„Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban”

P. Trauner prédikációja SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK ünnepére
Budapest, 2014. június 29. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében

Szeretett testvéreim az Úrban,

„O Roma felix...” – „Ó boldog Róma, melyet két fejedelem avat ma szentté drágalátos vérivel.” (Egy matutinumokon és vecsernyéken imádkozott himnuszból)

Szent Anyánk, az Egyház, folyamatosan aratja le a megváltás gyümölcseit, amikor megünnepli a Pünkösd utáni napokra eső számos főünnepet:
     1. Úrnapja a Legméltóságosabb Oltáriszentség, az isteni szeretet szentsége megalapításának kegyes emlékét idézi, ezt a rendkívüli ajándékot, amit Isten alapított számunkra, hogy az Ő isteni testével és vérével táplálhasson minket.
     2. Jézus Szentséges Szívének ünnepe, amit Úrnap nyolcada utáni pénteken külön ünneppel ülünk meg, és amiről az év minden hónapjának első péntekjén is megemlékezünk, az Isten kedve szerint való szeretet vágyakozására tanít bennünket; az Isteni szeretetre (caritas), mellyel az Urunk által megígért mennyei életet várjuk: „caritas non deficit” –, arra a szeretetre, ami alapvetően ugyanolyan lesz a mennyben is, mint amilyen most keresztény szívünkben! Csak itt lent a földön még tökéletlen, de a mennyben tökéletes lesz. „Quis sic amantem non redamet?” – „Ki ne szeretné Őt, aki annyira szeretett minket?”
     3. Keresztelő Szent János születésnapjának ünnepe: Keresztelő Szent János az egyetlen szent, akinek földi születésnapját is megünnepli az Egyház Urunk Jézus Krisztus és a Boldogságos Szűzanya születésnapján kívül. (Halálát, lefejezését augusztus 29-én ünnepeljük.) Ennek oka, hogy Keresztelő Szent János élete és küldetése nagyon bensőséges kapcsolatban van Urunk Jézus Krisztus küldetésével: ő a Messiás hírnöke, előfutára.
     4. Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ünnepe (július 1.) arra emlékeztet bennünket, hogy „nagy áron vétettünk meg” (1 Pét, 1 Kor) a bűn rabszolgaságából és a pokol örök büntetéséből. A lelkünkért adott égi kincs kizárólag haldokló Urunk átdöfött oldalából származik.

Mindezen ünnepeket Szent Péter és Pál apostolok, azaz az apostolok két fejedelmének ünnepe köti össze – amit Isten gondviselésének hála ma ünneplünk. Azért van ez így, mert az Egyház az az intézmény, amire Krisztus a kinyilatkoztatását, a hitletéteményt bízta, és egyúttal mennyei királyságának kulcsait is! Ezért nincs üdvösség az Urunk Jézus Krisztus által alapított Egyházon, az egy, szent, katolikus, apostoli és római Egyházon kívül.
     Ma olyan emberek (úgynevezett „teológusok”) vesznek körül bennünket, akik azt mondják, hogy az Egyház „láthatósága” a legfőbb kérdés: azt mondják, hogy lehetetlen, hogy az Egyháznak nélkülöznie kelljen a püspöki hierarchiát és a pápát, mert akkor az Egyház többé már nem lenne „látható”. – Ez óriási tévedés, és nagyon súlyos következményekkel járó hiba. Mert az Egyház láthatóságát valójában ezek a tulajdonságok alkotják: egység, szentség, apostoliság és katolikusság (és rómaiság). Ezek a kritériumok azok, amik alapján a Krisztus által alapított Egyházat minden jóakaratú ember felismerheti.
     A Hiszekegyben nem ezt mondjuk: „Hiszek a látható Egyházban”, hanem azt, hogy „Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban”!

A mostani válság egyik legfontosabb figyelmeztetése, hogy nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy mit is jelentenek a különböző emberek által használt szavak. Gyakran nem jelentenek semmit, értelmetlenek, és félrevezetnek bennünket a hit megértésében.

Az Egyház – egyéb tulajdonságai mellett – apostoli.
     Erős talajra, örökkévaló alapra alapították: az apostolokra, akik között Szent Péter és Pál „fejedelmek”, tehát vezérek, a legfontosabb apostolok. Miért? Mert Szent Péter Krisztus személyes képviselője („Tu es Petrus...”), és az ő utódai Róma püspökeként egyetemes joghatósággal rendelkeznek, ők Krisztus Helytartói. Szent Pál a „népek apostola”, ő különleges módon választatott ki, a többi apostol után, Krisztus mennybemenetele után. Saul eredetileg buzgó zsidó, farizeus, Gamaliel tanítványa volt, a törvény doktora; mielőtt Isten kegyelméből Pál lett. Ő arra kapott különleges hivatást, hogy mindenki számára világossá tegye, hogy Krisztus által nem csak a zsidók nyerték el a megváltást, hanem az összes többi nemzet is. (A „pogány népek”, azaz a nem zsidók is.) A zsidók számára ennek megértése és elfogadása nagy nehézséget jelentett, és Szent Pál összes állhatatosságára szükség volt ahhoz, hogy meggyőzze őket Isten akaratáról.

Az Egyház apostoli.
     Ez azt is jelenti, hogy Urunk az egész hitletéteményt az apostolokon keresztül, és csakis rajtuk keresztül adta a világnak. Az ő feladatuk volt, hogy a Szentlélek segítségével az igazságot továbbadják az utódaiknak, és így tovább – amit ők hűen meg is tettek.
     Az apostoloknak általános joghatóságuk volt: akármerre jártak igét hirdetni, mindenhol megalapították a helyi egyházat. De csak Szent Péter római utódai (Szent Péter először Antióchia püspöke volt, és csak később lett Róma püspöke) örökölték az általános joghatóságot. A többi apostol utódai csak az Egyház egy részét vezették, Róma püspökétől, azaz a pápától függve.
     Minden apostol ugyan Krisztus tanításának megfelelően; de saját módján ünnepelte a liturgiát, mégis, az összes rítus közül a Szent Péter által Rómában ünnepelt rítus vált uralkodóvá az Egyházban. (Manapság nagyjából 16 katolikus rítus létezik.)

Teljesen nyilvánvaló, hogy az Egyház négy ismertetőjegye (hogy egy, szent, katolikus és apostoli) szoros kapcsolatban áll egymással. Első helyen a tanítói tekintély áll („tanítsatok minden nemzeteket”), és ezt nem lehet elválasztani a megszentelő és kormányzó hatalomtól („megkeresztelvén őket…; tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek”).

Micsoda egy püspök? Micsoda egy pápa?
     – Ők mind az apostolok törvényes utódai, ha érvényesen lettek püspökké szentelve. (Pápai vagy bíborosi „felszentelés” nincs; a szentségek szempontjából nézve a pápa is „csak” püspök, Róma püspöke.)
     – Ők a tanítók, akik garantálják a hit sértetlenségét, ami nélkül lehetetlen Istennek kedvére tenni. (Vö. Zsid 6) A hit ezen továbbadása az Egyház és püspökeinek első számú előjoga. Az igaz hit oktatása nélkül minden más semmis; vele együtt viszont minden elnyeri megszentelő értelmét: a papi hatalmat ily módon gyakorolják gyümölcsözően. Ekkor jogosan gyakorolja a kormányzó hatalmat (a szó szoros értelmében vett tekintélyt), mert az Egyház emberekkel dolgozik, akik társas lények, és szükségük van arra, hogy feletteseik kormányozzák és vezessék őket, akiknek szintén vannak feletteseik. (Ha valakit az igazi Egyházon kívül keresztelnek meg, akkor megkapja ugyan a szentséget és a keresztség jelét, de nem részesül a szentség kegyelmében.)

Mindennek csak ebben a teológiai sorrendben van értelme. Mivel ma olyan világban élünk, ami mindent a feje tetejére állít, ügyelnünk kell rá, hogy tisztázzuk a gondolatainkat, főleg, ha az Egyház tanításáról, teológiáról van szó. A teológia alapját pedig a filozófia képezi, ami a bölcsesség szeretete – azaz az igazságnak megfelelő gondolkodásmód.
     Az Egyházat Krisztus az apostolok szilárd talapzatára alapította. Megkapták a hitletéteményt a bátor, de még gyenge szívükbe. Ahogy megerősítette őket a Szentlélek eljövetele, aki eszükbe juttatott mindent, amit Krisztus korábban tanított nekik, hirdetni és védelmezni kezdték a kinyilatkoztatott igazságot, Isten szavát, rendületlenül, egészen a vértanúságig. A lelki kincseket az utódaikra hagyományozták, és ezáltal nekünk is megvan a lehetőségünk arra, hogy Isten méltó gyermekei lehessünk az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. A szent apostolok iránti rajongásunknak minden nap erősödnie kell, hogy végül olyan erős legyen, amilyen erős volt a katolikusok szívében az idők folyamán mindig is. Egyedül az apostolokon keresztül kaptuk mindenünket, amink van; ők – a Boldogságos Szűz Mária által megerősítve és vezetve – alapították meg az Egyházat az egész világon.
     Tartsuk meg híven, amit átadtak nekünk.

Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Apostolok Királynője, könyörögj érettünk.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

---

A prédikáció egy előadásra támaszkodik, melynek kijelentései összefoglalva így hangzanak:

Krisztus az Egyházat az apostolokra alapozva alapította meg.
Senki nem fektethet le a már lefektetettől eltérő, új alapot.

A valódi Egyház
     – Egy (a hitben, a liturgiában, a monarchikus hierarchiában);
     – Szent (a tanításában és törvényeiben, az alapítójában és tagjaiban);
     – Katolikus (azaz, egyetemes, arra hívatott, hogy az egész világon elterjedjen, megfelelő arra, hogy minden nemzetből és nyelvből tagjai legyenek);
     – Apostoli (lásd alább) és
     – Római – ez az ötödik „jegy” a 19. századi dogmatikai tanítások (pápai tévedhetetlenség, I. Vatikáni Zsinat) hatására vált egyre világosabbá.

A katolikus Egyházon kívül nincs üdvösség.

Az apostolok kapták meg a Kinyilatkoztatás teljességét (a hitletéteményt), és a mennyország kulcsait.

Szent Péter az Egyház központját Rómába helyezte. (Először Antióchia püspöke volt.) Utódai a pápák, Krisztus Helytartói, akiknek általános joghatóságuk van az egész Egyházban (tanítói, megszentelő és kormányzó hatalom), és szigorúan monarchikus módon kormányoznak.

Az apostolok többi utódjának (a püspököknek) csak korlátozott hatalmuk van az Egyház felett, Krisztus Helytartójának akaratától függően. Az ő kormányzásuk is monarchikus, az isteni törvény szerint.

Az egyház hármas hatalmának határozott és szükségszerű sorrendje van:
     – Az első a tanító tekintély (mert csak a kinyilatkoztatott Igazság megismerése és elfogadása teremti meg a kapcsolatot Isten és a lelkek között, a hit erénye által);
     – Ezt követi a megszentelő hatalom (mert természetfeletti céljainkat nem érhetjük el természetfeletti eszközök nélkül, pl. a szentségek, a szentmiseáldozat, imádság és önsanyargatás);
     – Az utolsó a kormányzó hatalom (mert az embernek társadalmi struktúrákban kell élnie, és ezért szükség van szabályokra, törvényekre, parancsokra).
     Krisztus mondta: „Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén őket (az Atyának, a Fiúnak, a Szentlélek nevében..); tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek.”

Nyilvánvaló, hogy ha az első hatalom hiányzik, akkor a többit sem lehet semmiképpen jogosan gyakorolni. A katolikus Egyházban a tekintély mindig is az igaz hit tanításától függ, és attól is kell függenie. Különben leválasztódna magáról az igazság és a kegyelem forrásáról.

Ahogy Mária, Isten Szűz Anyja a születő Egyházat vezette és megerősítette, ugyanúgy meg tud és meg is fog tartani bennünket a jelen kor zűrzavarában és súlyos veszélyei közepette is.

http://katolikus-honlap.hu/1402/trauner.htm