2010. december 21., kedd

Beszélgess vele a jajokról!

Először azoknak jaj, akik elveszik a másokét. Lopni mindig is bűn volt. A magántulajdon ellen elkövetett tett még a hitetlen világban is büntetendő. Talán nincsenek köztünk autótolvajok. Ám a lopás nem attól nagy bűn vagy kicsi, hogy sokat vagy keveset lopunk-e. Sőt: a leggyalázatosabb tolvaj az, aki a koldusokat lopja meg. Munkaadó vagy? Isten tudja, ha visszatartasz valamit abból, ami munkásaid jogos bére. Mondhatod, hogy te vagy a főnök, annyit adsz, amennyit akarsz. De ne lepődj meg, ha koldusbotra jutsz, mert Isten másnak adja, amit rajtad keresztül szeretett volna szétosztani!
Másodszor azoknak jaj, akik vagyonukat tisztességtelenül szerezték. Ki a tisztességtelenül gazdag? Aki nem Isten terve szerint az. Ma minden forrás (könyv, film, internet) azt harsogja: Akarj gazdag lenni! Csak a Biblia nem. A Szentírás arra figyelmeztet, hogy bízd ezt Istenre! Ha ő ad, kérdezd meg, mi a célja vele! Egyébként pedig ne akarj gazdag lenni, mert akkor Isten helyett a pénz után futsz, ami incselkedve gurul előtted a pokol kapujáig. Neked örökkévaló célok után kellene futnod.
Harmadszor jaj azoknak, akik kihasználnak másokat. Babilon nagyon szép város volt. De vérrel épült. Az ember láthatja csodálatosnak, de nem azok a rabszolgák, akik halálra dolgozták magukat a falain, és Isten sem, aki velük együtt gyűlöli a „szép művészetet”, amihez emberek vére tapad. Talán nem ölnél meg senkit azért, hogy jobban érvényesülj. Csak elfogtad előlük a napot. Kifogtad vitorlájukból a szelet, hogy az inkább neked dolgozzon. Csak a nevüket hallgatod el, magadnak tulajdonítva a dicsőséget. Nagy akarsz lenni, de a Felséges megvet érte.
Negyedszer jaj azoknak, akik megszégyenítenek másokat. Isten itt ígéretet tesz arra, hogy hasonlóban lesz részük.
Ötödször jaj azoknak, akik tönkreteszik Isten teremtett világát. Azt hisszük, hogy csak a legfőbb teremtményével foglalkozik. De ő valamennyit szereti.
A tulajdonát rongáljuk felelőtlenségünkkel. Közben magunkat tesszük tönkre. Aztán rohanhatunk modern bálványainkhoz, de nem tudnak megmenteni. Az Úr azonban ott van szent templomában ma is. Beszélgess vele a jajokról!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése