2009. október 2., péntek

Babilon, a nagy Parázna

  Mit is jelent a Jelenések könyvében található Babilon? Mivel e prófétikus könyv elsősorban jövőre vonatkozó látásokat tartalmaz, ezért nyilvánvaló, hogy nem az Ó, valamint az Új babiloni Birodalomról van szó, sokkal inkább egy olyan szellemi birodalomról, mely valami oknál fogva Babilon névre hallgat. Ha elfogadjuk azt a vélekedést, hogy minden látható a láthatatlanból állt elő, illetve, hogy a látható a láthatatlannak tükörképe, akkor könnyen el tudjuk képzelni, hogy van valahol egy hely (nem biztos, hogy a földön), amelyet Babilonnak hívnak a számunkra láthatatlan világban s annak modernkori tükörképe valamilyen formában a földön is jelen van. Babilon, asszonyként jelenik meg a Jelenések könyvében, mely mintegy az Egyház ellenpólusa. Ha az Egyház tiszta szűz, Jézus Krisztus szeplőtelen menyasszonya, akkor Babilon mindennek ellentéte. Egy tisztátalan, romlott nő, egy olyan szellemi közösség megtestesítője, amely közösség tagjai olyan szellemi tevékenységet folytatnak, amely Isten előtt utálatos, hisz bukásra ítélte, ahogy azt a Jelenések könyvének 17. és 18. részében olvassuk. De kik azok a személyek? Meg lehet-e határozni azt, hogy melyik vallás, melyik egyház tagjai ők? Innentől kezdve megoszlanak a vélemények. A történelmi egyházak többnyire az újonnan feltűnt gyülekezeteket tartják annak, a karizmatikus ébredés pedig a katolikus egyházat. Sok keresztény egyház, felekezet szerint a pogány vallások összessége Babilon. Tartok azonban tőle, ennél bonyolultabb jelenség ez. Bábel és Babilon az emberek sokféleségét jelenti s e két nevet maga az Ige is összefüggésbe hozza egymással (Jeremiás 50:8 ~ Ésaiás 48:20). Elgondolkodtatók az 1 Mózes 11:3-4-ben leírtak: „…vessünk téglát…építsünk…várost és tornyot…és szerezzünk magunknak nevet…”. Építkezés zajlik úgy szellemi értelemben, mint a való világban.

Szellemisége a következő: bár egy felsőbbrendű Isten létét nem tagadja, gondolkodásmódja az embert hangsúlyosan felemeli, felmagasztalja. E szellemiség azt hirdeti, hogy az ember eredendően jó, ezért születésünktől fogva megillet bennünket egyfajta méltóság s az emberiség saját erejéből képes megjavulni csak fel kell fedezni magunkban a jót. Az emberben ott lakozik az isten. Tudatára kell ébredni önmagunk korlátainak eddigi ki nem aknázására s tökéletességre kell azt fejleszteni. Ez a vélekedés szöges ellentétben áll azzal, amelyet a Biblia állít: az emberi természet romlott, ezért volt szüksége a megváltásra. Ez a szellemiség említ egy megváltót, egy "Mester"-t, jelenlétét, valóságát nem tagadja, de nem vallja, hogy Jézus a testben megjelent Krisztus. Jézust pusztán valamilyen rendű-rangú létező valakiként, mellékszereplőként tartja számon. A természettudományos gondolkodás lehetővé tette az ember számára, hogy felismerje fejlődőképességének adottságait s talán határait is, ezért a vágyódás egy magasabb rendű intelligencia után s az az után való kutakodás lehetővé tette, lehetővé teszi a természetfölötti megtapasztalást, mely arról tanúskodik, hogy a szellemi igények iránti vágya, érdeklődése az emberi fajnak újból felmerül. Eme szellemi igény, mely viszonzásra talált, a természettudományos gondolkodással párosulva egy szűk réteg kezében összpontosul. Előkészítőivé válnak annak a lassan körvonalazódó egységes világvallásnak, mely felekezetre és hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkit befogad s mely az Antikrisztus uralmát készíti elő. Az átlagember többnyire gondolkodás nélküli közhelyes megállapításokban, ideákban hisz s hamis szellemi táplálékkal él (pl. okkultizmus, a természetfeletti erőkkel való kapcsolatba lépés és a velük való kapcsolattartás (pl.: UFO jelenségek); spirituális, karmikus megtapasztalások; halottidézés, szellemidézés, jóslás, telepátia; varázslók, boszorkányok, mágia; meditáció; jóga és feszültségoldó terápiák; hipnózis; természetfeletti gyógyítási módszerek; látások; pszicho-tréning; pszicho-technikák. Az asztrológia gyökere érdekes módon egyébként a babilóniaiak és a káldeusok találmánya még az i.e. 2000-es évekből.) Ezek összeegyeztethetőek e irányzat Isten tudatával, amelyet egyébként a Biblia markánsan ellenez (V Móz 18:10-14). Kialakul a rendszerszemlélet (itt rendszer=társadalom), a kollektív tudatosság. A házasság, a család intézményét elutasítják. Az ún. "pozitív gondolkodás" hitté növi ki magát s az egység-tudatosság, a feltétel nélküli szeretet, a tömeges 'felébredés', mind jellemzői e mozgalomnak.

Ereje tehát a természetfölötti világból, megtapasztalás útján származik. Ez a megtapasztalás nagyon is valóságos és az emberi képességeket meghaladó. Ama szűk réteg okkult praktikákon keresztül tart kapcsolatot természetfölötti lényekkel. Mindezt titokban teszik, hogy övék lehessen minden olyan jellegű tudás, amely a magasabb rendű intelligencia kutatása során a birtokukba került. A természetfölötti láthatatlan világ azonban két pólusú. Egy része jó, egy része rossz. S nem csak hogy két pólusú, hanem hierarchkius rendben rétegződik is. A természetfölötti valóság rossz oldalának erői is nagyobbak, többek, felsőbbrendűbbek az emberi erősségeknél, ám alacsonyabb rendűbbek, nem erősebbek a jókénál. Az ember létesíthet kapcsolatot a szellemvilággal, magasabb rendű lényekkel, azonban az Ige szerint Jézus Krisztus az a természetfeletti lény, akin keresztül eljuthatunk Istenhez. Ő az ajtó, ő rajta keresztül kell belépnünk a természetfölötti valóságba, a negyedik dimenzióba. Aki más utat keres, az az ablakon megy be, tolvaj, szellemi értelemben pedig paráznaságot követ el. Akárcsak Babilon, ahogy azt az Ige is példázza. (Jelenések 17;18. részek)

Babilon szellemisége és ereje valamilyen formában ebben a látható világban is megjelenik. Többnyire egy olyan egységben testesül meg, amely politikai, katonai, társadalmi, valamint kereskedelmi összefogással párosul. Az Ige azonban arra figyelmeztet, hogy „Fussatok ki Babilonból” (Jeremiás 50:8); „Menjetek ki Bábelből” (Ésaiás 48:20). A Jelenések könyve 18:4-ben is azt az utasítást adja Isten az ő népének, hogy fussanak ki belőle, ne legyenek részesei az ő bűneinek, hogy ne kapjanak az ő csapásaiból. Honnan kell pontosan kifutni és hogyan lehet kimenni Babilonból vagy Bábelből?

Hitem szerint társadalmi, illetve politikai kérdésekben a semleges magatartás a helyes, hiszen nem e világból valók vagyunk, nem tartozunk ide. (A nemzetközi aktuálpolitika követése viszont nemcsak hogy ajánlott, hanem kívánatos!) A katonai szerepvállalás egyértelműen helytelen. A kereskedelem esetében, nem valószínű, hogy alapvetően a kereskedés tevékenységével lenne a probléma. Sokkal inkább arról van szó, hogy lesz egy olyan, – az emberiség történetében még soha nem látott - időszak, mikor a globalizációnak köszönhetően, a teljesen központosított hatalom oly módon ellehetetleníti az egyén életét, hogy képtelen lesz bármit is venni vagy eladni, tehát pénzforgalom nélkül bármihez is hozzájutni, hacsak fel nem veszi a jobb kezére vagy homlokára az Antikrisztus bélyegét vagy nevét vagy nevének számát (666). (Jelenések könyve 13:16-18)

A pénz fogalma, szellemisége, melyet a Biblia Mammon néven nevez, ősi ellensége Istennek: megtestesíti mindazokat a földi, átmeneti és nem tartós javakat, melyek hamis és torz értékrendet állítanak fel s melyek ehhez a földi léthez, egy alacsonyabb rendű létezéshez "kötik" az embert. A Sátánnak pontosan ez a célja. A néki adatott tulajdonjog a Föld felett egyben arra is ösztökéli őt, hogy valójában értéktelen dolgokat tárjon az ember elé s értékként tűntesse fel azokat. Birtokában akarja tartani s tudatlanságban akarja tudni az embert. Az ember elsősorban szellemi lény, a pénz, a Teremtő iránti igényéről próbálja meg elterelni a figyelmet s ezáltal arról a felsőbbrendű világról vagy civilizációról is (= menny), mely végsősoron a szellemi ember rendeltetési helye. E szellemi értelemben zűrzavaros világban az ember a vallások sokfélesége miatt s a sokszor megosztottnak tűnő kereszténység útvesztőiben nem tudja hova adja magát, mely közösséghez tartozzon az igaz út megtalálása érdekében. Az igaznak vélt megállapítások s kijelentések sokaságában nehezen igazodik el az egyén. A tett nélküli szavak üresen csengenek s értelmüket vesztik. Úgy vélem, Isten a jövőben teremt egy olyan éles helyzetet, mikor teljesen kisarkítva látni akarja, tettileg ki melyik oldalra áll. Világ és Egyház ekkor teljesen elválik azáltal, hogy az egyén adott oldal mellett dönt. Többek között, ezért is engedi meg egyáltalán az Antikrisztus felemelkedését, uralmát. Ám ha látjuk annak felemelkedését, késő lesz állástfoglalni s ha körülnézünk a világban, ösztönlényként is érezhetnénk s láthatnánk, hogy nem jó irányba halad annak folyása. Ma a kapitalista szellemű, pénzhajszolta világ teljesen elszakad a természettől, az embertől egyre inkább elidegenedő életforma alakul ki. A kivonulás folyamata nyilvánvaló nehézségekkel jár, ám megéri, hisz Isten iránt való szeretetünket ilyen módon tudjuk igazolni, bizonyítani. (Máté 7:21-23) Mindezek figyelembevételével arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy bárminemű közösségen belül helytelennek tartom az áldás túlhangsúlyozását, melyek során a földi javak túl nagy hangot kapnak. A híveknek nem ez az elhívása.

Adalékként írom, hogy 1933 óta a bankjegyek, ill. a pénzérmék mögött, - ami a lakossági bankbetéteket illeti - semmiféle aranyfedezet nem áll. (Filadelfiai gyülekezet: A nagy megcsalattatás c. írás nyomán) Az 1944-ben bevezetett SDR rendszer 44 állam közreműködésével meghatározta az ún. 'papírarany' fogalmát: kialakult az aranyhoz rögzített elméleti érték, melyet a résztvevő államok saját valutájuk értékéhez kötöttek. Ez a törekvés azonban nem volt hosszú életű, mert 1971-ben megszűnt az arany-dollár viszonyítás, a szabad piac érvényesülésének lehetőségére való hivatkozással s attól kezdve a dollár vált meghatározó valutává, viszonyítási ponttá. A valóságban tehát a pénz egy olyan fogalom, amely mögött nincs valós érték. Egy darab papír, amely a semmiből áll elő, értéket adnak neki és vesznek el tőle. A pénzforgalom rendszere ma egy olyan hálózatot alkot, amely önmagával kereskedik, mert a mögötte álló áruforgalom valójában igen csekély.

A fizetés módja ebben a mai világban miként realizálódik az jól megfigyelhető: maga a kártyabevezetés (vonalkódozás, vonalkódolás) már az előfutára annak a kartoték rendszernek, mely lehetővé teszi majd ama egységes világrendet. 2006. augusztus 29-től már Magyarországon is bevezették a biometrikus útleveleket, melyek hátsó borítója tartalmazza a rádiófrekvenciás chip-et (RFID chip), amelyben megtalálhatók az útlevél adatlapján szereplő adatok, beleértve a birtokos digitális arcképmását is. A fedőlapon látható az okmányba épített chipre utaló nemzetközi jelzés. A chippel, azaz a tároló elemmel kapcsolatos biztonsági előírások nem megismertethetők, arra való hivatkozással, hogy azokat nem nyilvános jogszabályok állapítják meg. Következő, ujjlenyomatot (a mutatóujjét) is tartalmazó verziója 2009. június 28-tól kerül 'forgalomba'. Ugyanettől a naptól fogva az egész EU-ban egységesen állnak át a biometrikus útlevelek kiadására. A biometrikus személyazonosító (személyi) igazolványok egységes bevezetése s nyilvántartásuk tervezés alatt, néhány országban már az ujjlenyomatos változat használatban - pl. Németország. (lsd. még Digitális stigmák; Biometrikus azonosítás; Testünk a mátrixban: Biometria; Jövő már a jelenben) 2009. második félévében tervezik bevezetni Magyarországon azt az új típusú társadalombiztosítási (TAJ) kártyát, amely chip-et fog tartalmazni. 2012-re további tervek szerint az ún. 'bar code'-okat (vonalkódokat), az áruforgalomban chip-ek váltják fel. Az emberek, az újabb generációk szép fokozatosan, alig látható módon hozzászoknak ehhez a rendszerhez s egy nagyon is valószínűsíthető gazdasági átrendeződés, illetve pénzügyi világválság megmentőjeként, mintegy 'jótevő' lép fel az Antikrisztus. Addigra már nem lesz feltűnő a bélyeg felvétele az emberek többsége számára (Jel 13:16-18). RFID chip Kísérleti jelleggel, néhány önkéntes már vállalta, hogy jobb kezébe 2 rizsszem hosszúságú (kb. 11,5 mm) rádiófrekvenciás szilikon chip-et (lsd itt) ültessenek. (Alkotóelemei) A chip beültetésének fontosságát azzal indokolják, hogy egyrészt jóval egyszerűbb s egyben biztonságosabb életkörülmények között élhet velük ezáltal az állampolgár, másrészt kiküszöbölhető általuk a terrorizmus, valamint a köztörvényes bűnözés. A mikro-chip műholdak segítségével lesz nyomonkövethető. (Mátrix) Leolvasni olyan, a személy-azonosításhoz szükséges hordozható készülékkel fogják, amellyel minden hivatal, bank, üzlet, étterem, kórház, klinika és más egyéb hely rendelkezni fog, ahol pénzügyi tranzakció egyébként zajlana. A kód (666) lehetővé teszi, hogy tökéletes emberi társadalom alakuljon ki. Egyes elképzelések szerint, a „messiási” időszakban kerül sor a pénz kiküszöbölésére. Mivel a pénz nem a gazdagság forrása, hanem a szegénység okozója, így a megoldás, ha az emberiség kiküszöböli a pénzt mint fizetőeszközt...

Korábbi okfejtéseinkből azt feltételeztük, hogy az elragadtatás, az Antikrisztus uralmának utolsó 3 és fél éves időszakára esik. Erre azoknak, akiknek már most feltett szándékuk, hogy elkerüljék az Antikrisztus egyeduralmát, a neki való behódolást – fel kell készülniük. Kivonulni Babilonból, Bábelből számomra annyit tesz, mint kivonni magunkat fokozatosan s végül teljesen e jelen világrend uralma, kontrollja, hegemóniája, hatása alól fizikai értelemben is. Meg kell oldani a személyes életben a 'köz'-től való önállósodást, az öngondoskodást, valamint a tartalékolást, melynek főként abban az időszakban lesz jelentősége, mikor a bélyeg nélkül nem lehet semmit venni vagy eladni! Aki ezt nem teszi meg idejében, amíg még lehet, arra lehet, hogy igazi vértanúság vár (Jel 13:7), amennyiben Istent választja s tiltakozásképpen, nem hódol be az Antikrisztusnak.

A The Times világatlaszának becslése szerint 2030-ra a városlakók a teljes globális népesség 60,2%-át fogják kitenni, ez az arány 1970-ben még 36,8% volt. A városiasodás, az urbanizáció szintén a centralizáció jelei.

Maga a Babilonból való kivonulás nem egy egyik pillantról a másik pillanatra megvalósítható lépés, hanem egy folyamat, melynek esetleges hasznossága arra is irányul, hogy a gazdasági világválság során elértéktelenedő fizetőeszközök fel nem használhatósága s ennél fogva hétköznapi létünk menete is akadályokba ütközhet, mert ha a pénzügyi rendszer hirtelen összeomlik, két lehetőség lesz: vagy beülteti az ember a chip-et magába vagy éhen hal. (2008. szeptember 10-én az Európai Unió hivatalosan gazdasági recessziót jelentett be, melyet arra alapoznak, hogy az elmúlt 2 évben az EU gazdasága hanyatló tendenciát mutatott. A híradásokban arról is hallottunk bőven, hogy az amerikai ingatlanválság miként érintette a nemzetközi gazdaságot. 2008. szeptember közepén az amerikai pénzügyi válság begyűrűzéseként, a XXI. sz. legnagyobb világgazdasági válságát jósolják.)

Elképzelhető, hogy olyan helyzet áll majd elő, hogy az emberiség - kezdetben szemmel nem láthatóan, később viszont nyílvánvaló módon - két táborra szakad. (2Thessz 2:3; 1Ján 4:3.) Olyanokra, akik azonosulnak azzal az antikrisztusi szellemiséggel, amelyet fentebb tárgyaltunk s olyanokra, akik ösztönösen vagy tudatosan elutasítják azt. Az antikrisztusi szellemiség felfokozottan, oly erővel testesül meg az Antikrisztusban, hogy ha lehet, még a választottakat is elhiteti majd. Ilyen módon maga az Egyház is megpróbáltatik!

A ’pozitív gondolkodás’ ésszerűtlen sulykolása, mely beül a köztudatba – mind az egyén szintjén, mind közösségi szinten, mind globálisan - veszélyes, hiszen kikerüli az igazmondó Isten ítéletét. S hogy mi a jó és mi a rossz, az teljesen más értelmezést nyer, kezd összemosódni. (2Kor 11:15 "...hisz' maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.") Az értékrend nagyon nehezen átlátható, ravasz módon borul fel: kialakul egy olyan társadalmi forma, melyben az ingyen kínált viszonylagos jólétnek sikerül elhitetnie az emberrel az ember s a nagy 'Világúr' eredendő jóságát. (S itt hangsúlyozni szeretném, hogy valóban jókat fog tenni az emberiséggel kezdetben, olyan humánus tetteket, amelytől valóban jónak fog hatni. A választottak elhitetését is célul tűzte ki, ezt ne felejtsük el!) Az Istentől jött csapásokra - mivel azok rosszak lesznek az emberiség számára, gyötörtetnek majd tőle (2 tanúbizonyság - Jel 11:3; 6; 10) - majd azt mondják az emberek, hogy a gonosztól van, míg az Antikrisztusra, aki az emberiség megmentőjeként tűnik fel és 'halálos sebe meggyógyíttaték' (Jel 13:3-4), azt mondják, hogy Isten. Jézus Krisztus visszajövetelét, mely az Olajfák Hegyére várható, úgy állítja be az ellenpólus, hogy a Közel-Keleten a közeljövőben magát Istennek, vagy Megváltónak nevező lény érkezik, aki manipulációs céllal jön. Ez egy betolakodó erő lesz, aki nem a Fény képviselője. A Fény nem más, mint Lucifer, aki fényével megvilágosítja az embereket. A 'megvilágosodottak' tábora pedig egyre nő s világvallássá növi ki magát. A 2000. év, azaz a Kr. u. második évezredforduló eljöttét megelőző általános világvége hangulat elillant, a békésnek mondható évezredforduló, lecsitította a kedélyeket. Az ítélet várása a világ számára már a múlté. Fellélegez az emberiség s elhitetik vele, hogy az nem több, mint mende-monda, építsük a szép jövőt. A 'pozitív gondolkodás' hosszú távon olyan veszélyeket rejt magában, amellyel az ember eltávolodik a józan értékítélettől s az igazság, az igazságtétel törvényét tagadja meg, mely Isten akarata. (Újszövetségi Igék az Isten igazságtevéséről, az isteni igazságszolgáltatásról: Luk 18:7-8; Ap. csel 12:23; Róma 2:6-11; Róma 12:19; 2Kor 10:6; 2 Thess 1:6; 2 Tim 4:14; Zsid 10:30-31; valamint a Jelenések könyvében található számtalan ige.)

Babilon avagy Bábel e mai korban egyedülálló módon rajzolódik ki. Sok hasonlóságot látok közte s a bábeli torony megépítése között. Ma a tudomány olyan fokú s oly területeken tevékenykedik minden határt áttörve, amely - még a humanista eszmék figyelembevételével is, sokszor épp az arra való hivatkozással - immorálisnak mondható. Az emberi összefogás akkor is és most is oly méreteket ölt, amely Isten ellen, a Megváltó Jézus Krisztus ellen törekszik s amelyet a Mindenható egy idő után nem néz tétlen. Az évezredekre visszanyúló nimródi kezdeményezés, most hatalmasra nő, de sorsa elkerülhetetlenül meg van pecsételve. Végkimenetele ismeretes: bukásra van ítélve. Fussunk ki belőle!

Igék a Babilonból való kivonulásról: Ésa 48:20; Ésa 52:11; Jer 50:8; Jer 51:6-7; 45;
Jel 18:4 (2 Kor 6:17-18).

Babilon bukása nagy hirtelenséggel következik be: Jer 51:64; Jel 18:21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése