2014. július 4., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Én Vagyok az Igazság. Fogjátok meg a Kezemet és kövessetek Engem. Minden Élet Tőlem származik.

2014. júl. 3. csütörtök, 16:40
Drága leányom, az ember a saját sorsának irányítója, mert neki Tőlem való Ajándékképpen megadatott a választás szabadsága.
Néhányan a mennyei Királyságom felé vezető ösvényt választották, mely az Én Egyszülött Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül érhető el. Mások meggondolatlanul döntenek. Az emberi adományok miatt, mely magába foglalja az intelligenciát, a tudást és a szabad akaratot, sokan büszkévé válnak. Mások keresik a hazugságokat és a nagy anyagi adományokat, míg végül sürgető vágyuk fontossá válik számukra. Azáltal, hogy ragaszkodnak önző cselekedeteikhez és tetteikhez önmegszállottakká válnak, és mivel mások kárára a maguk önmegvalósítását keresik, a bűnök elkövetésére ítélik magukat, ami rabszolgává teszi őket.
Azzal, hogy elutasítjátok az Örök Élet Ajándékának elfogadását, melyet mindnyájatok számára hozok – akik részesedni fogtok Királyságomban -, ti, drága gyermekeim örökre el fogtok szakadni Tőlem. Azért jövök ebben az időben, hogy közbelépjek, mert a világba való elmerülés minden Irántam való szeretetet megsemmisített a szívetekben. Azért jövök, hogy elhozzam nektek az Igazságot és Királyságom megismerését, és hogy arra a két választási lehetőségre emlékeztesselek benneteket, amelyet kapni fogtok. Az első választási lehetőség: hogy elfogadjátok Irgalmasságom Kezét és egy dicsőséges életet, miáltal az Isteni Élet részesei lesztek Új Királyságomban. A második választási lehetőség: hogy az örök sötétséget választjátok és azon mélység rabszolgájává váltok, ahol a Sátán marad mindörökre.
Oly sokan utasítják el közületek Szeretetemet, azt az ismeretet, amelyet Én Szent Igém által adtam nektek és a figyelmeztetéseket, melyeket próféták továbbítottak. Nehogy azt higgyétek, hogy a mai világ bármiben is különbözik a Föld eddigi időszakától. Az emberiség nem változott. A bűn továbbra is a ti átkotok és csak az ellenséggel való megküzdés által – ami nyomorúságot és bánatot hoz nektek – lesztek képesek elfogadni azt az életet, amelyet számotokra teremtettem.
Most hallgassatok meg, amint az Ígéretemre emlékeztetlek benneteket. Én egy Örök Paradicsomot teremtettem, mely a tietek. Ez, testben és lélekben, Örök Életet fog adni nektek. Vár rátok. Ne tékozoljátok el az örökségeteket.
Ketté fogja szakítani szívemet, ha ezt teszitek, és ti örökké bánni fogjátok döntéseteket.
Halljátok meg most Hívásomat, mert amíg az Igazság felismerése meg nem mozdul bennetek, Én mindenféle jelet, Csodát és Kegyelmet fogok küldeni nektek, hogy felélessze ellankadt szíveteket.
Én Vagyok az Igazság. Fogjátok meg a Kezemet és kövessetek Engem. Minden Élet Tőlem származik.
Örök Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése