Én sem engedlek el téged, és senkit sem

1964. augusztus 3.

"Leánykám, amit a mágnes egyszer magához vonz, azt többé el nem engedi, mert ez ellenkezne a természet törvényével. Én sem engedlek el téged, és senkit sem, mert ez ellenkezne isteni gyengédségem törvényével. Én elfogadtalak és Szívembe zártalak, s kegyelmeim bőséges tápláléka által Szívem állandó szeretetét nyújtom. Téged pedig arra kérlek, imádkozzunk együtt az Örök Atyához irgalomért azok számára, kik erőszakkal szakítják ki magukat Istenségem vonzóerejéből."


1964. augusztus 11.

A rég óhajtott szentgyónást elvégeztem. Feltártam lelkiatyám előtt lelkem kínjait, s kértem őt, fogjon szigorúan, mert állandóan abban a tudatban élek, hogy öntelt, kevély, hazug ámító vagyok, s félre akarom őt vezetni. Már hetek óta sem éjjelem, sem nappalom e miatt... Ő megnyugtatott, hogy ez nem áll fenn lelkemben. Ezt az ördög csak azért teszi, mert már nem tud másképpen boldogulni velem... Ha ez így volna, akkor ő szigorúan figyelmeztetett volna... Míg őszinte és engedelmes vagyok, addig ne aggódjam, mert ez az, mely kedves a jó Isten előtt. Tárjam csak fel lelkem nehézségeit ezután is őszintén, akkor az ördög nem tud boldogulni kísértéseivel...

Még aznap este a tabernákulum előtt, amint az Úr Jézust imádtam, Ő csendesen kezdett beszélgetni:
"Tudtam, hogy leküzdöd a fáradtságodat, és eljössz. Ha tudnád, mily nagy örömmel várlak!... Egy lélek a sok közül, ki Engem szeret. .. Mennyi gyönyörűségem van benned! Érezd lelkedben te is ezt az örömet! Te kedves, te! Bűneid bánata teszi ily széppé és kedvessé lelkedet, s teszi mindazokét, kik bűneik igaz bánatával közelednek Felém."


1964. augusztus 13.

Reggel az Úr Jézus megelőzött:
"Szenvedéseid érdemei által gyóntatód lelkébe nagy fényességet árasztottam. Mostantól fogva érvényre jutott előtte szent ügyem hitelessége... Csakhogy a te szenvedéseidre tovább is szükség van. Most rövid pihenés után újra felfokozom szenvedéseidet. Elfogadod? Felelj erre Nekem szavaiddal és határozott önátadásoddal. Én egészen egyedüli uralkodója akarok lenni lelkednek..."

Értelek, imádott Jézusom. Újra határozott önátadást kérsz? Hogyan boruljak le isteni lábadhoz? Hisz annyira összeforrt minden tagom Veled, hogy már nem élek én, hanem csak Tebenned. Imádott Jézusom, fogadj el így, ahogy vagyok, semmiségemmel és bűneim szünet nélküli bánatával. Más szavam nincs, csak még az, hogy nagyon-nagyon szeretlek. Úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Ő közbeszólt:

"Mondd csak, mondd ezt Erzsébetkém! Gyönyörűséges szavak ezek Számomra! Ezekért a szavakért szenvedtem és haltam kínhalált. S minden ember ajkáról ezt szeretném hallani. Te jól érted ezt. Taníts meg erre másokat is..."


1964. augusztus 15.

Az Úr Jézus panaszosan hallatta szavait:
"Kedves lelkem, kívánj Nekem sok-sok lelket! Egyetlen kérésem ez. A lelkek! Ó, hogy sóvárgok a bűnösök után! Ó, mennyire szenvedek a lelkek közönye és megvetése miatt! Mondd, Erzsébetkém, nehéz Engem szeretni?"

S ahogy ezt kérdezte, lelkemben ismét csak bűneim bánatával feleltem. Az Úr Jézus folytatta:
"Erzsébet, lelked nagy bánata megtermékenyíti a lelkeket. Tudod, milyen a te bánatod? Olyan, mint a mézet gyűjtő méh, mely száll virágról virágra. Ez a te bűnbánatod. S ahány lélekért imádkozol, annyi lélekre árasztom kegyelmem bőségét. Ők bánni fogják bűneiket. Látod, hiába a méh és a virág, ha a méh nem működik közre, nincs semmi eredmény. Nézd, a bűnös passzív, nem tesz semmit, miként a virág, csak vár a megtermékenyítésre. Ugye, értesz Engem? Bűneid bánatával kegyelmeim közreműködnek a lelkekben. Miként az összegyűjtött virágpor mézzé alakul, úgy a te bűnbánatod könnycseppjeit is a bűnösök lelkében - kegyelmem által - édes mézzé alakítom. Szerezz Nekem sok örömet!"

Utána elhallgatott, csak még egy sóvárgó sóhajt hallatott lelkem mélyén, mely által a lelkek utáni vágyát éreztette velem.


1964. augusztus 18.

Az építkezés miatt lebontottuk a lourdesi-barlangot. Úgy gondoltam, magam fogom újra a régi sziklakövekből fölrakni. Munkám végzése közben is állandóan imádtam Jézust. Estefelé szívem örömtől kezdett dobogni. Imádásom közben arra gondoltam, nemsokára Hozzá megyek és szentséges Lábához borulva folytatom imádásomat. Az Úr Jézus közben ezeket mondta:

"Isteni Szívem örömét növeled és növelik mindannyian, kik Engem szünet nélkül imádtok. Bárcsak sokan lennétek! Te kis barátnőm! De boldogan tekintek rád, s szomjúhozom minden szavadat, mely a lelkek utáni vágyamat csillapítja! Lelkedbe mélyen bevéstem tanításomat, a lelkek utáni szomjúságomat. Amikor a kereszten függtem, felkiáltottam hangos szóval: "Szomjúhozom!" Ezt kiáltom most is felétek, különösen a Nekem szentelt lelkek felé."


1964. augusztus 19.

"Lelked olyan, mint a forrás, melyben állandóan csörgedez a kristálytiszta víz, mely nemcsak felüdít, de tisztít is. Engem felüdít. A te óhajod által a bűnös lelkeket megtisztítja. Köszönöm Erzsébet, a lelkek utáni szomjam csillapítását."


1964. augusztus 22.

Sok családi elfoglaltságom miatt néhány napig nem tudtam Hozzá menni az esti imádási és engesztelési órára. Az Úr Jézus szinte sóvárogva így szólt:
"A mi lábunk együtt jár. Én követlek, és te kövesd az Én Lábam nyomát. Erzsébetkém, nagyon szeretlek! Hassa ez bensődet mind jobban! Én, az Úr, teszem ezt a vallomást, és sóvárogva vágyom a viszontszeretettre."

Majd lelkemben szinte felkiáltott:
- "Szeressetek Engem mindenekfölött! Kis leánytestvérkém, bűnbánó szereteted mámorossá tett. Óhajtsd, hogy mások bűnbánó szeretete is mámorossá tegyen. Óhajtásod nem marad gyümölcs nélkül."


1964. augusztus 27.

A Szűzanya kezdett beszélgetni:
"Kislányom, ez az anyai szenvedés és megbántás, melyet mások részéről el kell viselned, újabb alkalom arra, hogy lásd, miért egy anyát választottam közléseim továbbadására. Egy anya tud csak igazán együtt érezni Velem. S téged ez a sokféle szenvedés megérlelt, és tapasztalatod által mindinkább megérted Szent Fiam munkájában való részvételed igen nagy fontosságát, ami nélkül nem tudnál nagy áldozatokat hozni, hiszen az igazi áldozatkészség csakis a szenvedésekben tud megérlelődni. Éld csak bele magad ebbe a hivatásba, melybe csakis az anyai méltóság emelt. Az anyai méltóság egyben szenvedésekkel telített hivatás, és ezt osztom Én meg veled. Kislányom, köszönöm ezt a szünet nélküli, áldozatokkal telített részvételedet. Én, mint szerető Édesanya biztosítlak a mennyei jutalomról."


1964. augusztus 30.

Vasárnap délután kis tennivalóm közben egy újság akadt a kezembe. A spanyol szokásokról szólt, amiről olvasni kezdtem. De alig néhány szó után az Úr Jézus így szólt:
"Én egészen lefoglaltalak Magamnak, és ezt te megújított önátadásoddal bizonyítottad, és most mégis ezt a szórakoztató olvasmányt előtérbe helyezed? Ejnye, Erzsébetkém, talán nem kapsz meg Tőlem mindent, amire szükséged van? Miért akarsz te többet tudni, mint amire szükséged van lelked üdvösségéhez? Nem kívánom ezt mástól ilyen rendkívüli módon, de te kedves vagy Nekem. Nem te tetted magad méltóvá, Én, az Isten, méltatlak erre... Egy pillanat is sok ahhoz, hogy mással foglalkozz... Az Én szeretetem szünet nélküli. A mi elménk gondolata is egy legyen!..."

Látod, ez a kis idő milyen hasznos?!

1964. július 17.

Egyik kismenyem megkért, hogy hozzam el a gyógyszert a beteg kis unokámnak. A gyógyszerre több mint egy órát kellett várnom... Várakozásom közben egy újságcikk ragadta meg a figyelmemet... Alig olvastam belőle pár sort, az Úr Jézus szelíd kéréssel fordult hozzám:

"Kis napraforgóm, segíts inkább a szenvedő lelkek kiszabadításán! Én állandóan megosztom veled örök gondolataimat. Látod, ez a kis idő milyen hasznos?! A kis újságcikk mellőzése által a szenvedő lelkeket segíted szent Színem elé. Ez a megváltó munkámban való részvétel csodálatosan érdemszerző... Látod, mennyire leegyszerűsítem mindazt, amit tőletek kérek. Megközelíthetővé teszem mindenki számára az Én örök gondolataim keresztülvitelét. -Írd csak le! Leírt szavaimat, melyeket általad közlök, sok-sok lélek fogja megszívlelni."


1964. július 21.

Az oltáron a virágvázák feltöltése közben:
"Látod, ahogy a virágra mindennap töltesz friss vizet, úgy kellene a lelkeknek is mindennap töltekezniük isteni szeretetemmel, mely üdén tartaná lelketeket és képessé tenne az áldozatra."


1964. július 26.

A szentmiséről hazamenet az Úr Jézus kedvesen szólt:
"Kis leánytestvérkém!... Fogadd Tőlem szeretetem rendkívüli megnyilvánulását, melyet állandó bűnbánatod által nyersz el. Ez az út a legrövidebb, mely által Hozzám jutsz, azért repülsz nyílegyenesen Felém. Ez tart meg röptödben, ez az alázatos, szünet nélküli bűnbánat... Elfelejtek mindent. Bűnbánatod által magadhoz ragadsz, mint a mágnes. S magához ragad minden lélek, ki ezt megteszi. Ó, kérve kérlek, ragadjatok magatokhoz! Ez a legtökéletesebb eszköz kezetekben, mely által egészen leköteleztek, és bármit is megadok számotokra. Ilyenkor kegyelmeimet kiapadhatatlanul pazarolom reátok."


1964. július 27.

A szentély márványát fényesítettem. Az Úr Jézus bíztató szavakkal szólt:
"Jól van, kis napraforgóm, áldozataiddal fényesítsd a lelkeket is, kikben elhomályosult kegyelmeim fényessége."

Amikor hazaindultam, így beszélgetett:
"Érezd, hogy most itt kettesben vagyunk. Tudod-e, hogy kis szobád az Én szentélyem? Szívesen időzöm nálad, mert ahogy Én otthont adtam neked házamban, úgy te is otthont nyújtasz Nekem. Mi az, ami Engem hozzád fűz? A te mérhetetlen bűnbánatod. Igen, ez mámorossá tesz Engem. Hallgasd meg elismerő szavaimat, te kicsinyke, szegény kis lélek, mire vagy te képes! A fenséges és hatalmas Istent teszed mámorossá! Fogjátok fel ezt a nagy csodát, hogy ti a bűneitek bánata által boldoggá tehettek."

Gyönyörűségem az emberek fiaival lennem!

1964. június 2.

"Az Én ügyemért nagyon meg kell szenvedned, és megszakítás nélkül küzdened kell a lelkekért. Leányom, ezen kívül semmi másra ne pazarold el erődet!"


1964. június 15.

Az Úr Jézus szólt:
"Leányom, a Szeretetláng továbbadása életed legfőbb célja legyen. Úgy kell ennek mennie, mint a vízfolyásnak. Útjába nem állhat senki és semmi. Ez a vízfolyás az Én kegyelmem, mely tisztít, ha kell, rombol, vagy életet ment és ád, de ennek folynia kell, mert Isten akarja! Mondd ezt el lelkiatyádnak, ez az Én kérésem hozzá és mindazokhoz, kik hivatva vannak az ügyet elindítani."


1964. június 17.

Végre hosszú vajúdás után kitisztult a lelkem. Az Úr Jézus szavai megerősítettek, és elmentem az Atyához, elmondtam neki az Úr Jézus kérését. Ő erre azt a választ adta, amit már többször is mondott, hogy amíg az Ő lelkében nem történik valami, ami az ügy mellett igazoltnak látszik, addig Ő nem tesz lépéseket.
Ezekre a szavakra lelkemre ismét ránehezedett a szenvedések újabb kínja ...


1964. június 28.

Este:
"Most még jobban felfokozom szenvedéseidet..."

Amikor a tabernákulum előtt imádtam Őt, így szólt:
"El kell menned sürgősen lelkiatyádhoz, és mondd neki, Én sürgetem, hogy vegye fel a kapcsolatot esperes atyával."

A Szűzanya is szólt sürgetően:
"Leánykám, bármennyire is nehéz, indulj el! A megaláztatás, mely lelkedet elárasztja, csak lendít ügyünkön."


1964. június 29.

Amint reggel a szentségház előtt térdeltem, és csak épp egy imádó fohászt küldtem az Úr Jézushoz, Ő rögtön megszakította elkezdett szavaimat:
"Erzsébetem! Ó, de nagyon vártalak! Olyan hosszú ez az egyedüllét! Tudtam, hogy az előző esti búcsúzkodás késztetett arra, hogy ma is te légy az első, ki Engem köszönt. Lelkemet örömmel töltöd el. Te és Én, mi ketten! Gyönyörűségem az emberek fiaival lennem! De sajnos, ezt oly kevesektől kapom meg. Kis napraforgóm! Tudod, mit kapsz most Tőlem? Szeretetemnek azt a megígért és fokozott, eddig még ismeretlen mértékét fogadd el Tőlem, mert ennek elfogadása igen nagy áldozatot kíván. Az eddigi megelégedésem jut érvényre. A rendkívüli áldozat által most bizonyítékát adhatod te is nagy szeretetednek. Te és Én! Egyesülésünk által örömmel telített a szíved. Tudom, ernyedetlen szorgalommal hálálkodsz. Látom gondolataidat, melyek miatt szétszóródsz. Ez ne bántson! Nézd a kertedben a futó, magasra törő növényeket. Látod, milyen hamar hervad el virágjuk, de röviddel utána már nyílik is a többi. S a hervadás nem jelent haszontalanságot, mert a hervadt virágok kelyhe zárja magába azt a megtermékenyített magot, mely nélkül nem volna szaporodás. Ugye érted? Ha nem volna küzdelem, mi adna értéket? Te csak törj magasra! Virágaid elhervadt kelyhét ne sajnáld! Gondolataidat csak Nálam tartsd, és ebben dobbanjon szívünk együtt. Ne nézz semerre, csak az Én Szemembe! Ez összeszedettségre int, és győzelemre segít megváltó munkám sikeréért. Köszönöm, Erzsébetem! Résztvevő szereteted lelkem mélyéig meghat, mert isteni Szívem emberi érzéssel is érez."

Uram Jézusom! Most hogy isteni szavaid beolvadtak lelkembe, engedd meg, hogy külön megköszönjem a rendkívüli szenvedéseket és azt a megkülönböztetett jóságot és szeretetet, melyet még eddig nem éreztettél velem. Imádott Jézusom, a Te szavaid ismét megsemmisítettek, amikor így szóltál hozzám: "Te és Én." Megfordítottad a sorrendet. Ez a határtalan leereszkedés annyira zavarba hozott, hogy arcomat a vér elöntötte. Hogy tudsz ilyet megtenni velem, a kis semmivel? Ő hálálkodó szavaimra szavak helyett megértő Szívének szeretetét árasztotta át lelkembe.

Szívem Szeretetlángját szítsd áldozataiddal!

1964. május 16.

A Szűzanya szólt:
"Kármelita kislányom! Anyai Szívem szeretetével szólok hozzád. Szívem Szeretetlángját szítsd áldozataiddal! Ne engedd, hogy Szeretetem Lángja, melyet reád árasztottam először, csak gyengén pislákoljon benned!"

Nem tudtam, hogy a Szűzanya miért mondta ezt, és megkérdeztem Őt. Ő szelíd kedvességgel válaszolt:
"Hogy a rendelkezésedre bocsátott időt jól használd ki, és fokozott vággyal hozd meg az áldozatot itt a földön."


1964. május 18. - pünkösdhétfő

Szentmisét hallgattam, és az Úr Jézus szentáldozás előtt ezeket mondta:
"Mivel látom nagy elhatározásodat, melyet még az ünnep sem tart távol tőled, azért Én is örömet szerzek neked. A tisztítótűzben szenvedő papi lelkek közül ma éjféltől minden órában kiszabadul egy lélek."

Tudniillik az Úr Jézus kérésére én a hétfői napon állandóan kenyéren és vízen böjtölök, és még ha ünnepre esik is a hétfői nap, ezt akkor sem mellőzöm el. Boldog vagyok, hogy megtarthatom ezt a szigorú böjtöt, hiszen azt ígérte, hogy minden hétfői böjt után egy papi lélek jut színelátására. S most, ahogy ezt mondta, hogy minden órában kiszabadul egy papi lélek, elárasztotta lelkemet avval a szenvedéssel, melyet azok a lelkek most még elszenvednek, kik már néhány óra múlva az Ő színelátására jutnak. Ez a szenvedés csak egy-két percig tartott, de még térdelő helyzetemben is majd összeroskadtam a fájdalmak miatt. Áldozás után egy lélek kiszabadulását engedte éreznem az Úr Jézus. Érzéseimet az egyik végletből a másikba helyezte: a szenvedés mélységei után az Isten színe elé jutott lélek fenséges örömével árasztott el. A kegyelmek mámorában remegő lelkem állapota órákon át kiforgatott a föld vonzó erejéből...


1964. május 22.

Csak ennyit mondott az Úr:
"Fájdalmak és szenvedések által jut csak előbbre szent ügyem."


1964. május 28.

Amint kis szobámban az esti pihenőre készültem, még utoljára leborultam az Ő Szent Arcát ábrázoló kép előtt. Ebben a pillanatban isteni Fönségének rendkívüli átáramlását éreztem. Ez csak egy pillanatig tartott. Erős remegés fogott el. Nem tudtam felfogni, mi is ez az erős átáramlás? Abban a pillanatban a föld megszűnt számomra, és én egészen Isten színe előtt voltam. Ismétlem, csak egy pillanatig tartott.

Másnap az Úr Jézus hosszan beszélgetett, de nem tudom, csak néhány szavát leírni. Beszélgetés közben felvilágosított, hogy ez a pillanat a Szentháromság bírása volt. Így lesz ez üdvözülésem után.

"De ezt azért engedtem meg csak egy pillanatra, mert ezt itt a földön nem bírnád ki. Így is csak isteni kegyelmem különös ereje által bírtad ki."

Türelem, kitartás, szorgalom!

1964. április 6.

Beszélgetett az Ő tanításáról, a kitartó türelemről és szorgalomról:
"Erzsébetem! Türelem, kitartás, szorgalom! Ez az, mely megtart Mellettem, és másokat is ez által hozhatsz közelebb Hozzám. Az ernyedetlen szorgalom jutalma neked és mindazoknak, kik Velem fáradoztok, az, amit szem nem látott, fül nem hallott és emberi ész fel nem foghat. Ott a szemünk egymásba néz majd és összedobban a szívünk."


1964. április 9.

"Erzsébetem, söprű vagy te is Kezemben. Az isten Kéz fog és seper veled, a te áldozataiddal. Seprű az isteni Kézben mindenki, aki átadja magát szerető lemondással, önfeledten. A szünet nélküli áldozathozatal által lesztek csak méltók arra, hogy Kezembe vegyelek és a leghatásosabb tisztogatásra, használjalak fel benneteket. Igen, kisöpröm általatok az utcákat, a virágos mezőket, a lombos erdőket, s mindazt, ahol csak bűn van.

Ne vedd furcsának ezt a beszédemet, mely egészen emberinek hangzik. Ahogy a közmondás szól: Mindenki söpörjön a maga háza előtt!' Ezt tartsátok szem előtt - te is és mások is. Aki úgy érzi, hogy lelke igénye több s nagyobb, az szolgáljon Nekem hívebben. Értem senki sem vihet semmit túlzásba. Ha úgy találnád, hogy szavaim igen egyformák, azért csak írd le! Kérlek, jegyezd meg jól: Az Isten szava mindig egy és ugyanaz, mely által a lelkek megmentését kérem."


1964. április 14.

Amikor hazamentem, s kis szobámba beléptem, az Úr Jézus fogadott:
"Én már várok itt reád, és minden térdhajtásra, melyet Felém küldesz, hódoló imádásoddal, az örömtől megdobban a Szívem. Bűneid állandó bánata által lelked mindig üde marad. Ó, kérlek, Erzsébetem, tedd ezt mások helyett is. Látod, most újra megtisztellek, ez honorárium a te együttérzésedért. Eljöttem, hogy kérésedre megáldjam családodat és házad táját. Elhoztam békémet. Bízzál! A kicsinyhitűségnek ne adj helyet! Szenvedéseidet egyesítem az Én érdemeimmel, gyermekeidnek üdvössége biztosítva van. Itt maradok. Jól esik kis szobád csendje. Érezd, hogy szívünk együtt dobban. Nehezen bírom ki nélküled. Tudom, hogy neked sem mindegy. Ó, boldog pillanat! Tudom, te is várod, mikor már nem választ el semmi egymástól. Én várlak gazdagságom minden pompájával, és akkor már egészen egyek leszünk, megoszthatatlanul. Érzem, szíved nagyot ver az örömtől. Én is veled örvendek, hogy örömödet még jobban fokozzam, mindig veled leszek. A te Mestered vigyáz rád, s ha megbotlasz, Kezem máris felemel. Bűneid bánata, mely szünet nélküli, arra késztet, hogy az Én bocsánatomat is szünet nélkül rád árasszam."


1964. április 15.

Éjjel 1 óra előtt a Szűzanya ébresztett, de úgy, ahogy ezt még eddig nem tette. Meglepődtem ezen a könnyedségen, melyet az ébresztésnél éreztem, annak ellenére, hogy 11 órakor feküdtem le. A kevés pihenés után semmi fáradtságot nem éreztem... azért imádásom a reggeli felkelés idejéig tartott. Még mindig nem tudtam napirendre térni az előző délután történő látogatás felett. Lelkem mélyéig meghatott.
Főleg az, hogy az Úr Jézus azt ígérte, ezen túl gyakran fog várni kis szobámban.

Másnap egész délelőtt az Úr végtelen jóságáról elmélkedtem: Imádott Jézusom, isteni Mesterem, ugye Te tudod, hogy mit szeretnék mondani, de nem jön szó az ajkamra, csak némán hullanak könnyeim. A bűnbánat könnyei! Szeretnék szépséges verseket írni végtelen jóságodról, de ez a tehetség nem adatott meg nekem. Nyomorúságom és semmiségem tudatában folyton azon gondolkodom, mit is adjak? Uram, Jézusom, odaadom újra és újra bűneimet és a kegyelemtől áthatott lelkem könnyeinek monoton hullását. Figyelj fel, kérlek! Ez az én szívem zenéje. Ez az egyetlen, melyet nyújtani tudok... Tudom, ez is a Te adományod, és én ezerszer és százezerszer megköszönöm... Szívem minden dobbanásában benne van a bűnbánat ...Uram, Jézusom, ez kevés, mert szívem ki-kihagy egy-egy dobbanást. Azért most arra kérlek, ahány porszemet csak teremtettél, mindbe belehelyezem bűneim bánatát, hogy fújja a szél Hozzád, és lásd, mennyire szeretlek. Ez az én himnuszom, versem és zeném, mindenem, amit csak adni tudok. Fogadj el engem úgy, ahogy vagyok!

"Leánykám, bűneid mélységes bánata sokakat fog bűnbánatra indítani, és a bűnösök visszatérnek Hozzám..."


1964. április 18.

"Leányom, kérd meg gyóntatódat, az ügyet intézze úgy, hogy 1965. pünkösdjére a Szentatyához kerüljön. Az Édesanyám közléseit és az Enyémet, kéréseink sürgetését ne mellőzzék el!"

Az Úr kérése igen megrendítő volt lelkemben, s remegve gondoltam nyomorúságom és semmiségem tudatában arra, hogy én Isten szavait közöljem, sürgessem. Én, kis porszem! Lehet-e ezt megrendülés nélkül elfogadni? Most nincs kétely lelkemben. Azt az Úr Jézus megszüntette, de én lelkem nyomorúságának tudatában élek állandóan.


1964. április 20.

Házimunkám közben hálaadó imádásába merültem el, s Ő közben beszélgetni kezdett:
"Kis lánytestvérkém! Hidd el Nekem, ebben a megszólításban már benne van, hogy bízzál Bennem, higgy Abban, Aki téged ily kicsinek szólít. E megszólításban benne van a számodra biztosított, mindenről való, szerető gondoskodás és védelem mindenkor. Ugye, meghat ez az egyszerű intézkedés, mely által ügyeidet intéztem! Nem akarok adós maradni, és főleg azt akartam elérni, hogy gondolatod és munkád ezután is önzetlen és tiszta maradjon. Én vigyázok rád, a te Mestered, hogy egészen és mindentől mentesítve téged, csak Én legyek a Mindened, és ne kössön semmi a földhöz. Láthatod az elintézett ügyből is, tudja a te Mennyei Atyád, hogy mire van szükséged."

A kitartó, türelmes szeretetnél soha nincs melléfogás..."

1964. március 1. - vasárnap

A szentmise alatt átelmélkedte velem az előző évben elmondott szavait. S a nagy csöndességben, mely lelkemet betöltötte, megrendítő, de jóságos szavaival így szólt az Úr Jézus:
"Erre a felelősségteljes munkátokra különös áldásomat adom. Juttasd el kérésemet lelkivezetődön keresztül a Szentatyához."

Írás közben az Úr Jézus megkért, hogy ezeket is úgy, mint a többi közlést, írjam piros betűkkel.
"Juttasd el kérésemet a Szentatyához, aki által kívánom kiosztani a nagy kegyelmekkel járó áldásomat. Azokra a szülőkre, kik a teremtés e nagy munkájában isteni tetszésemet és akaratomat elfogadják, minden alkalommal különös áldást adjanak. Ez az áldás egyedülálló, és csak a szülők részére adható. Minden gyermek születésénél rendkívüli kegyelmeimet árasztom a családokra."

Most, hogy szavait elmondta, már nem a kétely szorongása volt bennem, hanem lelkem a rendkívüli kegyelmek kiáradására megrendült.
Ó, Jézusom, mily kimondhatatlan a Te jóságod és irgalmad!
Ő lelkemet elárasztotta azokkal a kegyelmekkel, melyeket azok az édesanyák kapnak, kik az Ő tetszése és akarata szerint világra hozzák és nevelik gyermekeiket…


1964. március 3.

A reggeli szentmisén:
"Az Én békémet adom neked. Tudod, mi az Én békém? Amit a világ nem adhat. Ezt csak azok élvezik, akik a testet alárendelik a lélek fölséges szép igényeinek. Igen, ezek igazán élvezik az Én békémet, mely oly fölséges és megnyugtató. Éld csak ezt a fenséges, békét adó lelki nyugalmat!"


1964. március 6. -péntek

Amint Eléje borultam, felszakadt lelkemből a mélységes alázat, melyre Ő indított. Áldott legyen az Isten! Áldott legyen az Ő szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, igaz Isten és igaz Ember! Ő nem engedte folytatni tovább:

"Kedvemre hódolsz Előttem, leánykám. De majd Én folytatom helyetted: Igaz Isten és igaz Ember. Ha ez nem így volna, hogy tudnál közeledni Felém? Veled megismertettem magam, mint igaz Isten és igaz Ember. De nemcsak veled, hanem ismerik mindazok, akik eszik az Én Testemet és isszák az Én Véremet. Áthatom bensődet, mint igaz Isten, és beszélek hozzád, mint igaz Ember. Mert Istenségemmel együtt dobban emberi Szívem is. A te szíved együtt dobban az Én Szívemmel. Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy Istenségem részesévé váltál, és ez a részesedés kijár mindannak, aki Velem érez, és akinek gondolata az Én gondolatom. Aki így él, az csak áldani tud. Ez az áldás megnöveli megváltó munkám sikerét. Ez a siker tesz szentté benneteket. -Látod, örök körforgás ez a menny és föld között! Az áldozat szünet nélküli körforgása által a kegyelmek bőségét árasztom reád és mindazokra, akik vállalják az Én Szent Nevem dicsőségére... A kitartó, türelmes szeretetnél soha nincs melléfogás..."

Ez az előző napokban történt, de csak most írom le. Figyelmeztetett az Úr Jézus:
"Leányom! Igen, erre van legnagyobb szükséged: az Erősség Lelkére. Vigyázz! Vigyázz, meg ne fogyatkozzék lelked ereje. A gonosz úgy áll lesben, hogy szemét sem, veszi le egy pillanatra sem rólad. Azért támaszt benned gyakran alaptalan zavart, mert ő még mindig remél. A lelked reménye a Szeretet Lelkéből táplálkozzék, kinek ereje megfélemlíti a Sátánt. Ez az Én kérésem és sugallatom, melyet, ha felfogsz, és magadévá teszel, lelkedben elnémítja a gonosz zavaró lármáját, mely lelked csendességébe beleüvölt."


1964. március 11.

Az Ő Szentséges Szívének végtelen irgalmáról elmélkedtem, és lelkeket kívántam Neki. Különös irgalmába ajánlottam az én családomat. Amint így Benne elmélyedtem, az Úr Jézus biztató, szelíd hangon szólt:
"A fokozott bizalom fokozott biztosítékot jelent. Erzsébetem, mondd, el tudnád képzelni Rólam, hogy amit a lelkek érdekében kértek, azt ne adnám meg nektek? Hiszen akkor megváltó munkám ellen cselekednék!
Látom gondolataid forgását. A ki nem mondott szavakra felelek. Nem mindenkit egyformán hívok meg. Kinek sokat adtam, attól sokat kérek. De ne ez legyen a fontos neked. A lényeg az áldozat, melyet azokért hoztok, kiket az Én utamra akartok terelni."


1964. március 12.

"Arra kérlek, vedd figyelembe különösen a papi hivatások rendkívüli fontosságát. Ezek az óhajtásaim nem újak előtted. S most különös áhítattal hozz áldozatot erre a célra. Mert nemcsak a még el nem indult hivatásokat ajánlom különös figyelmedbe, hanem még inkább a már elindult papi hivatásokért hozz sok áldozatot."

Ugyanaznap este imádás közben:
"Mondd el lelkiatyádnak!"
Szívemet rögtön remegés fogta el. Majd harsogó hangon beszélt Az Úr Jézus:
"A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, melyre meghívtalak. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek, mert most készül a nagy vihar, melynek sodra elviszi a tétlenségben elmerülő közömbösöket. Azzal szemben csak az igazán hivatásos lelkek maradnak meg. A nagy veszély, mely most ellenetek, kitör, az Én Kezem felemelése által indul el. Adjátok figyelmeztető szavamat tovább, jusson el minden papi lélekhez. Rázzon fel benneteket előre figyelmeztető szavam és szigorú kérésem..."


1964. március 14.

"Csodálkozol azon, hogy milyen világos előtted Istenségem őrök gondolata? Ezt megkapja Tőlem minden lélek, aki áldozatos élete által elmerül megváltó munkám részvételében. Az áldozat fényessé teszi cselekedeteidet, mely által felismered, mi az Én óhajom. Erről már több tanítást adtam.

Az óhaj az a csodás eszköz, mely magában foglalja az áldozatot is. A gyermek óhajtja, hogy kitűnő tanuló legyen, tehát szorgalmasan tanul. Az édesanya óhajtja az anyaságot, s benne él az áldozatvállalás. A tudós kutatásaiban is benne van az óhaj és az áldozat. A sportoló óhajtja, hogy első legyen, és ezért minden áldozatot vállal is. A családapa óhajtja, hogy családi házát felépítse, és ezért sok áldozatot meghoz érte. Ezért szorgalmazom állandóan azt, hogy szívetek teljék el óhajjal, mert ez magában hordja az áldozatot. E kettő el nem választható."


1964. március 17.

Még aznap újra kiköltöztem kis lakásomba, mert a tél hidege miatt néhány hónapra egyik lányomnál tartózkodtam. Most, hogy a csendes magányom örömét kezdtem élvezni, egyszerre hirtelen megnyílt az ajtó. Kinéztem, és abban a pillanatban a gonosz jelenlétét éreztem. Vigyorogva így szólt: "Csak benéztem hozzád, hogy lássam, mit fogsz csinálni?" Többet egy szót sem szólt. Meglepődtem ezen a szűkszavúságán. Máskor órákig is szokott gyötörni. Most nem tehette, mert hatalmától megfosztva világtalanná lett. Csak állt a közelemben, ördögi tevékenységétől megfosztottan ugyan, de itt kellett maradnia mellettem. -Ugye, nincs hatalmad, nem tudsz bántani? (Mert amikor egy alkalommal ütlegelt, utána a Szent Szűz így szólt: "Ezt többé nem teheti meg!")

Most kérdő szavaira válaszoltam: Hogy mit fogok csinálni itt, a csendes magányomban? Több alkalmam lesz Isten imádására. Még jobban akarok Neki szolgálni azok helyett is, akiket te eltérítettél erről az útról. Bármilyen rossz is hallgatnod, engesztelem az Úr Jézust a sok megbántásért, melyet a te rossz befolyásod által elkövettem, és ez által a végtelen fölségű és irgalmas Istent megbántottam... Ő annyira irgalmas, hogy minden megtérő bűnösnek megbocsát. Ha te kivetkőznél lázadozó kevélységedből és elismernéd Isten szent Fölségét és hatalmát, megbánnád gonoszságodat, neked is megbocsátana. De mivel ostoba kevélységed visszatart, bűnhődnöd kell. Pedig számodra is elérkezik hamarosan az idő, hogy hatalmadat vesztve világtalan leszel. Bármennyire is nem szereted ezt hallani, ez így lesz.

A gonosz kényszerülve volt válaszomat meghallgatni, és végigszenvedte tehetetlenségét. Az Úr Jézus éreznem engedte a megalázott gonosz vergődését. Majd észrevétlenül eltűnt. Sem jelenlétében, sem távozása után nem ébresztett bennem félelmet. Az Úr jelen volt, s ezt a gonosznak éreznie kellett. Utána Jézus így szólt:
"És most merüljünk el az édes magányba! Elménk gondolata egy legyen, kezünk is együtt gyűjt, szívünk együtt dobban, így térjünk nyugovóra!"


1964. március 18.

"Nem mondok most sokat, csak ennyit: akik igazán szeretik egymást, azoknak a kevés szó is a szeretet megnyilvánulását jelenti, és szívük összedobban. Hajtsd fejedet Szívemre, s ez a közelség töltsön el erővel a további küzdelemre. Nem vigasztalni akarlak, hiszen te örömmel szenvedsz, s az örömmel való szenvedés nem kíván vigasztalást. De isteni erőmből adok, igen, erre szükséged van. Az áldozatot, melyet sokaktól elvárok, sajnos csak igen kevesektől kapom meg, s ez megváltó munkám hátrányát jelenti."


1964. március 21.

A nehéz, megtartóztatott napok után az Úr Jézus oly könnyűvé tette lelkemet! Úgy fogtam hozzá az evéshez, hogy az valóban nem volt számomra semmi élvezet. Az Úr Jézus kért már régen arra, hogy az ételeket ne ízletességük miatt fogyasszam, hanem csakis testem táplálására. Mivel gyermekeim bőségesen ellátnak élelemmel, így mindig az előzőleg hozott ételekből eszem, s így nem is fogyasztok friss ételt.

Étkezés közben az Úr Jézus biztosított jelenlétéről, s közben ezt mondta:
"Kis leánytestvérkém, gondolj Rám! Mily ritkán kerül Hozzám is friss lélek, ki mielőtt a bűnt megízlelte, Engem ízlelt volna! A bensőnk együtt érezzen! Ajánld fel ezt is Nekem! Ízetlen ételeid fogyasztása által lelked áldozata Így válik Számomra ízletessé. Így gyűjt kezünk is együtt. Ugye, te is kedvesnek találod ezt?"


1964. március 22. - vasárnap

A Szentlélek-kápolnában, amint a tabernákulum előtt térdeltem, az Úr Jézus kedvesen szólt hozzám:
"Nézz a szemembe! Én megengedem, hogy szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon. Ne láss te már semmit! Olvass Szememből, melyben szeretetem sóvárgó óhaját könnyezve fordítom feléd. Engesztelj! Csak ez az, ami megvigasztal. Ó, Én rászorulok a ti vigaszotokra, Én, a szívetek után vágyakozó Istenember!"


1964. március 23.

Engedelmet kértem az Úr Jézustól, szabad-e megkérdeznem, hogy az Ő és a Szent Szűz közléseit szabad-e még földi életemben megismertetni. Ő szelíd, rövid szavakkal csak ennyit mondott:

"Miért kérdezel ilyesmit? Ez úgy érint, mintha azt kérdeznéd, hogy szabad-e földi életedben megváltó munkámban részt venned. Vagy újra soroljam el azt, amit állandóan sürgetek? Nem azért emeltelek-e ily nyílegyenesen Magamhoz, hogy közléseinkre minél hamarabb alkalmassá tegyelek? Nem sürgettelek-e a közeli napokban is háromszor egymás után? Kérő szavaimban az ügy sürgető fontosságán van az Én isteni hangsúlyom."

Valóban, az elmúlt napokban az Úr Jézus háromszor is kért, hogy az Ő közléseit mielőbb közöljem lelkiatyámmal.


Nagycsütörtök és nagypéntek

Szerettem volna az egész virrasztást éjjel a kápolnában tölteni. Erre semmi mód nem adódott. Az Úr Jézus látta e miatti bánkódásomat, és így szólt:
"Jöjj! Mire hazajössz, Én már várlak kis szobánkban."

Meglepett ez a kedves, nem várt, figyelmes jóság. Gondolni sem mertem erre. Amíg hazaértem, addig is állandó imádásába merültem, és mikor kis szobámba léptem: "Dicsértessék a Jézus Krisztus-sal!" köszöntöttem Őt. Ő leheletszerű könnyedséggel éreztette jelenlétét. De csak néhány percig. Utána azonnal nehéz bánattal és gondterhelt fájdalommal árasztott el, de úgy, hogy meg kellett fogódznom, hogy össze ne essem. S közben az Úr Jézus fájdalmasan így szólt:

"Lelkem és testem szenvedéseiből rész adok úgy, ahogy Én szenvedtem, mint ember. Mellőzve Istenségem erejét, csak mint ember éltem át a getszemán-éji borzalmat. Én megtisztellek lelkem és testem rendkívüli fájdalmaival. Ez a szenvedés igazán a megváltó munkám részvételében való elmélyülést jelentse számodra."

S míg ezeket mondta, mellettem volt. Még hosszan panaszkodott, és szavai nyomán lelkemben a fájdalmat fokozta. Időközben éjfél lett, de én ezt az időt csak lepihenve tudtam megvárni. Éjféltől minden erőmet összeszedtem, hogy térden állva vegyek részt az Úr Jézus szenvedéseiben. Negyedórát alig tudtam térdelni, mert a nagy lelki fájdalom, mely eltöltött, annyira igénybe vette minden erőmet, hogy rövid idő után kis imazsámolyom térdeplőjére kuporodva tudtam csak elmélkedni az Úr szenvedéseiről. Az Általa átárasztott szenvedés egészen elgyengített, 2 óra előtt lefeküdtem. Álom nem jött szememre, csak az Úr szenvedéseire gondoltam. Az Úr Jézus reggel arra kért:
"Ne hagyd el magad! Ma egész nap szenvedj Velem!"


Húsvéthétfőn

Életemben ez volt a legszebb szentbeszéd, melyet ma hallottam. S amint átgondoltam az egyszerű és keresetlen szavakat, az Úr Jézus így szólt:

" Tudod miért volt ez a legszebb? Mert a kegyelmek bőségével árasztottam el azt a papi személyt, aki ezt mondta. S ez a kegyelem átáradt a templomban jelen levő hívekre is. Egyetlen szem sem maradt könny nélkül. De nemcsak könnyek hullottak, hanem a szívek is megrendültek a rendkívüli kegyelmek hatása alatt, hogy lásd megváltó munkámban való részvételednek érdemeit. Már régóta kértelek arra, hogy légy te egyházközséged képviselője. S mint ilyennel, közölnöm kell veled kegyelmeim működésének eredményét, mely fáradozásaidnak érdemeimmel egyesített gyümölcse."

Egész nap az Úr szavain gondolkodtam, s hálálkodtam.
Egynéhány szóval leírom ezt a szentbeszédet, melyet az esperes atya mondott:
Az emmauszi tanítványok nehéz szívvel, csüggedten, tanakodva mentek az úton. S közben Prohászka elmélkedéseiből idézett: "Olyan volt a tanítványok lelke, mint a májusi zöldellő virágos réten a pásztortűz kiégett foltja." -Majd hasonlatot mondott a kiégett lelkekre, kik Isten és remény nélkül élnek. S az után elbeszélte, hogy a háború idején egy fiatal katona súlyos sérülésekkel kórházba került. Életben való maradásához nem volt remény, ezt ő is tudta. Miután a pap meggyóntatta, arra kérte őt, lenne szíves és énekelne vele. A pap megkérdezte: Talán egy szép Szűzanya-éneket? Ő könnyes szemmel nézett fel, s nagy nehezen így szólt: ,,Énekeljünk az Oltáriszentségről" S könnybe lábadt szemmel a gyóntatóatyához fordult: "De boldog vagyok, hogy megismertem az Urat!" Amint az esperes atya beszélt, hangja mind elcsuklóbb és halkabb lett. A jelenlevőkre pillanatok alatt egyszerre áradt át Isten kegyelme.

Mily szerencsétlen az az ember, ki még élete utolsó perceiben sem ismeri fel az Urat, a végtelenül jó és irgalmas Istent! Az atya befejező szavai megrendítettek minden lelket. Majd a megkezdett idézettel fejezte be beszédét.

A nap folyamán szorongó szívvel vártam az estét. Elmentem az Úrhoz, hogy egyházközségünk nevében még egyszer megköszönjem a kegyelmet, melyet irgalmas Szívének szeretete által reánk árasztott. S amint a néma csendességben imádásába elmerültem, az Úr Jézus így szólt:
"Örülök, hogy legalább te eljöttél megköszönni a sok kegyelmet. Gondold csak át ezt a megrendítő tragédiát, melynek megakadályozását akarja Édesanyánk, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. Vegyetek részt mindannyian ebben a lélekmentő, nagy megváltó munkámban!"

Kevés a munkásom

1964. február 8. (elsőszombat)

"Nézz körül, ki az, aki Velem gyűjt?"

Érdekes az, amit munkám közben megmutatott. Mint valami forgás, olyan különös területre mutatott rá, és bármerre fordultam is, csak ezt láttam. Rengeteg lelket láttam végeláthatatlan területeken, sínylődtek testben-lélekben. Az Úr Jézus felhívta figyelmemet:

- "Látod, ezt azért mutatom meg, hogy lásd, mily nagy az aratás. Te kedves, te nagy segítőm, a mi kezünk együtt gyűjtsön! A lelkek megmentésén dolgozz csak továbbra is! Ez a látvány, melyet a szemed elé tártam, tájékoztatást nyújt, hogy ki az, aki Velem gyűjt. Látod a sok aratnivalót és a csekélyke munkaerőt? Ezért neked megfeszített erővel kell dolgoznod. Ugye, most élesebb lett lelkedben a fájdalom? Fogadd el jó szívvel! Ez a fájdalom elűzi lelkedből egy időre a gonosz zavargását, mely, látom, nagyon kimerített. Gyűjts Velem, Erzsébetem! Kevés a munkásom, és hiába ígérek nagy jutalmat, nem sok a jelentkező. Légy te is az Én jó munkásom, teljesítsd túl a normát!"


1964. február 12.

Az előző napon a remetei kegytemplomban jártam. Az újjáfestett templom szépsége igen megragadott. Másnap Ő is erről kezdett velem beszélgetni:
"Ugye gyönyörködtél házamban? Megragadta lelkedet az egyszerű szépség és áttekinthetőség. Legyen lelked is ilyen áttekinthető, hol nincs semmi és senki, csak Én!"


1964. február 13.

Még a múlt héten történt ez, de én olyan nehezen írok, pedig már tavaly elhatároztam, hogy ebben az évben szorgalmasabb leszek, és nem hagyom az Úr Jézus szavait íratlanul. De van idő, mikor arra gondolok, hogy az Úr Jézus ezt nekem mondta, és másoknak bizonyára mást mondana. Ő azonban megkért, hogy írjam csak le szavait, mert másoknak is kegyelmet osztogat általam, és legyek én a munkatársa ebben is. Megvallom, mivel kevés iskolám van, nemcsak az írás könnyedsége hiányzik nálam, hanem a helyesírás sem ismert előttem. Ezek miatt aztán állandó gátlásaim vannak, hogy mindent papírra vessek. Emlékezetemben sok mindent elraktározok és megjegyzek magamnak, de ez évtől lehetőleg igyekszem mindent leírni.

A múlt hét csütörtökén történt a rövid beszélgetés. Az elmúlt napokban lázas fül- és torokfájás kínzott. Nem bírtam nyelni semmi szilárd ételt. Csütörtökön éppen a szigorú böjti napom volt (csak kenyéren és vízen). Az Úr Jézus, látva kínos erőlködésemet, édes szavaira méltatott:
"Tudod, mivel nagyon kimerültünk mind a ketten, együnk valami kis meleget."

Egy kis rántott levest főztem, a meleg leves után valóban jobban lettem. Evés közben kedvesen áradozott, amit kevés szóban, de sok érzésben nyilvánított meg:
"Ugye, most erőre kaptunk mind a ketten? Mert Én is veled szenvedek. El tudnád képzelni, hogy magadra hagylak? Nem! Soha nem teszem meg. A mi bensőnk mindig együtt érez."


1964. február 14.

"Isteni szeretetem tüze által kitágítom lelkedet, hogy a kegyelmek még nagyobb bősége férjen el benned. A vasat a meleg tágítja ki, s minél jobban átizzik a tűzben, annál könnyebben formálható és tágítható. Ugye, érted? Hiszen te ebben a szakmában is dolgoztál. Azért mondom: minél többet vagy Istenségem izzó szeretetéhez közel, annál könnyebben formálom és tágítom lelkedet az Én isteni tetszésem szerint."


1964. február 15.

A szentmise után amint hazamentem, nem várt szavakkal szólt:
" Kis leánytestvérkém! Égő tűzként árasztom rád szeretetemet, mely által még nagyobb kegyelemre méltatlak. Nem újak ezek előtted, de mindenesetre a szavak felemlítése lelkedet újabb önátadásra és kérésem újbóli elfogadására készteti. Szenvedned kell a vértanúságig. Ezen szavaimat, mint bizonyítékot fogadd el! Ez isteni szeretetem végleges és vissza nem vonható bizonyítéka."

Ezek az igen komoly szavak mély elgondolkozásra késztettek. Még ugyanaznap a gonosz felháborító vakmerőséggel rontott be lelkem elmélyülő csendjébe. Lelket megrázó, pokoli erőszakkal támadt rám: "Habár nem tagadom én sem, és el is ismerem a rád bízott ügy igaz voltát, mert erre kényszerítve vagyok, de arról biztosíthatlak, soha nem tudsz annyit szenvedni, hogy ezt tovább vidd. Azért nem, mert áll alázatosságba temetkezve nem teszel egyetlen lépést sem. Ha tennél is, számodra ez is csak a kudarcok megismétlése lenne. Gyóntatód is személyes ellenszenvet táplál irántad. Tehát rajta keresztül ne remélj, úgysem tesz semmit! Neked nélküle kell menned... Azt hiszed, a kemény életmódod által jutsz előbbre? Tévedsz! ... Ha külső megnyilvánulási jelek kísérnék a te emberi törekvéseidet, az más volna, de így senki sem hiszi el, bármennyire igaz is az, amiért életedet kell feláldoznod. Soha nem jut érvényre általad! ..."

Órákon át tartott ez a lelket-testet kimerítő támadás, mely elmémet sötét kínban tartotta. -Ez gyakran megtörténik, csak igen ritkán írom le.
Aznap közös ismerősünkről beszélgettünk egy társammal. Ő beszélgetés közben megjegyezte: "Nem egy lumen!" -nem tette ő sértő szándékkal, engem mégis rosszul érintett, mert az illető tiszteletben álló személy előttem már évek óta. S nehogy a beszélgetés folyamán a felebaráti szeretet ellen csorba essék, az én imádott Jézusomra gondoltam nyomban. Szerettem volna társamnak megmondani, kire gondolok én, hogy ki a lumen, de erre már nem volt idő. -Hazamenet is az Ő imádásában merültem el. Az Úr Jézus gondolataimra válaszolt:
"Olyan jól esik Nekem, hogy szíved Velem érez, és minden csekélységre megrezdül! Sugallataim állandó szemmel tartása az, mely ilyen gyorsan fényt vetít lelkedre. -Én vagyok a Lumen Christi! Rám felnézhettek. Én vagyok az áldozat fensége, nagysága, az irgalom mélysége és kifogyhatatlansága, a példaadás bősége, a türelem leküzdhetetlen Istene, a meg nem ingatható jóság, mely Belőlem felétek árad. Igen, ki mondhatja magáról mindezt? Csak Én, a Lumen Christi, ki az Atyával egylényegű vagyok. Én megtettem értetek mindent, hogy a világ Lumen-je legyek, Akit követnetek kell. Én, az emberi gyengeség erőt adója, Én meggyőztem a világot emberi természetem útmutatásával is..."


1964. február 17.

Napközben az Úr Jézus szólt:
"A mi elménk gondolata egy legyen! Szeresd ezt az imát, melyre azért tanítottalak meg, hogy minden szavába akkor és úgy fogóddzál bele, hogy mindenkor megtaláld az erőt, melyre lelkednek szüksége van. Leányom, higgy! El ne tántorítson semmi! A Belém vetett hit és bizalom fog üdvözíteni. Nem csupán a te erőlködésed, mert a Belém vetett hit és bizalom nélkül valóban gyengécske vagy. De hiszen éppen ezért választottalak ki téged égi közléseink eszközéül, hogy lássa a világ az isteni Akarat érvényesülését, melyet csakis a gyengék által akarunk nyilvánosságra hozni. Én a természet rendjét nem bontom, meg és nem függesztem fel körülötted. Az Én isteni bölcsességem és az ügy szükségessége szerint cselekszem. A gonosz kísértése, mellyel lelkedet és elmédet zavarja, ne tántorítson el a Belém vetett hit és bizalom útjáról. Bármily gyengének is érzed magad, az nem baj, mert sem gyöngeséged megnyilvánulása, sem állandó erőlködésed nem juttatja célhoz ügyünket. Csupán alázatosságod az egyetlen eszköz kezedben, mely az ügyet érvényre segíti jutni."


1964. február 20.

Még most is az áldatlan influenza kínoz. Most meg a szem- és arcüregemet támadta meg. Estére már olyan állapotban voltam, hogy már csak fél órát töltöttem az Úr Jézusnál. Éreztem, a láz újra erőt vett rajtam. Reggelre jobban lettem, és szívem nagyot dobbant, amikor Eléje borultam. Sok mindent akartam mondani, de Ő megelőzött:
"Isten hozott, leánykám! Köszöntelek!"

S az előttem jól ismert szívdobogását engedte éreznem. Csak a csend töltött el, melyet az Úr Jézus tört meg ismét:
"Légy elnéző! Újra panaszaimmal fordulok hozzád. Most, hogy szívünk együtt dobban, elménk gondolata is olvadjon e g g y é. Ma meg holnap jó napom lesz. (Ez első péntek előtti nap volt.) Úgy várom én mindig ezeket a napokat! Engesztelésem különleges napjai ezek. Ilyenkor a kegyelem úgy árad, mint az üdítő harmat, mely csillogva hull a száraz és sötét lelkekre. Te csak akarj, a többit bízd Rám! Nem az elért eredmény az, mely szentté tesz, mely üdvözít, mely közelemben tart, hanem a szünet nélküli akarás. Ez teszi a te lelkedet is ünnepélyessé. De újra mondom, jó napom lesz, mert már előre látom akarásodat. Ugye milyen szerény vagyok, milyen könnyen tudsz kedvemben járni? Ha nem sikerül, nem baj. Csak akarj újra meg újra! Ez űzi el bánatomat. Panaszos szavaimat, tudom, te sem veszed zaklatásnak, hiszen a mi bensőnk együtt érez. Tégy te is úgy, mint Én, biztosíts Engem állandó szeretetedről, melyet az állandó áldozatvállalás égő tüze tart izzásban. Az nem számit Nekem, hogy mit és mennyit tudsz adni egy nap, csak szünetet ne tarts, mert az nagyon szomorúvá tenne. Látod, azért vagyok olyan sokat szomorú, mert állandóan éreztetitek Velem, hogy a teher, melyet rátok tettem, nehéz. Te, Szívem öröme, te nem sokallod meg szünet nélküli panaszomat. S Nekem már ez is enyhülés. Vigasztalj mások helyett is!"


1964. február 22.

Az Úr Jézus szólt:
"Már tegnap este akartam veled beszélgetni, de láttam, fáradtságod miatt korán lepihentél. Az idő most inkább alkalmas. Te tudod, mit tettem érted. Hiszen sokszor elmerülsz kínszenvedésem szemléletében. Ó, mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek! Ez igazán öröm Nekem. Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek a bűn iszapjából, s utána Szent Véremmel moslak meg benneteket. Boruljatok le szent Keresztem tövébe, és engedjétek, hogy hulljon reátok ez az áldott Szent Vér. Vércseppjeim váltó (=csekk) a kezetekben, rajtatok áll, hogy beváltsátok. E váltó nem jár le a világ végezetéig. A kegyelem állapotában élő lélek bárhol beválthatja, bármikor, halála napjáig, de erről nem vagytok biztosítva. Azért ki-ki azon legyen, hogy váltóját, Szent Vérem váltságdíját mind gyakrabban igénybe vegye. Ne élete alkonyán, mert így a kifizetett értéket nem sokáig használhatja már. Használjátok életetek lendületes erejében. Én is életem teljében áldoztam fel Magamat értetek. A legszívesebben ezt a viszonzást fogadom el tőletek. Hányszor hallom lelketekből felsóhajtani ezt: Én Megváltóm! -De sajnos, ez csak megszokás. Ó, hogy fáj Szívemnek ez az érzés nélküli fohász, mely csak elmélázó közömbösségből ered! Ne így szeressetek Engem!"


1964. február 23.

Amit most leírok, az annyira különös. Egy alkalommal a máriaremetei kegytemplomban a Szent Szűztől vezettetve egy előttem egészen ismeretlen atyának kellett átadnom a Szent Szűz Szeretetlángját. Majd arra kért a Szűzanya, hogy tartsam számon mindazokat a személyeket, kik már valamit is tudnak az Ő Szeretetlángjáról. Annak az ismeretlen atyának a nevét és címét akkor a sekrestyében meg is tudakoltam. Amint kiléptem a sekrestyéből, nyomban meglepett egy érzés, hogy ez a kapott cím nem azonos név és cím azzal, akit kérdeztem. Én azonban nem törődtem a figyelmeztető érzéssel, eltettem a címet, és a Szent Szűz kérése szerint a többi névjegyzékhez csatoltam. Időközben azonban mégis nyugtalanító érzésem támadt, s ez az érzés továbbra is kísért.

Most hogy ismét a kegytemplomban jártam, a Szűzanya határozott indítást adott:
"Menj, és rögtön tudakold meg a helyes nevet és címet!"

Most már nem állhattam ellen, odamentem a gyóntatóhelyiség felé. A mellettem levő ismerős figyelmeztetett, hogy a pap elhagyta a gyóntatóhelyiséget. Ez olyan időben volt, amikor már nem gyóntattak. De legnagyobb meglepetésemre láttam, hogy az atya visszajön. Erre kissé megnyugodtam. Tehát látható ebből, hogy ez a Szűzanya kérése.

Amint beléptem, jeleztem az atyának, hogy nem gyónni jöttem. Majd felidéztem előtte a több mint egy évvel ezelőtt átadott rendkívüli dolgok átolvasását. Az atya azonnal emlékezett a dolgokra, és azt válaszolta: "Igen, tudom, a Sátán megvakításáról volt benne szó." Majd hozzátette, hogy csak imádkozzam jól. Én meglepődtem ezen, mivel hogy ebben a papban megmaradt a lényeg. Hiszen erre megy az egész: a Sátán megvakítására! Ez a Szent Szűz Szeretetlángjának egyetlen és fő célja, melyre Ő azt mondta, hogy ilyen nagy kegyelmi kiáradást még nem bocsátott a Földre, mióta az Ige Testté lett. Szóval az atyától megkérdeztem, mi a neve és címe... (kórház), az első alkalommal megadott cím a sekrestyében V. József (...templom) volt. Most már megértettem, miért volt a Szűzanya határozott indítása. Az atyától még távozásom előtt áldást kértem, és most már végképpen elhagyta lelkemet a nyugtalanító érzés.


1964. február 24.

Esten fél nyolc órakor a krisztinavárosi templom mellett haladtam el, s mivel már késő volt, nem szándékoztam bemenni. Az Úr Jézus váratlanul így szólt:
"Jöjj be Hozzám, és mondj egy istenhozzád-ott!"

Bementem, és meglepetésemre a pap éppen a nyitott tabernákulum előtt állt. Kezét az ajtón tartva, becsukni készült azt. Amikor leborultam, Ő így szólt:
"Úgy vártalak! Milyen kedves vagy, hogy bejöttél!"

Közben a pap becsukta az oltárszekrényt, és mély hódolattal háromszor is meghajolt. Erről felismertem, hogy görög katolikus pap volt. Utána magyar szövegű imádsággal még kétszer is kifordult, és a kehellyel kétszer is áldást adott. Majd az utolsó evangélium előtt is adott áldást.

Amíg így imádtam az Úr Jézust, Ő csendes jósággal megjegyezte:
"Látod, azért hívtalak, hogy többszöri áldásomban részesülj. Ugye meg vagy elégedve Velem."

Ekkora leereszkedést! Ó, Uram Jézusom, én már megsemmisülni sem tudok Előtted!

"Jól van ez így, leánykám. Mennyit hívogatom a lelkeket, és sóvárogva vágyom s várom, hogy figyeljenek isteni sugallataimra! Légy továbbra is engesztelőm!"


1964. február 25.

Másnap a szentmise után, amikor hazamentem, házi munkám végzése közben az előző esti beszélgetést folytatta:
"Ha tegnapi hívásomra nem jöttél volna, a többszöri áldást, melyben részesültél, nem osztottam volna ki részedre. Boldogan mondom neked, ezek mind újabb és újabb bizonyítékai szolgálatkész szeretetednek. Ó, hány visszautasítóm van, csak egyetlen perc alatt is! Szívem ott pihen meg, ahol nem kap visszautasítást. Bőséges és tiszteletteljes hálaadásod, melyet még az éj folyamán sem szakítasz meg, Engem is lekötelez. Amíg Nálam voltál, Én gyönyörködtem áhítattal telített, bőséges hálaadásodban. Most, hogy eljöttél Tőlem, Én jöttem el tehozzád, hogy hálálkodjam nálad itt, munkád közben. Fogd fel Istenségem sóvárgását, melyet most itt, nálad óhajtok csillapítani. Gyönyörűség veled lennem, hiszen érzem, hogy szíved minden dobbanása az Enyém. Veled vagyok egész nap. Ne remegj meg Előttem, csak egy pillanat, és nem több, s nem érzed jelenlétemet. Szükséged van testi erődre a vállalt kötelesség teljesítéséhez..."


1964. február 28.

Az esti imádási órán megújítottam a felajánlásomat: Édes Jézus, Neked élek, Neked halok.
"Én is! Én is! Érted éltem, érted haltam!" S minden szót, amelyet Hozzá intéztem, mint valami visszhangot halottam lelkemben. Tovább folytattam: Imádlak, áldalak, magasztallak, dicsőítlek mindazok helyett, kik ezt nem teszik meg. -Imádásom közben Ő nagy szeretettel áradozott felém:

"Leánytestvérkém, a nagy hódolatért megáldalak nagyon téged és családodat, és mindazokat, akik helyett ezt Nekem nyújtod. Reájuk árasztom kegyelmeim bőségét."

Arra gondoltam, nem értettem-e rosszul e leírt szavakat, mert akkor visszavonom.
"Nem! Ezt ne tedd! Érts meg Engem, a sokat mellőzött Szeretetet, ha elméd nem is fogja fel! Mit meg nem adnék annak a léleknek, aki viszonozza szeretetemet! Szerető Szívemet elragadja az ,esztelenség'. Azért használom e szavakat, hogy érts meg, mint embert. Tudom, hogy nem elméddel szeretsz, de ez nem is volna Számomra oly kedves. Az ilyen szeretet nem ragad meg. A mi szívünk együtt dobban. Ez a szeretet más, mint az értelem-szeretet, mely méricskél, latolgat, fontolgat. Értesz most már Engem? Lásd, hogy Én mennyire emberi módon vagyok megközelíthető számotokra. Támasszon ez bennetek kölcsönös bizalmat Irántam!"


1964. február 29.

Imádott Jézusom, fogadj el engem, így, ahogy vagyok!
"Te is! Vértől összecsapzott hajamat, megostorozott testemet, átszegezett kezemet és lábamat, megnyitott oldalamat, ruhámtól is megfosztottan. "

S közben átelmélkedte velem szomorú szavait... Majd így szólt:
" Vonj be szereteteddel, mely felfogja oldalsebemből kifolyó Szent Véremet. Szemlélj csak, szemlélj! Láttál Hozzám hasonló szánalmas teremtést életedben? Látod mennyire tönkretettem magam? Te sem vihetsz semmit sem túlzásba Énértem. S míg így együtt érez bensőnk, addig elménk gondolata is egy legyen!
Megkérlek, írd le még egyszer a Szentatyával együttműködő tanításomat. Erről még nem is elmélkedtünk. Pedig ez igen fontos. Ha nem tudod, újra elmondom."

Amire az Úr Jézus ismételten kér, azt 1963. május 29-én íratta le velem először. Miután leírtam, eltettem minden rágondolás nélkül. Mivel a kételyek igen nagyok voltak a lelkemben, nem mertem még újra elolvasni sem. S ma az Úr Jézus ismételten leíratta velem:
"Megváltó munkámhoz nagy szükségem van rátok."

Én csak figyeltem szavait, melyeket mondott. Alig tudtam gondolataimban elrendezni. A kétely ismét lelkemre nehezedett e szavak hallatára, mikor személyemet említette, és szorosan együttműködő tevékenységem fontos munkáját a Szentatya munkájával együtt említette. Az Úr Jézus szelíd szavakkal tovább beszélt:
"Neked és minden családanyának, kik az Én Szívem szerint cselekedtek, szól: Munkátok értéke nem kisebb még a legnagyobb papi méltóságra emelt személyek tevékenységénél sem. Értsétek meg, ti, édesanyák, azt a fenséges hivatást, melyet reátok bíztam. Ti vagytok hívatva benépesíteni az Én Országomat és betölteni a bukott angyalok helyét. Szívetekből, öletekből indul el Anyaszentegyházam minden lépése. Országom úgy növekszik, ahogy ti, édesanyák, munkálkodtok a teremtett lelkek között. Nektek van a legnagyobb és a legfelelősségteljesebb munkátok. Legyetek annak teljes tudatában, hogy a ti kezetekbe adtam a lelkek sokaságának üdvösségre vezető munkáját."

Én vagyok a nagy Véradó

1964. január első vasárnapja

A kórházban voltam. Egyik gyermekem látogatásából hazajövet a nagy hideg miatt már alig tudtam menni, és közben arra gondoltam, öt órakor kezdődik a szentségimádás, ott szeretnék lenni én is a közös szentségimádáson. Leküzdöttem magamban a dermesztő hideget, mely miatt lábamat már alig éreztem, és sietve mentem az Úr Jézushoz. Ő útközben csendes, hálálkodó szavaival így kezdett velem beszélgetni:

"Jaj, de örülök, hogy Hozzám jössz! Annyira kedvemben jársz! Ez a kegyelmek újabb bőséges áradatát jelenti számodra."

Szentségimádás közben arra kért, hogy sugallatainak elhanyagolásáért, amivel oly sokan megbántják, engeszteljem Őt. Ó, az én bűneim jutottak rögtön eszembe! Én is e sokat megbántók között voltam. Lehet-e erre könnyek nélkül gondolni? Uram, bocsásd meg bűneimet! S újra és újra felindítottam magamban azt a bűnbánatot, melyet az Úr irgalma hívott létre lelkemben. Úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki sem bánta meg bűneit. S úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Ő bűneim miatti bánkódásom közben tovább beszélt:

"Tudod, a világ nagy vétke az Én sugallataim elhanyagolása, ami miatt a világ sötétségben jár, és a Nekem szentelt lelkek lanyhasága miatt. Ők segítségemre tudnának lenni, de még ők sem tartják szem előtt ezt a nagy veszéllyel járó lanyhaságot. Megkérlek, légy oly jó, közöld lelkiatyáddal Szívem óhaját: Ő és ők, kik a lelkek vezetésével foglalkoznak, kövessék fokozottabban sugallataimat, s vezessék rá a lelkeket ennek fontosságára, ami nélkül nem lehet lelkiéletet élni. Bármily nagy is az igyekezetük, szent sugallataim elhanyagolása mind az ő lelkük, mind a rájuk bízott lelkek, elsorvadását idézi elő."


1964. január 13.

Elmélkedésem közben az Úr Jézus ismét szavára méltatott:
"Erzsébetem, vigyázz, lelked hosszas és nagy küzdelmek színtere lesz. A gonosz lelked legfőbb értékét akarja elvenni tőled. Meg akarja ingatni alázatosságoddal, Tudja, látja, ez az egyetlen érték, melyet döngetnie kell. Csakis ezen keresztül tudja megingatni lelked állhatatosságát. Irtózatos erővel tör feléd, és gyűlöletének minden eszközét felhasználja veled szemben. Zavarni fogja gondolataidat, minden cselekedetedet bizonytalanná teszi, szavain keresztül minden ocsmányságot megkísérel, és kegyetlen kínokkal fog elárasztani. Oly dolgokra akar rászedni, hogy hagyj fel alázatos törekvéseddel."

...Az Ő szavai után néhány óra múlva valóban megkezdődött a gonosz zavargása. Ha az Úr Jézus előre nem figyelmeztet, nem is tudom, hogyan tudtam volna eligazodni elmém rendetlen zavargásain... Nem tudom gondolatomból elűzni, gyűlöletének minden erejével rám zúdul. Lelkem tehetetlen nyomorúságban sínylődik, és csak azt tart vissza a helytelen cselekvéstől, hogy az Úr Jézus mintegy figyelmeztetésként előre megmondta.


1964. január 15.

Az Úr Jézus arról beszélgetett:
"Kislányom, tudod-e milyen nagy az olvasók tábora? Sokszor és sokat olvasnak szent tanításomról, de nem érnek el vele semmit. A lámpafény, a napfény csak a betűket világítja meg. Értelmét csak azok fogják fel igazán, kik Hozzám jönnek. Én isteni fényességemmel az Előttem leboruló léleknek átadom Istenségem értelmét, és ez által felér majd az elméjük az Én örök óhajtásomhoz, mely a lelkek megmentése. Akarjatok részt venni az Én megváltó munkámban! Ez legyen életetek legfőbb célja, legfőbb értéke, melyet Elém hozhattok. Ragadjatok meg minden alkalmat és módot a lelkek megmentésére! Ezért fáradozzatok! Tudod, mit olvastál egyszer: ,Ha minden keresztény csak egyetlen lelket mentene is meg, nem volna elkárhozott'."

Amint az Úr Jézus befejezte szavait, a Szűzanya fájdalmas szavaival szólt hozzám:
"Kislányom! Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a Fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja."

S míg e szavakat mondta, az én lelkemben is fokozta Szívének fájdalmát.


1964. január 16.

A szentmise alatt és áldozás után is az Ő Szent Vérének erejéről beszélt az Úr:
"Én vagyok a nagy Véradó. Isteni Véremtől megistenülhettek. Felfogjátok ezt ésszel? Ugye nehéz? Én, a világ egyetlen Véradója! Fogd fel hatalmas szeretetemet! Tűnődj el rajta most, szent fényességem világosságánál. Ugye, te érzed ezt a Szent Vért? Szent Vérem bemelegíti, mozgásba hozza a lelketek fagyos, megbénult erejét. Én átömlesztem és átömleszteném az egész világon minden emberbe, csak adjátok át magatokat isteni Kezem szent kezelésébe. Engedjétek lelketekben működni! Miért akartok közönséges lelkű emberek maradni? Akarjatok megistenülni, hogy gyönyörűségem teljék bennetek, veletek élni.

Asztalom szünet nélkül terítve van. Én, a vendégváró Gazda, mindent feláldoztam. Önmagamat adom. Tekintsetek lelketekbe a Szent Vér befogadása után, és vegyétek észre azt a pezsgést, melyet Szent Vérem ereje művel bennetek. Ne legyetek annyira érzéketlenek. Ne a megszokás szürke hatalma hozzon ide szent oltáromhoz, hanem az áldozatos szeretet tüze, mely itt, szeretetemtől tüzet fog, és Általam, veletek összefogva, kiégeti lelketekből a bűnt. Ó, hogy vágyom erre a nagy elhatározástokra és erre az önkéntes szeretetre! Mikor jöttök már végre Hozzám?"

Ezek az isteni átélések oly állapotban tartják lelkemet, hogy ilyenkor a gonosz zavaró ereje nem tud érvényre jutni, teljesen megsemmisül lelkemben.


1964. január 17.

Ma az Úr Jézus a názáreti hajlékról kezdett beszélni, mely a Család kedves, meleg fészke volt:
"Tudod, itt készítettem elő lelkemet Én is a nagy áldozatra, a szenvedésekre, melyeket értetek vállaltam. Neked is a családi szentélyben kellett megérlelődnöd. Mivel árva voltál, ezért a te családalapításod által készített otthon számodra az a hely, ahol lelkednek el kellett készülnie arra a nagy hivatásodra, mely csakis a családi szentélyben érlelődhetett meg. Én tudom, ismerem adottságaidat, és azért isteni Gondviselésem tervszerűen rendezett el mindent, hogy alkalmassá tegyen mindarra, amit rajtad keresztül akarok a világnak tudomására hozni. A családi szentélyből kell el indulnotok az életre, az élet nehéz küzdelmeire. Ennek összetartó melege az, melynél újra felmelegednek a lelkek a nagy eltévelyedések után. Itt önmagukra találnak és újra Istenhez térnek. -Kell, hogy ti édesanyák, szívetek megértő melegét kiárasszátok még a családok elválása után is. Nagy felelősség ez, mely reátok hárul. Nehogy azt higgyétek, ha a gyermek megnő, szülőre nincs szüksége. Anyám is követett Engem szeretetével, áldozataival és imáival mindenüvé. Ezt kell tennetek nektek is, és Én megáldom törekvéseteket. Édesanyám lekötelez erre. Az Ő közbenjáró nagy hatalma az, mellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a Földre árasztani. Ahogy Ő mondta: Ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírű kegyhelyeket. Ő azt akarja, hogy minden család kegyhely legyen, egy csodás hely, hol veletek összefogva teszi csodáit a lelkek mélyén. Szívről szívre járva, kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró Sátánt a ti áldozatos imáitok, által megvakítja."

A Szűzanya is szólt még néhány szót:
"Kármelita kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetből fakadó aggodalmát a veszély miatt, mely a családi szentélyek széthullása folytán fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásomat mindenekelőtt hozzátok intézem, és veletek összefogva akarom a világot megmenteni. Kislányom, neked engedem először érezni ezt a nagyhatalmú erőkifejtést, melyet a Sátán megvakítására indítok. Megosztom veled halálod napjáig Szívem aggodalmát. Együttérző szíved az, mely érdemessé tesz erre, Szeretetlángom továbbadására. S aki Velem érez, mind jogosult lesz erre a nagy kegyelemre, mellyel a lelkeket megmentjük az örök kárhozattól."


1964. január 18.

A mellém rendelt nővérnél jártam. Ő a rádióban éppen egy kedves hangversenyét hallgatta. Amint közben más elfoglaltsága lett, a fülhallgatót átadta, mondván, hallgassam addig. Hamarosan belefeledkeztem a zene szépségébe. Alig néhány perc után a zenei hangok szépségén keresztül az Úr Jézus leheletszerü finom szavakkal szólt hozzám:

"Nem gondolod, hogy ilyenkor féltékeny vagyok rád? Mit mondtam? Hajszál se férjen közénk!"

Szavai úgy hangzottak lelkemben, hogy a zene szépsége felett uralkodott, és Ő tovább kért:
"Isteni szavaimat a világ zenei művészetén és szépségén keresztül is halld meg! S mondj le önmagadról, a magad szórakoztatásáról. Kis leánytestvérkém! Gondolj arra, amit veled cselekszem, és ne engedj be a lelkedbe semmi mulandó szórakozást. Ne szórd szét lelked összeszedettségét holmi kis földi művészek produkciói miatt. Neked csak egy a szükséges: a megváltó munkámban való szünet nélküli részvétel. Ez szórakoztasson! Ne mondd, hogy Én nagyon szigorú vagyok. Nem kértelek-e sokszor, hogy mondj le önmagadról? Ezt pillanatról pillanatra meg kell tenned. Nem kapcsolódhatsz ki ebből még rövid időre sem. Én vagyok az út, az Élet számodra. Minden megsemmisül, csak a lélek munkája marad meg, melyet a lelkek érdekében végzel."


1964. január 19. (vasárnap)

Ma csak egy szentmisét hallgattam. A lábaimon a régi fagyás kezd kiújulni, és ez tartott vissza, hogy az esti szentmisére is elmenjek. Elmaradt az esti imádási óra is. Úgy gondoltam, ezen a napon pihenek. Jól fűtött kis szobámban apró elfoglaltsággal töltöttem el a délutánt és az estét is. Időközben kimentem a kertbe, és abban a pillanatban a jeges hó tetején könnyed lépéseket hallottam. Körülnéztem, nem valami éhes állatka keres-e ennivalót, és ahogy mentem, néhány pillanat múlva az Úr Jézus jelenléte árasztotta el lelkemet. Erre az érzésre megrendültem, mert jelenlétével éreznem engedte azt is, hogy szorosan mellém állt, és én egész testemben remegtem a Tőle kiáramló kegyelmek hatása alatt. Úgy elhagyott a testi erőm, hogy majd összeestem. Csak remegve tudtam lépni. Már sokszor történt az, hogy meglep jelenlétével, de ez most felülmúlta az eddigieket. Testem remegése oly nagy volt, mint még soha. Nem láttam, és nem tudom, hogyan, mégis megéreztem ruhája érintését, mely minden ízemben, mint a kegyelmek rendkívüli suhogása, úgy töltötte el lelkemet Isten jelenlétének érzetével. Ez mind a havas kertben történt. Amikor visszamentem kis szobámba, akkor láttam, hogy mennyi ideig tartott ez. Utána az Úr Jézus kedvesen beszélgetni kezdett:

"Tudod, annyira egyedül voltam, és mivel te nem jöttél, eljöttem Én hozzád. Öröm Nekem veled lennem. Megköszönöm most a sok rámgondolást. Ó, ha tudnád, mennyire kedvemben jársz, hogy Szent Véremről oly sok áhítattal elmélkedsz, engesztelsz és imádsz Engem! Illőnek tartottam, hogy ezért ily különösen tiszteljelek meg Én is téged. S az egyedüllét! Ó, ez a magány és ridegség, mely állandóan körülvesz! Azért most melletted maradok. Nem zavarom pihenésedet, csak itt leszek csendben veled. Dobbanjon szívünk együtt! Te csak végezd tovább, amit eddig tettél. Én itt maradok még sokáig nálad, mert mit is csinálnék egyedül? Nem jönnek imádásomra, sem engesztelésemre, sem kérni, sem hálát adni. Tudom, te nem maradsz el Tőlem ok nélkül. Neked nincs igazolatlan órád. Erzsébetem, Istenségemmel ajándékozlak meg. Szoríts a szívedre, hiszen Én emberi érzéssel is érzek. A szent remegést, melyet előbb éreztél, kitüntetésnek szántam az irántad érzett hálám jeléül."


1964. január 20.

"Írd, amit mondok. Az előző napon történt isteni kiáramlást, mellyel megtiszteltelek, bárki, bárhol olvassa, az kivétel nélkül részesülni fog kegyelmeim kiáradásában, melyeket isteni érdemeimmel egyesített érdemeid által a lelkekre árasztok, mintegy előlegként szenvedéseid olajcseppjeinek kisajtolása által."


1964. január 28.

Ma írom ezt le, de nem ma, hanem néhány nappal ezelőtt történt. Olyan nehezen fogtam hozzá, mert elmém nehezen fogta fel azt, amit mondott:

"Ne tépelődj! Mire jó ez? Úgysem tudod felfogni, hogy mekkora utat kellett megtenned, míg lelked ily magaslatra emelkedett. Nemhogy te, de még a föld összes csillagászai sem tudnák kiszámítani azt az utat, melyet te ily rövid idő alatt megtettél, melyen még az ég angyalai és szentjei is csodálkoznak. Ugye érzed azt, hogy az a megoldás Részemről mily egyszerű. Én szeretetemmel ragadtalak el, hogy - amint már mondtam - nyílegyenesen repülj Felém, Hozzám! Ismétlem: nyílegyenesen! Ez a szeretet útja, mely nem kerülget, nem latolgat, és mivel te ezt az Általam nyújtott szeretetet elfogadtad és minden erőddel magadhoz ragadtad, azért most itt vagy Nálam. Ne csodálkozz most már tovább egy pillanatig sem, ha azt teszem veled, amit szeretetedért adok. Én sem tudok ellenállni, mert az Én szeretetemből felkínált áldozat nálad megértésre talált. Ez az, ami miatt kegyelmeim gátlás nélkül működnek lelkedben. S ha előfordul az, hogy Magamhoz ragadlak, ez ne ejtsen téged gondolkodóba. Vedd úgy, amint adom, és amiért teszem. Ezen ne töprengj! Mindenesetre a nyomorúságodban való elmerülésed igen tetszik Nekem. De ezt sem tulajdoníthatod magadnak, mert ez is az Általam nyújtott rendkívüli kegyelmek gyümölcse. S ahogy nem tudod felfogni elméddel az elragadtatás által történő elszakadást a földtől, éppúgy nem tudsz számot, vagyis magyarázatot adni a kapott kegyelmek bőségéről sem, mely sokakat fog ámulatba ejteni. Mert a te lelkedet Én vettem Kezembe, te csak az Én Kezem munkája vagy. S miután előre megmunkáltam lelkedet, ezért minden dicséret Engem illet. Mondom, azért nem juttattalak lelkivezetőhöz, mert Magam akartalak megnevelni nagy elhivatottságodra. S hogy megengedtem a sok bukdácsolást, ez is szándékos volt, mert így edzettem meg lelkedet arra nagy alázatosságra, mely nélkül semmire sem mentem volna veled.

Most is Én vezetlek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy gyóntatód szavai nem Tőlem valók. Sőt, igenis hangsúlyozom, fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit ő mond. Az ő szava az Én szavam. Ő az Én sugallatomból veszi mindazt, amit mond. Bárcsak megértené és megfogadná ezt minden lélek, és alázatos engedelmességgel követné!"


1964. január 29.

Néhány nappal ezelőtt a mellém rendelt nővér arra kért, hogy kérdezzem meg a Szűzanyát, meghal-e a súlyos beteg nővér, kinek halálával kapcsolatosan több nehéz ügy elintézése merül fel. Mondtam a nővérnek, ilyesmit nem szoktam a Szent Szűztől megkérdezni. A Szűzanya válasz nélkül is hagyta kérdésemet, melyet a nővér kérésére mégiscsak feltettem. Majd néhány nap múlva, mikor már nem is gondoltam rá, egyszerre az Úr Jézus, mintegy meglepve engem, így szólt:

"Miért akar a melléd rendelt nővér nem rád tartozó dolgot megtudni? Az az Én dolgom, hogy kit és mikor szólítok el. Mindenesetre mindent javatokra fordítok. Vegyétek észre az Én erőteljesen és gyorsan működő isteni Gondviselésemet, mely megszakítás nélkül működik az egész emberiség javára. Az enyéimnél ez még fokozottabb és gyakran szeretetemnek igen gyengéd megnyilvánulásában juttatom érvényre, nem a kíváncsiság kielégítésére, sem a ti rövidlátó elképzelésetek megnyugtatására. Az Én gondviselésem kifürkészhetetlen úgyis számotokra. Bízzatok! Hozzátok Hozzám mindazt, amit nehéz és sötét, Én megkönnyítem és megvilágítom azt mindennap újra előttetek."

Én vezetlek

1963. december 2.

A szentmise után így szólt a Szűzanya:
"Ne legyetek passzív magatartásúak szent ügyemmel szemben. A keveseken, a kicsiken és az alázatosakon keresztül kell megindulnia ennek a világot rengető nagy kegyelmi kiáradásnak. Ne mentegetőzzék, és ne szabadkozzék senki a meghívottak közül. Kicsiny eszközeim vagytok mindannyian."

(Ez a közlés is elment az Atyához levélben, melyet mindig személyes posta visz el neki, mindig úgy, ahogy az Úr Jézus vagy a Szűzanya kéri.)


1963. december 10.

A Szűzanya utasított, hogy menjek el az esperes atyához, és közöljem vele azt, hogy menjen el a lelkivezetőmhöz. Erről többet nem mondott. Szava az utasítással kapcsolatban rövid és határozott volt. Majd utána hangját megváltoztatva oly kedvességgel kezdett beszélni, hogy újra csak azt kell írnom, lelkem elragadtatott. Ami velem történt, arról csak néhány szót tudok leírni. Az előző napokban igen heves lelki gyötrelmekben vergődtem... A Szent Szűz az Ő anyai fájdalmát megosztotta velem. Ezek a szenvedések oly nagymértékben vettek igénybe, hogy alig volt máshoz erőm... A Szent Szűzzel való társalgás szinte megszakítás nélkül volt. A szavakat, melyeket a Szent Szűz az elragadtatás idején mondott, nem tudom leírni... Az Úr Jézus most ritkán beszél, Ő ugyanis ezt előre megmondta. Mostanában a Szűzanya tölti be lelkemet az Ő különleges szeretetével, mely elragadtatásba vonzza...


1963. december 15.

Az Úr Jézus tanított és ismét panaszkodott:
"Mily nagy hittel, reménnyel és szeretettel hoztam meg értetek a legnagyobb áldozatot! Hittem és reméltem, hogy lesznek követőim, kik viszonozni fogják határtalan szeretetemben meghozott áldozataimat. Vérrel verejtékező haláltusámban a mennyei Atyám által nyújtott vigasztalás adott új erőt, hogy teljesen kiüríthessem a szenvedések poharát. Mint Ember szenvedtem, mellőzve minden isteni hatalmat, hogy Szívem veletek érezzen. Mint Ember minden szenvedést megízleltem, és a veletek szemben táplált reménnyel mentem a szenvedés útjára. Láttam a sok hűtlenséget és vele szemben az együttérzéseteket is. Ez az, mely irgalomra és könyörületre késztetett és késztet most is. Tudod, ha csak e g y igazat találok is, megkegyelmezek a sokaknak. Tartsatok tehát bűnbánatot, hogy a belétek vetett reményem meghozza számotokra az üdvösség gyümölcsét!"


1963. december.

Egy péntek délután, mikor fogytán volt már erőm a nehéz önmegtartóztatás miatt, az Úr Jézus hirtelen meglepett. Reám árasztott kegyelmei remegéssel töltöttek el. Nagy kedvességgel szólt:
"Te, te! Mit meg nem adnék neked! A kegyelmek bőségét kérésed szerint növelem lelkedben, melyet áldozataid által kitágítottál Előttem. Így most betér mindaz, amit adni óhajtok. Minden áldozat új takarékbetét a mennyben, melyet magaddal hozol, és kamatját halálod után a lelkek sokasága fogja Általam kapni."


1963. december 22.

A kápolnát takarítottam, és közben elmerültem végtelen jóságában, és örömömben hálálkodtam, hogy olyan sokáig lehetek ma a közelében. Ő is elmondta örömét, mellyel együtt érez velem, és közben panaszkodni kezdett. Amint a főoltár mögött és alatt takarítani kezdtem, mely évek óta nem volt takarítva, - mivel a porréteg ujjnyi vastag volt, és fehér köpenyem munka közben egészen szürkévé vált - az Úr Jézus keserves panasszal fordult felém:
"Látod, ilyen az a lélek, ki oltárom előtt, alatt meghúzza magát, de évekig nem tartja tisztán a lelkét. Nem néz befelé, csak a szokás hatalma tartja közelemben. Ő is ujjnyi vastagon poros lélekkel járul Hozzám."

(Közben egy papi lélekbe engedett bepillantást nyernem, kit már előzőleg is megmutatott, és kért, hogy szenvedjek érte, mert Ő nagyon szeretné, hogy ez a papi lélek az Ő közelébe kerülne. Igen kerüli azt, amiért Isten kiválasztotta őt. Én akkor is igen megrendültem és meglepetésem most sem kisebb.)

Most folytatom az abbahagyott részt:
"Ugye, te sem gondoltad volna, hogy az Én oltárom mögött ilyen szürkeség van a vastag portól. Te is csak a felszínt törölgeted. Most legalább látható, hogy miért panaszkodom annyit a Nekem szentelt lelkekre, kik oltárom előtt megjelennek, de lelkük szürke és poros. Ám ők csak a szépet látják, mert befelé nem néznek. S ahogy te takarítás közben szürkévé váltál fehér köpenyedben, úgy piszkítanak be ők is példájukkal sok-sok lelket. S még csak észre sem veszik! Nem csoda, hiszen nem néznek lelkük templomának szépséges oltárára. Elnéznek felette. Kerülik, ami nehéz és szürkül, porosodik a lelkük évekig. S jaj nekik, mert a példa vonz! Aki keveset tud, attól kevés kívántatik. Ám ők sokat tudnak, azonban csak tudnak, de Velem nem éreznek. Az már nem számít nekik -ahogy már mondtam -, hogy Nekem csak morzsát hullatnak. Persze morzsáért Én is csak morzsát adok. Ők csak azt adják Nekem életükből, ami nekik nem kell, és még azt képzelik, méltók arra, hogy a Nekem vetett morzsáért kapjanak is valamit. Szeretem Én nagyon is a kicsi áldozatokat, az apró morzsákat, csak ne legyen fönnhéjázó az, akitől kapom. Nekem az alázatos lélek a kedves, és bármily kicsi áldozatot hoz is, nagy jutalmat kap érte. De elvárom az erőfeszítést.

Kislányom, visszatérek a porra, melyről beszélgetésem elindult. A világ ilyen porréteggel fedett oltár. Én vagyok az áldozat rajta, és fel is néznek Rám, látják is ragyogásomat és szépségében gyönyörködnek, élvezik jóságomat, de hogy tengernyi szenvedés van mögötte, arra nem gondolnak. Csak élvezik a számukra nyújtott jót, és eszükbe sem jut a viszonzás. Látod, ez lelkem bánata. A mi elménk gondolata egy legyen! Ó, de sokat panaszkodtam! Ne sokalld meg! A megosztott bánat fél-bánat. De Én az örömöt is megosztom veled. Bánatom megosztása is öröm legyen már neked. Hiszen ez által kitüntetlek isteni bizalmammal. Mondd, kislány-testvérkém, felér ez elmédig? Nem? Az nem baj. Csak dobbanjon szíved Velem együtt! Az ész nem ér fel annyit, mint az együtt érző szív, melyet mindig megvilágít az áldozat fénye. Amelyik poros marad, azon a fény tompa, és Szívem bánatát nem látja. Könyörögjünk mi ketten a mennyei Atyához ezekért a poros lelkekért."


1963.

Nem tudom, hogy az Úr Jézus mikor mondta ezt, csak töredékét találtam meg:
"...Én vezetlek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy lelkivezetőd szavai nem Tőlem valók. Sőt, igenis, kihangsúlyozom: A legnagyobb alázattal fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit ő mond. Az ő szavai az Én lelkemből fakadnak. Bár megértené és megfogadná ezt minden lélek!"

Én vagyok a legerősebb támaszod

1963. november 1. Munka közben az Úr Jézus kezdett beszélni, s közben fokozta bennem a meghitt áhítatot, mely lelkemet úgy uralja, s melyről azt kell írnom: Élek én, de már csak az Úr akarata éltet engem. Amit most írok, számomra igen meglepő volt: "Kedves kicsikém, ugye meglep ez a becézgetés? Így tetszel Nekem, ha egészen Reám hagyatkozol. Tedd is ezt mindig, hiszen ez az, ami állandó közelségemben tart. Gyámoltalanságodban mindig Én vagyok a legerősebb támaszod. Ez a nagy isteni átélés, mellyel az elmúlt napokban megajándékoztalak, egyenlő értékű a nagy kísértéssel, melyet a Sátán rád zúdított. Tudod-e, mikor volt?" S emlékezetembe idézte a napokon keresztül tartó küzdelmet. "Én, a Mester, ezt megelégedéssel jegyeztem fel, és most ezért a nagy küzdelemért kegyelmeim rendkívüli állapotába helyezem lelkedet. Tudod, kicsikém, már itt a földön is kapsz ízelítőt a menny gyönyörűségeiből. Ahogy már mondtam, szenvedéseid értékálló jutalma ez." 1963. november 7. Ezekben a napokban a Szűzanya állandóan sürget és kér: "Szeretetlángomat nem tudom tovább Szívemben tartani. Engedjétek, hogy felétek törjön! Tegyetek meg mindent az elindulásra! Csak az első lépés nehéz! Leánykám, miután ez megtörtént, Szeretetlángom zúgva töri át a lelkek bizalmatlanságát. Miután nem lesz ellenállás, szelíd fénnyel világítja meg a lelkeket. Szeretetlángom befogadói a kegyelmek bőségétől megittasultan hirdetni fogják szerteszét, ahogy már megmondtam, ilyen kegyelmi áradat még nem volt, amióta az Ige testté lett." 1963. november 19. A Szent Szűz szólt ismét: "Kislányom, a kínzó kételyek megszűnte után vidd szent ügyemet! Te nem pihenhetsz meg. Ne légy fáradt és visszahúzódó! A megbízást érvényre kell juttatnod a melléd rendelt személy által is. Jöjjetek össze, ti, akik már valamit is tudtok róla! De nehézkesek vagytok! Ne féljetek, bízzatok hatalmamban!" 1963. november 21. Újra a Szűzanya sürget: "Most, miután Szeretetlángom végérvényre jutott lelkedben, megfeszített erővel kell akarnod mindazt, amit reád bíztam. A cselekvő erőt mindenkinek megadom. Szeretetlángom kegyelmi hatása által a lelkekben fényt derítek, hogy elindulásotok bátor legyen." Itt emlékezetembe idézte a sorrendet és a személyek neveit. Majd: "Ezt tegyétek Én sürgetem!" 1963. november 27. Újra a Szűzanya beszélt, és kérdező szavával úgy fordult hozzám, mintha egészen emberi hangon beszélt volna hozzám: "Mondd, kislányom, mit gondolsz, meddig tart még ez az egy helyben való topogás?" Szavai azonnal kiváltották lelkem nyomorúságát és gyámoltalanságát... Majd újra hallani engedte szavát, de oly csodálatosan, ahogyan ezen kívül csak még egyszer hallottam. Szavai fenséggel, szigorral és sürgetőleg szóltak: "Mit gondoltok, ki lesz felelős a gátlásokért? Ha akadnak köztetek ilyenek, minden erővel védjétek meg Szeretetlángomat. A Sátán megvakítására törekednetek kell. Az egész világ összefogó ereje kell hozzá. Ne hátráltassátok, mert felelnetek kell egyszer a reátok bízott munkáért, a tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el! Mert a Sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene." Itt a Szűzanya azt is mondta, hogy nemcsak a papságot fogja terhelni a felelősség, hanem mindazokat, akik kényelemből nem álltak be a Sátán megvakítása elleni küzdelembe. "Szeretetlángom kegyelmi kiáradását indítsátok már el!!! Az induláshoz csodálatos erővel árasztalak el benneteket tömegesen és egyenként is. A felelősség nagy, de munkátok nem lesz meddő. Az egyesült munkából egyetlen lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyulladni és gyújtani fog az egész földkerekségen, és a Sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani!" Majd ismét kért, hogy a Püspök atyához való eljuttatást ne mellőzzük el. (Levélben elvittem 1963. november 28-án.) 1963. november 28. Ezt a levelet még az előző napokban vittem az Atyához. A Szent Szűz sürgetése olyan volt, hogy szinte azt sem tudtam, hogyan hajtsam végre. Főtisztelendő Atyám! Ne vegye soraimat zaklatásnak, én a kis semmi és senki, csak eszköz vagyok a Szűzanya kezében. Én csak azt teszem, amit Ő mond. Ő a Nagyhatalmú, Ő a sürgető és én az Ő alázatos leánya. Önnek is egész akaratommal engedelmeskedem és megteszem mindazt, amit mond. Én is őrlődöm a Szent Szűz kérése miatt, mely nem szűnik meg lelkemben. Ő sürgeti kérését a Püspök atyához eljuttatni, és hivatkozik arra, hogy ott Szeretetlángja szállást kapott. Mit tehetek én, írom és viszem, vagy küldöm a nővértől a Szent Szűz szavait, úgy, ahogy Ő utasít. Mikor másodszor a Püspök atyánál voltam, azt a tanácsot adta (szó szerint idézem szavait): "Ne akarjon ajtóstul a házba menni, hanem azon legyen, hogy állandó lelkivezetőt keressen magának, aki miután megismerte, úgyis felfigyel majd rendkívüli lelkiállapotára. Ő aztán tudni fogja, mit kell tennie. S ha énhozzám jön, én nem fogok elzárkózni előle." Az Atyának keresnie kellene az alkalmat a Püspök atyával való találkozásra... A Szent Szűz kérése, hogy mielőbb jöjjenek össze... Amit írok, a Szűzanya állandó sürgetésére teszem. Alázatos tisztelettel köszöntöm...

Vigyázz lelked csendjére

1963. október 2.

Az Úr Jézus így szólt:
"Ne engedd, hogy a föld vonzzon magához. Te nyílegyenesen repülsz Felém, a sok kegyelem segítségével, mellyel elhalmozlak. Ezáltal tudsz megmaradni röptödben. Visszaesést nem engedünk, mert kegyelmeim állandó röpülésben tartanak. S közel az idő, csak légy türelmes. Én már alig várom jöttödet. Kislányom, Erzsébetem! Szívemre ölellek, és minden szenvedésedért, melyet megváltó munkámért vállaltál, el nem mondható jutalmat kapsz."


1963. október 9.

A Szűzanya is kért nagyon szelíd szavakkal:
"Kármelita kislányom! Vigyázz lelked csendjére! Semmi neszt be ne engedj, mely lelked csendjét zavarná, mert szavaink úgy fognak továbbra is szólni, ha alázatos, szent áhítattal hallgatsz szavainkra."

A Szent Szűznek ezek a szavai úgy hangzottak lelkemben, mint mikor mi, édesanyák, intjük, óvjuk gyermekeinket aggódó, féltő szeretettel.


1963. október 18.

A virrasztás idején a Szűzanya kezdett velem beszélni, és közben édesanyai Szívének határtalan fájdalmát lelkembe árasztotta, és miközben lelkem megtelt anyai Szívének fájdalmával, Ő tovább beszélt:
"Kislányom, csak egy anya értheti meg lelkem szorongását és fájdalmát. Azért szólok hozzád. Te tudod, mi az aggodalom. Tudom, megértesz. Ó, az Én gyermekeim közül, de sokan elkárhoznak! Roskadok a fájdalomtól, s azért osztom meg veled, hogy ösztökéljen mindjobban a szent ügy megindítására. Anya vagy te is, és Szívem aggodalma a tied is."

Közben anyai fájdalmát növelte lelkemben, s újra kért, ne sajnáljak semmi fáradságot, és ne mellőzzem kérését, mely rajtam keresztül fog megindulni.


1963. október 19. - szombat

Reggel, már az ébredésnél egy megrázó szavával csak ennyit mondott a Szűzanya:
"Menj, gyermekem, siess! Minden perc a lelkek elvesztését jelenti. Menj, gyermekem!" - ismételte újra.

A szentáldozás után is arra kért:
"Ne engedd úrrá lenni magadban a kételkedés ólomsúlyú érzelmeit, mert ez csak gátol terveim keresztülvitelében! Most rövidesen olyan személyekhez fogom az ügyet vezérelni, akik nagymértékben előre lendítik szent ügyemet."

Ezen szavaira még jobban lelkemre nehezedett a kételkedés: Édesanyám, már annyi indítást elfogadtam és kérésednek minden erőmmel eleget tettem, mindez csak kísérlet maradt... Bocsáss meg!... Nem akarok én semmit tenni az én képzeletem szerint. De mivel látjátok, mennyit szenvedek emiatt, fosszatok meg hát teljesen minden gondolattól, és csak azt tudjam gondolni és tenni, amire ti kértek. Ha szabad azt kérnem, tartsátok távol tőlem azt, hogy saját képzelgéseimnek vagyok áldozata...
Míg így tehetetlenül vergődtem, a Szent Szűz csak ennyit mondott:
"Higgy anyai hatalmamban!"
Éreztem tehát, mennem kell az Ő indítására... Tennem kell a Szent Szűz kérését, mely lelkemben, mint vészjósló harang állandóan sürget.


1963. október 22.

Ahogy a szentmiséről hazajöttem és elkezdtem házimunkám végzését, Szent Őrangyalom arra kért, hogy vonuljak el és imádjam a Szentháromságot. Őrangyalom kérésére kis szobámba vonultam, mely a kert végében egy kis házacskában van. A Szentháromság imádása közben itt átélt csodás kegyelmekről nem lehet beszélni, sem írni. Ezt csak átélni lehet. Itt minden emberi szó gyenge. Volt idő, mikor a Szentháromság által átsugárzó kegyelmek átáradását fényességük és megvilágításuk fényénél valamelyest le tudtam írni, de az csak halvány, homállyal fedett ahhoz képest, ahogy ezt most éreznem, átélnem engedik.


1963. október 23-24.

A Szentháromság imádásában elmerülve telt el mind a két nap. S időközben a kételyek oly mértékben zavarták lelkemet, hogy most már úgy éreztem, ez a végsőkig kimerít. Nem tudok szabadulni nyomasztó lelki kínjaimtól, hogy saját képzelgéseimnek vagyok esztelen áldozata. Ki tud ettől megszabadítani? Hiszen ez nem a gonosz kísértése, lelkemben a Sátánt a Szűzanya megvakította már régen. Valóban önmagamtól erednek ezek a küzdelmek? Most éppen nincs alkalmam arra, hogy lelkiatyámhoz menjek, ő bizonyára tisztázni tudná a lelkemben uralkodó kételyek zavargását.

Úgy éreztem, hogy lelkem szédítő magas árbocra kapaszkodik fel, és vagy lesz erőm oda feljutni, vagy zuhanok le a mélybe. De ezt a hosszantartó küzdelmet már nem bírom tovább... Kínlódásom közben is éreztem, hogy a Szentháromságban való elmerülés tartja fenn lelkemet, hogy végképp fel ne adjam a heves küzdelmet, mely csak nem akart szűnni a lelkemben.

Estére járt már az idő, amikor az Úr Jézushoz mentem, hogy ott lelkem megpihenjen... Majd hirtelen a Szeretet Lelke remegő érzéssel töltött el.
Azt kell írnom, hogy a tér és idő érzete megszűnt bennem, és ebben a lelki elragadtatásban az Úr szólalt meg. Hangja rendkívüli erőt árasztott reám, és szavait egészen emberi hangja által adta tudtomra:
"Leányom, a nagy küzdelmek jutalmaként a Szentháromság fokozott mértékben birtokába vette lelkedet. Tetőfokára juttattam most minden emberi erőd megfeszítését. Ne lepődj meg azon, amit és ahogyan most szólok. Hogy megértsed szavaim értelmét, csakis ilyen, általad ismert szavakkal adhatom tudtodra, hogy mind mennyiségben, mind minőségben megfeleltél az isteni követelményeknek."

E szavai lelkemet elképzelhetetlen örömökbe engedték elmerülni, miközben tovább szólt még:
"Ezentúl, mivel a kételyek szorongásától megtisztult a lelked, most már gyakran lesz részed abban, hogy a mennyei Atyához felemelkedj és elmerülj a Szentháromság csodálatos gyönyörűségében. Én most már ritkábban fogok szólni hozzád. A Szentháromságban való gyakori elmerülésed által emelkedik lelked mind nagyobb mértékben Istenhez és időzik a mennyei Atya társaságában. Szenvedéseid értékálló jutalma ez.

Kételyeid helyett most másféle szenvedések ajándékával jutalmazlak meg: Ezentúl nagy harcot kell vívnod állandóan a test követeléseivel, mely lelked magasra törő vágyait igyekszik nagy erővel a földhöz vonzani. Csakis ennek állandó leküzdése és féken tartása által maradhatsz meg a Szeretet Lelkének birtokában. Fáradságos küzdelmeid minden áldozatát a 12 papi személy javára fogom fordítani, kik Anyám Szeretetlángját lesznek hivatva ismertté tenni és elindítani."

Most a Szűzanya kapcsolódott bele, és mérhetetlen szeretetében így szólt:
"Szavaim hitelességét érvényre juttatom lelkedben, kicsi eszközöm. Alázat, áldozat! Ez a kettő elválaszthatatlanul uralja lelkedet. Higgy most már végre anyai hatalmamban, mely hatalommal a Sátánt megvakítom és a világot a kárhozattól megmentem."


1963. október 28.

Este az Úr Jézushoz mentem... Útközben is Benne elmerülve mentem, hogy legalább azt a csendességet jól kihasználjam... Megkérdeztem az Úr Jézust: Imádott Jézusom, a leírt szavak között van-e olyan, ami az én képzelgésemből származik? Mutass rá kérlek, mert ez még nyugtalanít! Ő egyszerre mellém állt, áldott kezét vállamra tette - nem láttam, csak éreznem engedte jelenlétét, mintegy mosolyogva azt mondta:
"Semmi okod arra, hogy ilyesmire gondolj!"
S szavai nyomán jelenlétének érzetét még tovább is fokozta.

Én megyek szíveket keresni!

1963. szeptember 1. - hétfő

Ez a nap a szenvedő papi lelkekért felajánlott böjt. Ahogyan az Üdvözítő kérte tőlem, kenyéren és vízen való böjtöléssel egy szenvedő papi lelket szabadítok ki a tisztítótűzből. A böjt némileg elgyengít, mivel a házimunkámat is a megszokott módon végzem, gyermekeimnek segítek. Munkám végeztével estefelé az Úr Jézushoz mentem. A Benne való elmerülést egy váratlan kellemetlenség zavarta meg. El kellett köszönnöm az Úr Jézustól. Amint hazafelé mentem, így szólt:
"Várlak otthon, mire hazajössz, ott leszek kis szobácskánkban." Igen meghatódtam ezen, s az Ő jelenlétében elfogyasztottam szerény kis vacsorámat, mely csak kenyér volt. Az Úr Jézus ott volt velem, nem láttam, de jelenlétének érzetével bizonyította ezt. A nagy fáradtságom miatt nem tudtam soká fennmaradni, hogy térden állva imádjam Őt. Az Úr Jézus végtelen jósággal és figyelmességgel így szólt:
"Pihenj csak le! Én még egy kissé időzöm nálad. Érezd az Én áldott jelenlétemet és Szívem bánatát, melyet megosztok veled. A mi szívünk együtt dobbanjon!"

Könnyeim megeredtek, a bűneim fölötti bánatot fokozta nagyon. Ki ne könnyezne ennyi jóságra és figyelmességre?
Az áhítatos csendben Ő állt mellettem, és utána elköszönt:
"Pihenj békében! Én megyek szíveket keresni!"

Amint éreztem szent jelenlétének távolodását, utána szóltam zokogó hangon: Hová mégy, imádott Jézusom? Ő bánattal teli hangon válaszolt:
"Csak megyek. Először is a Nekem szentelt lelkeket keresem fel, felkínálom nekik újra és újra kegyelmeimet."


1963. szeptember 2.

Ebéd közben kezembe került a "Vigilia" c. folyóirat. Olvasni kezdtem egy cikket, s az Úr Jézus csendesen megszólalt:
"Tedd el! Elfelejtetted, amire kértelek, hogy mondj le minden szórakoztató olvasmányról? A te életed ez elvonultság, az imádság és áldozat legyen. Avagy nem akarsz igaz kármelita lenni? Ez nagyon fájna Nekem. Nehéz a lemondás? Ne félj, meghálálom neked!"

Szomorúan bántam, amit tettem, és utána gyorsan munkához láttam, miközben imádtam Őt. Amint kimentem a kertbe, a ruhákat teregetni, Ő így szólt:
"Várlak kis szobánkban. Jöjj be egy kicsit Hozzám!"

Amint a kis szobába léptem, abban a pillanatban szent áhítattal töltött el az Ő jelenléte. Rövid imádás után ismét munkához láttam. Az Úr Jézus arra kért:
"Igyekezz és gyere, visszavárlak!"

Visszasiettem és leborultam. Ő elárasztotta lelkemet isteni jelenlétével, és arra kért:
"Csak Engem szeress, csak Nekem szolgálj még jobban! Ugye, ismert szavak ezek előtted? Tudod, mindig azt kérem tőled, amire Szívem legjobban vágyik."


1963. szeptember 12.

Szentgyónásom után nagy kínokkal árasztott el az Úr Jézus, és ezek a szenvedések változtak. Hol azért kellett szenvednem, mert a kételyek szorongattak, hol pedig a Szűzanya kérésére a haldoklók kínlódását és a Sátánnal való küzdelmét kellett elszenvednem. A Szűzanya újra így szólt:

"Látod, kislányom, ha Szívem Szeretetlángja kigyúl a földön, ennek kegyelmi hatása kiárad a haldoklókra is. A Sátán megvakul, és a ti virrasztó imátok segítségével a haldoklók kegyetlen küzdelme a Sátánnal megszűnik, és Szeretetlángom szelíd fényénél a legmegáltalkodottabb bűnös is megtér."

S míg ezeket mondta, szenvedéseim annyira fokozódtak, hogy a fájdalomtól majd összeestem.

Megjegyzés:

"Ha a Szentírás (Mt. 12,31) a Szentlélek elleni bűnökről azt mondja, hogy sem a földön, sem a másvilágon nem bocsáttatnak meg, akkor ennek oka nem a bűnbocsátó hatalom hiányában, hanem a bűnös bűnbánatának hiányában keresendő. Nem a bűn nagysága az, mely a bűnt meg nem bocsáthatóvá teszi, hanem a bűnös megrögzöttsége, bánatának hiánya." (Univ. Prof. Dr. J. Pritz: Dogmatik -Skriptum)

Prof. Dr. Schütz Antal ugyanúgy fejti ki a Szentírás eme idézetét, s egy lépéssel tovább megy: "Az Üdvözítő itt nem azt mondja, hogy a Szentlélek elleni bűnök egyáltalán nem bocsáthatók meg, hanem hogy nehezen nyernek bocsánatot, nehezebben, mint bármely más bűn. Márpedig nem azért, mert a bűnbocsátó hatalom velük szemben kevésbé hatékony, hanem mert mivoltuknál fogva akadékot vetnek a bűnbánó lelkületnek. A Szentlélek elleni bűn ugyanis a megismert hitigazság elleni tusakodás, amelynek nyomában jár a penitenciátlanság. Az ilyen bűnök az Üdvözítő szavai értelmében nagyon nehezen kapnak bocsánatot, nem azért, mert a bűnbocsátó hatalom rájuk nem terjeszkedik ki, hanem azért, mert a bűnbocsátás tényleges elnyerésének alanyi feltételeit hiúsítják meg..." -(Dogmatika, 11. 561)

Szent Jánost idézve (1Jn. 5,16) pedig ezt fűzi hozzá: "Lelkiállapotuk miatt az ilyen bűnösöknél kevés remény van megtérésükre... Egyébként nem tilalmazza (=Szt. János), hogy az ilyenekért imádkozzanak a hívők, csak nem buzdítja rá, minthogy meglehetősen kilátástalannak tartja." (U.o.) Ha már most, adott esetben, egy bűneiben megátalkodott bűnössel szemben Isten kénytelen érvényre juttatni igazságosságát, akkor bölcsessége és mindenhatósága megtalálja az utat és módot, hogyan és mikor vessen véget az ilyen ember hiú és vakmerő terveinek. A halál óráját minden körülményével ugyanis senki sem tervezheti ki magának, és: "Isten nem hagy magával csúfot űzni!" De ettől eltekintve, fenti kifejtés alapján nem állítható a Szentírásról (Mt. 12,31), hogy a meg rögző" bűnösök megtérésének lehetőségét tagadná. Ez reménykeltő megállapítás, mely a Szentírás analóg összehasonlítására épült (Mal. 1,2,3; Oz. 4-14; Jer. 3,12-14, 3.22; Róm. 9), mint pl, Oz. 14,5: "Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, elfordul tőlük haragom!")

Egyébként ki meri magának fenntartani a jogot, hogy valamely bűnösön a megrögzöttség fokát megállapítsa? Ez az ítélet csak Istennek jár ki! Azért helyénvaló az ima és áldozat a megrögzött bűnösökért is, sőt őértük még inkább, mert a "legjobban rászorulnak Isten irgalmára." (Fatimai-ima) Mindezek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a Szűzanyának a megátalkodott bűnösök érdekében adott ígérete nem ellenkezhet a Szentírással. Ha egy bűnös a maga erejéből nem képes bánatot indítani, akkor csak rendkívüli segítő kegyelemmel érheti el ezt. Ilyen -emberileg szólva - reménytelen esetekben a mi hatalmas Szószólónk: az Irgalmasság Anyja még mindig bánatra indíthatja a haldoklót. De ezt a kegyelmet hittel és bizalommal kell kérnünk és az Általa nyújtott "eszközök"-et igénybe vennünk. A csodásérem által történt rendkívüli megtérések, pl. nem beszédes bizonyítékai-e a Szűzanyának a lelkek feletti nagy hatalmának? A zöld skapulárét pedig a Szűzanya kifejezetten a megátalkodott bűnösök megtérése érdekében adta nekünk, s mennyi feltűnő megtérés történt általa! Napjainkban a Szűzanya "új eszköz"-t ad a kezünkbe. Mivel a Sátán vak gyűlölete tetőfokát érte el, s ezt a testben-lélekben legyöngült haldoklókon tombolja ki előszeretettel, azért a Szűzanya is hatványozott fokban árasztja rájuk anyai Szívének irgalmát. Áldozatos virrasztó imánk hatására a Szent Szűz ráirányítja a haldoklóra Szeretetlángja fényét, mely a Sátánt megvakítja. A Sátán szorongattatásaitól megszabadultan, a haldokló új erőre kap, s most már szabadon dönthet végső sorsát illetően.

Az ilyen nagy kegyelmeket azonban ki kell esdenünk. Nem hiába kéri tőlünk a Szűzanya a haldoklók megmentése érdekében áldozatkészségünk legmeggyőzőbb jelét: az éjjeli virrasztást, mert az emberi természetnek ez a tapasztalat szerint nehezebbre esik, mint a kenyéren és vízen való böjtölés. - S nem ok nélkül beszél XII. Piusz pápa "megrendítő titok"-ról, hogy oly sok lélek megmentését a jó Isten a mi imánktól és áldozatunktól teszi függővé. (Mystici corporis kezdetű enciklika)

A Szent Szűz felhívását nem szívlelhetjük meg eléggé. Tudatos-e bennünk az oly sok lélek örök elvesztése feletti nagy felelősségünk? Enyhítsük a Szűzanyának a lelkek elvesztése feletti fájdalmát, csillapítsuk így az Úrnak a lelkek utáni szomját! - A Kiadó.


1963. szeptember 14.

Munkám közben a Szűzanya sürgetett, hogy menjek el és sürgessem szent ügyét. Én annyira zavarban voltam emiatt, és eddig még soha nem érzett ellenállás kezdett gyötörni. Vajon a Szent Szűz hangja-e? Nem az én képzelgésemnek estem-e áldozatául? Ez azért merült fel bennem, mert a két nap előtt történt szentgyónásom után, amikor a lelkiatyámnak átadtam a Szent Szűz újabb kérését, mely szintén sürgető volt, ő azt válaszolta, hogy ne menjek a Püspök atyához, ő majd vállalja a Szent Szűz előtt a felelősséget. Ha a Szűzanyának sürgős, akkor intézkedjék Ő. Továbbá: Várjam meg, ha a Püspök atya a városba jön, akkor szóljak neki. Erre azt válaszoltam lelkiatyámnak: Igen, teljesen alávetem magam mindannak, amit mond, és semmit sem teszek az ő parancsa és engedélye nélkül. A Szűzanya közben tovább sürgetett:
"Menj sürgősen!"

Megkérdeztem: Édesanyám, hová, merre menjek? Kihez? Ő határozott választ adott:
"Menj az esperes atyához, és kérdezd meg őt, tudja-e, mikor jön a Püspök atya?"

Mikor e szavakat meghallottam, zavaromban már azt sem tudtam, hová legyek. Ez nem várt utasítás volt. De még mindig nem tudtam magam elhatározásra bírni. Magamban már előre számoltam az előttem lehetetlen következményekkel, hogy a Püspök atya ilyenkor nem szokott jönni, és mit fog szólni az esperes atya, ha elébe állok kérdésemmel. De a sürgetés sokkal erősebb volt, semhogy ellen tudtam volna neki állni. Abbahagytam házimunkámat, és sietve az atyához mentem, hogy ezt megkérdezzem. Ő nem lepődött meg, így válaszolt: "Igen, hétfőre várjuk sírkő-szentelésre, de még pontos választ nem kaptam." Megkértem, jelezze az időt, ha eljön, beszélni szeretnék vele. Utána eléje térdeltem, kértem őt, áldjon meg, még mielőtt távozom. Ő - mikor áldást kérek - mindig meglepődik, én viszont ezt természetesnek tartom.

Mivel az atya nem jelezte az időt, nagy volt a belső megaláztatásom. Nem tudtam, mire jó ez? Habár az indítás, mely után elmentem, igaznak bizonyult, bennem mégis a kételyek szorongása vett erőt. S ha ez mégsem a Szent Szűz indítása volt? Vagy akkor melyik hatalom késztetett erre?


1963. szeptember 16.

A Szűzanya ismét szólt:
"Kislányom, Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását minden népre és nemzetre kiterjesztem, nemcsak az Anyaszentegyházban élőkre, hanem mindazokra a lelkekre is, akik Szent Fiam áldott keresztjének jelével megjelöltettek."
Utólagos naplóbejegyzés: "a meg nem kereszteltekre is!" (Ezeket a Szűzanya 19-én és 22-én is újra mondta.)


1963. szeptember 24.

Majd újra így szólt: "Szeretetlángom, melyet Szívemből reátok óhajtok árasztani mind nagyobb mértékben, kiterjed a tisztítóhelyen szenvedő lelkekre is. Jegyezd fel jól szavaimat, írd, amit mondok s add át az illetékeseknek: Azok a családok, akik csütörtöki vagy pénteki napon a családjukban az engesztelő imádási órát megtartják, ha a családban meghal valaki, egyetlen szigorú böjti nap után (a család egy tagja részéről megtartva -megjegyzés) a család halottja kiszabadul a tisztítóhelyről." (Ha a kegyelem állapotában hunyt el.)

Az Úr Jézus így szólt:
"Tetszel most Nekem. Kérdezed, miért? Csak iparkodj! Mit mondott az őrangyalod? Fokozd magamban az imádást és hódolatot Isten szent fölsége iránt. Látod, elhatározásod által, hogy óránként tartasz lelkiismeret-vizsgálatot, lelked mindjobban hangolódik az Istenben való elmerülésre és imádásra. Hódolatod is nagymértékben fokozódik Isten szent fölsége iránt. Ez az elhatározásod igen nagy összeszedettséget kíván. De a szeretet előtt nincs lehetetlenség. Erre Én elég példát adtam. Erőszakos természeted megmarad, de ebből a rossz természetedből - ha alárendeled magad isteni kezemnek - Én mesterművet alkotok. Csak hagyd Rám magad úgy, mint a megtaposott szőlővessző, mely az átalakulás után borrá lesz, és ebből lesz Szent Vérem. Te is az Én Szent Véremtől ittasulsz meg, de csak akkor, ha előbb átalakulsz, és mint a must, kitisztulsz. Vagy mint a búza, mely őrletés után lesz csak Szent Testemmé átváltoztatva. Te is csak az őrletés után változol át és lesz istenivé nyomorúságos természeted. Ugye érted? Sokat elmélkedtünk erről együtt. Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, az Bennem marad, és Én őbenne. Akiben Isten van, az istenivé lesz. Kislányom, éld bele magad ebbe a nagy kegyelembe!"