2014. július 6., vasárnap

A következő üzenetet tegnap küldték el nekem,Kui János erdélyi prédikátortól származik,akit Amerikába küldött az Úr szolgálni a magyar testvérek megerősítésére. A látást július 5-én kapta,Amerikában.


"Teljes alázattal szeretném megosztani egy különleges átélésemet, amely nemrég történt. Azzal, amit leírok, nem magamat szeretném kiemelni. Megkérek minden kedves olvasót, hogy ne a személyes vonatkozású dolgokra figyeljen és fektessen hangsúlyt, hanem arra az üzenetre, amelyet az Úr akar üzenni ez által.
2014 Július 5-én kezdődött a történet. Szombat este volt és a vasárnapi Igehirdetésre készültem. Közel éjfél volt, amikor lefeküdtem. Elalvásig imádkoztam, magasztaltam az Urat. Elalvásom után rövid időn belül egy álom kezdődött, mely egyben egy átélés is volt.
Családommal egy városban voltunk, és egy épület előtt haladtunk el. Betekintve az ablakain láttuk, hogy bent egy gyülekezet van. Bementünk és nagy meglepetésünkre két ismerős szolgálattevő testvér szolgált. Míg hallgattuk az Igehirdetést, megjelentek a gyülekezetben némi fekete ruhás, emberhez hasonló lények, akikről tudtuk, hogy nem emberek, hanem démonok. Megfogtak mindünket és elrepítettek, vagy elvittek egy nagyon sötét helyre, mely egy hatalmas pincéhez volt hasonló. Ott leültettek padokra. Olyan sötét volt, hogy nem láttad csak a közvetlen szomszédságodban ülőt. A helységnek csak egy pontjában volt halvány fény.
Tudatában annak, hogy megbékéltem az Úrral és úgy feküdtem le, egyáltalán nem volt félelem bennem, sem családomban. Ebből kifolyólag bátorságom volt megkérdezni a minket elraboló és őrző démont, hogy:
Miért hoztatok ide?
Azt felelte:
Azért, hogy lássátok, hogyan örülnek és ünnepelnek a sátán és az ő angyalai!
Tovább kérdeztem:
Ha már ünneplésről van szó, akkor mi az ünneplés tárgya, témája?
Válaszára nem emlékszem teljesen, olyasmit említett, hogy valaminek 980. évfordulója van… de mindjárt meg fog jelenni maga a sátán és meg fogjátok tudni pontosabban.
Vártunk csendben. A jelenlévőkben igen nagy félelem és rettegés volt. Nemsokára meg is jelent a sátán, karjaiban egy csecsemővel. Ez megdöbbentő volt.
Azt kérdeztem a démontól:
Mi ez, ki ez a csecsemő és miért van nála?
Erre azt felelte:
Ez a sátán egyszülött fia. Egyébként ez az ünneplés egyik tárgya, s most akarja bemutatni.
Ezt a választ hallva, mindannyian értettük, hogy az Antikrisztusról van szó. A démon felé fordulva mondom neki:
Ezek szerint akkor még van 20-30 év, amíg ez a gyerek felnő és a világ urává válik?
Ááá… dehogy, - és nevetett a démon. Emberek, azt gondoljátok, hogy ez a gyermek úgy fog felnőni és fejlődni, mint ti, vagy, ahogy ti elképzelitek? Olyan lassan? A sátán minden erejét és hatalmát neki fogja adni, és az a gyerek, akit ti ma csecsemőként láttok, holnap vagy holnapután már Világ uraként fogják tisztelni az emberek. Olyan rohamosan fog felnőni, ahogyan ti el sem tudjátok képzelni. Az ember el sem tudja gondolni, hogyan lehetséges ez. Természetfeletti módon fog felnőni.
(Míg a démon beszélt, magamban végig tudtam, hogy az Úr ott van velem, csak nem láttam, ezért nem árthattak nekem és nekünk a démonok. Magamban kérdeztem az Úrtól:
Uram, miért engedted meg, hogy elraboljanak a démonok, hiszen a Tiéd vagyok és Veled megbékélten feküdtem le?
Azt felelte az Úr:
Azért, hogy meglásd, hogy sokan testvéreid közül, milyen apró dolgok miatt válhatnak a sátán prédájává.
Az Úr felelete nem volt mindenki számára hallható, akárcsak a Hozzá intézett kérdésem sem. A démonhoz intézett kérdéseim és az azokra kapott válaszok mindenki számára hallhatóak voltak.)
A démon felelete után odafordultam a mellettem és mögöttem ülő emberek felé, bár nem láttam őket a sötétség miatt és azt mondtam nekik:
Emberek! Térjetek meg! Van fogalmatok róla, hogy mit jelent ez?
Síri csend volt, egy válasz sem érkezett. Erre én feleltem helyettük és nekik.
Ez azt jelenti, hogy ELKEZDŐDÖTT A VISSZASZÁMLÁLÁS! TÉRJETEK MEG!
Amely pillanatban ezt mondtam, nagy hirtelenséggel megfordult a sátán, egyenesen rám nézett és odaszólt a démonjainak:
Miért hoztatok ide olyan embert, embereket, akikben nincs semmim? Nem megmondtam nektek, hogy csak olyanokat hozzatok, akikben van valamim?!
Nyilván ez a „VALAMI” bűnre vonatkozik. Ezt mindnyájan értettük, anélkül, hogy valaki magyarázta volna. Egyébként a jelenlévők mind, és kizárólagosan csak „hívők” voltak. Úgymond hitetlen nem volt egy sem közöttünk.
Amikor a sátán reám nézett, tekintetéből egy hatalmas erő kiáradását éreztem, amely le akart nyomni a padról. Megpróbáltam ellenállni, de erősebbnek tűnt nálamnál. Egyedüli védekezési lehetőségnek csak az imát láttam, és hatalmas erőfeszítéssel és hangosan elkezdtem magasztalni az Úr Jézust. Miközben magasztaltam az Urat, kezdtem megerősödni, de nem eléggé, hogy legyőzzem. Odafordultam kislányom és feleségem felé és arra kértem, segítsenek imában:
Gyertek és Imádkozzatok velem együtt, mert ezt a harcot csak együtt tudjuk megnyerni.
Erre azt kérdezte a feleségem:
Jó, de miért imádkozzunk?
Semmi különösért – feleltem, csak magasztaljátok az Úr Jézust, azért amit tett, dicsőítsétek Őt, s meglátjátok, elgyengül az ellenség!
Elkezdtünk együtt imádkozni, és ahogy imádkoztunk, úgy gyengült az ellenség ereje. Míg imádkoztunk, lelki szemeimmel láttam a hátunk mögött az Úr Jézust, lehajtott fejjel szomorúan. Magamban kérdeztem tőle (nem hangosan):
Miért vagy szomorú és miért vagy lehajtott fejjel, és miért nem tudsz segíteni a többieknek is, ill. a többiek miért nem imádkoznak, hogy minél hamarabb szabaduljunk meg innen?
Azt felelte:
Azért, mert mindegyikben van valami, ami a sátáné. Én adtam mindegyiknek erőt, hogy szembeszálljanak az ellenséggel és legyőzzék azt, de nem tudják használni a kapott erőt, mert a sátán záloga (a bűn) bennük van, bármilyen kicsi is legyen az. Még nincs késő, hogy azokat a kicsi dolgokat kivessék, de ha nem teszik meg, akkor véglegesen a sátánéi lesznek. Azért nem imádkoznak, mert nincs erejük imádkozni, mert van bennük valami, ami a sátáné. Ahhoz, hogy az erő, amelyet nekik adtam, működjön, meg kell szabadulniuk a kicsi zálogoktól.
Tovább kérdeztem az Urat magamban (nem hangosan):
Uram, miért csak velem van baja a sátánnak, miért csak engem akar bántani, és a többieket békén hagyja?
Azért, mert van bennük valami, ami a sátáné – mondta az Úr.
Továbbá egyre hangosabban magasztaltuk az Urat. Arra ébredtem fel, hogy hallottam magamat, ahogyan hangosan magasztalom az Urat. Mikor felnyitottam szemem, ránéztem az órára és: 01:17 volt az idő. Felébredésem után szörnyű fájdalmat éreztem az egész testemben, lábamtól a vállamig, minden részem fájt. Nagyon fáradtnak éreztem magam, egyszerre fagytam meg és égtem el. Olyan érzés volt mintha -20 C fokos hidegben lettem volna és +40 fok melegben egyszerre. Hatalmas nyomást éreztem, mintha egész testemmel s minden erőmmel taszítottam volna valamit. Kb. negyed órát még imádkoztam és magasztaltam az Urat, miután arra kértem az Urat, hogy vegye el rólam ezt a fájdalomérzetet és segítsen elaludni és hadd aludjak reggelig békességben. Kérésem utáni pillanatban megszűnt minden fájdalom és 2 percen belül el is aludtam.
Reggel, egy Igével és egy üzenettel ébredtem fel:
Jel. 22,11-12: „A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.”
Az üzenet a következő volt:
Olyan rövid az Úr visszajöveteléig az idő, hogy már nincs idő arra, hogy játszadozzunk a kegyelemmel. Aki nem veszi komolyan a figyelmeztetéseket, és hátat fordít az Úrnak, már nem lesz ideje visszatérni. Szenteljük meg magunkat, és legyünk készen a Vele való találkozásra. Térjetek meg! Elkezdődött a visszaszámlálás!
Mikor reggel elmeséltem a feleségemnek az átélésemet, azt mondta, hogy hallotta, ahogyan éjszaka hangosan imádkoztam álmomban, de nem tudta mi is történt valójában.
Bizonyságom befejezéséül az üzenetet szeretném kihangsúlyozni:
Térjetek meg! Elkezdődött a visszaszámlálás! Az Úr közel!"

2014. július 5., szombat

Ma a deviánsokkal kell foglalkozni

Komoly rendőri készültség van a fővárosban - ma megint az a nap van, amikor nyugati pénzen, civilnek látszó alapítványok hálózatán keresztül több száz homoszexuálist hoznak az országba - valakik, akik mutogatni akarják, hogy a társadalomban negatív devianciák vannak, és azt akarják, hogy mi foglalkozzunk ezekkel a devianciákkal. Ma megint az a nap van, amikor több százan vonulnak az utcákon, férfiként nőnek öltözve, nőként pedig valami felismerhetetlennek. Ők mind azt akarják, hogy a többségi társadalom velük foglalkozzon, - hogy mi velük foglalkozzunk. A fővonalú média megadja nekik ezt a szívességet, mert őket ezért fizetik. A mai napon éppen azért, hogy a deviánsokkal foglalkozzanak és népszerűsítsék őket. A devianciákat ellenzők is velük foglalkoznak - mert deviánsnak lenni még ma is van annyira felháborító, hogy meghaladja az ingerküszöböt és nagyon sokan foglalkoznak ezzel a problémával.
Pedig a devianciák ellen máshogy is lehet küzdeni. Nem kell szétverni a tüntetést, nem kell degenerált buzikról nyilatkozni a médiában a választóknak. Akik ott ma a Budapest Pride nevű felvonuláson megjelennek, ők valamilyen oknál fogva mindannyian azt akarják, hogy az emberek velük foglalkozzanak. Ezért mi nem tesszük meg nekik ezt a szívességet. Nem teszünk közzé fotókat róluk, - mert ők épp ezt akarnák. Látni akarják a saját képeiket a médiában, szerezni akarnak maguknak egy pillanatot, amikor megint mindenki velük foglalkozott. Látni akarják, amint az emberek megbotránkoznak, mert addig is velük foglalkoztak egy pillanatra.
Pártként, médiaként, magánemberként, politikusként, rendőrként jelen körülmények közt a legértelmesebb dolog, amit tehetünk, hogy hátat fordítunk azoknak, akik provokatív dolgokat művelnek és azt akarják, hogy nézzük őket. Ez az egyetlen dolog, ami igazán kifejezi, hogy nem fogadjuk el őket, hogy nem akarjuk látni őket a társadalomban és úgy gondoljuk, hogy amit művelnek, az sérti a közerkölcsöt. Fordítsunk hátat! Minden egyes bekiabálás, verés, tojásdobálás, lenéző tekintet csak megerősíti őket, mert sikeresen elérték, hogy ez egy olyan nap, amikor megint mindenki velük foglalkozott. Aki mindenféleképpen ki akar menni erre a felvonulásra, ellentüntetésre, az semmi egyebet ne tegyen, csak fordítson hátat, mikor oda érnek a felvonulók!
Nem vagyunk hajlandók elfogadni a negatív devianciát, és nézni sem vagyunk hajlandóak. Nem vagyunk hajlandók a provokatív és közerkölcsöt sértő képeiket közzé tenni. Nem vagyunk hajlandók az önmagukat híresnek képzelő deviánsok "coming-out"-jaival foglakozni. Menjenek csak ki. Mi pedig tegyünk azért, hogy semennyi figyelmet ne kapjanak.

http://www.hidfo.net/2014/07/05/ma-deviansokkal-kell-foglalkozni

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Folytassátok az engesztelést a Szent Anna-réten!



Jézus: Gyermekeim, imádkozzatok és folytassátok az engesztelést a Szent Anna-réten! Minden szó, amely elhangzik ajkaitokról ott, eljut Énhozzám és továbbítom Mennyei Atyám felé. Bízzatok Atyám mindenhatóságában, és imáitok ejerében. Amikor minden reménytelennek látszik, akkor fog igazán a kegyelem kibontakozni. Szeretném, ha egészen átadnátok magatokat nekem úgy, ahogyan elődeitek is tették. Legyetek kitartóak, és akkor minden lehetségessé fog válni számotokra!
2014.07.04.           Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/847-folytassatok-az-engesztelest-a-szent-anna-reten

2014. július 4., péntek

Aki szeret ....

Aki szeret, beleérzi magát a másik ember helyébe.
Aki szeret, mindenekelőtt a jót látja az emberekben.
Aki szeret, senkit sem zár ki megbecsüléséből.
Aki szeret, letesz arról, hogy másról rosszat gondoljon és mondjon.
Aki szeret, nem tart haragot.
Aki szeret, törekszik arra, hogy mást megértsen.
Aki szeret, örül a másik szerencséjének.
Aki szeret, annak van ideje a másik számára.
Aki szeret, kész másokat meghallgatni.
Aki szeret, az türelmes.
Aki szeret, nem tér ki annak útjából, aki segítségre szorul.
Aki szeret, kész mindig újra megbocsátani.
Aki szeret, nem ítélkezik.
Aki szeret, nem viszonozza a rosszat rosszal.

Aki szeret, amennyire lehet, elkerüli azt, ami fájdalmat okoz, ami másokat zavar és bosszant.
Aki szeret, tudatában van a közjó iránti felelősségének, és kiveszi részét a közösség feladataiból.
Aki szeret, megvédi a másik szabadságát.
Aki szeret, tiszteli a tekintélyt.
Aki szeret, azt megrendíti a világban létező nyomor.
Aki szeret, magát nem kímélve segíteni törekszik.

Aki szeret, pártját fogja az elhagyatottaknak, szegényeknek és mellőzötteknek.
( Cselekvő Szeretet Agape )
Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm,
az igazi boldogság forrását!
A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra,
hogy feléd közeledjek.
Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat.
Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted,
s ez nekem a boldogság.
Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.
Ámen.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Én Vagyok az Igazság. Fogjátok meg a Kezemet és kövessetek Engem. Minden Élet Tőlem származik.

2014. júl. 3. csütörtök, 16:40
Drága leányom, az ember a saját sorsának irányítója, mert neki Tőlem való Ajándékképpen megadatott a választás szabadsága.
Néhányan a mennyei Királyságom felé vezető ösvényt választották, mely az Én Egyszülött Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül érhető el. Mások meggondolatlanul döntenek. Az emberi adományok miatt, mely magába foglalja az intelligenciát, a tudást és a szabad akaratot, sokan büszkévé válnak. Mások keresik a hazugságokat és a nagy anyagi adományokat, míg végül sürgető vágyuk fontossá válik számukra. Azáltal, hogy ragaszkodnak önző cselekedeteikhez és tetteikhez önmegszállottakká válnak, és mivel mások kárára a maguk önmegvalósítását keresik, a bűnök elkövetésére ítélik magukat, ami rabszolgává teszi őket.
Azzal, hogy elutasítjátok az Örök Élet Ajándékának elfogadását, melyet mindnyájatok számára hozok – akik részesedni fogtok Királyságomban -, ti, drága gyermekeim örökre el fogtok szakadni Tőlem. Azért jövök ebben az időben, hogy közbelépjek, mert a világba való elmerülés minden Irántam való szeretetet megsemmisített a szívetekben. Azért jövök, hogy elhozzam nektek az Igazságot és Királyságom megismerését, és hogy arra a két választási lehetőségre emlékeztesselek benneteket, amelyet kapni fogtok. Az első választási lehetőség: hogy elfogadjátok Irgalmasságom Kezét és egy dicsőséges életet, miáltal az Isteni Élet részesei lesztek Új Királyságomban. A második választási lehetőség: hogy az örök sötétséget választjátok és azon mélység rabszolgájává váltok, ahol a Sátán marad mindörökre.
Oly sokan utasítják el közületek Szeretetemet, azt az ismeretet, amelyet Én Szent Igém által adtam nektek és a figyelmeztetéseket, melyeket próféták továbbítottak. Nehogy azt higgyétek, hogy a mai világ bármiben is különbözik a Föld eddigi időszakától. Az emberiség nem változott. A bűn továbbra is a ti átkotok és csak az ellenséggel való megküzdés által – ami nyomorúságot és bánatot hoz nektek – lesztek képesek elfogadni azt az életet, amelyet számotokra teremtettem.
Most hallgassatok meg, amint az Ígéretemre emlékeztetlek benneteket. Én egy Örök Paradicsomot teremtettem, mely a tietek. Ez, testben és lélekben, Örök Életet fog adni nektek. Vár rátok. Ne tékozoljátok el az örökségeteket.
Ketté fogja szakítani szívemet, ha ezt teszitek, és ti örökké bánni fogjátok döntéseteket.
Halljátok meg most Hívásomat, mert amíg az Igazság felismerése meg nem mozdul bennetek, Én mindenféle jelet, Csodát és Kegyelmet fogok küldeni nektek, hogy felélessze ellankadt szíveteket.
Én Vagyok az Igazság. Fogjátok meg a Kezemet és kövessetek Engem. Minden Élet Tőlem származik.
Örök Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

2014. július 3., csütörtök

Kalifátus, vagy amit akartok

Meglehetősen rég szűnt meg az utolsó kalifátus a világon. Az általánosan helyesen vezetettnek elismert kalifák mint Mohamed utódai az apostolokhoz hasonlatos szellemiséget képviseltek. A kalifa mint cím ennélfogva egy igen komoly, szakrális tartalmat is jelöl, amelyet nem lehetne csak úgy felvenni vagy használni. Az utolsó kalifátus az ottomán birodalom maradéka, az utolsó török uralkodók birodalma volt, habár őket sem ismerte el mindenki kalifának. A meglehetősen militáns török birodalom a katonai erejével képviselte az iszlámot, annak megszűnésével a kalifák korszakának is végleg leáldozott. Kemal Atatürk katonai diktatúrája váltotta ezt a rendszert, és egy radikális iszlámtól elszakadó, tulajdonképpen vallási szempontból liberálisabb vagy inkább materialistább korszak következett a török területeken. Kemal feltűnése hasonlatos a magyar tanácsköztársaság időszakához, honvédő harcaihoz, ahol a nemességnek, a papságnak már nem volt helye, sem szerepe. 
Ha a mai világban egy kalifátus megjelenne, akkor azt mindenképpen és elsődlegesen a szellemi erejéről lehetne felismerni. Az igazság megalkuvás és kompromisszumok nélküli képviseletéről, és a tiszta hitéről, és csak utolsósorban a harciasságáról. A kalifa úgy cselekedne, mint a próféták. Elvetné az emberi hagyományokat, ünnepeket, szokásokat, és visszavezetné az embereket a kinyilatkoztatásokhoz. Ez óriási felháborodást keltene elsősorban a sötétség képviselőinek körében, ezért biztosak lehetnénk abban, hogy az újonnan megjelenő kalifát minden ember őrültnek tartaná, gúnyolódna rajta, és megpróbálná agyonhallgatni, vagy fegyveresen megsemmisíteni. A hiteltelenítési és lejáratási kísérletek elsősorban azokról a helyekről jönnének, ahol a legnagyobb a sötétség, és legáltalánosabb a bűn. Ahol a hazugság az állami média részét képezi és a káromkodás, a fajtalanság előtérbe helyezve, sőt, támogatva van. Ugyanekkor a kalifa a legélesebben éppen a sötétség és a hazugság központjait támadná. Elképzelhetetlen tehát, hogy az USA, Izrael vagy a Vatikán elismerje vagy eltűrje a kalifátust, vagy bármiféle semleges vagy baráti kapcsolatban álljon vele. Elképzelhetetlen az is, hogy az USA, Izrael vagy a Vatikán szövetségi rendszeréhez tartozó bármelyik állam együttműködjön ezzel az állammal. 
A mostani "kalifátus" vezetőjét valamiért pont úgy hívják, mint az első kalifát, Mohamed próféta utódját. Ennek nagyjából olyan üzenete van, mintha valaki a keresztény világban a világias felfogása ellenére mint Szent Péter apostol akarna uralkodni, és minden keresztény vezetőjének tartaná magát. Vagyis tiszta szentségtörés. Az ISIS (az ókori Egyiptomból származó démoni Ízisz-kultuszra utaló név, amelynek lényege a varázslás volt) név és a nyugati érdekeknek megfelelő területszerzések, harci cselekmények, a terror inkább az amerikai Illuminátusok tevékenységére, fokozott CIA aktivitásra utal, semmint az iszlám megerősödésére. A nyugatnak a karizmatikus mozgalmakon belül hamis prófétáik vannak, felekezetenként több is, az iszlámnak úgy tűnik, az atlantisták egy hamis kalifát akarnak eladni, nehogy a térségben valamelyik iszlám állam túlságosan nagy tekintélyre tegyen szert. Valószínűleg ők is tudják, hogy ez nem fog sikerülni, de azért megpróbálják. Érthető módon igen komoly bajba kerülnének, ha egy iszlám hadvezér véletlenül felszabadítaná Al-Quds városát, és az összes atlantista seregnek menekülnie kellene a térségből, a zsidókkal együtt. 
Ennek a nyugati beavatkozásnak van egy olyan oldala is, amilyet az atlantisták Ukrajnában játszottak el. Ez pedig nem más, mint a radikális nemzeti és vallási oldal teljes lejáratása, lehetőleg évtizedekre. Ukrajnában a CIA- és moszad-kiképzők által felkészített, felfegyverzett és vezetett, magukat nemzetieknek gondoló tömegek járatták le magukat, hiteltelenítették évtizedekre a nemzetiszocializmust, amikor az orosz, a nyugati dekadenciával és romlottsággal szembeszálló, ténylegesen nemzeti erőkkel fordultak szembe. Ezzel nyilvánvalóvá is vált, hogy a nyugati álnemzeti körök szellemiségét már hosszú évtizedek óta az atlantista ügynökök és propagandistáik határozzák meg. A megvezetett tömegeket pedig vágóhídra küldik, és lemészároltatják, nehogy a későbbiekben esetleg feleszméljenek. Most fizetik meg az árát a liberális bódulatnak, az erkölcstelenségnek, a hitetlenségnek, ami megakadályozta, hogy felismerjék a számukra már hosszú évek óta előkészített halálos csapdát.
A kalifátus létrehozásának tényleges célja a radikális és harcias iszlám teljes szellemi megsemmisítése, lejáratása hosszú évtizedekre. Emellett a harciasabb felfogású nemzedék kiiktatása várható. Ha valóban hittek volna, mindezt elkerülhették volna.
Tamási Attila

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Hamarosan azt kijelenteni, hogy ti Jézus Krisztust követitek, jogellenessé fog válni

2014. július 2. szerda, 16:40
Drága gyermekek, ha az emberiség tanúja lehetne Fiam Méltóságának, Aki a Mennyei Trónon ül az Örök Atya jobbján, akkor lehajtaná fejét a szégyentől és a bűntudattól.
Az angyalok és a szentek imádják, tisztelik és elhalmozzák szeretettel a Mennyben szeretett Fiamat, Jézus Krisztust. A Földön nagyon kevés tiszteletet mutatnak Neki, Aki szörnyű halált szenvedett, hogy a bűntől megmentse az emberi nemet. Mennyire sír a Mennyország a történelem ezen idején, mivel minden kísérletet megtesznek arra, hogy eltűntessenek minden jelet a Földön, mely mindenhol képviseli Fiamat. Nem elégszenek meg azzal, hogy nyilvánosan száműzzék a kitett Legszentebb Keresztet, hanem, ha kijelentitek, hogy ti Jézus Krisztust követitek, az hamarosan jogellenessé fog válni.
Nagyon kevés toleranciát fognak azon Keresztények felé mutatni, akik hűségesek maradnak az Igéhez és Isten útját követik. Még azok a felszentelt szolgák is, akik azt vallják, hogy Jézus Krisztust szolgálják, túl gyengék lesznek ahhoz, hogy megvédjék a Kereszténységet és hagyni fogják, hogy belekényszerítsék őket eme törvények elfogadásába. Sok esetben a közöttük lévő árulók meg fogják könnyíteni a Kereszt és a Keresztény Igazság eltávolítását. Idővel ők mindannyian egy hamis tant fognak imádni a többi olyan hitfelekezettel együtt, mely nem Istentől származik. Mivel ők a szabad akaratuk által a téves utat fogják választani, ez azt fogja jelenteni, hogy nem lesznek hajlandóak elfogadni Isten Irgalmát és a sötétségre fogják kárhoztatni magukat.
Nektek sohasem szabad bármilyen okból is elárulnotok Fiamat, mert Ő az Igazság Útja, és egyedül Ő hozhat Örök Üdvösséget nektek.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Chrystal Evans Hurst: Biztatás a fájdalomban


„Mindent megalkotott szépen a maga idejében.” Préd 3,11a
Néha fáj.
Én volnék az egyetlen, aki ilyenkor legszívesebben feladná, és behúzódna otthon egy sarokba egy csésze csokoládéval vagy mennyei kávéval, hogy soha ki ne mozduljon onnan?
Néha bizony el akarok bújni. És nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel.
Ugyanakkor a tegnapi nap megint emlékeztetett, hogy bár néha nagyon fájdalmas az élet, szebb napok is vannak, amikor jól esik élni.
Tegnap ugyanis úszásórán a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer.
Elindult a mély víztől, a sekély víz széléig, majd vissza a mélyvíz túlsó partjáig.
Minden anya büszke, ha a gyermeke valami új dolgot sajátít el. De nem minden anyának van lehetősége megtapasztalni azt az örömöt, ami akkor éri, ha gyermeke olyasmit tud véghez vinni, amiről azt hitte, soha nem lesz rá képes.
Kisfiam váll-dystociával született. Beszorult a szülőcsatornába, és emiatt születés közben károsodtak bizonyos mozgató idegszálak a jobb vállában. Hónapokig egyáltalán nem mozdította a jobb karját. Semmi. Nulla. Nichts. Néztem újszülött gyermekemet, ahogy csapkod, kapálózik, nyújtózik fél karjával, mialatt a másik mozdulatlanul hever mellette.
Hatalmas súlyt éreztem a szívemen. Magamat okoltam, bánkódtam, össze voltam törve, mert gyermekem végtagjai nem működtek tökéletesen. Hónapokon át minden nap sírtam. Sírnom kellett, ha belegondoltam, mennyi hátránya származik majd belőle, hogy csak egy ép karja lesz.
Szerettem volna megszabadulni a fájdalomtól.
Haragudtam Istenre, mert hagyta, hogy ez a rossz megtörténjen.
És nekirugaszkodtam, hogy helyrehozzam a dolgot. Időt és pénzt nem kímélve jártunk egyik orvostól és egyik gyógyítótól a másikig, terápiáról terápiára – a lényeg nem változott. Sérült maradt a gyermekem. Egész életére.
De van valami, amit akkor nem tudtam, és amit most szeretnék veletek megosztani: a dolgok átalakulnak.
Fájdalmunk oka után hegesedés marad, a szívfájdalom emléke nem múlik el, de az idő meghozza a gyógyulást.
Tegnap a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer – mindkét karját mozgatva –, és aztán megkérdezte, igazi úszónak számít-e már.
Idővel javulás indult, hála Isten hatalmának és a tehetségnek, mellyel egyes orvosokat megajándékozott.
Nem akarom cukormázba vonni a történetet. A fiam továbbra is sérült, a karja sosem lesz tökéletes. Anyai szívem mindig próbálkozni fog, ám nem tud változtatni ezen a helyzeten.
De tudnotok kell, hogy az idő mégiscsak elhozta a gyógyulást. Ahogy telt az idő, megtanultam, hogy amilyen mélyek a fájdalom szakadékai, ugyanolyan magasak az öröm csúcsai, amiket ebben helyzetben megtapasztalunk. Isten mindent meg tud szépíteni idővel.
Hogy ez hogyan lehetséges?
Úgy, hogy a hozzáállásunkat, a perspektívánkat alakítja át.
Megengedi, hogy azt lássuk, amit ő lát. Megmutatja, hogy ha valami nem tökéletes, nem könnyű, nem nyílegyenes, nem olyan, amilyennek szeretnénk – attól még lehet gyönyörű.
Nem könnyű lecke ez. Neked, vagy valakinek, akit szeretsz, talán testi, lelki, értelmi sérüléssel kell élnie. Minden erőddel azon vagy, hogy jobb legyen, hogy változtass, hogy meg nem történtté tedd – de nem tudod.
Van, ami sosem lesz tökéletes. De idővel Isten leveszi a súlyt, és te boldog leszel. Elveszi a bánatot, és te mosolyogni fogsz.
A fájdalom és bűntudat hegyét, amit megmásztál, csodálatos kilátássá alakítja, ahonnan megláthatod a szépséget, amit neked teremtett.
Állj ellen a késztetésnek, hogy behúzott farokkal a sarokba kucorodj valahányszor bevered a fejed a falba, mert lehet, hogy nemcsak a rossztól bújsz el, hanem a jótól is megfosztod magad, ami a fal túloldalán várna rád.
Isten idővel mindent szépen megalkot. Te csak várakozz. Legyen bátorságod hagyni, hogy teljen az idő, ami a fájdalmat a kibontakozó örömmel köti össze.
Mennyei Atyám, szeretnék mindent helyrehozni. Szeretnék mindent rendbe tenni úgy, ahogy én jónak gondolom. Bevallom, nagyon elkeseredem, ha nem sikerül. Segíts, hogy várakozni tudjak Rád és a Te időzítésedre. Adj bátorságot, hogy bízni tudjak Benned, és higgyem, hogy Te jó vagy akkor is, ha pillanatnyilag nem így érzem. Jézus nevében, Ámen.
Chrystal Evans Hurst: Encouragement for the Hurting
Encouragement for today, 2014.07.03.

2014. július 2., szerda

A Vatikán hivatalosan elismerte az ördögűzők társaságát

Hivatalosan elismerte a Szentszék, a római katolikus egyház legfőbb intézménye a nemzetközi ördögűzők társaságát, amelynek tagjai arra hivatottak, hogy megszabadítsák a híveket az őket kínzó démonoktól.
A L’Osservatore Romano című vatikáni lap kedden számolt be arról, hogy a vatikáni Klérus Kongregációja jóváhagyta a szervezet szabályzatát, és az egyházjog alapján elismerte a csoport működését. A lépés azt jelzi, hogy a római katolikus egyház elfogadja az ördögűzés vitatott gyakorlatát.
Az ördögűzők társaságának világszerte harminc országban mintegy 250 katolikus pap a tagja. A szervezet egyik alapítója Gabriele Amorth atya, aki Róma legfőbb ördögűzőjeként vált ismertté.
A katolikus egyház 1999-ben adott ki egy ördögűzésről szóló, átdolgozott kézikönyvet. Magára a jelenségre 1973-ban hívta fel a nem katolikus közönség figyelmét “Az ördögűző” című amerikai film. Ferenc pápa elődeinél gyakrabban beszél az ördögről, és tavaly kezét egy elmondása szerint négy démontól kínzott férfi fejére tette.
Francesco Bamonte atya, a társaság vezetője elmondta, a Vatikán elismerése nem csupán nekik, hanem az egész egyháznak örömére szolgálhat. “Az ördögűzés egyfajta jótékonykodás, amely a szenvedők javára válik”.

Égi Édesanyánk 2014. július 2-ai üzenete Medjugorje-ből

Mirjana által kapott üzenet:

"Drága gyermekek! Én, mindnyájatok édesanyja, akik itt egybegyűltetek, az egész világ édesanyja, anyai áldásommal áldalak meg benneteket, és arra hívlak, hogy induljatok el az alázat útján. Ez az út vezet Fiam szeretetének megismeréséhez. Fiam mindenható, Ő mindenben jelen van. Ha ti, gyermekeim ezt nem ismeritek fel, akkor lelketekben a sötétség, a vakság uralkodik. Csak az alázat tud meggyógyítani benneteket. Gyermekeim, én mindig alázatosan, bátran és reményben éltem. Tudtam, felismertem azt, hogy Isten bennünk van és mi Istenben. Ugyanezt kérem tőletek is. Azt szeretném, hogy mindannyian velem legyetek az örökkévalóságban, mert a részem vagytok. Segíteni fogok nektek utatokon. Szeretetem palástként fog betakarni benneteket és világosságom apostolaivá tesz titeket - Isten világosságának apostolaivá. A szeretettel, amely az alázatból fakad, világosságot visztek oda, ahol sötétség, vakság uralkodik. Fiamat fogjátok odavinni, aki a világ világossága. Mindig pásztoraitok mellett vagyok, és imádkozom, hogy mindig az alázatosság példaképei legyenek számotokra. Köszönöm nektek."

Franciaországban tilos rendesen felöltözni

A strasbourgi bíróság döntésének értelmében nem jogsértő az a törvény, amelyik tiltja a muszlimok vallásos öltözködését Franciaországban.
Most tekintsünk el attól, hogy a nikáb muszlim viselet (a Korán nem írja elő, hogy pontosan milyen ruhát kell viselni). Gondoljunk arra, hogy a tiltás egy puritán népviseletre vonatkozik, ami kizárja mindenfajta nőiesség hangsúlyozását, eltakarja az egész testet, és nem hagy megmutatni semmit, vagyis esélyt sem ad a magamutogatásnak vagy a kísértésnek. Ha valaki ilyet akar hordani, miért ne hordhatna? Ezek szerint a jelmez viselése is tilos a törvény szerint? Akkor esetleg az álarcosbál is törvénybe ütközik? Miért pont ebbe kellett belekötni? Félreértés ne essék, nem akarunk minden nőre csadort és nikábot adni, de aki hordani akarja, az hordja nyugodtan, nem bánt vele senkit.
Ezzel szemben a természetellenes fajtalankodók magamutogató rángatódzása, meztelenkedése egy felvonuláson valami zenének nevezett hangzavarra elfogadott, államilag védett és reklámozott. Ezt kellene betiltani, és a szélsőségesen erkölcstelen viselkedést, öltözködést büntetni.
Hídfő.net | NikábNikáb
http://www.hidfo.net/2014/07/02/franciaorszagban-tilos-rendesen-feloltozni

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'



A hitetek úgy lesz próbára téve, mint soha ezelőtt

2014. július 1. kedd, 20:20
Drága szeretett leányom, a szeretet, mely azon tanítványaimból árad ki, akik követnek Engem ebben az időben, mindent felölel. A köztetek lángoló fény az, ami fenntartja Szeretetemet, melyet mindenhol érezni lehet, ahol csak tisztelnek Engem. A Szentlélek továbbra is ki lesz árasztva földi Egyházamra, miközben az a megpróbáltatásokkal és gyötrelmekkel küzd, amelyekkel minden nap szembesül.
A sötétség szelleme azonban továbbra is nagy súllyal nehezedik a nemzetekre, miközben a gonosz ügynökei minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy eltöröljék minden Nyomomat, Szavamat és Igaz Egyházamat a Föld színéről. Legyetek biztosak abban, függetlenül attól, hogy milyen nehéz a terhetek, hogy utazásotok minden lépésénél Én veletek Vagyok, mellettetek járok és segítek nektek a csapások leküzdésében. A hitetek úgy lesz próbára téve, mint soha ezelőtt, a bátorságotok talán időről – időre elhagy benneteket, állhatatosságotok a végsőkig próbára lesz téve és az Igazság részetekről történő elfogadása kihívásra kerül. Ki fognak kezdeni veletek, kigúnyolnak és kinevetnek majd benneteket, mindezt pedig azok gonosz tettei fogják okozni, kiket a Sátán használ fel, hogy Ellenem, Jézus Krisztus ellen harcoljanak. De semmi sem fogja Egyházamat – Igaz követőimet – elpusztítani.
Azok, akik engedelmesek maradnak Isten Igéjéhez, mint ahogy az már oly régóta létezik, továbbra is képviselni fognak Engem a Földön. Védelmem láthatatlan burokként fog betakarni benneteket és a hitetek sohasem fog meggyengülni, ha Isten Kardjával harcoltok.
Maradjatok hűek Hozzám és Fényem továbbra is le fog ragyogni az emberi nemre. Ígéretem az, hogy Egyházam sértetlen marad – bár kisebb lesz, mint most –, amíg az Úr Nagy Napja felvirrad.
Jézusotok

2014. július 1., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Ti csakis az Igazságot támogathatjátok, mert Én Vagyok az Igazság. Megtagadván az Igazságot, Engem tagadtok meg.

2014. június 30. hétfő, 23:50
Drága szeretett leányom, nektek, kedves követőim, tudnotok kell, hogy a Pokol kapui sohasem győzedelmeskedhetnek Egyházammal szemben, bár földi Egyházam nagy részét össze fogják zúzni, amint az meg volt jövendölve. De az Igazság sohasem halhat meg. Az Én Igém nem hal meg soha, Tanításaimat sem fogják azok elfelejteni, akik valódi egységben vannak Velem.
Csak azok mondhatják, hogy Egyházam részei, akik hűek maradnak Igémhez. Azok, akik a Szent Evangéliumok bármiféle hamisítását vagy Tanításaim átdolgozását megtapsolják, nem lesznek képesek többé azt állítani, hogy Engem szolgálnak. Amennyiben szent szolgáim egy alternatív tant mernek hirdetni, ahogyan azt az Én Időm előtt Apostolaim és Prófétáim adták az embernek, akkor azonnal ki lesznek zárva.
Figyelmeztetem mindazokat, akik bármit is megölelnek, amit szentnek tekintenek – de amit az emberi kéz alkotott és teremtett – és akik ezt úgy fogadják el, mintha az Enyém lenne, hogy ki foglak dobni benneteket, mert többé már nem nevezhetitek szolgáimnak magatokat. És ha a lelkeket megtévesztésbe vezetitek, akkor a büntetésetek még a ti időtökben fog elkezdődni és még hosszú távon folytatódni fog miután eltávoztatok ebből az életből.
Haragom ismeretlen számotokra, mert még nem tapasztaltátok meg. De tudnotok kell a következőt: Ti, akik el fogtok árulni Engem, már tudjátok, hogy kik vagytok, mert a hitetek már meggyengült. Sokan közületek már elestek és a gyengeségetek a bukásotok lesz. Ti el fogtok Engem árulni, meg fogtok tagadni és ellenségeimet fogjátok megölelni, mert annyira belegabalyodtok az új vallásba – ami a szekuláris humanizmus, mely báránybőrben bújt farkasként jön majd, hogy felfaljon benneteket – hogy Én el leszek felejtve. Becsvágyatok és azon óhajotok, hogy ellenségeim kedvében járjatok, – akik Egyházam ranglétrájának legmagasabb fokára fognak emelkedni – meg fog vakítani benneteket az Igazságra. Ez lesz pusztulásotok oka és azoknak is, akiket súlyos hibába fogtok rángatni.
Amikor Egyházam fejre állítja Tanításaimat, belülről kifelé és visszafele fordítja, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett az idő az antikrisztus számára, hogy a középpontba álljon. Azok, akik a fenevadat imádják, a halálos ítéletüket fogják aláírni és szabad akaratukat, mely Isten Szent Ajándéka, át fogják adni ellenségeimnek. Amint erre az új tanra esküt tesztek, Keresztre feszítésemért lesztek vétkesek és súlyos büntetésben lesz részetek.
Miért – kérdezhetitek – kellene megbüntetni benneteket a magasabb rangúak engedetlenségéért? A válasz egyszerű: Amikor felesküdtök arra, hogy Engem szolgáljatok, akkor abba egyeztek bele, hogy az Igazságot támogatjátok. Ha megszegitek az esküt, mert a jövőbeli ellenségeimnek engedelmeskedtek, akkor nem Én, Jézus Krisztus leszek az, akit szolgálni fogtok.
Ti csakis az Igazságot támogathatjátok, mert Én Vagyok az Igazság. Megtagadván az Igazságot, Engem tagadtok meg. Ha mint Isten szolgái megtagadtok Engem, nem lesztek többé alkalmasak arra, hogy Isten gyermekeit az Örök Üdvösségük elérésére oktassátok.
Jézusotok

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2014. június 1. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Az idő rövid. Most jön a nagy megmérettetés ideje. Megrostálok mindenkit, kivétel nélkül. Igyekezzetek teljesíteni parancsaimat! Ne legyetek képmutatók! Istennek nem lehet hazudni. Én a szívek és a vesék vizsgálója vagyok. Én még a gondolataitokat is ismerem. Hallom minden szavatokat, látom minden cselekedeteteket. 
Gyermekeim! Ne sántikáljatok kétfelé! Én undorodom a képmutatóktól. Az ilyenek közönséges hazudozók, akik nem örökölhetik Isten országát. Nem lehet megfelelni a világnak, és az Istennek. Vagy Engem szolgáltok, úgy, hogy megtartjátok törvényeimet, vagy a sátánt, mert ő a világ fejedelme.
Gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre! Kövessetek Engem a keskeny úton! Engedjetek el mindent, ami a világ, személyeket, tárgyakat, elveket. Ragadjatok meg Engem, és legyetek Hozzám hűségesek! Én maradandó értéket kínálok fel nektek, amit soha nem veszítetek el. Saját Magamat adom nektek a Szentáldozásban. Mossátok tisztára lelketeket a bűnbocsánat szentségében! Jöjjetek Hozzám, Én felüdítelek benneteket. Adjátok át Nekem terheteket, minden gondotokat! Ti csak törődjetek az Én dolgaimmal, a tiétekről Én Magam gondoskodom. Ti csak keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Nem akarom, hogy elsüllyedjetek a földi gondokban! Azt akarom, hogy szárnyaljatok Hozzám! Kösse le gondolataitokat az ima, a Belém vetett bizalom és hit!  Higgyétek, és kérjétek, akkor megkapjátok mindazt, amire szükségetek van! Én gondoskodom rólatok. Hagyatkozzatok Rám, és bízzatok Bennem! Akkor soha nem szégyenültök meg. Én ugyanaz vagyok ma is, Aki megszaporítottam a kenyeret. Én Isten vagyok. Ma is tudok csodákat tenni. Tudjátok, mi akadályoz benne? A ti hitetlenségetek. Minden lehetséges annak, aki hisz. A hittel teli ima hegyeket mozdít, vagyis a lehetetlennek tűnő dolgokat is megoldja. Ha hisztek Bennem, ma is megtapasztalhatjátok azokat a csodákat, amelyeket akkor tettem, amikor a földön éltem. Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Akkor boldogok lesztek. Célt és értelmet kap életetek. Lelkeket fogtok kiragadni a sátán karmaiból. 
Gyermekeim! A földi életetek egy folyamatos harc. A bukott angyalok légiói támadnak minden oldalról benneteket, hogy a kárhozatba, az örök tűzbe taszítsanak. Meneküljetek Hozzám! Csak Én tudlak megmenteni benneteket. Megváltásotok az Én értetek kiontott drága Szent Vérem és kereszthalálom. Kérjétek magatokra, hogy borítsalak be titeket drága Szent Véremmel! Akkor tehetetlen lesz veletek a sátán, mert az Én Vérem a tökéletes védelem. Atyám látja rajtatok e Vért, megenyhül jogos haragja, és irgalmat gyakorol veletek. Fel nem fogjátok, mekkora kincs vagyok a ti számotokra. Én vagyok a ti örök életetek, örök boldogságotok. Ne higgyetek a sátánnak, aki el akar szakítani titeket Tőlem! Nekem higgyetek, Aki keserves kínszenvedésemmel és kereszthalálommal bizonyítottam irántatok való szeretetemet!
Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Egyétek Testemet, és igyátok Véremet! Akkor örök életetek lesz Bennem! Nagy titok ez, mert aki Engem eszik, az eggyé válik Velem, mint vízcsepp a hatalmas óceánban. Többé már nem kettő, hanem egy. Aki Velem egyesül a Szent Színek alatt, az Belém istenül, és már itt a földön örök élete van. 
Gyermekeim! Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még köztetek vagyok. Sajnos nemsokára beteljesedik Dániel próféta jövendölése: eltörlik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot, ami maga a sátán, a bálvány. (Dániel 12,11.) Ti soha ne kövessétek őket! Én gondoskodom. A rejtekben mindig lesznek szent papok, akik bemutatják a Szentmisét. Igaz, hogy sokkal ritkábban, mint most.
Gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok, mikor kell megállnotok ítélőszékem előtt! Tartsátok meg parancsaimat! Váltsátok tettekre tanításomat! Akkor nyugodtak lehettek, mert elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2014. június 3. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az élet rövid. Készüljetek fel arra a másik életre, ami a síron túl van! Ne higgyétek, hogy a test halálával lezárul életetek! Nem. A test ugyan feloszlik, mert porból vétetett, és porrá lesz. De a lelketeket Maga Isten lehelte belétek. Ezért a lelketeknek örök élete van. 
Kicsinyeim! Az örök életre készüljetek! Tartsátok meg Atyám törvényeit! Szeressétek Istent teljes szívetekből, és felebarátaitokat úgy, mint magatokat! Akkor már itt a földön örök életetek van.
Gyermekeim, készüljetek! Az idő közel. Hamarosan beteljesülnek a próféciák. Akkor sokaknak meg kell állni ítélőszékem előtt. Minden itt marad. Ne a földi kincsekben bízzatok, hanem Isten irgalmas szeretetében! Atyám egy csodálatos országot készített mindazoknak, akik szeretik Őt. Ezért azzal foglalkozzatok, ami odafönt van! Teljes szívetekből vágyakozzatok rá, hogy elnyerjétek az örök boldogságot! Atyámat, a teljes Szentháromságot látni színről színre olyan nagy boldogság és béke, amellyel egy egész örökkévalóságon át nem tudtok betelni. Itt a földön senkinek sincs maradandó hazája. Ezt az életet arra kaptátok, hogy megismerjetek Engem, Atyám Igéjét, Aki a mennyből szálltam alá. Szeressétek Istent, úgy, hogy megteszitek, amit parancsol! Hirdessétek Isten Igéjét, tegyetek Rólam tanúságot mindazoknak, akiket elétek vezetek! Ma nagy sötétség borítja be a földet. Számtalan démon és gonosz lélek téveszti meg, és manipulálja az embereket. Hatalmas harc folyik a lelketekért. Ellenfelem, a sátán csatázik értetek, hogy minél több embert taszítson a kárhozatra. 
Drága gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan üzeneteimet, amellyel tanítalak benneteket! Kapaszkodjatok bele irgalmas szeretetembe, és mindenkit vezessetek Hozzám! Beszéljetek Rólam! Buzdítsátok megtérésre az embereket, mert az idő lezárul, és utána már semmit sem tehettek. Az Evangéliumban ezt kértem: éljetek szüntelen készenlétben! Ne egymással legyetek elfoglalva, hanem keressetek Engem a szívetekben! Szólítsatok meg! Adjátok át Nekem a gondjaitokat! Ha bíztok Bennem, csodákat fogtok megtapasztalni. Adjátok át az életeteket Nekem! Én szentekké formállak benneteket. Békét és boldogságot adok a lelketekbe. Célt és értelmet nyer életetek.
Gyermekeim! Hagyjátok magatokat üdvözíteni! Működjetek együtt a kegyelemmel! Aki meghallja szavamat, és igent mond hívásomra, annak megújul Bennem az élete. Új ember lesz, és megtapasztalja Velem a biztonságot. Erre hívlak meg mindnyájatokat. Kövessétek üzeneteimet! Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, semmihez sem fogható végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



2014. június 17. A templomban, rózsafüzér ima alatt a Szűzanya: „Betakarlak mindnyájatokat Isten-Anyai palástommal. Védelmem alatt álltok. Nyissátok meg szíveteket a kegyelem befogadására! Legyetek szentekké!”
2014. június 19. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van. Készüljetek! Nemsokára kiontják Értem véreteket. Hatalmas keresztényüldözés van készülőben. Ellenfelem már mindent előre kitervelt. De ti soha ne féljetek! Veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az Én Véremet kiontották, a tiéteket is ki fogják ontani. Ne féljetek üldözőitektől! Valljatok meg Engem bátran előttük! Aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és szent angyalai előtt. De aki megtagad Engem, azt Én is megtagadom Atyám és szent angyalai előtt. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Akkor bevonultok Velem Atyám házába, és Én a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Bízzatok Bennem a síron túl is, mert az örök életbe a halál által, mint egy küszöb által léphettek be. Kérjétek az ég Urát, hogy állhatatosak legyetek mindhalálig!
Gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre, mekkora árat fizettem a ti üdvösségetekért! Ti se méricskéljetek! Adjátok oda az életeteket Nekem, amiképpen Én is odaadtam értetek! Szeressetek Engem mindenekfölött, amint Én is szerettelek benneteket! Akkor könnyű lesz és édes a végső áldozat, és elnyeritek az örök boldogságot. Az szeret Engem, aki megtartja Atyám törvényeit. Aki odaadja Értem életét, megmenti azt, az örök életre. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt szenved? Mit adhatna cserébe lelkéért? Lelketek örök üdvössége az Én értetek kiontott drága Szent Vérem. Csak úgy üdvözülhettek, ha megteszitek Atyám törvényeit. Minden cselekedetetek, gondolatotok és szavatok fel van írva az Élet Könyvében. Csak a szeretet számít. Éljetek mindig mindenkivel szeretetben, de mindenekfölött Istent szeressétek! Akkor sok lelket mentetek meg az örök életre. Elképzelni sem tudjátok, mennyi lélek vergődik a sátán kelepcéjében. A ti imáitok és szeretetből fakadó jócselekedeteitek révén kiszabadítom őket. Ne fukarkodjatok az áldozatokkal! Fogadjatok el mindent, amit megengedek a lelkek javára! Odaát ezeknek az általatok megmentett lelkeknek fogtok a legjobban örülni. Ezek lesznek a ti kincseitek. Már most ajánljátok fel vértanúságotokat az Én rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve, és könnyei által a szegény bűnösök megmentéséért! Rengeteg lelket fogtok kiragadni a sátán markából. Ne féljetek a haláltól! Én ott is, akkor is veletek leszek. Olyan kegyelmet és bátorságot adok a szívetekbe, hogy Irántam érzett lángoló szeretetetekkel megvettek minden szenvedést, és vágyódni fogtok a vértanúságra, hogy ezáltal is beteljesítsétek rátok vonatkozó örök szent tervemet. 
Gyermekeim! Az óra itt van. Eljött. Készüljetek! Adjátok át az életeteket Nekem! Imádjatok Engem teljes szívetekből, felebarátaitokat pedig úgy szeressétek, ahogy Én szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek! Akkor soha nem látott boldogságban lesz részetek egy egész örökkévalóságon át, mert Isten azoknak készítette az Ő országát, akik Őt szeretik. Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák! Soha ne féljetek! Bízzatok Bennem határtalanul, akkor meg nem szégyenültök. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2014. június 23. Szentmisén, Szentáldozás után Jézus: „Nagyon-nagyon szeretlek. A Véremet ontottam ki érted. Magamat adom neked minden Szentáldozásban. Szeress viszont Engem! Add az életedet Értem!”




2014. június 29. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Éljetek szüntelen készenlétben! Megrostálom a föld lakóit. Számon kérek minden bűnt, minden mulasztást. Ne féljetek, inkább térjetek meg! Ne halogassátok, mert erre már nincs időtök! Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet! Most van itt megtérésetek ideje, amíg még lehetőséget adok rá. Éljetek a kegyelemmel! A halál hirtelen jön. Éljetek halálra készen, mert most olyan események jönnek, hogy egyetlen pillanat alatt sokan meg fogtok halni. Onnan nincs visszaút, akkor már nem tudtok változni. Az idő rövid. Készüljetek! Kérjétek a Szentlelket, hogy adja meg a tisztánlátás kegyelmét! Tartsatok bűnbánatot! Keressetek Engem! Ott vagyok lelketek legbelső szobájában. Szólítsatok meg! Mondjatok el Nekem mindent! Minden gondotokat adjatok át Nekem! Én nagyon-nagyon szeretlek mindnyájatokat, kivétel nélkül. Én minden megbánt bűnt megbocsátok. De jaj annak, aki nem akarja megbánni, azt örök vétek terheli. Ez pedig maga a kárhozat.

Gyermekeim! Készüljetek! Tegyétek meg, amit mondok nektek! Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló, mindent megbocsátó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Apcsel. 19, 20. „..az Úr szava…” Lukács 1, 45. „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

2014. június 30. Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem: „Hőn imádott Megváltó Jézusom! Te, Aki könnyek között így könyörögtél Atyádhoz: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.”
Most én is így könyörgök Hozzád: Jézusom, Te mindent megtehetsz. Ha lehetséges, kérlek, vond vissza a büntetés haragját, mely e világot sújtani fogja, de ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd. Jézusom, kérlek, borítsd be ezt a földgolyót a Te értünk kiontott ártatlan drága Szent Véreddel! Mentsd meg a lelkeket az örök kárhozattól! Indíts minket, akik leborulva imádunk Téged, hogy soha ne vonakodjunk még több áldozatot hozni a lelkekért! A Te értünk átszegzett, megostorozott, töviskoronás, csupa Vér Testedet lássuk mindig magunk előtt a keresztfán! Mily hatalmas volt a Te irántunk való szereteted! Milyen nagy árat fizettél a mi lelkünk üdvösségéért! És az emberek milyen könnyen elprédálják ezt a drága kincset. Igent mondanak a sátánnak, besétálnak csapdájába, aki rabul ejti őket, majd a kárhozatba taszítja. Ó, ha láthatnák, csak egy pillanatra is, milyen fertelmesen rút a sátán, és minden bűn, senki sem állna szóba vele, és nem vétkezne. Ha csak egy pillanatra láthatnánk a mennyet, és Téged, feltámadott, dicsőséges Testedet, semmi áldozatot sem találnánk soknak, hogy elnyerjük, és minél több lelket megmentsünk. De a hit szemével mindezt látjuk. Kérjük Tőled, erősítsd meg hitünket, és óvj meg a gonosztól!

Drága Jézusom! Keresztre feszített Királyom! Őrizz meg bennünket minden bűntől! Boríts be minket értünk kiontott drága Szent Véreddel! Kérünk Téged, üdvözíts minket! Ámen.”

Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan visszajövök megítélni a földet. Készüljetek! Tartsatok bűnbánatot! Gyónjátok meg bűneiteket, hogy hótiszta lélekkel várjátok dicsőséges eljövetelemet! Ha megfogadjátok szavamat, akkor nincs mitől félnetek. Váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ez az életszentség. Ez az üdvösség. hamarosan lezárul ez a korszak. Az emberiség saját magát írtja ki. Csak nagyon kevesen maradnak életben. Ők lesznek a szent gyökér,amely majd az új korban kihajt. Ők már a béke emberei lesznek, mert ezer évre megláncolom a sátánt. Nem tudja többé megkísérteni az embert. Ez lesz az ezer éves béke uralma. Az emberek békében és szeretetben fognak élni.

Gyermekeim! Ez a kor már nagyon közel van. Ezért mondom: készüljetek, mert nagyon sokan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Tegyétek meg Atyám törvényeit, és éljetek szeretetben! Akkor nincs mitől félnetek, és bejöttök Atyám országába.

Gyermekeim! Az idő rövid. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetéseimet, és váltsátok tettekre szavaimat! Készüljetek! Mindent előre megmondtam nektek. Fogadjátok megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid. 12, 22-25. „…ti Sion hegyéhez járultatok,…Jézushoz, a ránk hulló Vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza Azt, Aki hozzátok szól.”

Suzie Eller: Ha úgy érzed, megálltál

„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” Ézs 43,2

Egy kiálló gyökérbe kapaszkodtam, hogy fel tudjak lépni a következő sziklára. Vadul vert a szívem, alig kaptam levegőt.
Barátnőm aggódva fordult hátra: „Jól vagy?”
Hát, igen is meg nem is.
Mikor nekiindultunk, tudtam, hogy nehéz lesz, de gyakran túráztam, nem ez volt az első embert próbáló kapaszkodó az életemben. Nem számoltam viszont azzal, hogy mert nagyon meredeken vezet az út, megterhelőbb lesz az emelkedés.
Kis szünetet tartottam, hogy  a szívritmusom helyre álljon, és a tüdőm ki tudjon tágulni a levegővételre. Várakozás közben magamba szívtam a hatalmas sziklákon alázubogó víz, és a mintegy imádságban a mélység fölé hajló faágak látványát. Többszázéves fák gyökerei segítették az utunkat felfelé.
Igen, nagyon kemény út volt, a vártnál komolyabb erőfeszítéssel járt, de megérte.
Néha így vagyunk a hitünkkel is. Elindultunk az úton, mert közelebb akartunk jutni Jézushoz, de valahogy kiderült, hogy az út nehezebb, mint gondoltuk.
Kifejezetten nehéz.
A kemény időszakokban úgy érezheted, megálltál. Ezek azok a percek, amikre az ellenség vár, hogy lecsapjon rád, és meggyőzzön róla, hogy elbuktál, ez a kísérlet sem sikerült, nem felelsz meg. Mondhatok erről valamit?
A megállás nem jelent leállást.
A megállás azt jelenti, hogy úton vagy, haladsz előre. Volt idő, amikor fel sem fogtad, hogy mozgásban vagy, most meg – annak köszönhetően, amit Isten a szívedben végbevitt – felismered, hogy régi beidegződések, régi gondolatok törnek a felszínre. Tudatában vagy, hogy távolabb érzed magad Istentől.
A leállás ezzel szemben minden mozgás hiánya. A nehéz dolgoktól való félreállás. Feladás.
Mit tegyél hát, ha megálltál?
Örülj annak, hogy ilyen messzire jutottál.
Nézz vissza. Honnan indultál? Hogyan haladtál? Vedd számba, mennyi szépséggel ajándékozott meg eddigi utadon Isten.
Kérj bölcsességet.
Nem kell átlátnod az egész utat. Kérd, hogy tisztán lásd a következő lépést. Azután a következőt. Ígéretet kaptunk rá, hogy megadja a bölcsességet, ha kérjük (Jak 1,5).
Engedd, hogy Isten munkálkodjon benned, mielőtt folytatnád utadat.
A testem jelzett a hegyen, hogy nem kap elég oxigént. Mély levegővételre volt szükségem. Hagynom kellett, hogy lelassuljon a szívverésem. Talán most van itt az ideje, hogy Isten ellásson a továbbhaladáshoz szükséges eszközökkel.
Hívd Istent magadhoz stagnáló állapotodban.
Az Ézs 43,2-ben megígéri Isten, hogy velünk lesz a nehéz időkben. Ez volt az alapigénk: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.”
Mikor pihennem kellett felfelé a kapaszkodón, barátnőm leült mellém. A nehéz percek lehetővé tették, hogy beszélgessünk, mélyüljön a barátságunk.
A te lelassulásod is alkalom lehet a téged mélyen szerető Istennel való együttlétre.
És mi lesz, mikor végre megérkezel?
Mikor felértem, kimerülten hanyatt dőltem a fűbe, és örömömben a karomat is szétvetettem.
Olyan látványban volt részem, amit sosem tapasztalok meg, ha nem teszem meg ezt az utat. Megtanultam, mennyire vagyok képes, és mi lehet segítségemre legközelebb.
Ha úgy érzed, megálltál, ne keseredj el. A megállás érzése nem azonos a leállással. Isten segítségével a megállás csodálatos része lehet az utazásodnak.

Uram, úgy érzem, megálltam, de tudom, hogy hála Neked, nem álltam le. Köszönöm, hogy segítesz, hogy a nehéz időszakokban is Rád találjak. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: When You Feel a Little Stalled
Encouragement for today, 2014.07.01.

2014. június 30., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Sohasem szabad elutasítanotok Istent azok gonosz tettei miatt, akik tévesen azt állítják, hogy Őt szolgálják

2014. június 29. vasárnap, 20:20
Drága szeretett leányom, az olyan ember, aki a vallás mögé bújik, csakhogy rosszat okozzon más vallású embereknek, nem Tőlem származik. Azok a vallások, amelyek gyűlöletet álcáznak és a többi felekezetet leördögözik, nem Isten szolgálják.
Amikor az emberek pajzsként használnak fel Engem, Jézus Krisztust, hogy mögém bújván arra törekedjenek, hogy megöljenek és lemészároljanak másokat, akkor ez a legnagyobb szentségtörés. Azoknak az embereknek, akik hisznek Istenben, tudniuk kell, hogy Ki maga az Isten, hogy mit mondott a világnak és hogy a Tízparancsolat által hogyan utasította gyermekeit, hogy Neki szolgáljanak.
Isten maga a Szeretet. Ő nem néz el semmiféle gyűlöletet. Ha és amikor azt látjátok, hogy az emberek bármilyen okból kifolyólag, a vallás köntösét használják arra, hogy fájdalmat okozzanak másoknak, akkor tudnotok kell, hogy ennek semmi köze az Isten iránti szeretethez. A gyűlölet a Sátántól jön, és szétszórja mérgét a vallási radikálisok között, annak érdekében, hogy az Isten iránti haragját szabadjára engedje. Azáltal, hogy behatol azokba, akiknek torz az értelmezésük arra azzal kapcsolatban, hogy Én Ki Vagyok, sikeresen terjeszti az Isten iránti gyűlöletet. Az emberek majd ezt kérdezik: Hogyan engedheti meg Isten, hogy az Ő Nevében ilyen gonoszság történjék? A válasz: a gonoszt mindig olyan helyeken lehet megtalálni, ahol tisztelik az Istent, mivel a gonosz gondosan felkeresi az ilyen helyeket, hogy szégyent hozzon minden olyan vallásra, amelyek tisztelik Istent. Aztán tettei által az emberek elfordulnak majd Istentől és Őt fogják hibáztatni minden olyan gonosz tettért, amelyet pedig azok követnek el, akik azt állítják, hogy Neki szolgálnak.
A gyűlölet gondosan tudja álcázni magát. Ezt általában úgy mutatják be azok, akik azt állítják, hogy Istent képviselik, mintha az igazságot hozna Isten ellenségeinek. A gyűlölet az „aggodalom hangjának” fog tűnni és annak elítélésének, amit szeretnének, hogy a világ gonosz dolognak higgyen. Isten ellenségei a különböző felekezetek egyházait világszerte ellepték belülről. Az a cél, hogy szégyent hozzanak Örök Atyám Nevére. Eredményeként a világ minden sarkában mély gyanú és az Istenbe vetett bizalom hiánya keletkezett. A természetes feltevés az, hogy Isten ellenségei gonoszságot szítsanak az Ő Nevében és így megsérült az Istenbe vetett hit. Ezért merült a világ a gyűlöletbe, korrupcióba és a háborúkba, hiszen a Sátán terve az, hogy elpusztítson minden olyan vallást, amelyek az Igaz Istent tisztelik. Azoknak, akik ilyen gonoszságot okoznak, nincs szeretet a lelkében.
Sohasem szabad elutasítanotok Istent azok gonosz tettei miatt, akik tévesen azt állítják, hogy Őt szolgálják. Amennyiben ezt teszitek, és ezért eltávolítjátok magatokat Istentől, akkor bedőltök azoknak a hazugságoknak, amelyeket a Sátán le akar nyeletni veletek. Soha ne ítéljetek el másokat a hitük miatt – legyen az jó vagy rossz. Soha ne ítéljétek el Örök Atyámat vagy Engem, Jézus Krisztust, az Ő szeretett Fiát, azokért a bűnökért, melyeket azok követnek el, akik Egyházát szolgálják. Az ember bűnös és mindig az is marad ezen a Földön. A bűn mindig az ember átka lesz, amíg vissza nem jövök. De Istent bűnnel vádolni a legszörnyűbb szentségtörés, mert ez lehetetlen.
Ébredjetek tudatára annak, hogy a Sátán létezik, és hogy ezt a tény gondosan elrejti, annyira megtévesztvén a lelkeket, hogy azok káromolják Istent, mindannak Teremtőjét, ami van, és ami lesz. Hamarosan mindezek a rémtettek véget érnek és minden Dicsőség az Enyém lesz. Nem fog sokáig tartani, amíg a Sátán megsemmisül és az emberiség képes lesz arra, hogy világosan felismerjen Engem annak, Aki Vagyok és azt a Dicsőséges Életet, amit Második Eljövetelemkor fogok hozni.
Nektek ébernek kell maradnotok mindarra, amit az Én Szent Nevemben mutatnak be, mert rá fogtok jönni, hogy nem minden Tőlem származik.
Jézusotok

Szigor Oroszországban

Az orosz rendőrségnél betiltották a rövid szoknyát, miután egyre rövidebb és rövidebb lett. Egy uniformis pedig nem lehet túl szexis. Lássuk, tényleg kilátszott a rendvédelem popója?
Persze mihez képest rövid az orosz rendőrnők szoknyája? Mindenesetre a közvélemény nyomására az orosz belügyminisztérium betiltotta a túl rövid szoknyát és további módosításokat is eszközölt a rendvédelem ruházatának szabályain.
Azzal indokolták a lépést, hogy az első dolog, amit látni egy rendőrön, az az egyenruha, amelynek így tisztának és rendezettnek kell lennie, hogy méltóképpen ellássa a szerv a feladatát. Ezért nagyobb figyelmet fordítanak ezentúl az állomány megjelenésére.
De nem csak a nők szoknyái rövidülnek, hanem a férfiak ingujjai is. Hogy ilyen ne fordulhasson elő többé, naponta ellenőrzik majd, ki mit visel szolgálatban.
Itt egy fénykép, amely állítólag az orosz rendőrnők egy csoportját mutatja – nem csoda hát, hogy ilyen sok a szabálysértés az országban, ki ne akarná, hogy igazoltassák és megmotozzák?

(Forrás: ma.hu)

Az el nem követett hibák által elkövetett hibák


„Úgy tanuljuk meg, hogyan szedjük össze magunkat az esés után, ha elesünk. Akik soha sem engedték meg maguknak, hogy elessenek, valójában elveszítették az egyensúlyukat, noha nem ismerik ezt fel.” (Richard Rohr, Emelkedő zuhanás – az emberélet két felének lelkisége)
Nem az elesés a cél, hanem annak a képességnek a felismerése, hogy fel tudunk állni, miután elestünk. Egyre több olyan szülőt ismerek, akik nem rohannak kezüket-lábukat törve, ha a gyermekeik elesnek. Először furcsálltam, mert azt gondoltam, ilyenkor oda kell szaladni, és megvigasztalni a gyereket. Aztán megfigyeltem a gyerekeket, hogy hogyan reagálnak szüleik viselkedésére. Elesnek, felnéznek, majd amikor azt látják, hogy édesanyjuk, vagy édesapjuk úgy néz rájuk, mintha nem történt volna semmi, mintha ez a világ legtermészetesebb történése lenne, nevetnek egyet, majd felállnak és tovább rohannak. Rájöttem, hogy valóban az a világ legtermészetesebb történése, hogy az ember elesik. Majd ezt követően az, hogy feláll, leporolja magát, és tovább végzi azt, amit eddig is.
Régebben csak olyan szülőket ismertem, akik agyon kényeztették a gyerekeiket, és minden kis gikszert túlreagáltak. A gyerek, miután elesik, és felnéz az édesanyjára vagy az édesapjára, és azt látja, hogy az kétségbe van esve, és rohan kezét lábát törve, hogy megvigasztalja kis porontyát, a gyerek jogosan fogja azt hinni, hogy valami tragédia történt, és most sírnia kell. Nem a szülő alkalmazkodik a gyerekhez, hanem a gyerek alkalmazkodik a szüleihez. Annyira kézenfekvő szabály, mégis épp fordítva neveljük a gyerekeinket. A gyermekem viselkedésem tökéletes lecsapódása. A gyerekbe mélyen beleivódik, hogy elesni nem jó! Elesni tragédia. Ha elestünk, arra az a környezetünk reakciója, hogy sajnálnak és megvigasztalnak. Ha elestünk, felsegítenek. Ha elestünk, azzal rosszat teszünk azoknak, akik „vigyáznak ránk”, magyarán: nem szabad elesni. Gondoljuk csak végig ezt az egész filozófiát az elesés körül, és nem kizárt, hogy megtaláljuk magunkat benne!
Szóval kikerülhetetlen az elesés, és soha nem is az elesés mellett kardoskodtam, és egy szerző sem, aki ezt a mély bölcsességet felfedezte, és akiknél én magam is rádöbbentem erre a egyszerű szabályszerűségre. Nem az az evidencia, hogy az ember nem esik el soha, hanem az a TÉNY, amire mérget vehetsz, hogy el fogsz esni. Semmi nem fog sikerülni elsőre. És EZ NORMÁLIS. Így van rendjén. Az emberek többsége elakad ott, hogy megpróbál nem hibázni. És ha hibázott, elkezdni addig ismételni azt, amiben hibázott, hogy erre pazarolja el az értékes éveit. Végül az élete nem lesz más, mint egy hiba kijavítására tett próbálkozás. Pedig nem a hiba elkerülése, és nem a hiba kijavítása a cél (ami szintén arra tett kísérlet, hogy kikerüljük a hibát, ha másként nem, másodjára…), hanem az a cél, hogy megtanuljunk felállni, ha elestünk. Megtanuljunk felállni úgy, hogy nem sajnáljuk magunkat. Ha fáj, jelezzük. Ha nagyon fáj, sírjunk. Ha nem fáj, menjünk tovább. Mert elesni a világon a legtermészetesebb dolog. Tévedni emberi dolog. Közhely, de mégis! Nem ragadhatunk le ott, hogy most mi lesz, mert elestem. És nem gyökerezhet a földbe a lábunk, hogy mi lesz, ha elesem.
Mennünk kell. Hibázni fogunk. Lesz, ami elsőre sikerül, más dolgok talán soha. És lesznek dolgok, amelyeket úgy tanulunk meg, hogy talán már le is mondtunk arról, hogy egyszer menni fog. De felállunk, és újra megpróbáljuk.
Hadd meséljek el egy példát az életemből. Gyerekkoromban nem voltam egy eleséskerülő gyerek, ez az eleséskerülés inkább húszas éveim első felében jellemezett. Amikor biciklizni tanultam, egyszer nem sikerül bevennem az udvarunkon elég jól a kanyart, és mesébe illően akkorát tanyáztam a falon, aminek egyenesen nekiszáguldottam, hogy visszagondolni is fáj. Nem volt ott senki, megnéztem, egyben vagyok-e, a bicaj egyben van-e, majd újra felültem, és a következő alkalommal már nagyjából sikerül az a kanyar is. Bár nem hiszem, hogy van még egy olyan tevékenység, ami annyi sebet okozott nekem, mint a bicajozás, mégis nagyon, de nagyon szerettem bicajozni és így van ez mind e mai napig.
Azt hiszem, így kellene hozzáállnunk az életünk minden területéhez, és elengedni azt a rögeszménket, hogy lehet elesés nélkül előre jutni. Amit tanulsz, abban hibázol, és mivel mindent tanulás által sajátítunk el, mindenben hibázhatunk. Ami elsőre sikerül, abban talán másodjára hibázunk.
Engedd meg magadnak, hogy eleshess, és amikor elestél, nézd meg, egyben vagy-e, majd élvezd, hogy most azt gyakorolhatod, hogyan kell felállni, és tovább menni. Ez a folyamat az életünk.
(Szikszai Szabolcs, ujragondolo.hu

2014. június 29., vasárnap

A legfontosabb szó a gyereknevelésben


Olyan nagyon sok könyv és cikk jelenik meg arról, hogyan jó, érdemes gyerekeket nevelni. Szerencsére. Mert így van választási lehetőség a szülők előtt, hogy a saját szájízük szerint válasszák ki azt a nevelési szemléletmódot, amiben el szeretnének mélyülni, ami szerint szeretnének a családjukban élni. Mégis azt gondolom, van néhány olyan  univerzális “szabály”, ami minden módszer alapjául szolgál. És ha csak egy szót kéne kiválasztanom, amit minden szülőnek a szívébe súgnék, az az lenne: bízzál.
Bízzál benne, hogy a sok éjszakai virrasztásnak meg lesz az eredménye.
Bízzál benne, hogy a sok együtt olvasott mese eredményeképpen a jó és a rossz mélyen beágyazódik a gyereked személyiségébe.
Bízzál benne, hogy a tomboló dackorszak ellenére, mire nagyobbacska lesz a gyereked, kompromisszumképes lesz.
Bízzál benne, hogy nem a kortárs barátok heccelései, hanem a családban mélyen megalapozott szabályok lesznek a mérvadóak a tinédzserkorban.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, ne a média által sugallt tökéletes testet akarja elérni, hanem szeresse a sajátját, mert ezt a hozzáállást tapasztalta otthon maga körül.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, mikor éhes és mikor nem.
Bízzál benne, hogy tudja a gyereked, mikor fázik, mikor van melege.
Bízzál benne, hogy lehet a gyerekednek akkor is igaza, ha más véleményen van, mint te.
Bízzál beenne, hogy a családban tapasztalt, ki nem mondott mintákat magáévá teszi.
Bízzál benne, hogy a gyereked fejlődési üteme jó – még akkor is, ha más, mint a többieké.
Bízzál benne, hogy rájön, miért érdemes tanulni.
Bízzál benne, hogy minden nehéz időszaknak vége lesz egyszer.
Bízzál a gyerekedben, még akkor is, ha összevesztek.
Bízzál benne, hogy feltárhatod a gyereked előtt az őszinte érzelmeidet.
Bízzál benne, ha a gyereked tárja fel előtted az őszinte érzelmeit.
Bízzál a gyerekedben még akkor is, ha nemet mond.
Bízzál a gyerekedben még akkor is, ha begubózik előtted.
Bízzál benne, hogy ha igazán szüksége van rád, hozzád fog fordulni segítségért.
Bízzál benne, ha a véleményedet kéri.
Bízzál benne akkor is, ha nem kéri a véleményedet és a saját feje után akar menni.
Bízzál a gyereked ítélőképességében.
Bízzál a gyereked ízlésében.
Bízzál a gyereked emberismeretében.
Bízzál a gyereked alkotó energiáiban.
Bízzál a gyereked tehetségében.
Bízzál a gyereked egyedülálló és megismételhetetlen személyiségében.
Bízzál a gyerekedben.
Bízzál saját magadban.
És bízz benne, hogy mindig van holnap, amikor újra próbálkozhatsz.
(Hanula Erika, csupaszivmagazin.hu)

„Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban”

P. Trauner prédikációja SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK ünnepére
Budapest, 2014. június 29. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében
Szeretett testvéreim az Úrban,
„O Roma felix...” – „Ó boldog Róma, melyet két fejedelem avat ma szentté drágalátos vérivel.” (Egy matutinumokon és vecsernyéken imádkozott himnuszból)
Szent Anyánk, az Egyház, folyamatosan aratja le a megváltás gyümölcseit, amikor megünnepli a Pünkösd utáni napokra eső számos főünnepet:
     1. Úrnapja a Legméltóságosabb Oltáriszentség, az isteni szeretet szentsége megalapításának kegyes emlékét idézi, ezt a rendkívüli ajándékot, amit Isten alapított számunkra, hogy az Ő isteni testével és vérével táplálhasson minket.
     2. Jézus Szentséges Szívének ünnepe, amit Úrnap nyolcada utáni pénteken külön ünneppel ülünk meg, és amiről az év minden hónapjának első péntekjén is megemlékezünk, az Isten kedve szerint való szeretet vágyakozására tanít bennünket; az Isteni szeretetre (caritas), mellyel az Urunk által megígért mennyei életet várjuk: „caritas non deficit” –, arra a szeretetre, ami alapvetően ugyanolyan lesz a mennyben is, mint amilyen most keresztény szívünkben! Csak itt lent a földön még tökéletlen, de a mennyben tökéletes lesz. „Quis sic amantem non redamet?” – „Ki ne szeretné Őt, aki annyira szeretett minket?”
     3. Keresztelő Szent János születésnapjának ünnepe: Keresztelő Szent János az egyetlen szent, akinek földi születésnapját is megünnepli az Egyház Urunk Jézus Krisztus és a Boldogságos Szűzanya születésnapján kívül. (Halálát, lefejezését augusztus 29-én ünnepeljük.) Ennek oka, hogy Keresztelő Szent János élete és küldetése nagyon bensőséges kapcsolatban van Urunk Jézus Krisztus küldetésével: ő a Messiás hírnöke, előfutára.
     4. Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ünnepe (július 1.) arra emlékeztet bennünket, hogy „nagy áron vétettünk meg” (1 Pét, 1 Kor) a bűn rabszolgaságából és a pokol örök büntetéséből. A lelkünkért adott égi kincs kizárólag haldokló Urunk átdöfött oldalából származik.
Mindezen ünnepeket Szent Péter és Pál apostolok, azaz az apostolok két fejedelmének ünnepe köti össze – amit Isten gondviselésének hála ma ünneplünk. Azért van ez így, mert az Egyház az az intézmény, amire Krisztus a kinyilatkoztatását, a hitletéteményt bízta, és egyúttal mennyei királyságának kulcsait is! Ezért nincs üdvösség az Urunk Jézus Krisztus által alapított Egyházon, az egy, szent, katolikus, apostoli és római Egyházon kívül.
     Ma olyan emberek (úgynevezett „teológusok”) vesznek körül bennünket, akik azt mondják, hogy az Egyház „láthatósága” a legfőbb kérdés: azt mondják, hogy lehetetlen, hogy az Egyháznak nélkülöznie kelljen a püspöki hierarchiát és a pápát, mert akkor az Egyház többé már nem lenne „látható”. – Ez óriási tévedés, és nagyon súlyos következményekkel járó hiba. Mert az Egyház láthatóságát valójában ezek a tulajdonságok alkotják: egység, szentség, apostoliság és katolikusság (és rómaiság). Ezek a kritériumok azok, amik alapján a Krisztus által alapított Egyházat minden jóakaratú ember felismerheti.
     A Hiszekegyben nem ezt mondjuk: „Hiszek a látható Egyházban”, hanem azt, hogy „Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban”!
A mostani válság egyik legfontosabb figyelmeztetése, hogy nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy mit is jelentenek a különböző emberek által használt szavak. Gyakran nem jelentenek semmit, értelmetlenek, és félrevezetnek bennünket a hit megértésében.
Az Egyház – egyéb tulajdonságai mellett – apostoli.
     Erős talajra, örökkévaló alapra alapították: az apostolokra, akik között Szent Péter és Pál „fejedelmek”, tehát vezérek, a legfontosabb apostolok. Miért? Mert Szent Péter Krisztus személyes képviselője („Tu es Petrus...”), és az ő utódai Róma püspökeként egyetemes joghatósággal rendelkeznek, ők Krisztus Helytartói. Szent Pál a „népek apostola”, ő különleges módon választatott ki, a többi apostol után, Krisztus mennybemenetele után. Saul eredetileg buzgó zsidó, farizeus, Gamaliel tanítványa volt, a törvény doktora; mielőtt Isten kegyelméből Pál lett. Ő arra kapott különleges hivatást, hogy mindenki számára világossá tegye, hogy Krisztus által nem csak a zsidók nyerték el a megváltást, hanem az összes többi nemzet is. (A „pogány népek”, azaz a nem zsidók is.) A zsidók számára ennek megértése és elfogadása nagy nehézséget jelentett, és Szent Pál összes állhatatosságára szükség volt ahhoz, hogy meggyőzze őket Isten akaratáról.
Az Egyház apostoli.
     Ez azt is jelenti, hogy Urunk az egész hitletéteményt az apostolokon keresztül, és csakis rajtuk keresztül adta a világnak. Az ő feladatuk volt, hogy a Szentlélek segítségével az igazságot továbbadják az utódaiknak, és így tovább – amit ők hűen meg is tettek.
     Az apostoloknak általános joghatóságuk volt: akármerre jártak igét hirdetni, mindenhol megalapították a helyi egyházat. De csak Szent Péter római utódai (Szent Péter először Antióchia püspöke volt, és csak később lett Róma püspöke) örökölték az általános joghatóságot. A többi apostol utódai csak az Egyház egy részét vezették, Róma püspökétől, azaz a pápától függve.
     Minden apostol ugyan Krisztus tanításának megfelelően; de saját módján ünnepelte a liturgiát, mégis, az összes rítus közül a Szent Péter által Rómában ünnepelt rítus vált uralkodóvá az Egyházban. (Manapság nagyjából 16 katolikus rítus létezik.)
Teljesen nyilvánvaló, hogy az Egyház négy ismertetőjegye (hogy egy, szent, katolikus és apostoli) szoros kapcsolatban áll egymással. Első helyen a tanítói tekintély áll („tanítsatok minden nemzeteket”), és ezt nem lehet elválasztani a megszentelő és kormányzó hatalomtól („megkeresztelvén őket…; tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek”).
Micsoda egy püspök? Micsoda egy pápa?
     – Ők mind az apostolok törvényes utódai, ha érvényesen lettek püspökké szentelve. (Pápai vagy bíborosi „felszentelés” nincs; a szentségek szempontjából nézve a pápa is „csak” püspök, Róma püspöke.)
     – Ők a tanítók, akik garantálják a hit sértetlenségét, ami nélkül lehetetlen Istennek kedvére tenni. (Vö. Zsid 6) A hit ezen továbbadása az Egyház és püspökeinek első számú előjoga. Az igaz hit oktatása nélkül minden más semmis; vele együtt viszont minden elnyeri megszentelő értelmét: a papi hatalmat ily módon gyakorolják gyümölcsözően. Ekkor jogosan gyakorolja a kormányzó hatalmat (a szó szoros értelmében vett tekintélyt), mert az Egyház emberekkel dolgozik, akik társas lények, és szükségük van arra, hogy feletteseik kormányozzák és vezessék őket, akiknek szintén vannak feletteseik. (Ha valakit az igazi Egyházon kívül keresztelnek meg, akkor megkapja ugyan a szentséget és a keresztség jelét, de nem részesül a szentség kegyelmében.)
Mindennek csak ebben a teológiai sorrendben van értelme. Mivel ma olyan világban élünk, ami mindent a feje tetejére állít, ügyelnünk kell rá, hogy tisztázzuk a gondolatainkat, főleg, ha az Egyház tanításáról, teológiáról van szó. A teológia alapját pedig a filozófia képezi, ami a bölcsesség szeretete – azaz az igazságnak megfelelő gondolkodásmód.
     Az Egyházat Krisztus az apostolok szilárd talapzatára alapította. Megkapták a hitletéteményt a bátor, de még gyenge szívükbe. Ahogy megerősítette őket a Szentlélek eljövetele, aki eszükbe juttatott mindent, amit Krisztus korábban tanított nekik, hirdetni és védelmezni kezdték a kinyilatkoztatott igazságot, Isten szavát, rendületlenül, egészen a vértanúságig. A lelki kincseket az utódaikra hagyományozták, és ezáltal nekünk is megvan a lehetőségünk arra, hogy Isten méltó gyermekei lehessünk az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. A szent apostolok iránti rajongásunknak minden nap erősödnie kell, hogy végül olyan erős legyen, amilyen erős volt a katolikusok szívében az idők folyamán mindig is. Egyedül az apostolokon keresztül kaptuk mindenünket, amink van; ők – a Boldogságos Szűz Mária által megerősítve és vezetve – alapították meg az Egyházat az egész világon.
     Tartsuk meg híven, amit átadtak nekünk.
Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Apostolok Királynője, könyörögj érettünk.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

A prédikáció egy előadásra támaszkodik, melynek kijelentései összefoglalva így hangzanak:
Krisztus az Egyházat az apostolokra alapozva alapította meg.
Senki nem fektethet le a már lefektetettől eltérő, új alapot.
A valódi Egyház
     – Egy (a hitben, a liturgiában, a monarchikus hierarchiában);
     – Szent (a tanításában és törvényeiben, az alapítójában és tagjaiban);
     – Katolikus (azaz, egyetemes, arra hívatott, hogy az egész világon elterjedjen, megfelelő arra, hogy minden nemzetből és nyelvből tagjai legyenek);
     – Apostoli (lásd alább) és
     – Római – ez az ötödik „jegy” a 19. századi dogmatikai tanítások (pápai tévedhetetlenség, I. Vatikáni Zsinat) hatására vált egyre világosabbá.
A katolikus Egyházon kívül nincs üdvösség.
Az apostolok kapták meg a Kinyilatkoztatás teljességét (a hitletéteményt), és a mennyország kulcsait.
Szent Péter az Egyház központját Rómába helyezte. (Először Antióchia püspöke volt.) Utódai a pápák, Krisztus Helytartói, akiknek általános joghatóságuk van az egész Egyházban (tanítói, megszentelő és kormányzó hatalom), és szigorúan monarchikus módon kormányoznak.
Az apostolok többi utódjának (a püspököknek) csak korlátozott hatalmuk van az Egyház felett, Krisztus Helytartójának akaratától függően. Az ő kormányzásuk is monarchikus, az isteni törvény szerint.
Az egyház hármas hatalmának határozott és szükségszerű sorrendje van:
     – Az első a tanító tekintély (mert csak a kinyilatkoztatott Igazság megismerése és elfogadása teremti meg a kapcsolatot Isten és a lelkek között, a hit erénye által);
     – Ezt követi a megszentelő hatalom (mert természetfeletti céljainkat nem érhetjük el természetfeletti eszközök nélkül, pl. a szentségek, a szentmiseáldozat, imádság és önsanyargatás);
     – Az utolsó a kormányzó hatalom (mert az embernek társadalmi struktúrákban kell élnie, és ezért szükség van szabályokra, törvényekre, parancsokra).
     Krisztus mondta: „Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén őket (az Atyának, a Fiúnak, a Szentlélek nevében..); tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek.”
Nyilvánvaló, hogy ha az első hatalom hiányzik, akkor a többit sem lehet semmiképpen jogosan gyakorolni. A katolikus Egyházban a tekintély mindig is az igaz hit tanításától függ, és attól is kell függenie. Különben leválasztódna magáról az igazság és a kegyelem forrásáról.
Ahogy Mária, Isten Szűz Anyja a születő Egyházat vezette és megerősítette, ugyanúgy meg tud és meg is fog tartani bennünket a jelen kor zűrzavarában és súlyos veszélyei közepette is.

http://katolikus-honlap.hu/1402/trauner.htm