2013. szeptember 19., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tettek Isten Dicsőségére

2013. szeptember 18. szerda, 17:08
Drága szeretett leányom, amikor azt mondtam, hogy újra eljövök majd ítélni élőket és holtakat, akkor ezzel a következőt akartam mondani: Az első Ítéletnek be kell teljesednie, és ez alatt azt értem, hogy Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tettek Isten Dicsőségére. Ítéletem szigorú lesz, mivel ekkorra már Irgalmam elárasztotta a Földet.
Azok, akik közületek – Engem elutasítván – továbbra is hajthatatlanok maradnak – jóllehet az Igazság meg lett nektek mutatva -, félre lesznek dobva Tőlem. Ti nem fogjátok elfogadni soha Irgalmamat, függetlenül attól, hogy mennyire esedezem üdvösségetekért. Az Engem való megtagadásotok és Irántam való gyűlöletetek örök szenvedést fog hozni nektek, és Én keserű és szomorú könnyeket fogok hullatni értetek. Ó, mennyire fogtok a földi kényelem után vágyakozni, annak ellenére, hogy ott a bűnös élvezetekre és a hatalom utáni gonosz törekvésekre vesztegettétek az időt, és ahol másokat elnyomtatok. A Föld egy rég elveszett paradicsomnak fog tűnni, amikor a sötétség mélységében Segítségemért fogtok ordítani.
Azok, akik közületek szeretnek Engem, de akiknek lelkét a bűn megrontotta, nem kell félniük, mert Irgalmammal foglak elnyelni benneteket, ha kéritek azt. Minden bűnös megmentésre kerül, mihelyt megváltja magát a Szemeimben, nem számít, hogy mennyire súlyosak a bűnei.
Az élők, akik a Kegyeimben vannak, Dicsőséges Paradicsomomba fognak felemeltetni. Ezek között mindenféle bűnös lesz, minden vallásból és fajból való ember, aki hívott Engem, Üdvözítőjét, az Emberfiát, és mindazok, akik kérik Tőlem, hogy mentsem meg őket.
Fel fogom támasztani a halálból azokat, akik már megtisztultak a Tisztítótűz mélységeiben, valamint azokat, akik a Mennyországban türelmesen várnak eme Nagy Nap elérkezésére. A többi száműzettetik.
Időtöket a Földön Atyám határozta meg, és ez a nap Számomra még ismeretlen, de Én most a következőket mondom nektek: ti, ez a nemzedék, össze lesztek gyűjtve és Új Paradicsomomba foglak vinni benneteket, amikor az Ég és Föld eggyé fog válni. Időt kaptatok a felkészülésre, tehát jól használjátok fel azt, mivelhogy örök életet kaphattok, és megoszthatjátok azt szeretteitekkel. Most arra kérlek benneteket, hogy ajánljatok fel Nekem minden szeretett személyt, családotokat, barátaitokat és nemzeteteket, hogy Drága Vérem Védelmével boríthassam be őket.
Jézusotok


Imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját mindazok felajánlására, akik közel állnak hozzátok, hogy Drága Véremmel beboríthassam őket

2013. szeptember 18. szerda, 23:30
Drága szeretett leányom, azt kérem tőletek, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját mindazok felajánlására, akik közel állnak hozzátok, hogy Drága Véremmel beboríthassam őket.
A Keresztes Imahadjárat 122. imája: Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének
Drága Jézus, kérlek, szentelj meg engem, a családomat, a barátaimat, a nemzetemet, hogy Drága Véred védelme alatt legyenek.
Te meghaltál értem és a Te Sebeid az én sebeim lettek, mivelhogy méltósággal elfogadom a szenvedést, melyet a Második Eljöveteledhez vezető úton fogok elviselni.
Együtt szenvedek Veled, drága Jézus, amint megpróbálod a Szívedbe gyűjteni Isten minden gyermekét, hogy így Örök Életünk legyen.
Boríts be engem és mindazokat, akiknek szükségük van Védelmedre a Te Drága Véreddel. Ámen.
Mindössze annyit kell tennetek, hogy bíztok Bennem, és Én meg fogom védeni mindazokat, akik Hozzám fordulnak a saját és mások lelkének üdvösségéért.
Menjetek és készüljetek fel az Ítélet Napjára. Megáldalak mindnyájatokat és megadom nektek az erőt, hogy odaadással folytassátok Keresztes Imahadjáratom Imáinak az imádkozását.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése