2014. július 3., csütörtök

Chrystal Evans Hurst: Biztatás a fájdalomban


„Mindent megalkotott szépen a maga idejében.” Préd 3,11a
Néha fáj.
Én volnék az egyetlen, aki ilyenkor legszívesebben feladná, és behúzódna otthon egy sarokba egy csésze csokoládéval vagy mennyei kávéval, hogy soha ki ne mozduljon onnan?
Néha bizony el akarok bújni. És nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel.
Ugyanakkor a tegnapi nap megint emlékeztetett, hogy bár néha nagyon fájdalmas az élet, szebb napok is vannak, amikor jól esik élni.
Tegnap ugyanis úszásórán a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer.
Elindult a mély víztől, a sekély víz széléig, majd vissza a mélyvíz túlsó partjáig.
Minden anya büszke, ha a gyermeke valami új dolgot sajátít el. De nem minden anyának van lehetősége megtapasztalni azt az örömöt, ami akkor éri, ha gyermeke olyasmit tud véghez vinni, amiről azt hitte, soha nem lesz rá képes.
Kisfiam váll-dystociával született. Beszorult a szülőcsatornába, és emiatt születés közben károsodtak bizonyos mozgató idegszálak a jobb vállában. Hónapokig egyáltalán nem mozdította a jobb karját. Semmi. Nulla. Nichts. Néztem újszülött gyermekemet, ahogy csapkod, kapálózik, nyújtózik fél karjával, mialatt a másik mozdulatlanul hever mellette.
Hatalmas súlyt éreztem a szívemen. Magamat okoltam, bánkódtam, össze voltam törve, mert gyermekem végtagjai nem működtek tökéletesen. Hónapokon át minden nap sírtam. Sírnom kellett, ha belegondoltam, mennyi hátránya származik majd belőle, hogy csak egy ép karja lesz.
Szerettem volna megszabadulni a fájdalomtól.
Haragudtam Istenre, mert hagyta, hogy ez a rossz megtörténjen.
És nekirugaszkodtam, hogy helyrehozzam a dolgot. Időt és pénzt nem kímélve jártunk egyik orvostól és egyik gyógyítótól a másikig, terápiáról terápiára – a lényeg nem változott. Sérült maradt a gyermekem. Egész életére.
De van valami, amit akkor nem tudtam, és amit most szeretnék veletek megosztani: a dolgok átalakulnak.
Fájdalmunk oka után hegesedés marad, a szívfájdalom emléke nem múlik el, de az idő meghozza a gyógyulást.
Tegnap a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer – mindkét karját mozgatva –, és aztán megkérdezte, igazi úszónak számít-e már.
Idővel javulás indult, hála Isten hatalmának és a tehetségnek, mellyel egyes orvosokat megajándékozott.
Nem akarom cukormázba vonni a történetet. A fiam továbbra is sérült, a karja sosem lesz tökéletes. Anyai szívem mindig próbálkozni fog, ám nem tud változtatni ezen a helyzeten.
De tudnotok kell, hogy az idő mégiscsak elhozta a gyógyulást. Ahogy telt az idő, megtanultam, hogy amilyen mélyek a fájdalom szakadékai, ugyanolyan magasak az öröm csúcsai, amiket ebben helyzetben megtapasztalunk. Isten mindent meg tud szépíteni idővel.
Hogy ez hogyan lehetséges?
Úgy, hogy a hozzáállásunkat, a perspektívánkat alakítja át.
Megengedi, hogy azt lássuk, amit ő lát. Megmutatja, hogy ha valami nem tökéletes, nem könnyű, nem nyílegyenes, nem olyan, amilyennek szeretnénk – attól még lehet gyönyörű.
Nem könnyű lecke ez. Neked, vagy valakinek, akit szeretsz, talán testi, lelki, értelmi sérüléssel kell élnie. Minden erőddel azon vagy, hogy jobb legyen, hogy változtass, hogy meg nem történtté tedd – de nem tudod.
Van, ami sosem lesz tökéletes. De idővel Isten leveszi a súlyt, és te boldog leszel. Elveszi a bánatot, és te mosolyogni fogsz.
A fájdalom és bűntudat hegyét, amit megmásztál, csodálatos kilátássá alakítja, ahonnan megláthatod a szépséget, amit neked teremtett.
Állj ellen a késztetésnek, hogy behúzott farokkal a sarokba kucorodj valahányszor bevered a fejed a falba, mert lehet, hogy nemcsak a rossztól bújsz el, hanem a jótól is megfosztod magad, ami a fal túloldalán várna rád.
Isten idővel mindent szépen megalkot. Te csak várakozz. Legyen bátorságod hagyni, hogy teljen az idő, ami a fájdalmat a kibontakozó örömmel köti össze.
Mennyei Atyám, szeretnék mindent helyrehozni. Szeretnék mindent rendbe tenni úgy, ahogy én jónak gondolom. Bevallom, nagyon elkeseredem, ha nem sikerül. Segíts, hogy várakozni tudjak Rád és a Te időzítésedre. Adj bátorságot, hogy bízni tudjak Benned, és higgyem, hogy Te jó vagy akkor is, ha pillanatnyilag nem így érzem. Jézus nevében, Ámen.
Chrystal Evans Hurst: Encouragement for the Hurting
Encouragement for today, 2014.07.03.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése