Prófétai szolgálat vs. Hamisprófétaság
Mottó: „A prófétalelkek engednek a prófétáknak” (1Kor 14:32)
vs.
„Mert ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.” (Máté 24:28)
A világtörténelemben a prófétai szó elsősorban azok számára volt üzenet, akiket Isten szeretett és meg akarta őket óvni valamitől, valami közelgő bajtól vagy valamiféle ígéretet tett nekik jövőbeni boldogulásukkal kapcsolatban. Az Ószövetségben Izrael részesülhetett ebben a kiváltságban, az Újszövetségben pedig a kereszténység a választott nép. Az a fajta kereszténység, amely a Róma levél tanúsága szerint olyan tagokból áll, akiknek a szíve szellem szerint van körülmetélve (2:28-29).
Ésa 46:9-10 „…Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek…”
A 147. zsoltár 20-as versében az Ige kinyilatkoztatja, hogy ezt csak az ő népével teszi, más néppel nem tudatja végzéseit.
Az 1 Thess 5:5 pedig így ír: „… világosság fiai vagytok és nappal fiai: nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!”.
Az Ige beszámol számos olyan esetről, amikor ezt a küldetést valaki önkényesen akarta teljesíteni, saját akaratát előtérbe helyezve, ugyanakkor szembehelyezkedve Istennel és az ő általa küldött prófétákkal. Az prófétaság legfőbb jellemzője ezzel szemben a következő „… sohasem ember akaratából támadott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” (2Pét 1:20-21).
Nem kevés konfliktust okozott az idők során az Isten által küldött próféták, valamint a hamis próféták között keletkezett ellentét, hisz rendszerint mindkét tábor képviselői azt állították, hogy őket az Úr küldte. Nehéz lenne a Bibliában található mindegyik esetről beszámolni, így csak néhány olyan jelentőségteljes Igét szeretnék példaként megemlíteni, amely valamelyest körvonalazza magát a jelenséget, illetve bemutatja a két ellentétes pólus legkarakteresebb jellemvonásait.
A Jer 23:16-17 a hamis próféták bűneként rója fel a következőt: „Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, akik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket: az ő szívöknek látását szólják, nem az Úr szájából valót. Szüntelen ezt mondják azoknak, akik megvetnek engem: Azt mondta az Úr: Békességetek lesz néktek és mindenkinek […] Nem jő ti reátok veszedelem!”
A hamis próféták így feddetnek az Ezék 13:10-ben „…elálltatták az én népemet, mondván: béke! holott nincsen béke”; majd a 16-os versben: „látnak […] békességnek látását, holott nincsen békesség”.
Szintén a hamis próféták hamisságait említi az Ige a Mik 3:5-ben: „Így szól az Úr a próféták ellen, akik elámítják az én népemet, akik, ha van mit rágniok, békességet hirdetnek, az ellen pedig, aki nem vet valamit szájokba, hadat indítanak.” 11. vers: „…fejedelmei ajándékért ítélnek, és papjaik jutalomért tanítanak, és prófétáik pénzért jövendölnek, és mégis az Úrra támaszkodnak, mondván: Avagy nincsen-é közöttünk az Úr?! Nem következik mireánk veszedelem!”
Jeremiás könyvének 28. részében, mikor Hanániás hamis próféta, a babiloni fogságot rövidebbnek jövendölte meg, jobbat jövendölt, mint ahogy azt eredetileg az Úr tervezte, Jeremiás így felelt neki (8-9): „A próféták, akik előttem és előtted eleitől fogva voltak, sok ország ellen és nagy királyságok ellen, hadról, veszedelemről és döghalálról prófétáltak. Amely próféta a békességről prófétál, mikor beteljesedik a próféta beszéde, akkor ismertetik meg a próféta, ha az Úr küldötte-é azt valóban?” Ezt követően Jeremiásnak az Úr kinyilatkoztatta, hogy Hanániás nem az ő akaratát szólja. Ezért Hanániás életével fizetett.
Megemlíthetjük még Illés üldöztetését is, akinek az 1 Kir 19. részének tanúsága szerint menekülnie kellett Jézabel elől, aki egyébként pedig megölette az Úr prófétáit (1 Kir 18:3). Illés élete rendkívüli módon ért véget, ugyanis nem látott halált, hanem elragadtatott (2 Kir 2:11). Az ő személye különleges lehetett Isten számára, hogy ebben a kiváltságban részesítette. /Az a lelkület és erő, amely benne lakott szimbolikusan megjelenik a Malak 4:5-ben, immár Illyésként, akire Jézus is utalt Keresztelő János kapcsán (Máté 11:14) s akivel Jézus találkozott Mózes társaságában egy magas hegyen, ahová Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte (Márk 9:2-9)./
Általánosságban elmondható tehát, hogy a prófétai szónak rendszerint az volt a célzata, hogy Isten intsen, feddjen, figyelmeztessen, a közelgő bajt jelezze, de fontos azt is hangsúlyozni, hogy a megpróbáltatás időszakai mindig a megtérést szorgalmazták. Ninive esetében történetesen az egész város megmenekült, mert hallgatott a prófétai szóra és megtért. Nyilván akad sok olyan eset is, mikor az Isten által eltervezett csapásokat – a vétkek sokasága miatt – már nem lehetett kikerülni s pl. fogságra jutott a nép előre meghatározott időre, ahogyan azt az imént idézett Jeremiás 28-ban is olvashattuk.
Isten szaváért, az igazság kimondásáért persze a világ részéről sosem jutalom volt a válasz.1 Thess 3:3 „…senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.”
Az Újszövetségben, Lukács evangéliumában Jézus a következőket mondja a 6:26-ban: „Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek; mert épen így cselekedtek a hamis prófétákkal az ő atyáik.” A Máté 16:26-ban pedig ezt:„…mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?”
Maguknak a prófétáknak igen keserves sors jutott. A Máté 5:12-ben azt olvashatjuk, hogy a prófétákat háborgatták. A Máté 23:29-ben a vallási vezetőknek azt mondta Jézus: „építitek a próféták sírjait”, illetve a 34-37-es versekben azt mondja, hogy „azok közül némelyeket megöltök és megfeszítetek, másokat azok közül […] megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy reátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig…” A Luk 11:47-51-ben; illetve a 13:34-ben Jézusnak ugyanerről a megnyilatkozásáról olvashatunk.
Az Apostolok cselekedeteiben (3:14-15) Péter így beszélt Jézusról: „…azt a szentet és igazat megtagadtátok … az életnek fejedelmét […] megöltétek.” A 7:52-ben pedig István védőbeszédében a következőt mondta: „A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyátok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét…”. Védőbeszéde után őt magát is halálra kövezték.
Pál az 1Thess 2:15-ben ezt írja: „…megölték az Úr Jézust és a saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei”. Jakab az 5:6-ban pedig ezt: „Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek.”
A Jelenések könyve 11. részében a két tanúbizonyságot, akik „a földnek Istene előtt állnak” s nyilvánvalóan az ő akaratát teljesítik a mélységből feljövő fenevad megöli.
A világtörténelem végkifejletekor fellépő hamis prófétáról, aki az Antikrisztus szolgálatába áll, a Jelenések könyve 13:11-17-ben olvashatunk. (Nagy jeleket tesz, elhiteti a földnek lakosait, megcsináltatja az Antikrisztus képét, amelybe lelket ad, hogy képes legyen szólni, bélyeget tetet az emberek jobb kezére vagy homlokára, mely az Antikrisztus nevét vagy nevének számát fogja tartalmazni. 666)
Meg kell említenünk azt is, hogy Keresztelő Jánosnak is fejét vették s hogy a 12 apostol is 1 kivételével vértanúságot szenvedett.
1. András – X alakú keresztre feszítették
2. Bertalan – megverték, majd megfeszítették
3. Jakab, az Alfeus fia – halálra kövezték
4. Jakab, a Zebedeus fia – lefejezték
5. János – száműzték, időskorban halt meg
6. Júdás (vagy más néven Tádé, Taddeus, Lebbeus) – megfeszítették
7. Máté – alabárddal átdöfték
8. Simon Péter – fejjel lefelé megfeszítették
9. Fülöp – megfeszítették
10. Simon – megfeszítették
11. Tamás – lándzsával átdöfték
12. Mátyás (akit később Iskariotes Júdás helyére választottak) – lefejezték
(A Fox’s Book of Martyrs nyomán)
S arról is említést kell tenni, hogy voltak olyanok Isten emberei közül, akik ha nem is szenvedtek vértanúságot, üldöztetésben volt részük: "...juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve ... bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban." (Zsid 11:37-38).
Az utolsó 7 éves idő-ciklus c. oldalon már találkoztunk olyan igékkel, amelyek az üldöztetésről szóltak. (Máté 24:9-10; Luk 21:12; 16-17; Ján 16:2) A Luk 21:16-ban az Íge azt írja, hogy "megölnek némelyeket ti közületek". (Tehát nem mindenkit.) Az Úr Napja c. oldalon pedig olyan Igéket olvashatunk, amelyek egyes hívők egészen az elragadtatásig való életbenmaradásáról szólnak. Azt, hogy személyes sorsok hogy alakulnak nehéz lenne megmondani. Ebben nyilván mindenkinek saját magának kell keresnie Isten vezetését, Isten akaratát.
Jézus azt mondja azoknak, akiket elárulnak: "A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket." (Luk 21:19) A Jelenések könyve pedig így int az utolsó idők üldöztetése kapcsán: "Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite." (13:10) A JÉZUS BIZONYSÁGTÉTELE A PRÓFÉTASÁG LELKE (Jel 19:10)
Mottó: „A prófétalelkek engednek a prófétáknak” (1Kor 14:32)
vs.
„Mert ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.” (Máté 24:28)
A világtörténelemben a prófétai szó elsősorban azok számára volt üzenet, akiket Isten szeretett és meg akarta őket óvni valamitől, valami közelgő bajtól vagy valamiféle ígéretet tett nekik jövőbeni boldogulásukkal kapcsolatban. Az Ószövetségben Izrael részesülhetett ebben a kiváltságban, az Újszövetségben pedig a kereszténység a választott nép. Az a fajta kereszténység, amely a Róma levél tanúsága szerint olyan tagokból áll, akiknek a szíve szellem szerint van körülmetélve (2:28-29).
Ésa 46:9-10 „…Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek…”
A 147. zsoltár 20-as versében az Ige kinyilatkoztatja, hogy ezt csak az ő népével teszi, más néppel nem tudatja végzéseit.
Az 1 Thess 5:5 pedig így ír: „… világosság fiai vagytok és nappal fiai: nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!”.
Az Ige beszámol számos olyan esetről, amikor ezt a küldetést valaki önkényesen akarta teljesíteni, saját akaratát előtérbe helyezve, ugyanakkor szembehelyezkedve Istennel és az ő általa küldött prófétákkal. Az prófétaság legfőbb jellemzője ezzel szemben a következő „… sohasem ember akaratából támadott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” (2Pét 1:20-21).
Nem kevés konfliktust okozott az idők során az Isten által küldött próféták, valamint a hamis próféták között keletkezett ellentét, hisz rendszerint mindkét tábor képviselői azt állították, hogy őket az Úr küldte. Nehéz lenne a Bibliában található mindegyik esetről beszámolni, így csak néhány olyan jelentőségteljes Igét szeretnék példaként megemlíteni, amely valamelyest körvonalazza magát a jelenséget, illetve bemutatja a két ellentétes pólus legkarakteresebb jellemvonásait.
A Jer 23:16-17 a hamis próféták bűneként rója fel a következőt: „Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, akik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket: az ő szívöknek látását szólják, nem az Úr szájából valót. Szüntelen ezt mondják azoknak, akik megvetnek engem: Azt mondta az Úr: Békességetek lesz néktek és mindenkinek […] Nem jő ti reátok veszedelem!”
A hamis próféták így feddetnek az Ezék 13:10-ben „…elálltatták az én népemet, mondván: béke! holott nincsen béke”; majd a 16-os versben: „látnak […] békességnek látását, holott nincsen békesség”.
Szintén a hamis próféták hamisságait említi az Ige a Mik 3:5-ben: „Így szól az Úr a próféták ellen, akik elámítják az én népemet, akik, ha van mit rágniok, békességet hirdetnek, az ellen pedig, aki nem vet valamit szájokba, hadat indítanak.” 11. vers: „…fejedelmei ajándékért ítélnek, és papjaik jutalomért tanítanak, és prófétáik pénzért jövendölnek, és mégis az Úrra támaszkodnak, mondván: Avagy nincsen-é közöttünk az Úr?! Nem következik mireánk veszedelem!”
Jeremiás könyvének 28. részében, mikor Hanániás hamis próféta, a babiloni fogságot rövidebbnek jövendölte meg, jobbat jövendölt, mint ahogy azt eredetileg az Úr tervezte, Jeremiás így felelt neki (8-9): „A próféták, akik előttem és előtted eleitől fogva voltak, sok ország ellen és nagy királyságok ellen, hadról, veszedelemről és döghalálról prófétáltak. Amely próféta a békességről prófétál, mikor beteljesedik a próféta beszéde, akkor ismertetik meg a próféta, ha az Úr küldötte-é azt valóban?” Ezt követően Jeremiásnak az Úr kinyilatkoztatta, hogy Hanániás nem az ő akaratát szólja. Ezért Hanániás életével fizetett.
Megemlíthetjük még Illés üldöztetését is, akinek az 1 Kir 19. részének tanúsága szerint menekülnie kellett Jézabel elől, aki egyébként pedig megölette az Úr prófétáit (1 Kir 18:3). Illés élete rendkívüli módon ért véget, ugyanis nem látott halált, hanem elragadtatott (2 Kir 2:11). Az ő személye különleges lehetett Isten számára, hogy ebben a kiváltságban részesítette. /Az a lelkület és erő, amely benne lakott szimbolikusan megjelenik a Malak 4:5-ben, immár Illyésként, akire Jézus is utalt Keresztelő János kapcsán (Máté 11:14) s akivel Jézus találkozott Mózes társaságában egy magas hegyen, ahová Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte (Márk 9:2-9)./
Általánosságban elmondható tehát, hogy a prófétai szónak rendszerint az volt a célzata, hogy Isten intsen, feddjen, figyelmeztessen, a közelgő bajt jelezze, de fontos azt is hangsúlyozni, hogy a megpróbáltatás időszakai mindig a megtérést szorgalmazták. Ninive esetében történetesen az egész város megmenekült, mert hallgatott a prófétai szóra és megtért. Nyilván akad sok olyan eset is, mikor az Isten által eltervezett csapásokat – a vétkek sokasága miatt – már nem lehetett kikerülni s pl. fogságra jutott a nép előre meghatározott időre, ahogyan azt az imént idézett Jeremiás 28-ban is olvashattuk.
Isten szaváért, az igazság kimondásáért persze a világ részéről sosem jutalom volt a válasz.1 Thess 3:3 „…senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.”
Az Újszövetségben, Lukács evangéliumában Jézus a következőket mondja a 6:26-ban: „Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek; mert épen így cselekedtek a hamis prófétákkal az ő atyáik.” A Máté 16:26-ban pedig ezt:„…mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?”
Maguknak a prófétáknak igen keserves sors jutott. A Máté 5:12-ben azt olvashatjuk, hogy a prófétákat háborgatták. A Máté 23:29-ben a vallási vezetőknek azt mondta Jézus: „építitek a próféták sírjait”, illetve a 34-37-es versekben azt mondja, hogy „azok közül némelyeket megöltök és megfeszítetek, másokat azok közül […] megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy reátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig…” A Luk 11:47-51-ben; illetve a 13:34-ben Jézusnak ugyanerről a megnyilatkozásáról olvashatunk.
Az Apostolok cselekedeteiben (3:14-15) Péter így beszélt Jézusról: „…azt a szentet és igazat megtagadtátok … az életnek fejedelmét […] megöltétek.” A 7:52-ben pedig István védőbeszédében a következőt mondta: „A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyátok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét…”. Védőbeszéde után őt magát is halálra kövezték.
Pál az 1Thess 2:15-ben ezt írja: „…megölték az Úr Jézust és a saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei”. Jakab az 5:6-ban pedig ezt: „Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek.”
A Jelenések könyve 11. részében a két tanúbizonyságot, akik „a földnek Istene előtt állnak” s nyilvánvalóan az ő akaratát teljesítik a mélységből feljövő fenevad megöli.
A világtörténelem végkifejletekor fellépő hamis prófétáról, aki az Antikrisztus szolgálatába áll, a Jelenések könyve 13:11-17-ben olvashatunk. (Nagy jeleket tesz, elhiteti a földnek lakosait, megcsináltatja az Antikrisztus képét, amelybe lelket ad, hogy képes legyen szólni, bélyeget tetet az emberek jobb kezére vagy homlokára, mely az Antikrisztus nevét vagy nevének számát fogja tartalmazni. 666)
Meg kell említenünk azt is, hogy Keresztelő Jánosnak is fejét vették s hogy a 12 apostol is 1 kivételével vértanúságot szenvedett.
1. András – X alakú keresztre feszítették
2. Bertalan – megverték, majd megfeszítették
3. Jakab, az Alfeus fia – halálra kövezték
4. Jakab, a Zebedeus fia – lefejezték
5. János – száműzték, időskorban halt meg
6. Júdás (vagy más néven Tádé, Taddeus, Lebbeus) – megfeszítették
7. Máté – alabárddal átdöfték
8. Simon Péter – fejjel lefelé megfeszítették
9. Fülöp – megfeszítették
10. Simon – megfeszítették
11. Tamás – lándzsával átdöfték
12. Mátyás (akit később Iskariotes Júdás helyére választottak) – lefejezték
(A Fox’s Book of Martyrs nyomán)
S arról is említést kell tenni, hogy voltak olyanok Isten emberei közül, akik ha nem is szenvedtek vértanúságot, üldöztetésben volt részük: "...juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve ... bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban." (Zsid 11:37-38).
Az utolsó 7 éves idő-ciklus c. oldalon már találkoztunk olyan igékkel, amelyek az üldöztetésről szóltak. (Máté 24:9-10; Luk 21:12; 16-17; Ján 16:2) A Luk 21:16-ban az Íge azt írja, hogy "megölnek némelyeket ti közületek". (Tehát nem mindenkit.) Az Úr Napja c. oldalon pedig olyan Igéket olvashatunk, amelyek egyes hívők egészen az elragadtatásig való életbenmaradásáról szólnak. Azt, hogy személyes sorsok hogy alakulnak nehéz lenne megmondani. Ebben nyilván mindenkinek saját magának kell keresnie Isten vezetését, Isten akaratát.
Jézus azt mondja azoknak, akiket elárulnak: "A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket." (Luk 21:19) A Jelenések könyve pedig így int az utolsó idők üldöztetése kapcsán: "Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite." (13:10) A JÉZUS BIZONYSÁGTÉTELE A PRÓFÉTASÁG LELKE (Jel 19:10)
Akárhogy is, Isten emberei olyanok voltak, "akikre nem volt méltó e világ" (Zsid 11:38).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése