Az ország, ahol népszokás a nemi erőszak

A turisztikai kiadványok, és negédes bloggerek szerint Pápua Új-Guinea maga az édenkert. Pedig van olyan része, ahol a férfiak majd kétharmada erőszakolt már meg nőt, és majd minden nő szenvedett már el erőszakot - csak felnőtt olvasóknak!

Pápua Új-Guineáról a nyugati (no meg különösen a magyar) olvasó nem sokat tud. Egy részről borzongató, hogy "ezek tényleg embert esznek?", amire jön a megnyugtató válasz, hogy ááá már rég nem. Másrészt az egészet valahogy úgy képzeljük el, hogy eldugott kis falvakban még mindig meztelenül sétálgató bennszülöttek jámboran, mosolyogva járják ősi táncaikat naphosszat. Ezt a sztereotípiát erősíti az a kevés  információ is - természetfilmek, a "A törzs" jellegű scripted realityk (Hű, most Béla és Józsi elmegy a vademberek közé, és megpróbálnak egy hónapig mezítláb járni és férgeket enni !Vajon sikerül nekik?) Ha nagy ritkán egy oda vetődő turista is írogat valamit, általában az is "el van bűvölve", hogy "milyen kedvesek az emberek", és a szöveg hemzseg a "romlatlantól", "édenitől" meg "színpompástól". A képek meg valami ilyenek lesznek: 

Tiszta ki édenkert, ugye. 

Közben azért egészen más hírek is jönnek. Az "élhető városok" versenyében, ahol Bécs már megint a második lett, PNG fővárosa, Port Moresby az utolsó helyek egyikén végzett - olyan városokkal van versenyben az utolsó helyért, ahol most konkrétan háború van. (2004-ben még az utolsó helyen volt, de azóta sok helyen tört ki fegyveres konfliktus, így elvesztették utolsó helyüket.)  Ezeket a képeket nem is a turisták készítették, hanem az Al-Jazeera. A sziget másik arcáról. 

Ennél még döbbenetesebb adatokat közöl az az ENSZ jelentés, ami a nők elleni erőszakról szól az ázsiai - csendes óceáni térségben. A pápua férfiak 59% nyilatkozott úgy, hogy követett már el nemi erőszakot, és vannak az országnak olyan területei, ahol a nők 97%-a (!!!) élt már át életében legalább egyszer erőszakos közösülést.

Az erőszakért jó részt az ú.n. raskol bandák a felelősek. (Raskol - az angol rascal "gazember" pidzsin változata). A bandák a hetvenes években kezdtek szerveződni, akkor  még leginkább piti tolvajlással foglalkoztak.

Ma már fő tevékenységük a kábítószer-terjesztés, a rablás, de nem riadnak vissza a gyilkosságoktól sem. A pocsék közbiztonság és a 60 - 90 % körüli munkanélküliség határozottan kedvez a létüknek. 100 ezer lakosra jut 54 gyilkosság - összehasonlításképpen Magyarországon 10 millió lakosra jut évente általában 140-170 emberölés.) 

Ez viszont még mindig nem magyarázná a nemi erőszak ilyen kiugró arányát. A szintén elképesztően szegény Bangladesban, sőt, a csoportos nemi erőszakról az utóbbi időben híressé vált Indiában is az itteni arányok töredékét mutatta ki az ENSZ statisztika. Az ok - nyilvánvalóan - a társadalom szövetében keresendő. 

Ume Wanietti, egy nő, aki maga is elszenvedte az erőszakot így beszél erről: "Régen a család adott biztonságot és támogatást. De most, hogy ennek vége, a nők és a gyerekek igencsak sebezhetővé váltak. A hagyomány nagyon megkötötte a lányok lehetőségeit, korlátozta a vágyaikat, de a fiúk és a lányok is a kölcsönös tiszteletet tanulták. Ha egy nőt megvert a férje, a bátyjai bosszút álltak érte. Az ember bízhatott a klán férfitagjaiban. Biztonságot adtak neki. De ennek vége. A nagycsalád már nem segít. "  Más részről viszont nagyon is megmaradt a hagyomány - az erőfitogtatás, a férfiak beavatásának kultúrája egyáltalán nem tűnt el a nagycsaládok széthullásával -sőt. A Dirty Dons 585 banda egyik tagja meséli: "Régen az volt a szokás, hogy addig nem számított harcosnak a férfi, amíg át nem ment a szomszéd faluba, és el nem rabolt onnan egy disznót. Most a nők lettek a disznók" A minél több erőszak a bandatagok szerint növeli a férfiasságot. Az előbbi bandatag már 30 felett jár a megerőszakolt nők számában - és büszke rá. Az is a régi időkből származik, hogy a nőt adás-vétel tárgyának, vagyon tárgynak tekintik.

Így történhetnek meg olyan - számunkra egészen vad, de ott teljesen normális - esetek, mint egy Agita nevű nőé. Részegen hazatérő férje támadt rá, amikor ellenállt, egy bozótvágó késsel levágta a fülét. A nő családja ennek ellenére nem engedte, hogy elhagyja erőszakos férjét, mert az - helyi pénzben - mintegy 50 ezer forintnyit fizetett vérdíjként. Az ügy ezzel le lett zárva. 

Helena ajkából pedig egy jó darabot ki is harapott, aki megtámadta. (Igen, még mindig vannak kannibálok - nemrég írtunk az egyik utolsó emberevő szektavezérről is, a Fekete Jézusról, aki, mellesleg maga is erőszakolta halomra a nőket.) Azok a nők sem járnak jobban, akikről azt hiszik boszorkányok. Tőlük ugyan félnek - de van úgy, hogy éppen ezért támadnak rájuk. Az Oxfam jelentése szerint a "boszorkánysággal kapcsolatos bűnözés növekvőben van" az országban. Pedig 1972-ben (!) már törvény mondta ki, hogy boszorkányok pedig nincsenek. 

Mindez történik ott, ahol az első nagy európai antropológusok (Malinowski, Mickouho-Maclay) még matriarchális közösségekről, a nők iránti általános tiszteletről írtak. Valahogy ez a modern világ nagyon belerondított az édenkertbe, ami már leginkább csak a turisztikai képeslapokon maradt meg. 

(fotelkalandor.blog.hu )