2010. december 21., kedd

Adventi készület 4. hét

Adventi készületünk utolsó napjaiban tudatosan éljük meg a türelem erényét. Milyen ünnepünk lesz? Függ persze attól, megteremtük-e a bűnbánat és jócselekedetek gyümölcseit, de legfőképpen Isten ajándéka, a lelki béke és öröm.
Advent 4. vasárnapjának evangéliumában Máté evangélista egyik mellékmondatában megvilágítja Szent József lelkének rejtett vonásait. Az elbeszélés fősodrától elkanyarodó megjegyzésében azt írja róla: „Igaz ember volt”. Mit tanulhatunk egy igaz embertől? Talán azt, hogy igaznak lenni nem hangoskodást jelent, hanem többnyire türelmet és termékeny hallgatagságot, melyben meghalljuk legfőképpen Isten, de embertásaink szavát is. József „igaz emberségét” megélve tudunk mi is belesimulni a megváltás művébe, felismerve, mit vár el személy szerint tőlem az Úr Isten, most a hátralévő adventi napokban, de egész földi életünkben is. Szécsi Ferenc plébános - Balatonfűzfő
Dátum
Olvasd el!
Imádság
Készület
ADVENT
4.
 VASÁRNAPJA
Mt 1, 18-24
"Istennél semmi sem lehetetlen."
Egy ismerős családot megkeresünk, kifejezzük szeretetünket.
12.20. hétfő
Lk 1,26-38 „Üdvözlény kegyelemmel teljes!”
Máriával igent mondok Istennek.
Ma bíztatok, dicsérek, hálás leszek.
12.21. kedd
Lk 1,39-45 Boldog, aki hisz Isten szavának
Imádkozom a hit ajándékáért szeretteim számára.
Kérés nélkül ajánlok fel segítséget.
12.22. szerda
Lk 1,46-56 Boldognak hirdet engem minden nemzedék
Imádkozom a bűnbánókért, karácsonyi gyónásukat elvégzőkért
Tisztázom családtagjaimmal a felmerült félreértéseket.
12.23. csütörtök
Lk 1,57-66
Elküldöm követemet
Imádkozom azokért, akik egyedül vagy nem ünnepelnek.
Rövid templomlátogatásban kérem az Úr kegyelmét az ünnepre.
12.24. péntek
Lk 1,67-79 Az Úr irgalmassága örökre megmarad
Megköszönöm Jézusnak az adventi időszak kegyelmeit.
Türelmes és megértő leszek egész nap.
A Margit krt-i ferences testvérek és munkatársaik jóvoltából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése