2010. december 26., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Hamis tanítók és tanítások

2010. december 25. szombat, 10.30

Én vagyok a Kezdett és a Vég. Az Örök Atya általam (Szentháromság egy Isten), teremtette a világot és általam fog a  Vég is bekövetkezni. Én vagyok a Világosság és a Megváltó mindazok számára, akik hisznek Bennem, és őket  be fogom vezetni a megígért Paradicsomba. Mindazok, akik tanításom és a prófétáim fáradozásai ellenére, továbbra is elutasítanak Engem, nem fognak Atyám Országába belépni.
Azok a gyermekeim,  akik a Szentírás által kapták az Igazság ajándékát, most nyissák meg szemüket és fogadják el tanításaimat és jövendöléseimet,  amelyeket prófétáimnak adtam. Végül is visszatérésem ideje közeledik,  amikor szeretett híveim visszatérhetnek Hozzám. A jelenlegi modern világ prófétái közreműködése ellenére is, elutasítanak Engem. Üzeneteimet, amelyeket kegyelemből adok, hallgassátok meg mind, olvassátok el, és értsétek meg azokat.
Tanításaim sohasem változtak meg
Tudjátok meg,  hogy tanításaim, most is ugyanazok, amilyenek mindig is voltak. Különös figyelemmel szemléljétek mindazokat,  akik az Én nevemben jönnek. Ha az Én Igémet hirdetik,  akkor ők a világosság gyermekei. De amint észreveszitek,  hogy tanításaimat,  számotokra idegen módon adják elő, akkor távolodjatok el tőlük. Ne hallgassatok rájuk. Ezeket  a szerencsétlen embereket a gonosz kísérti,  hogy tanításaimat tudatosan hamisítsák, azért hogy megtévesszenek és összezavarjanak benneteket.
Hazugság minden olyan tanítás, amely nem a Szentíráson alapszik,  de mégis azt állítja,  hogy ez a való igazság.  Ez nem más,  mint ellenem elkövetett bűn és komoly támadás Velem és a Mennyei Atyával szemben.
Hamis Messiások
Rövidesen, az egész világon,  hamis tanítók teszik ismertté magukat. Mindenütt meg fogjátok őket találni, tele torokkal kiabálva akarják magukra vonni a figyelmet. Egyes gyermekeimet annyira sikerül nekik befolyásolni, hogy még az igaz hitű híveim is azt fogják hinni, hogy mindezt Isteni felhatalmazásra teszik.
Egy,  közülük különösen ki fog emelkedni, úgy hogy az emberek tévesen azt fogják hinni,  hogy valóban Ő, a Messiás.  Gyermekeimnek nagyon nagy szükségük lesz a bátorságra, a tántoríthatatlanságra és az erőre,  hogy kitarthassanak mellettem, és hogy megengedjék Nekem azt,  hogy ebből a veszélyes, démonokkal tele dzsungelből kivezessem őket. Mivel az utolsó idők most vannak kibontakozóban, a démonok,  akiket a sátán eloldozott,  prófétáim és híveim álruháit öltik magukra. Összeesküvésük által, célba veszik az valódi prófétáimat és hűséges híveimet. A démonok azon fognak tevékenykedni,  hogy a hamis tanítás által félrevezessék híveimet. Azért ferdítik el az Igazságot, hogy kényelmessé tegyék unmorális útjaikat,  amelyeket külsőleg alig lehet megkülönböztetni. Az Én hűséges híveim, felszentelt szolgáim és prófétáim,  rögtön tudni fogják,  hogy kik ezek a gonosz emberek. Ezért,  híveimnek a gonosz emberek magyarázkodásai túl fájdalmasak és nyugtalanítóak lesznek,  és az a tény,  hogy bájos személyiségüknek oly sok keresztény fog áldozatul esni, félelmet fog kelteni szíveikbe. Olyan meggyőzőek lesznek, hogy húrokba szorítják azokat számtalan felszentelt szolgálóimat, akik életüket Nekem és az Örök Atyának szentelték.
A keresztények felszólítása
Most azokat a híveimet szólítom fel,  akiket kegyelemből áldott meg a Szentlélek. Vegyétek elő a hit fegyverét és legyetek erősek. Hívjátok párbajra őket. Tanítsátok meg nekik az Igazságot, úgy hogy,  arra az Igazságra emlékeztetitek mindig őket,  amely Atyám könyvében található – az Igazság könyvében. Ezek a tanítások mindörökre megmaradnak.
Lehetséges gyermekeim, hogy nehezetekre fog esni,  hogy szembeszálljatok velük és az,  hogy leszámoljanak veletek,  de most Rám hallgassatok. Ha ezt teszitek,  akkor segíteni fogtok a lelkeken. A világon minden testvéreitekkel ti mind egy családot alkottok. Elvezetlek benneteket a Paradicsomba,  amit mindannyiatok számára megígértem.
Nagyon kérlek benneteket segítsetek Nekem,  hogy senki se maradjon ki közületek. A Szívem meg fog szakadni,  ha nem fogom tudni megmenteni minden kedves gyermekemet. Híveim az egész világon eleget fognak tenni akaratomnak, imáik, áldozataik és kitartásaik által.
Most,  az Én nevemben vegyétek át az üdvösség kelyhét. Kövessetek Engem. Hagyjátok, hogy mindannyiatokat vezethesselek. Hagyjátok,  hogy Szívemhez öleljelek titeket, hogy eggyé válva, megmenthessük a gonosztól az emberiséget. Gondoljatok arra,  hogy olyan nagyon szeretem minden egyes gyermekemet,  hogy a győzelem keserű lenne számomra és megszakadna a Szívem, ha nem sikerül mindőjüket elvezetni az Örök Életbe.
Imádkozzatok,  imádkozzatok, imádkozzatok, és ne felejtsétek el, hogy: Én vagyok az Alfa és az Omega.
A ti szeretett Megváltótok Jézus Krisztus,
a Föld Királya és az emberiség Igazságos Bírája


A Karácsony megünneplése

2010. december 25. kedd, 00.30

Miért vonakodsz most szeretett leányom? Nem tudod,  hogy vezetésem alatt állsz? Szívedben most biztosan érzed azt,  hogy mit kell tenned. Érzed,  hogy vissza kell vonulnod,  hogy szíved megnyílhasson Előttem, hogy üzenetem befogadására készen álljon. Higgy bennem. Hidd el,  ha átadod nekem minden félelmed, aggodalmad, kívánságodat és kérdéseidet,  akkor Én mindent átveszek tőled és annak megfelelően fogok neked válaszolni. Most arra kell időt szakítanod,  hogy meg tudjad szívlelni ezeket a sürgős üzeneteket, amelyeket az egész emberiség számára adok. Munkád előrehaladását ne késleltesd,  hogy ez a szent alkotás minél előbb elkészülhessen.
Szeretett leányom, szívleld meg a következőket: miközben a világ keresztényei a Betlehemi születésemet ünneplik és tiszteletet tanúsítanak Irántam,  addig mások csak megjátsszák ezt a tiszteletet, mivel nincs szeretet a szívükben.  Mégis sokan fognak, közelebb kerülni Szívemhez. De lesznek olyanok is, akik csak bólintani fognak és mosolyogni,  esetleg rövid említést tesznek arról,  hogy mi ennek a fontos ünnepnek az értelme, mert ők nem tudják, hogy   ezen a napon, a világ a legnagyobb ajándékát kellene megünnepeljék. Ez az ajándék, egyedülálló ajándék volt az egész világ számára, amelyet az Atya, valaha is gyermekeinek adott.
Sajnos, amikor hűséges híveim a Karácsonyt ünneplik, a pompával és a világi dolgokkal tele ceremóniák elterelik figyelmüket.
Vajon hány keresztény magyarázza el gyermekeinek születésem valódi értelmét? Hányan emlékeznek meg arról az alázatról,  amelyet szeretett Anyám és Szent József mutatott?  Hányan értik azt meg,  hogy Én azért lettem emberré,  hogy a pokolhoz vezető útról megmentsem az emberiséget? Ez volt a Karácsony valódi üzenete,  amit évszázadokon keresztül eltorzítottak és teljesen más jelleggel látták el. Mégis voltak olyan áhítatos keresztények,  akik ebben az időben magukba szálltak és elgondolkoztak az Irántam és az Atya iránti hűségükről. Felhívom figyelmeteket,  hogy ezen az ünnepen imádkozzatok mindazokért,  akiknek szerte a világon fel kell ébredniük,  mert csak így lehet részük az  örökségben. Abban az örökségben,  ahol mindenki számára hely van biztosítva, de csak akkor,  ha azt ők is elfogadják.
A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve
Azok a hírek, amelyek naponta, szinte percenként körbe járják a világot,  megzavarják és befolyásolják gyermekeim életét,   pedig ezeknek az Örök Életben semmi jelentősége sincs. Gyermekeim itt az ideje,  hogy megvizsgáljátok lelkiismereteteket még most,  a Nagyfigyelmeztetés előtt, ami második eljövetelemet fogja megelőzni.  Imáitokat, saját egyszerű szavaitokkal fogalmazzátok meg, így könyörögjetek Isteni vezetésért. A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve. Legyetek éberek. Legyetek készenlétben.
A ti Isteni Megváltótok és Igazságos Bírótok,
Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése