„Mindent megalkotott szépen a maga idejében.” Préd 3,11a
Néha fáj.
Én volnék az egyetlen, aki ilyenkor legszívesebben feladná, és
behúzódna otthon egy sarokba egy csésze csokoládéval vagy mennyei
kávéval, hogy soha ki ne mozduljon onnan?
Néha bizony el akarok bújni. És nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel.
Ugyanakkor a tegnapi nap megint emlékeztetett, hogy bár néha nagyon
fájdalmas az élet, szebb napok is vannak, amikor jól esik élni.
Tegnap ugyanis úszásórán a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer.
Elindult a mély víztől, a sekély víz széléig, majd vissza a mélyvíz túlsó partjáig.
Minden anya büszke, ha a gyermeke valami új dolgot sajátít el. De
nem minden anyának van lehetősége megtapasztalni azt az örömöt, ami
akkor éri, ha gyermeke olyasmit tud véghez vinni, amiről azt hitte, soha
nem lesz rá képes.
Kisfiam váll-dystociával született.
Beszorult a szülőcsatornába, és emiatt születés közben károsodtak
bizonyos mozgató idegszálak a jobb vállában. Hónapokig egyáltalán nem
mozdította a jobb karját. Semmi. Nulla. Nichts. Néztem újszülött
gyermekemet, ahogy csapkod, kapálózik, nyújtózik fél karjával, mialatt a
másik mozdulatlanul hever mellette.
Hatalmas súlyt éreztem a
szívemen. Magamat okoltam, bánkódtam, össze voltam törve, mert
gyermekem végtagjai nem működtek tökéletesen. Hónapokon át minden nap
sírtam. Sírnom kellett, ha belegondoltam, mennyi hátránya származik majd
belőle, hogy csak egy ép karja lesz.
Szerettem volna megszabadulni a fájdalomtól.
Haragudtam Istenre, mert hagyta, hogy ez a rossz megtörténjen.
És nekirugaszkodtam, hogy helyrehozzam a dolgot. Időt és pénzt nem
kímélve jártunk egyik orvostól és egyik gyógyítótól a másikig,
terápiáról terápiára – a lényeg nem változott. Sérült maradt a
gyermekem. Egész életére.
De van valami, amit akkor nem tudtam, és amit most szeretnék veletek megosztani: a dolgok átalakulnak.
Fájdalmunk oka után hegesedés marad, a szívfájdalom emléke nem múlik el, de az idő meghozza a gyógyulást.
Tegnap a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer – mindkét karját mozgatva –, és aztán megkérdezte, igazi úszónak számít-e már.
Idővel javulás indult, hála Isten hatalmának és a tehetségnek, mellyel egyes orvosokat megajándékozott.
Nem akarom cukormázba vonni a történetet. A fiam továbbra is
sérült, a karja sosem lesz tökéletes. Anyai szívem mindig próbálkozni
fog, ám nem tud változtatni ezen a helyzeten.
De tudnotok
kell, hogy az idő mégiscsak elhozta a gyógyulást. Ahogy telt az idő,
megtanultam, hogy amilyen mélyek a fájdalom szakadékai, ugyanolyan
magasak az öröm csúcsai, amiket ebben helyzetben megtapasztalunk. Isten
mindent meg tud szépíteni idővel.
Hogy ez hogyan lehetséges?
Úgy, hogy a hozzáállásunkat, a perspektívánkat alakítja át.
Megengedi, hogy azt lássuk, amit ő lát. Megmutatja, hogy ha valami
nem tökéletes, nem könnyű, nem nyílegyenes, nem olyan, amilyennek
szeretnénk – attól még lehet gyönyörű.
Nem könnyű lecke ez.
Neked, vagy valakinek, akit szeretsz, talán testi, lelki, értelmi
sérüléssel kell élnie. Minden erőddel azon vagy, hogy jobb legyen, hogy
változtass, hogy meg nem történtté tedd – de nem tudod.
Van,
ami sosem lesz tökéletes. De idővel Isten leveszi a súlyt, és te boldog
leszel. Elveszi a bánatot, és te mosolyogni fogsz.
A fájdalom
és bűntudat hegyét, amit megmásztál, csodálatos kilátássá alakítja,
ahonnan megláthatod a szépséget, amit neked teremtett.
Állj
ellen a késztetésnek, hogy behúzott farokkal a sarokba kucorodj
valahányszor bevered a fejed a falba, mert lehet, hogy nemcsak a
rossztól bújsz el, hanem a jótól is megfosztod magad, ami a fal
túloldalán várna rád.
Isten idővel mindent szépen megalkot.
Te csak várakozz. Legyen bátorságod hagyni, hogy teljen az idő, ami a
fájdalmat a kibontakozó örömmel köti össze.
Mennyei Atyám, szeretnék mindent helyrehozni. Szeretnék mindent rendbe
tenni úgy, ahogy én jónak gondolom. Bevallom, nagyon elkeseredem, ha nem
sikerül. Segíts, hogy várakozni tudjak Rád és a Te időzítésedre. Adj
bátorságot, hogy bízni tudjak Benned, és higgyem, hogy Te jó vagy akkor
is, ha pillanatnyilag nem így érzem. Jézus nevében, Ámen.
Chrystal Evans Hurst: Encouragement for the Hurting
Encouragement for today, 2014.07.03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése