtted? Szereteted a szenvedésekkel eggyé olvadva uralta lelkemet, s most, hogy ez nem fog uralni, mi lesz velem?
Lelkem nehéz lett, és kértem az Urat: Imádott Jézusom, miért bánsz így velem? Nem érdemlem meg a szenvedéseket? Vagy nem vagyok elég erős ezeknek elviselésére? -Még sokáig, hosszan panaszkodtam az Úr Jézusnak.
Ő újra szólt:
"Látom, nem értettél meg Engem. Annyi szenvedést adtam eddig, amennyit emberi erőd csak elbírt. Ezt tehát már nem fokozom. Részedre betelt a mérték. Egy hajszálnyi sem fér már a testedbe, sem lelkedbe. Ismétlem, csak tarts ki, és légy nyugodt, a kapott szenvedések színültig telt edénye vagy te. Tehát szeretetemet nem csökkentem, de szenvedéseidet sem fokozom. Mondtam, hogy nem kíméllek, szenvedned kell az utolsó leheletedig. S mivel megváltó munkámban ily lelkesen részt vettél, megtartalak szeretetemben. Béke veled, Erzsébetem! Az Én békémet senki nem adhatja meg, csak Én. Én, aki a megváltás munkásai közé hívtalak, most a jutalmazottak közé hívlak."
1965. május 30.
A Szűzanya szólt:
"Kislányom, halálod után neked Mellettem lesz a helyed. S a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életedért Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe, az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. S ők érezni fogják ennek okát, és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és megváltó munkámban való részvételt folytatni fogod halálod után is."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése