Voltak barátok, akik le akarták beszélni erről az útról mondván: nincs értelme, senki nem vár rád, nem is biztos, hogy létezik és különben is, minden eddigi lehetőséget elszúrtál…de ő nem tágított. Maradék pénzén jegyet vett a buszra és elindult. Mintha egy láthatatlan “csillag” vezette volna őt az éjszakában, mert egyre közelebb érezte magát a Célhoz! Késő délután érkezett meg a busszal, mert alig találkozott egy-egy lélekkel az utcán. Figyelte az utcaneveket, aztán a térképet, majd a térképet és az utcanév táblákat és végül megtalálta az utcát. A macskaköves járdán, poros sarújával végig kopogott a bezárt kapuk előtt, majd észrevette az egyetlen nyitott kaput az egész utcában. Egy álldogáló ember alakját vélte felfedezni, és ahogy egyre közelebb került a Célhoz, hevesebben kezdett verni a szíve. Odaért. Az alak kinyújtotta kezét és üdvözölte, majd betessékelte az épületbe a fáradt, poros és nehéz batyut cipelő embert. Bent, a szeretettel teli kezek levették válláról a súlyos terhet és egy hűvös szobába vezették megpihenni, és tisztálkodni. Megvárták míg lemosta magáról az út porát, evett, ivott és elkezdetek vele beszélgetni. Nem siettek,volt idejük a beszélgetésre, imádságra és éneklésre is. A batyu eltűnt, az éhség és fáradtság megszűnt, és új élet költözött a szívbe. Te melyik ember vagy ebben a történetben? Az, aki elindul, vagy az aki az ajtóban vár? A fáradt, vagy a meggyógyult ember? Bárki lennél ma reggel tud, hogy közös a teher, közös a megoldás. Legyél az a hely, aki befogad, felfrissít és ajándékot ad a másiknak. Az idő ajándékát. A teher hordozás ajándékát. Mert Isten törvénye az emberség, a közös tehercipelés törvénye!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése