2013. szeptember 21., szombat

Demokratikus német hatóságok bebörtönöztek egy szülőt mert nem akarta,hogy lánya pornográf órákon ve

Egy többgyermekes német apukát börtönöztek be a német hatóságok, mert a negyedikes általános iskolás lánya elmulasztotta a kötelező „szexuális nevelés” órát.
Dühös szülők jelezték, hogy ezek az órák pornográfiáról szólnak és ez a szellemiség gyorsan terjedt el az órák hatására a gyerekek körében. Mint kiderült ez nem az egyetlen ilyen eset volt Németországban. Sokan nem akarják a német szülők körében, hogy gyermekük pornográfiát és szexualitást tanuljon ilyen fiatalon az iskolában. A német szülők azon is elcsodálkoztak, hogy ha negyedikes gyermekük esetében megtagadnák azt, hogy ilyen órán ott legyen, akkor ezt a törvények nem tolerálják, hanem büntetik, mint ebben az esetben. Most többen az Európai és a Nemzetközi Bírósághoz fordulnak az ügy megoldása érdekében.
Megjegyzés: Már két cikkünkben korábban jeleztük, hogy a németek lejtőn vannak. A konzervatív gondolkodásnak és a poroszos iskolarendszernek, ami igazán hatékony volt, annak vége. Jeleztük, hogy a Németországba visszaszivárgó és bosszút esküdő zsidóság megszállta Berlint, a médiát, a politikát és lassan a gazdaságot is. Mivel jól tudják, hogy a társadalom legsebezhetőbb pontja a fiatalság (lásd Magyarország), ezért őket támadják aljas eszközökkel. Magyarországon már a buzikat és az aberráltakat hordozzák be a termekbe a gyerekek közé. Magyarán a német helyzeten nem csodálkozunk, hiszen a bosszúálló zsidóság receptjét ismerjük és mocskos megrontó módszereiket már megtapasztaltuk, de most a németeken a sor. 
Munkácsi Péter

Nyílt levél a hamis profétának. Valóban ezt akarják a katolikusok?

Catholic-Church-Reform-pope-letter.JPGA Katolikus Egyház megújulását szorgalmazó keresztények, a világ minden részéről, nyílt levélben fordultak Ferenc pápához és az általa felállított tanácsadó testület tagjaihoz. Ebben azt kérik, hogy a múlt héten közzétett (korábban részben a jelen blogon is ismertetett) pápai interjú szellemében, vegyék fel a tanácsadó testület soron következő, október 1-3. között tartandó ülésének napirendjére a levélben foglalt javaslatok megtárgyalását. A levél teljes terjedelmében angolul hozzáférhető a Katolikus Egyház Reformja honlapon, ahol még lehet csatlakozni is az aláírókhoz (nemcsak katolikusoknak!), illetve letölthető a levelet támogató szervezetek listája. A nyílt levére a Queering the Church oldal is felhívta a figyelmet.
A levél bevezetőjében leszögezi, hogy az a világszerte több millió katolikus keresztény hívő, akik a levelet aláíró szervezetekhez tartoznak, mély aggodalmat éreznek a Katolikus Egyház válságjelenségei miatt, és nagyon remélik, hogy az egyház vezetői októberi találkozásuk során megtárgyalják és figyelembe veszik a keresztény hívek véleményét. Látva és megtapasztalva az egyház iránti bizalom világméretű megrendülését, a hívők tömeges elfordulását az egyháztól, javaslataikat öt témakörbe csoportosították:
  1. Az egyház, amely megtestesíti Jézus radikális igazságosságát a világban
  2. Az egyház, amely támogatja a tagjai közötti nyílt dialógust
  3. Az egyház, amely felismerte a tagjai alapvető egyenlőségét
  4. Az egyház, amelynek irányításában a megkereszteltek jobban részt vesznek
  5. Az egyház, amely hatékony lépéseket tesz a szexuális visszaélések ellen, és azok megelőzése érdekében
A levél egésze olyan fontos és szinte minden keresztény hívőt érintő kérdésekkel foglalkozik, amelyekről már sokkal korábban meg kellett volna kezdeni dialógust az egyház legmagasabb szintű hivatalos vezetésének az aktív részvételével, azonban ez eddig nem történt meg. A jelen posztban külön is kiemeljük a levél harmadik pontjának néhány gondolatát.
„Visszautasítjuk azt, hogy nemi alapon kizárják a nőket a teljes értékű részvétel lehetőségéből az egyház bármely szintjén. Ugyanígy elfogadhatatlan, a meleg és leszbikus testvérek hozzáférésének megakadályozása abban, hogy teljes értékű résztvevői lehessenek az egyház életének és szolgálatának. Igazságtalan, hogy más felekezetből átlépő, házasságban élő személyek pappá szentelését lehetővé teszi az egyházjog, ugyanakkor megtagadja a papi szolgálat folytatásának lehetőségét azoktól a katolikus lelkészektől, akiknek el kellett hagyniuk a papi szolgálatot ahhoz, hogy megházasodhassanak. Továbbá nem szabad megtiltani az elvált és újra megházasodó híveknek a szentáldozás közösségében való részvétel lehetőségét; tiszteletben kell tartani azt, amit az ilyen élethelyzetben lévő személyeknek a lelkiismeretük diktál.”
Reméljük, hogy Ferenc pápa valóban komolyan gondolta a nyílt és érdemi párbeszédre vonatkozó ígéretét, és ez olyan elhatározás a részéről, aminek – Isten segítségével – érvényt tud szerezni minden akadékoskodással és ellenállással szemben is.

Ideiglenesen a fővárosba kerül a mátraverebély-szentkúti kegyszobor

A budapesti Szent István-bazilikába szállítják október 14-én a mátraverebély-szentkúti Mária-kegyszobrot, és a kegyhely felújításának idejére a Szent Jobb közelében helyezik el.
Ehhez kapcsolódóan ezen a napon Erdő Péter bíboros szentmisét.
A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely jelentős uniós segítséggel megújul a következő bő egy esztendő alatt, hogy minden szempontból megfeleljen a 21. századi igényeknek.
A munkálatok idejére kap helyet a kegyszobor a bazilikában, ahol a szentkúti ferencesek rendszeres imaalkalmakra várják majd a híveket.

Női püspököt nevezett ki az ír anglikán egyház


Kinevezte első női püspökét az írországi anglikán egyház - a pénteki bejelentés elemzők szerint fokozza majd a nyomást az anglikán közösség más, az ilyen lépéstől egyelőre vonakodó egyházaira.
A kétgyermekes Pat Storey tiszteletest az - Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írországot is magában foglaló - írországi anglikán egyház Meath és Kildare egyházmegyéjének püspökévé választották.
Írország, Skócia és Wales anglikán közösségeinek vezetői korábban már megszavazták, hogy nőket is felszentelhessenek püspöknek. Az angliai anglikán egyházban azonban ezt a pozíciót továbbra is csak férfiak tölthetik be. Justin Welby, Canterbury februárban beiktatott új érseke a hírek szerint szeretné, ha Angliában is minél előbb lehetővé válna női püspökök kinevezése.
Női lelkészek már húsz éve szolgálhatnak az anglikán egyházban és a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió parlamentje, az általános szinódus elvben már öt éve, 2008 júliusában elfogadta a női püspökök szolgálatának engedélyezését is. Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában és az Egyesült Államokban már szolgálnak női püspökök, de az ügy évek óta folyamatos feszültség forrása az unión belül, és az ellentábort alkotó tradicionalisták rendszeresen tömeges kivonulással fenyegetőznek.
A legfőbb szabályalkotó testületként működő szinódus júliusban újraindította azt a folyamatot, amely a reformerek reményei szerint elvezet a női püspökök szolgálatának általános engedélyezéséhez.


MTI

2013. szeptember 20., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Sem embernek, sem papnak, sem püspöknek, sem bíborosnak, és még a pápának sincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát

2013. szeptember 19. csütörtök, 19:26
Drága szeretett leányom, miután a Liturgiát megváltoztatták és Színem előtt megszentségtelenítették, szegény felszentelt szolgáim nagy bánatukban futva fognak majd Hozzám jönni. Csak miután ez megtörténik, fogják felismerni, hogy Isten Prófétája az, aki Isten Szavát ismertté teszi, és hogy ez az Igazság. Isten Szava Igazság. Amennyiben az Isten gyermekeinek adott próféciák Tőle vannak, az csak a teljes Igazság lehet, egyébként nem Tőle valók.
Sokan össze fognak gyűlni, és egyesülni fognak, hogy olyan módon készüljenek fel az Irántam való tiszteletük kifejezésére, ami valóban tisztel Engem, mert semmi sem fog az útjukba állni, hogy elősegítsék Szent Szavam, a Szentmise és a Legszentebb Eukarisztia fennmaradását. De sokan még akkor sem fogják látni a hibákat, amelyek a gyanútlan lelkek számára bemutatásra kerülnek.
Csak, amikor Isten Egyházáról azt fogják állítani, hogy egységben van a pogányokkal és nevetséges gyakorlataikkal, fogja sok felszentelt szolgám megérteni, hogy valójában mi is történik. Csak, amikor a pogány szimbólumok és a sátáni jelek kezdenek megjelenni a Keresztény Egyházak külső és belső bejáratain, fognak futni az életükért. Nagy lesz a félelem a szívükben, mert sokaknak közülük abban a szakaszban nem lesz hova menniük, mivel nem készültek fel erre a napra. Ezek lesznek azok, akikre vadászni fognak, mivel ők nem válaszoltak a Hívásomra. Büszkeségük és önteltségük megakadályozta őket abban, hogy Hangomat felismerjék. Felszentelt szolgáim közül oly sokan esnek tudatlanságuk fogságába, és oly sokan lesznek tehetetlenek a hamis próféta, az ő serege és az antikrisztus uralkodásával szemben. Ezek ketten könyörtelenek lesznek azon igyekezetükben, hogy ellenőrizzenek minden nemzetet, és aki az útjukba mer állni, azt elpusztítják.
Miközben földi Egyházamon belüli felszentelt szolgák csapdába esnek – kivéve, ha csak fel nem készültek –, a Hozzám, Jézus Krisztushoz hűséges hívő lelkek lesznek azok, akiket súlyos tévedésbe fognak vezetni, ami oly keserű bánatot okoz Nekem. Sokan még akkor is félni fognak attól, hogy hűtlenséget mutassanak az Egyházzal szemben, amikor már megváltoztatták Tanításaimat, Szent Tanaimat és a Szentségeket. Nekik most tudniuk kell, hogy sem embernek, sem papnak, sem püspöknek, sem bíborosnak, és még a pápának sincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát. Amikor ezt megteszik, akkor megszegik Isten Törvényét.
Csak Isten azon Egyháza tévedhetetlen, amely hű marad Tanításaimhoz. Ha egyszer a kötelék – az a kötelék, mely szerint csakis az Igazságot hirdetik az Én Nevemben – elszakad, ők is elszakadnak Tőlem. Én vagyok az Egyház. Ti, követőim, felszentelt szolgáim, akkor tartoztok Hozzám, amikor betartjátok Szent Tanaimat.
Az Egyház – az Én Egyházam – sértetlen marad, mert az Igazságot nem lehet soha megváltoztatni. Azok, akik elszakadnak Tőlem, nem lehetnek részei földi Egyházamnak.
Jézusotok

Lány? Nem kell! Abortuszt kérek!

Lelepleztek két orvost: Nagyon súlyos orvosetikai vétséget vétettek

Lány? Nem kell! Abortuszt kérek!

Az újságírók csapdát állítottak, a doktorok belepottyantak, az ügyészség vádat emelt, a per húzódik, sőt, meglehet, el is marad.
hirdetés

Pedig nagy port kavar brit földön a két indiai származású nőgyógyász ügye. A nemek szerinti szelekciót „szolgáló" magzatelhajtás ugyanis Nagy-Britanniában tilos és büntetendő, Dr. Palaniappan Radzsmohan és Dr. Prabha Sivaraman pedig ilyen műtétet hajtott végre brit kórházakban. A The Daily Telegraph két munkatársa kamerával titokban rögzítette, amint a két orvos abortuszban állapodott meg asszonyokkal, akik nem akarták világra hozni magzatukat, mert kislányok voltak. Mohan doktor, aki Birmingham egyik klinikáján dolgozik, beleegyezett az abortusz elvégzésébe, igaz, közölte az asszonnyal, hogy nem ért egyet a „gyermeklányok gyilkosságával", míg Sivaraman, aki Manchesterben két klinika alkalmazottja is, csupán annyit mondott páciensének: „én nem kérdezek semmit".
Indiában - elsősorban a városoktól távoli vidékeken - a lánygyermek régóta nem kívánatos. Hadd haljon meg! - mondják a szülés után, és az újszülöttet kiteszik, sorsára hagyják. Igaz, ez Indiában is büntetendő, de vidéken hallgatnak róla és szemet hunynak felette.
Nem „csak" Indiában, Kína egyes vidékein is így van ez; a kisfiúkat gazdasági és kulturális okokból jobban szeretik, mint a leánygyermekeket, és mindenféle praktikákkal, sőt, gyermekgyilkosságokkal igyekeznek tenni azért, hogy több legyen a fiú, mint a lány. A londoni kormány minapi - a The Daily Telegraphban idézett - felmérése szerint, amely a születési anyakönyvek elemzésén alapul, az Egyesült Királyság néhány közösségén belül is él ez a szokás, vagy kulturális örökség.
Mivel a gyakorlat terjed brit földön is, a The Daily Telegraph munkatársai igyekeznek leleplezni a helyzetet: titokban - vagyis nem újságíróként - várandós asszonyokat kísértek el kilenc klinikára, Nagy-Britannia különböző vidékeire. Két esetben sikerült rejtett kamerás felvételeket készíteniük, amikor az asszonyok, a kisbaba várható neme miatt abortuszt kértek.Dokumentumaikat tizenkilenc hónappal ezelőtt hozták nyilvánosságra, a Scotland Yard meg is indította az eljárást, a Korona vádhatósága pedig vádemelésre készülődött. Ám tizenkilenc hónapnyi vizsgálódás, kutakodás és elemzés után a napokban bejelentették: mivel az újságírók rejtett kamerás felvételei nem perdöntő erejűek, ezért, elégséges bizonyíték híján, mégsem citálják bíróság elé a két orvost. Az üggyel az Általános Orvosi Tanács meg tud birkózni - érvelt a vádhatóság.
Jeremy Hunt egészségügyi miniszter azonnal az igazságügyi tárca vezetőjéhez fordult, és magyarázatot kért. „Egyértelmű számunkra, hogy a nem megválasztása miatt végrehajtott abortusz törvényellenes és teljességgel elfogadhatatlan" - jelentette ki az egészségügyi tárca vezetője. Ezzel lényegében megismételte, amit korábban más miniszterek és kormányzati vezetők már többször megfogalmaztak, amikor elítélték a „nemet választó" abortuszt. „Morálisan kártékony" - hangoztatják a politikusok, és persze mindig hozzáteszik, hogy törvényellenes is.
Az ügyészség mostani döntése politikai ügy lett, egymás után szólalnak meg parlamenti képviselők is, egyöntetűen a döntés ellen foglalva állást. Még az abortusz mellett kardoskodó csoportok is az ilyen célú abortuszok betiltásáról és megbüntetéséről beszélnek. Igaz, már csak beszélni lehet erről. Jogi igazságot ugyanis nem szolgáltatnak a kérdésben.


Szentendrei Lajos

vilag@hetivalasz.hu

Régészeti leletek a jeruzsálemi bálványimádásról

Nőket ábrázoló szobrocskák és egy felirat az isteni párról azt jelzi, hogy a vaskori Jeruzsálem környékén több istent is imádtak, közöttük pedig az egyik Jahve felesége volt. (képekkel)
phot3.jpg
A Jeruzsálem közelében lévő Tel Motza ásatásán régészek egy rituális épületet tártak fel, amelyben az Első Templom idejéből származó mintegy 3000 éves, állatokat, valamint nőket és férfiakat ábrázoló agyagszobrocskákat találtak.
A kutatók szerint a leletegyüttes azt bizonyítja, hogy az Ószövetség legrégebbi időkre vonatkozó elbeszéléseinek idején nem monoteizmus uralkodott, hanem több istenben hittek, sőt bizonyos jelek arra utalnak, hogy ezek egyike Jahve felesége volt – nyilatkozta a Haaretznek Francesca Stavrakopoulou, az Exeter Egyetem régészprofesszora.
Találtak többek között egy 2800 éves sírt, amelyen „YHWH” – Jahve – olvasható és mellette egy Asherát ábrázoló agyagfigura került elő. A sírfelirat pedig mind a két istenséghez intézett ima.
Másik 3000 éves feliratot is találtak Kuntillet Arjud lelőhelyen, amely együtt említi YHWH-t és „Az ő ASHERÁ-ját.
photo_1356547567612-1-0.jpg
Stavrakopoulou a Haaretznek elmondta, egyre több jel utal arra, hogy a késő vaskori izraeliták több istent is imádtak fő istenük, Jahve mellett és ezek között volt Ashera istennő is.
Nemcsak az Ószövetség említi több helyütt Asherát, de számos 3000-2700 éves felirat is jelzi, hogy Jahve mellett neki is hódoltak Izraelben és Júdeában. A bibliai és régészeti bizonyítékok pedig arra utalnak, hogy Asherát sokan Jahve feleségének tekintették. A helyi panteon élén álló isteni párként imádták őket. Ám az olyan istenségeket, mint Ashera lassanként kiírták a történelemből és Jahve vált az “egy Istenné” az ősi Jeruzsálem környékén. Asherát elsősorban azért iktatták ki az ókori írni tudó teológusok, mert „idegen” volt, és nem azért, mert az emberek feleségnek tekintették – nyilatkozta Stavrakopoulou a Haaretznek. Így lett a Bibliában Ashera kánaánita versenytársa Istennek.
pho.jpg
Képek: A most megtalált Ashera-szobor (Haaretz), agyagszobrok a lelőhelyről
(juharizsuzsanna.blog.hu )

Nem bírtak a szcientológusok Belgiummal

Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyhangú döntéssel véglegesen elutasította a szcientológiai egyház beadványát a belga állammal szemben - közölte csütörtökön a strasbourgi bíróság.

A szcientológusok annak kimondását szerették volna elérni a bíróságon, hogy a belga illetékesek nyilvánosan tett megjegyzései egy, az egyház ellen folyó vizsgálattal kapcsolatban megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogukat. A bíróság szerint viszont az eljárás tisztességességét csak az egész eljárás vizsgálatával lehet megállapítani, és mivel az ügyben még Belgiumban nem született döntés, ezért az egyház állítása elhamarkodott és megalapozatlan. A bíróság azt is kifogásolta, hogy a szcientológusok a jogaikat sértő állítások bizonyítékaként mindössze újságcikkeket vonultattak fel, amelyek azt sem bizonyítják, hogy a vitatott kijelentések valóban azoktól az emberektől hangzottak el, akiket az egyház ezzel vádol. Elutasító határozatában a bíróság azt is kimondta, hogy nem látja bizonyítottnak, hogy az ártatlanság vélelmének megsértéseként tekinthető az, ha egy hatóság tájékoztatást ad arról, hogy milyen ügyben vizsgálódik egy szervezetnél.
Infinety network
A Brüsszelben bejegyzett Szcientológiai Egyház nonprofit szervezet (ASBL Église de Scientologie) ellen 1997-ben csalás és sikkasztás miatt indult vizsgálat, és az ezt követő években több cikk is megjelent a belga sajtóban, amelyekben több ügyész is vádakat fogalmazott meg a szcientológusokkal szemben. Ezek miatt az egyház ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Belgiumban, de a hatóságok bizonyíték vagy bűncselekmény hiányában nem indítottak eljárást. Az egyház magát az eljárást is megtámadta, mondván: a hatóságok megsértették diszkréciós kötelezettségüket, ezért az egész eljárás nem lehet hiteles és tisztességes. A beadvánnyal foglakozott a belga bíróság, de alaptalannak találta. Az eredeti, csalási és sikkasztási ügyben azóta sem született még jogerős ítélet.
http://www.stop.hu/kulfold/nem-birtak-a-szcientologusok-belgiummal/1180642/

Az ország, ahol népszokás a nemi erőszak

A turisztikai kiadványok, és negédes bloggerek szerint Pápua Új-Guinea maga az édenkert. Pedig van olyan része, ahol a férfiak majd kétharmada erőszakolt már meg nőt, és majd minden nő szenvedett már el erőszakot - csak felnőtt olvasóknak!

Pápua Új-Guineáról a nyugati (no meg különösen a magyar) olvasó nem sokat tud. Egy részről borzongató, hogy "ezek tényleg embert esznek?", amire jön a megnyugtató válasz, hogy ááá már rég nem. Másrészt az egészet valahogy úgy képzeljük el, hogy eldugott kis falvakban még mindig meztelenül sétálgató bennszülöttek jámboran, mosolyogva járják ősi táncaikat naphosszat. Ezt a sztereotípiát erősíti az a kevés  információ is - természetfilmek, a "A törzs" jellegű scripted realityk (Hű, most Béla és Józsi elmegy a vademberek közé, és megpróbálnak egy hónapig mezítláb járni és férgeket enni !Vajon sikerül nekik?) Ha nagy ritkán egy oda vetődő turista is írogat valamit, általában az is "el van bűvölve", hogy "milyen kedvesek az emberek", és a szöveg hemzseg a "romlatlantól", "édenitől" meg "színpompástól". A képek meg valami ilyenek lesznek: 
557376_561734983888508_1217571114_n.jpg
1234840_568423316553008_1050598819_n.jpg
970752_574221222639884_2058906097_n.jpg
Tiszta ki édenkert, ugye. 
Közben azért egészen más hírek is jönnek. Az "élhető városok" versenyében, ahol Bécs már megint a második lett, PNG fővárosa, Port Moresby az utolsó helyek egyikén végzett - olyan városokkal van versenyben az utolsó helyért, ahol most konkrétan háború van. (2004-ben még az utolsó helyen volt, de azóta sok helyen tört ki fegyveres konfliktus, így elvesztették utolsó helyüket.)  Ezeket a képeket nem is a turisták készítették, hanem az Al-Jazeera. A sziget másik arcáról. 
201292892637814289_8.jpg
201292892638205675_8.jpg
201292892638455938_8.jpg
20129289263880902_8.jpg
Ennél még döbbenetesebb adatokat közöl az az ENSZ jelentés, ami a nők elleni erőszakról szól az ázsiai - csendes óceáni térségben. A pápua férfiak 59% nyilatkozott úgy, hogy követett már el nemi erőszakot, és vannak az országnak olyan területei, ahol a nők 97%-a (!!!) élt már át életében legalább egyszer erőszakos közösülést.
crying_meri.jpg
Az erőszakért jó részt az ú.n. raskol bandák a felelősek. (Raskol - az angol rascal "gazember" pidzsin változata). A bandák a hetvenes években kezdtek szerveződni, akkor  még leginkább piti tolvajlással foglalkoztak.
cosmos_cryingmerri0041.jpg
Ma már fő tevékenységük a kábítószer-terjesztés, a rablás, de nem riadnak vissza a gyilkosságoktól sem. A pocsék közbiztonság és a 60 - 90 % körüli munkanélküliség határozottan kedvez a létüknek. 100 ezer lakosra jut 54 gyilkosság - összehasonlításképpen Magyarországon 10 millió lakosra jut évente általában 140-170 emberölés.) 
Ez viszont még mindig nem magyarázná a nemi erőszak ilyen kiugró arányát. A szintén elképesztően szegény Bangladesban, sőt, a csoportos nemi erőszakról az utóbbi időben híressé vált Indiában is az itteni arányok töredékét mutatta ki az ENSZ statisztika. Az ok - nyilvánvalóan - a társadalom szövetében keresendő. 
Ume Wanietti, egy nő, aki maga is elszenvedte az erőszakot így beszél erről: "Régen a család adott biztonságot és támogatást. De most, hogy ennek vége, a nők és a gyerekek igencsak sebezhetővé váltak. A hagyomány nagyon megkötötte a lányok lehetőségeit, korlátozta a vágyaikat, de a fiúk és a lányok is a kölcsönös tiszteletet tanulták. Ha egy nőt megvert a férje, a bátyjai bosszút álltak érte. Az ember bízhatott a klán férfitagjaiban. Biztonságot adtak neki. De ennek vége. A nagycsalád már nem segít. "  Más részről viszont nagyon is megmaradt a hagyomány - az erőfitogtatás, a férfiak beavatásának kultúrája egyáltalán nem tűnt el a nagycsaládok széthullásával -sőt. A Dirty Dons 585 banda egyik tagja meséli: "Régen az volt a szokás, hogy addig nem számított harcosnak a férfi, amíg át nem ment a szomszéd faluba, és el nem rabolt onnan egy disznót. Most a nők lettek a disznók" A minél több erőszak a bandatagok szerint növeli a férfiasságot. Az előbbi bandatag már 30 felett jár a megerőszakolt nők számában - és büszke rá. Az is a régi időkből származik, hogy a nőt adás-vétel tárgyának, vagyon tárgynak tekintik.
pngagita.jpg
Így történhetnek meg olyan - számunkra egészen vad, de ott teljesen normális - esetek, mint egy Agita nevű nőé. Részegen hazatérő férje támadt rá, amikor ellenállt, egy bozótvágó késsel levágta a fülét. A nő családja ennek ellenére nem engedte, hogy elhagyja erőszakos férjét, mert az - helyi pénzben - mintegy 50 ezer forintnyit fizetett vérdíjként. Az ügy ezzel le lett zárva. 
pnghelenamichael.jpg
Helena ajkából pedig egy jó darabot ki is harapott, aki megtámadta. (Igen, még mindig vannak kannibálok - nemrég írtunk az egyik utolsó emberevő szektavezérről is, a Fekete Jézusról, aki, mellesleg maga is erőszakolta halomra a nőket.) Azok a nők sem járnak jobban, akikről azt hiszik boszorkányok. Tőlük ugyan félnek - de van úgy, hogy éppen ezért támadnak rájuk. Az Oxfam jelentése szerint a "boszorkánysággal kapcsolatos bűnözés növekvőben van" az országban. Pedig 1972-ben (!) már törvény mondta ki, hogy boszorkányok pedig nincsenek. 
Mindez történik ott, ahol az első nagy európai antropológusok (Malinowski, Mickouho-Maclay) még matriarchális közösségekről, a nők iránti általános tiszteletről írtak. Valahogy ez a modern világ nagyon belerondított az édenkertbe, ami már leginkább csak a turisztikai képeslapokon maradt meg. 
(fotelkalandor.blog.hu )

2013. szeptember 19., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tettek Isten Dicsőségére

2013. szeptember 18. szerda, 17:08
Drága szeretett leányom, amikor azt mondtam, hogy újra eljövök majd ítélni élőket és holtakat, akkor ezzel a következőt akartam mondani: Az első Ítéletnek be kell teljesednie, és ez alatt azt értem, hogy Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tettek Isten Dicsőségére. Ítéletem szigorú lesz, mivel ekkorra már Irgalmam elárasztotta a Földet.
Azok, akik közületek – Engem elutasítván – továbbra is hajthatatlanok maradnak – jóllehet az Igazság meg lett nektek mutatva -, félre lesznek dobva Tőlem. Ti nem fogjátok elfogadni soha Irgalmamat, függetlenül attól, hogy mennyire esedezem üdvösségetekért. Az Engem való megtagadásotok és Irántam való gyűlöletetek örök szenvedést fog hozni nektek, és Én keserű és szomorú könnyeket fogok hullatni értetek. Ó, mennyire fogtok a földi kényelem után vágyakozni, annak ellenére, hogy ott a bűnös élvezetekre és a hatalom utáni gonosz törekvésekre vesztegettétek az időt, és ahol másokat elnyomtatok. A Föld egy rég elveszett paradicsomnak fog tűnni, amikor a sötétség mélységében Segítségemért fogtok ordítani.
Azok, akik közületek szeretnek Engem, de akiknek lelkét a bűn megrontotta, nem kell félniük, mert Irgalmammal foglak elnyelni benneteket, ha kéritek azt. Minden bűnös megmentésre kerül, mihelyt megváltja magát a Szemeimben, nem számít, hogy mennyire súlyosak a bűnei.
Az élők, akik a Kegyeimben vannak, Dicsőséges Paradicsomomba fognak felemeltetni. Ezek között mindenféle bűnös lesz, minden vallásból és fajból való ember, aki hívott Engem, Üdvözítőjét, az Emberfiát, és mindazok, akik kérik Tőlem, hogy mentsem meg őket.
Fel fogom támasztani a halálból azokat, akik már megtisztultak a Tisztítótűz mélységeiben, valamint azokat, akik a Mennyországban türelmesen várnak eme Nagy Nap elérkezésére. A többi száműzettetik.
Időtöket a Földön Atyám határozta meg, és ez a nap Számomra még ismeretlen, de Én most a következőket mondom nektek: ti, ez a nemzedék, össze lesztek gyűjtve és Új Paradicsomomba foglak vinni benneteket, amikor az Ég és Föld eggyé fog válni. Időt kaptatok a felkészülésre, tehát jól használjátok fel azt, mivelhogy örök életet kaphattok, és megoszthatjátok azt szeretteitekkel. Most arra kérlek benneteket, hogy ajánljatok fel Nekem minden szeretett személyt, családotokat, barátaitokat és nemzeteteket, hogy Drága Vérem Védelmével boríthassam be őket.
Jézusotok


Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját mindazok felajánlására, akik közel állnak hozzátok, hogy Drága Véremmel beboríthassam őket

2013. szeptember 18. szerda, 23:30
Drága szeretett leányom, azt kérem tőletek, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját mindazok felajánlására, akik közel állnak hozzátok, hogy Drága Véremmel beboríthassam őket.
A Keresztes Imahadjárat 122. imája: Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének
Drága Jézus, kérlek, szentelj meg engem, a családomat, a barátaimat, a nemzetemet, hogy Drága Véred védelme alatt legyenek.
Te meghaltál értem és a Te Sebeid az én sebeim lettek, mivelhogy méltósággal elfogadom a szenvedést, melyet a Második Eljöveteledhez vezető úton fogok elviselni.
Együtt szenvedek Veled, drága Jézus, amint megpróbálod a Szívedbe gyűjteni Isten minden gyermekét, hogy így Örök Életünk legyen.
Boríts be engem és mindazokat, akiknek szükségük van Védelmedre a Te Drága Véreddel. Ámen.
Mindössze annyit kell tennetek, hogy bíztok Bennem, és Én meg fogom védeni mindazokat, akik Hozzám fordulnak a saját és mások lelkének üdvösségéért.
Menjetek és készüljetek fel az Ítélet Napjára. Megáldalak mindnyájatokat és megadom nektek az erőt, hogy odaadással folytassátok Keresztes Imahadjáratom Imáinak az imádkozását.
Jézusotok

Már nem bűn a nyilvános maszturbálás a svédeknél

Legalizálták Svédországban, legalábbis bizonyos keretek közé "terelték".

Engedélyezték a svédeknél a nyilvános maszturbálást, azaz immár nem számít bűnnek, ha egy férfi előveszi a férfiasságát, és – akár járókelők szeme láttára – kimondottan a saját maga örömére tesz, nem zaklatva, molesztával ezzel másokat.
Mindezt egy idén júniusban történt eset bírósági döntése eredményezte. Akkor egy 65 éves férfi a Stockholm melletti, Drevviken tengerpartján elővette a péniszét, beleélvezett az óceánba. A „magamutogató” ellen közszeméremsértés miatt indult eljárás, mondván mások szeme láttára végzett önkielégítést. A bíróság azonban múlt héten felmentette a vád alól, arra hivatkozva, hogy nem követett el bűncselekményt (ellentétben azzal, ha valaki szexuálisan molesztál egy másik embert), mivel nem közvetlenül egy bizonyos személynek maszturbált, hanem „csak úgy”, „bele a világba”. Ezáltal pedig senkit sem sértett meg, senkit sem veszélyeztetett.
Mint a Södertörn-i kerületi bíróság kimondta, a férfi nem követett el bűncselekményt, s ezzel a döntéssel az ügyész is egyetértett. „Szerintem ésszerű a bírósági döntés, mindebből pedig az következik, hogy immár legális a maszturbáció a tengerparton, ha nem irányul mások ellen” – jegyezte meg Olof Vrethammar.
A bírósági döntést egyébként 3 hónappal a legutóbbi nyilvános szex-botrányt követően hozták meg; akkor egy svéd férfi egy kerékpárral szexelt.


Daily Mail

Miért fogynak az emberek a templomokból?

Nemrég egy elég durva, de nagyon tanulságos történetet hallottam.
Ismerek egy kislányt, aki korábban szorgalmas templombajáró volt. Mikor egy kicsit nagyobbacska lett, már nem akart odamenni. Anyukája megkérdezte, miért? A kislány válasza: Mert az a pap … csak a pokolról tud beszélni.
Képzeljük el a következő szituációt: Van egy édesapa. Egész héten a munkahelyén gürcöl. Otthon összeveszett az asszonnyal, a gyerekkel is baj van. A munkahelyen leépítés van és fél, hogy elbocsátják. A számlákat is ki kellene fizetni, de még nem tudja, hogyan. Elmegy a templomba és ott a pokolról és az örök büntetésről hall. Mit fog tenni? Valószínűleg többet nem megy templomba.
Gyakran mondják a templomokból hiányzó emberekre, hogy ez az országos átlag. De ez nem igaz. Név nélkül említenék egy papot (Balassagyarmat plébánosa), akinek dugig van a temploma. Mert a szeretetről beszél. Habár néha máskét fogalmaznák, általában mindig a szeretet Istenéről beszél. Akiről Jézus is. Az interneten több beszéde megtalálható.
Az embereknek nem az Egyházzal van bajuk, hanem a rossz prédikációkkal. Kérek minden paptestvéremet, hogy a szerető és ne a büntető Istenről beszéljenek. A pokolról vagy a bűnről maximum úgy, hogy hogyan kell azt elkerülni. És ne feledjék: Jézus a bűnt betegségnek nevezte, amit gyógyítani kell és nem büntetni!

http://jezus.ingyenblog.hu/miert-fogynak-az-emberek-a-templomokbol.blog

2013. szeptember 18., szerda

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal


Az üdvösség forrása ismét feltörjön 2013. szeptember 17-i üzenete
 
Az Én békémet adom neked, virágom. (…) Folytasd Egyházam megerősítését azáltal, hogy összegyűjtöd a pásztorokat! Minden pásztorom megörvendeztet és megdicsőít Engem, amikor egybe gyűlve és egységet teremtve látom őket. De fájdalmasak Számomra azok, akik szívükben rosszakaratúak.
– Uram, ők a Te Szent Nevedet dicsőítették.
Valóban Engem dicsőítettek és dicsőítő szavuk elért Fülemhez.
Vassula, ismered a jelentését annak, hogy „vizet kaptak a meredek sziklából, szomjukat oltották a kemény kőszálból”? (Bölcs 11,4 ) Ez azt jelenti, hogy Én őriztem és őrzöm lelküket az őket körülvevő pusztaságban, amit a hitehagyás perzselő szelei okoztak, vizet adtam nekik ebben a pusztaságban. Szívem közelében tartottam és fogom tartani őket, távol ennek a pusztító sivatagnak a kígyójától. Bárkinek csillapítani fogom az egység utáni szomját és betöltöm őket, amennyiben alázatosnak bizonyulnak, és hajlandóak szeretettel meghajolni. Ezért, Vassula, tégy meg mindent, amit tudsz, hogy Igaz Életet élj Bennem.
Légy békében mindenkivel. Dolgozz szorgalmasan Értem és ne add fel csekélységekért! Igen! Csekélységek! Azok a dolgok, amiket te kemény üldöztetésnek tartasz, csak csekélységek a Számomra. Ezért ujjongj és légy elégedett. A kegyelem, ami neked adatott, különbözik az adománytól, amit neked adtam, érted, gyermekem? És emlékezz: Isten sohasem veszi vissza adományait és nem vonja vissza hívását (Róm 11,29) … Megáldom erőfeszítéseidet. Megáldom társaidat, akiket melléd hoztam, hogy segítsenek téged. Sok bűnük lett elvéve. Ne felejtsd el, hogyan jutalmazom meg azokat, akik szeretettel és önfeláldozással teszik meg akaratomat. Bárki, aki Engem, az ő Istenét szolgálja, jutalmat fog kapni… Had emlékeztessek újra mindenkit: az Én Testem az Egyház. Az egyetlen Egyház. Ti mindnyájan meg lettetek keresztelve az Egy Lélekben, mely nektek inni adatott. És mindnyájan, akik összegyűltetek, bár különböző részei voltatok az Én Testemnek, együttesen teljessé tettétek Testemet, mivel mindannyian ugyanahhoz a Testhez tartoztok. Ezt tudjátok. A sátán azonban évek óta hangosan kürtöli szét Istenkáromlásait és most megosztva tart titeket azon félelmében, hogy Testem minden egyes tagja kibékül, összegyűlik és újra egyesül.
Küzd, hogy mindnyájatokat megosztottságban tartson, Egyházamat pedig olyan meggyengültségben, amely helyrehozhatatlan károkat okoz. Hatalmam van egyesíteni Egyházamat, és meggyógyítani Őt. Valóban hatalmamban áll feltámasztani a halottakat. Én Magam feltámadtam a halálból, de szükségem van akaratotokra és beleegyezésetekre ahhoz, hogy ezt megtegyem. Szükségem van együttműködésetekre és szükségem van arra, hogy meglágyuljatok, és meghajoljatok őszinte alázattal és szeretettel! Hagyjátok el megosztottságotok bűnét…
Vannak, akik egyáltalán nem ismernek Engem, sem Irgalmam mértékét. Nekik azt mondom: a ti keménységetekben és sötétségetekben aggodalom halmozódik fel szívetekben, és világosságotok így csak gyengén pislákol az árnyak között. Vigyázzatok, nehogy teljesen kialudjon ez a fény!
Valamikor azt mondtam, hogy Izrael Világossága lesz a tűz és Én, az ő Szentje a láng, ami elégeti és elemészti a tüskéket és a töviseket egyetlen napon. (Iz 10,17) Ma pedig ezt mondom nektek: oly sok éven át álltam elhagyatottan megosztottságotok miatt, mivel pásztoraim közül sokan már nem törődtek többé a nyájjal. Szétszórták őket. Semmi sincs elrejtve Előlem. Sokan felhagytak azzal, hogy Rám figyeljenek. „Beszélj, Mester” – hallottam olykor a múltban, ma azt mondják: „ki olyan, mint én?” – és felfuvalkodottságuk tanúskodik ellenük. Ó, hogy szenvednek az Én igaz pásztoraim az ő felfuvalkodottságuk és szívük keménysége miatt! „Nektek kemény a szívetek és köpenyetek vérrel áztatott, világosságotok elhagyott titeket. Félelem nélkül gyaláztok Engem és megsértitek Irgalmasságomat és összes ajándékomat, melyek a ti oly szánalomra méltó időtökre adatnak! Emeljétek fel tekinteteteket, hogy meglássátok, ki az, Aki szétosztja adományait az emberiség számára. Ti mind, akik visszautasítjátok ajándékaimat, melyek Irgalmasságom által adattak nektek, elhagytátok hiteteket, és ezért úgy döntöttem, hogy alászállok és felszentelem városaitokat azok által, akiket Én kentem fel, és eljövök mindnyájatokhoz és átadom nektek az Én Szavamat, mint a múltban. Azért, hogy az Én Szavam, akár a harmat, ismét felfrissítsen titeket és az üdvösség forrása ismét feltörjön. Szeretetem lesz az a tűz, ami elégeti és elemészti a töviseket és tüskéket az Én Utamon.”
Folytatni fogom Igaz Élet Istenben Üzenetem terjesztését, mivel az Én Kegyelmem Lelke pihent meg rajtad, kis harcos. Emlékszel, miként jövendöltem meg neked kezdettől fogva, hogy Üzeneteim el fognak terjedni és terjeszkedni fognak, akár egy cédruserdő? Továbbra is meg fogom mutatni Dicsőségemet. Továbbra is támogatni fogom Áldásaimmal azokat, akik segítenek téged. Szárnyaimon hordozom majd őket is, és ők is megízlelik majd az Én Édességemet. Emlékeztess mindenkit arra, hogy legyenek egységben egymással, hogy így Velem is egységben lehessetek. Csak az Én Házam után sóvárogjatok, és Én majd gondot viselek a ti házaitokra. Éljetek Bennem és szüntelenül imádkozzatok. Ezt kell nekik átadnod Tőlem.
Tudd meg, leányom, hogy bár te úgy érzed, mintha magadra lennél hagyva egy elhagyatott szigeten, ne félj, az Én Jelenlétem folyamatosan ragyog rád. Én az Úr mindig is közel voltam és vagyok hozzád. A Szeretet szeret téged! ic
http://ichtys.hu/index.php/101-2013-szeptember-17

Az apáca, aki a bozótban dalolva élte túl az erőszakot

A kongói Angélique Namaika bátorsága és az észak-afrikai országban folyó brutális erőszak áldozatainak támogatása miatt kapta meg az ENSZ menekültügyi díját. Az apáca már több mint 2000 nőn és lányon segített, akiket elraboltak, megerőszakoltak és rabszolgaként tartottak például a hírhedt Joseph Kony vezette Lord's Resistance Army (LRA) fegyveresei. Az erőszakot 2009-ben ő is megtapasztalta, emiatt menekülésre kényszerült.
Monique-ot 14 évesen Duru falujából vitték el a katonák, apját és terhes anyját összeverték. Három éven át volt fogságban, egy idős LRA-katonával kényszerítették házasságra, részt kellett vennie két menekülni próbálkozó sorstársa kivégzésében. 17 évesen szabadult ki, és nem sokkal később kiderült, hogy terhes. Öngyilkosságot akart elkövetni.
Becslések szerint 2008 óta mintegy 320 ezer ember kényszerült arra a Kongói Demokratikus Köztársaság észak-keleti Orientale tartományában, hogy az otthonát hátrahagyva elmeneküljön. Egy helyi apáca sorstársainak nyújt segítséget az általa 2003-ban alapított Reintegrációs és Fejlesztő Központban (Centre for Reintegration and Development), olyan nőket és lányokat vesz szárnya alá, akik saját bőrükön tapasztalták a kegyetlenkedéseket: elrabolták, megerőszakolták, szexrabszolgaként tartották őket fogva. Sok esetben terhesen, vagy már karjukon a fogvatartóktól született gyerekeivel érkeznek Angélique nővérhez, kitaszítva a családjuktól, akik miután az Úr Ellenállási Hadseregének (LRA) kezei közül kiszabadultak, tudni sem akarnak a rokonukról.
Angélique nővér nem csupán arra tudja rávenni őket, hogy saját sorsukon javítsanak, de sokszor eléri, hogy a családjuk visszafogadja, és a nem kívánt gyermekeiket is szívükbe zárják. Monique is találkozott az apácával, aki rábeszélte, fogadja el a terhességét, és próbálja megszeretni gyermekét. "Boldog vagyok, hogy megtartottam a gyereket, arról álmodom, hogy egyszer iskolába járhat majd." Monique varrótanfolyamra is beiratkozott, így most iskolai egyenruhák varrásából keres pénzt, amivel támogatni tudja családját. Abban is reménykedik, hogy ha elég pénzt összegyűjt, akkor vesz egy biciklit, és komoly üzletasszony válhat majd belőle.
Angélique Namaika eddig több mint 2000 lányon és anyán segített már. Most a 46 éves nőnek odaítélte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala a rangos Nansen Menekültügyi Díját.

Mire képes a Youtube? 
A Kony 2012 című rövidfilm bejárta a világot tavaly, többszáz millióan nézték meg azt a videót, amely Joseph Kony hadúrat, a Úr Ellenállási Hadseregének (LRA) kegyetlen vezetőjét mutatta be. Mostanáig a 30 perces film eredeti verzióját több mint 98 millióan töltötték le Youtube-ról, így a Gangnam Style berobbanása előtt ez volt a leggyorsabban terjedő klip a videomegosztón.
Másfél évvel később viszont már alig emlékszik bárki is arra, hogy mi lett volna a hatásvadász film eredeti missziója. A készítő – aki később személyes botrányával is aláásta a kampány hitelességét – azt akarta elérni, hogy a híressé tegye Joseph Konyt, és így érje el, hogy elfogják a világ egyik legkeresettebb terroristáját. A célt profi marketing ellenére nem érte el Joseph Russel, hiába építettek rá milliódolláros nagyságrendű adománygyűjtési akciót, szerveztek békés felvonulásokat világszerte, és adtak el számos gumikarkötőt. Joseph Kony még mindig él és virul, méghozzá szabadlábon, a feltételezések szerint jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaság területén portyázik, amely még mindig az egyik legrosszabb ország, ahova születhet az ember.

A Kongói Demokratikus Köztársaság (az egykori Zaire) a világ tizenkilencedik és Afrika negyedik legnagyobb népességű állama. A kontinens közepén a hidegháborúban a nagyhatalmak, utána pedig a környező országok játszóterévé vált: ásványkincseiért, termőföldjeiért vagy egyszerűen csak etnikai okokból folyt a harc. A gyarmati idők kezdete óta vagy idegen hatalmak elnyomása, vagy diktatúra, vagy véget nem érő polgárháborúk keserítette meg a teljes nyomorban élő kongóiak életét. A bukott államok listáján második helyen álló ország gazdaságát szétlopták, a mezőgazdaságot ellehetetleníti a folyamatos háborúzás és a körülményeknek milliók estek áldozatul. Bár 1999 óta ENSZ-békefenntartók állomásoznak az országban, a végeláthatatlan fegyveres konfliktusokkal és az évtizedek óta súlyosbodó humanitárius katasztrófával ők sem tudnak mit kezdeni mandátum híján.
Ide született Angélique nővér, aki 1992-ben tért be az Augustine nővérek kongregációjába, majd 2000-ben tette le a fogadalmat, hogy örökké a római katolikus egyházat fogja szolgálni, egy olyan vidéken, ahol az elektromos áram, a csapvíz vagy az aszfaltozott út szinte ismeretlen.
hvg.hu: Mikor döntött úgy, hogy Isten szolgája lesz?
Angelique Namaika: Kilencéves koromban a szülőfalumban találkoztam egy német apácával, aki azért jött, hogy segítsen a rászorulókon. Nagyon sajnáltam, hogy mindig egyedül van, minden segítség nélkül. Akkor döntöttem el, hogy annak kell szentelnem az életemet, hogy segítséget nyújtsak.  Akkor még nem szóltam senkinek a tervemről. Aztán templomi élmények vittek tovább, Jézus szavai bátorítottak.
hvg.hu: Ön is átélte az erőszakot, hogyan tudott túllenni a traumán?
A. N.: A bozótban bújva egy dalt énekeltem magamban, az a címe, hogy Isten bármit megtehet. Ez segített. Aztán az adott bátorságot, amikor találkoztam a többi áldozattal, és láttam, hogy nekik szükségük van rám.
hvg.hu: Mi a legjobb módszer az áldozatul esett nők visszavezetésére a hétköznapokba?
A. N.: Szükség van egy olyan tréningre, amely során feldolgozhatják a traumát, de a legfontosabb, hogy el kell foglalni őket, és valamilyen olyan tevékenységre megtanítani, amivel pénzt tudnak keresni. Szükségük van keresetre, hogy iskolába tudják járatni gyermekeiket, vagy ha betegek, akkor ápolni tudják őket. Ha ez nem teljesül, akkor nem sikerülhet a gyógyulás.  A másik, ami fontos, hogy lelki támaszt kapjanak. Reggelente elindulok, és végiglátogatom az asszonyokat a táborban. Meghallgatom őket, a panaszaikat, de közben példát is mutatok. A legjobb gyógyír mégis az együttlét. Ha találkoznak egymással, meghallgatják egymás történetét, az bátorságot ad.
hvg.hu: Miben szenved hiányt a munkája során?
A. N.: A pénzen kívül, a segítők hiánya a legnagyobb probléma. Az UNHCR-től sok segítséget kapunk, de az önkéntesek nem maradnak itt örökké. Elszomorít, hogy sokszor egyedül vagyok, és nincs segítségem a munkámban. A gyerekek helyzete is nagyon szomorú, nem áll rendelkezésemre annyi ágy, hogy mindenkit befogadjak.
hvg.hu: Mi viszi mégis tovább?
A.N.: Hogy azok a gyerekek, akiknek mégis menedéket tudunk nyújtani, meggyógyulnak. Hisz idekerülve sokszor már haldokolnak. Amikor látom, hogy nálam életben maradnak, cseperednek és boldogok, az engem is felvidít. A nők lelkesedése is örömmel tölt el: tanulni akarnak, és boldogulni.

A Nansen-díjról
Az 1954-ben alapított díjjal az UNHCR azokat a rendkívüli humanitárius munkát végző embereket ismeri el, akik a menekültekért, a saját hazájukon belül otthonuk elhagyására kényszerült belső menekültekért és a hontalanokért tevékenykednek. A díj 100 ezer dollárral jár. Utóbbit a díjazott az UNHCR-rel egyeztetve egy olyan projekt finanszírozására költi, amely mindennapi munkáját egészíti ki. A díjátadóra szeptember 30-án Genfben kerül sor,
Az ünnepség védnöke az UNHCR és a partnerei, a svéd és a norvég kormány, a Norvég Menekültügyi Tanács és az IKEA Alapítvány. Az ünnepség házigazdája Isabelle Kumar, az Euronews műsorvezetője lesz.
(Lukács Andrea, HVG)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket. Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget


2013. szeptember 17. kedd, 22:45
Drága szeretett leányom, amikor ezt a munkát nehéznek találod és vonakodsz attól, hogy rossz híreket közölj a világgal, akkor meg kell értened, hogy te csak a hírnök vagy. Te a Szent Isten, a Legmagasságosabb Isten eszköze vagy, és neked az Ő Hívására kötelességed válaszolni. A te engedelmességed alapvető fontosságú, és nem szabad félned a következményektől, amellyel, mint az Úr prófétájának, számolnod kell.
Minden megjövendölt esemény már a kezdetben meg volt határozva, és Isten Tervének részét képezi azon Szövetség beteljesítésére, hogy végül összegyűjtse gyermekeit, hogy az Ő Isteni Akarata szerint egyetértésben tudjanak élni. Atyám hierarchiája és a gonosz közötti végső csata azt jelenti, hogy azok az emberek, akik támadásnak tették ki magukat, a bűn fertőzöttjei lesznek, és azon testvéreik ellen fognak fordulni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez.
A csata megvívásának idején Isten ellenségei sok gonosz rémtettet fognak elkövetni szeretett gyermekei ellen. De amint azt már előzőleg mondtam nektek, ők nem tudnak olyan messzire elmenni, mivel nekik az emberiség elpusztítására nincs hatalmuk, bár ők azt hiszik, hogy van. Vigasztalódjatok meg mindnyájan, mert Atyám be fog avatkozni azoknak a gonosz cselekedeteibe, akik minden nemzetet ellenőrizni akarnak, és Ő agyoncsapja őket – azokat, akik gyermekeit bántani merészelik. Sok szegény lélek fog szenvedni az ilyen üldöztetések alatt, de Atyám mindenkor irgalmas. Az Ő Hatalma érinthetetlen. A Keze Mindenható. Ő bármikor félredobhatja ellenségeit. De a megjövendölt próféciák valós t ények, amelyeknek még Második Eljövetelem előtt meg kell történniük. Ezek olyan módon fognak kibontakozni, mely talán nem mindenki számára lesz nyilvánvaló, de tudnotok kell a következőket. Az imádság a ti fegyveretek. Az imádság képezi számotokra azt a fegyverzetet, amelyre szükségetek lesz, hogy legyőzzétek a gonoszt. Az ima enyhíteni fogja a háború hatását, a szenvedést és mindenféle üldöztetést, amelyet Isten ellenségei fognak okozni az emberiségnek. Az ima meg fog menteni benneteket és mindazokat, akikért imádkoztok. Imáitok el fogja pusztítani a gonoszt, és amikor a Nagy Nap elérkezik, örömkönnyeket fogtok sírni, látván az Új Generációt , az emberek milliárdjait, akik azért menekültek meg, mert ti válaszoltatok a Hívásomra.
Miközben Üzeneteim a szomorúság, a félelem és a csalódottság keverékét hozzák, de ugyanakkor reményt is adnak az általuk létrehozott sok megtérés miatt. Atyám Terve a nagytöbbségetek számára ismeretlen. Amit meg kell értenetek, a következő: Az Ő Terve minden ellenségét el fogja pusztítani. Azáltal, hogy megengedi ezen megpróbáltatások bekövetkezését, meg fogja menteni végül az emberi nemet a bűn rabszolgaságától. Legyetek türelmesek. Legyetek nyugodtak. Mert hamarosan az öröm, a szeretet és a béke végül a tietek lesz egy egész örökkévalóságon át.
Azért jövök, mert mi egyek vagyunk – egy szent család Isten országában. Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket. Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget. Azért jövök, hogy az Igazságot hozzam nektek.
Szerető Üdvözítőtök,
Jézus Krisztus

Bizarr fogadás: 100 férfival feküdt le egy 14 éves diáklány

Egy zágrábi általános iskola nyolcadikos diáklánya fogadásból 30 nap alatt száz férfival feküdt le. Mint kiderült, a bizarr versenyt az iskola nyolcadikosai szervezték, a 14 éves lány vitte a pálmát – írta a manna.ro . A zágrábi gyermekvédelmi klinika igazgatónője, Gordana Buljan Flander pszichológus elmondta, a lánnyal külön foglalkoztak a klinika szakemberei, hogy megértessék vele, nem ez a követendő magatartásmód, az önbizalom pedig nem növelhető a sze*uális partnerek számának a növelésével.
Egyelőre nem világos, hogy hány tinédzserlány vett részt a bizarr versenyben.

Fekália nyomaira bukkantak a szentelt vízben

Fekália nyomaira bukkantak több osztrák templom és vallási kegyhely szentelt vizében, illetve ivóvízforrásában.

A templomokban és vallási kegyhelyeken vett vízmintáknak mindössze 14 százalékában nem találtak székletből származó szennyeződést a bécsi egyetem higiéniai és immunológiai intézetének kutatói, akik 21 szent kutat és 18 templom szenteltvízét vizsgálták meg Ausztriában – közölte a Reuters.

A vizsgálatok most bemutatott eredménye szerint egyik forrás vize sem ajánlható emberi fogyasztásra. A feltehetően az elégtelen higiéna miatt a vízbe kerülő fekália nyomain kívül ezekben a forrásokban a mezőgazdaságban használt nitrátokat és hasmenést okozó rovarokat is találtak.

Alexander Kirschner mikrobiológus szerint a szent kutaknak és a vallási kegyhelyek ivóvízforrásainak a középkorban kezdtek gyógyító hatást tulajdonítani, amikor a városokban élő emberek a rossz vízminőség miatt gyakran szenvedtek a hasmenéstől.

Ám ha egy védett, erdei forrás vizéből ittak, a tünetek megszűntek – tette hozzá a szakértő, aki szerint mára viszont a városi ivóvíz kitűnő minősége miatt a korábbi helyzet megfordult, és most a szent források tartogathatnak veszélyeket.

A vizsgálat eredményéről szóló összefoglaló javaslatokat is tesz a kockázatok elkerülésére, például a szentelt víz gyakori cseréjét ajánlják a templomokban. A Reuters azt is felidézte, hogy egy olasz pap nemrégiben egy szenteltvíz-adagolót talált fel, amellyel a hívők kezére lehet cseppenteni a vízből, és nincs szükség arra, hogy beledugják ujjaikat vagy kezüket a szenteltvíz-tartóba.
HVG

2013. szeptember 17., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten az Atya: Azoknak mondom, akik pogány családba születtek, és nem a saját hibájuk miatt pogányok: Irgalomban foglak részesíteni benneteket

2013. szeptember 16. hétfő, 16:20
Legdrágább leányom, az emberi nem többsége közömbös Létezésemmel szemben. Oly sokan vannak, akik csak keveset tudnak Rólam, Atyjukról, Teremtőjükről. Felszentelt szolgáim, beleértve mindazokat, akik hisznek Bennem, a mindenek Teremtőjében, nem készítették fel az emberiséget a büntetésre, amellyel szembe kell nézniük, ha nem ismerik be hibáikat.
Az a vágy, mi szerint úgy gondolják, hogy „minden rendben lesz” odavezetett, hogy sok gyermekem nem hisz a Pokol létezésében. Ez egy olyan hely, ahová azok az emberek kerülnek, akik visszautasítják Irgalmamat, a lelkek megmentésére tett Beavatkozásomat. A halálos bűn a Pokol mélységébe fogja vezetni a lelkeket, kivéve, ha azt az őszinte bánat (gyónás) el nem törölte. Azoknak, akik talán mentesek a halálos bűntől, hanem nem hisznek Bennem, és inkább egy olyan létezésben hisznek, amelyet a hamis bálványok hoztak létre és idéztek elő az elméjükben, sok félni valójuk van.
Utasítsatok csak el Engem, Teremtőtöket, és akkor Ellenem fogtok fordulni. Saját magatokat fogjátok elvágni. Amikor Istenségem Igazsága feltárul majd előttetek, közületek sokan hevesen Ellenem fognak szegülni, és bármit teszek is, semmi sem fog a Pokol tűzétől megmenteni benneteket. Bevethetek minden Isteni Erőt, de Én sohasem kényszeríthetlek benneteket, hogy elfogadjátok Irgalmamat. Semmi sem fog segíteni rajtatok, egyedül csak a választott lelkek imái. Ez azt jelenti, hogy ti sohasem fogjátok meglátni az Arcomat. Bárki, aki azt mondja nektek, hogy nem számít, ha nem fogadjátok el Létezésemet, hazudik. Csak azok, akik elfogadnak Engem, éspedig egyetlen Fiam Irgalmán keresztül, léphetnek be Királyságomba. Mégha jóságos és szeretetteljes lelkek is volnátok, és még annak ellenére is elutasítotok Engem, hogy az Igazságot megismertetik veletek, szintén félre lesztek dobva Tőlem. Nincs az az Örök Élet, mely a tiétek lehetne.
Most mindnyájatoknak megadom a Megtisztulás Ajándékát, de különösen az ateistáknak és a pogányoknak. Ez a Megtisztulás fájdalmas lesz, de sok esetben meg fogja nyitni a szemeteket az Igazságra. Azoknak mondom, akik pogány családba születtek, és nem a saját hibájuk miatt pogányok: Irgalomban foglak részesíteni benneteket. Ellenben azoknak közületek, kiknek az Evangéliumok megadattak, és akik tudatában vannak a Szentháromság egy Isten Létezésének, de akik most elutasítanak Engem, ezt mondom: kevés remény van a számotokra, hogy megtérjetek és vezekeljetek bűneitekért. Aztán majd könyörögnötök kell lelketek üdvösségéért.
Atyátok
A Legmagasságosabb Isten

Az AP a nyelveken szólásról

A pünkösdi és teljes evangéliumi gyülekezetekben visszaszorulóban van a Szentlélekben való keresztség bibliai bizonyítékaként ismert „nyelveken szólás” – számolt be a napokban a tekintélyes AP hírügynökség.
Az összefoglaló utal arra, hogy a kereszténységen belül a pünkösdi irányzatot mindig is megkülönböztette abba vetett hitük, hogy az Apostolok cselekedeteiben leírt események ma is megtörténhetnek. Ezek közé tartozik a nyelveken szólás is. Egyre több olyan amerikai gyülekezet van azonban, ahol ez a gyakorlat nem része többé az istentiszteleteknek. Ez leginkább azoknál a közösségeknél vált jellemzővé, amelyek igyekeznek bekerülni a kereszténység „főáramlatába” – írja az elemzés.
A jelenség ugyanakkor számos, az irányzathoz tartozó keresztény vezetőben kelt aggodalmat. Az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei) nevű pünkösdi közösség – amelynek csak az Egyesült Államokban 3 millió tagja van, világszerte pedig 66 millióan tekintik magukat az irányzathoz tartozónak – augusztusban megtartott gyűlésén is terítékre került a téma.
„Az emberek ma már nem szeretnek kiállni semmiért, ha nem muszáj” – nyilatkozta a témában Ken Walters, a Three Crosses Church pásztora. Szerinte ahogy a vallás egyre elfogadottabbá válik, úgy lesz egyre fontosabb a nagy pünkösdi gyülekezetek számára, hogy elmossák a határokat saját maguk és más, közismert keresztény irányzatok között.
A folyamat mára eljutott odáig, hogy az Assemblies of God egyesült államokbeli tagjai közül kevesebb, mint 82 ezren gyakorolják a nyelveken szólást, ami 1995 óta a legalacsonyabb szám. Adrian Tigmo több mint 20 éve rendszeres résztvevője a Three Crosses Church istentiszteleteinek.
A 64 éves férfi szerint azért hagyták el nagyon sokan a nyelveken szólást, mert a kívülállók gyakran kritizálták a gyakorlatot. Ő még most is gyakorolja ezt a közösségben is, halkan, gyakran csak saját maga számára hallhatóan. Szerinte a gyakorlat akkor tér vissza a mindennapokba, ha az egyházi vezetők jó példával járnak elöl.
A Harvard Divinity School professzora, Harvey Cox szerint a nyelveken szólás visszaszorulása azzal magyarázható, hogy az emberek „nem akarnak sem kitűnni, sem gyanakvásra okot adni”. Ugyanakkor az „újpünkösdiek”, akik gyakran olyan országokból származnak, mint Nigéria és El Salvador, továbbra is gyakorolják a tevékenységet közösségi és egyéni szinten is, mondja Cox. Ezeket a gyülekezeteket egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondolnak , vagy elijesztenek-e bárkit is, egy­szerűen csak csinálják, amit helyesnek tartanak.
A pünkösdi mozgalom a globális kereszténység leginkább növekvő része. A világon körülbelül kétmilliárd ember mondja magát kereszténynek, legalább negyedük pünkösdi vagy karizmatikus mozgalmakhoz kötődik a Pew kutatóközpont eredményei szerint. A mozgalmat, amely az 1906-os Los Angeles-i Azusa utcai ébredésből nőtte ki magát, a kezdetektől meghatározta a pünkösdi élmény – a Szentlélekkel való betöltekezés, a nyelveken szólás, a prófétálás és a hit általi gyógyulás – valóságába vetett hit.
A Pentecostal Church of God (Isten Pünkösdi Gyülekezete) pásztora, Nick Farone éppen ezekhez az alapokhoz való visszatérést szorgalmazza prédikációiban. Szerinte nagyon sok egyházi vezető ezt elmulasztja megtenni. „Ez a mi erőnk. Nem kellene szégyellnünk magunkat” – fogalmazott az AP tudósítása szerint. Farone szerint a kis latin-amerikai és afrikai gyülekezetek sikerének titka a természetfeletti felé való nyitottságuknak köszönhető. „Nem beszélhetsz a gazdagságról ezeken a helyeken. A kis gyülekezeteknek nagyobb a szíve” – fogalmazott.
(T. R., Hetek)

Öt tévedés Ferenc pápával kapcsolatban...

Improvizáló pápának nevezték, a meglepetések pápájának, de a legnagyobb meglepetés, hogy Ferenc folyamatosan meghiúsítja azt a kísérletet, hogy valahová is besorolják őt. Pápaságának kezdetétől rengeteg kommentátor kísérelte meg, elmagyarázni, mit várjunk tőle, de hiába. A Ferencről megjelent számos tévedés között, öt rendszeresen visszatér:

1. “Ferenc Benedek ellentéte." 
Néhányan azt gondolják, mivel Ferenc Latin Amerikából, az emeritus Pápa Benedek pedig Németországból való, s mert Ferenc természete szerint extrovertált, Benedek pedig inkább befelé forduló, hogy ezek a stílus különbségek egész gondolkodásmódjukra jellemzőek.   De, aki így vélekedik, az nem hiszem, hogy elég figyelmes. (Hasonló tévedés történt, amikor a mosolygó XXIII. János pápa követte a zárkózottabb és uralkodóbb kinézetű XII. Piuszt.) Ferenc első szavaival a világ felé, március 15.-én, imát kért elődje számára, majd hamarosan felhívta telefonon. Csak tíz napra rá, Castel Gondolfo-ba utazott, hogy hivatalosan és nagyon kedvesen köszöntse Benedeket, majd, mikor Benedek visszatért Vatikán-városba hasonló módon nyilvánosan átölelte. Nem olyan régen mondta Ferenc, az egyik volt tanítványának, hogy milyen kiváló gondolkodónak tartja Benedeket, és mennyire támaszkodik a tanácsaira: „ostobaság lenne figyelmen kívül hagyni Benedek tanácsait”.  
Ha bármi csekély kétely is maradt volna, azzal kapcsolatban, hogy Ferenc teljesen támogatja Benedeket, azt is eloszlatja a Lumen Fidei enciklika. Ezt a rendkívüli tanító dokumentumot Benedek kezdte el pápasága vége felé, bár nem fejezte be. Ferenc könnyedén félre tehette volna, és megirthatta volna a saját pápai üzenetét. Ő azonban úgy döntött, hogy befejezi a tervezett művet, és mint saját székfoglaló enciklikáját teszi közzé., teljesen elfogadva Benedek vázlatát. S ezzel, Ferenc magáénak vállalta a Lumen Fidei meglátásait a hit és az értelem kapcsolatáról, az igazság fontosságáról, és a hermeneutica folytosonnságáról, - amik Benedek pápaságának fő témái voltak. Ferenc ezzel sokkal erőteljesebben kiemelte Benedek fontosságát, mint ahogyan azt Benedek csodálói remélhették volna.


2. “Ferenc nem harcol a kultúra területén .”
Az első tévedésből fakad a második, mégpedig, hogy az elég sarkosan fogalmazó Benedekkel szemben, azt állították, hogy Ferenc sokkal lágyabban nyúl a kérdésekhez. Kerüli a konfrontációt, az erőteljes kijelentéseket, nem akar kulturális háborút, bár az égető szociális problémákkal szemben világos állást foglal. Allesandro Speciale keresztény riporter a közelmúltban írta, hogy Ferenc nem szándékozik kulturális háborút kezdeni az abortusz, az azonos neműek házassága kérdéseiben, mint ahogyan elődje tette. Sandro Magister  pedig azt írja: „Nem lehet véletlen, hogy pápaságának első 12o napja alatt még egyetlen szót sem szólt az abortuszról, az eutanáziáról és az azonos neműek házasságáról. ”
Nehéz elképzelni ennél félrevezetőbb állításokat. Ráadásul Ferenc, már, mint Buenos Aires érseke kifejezett védelmezője volt a meg nem született életeknek és a hagyományos házasságnak. Mióta pápa, Ferenc egy hajszálnyit sem engedett a keresztény erkölcsi igazságból, Pápaságának második hetében már kifejezetten megígéri, hogy folytatja Benedek küzdelmét a relativizmus diktatúrája ellen. ”Májusban Ferenc pápa, nem csak hirdette tízezreknek az emberi élet védelmének fontosságát annak foganásától kezdve, hanem személyesen is csatlakozott Rómában az „Élet-menetéhez”. A közelmúltban küldött sajátos pro-life üzenetet Írországba, amikor a törvényhozás az abortusz legalizációjáról döntött, felszólítva az országot, hogy “védelmezzék a legkiszolgáltatottabb és leginkább sebezhető életet, a betegek, öregek és a magzatok életét.” Ferenc mindenki számára programnak hirdette meg: “Óvd az életet, segítsd, viselj rá gondot a foganástól a végsőkig.” Nem elég világos ez?  
Miután Franciaország törvényesítette az azonos neműek házasságát, az Egyház erőteljes tiltakozása ellenére, az új pápa szemrehányást tett a törvényhozóknak, hogy a pillanatnyi divatot követik a törvényhozásban. A Lumen Fidei enciklikában pedig azt írja: “A legelső alkalom, ahol hit megvilágítja az ember városát, a család. Elsősorban és kizárólagosan az egy férfi és egy nő tartós egységén alapuló házasság. Nem is véletlen, hogy az Advocate  azonnal panaszkodott: “ Ferenc pápa éppen úgy elítéli az azonos neműek közötti házasságot, mint Benedek.

3. “Ferenc, a szociális igazságosság pápája.
Sokan mondják, hogy Ferenc a szociális igazságosság pápája, azaz mindenek előtt a szegényekre van gondja, s ennek megoldása lesz pápasága fókuszpontja. Ez a kijelentés részben kétségtelenül igaz, részben azonban hiányos. Természetes, hogy Ferenc, elődeihez hasonlóan felvállalja a szegények gondját, ezt példázza első Lampedusa-i látogatása, ahol a menekültekhez szólt. Azonban Ferencnek nem kizárólagos gondja a szegények, mert tudja, amit Boldog II. JP. tanított, hogy a szociális igazságosságról illúzió beszélni, ha az élethez való alapvető jogot nem védjük. Azonban Ferencnek nem csak a szegénység a gondja, hiszen tudja ő is, amit Boldog II. János Pál pápa tanított: hogy a szociális igazságosság hamis és illuzórikus, amennyiben a legalapvetőbb emberi jogot, az élethez való jogot minden más személyes jognál határozottabban nem védjük.” Azt is tudja, amit Benedek tanított, hogy az Egyháznak a gazdasági életre vonatkozó tanítása szükségszerűen összefüggésben áll a családról, az emberi szexualitásról szóló tanítással, tehát a Humanae Vitae-t ugyanolyan erővel képviselni kell.  
Sőt, még fontosabb, hogy a Pápa azt vallja, hogy a személyes megtérésnek meg kell előznie a szociális elkötelezettséget, és így elveti a szekuláris haladást, mely elszakítja a spiritualitástól a szociális igazságosságot. Ferenc tanítása a szív megváltoztatására hív, a lelkiismeret megvizsgálására, mert ez a szociális reform kulcsa. Ferenc nem annyira a „szociális igazságosság pápája”, sokkal inkább a világ lelki vezető mestere, aki emlékezteti az embereket, hogy saját lelkünk megváltoztatása nélkül, alázat, az áldozathozatal, a lelki fegyelmezettség nélkül, pusztán kormányzati eszközökkel, nem lehet valódi szociális igazságosságot elérni.

4. “Ferenc szeretőbb lesz az Egyháztól eltávolodók iránt"
Mihelyt megválasztották Ferenc pápát, az egyházi „disszidensek” elkezdték két elődjével szembeállítva magasztalni őt, mintegy azt szuggerálva, hogy végre majd ő végrehajtja a II. Vatikáni Zsinat ígéreteit. Azonban Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinatot nem a „disszidensek kartájának” tekinti, mint ahogyan Boldog II. János Pál pápa vagy Benedek pápa sem. II. János Pál pápához és Benedek pápához hasonlóan Ferenc is erősen hangsúlyozza, hogy Jézus ismerete feltételezi az Egyházzal és a Tanítóhivatallal való teljes egységet. Nem lehet senki úgy hithű katolikus, hogy függetlenül, sajátos szabadsággal választott spiritualitást gyakorol. Ennek következménye, hogy Ferenc pápa első tevékenysége Péter székéből az volt, hogy megerősítette Benedek kritikáját az egyházi disszidensek, így az USA Szerzetesnői Elöljárói Konferenciájának engedetlensége miatt.   S a Lumen Fidei-ben Ferenc kifejti az ortodoxia jelentését, hogy ez nem azt jelenti, hogy a katolikus tanításból kiválogatja valaki a számára tetszetőset, hanem azt, hogy teljesen elfogadja:
“Mivel egy a hit, ezért a hitet a maga tisztaságában és integritásában kell megvallani. Éppen mert a hit tételek egymással összefüggnek, az egyik tagadása, még ha az önmagában nem is tűnik a fontosak közül valónak, az egész torzításához vezet. A történelem során hol ezt, hol azt a hitigazságot volt könnyebb vagy nehezebb elfogadni, ezért igen fontos éberen őrizni a hit letéteményt a maga egészében. ”

5. “Ferenc szereti a világot”
Hát ez a legnagyobb félremagyarázás. Ez azt sugallja, hogy Ferenc   könnyedséggel bánik a világgal, melyből hiányzik az a félelem a modernségtől, ami más vallási vezetőket jellemez. De ez nem azért van, mintha Ferenc per se (önnön magában) szeretné a világot. Ferenc az embereket szereti, s szeretné őket Krisztushoz vezetni, s ezért beszél gyakran az ördögről, óva int a világ kísértéseitől, sürget, hogy meneküljünk a kísértések elől. Szereti Isten teremtményét, tudja, hogy mennyire romboló az áteredő bűn, s hogy milyen könnyen vissza lehet élni a szabad akarattal. A Pápa kedvességét és barátságosságát a világ iránt, félreérteni, Ferenc pápaságának egészét félreértelmezi. Ferenc sokkal inkább, mint mások tudja, hogy a világ bűnbe süllyed, és szenvedélyesen próbálja az új evangelizációval gyógyítani a világot.
Abban sokaknak igaza van, hogy Ferenc pápa emlékeztet XXIII János pápára, akkor is, ha ez a hasonlítgatás is könnyen tévútra szaladhat, különösen, ha politikai szóhasználatot használnak. Boldog János pápa sohasem volt a szó modern értelmében liberális, éppen úgy az ortodoxia harcosa volt, mint Ferenc. S amennyiben Ferenc pápát támogatják és megértik a hívek, és sikeres lesz a vágyott reformokban, akkor a szenvedő Egyház és a megzavarodott világ hasznot fognak húzni bátorságából, erejéből, hitéből.
(William Doino Jr.)


William Doino Jr. is a contributor to Inside the Vatican magazine, among many other publications, and writes often about religion, history and politics. He contributed an extensive bibliography of works on Pius XII to The Pius War: Responses to the Critics of Pius XII.

2013. szeptember 16., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Terveim a világ megmentésére most kezdenek gyümölcsözni. Most már minden a helyén van.


2013. szeptember 15. vasárnap, 23:50
Drága szeretett leányom, a világ megmentésére vonatkozó minden Tervem most kezd gyümölcsözni. Most már minden a helyén van. Hadseregem megalakult. Ők most mindenhol növekedni és terjeszkedni fognak, magukkal hozván azt a sok lelket, akikre vágyakozom. Ennek a Hadseregnek nagy Kegyelmeket adtam, és ők a Szentlélek Kegyelme által égve fogják tartani a Kereszténység Lángját, és az Igazság Fáklyáját az Utolsó Napig hordozni fogják. Ők Isten Fényét még a legsötétebb sarokba is el fogják vinni, és milliók szemét fogják megnyitni Isten Szavának Igazságára, miközben a hitehagyás felfalja Egyházamat a Földön. A következő Keresztes Imahadjárat imáját adom nekik, hogy segítségükre legyen a Nekem tett hűségígéretükben.
A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének
Egységben vagyunk Szentséges Szíveddel, drága Jézus.
Mi hitelt érdemlően hirdetjük Isten Igaz Szavát.
A világ végéig is el fogunk menni, hogy terjesszük az Igazságot.
Mi soha nem fogunk elfogadni semmi olyan hamis tant, melyet a Te Nevedben hirdetnek, és ami eltér attól, amire Te Magad tanítottál minket.
Mi a hitünkhöz továbbra is hűek, igazak és állhatatosak maradunk
Azokkal, akik elárulnak Téged, szeretettel és együttérzéssel fogunk bánni, abban a reményben, hogy majd ők is visszatérnek Hozzád.
Rendíthetetlenek, de ugyanakkor türelmesek is leszünk azokkal szemben, akik a Te Nevedben üldöznek minket.
Győzedelmesen fogunk járni az egész úton Új Paradicsomodig.
Megígérjük, hogy fájdalmaink és szenvedéseink által elvisszük Hozzád mindazokat az elveszett lelkeket, akik Szeretetedre éheznek.
Kérünk Téged, fogadd el imáinkat a világ minden bűnöséért, hogy az Irántad való szeretetben egyesülve egy családdá válhassunk a Béke Új Korszakában. Ámen.
Menj, Maradék Hadseregem, abban a tudatban, hogy minden segítséget és Kegyelmet megkaptok annak érdekében, hogy sikerrel járjon ez az utolsó Szent földi Küldetés, és hogy így Isten minden gyermekét a Föld színéről összegyűjthessem és Új Paradicsomomba vihessem.
Jézusotok

Egyiptom: megrongált templomok listája

Helyi vallási forrásokra építve a Támogatás a Keleti Egyházaknak Szövetség szeptember 10-én listát adott ki azon egyiptomi keresztény épületekről, melyeket iszlamisták felégettek vagy megrongáltak Murszi elnök megbuktatása óta (azaz ezen a nyáron).

A felmérés szerint több mint nyolcvan keresztény templomot, közösségi házat és iskolát tettek tönkre az iszlamisták Murszi elnök megbuktatása óta Egyiptomban, mely a kresztényei iránti példátlan erőszakról tanúskodik. Az épületek részben a kopt ortodox, részben a kopt katolikus egyház tulajdonában állnak.
„Hosszú ideig tartózkodtam attól, hogy keresztényüldözésről beszéljek Egyiptomban. Ez ugyanis szisztematikus támadásokat feltételez – nyilatkozta Pascal Gollnisch atya, a Támogatás a Keleti Egyházaknak Szövetség igazgatója. – De az az erőszakhullám, melyet ezen a nyáron a Muzulmán Testvériség és a hozzájuk közelálló csoportok tagjai a keresztények ellen elkövettek, megváltoztatta a helyzetet.”
Korábban az egyiptomi keresztények elleni támadások esetiek, és egymástól függetlenek voltak. A velük szemben megnyilvánuló alkotmányos (egy keresztény nem lehet államelnök, és sok, hivatalos pozíciót is csak kivételes esetben tölthet be) és jogi (a bíróság előtt gyakran hátrányokat szenvednek a muzulmánokkal szemben) diszkrimináció eddig is mindennapos volt ugyan, de módszeresen elkövetett erőszakos cselekedetekkel nem kellett szembenézniük.
Az egyiptomi szokásjog értelmében a muzulmánokra a muzulmán törvények, míg a keresztényekre a keresztény törvények vonatkoznak. A Muzulmán Testvériség erősödésével azonban nőtt a diszkrimináció, mert az iszlamisták minden polgárra az iszlám törvényeket kívánják érvényessé tenni. A koptok nem titkolták e törekvéssel kapcsolatos ellenérzéseiket, és ez vezette a kopt ortodox pátriárkát is arra, hogy támogassa a Muzulmán Testvériségből származó Murszi elnök hatalmának megdöntését.
Ettől a pillanattól kezdve a Muzulmán Testvériség szervezett és módszeres hadjáratot folytat a keresztények ellen. Számos keresztény templomot, közösségi házat, iskolát, kórházat és magánházat gyújtottak fel, rongáltak meg vagy romboltak le.
„Azt várjuk a kormánytól – folytatta Pascal Gollnisch atya –, hogy nagyon határozottan ítélje el ezeket a támadásokat, és ígéretéhez híven biztosítsa a keresztények védelmét, illetve megrongált épületeik helyreállítását. Törekvéseinket az Európai Uniónak is támogatnia kell, és nyomást kell gyakorolnia az egyiptomi hatóságokra a kisebbségek védelme, illetve az emberi jogok betartása érdekében.”
La Croix/Magyar Kurír