1964. november 8.
Több napon át a jámborságról oktatott az Úr Jézus, és kért, vagyis inkább panaszkodott:
"Hallgass meg, és ne lepődj meg azon, hogy Én még a jámbor lelkekre is panaszkodom most már több napon át. Sajnos, komoly okom van erre. Hogy azokért is engesztelj, mert a jámborok áldozat nélkül csak még jobban megsebzik Szívemet. Ó, mily szomorú vagyok, ha végigtekintek a jámborok seregén, kik jámbor életet élnek ugyan, de ez nem sok érdemet biztosít nekik az örök üdvösség elnyerésére. Ó, mily sokan vannak köztük, kik nem jönnek Hozzám közelebb! Mintha félnének. Még bűneik bánata sem szeretetből történik. Írd csak le szavaimat, vagyis kérésemet azoknak, kik a közömbösekhez tartoznak, hogy áldozat nélkül nincs előmenetel. Tévedés, hogy Én megelégszem a meddő jámborsággal, mely olyan, mint a gyümölcsöt nem termő fa. S mondok még valamit, Erzsébetkém: az ilyenfajta jámborok nem is gondolnak arra, hogy milyen tompa és szürke a lelkük. Hiszen a kegyelem fénye csak a szeretettől izzó lelket hatja át és világítja meg, amily mértékben átengedik lelküket kegyelmem átformáló hatásának. Ne csodálkozz azon, hogy ilyen szigorú hangon beszélek hozzád. Hisz a szeretetem szigora ez is. Azt szeretném, ha szavaimat megszívlelnétek, s engesztelő imádással és bűnbánó lélekkel borulnátok Elém. Mert a jámbor lelkek szokása az is, hogy miután jól kiájtatoskodták magukat, úgy gondolják, megadták Istennek, ami Istené. Ó, ti balgák, ha éreznétek isteni Szívem mérhetetlen fájdalmát jámbor közönyötök miatt! Én az Áldozat vagyok, és nem jámborsággal, hanem szünet nélküli áldozatok vállalásával végeztem megváltó munkámat. Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat! Ezt kérem tőletek. A bűnbánat szava az, mely felhallatszik mennyei Atyám trónjához, és ez az a szó, mely visszatartja tőletek Atyám büntető kezét."
1964. november 10.
Az Úr Jézus folytatta a jámborokról szóló panaszát:
"Úgy látom, nem emlékszel arra, hogy e szavaim már elhangzottak akkor is, amikor keresztemet vállamon vittem, és a jámbor asszonyok rajtam siránkoztak inkább, mint saját bűneik miatt. Újra kérlek benneteket, jámbor lelkek: Bűnbánat, bűnbánat mások helyett is!"
1964. november 13-14.
Jézus:
"...Nyugodj meg, leányom! Én gyóntatód lelkébe oly fényt árasztottam, melynek világosságánál tisztán látja az utat, melyen tovább kell mennie, hogy szent ügyünket megindítsa. Egyet a 12 közül megnyertünk..,"
Éjjel e szavak, hallatára oly nagy öröm töltötte el lelkemet, amihez hasonlót még soha nem éreztem. Lelkemben végigvonult a Sátán megvakítása és ennek áldásos hatása, melyet ennek következtében élnek át az emberek az egész világon. Az öröm hatása alatt egész éjszaka alig hunytam le a szememet, és ha egy kis szendergés jött rám, Őrangyalom újra felébresztett, mondván: "Hogy tudsz ilyen világot rengető nagy örömben aludni!?" Az Úr Jézus azt mondta: "A Sátán világtalansága isteni Szívem világdiadalát jelenti és a lelkek felszabadulását, mely az üdvösség útjának kiteljesedése."
1964. november 16.
Reggel így szólt az Úr Jézus:
"Erzsébetkém! Teljes önátadásod által az Én hárfám lettél. Az állandó áldozatvállalásod a hárfa húrjai. Én szépséges dalokat játszom most neked. Istenben elmerülő lelked könnyen felfogja az Én csodás dallamomat, melyet még senkinek sem játszottam. A te bűneid bánata az, mely ily csodás dallamot pendíttetett meg Velem. Figyelj csak, mert ezt sokszor fogom ismételni válaszul bűneid bánatára."
1964. november 17-18-ra virradóra a Szűzanya szólt éjjel:
"Kislányom, látom, a nagy fájdalmak miatt nem tudsz felkelni az éjjeli virrasztásra, de azért csak szedd össze minden erődet, és ha felébresztelek, csak légy ébren, és ajánld fel fájdalmas ébrenlétedet a haldoklókért."
S még szelíden arra figyelmeztetett, hogy az esti lefekvésnél elfelejtettem a skapulárémat megcsókolni.
18-án reggel, a szentáldozás pillanatában így szólt az Úr Jézus:
"Alig vártam már, hogy hozzád betérjek! Ne csodálkozz azon, ha úgy repülök bensődbe, hogy még ajkadat sem érintettem." Ugyanis előző nap nem tudtam Őt magamhoz venni, és az én vágyódásom is igen nagy volt.
19-én ugyanaz történt, hogy ajkamat nem érintette, csak repült be a lelkembe.
"Írd csak le, leányom, amit most diktálok: ...Te az Enyém vagy, és ez számodra biztosíték. Halálod után lelked kincseiben dúskálni fognak, akik megismerik, s áldani és magasztalni fogják Istent, hogy Ő ilyen tartalmas és kincsekkel teli életre segített határtalan kegyelmével. Ezekből a földön élő felebarátaid bőven meríthetnek és követhetik életed egyszerű útját, mely által ők is Hozzám jutnak." S hogy éppen szavait visszaimádkoztam, az Úr Jézus beszélgetni kezdett:
"Kegyelmeim vize áradatként folyik állandóan lelkedbe. Meg kell most már mondanom, miért van az, hogy megmarad lelkedben a sok kegyelem: Mert áldozataiddal mély medret ástál, és így isteni kegyelmeim tisztító erejű vize helyet talált lelkedben. Ha áldozataiddal nem készítettél volna ily mély medret, elfolyt volna kegyelmeim tisztító vize. Erzsébetem, ne haragudj, hogy vigasztalni akarlak, és szavaim panaszba fulladnak. Nem tehetek róla, megértő szíved panaszra késztet. Ó, hány és hány lélek kapja meg kegyelmeim bőségét, de mivel nem készülnek fel, elfolyik lelkükből szeretetem tisztító vize. A kegyelem elvész a lelkükből. Hogy fáj ez Nekem! De nem panaszkodom tovább, hisz erősítést kell adnom, mely által fel kell készülnöd a további küzdelemre. Lelked medrében kegyelmeim vize megállapodott, és ez által kegyelmeim forrása fenntartja áldozataid által kisajtolt olajcseppjeidet. Nézd, az ezüstös víz tükrén, hogy ragyognak olajcseppjeid! Fénylik, mint a színarany! Istenségemből kiáradó vízió ez. Ugye, te is szépnek találod? Merülj el e gyönyörűségben!"
Ezután órákon át nem tudom, mi volt velem. A déli harangszó lágy hangjára az Úrangyalát imádkoztam, és utána a rádió lármás hírei zavartak meg. Többet erről nem tudok írni, mert ami lelkemben történt, az lehet, amiről Szent Pál ír: "Szem nem látta, fül nem hallotta és emberi szívbe be nem hatolt..." De lehet, hogy szellemi képességeim hiánya miatt nem tudok erről többet írni. Szóval nehezemre esett visszatérni a való életbe...
Több napon át a jámborságról oktatott az Úr Jézus, és kért, vagyis inkább panaszkodott:
"Hallgass meg, és ne lepődj meg azon, hogy Én még a jámbor lelkekre is panaszkodom most már több napon át. Sajnos, komoly okom van erre. Hogy azokért is engesztelj, mert a jámborok áldozat nélkül csak még jobban megsebzik Szívemet. Ó, mily szomorú vagyok, ha végigtekintek a jámborok seregén, kik jámbor életet élnek ugyan, de ez nem sok érdemet biztosít nekik az örök üdvösség elnyerésére. Ó, mily sokan vannak köztük, kik nem jönnek Hozzám közelebb! Mintha félnének. Még bűneik bánata sem szeretetből történik. Írd csak le szavaimat, vagyis kérésemet azoknak, kik a közömbösekhez tartoznak, hogy áldozat nélkül nincs előmenetel. Tévedés, hogy Én megelégszem a meddő jámborsággal, mely olyan, mint a gyümölcsöt nem termő fa. S mondok még valamit, Erzsébetkém: az ilyenfajta jámborok nem is gondolnak arra, hogy milyen tompa és szürke a lelkük. Hiszen a kegyelem fénye csak a szeretettől izzó lelket hatja át és világítja meg, amily mértékben átengedik lelküket kegyelmem átformáló hatásának. Ne csodálkozz azon, hogy ilyen szigorú hangon beszélek hozzád. Hisz a szeretetem szigora ez is. Azt szeretném, ha szavaimat megszívlelnétek, s engesztelő imádással és bűnbánó lélekkel borulnátok Elém. Mert a jámbor lelkek szokása az is, hogy miután jól kiájtatoskodták magukat, úgy gondolják, megadták Istennek, ami Istené. Ó, ti balgák, ha éreznétek isteni Szívem mérhetetlen fájdalmát jámbor közönyötök miatt! Én az Áldozat vagyok, és nem jámborsággal, hanem szünet nélküli áldozatok vállalásával végeztem megváltó munkámat. Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat! Ezt kérem tőletek. A bűnbánat szava az, mely felhallatszik mennyei Atyám trónjához, és ez az a szó, mely visszatartja tőletek Atyám büntető kezét."
1964. november 10.
Az Úr Jézus folytatta a jámborokról szóló panaszát:
"Úgy látom, nem emlékszel arra, hogy e szavaim már elhangzottak akkor is, amikor keresztemet vállamon vittem, és a jámbor asszonyok rajtam siránkoztak inkább, mint saját bűneik miatt. Újra kérlek benneteket, jámbor lelkek: Bűnbánat, bűnbánat mások helyett is!"
1964. november 13-14.
Jézus:
"...Nyugodj meg, leányom! Én gyóntatód lelkébe oly fényt árasztottam, melynek világosságánál tisztán látja az utat, melyen tovább kell mennie, hogy szent ügyünket megindítsa. Egyet a 12 közül megnyertünk..,"
Éjjel e szavak, hallatára oly nagy öröm töltötte el lelkemet, amihez hasonlót még soha nem éreztem. Lelkemben végigvonult a Sátán megvakítása és ennek áldásos hatása, melyet ennek következtében élnek át az emberek az egész világon. Az öröm hatása alatt egész éjszaka alig hunytam le a szememet, és ha egy kis szendergés jött rám, Őrangyalom újra felébresztett, mondván: "Hogy tudsz ilyen világot rengető nagy örömben aludni!?" Az Úr Jézus azt mondta: "A Sátán világtalansága isteni Szívem világdiadalát jelenti és a lelkek felszabadulását, mely az üdvösség útjának kiteljesedése."
1964. november 16.
Reggel így szólt az Úr Jézus:
"Erzsébetkém! Teljes önátadásod által az Én hárfám lettél. Az állandó áldozatvállalásod a hárfa húrjai. Én szépséges dalokat játszom most neked. Istenben elmerülő lelked könnyen felfogja az Én csodás dallamomat, melyet még senkinek sem játszottam. A te bűneid bánata az, mely ily csodás dallamot pendíttetett meg Velem. Figyelj csak, mert ezt sokszor fogom ismételni válaszul bűneid bánatára."
1964. november 17-18-ra virradóra a Szűzanya szólt éjjel:
"Kislányom, látom, a nagy fájdalmak miatt nem tudsz felkelni az éjjeli virrasztásra, de azért csak szedd össze minden erődet, és ha felébresztelek, csak légy ébren, és ajánld fel fájdalmas ébrenlétedet a haldoklókért."
S még szelíden arra figyelmeztetett, hogy az esti lefekvésnél elfelejtettem a skapulárémat megcsókolni.
18-án reggel, a szentáldozás pillanatában így szólt az Úr Jézus:
"Alig vártam már, hogy hozzád betérjek! Ne csodálkozz azon, ha úgy repülök bensődbe, hogy még ajkadat sem érintettem." Ugyanis előző nap nem tudtam Őt magamhoz venni, és az én vágyódásom is igen nagy volt.
19-én ugyanaz történt, hogy ajkamat nem érintette, csak repült be a lelkembe.
"Írd csak le, leányom, amit most diktálok: ...Te az Enyém vagy, és ez számodra biztosíték. Halálod után lelked kincseiben dúskálni fognak, akik megismerik, s áldani és magasztalni fogják Istent, hogy Ő ilyen tartalmas és kincsekkel teli életre segített határtalan kegyelmével. Ezekből a földön élő felebarátaid bőven meríthetnek és követhetik életed egyszerű útját, mely által ők is Hozzám jutnak." S hogy éppen szavait visszaimádkoztam, az Úr Jézus beszélgetni kezdett:
"Kegyelmeim vize áradatként folyik állandóan lelkedbe. Meg kell most már mondanom, miért van az, hogy megmarad lelkedben a sok kegyelem: Mert áldozataiddal mély medret ástál, és így isteni kegyelmeim tisztító erejű vize helyet talált lelkedben. Ha áldozataiddal nem készítettél volna ily mély medret, elfolyt volna kegyelmeim tisztító vize. Erzsébetem, ne haragudj, hogy vigasztalni akarlak, és szavaim panaszba fulladnak. Nem tehetek róla, megértő szíved panaszra késztet. Ó, hány és hány lélek kapja meg kegyelmeim bőségét, de mivel nem készülnek fel, elfolyik lelkükből szeretetem tisztító vize. A kegyelem elvész a lelkükből. Hogy fáj ez Nekem! De nem panaszkodom tovább, hisz erősítést kell adnom, mely által fel kell készülnöd a további küzdelemre. Lelked medrében kegyelmeim vize megállapodott, és ez által kegyelmeim forrása fenntartja áldozataid által kisajtolt olajcseppjeidet. Nézd, az ezüstös víz tükrén, hogy ragyognak olajcseppjeid! Fénylik, mint a színarany! Istenségemből kiáradó vízió ez. Ugye, te is szépnek találod? Merülj el e gyönyörűségben!"
Ezután órákon át nem tudom, mi volt velem. A déli harangszó lágy hangjára az Úrangyalát imádkoztam, és utána a rádió lármás hírei zavartak meg. Többet erről nem tudok írni, mert ami lelkemben történt, az lehet, amiről Szent Pál ír: "Szem nem látta, fül nem hallotta és emberi szívbe be nem hatolt..." De lehet, hogy szellemi képességeim hiánya miatt nem tudok erről többet írni. Szóval nehezemre esett visszatérni a való életbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése