2014. október 13., hétfő

A hit nem szavazás kérdése.Raymond Leo Burke bíborossal készült interjú

A szinódus nem egy demokratikus gyűlés, ahol a püspökök azért gyűlnek össze, hogy többségi szavazással megváltoztassák a katolikus tanítást. Interjú.
Mit láthatunk a „médiafüggöny” másik oldalán, mi történik a szinóduson?
A megbeszélések aggasztó elferdítését, mivel vannak, akik támogatnak egy olyan utat egy bizonyos gyakorlat elfogadása által, amely nem egyezik a hit igazságával. Habár evidensnek kellene lennie, hogy senki nem mehet tovább ezen az ösvényen, mégis sokan bátorítanak egy, a változásra való veszélyes nyitottságot, az elváltak és újraházasodottak áldozására vonatkozóan. Nem látom, hogyan lehetséges kibékíteni egymással a házasság felbonthatatlanságának megváltoztathatatlanságát a szabálytalan helyzetben élők áldozáshoz engedésének lehetőségével. Ha ezt tesszük, akkor úgy cselekszünk, mintha vitára volna bocsátható Urunk azon tanítása, miszerint aki otthagyja feleségét és más nővel házasodik össze, házasságtörést követ el.

A „reformerek” szerint ez a tanítás túlságosan szigorú.

Elfelejtik, hogy az Úr biztosít minket afelől, hogy kegyelmével segít mindenkit, akit a házasságban való életre hív. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek nehézségek és szenvedés, de mindig lesz isteni segítség a velük való szembenézésre és arra, hogy végül hűek maradjunk.

Úgy tűnik, mintha kisebbségi álláspontot képviselne.

Pár nappal ezelőtt láttam egy közvetítést, amelyben Kasper bíboros azt mondta, hogy a dolgok jó irányba haladnak a nyitás felé (a gyakorlat megváltozása felé). Pár szóban, az 5700000 olasz, akik nézték ezt az adást, most azt hihetik, hogy az egész szinódus ezen az úton menetel, és az Egyház elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy megváltoztatja a házasságról vallott tanítását. De ez egyszerűen nem lehetséges. Sok püspök mondta azt a beszédében, hogy a házasságról szóló tanításban nem lehetséges változás.

De amit ön mond, az nem jelenik meg a Vatikáni Sajtóiroda napi összefoglalóiban. Ezt Müller bíboros is szóvá tette.

Nem tudom, hogyan készülnek ezek az „összefoglalók”, de úgy tűnik a számomra, hogy valami nem működik jól, ha az információkat ilyen úton manipulálják, és csak egy álláspontot hangsúlyoznak ahelyett, hogy hű képet nyújtanának a számos, kifejezésre jutott véleményről. Ez nagyon aggaszt engem, mert a püspökök jelentős része nem fogadja el az Egyház tanításával való szakítás ötletét, de ezt kevesen tudják. Csak arról beszélnek, hogy szükséges, hogy az Egyház megnyissa magát a a világ zajos kényszere előtt, mint azt Kasper bíboros javasolta februárban. A valóságban elmélete a családról és a gyakorlat új formájáról az elváltakkal és újraházasodottakkal kapcsolatban egyáltalán nem új. Már harminc évvel ezelőtt is terítékre került. De február óta új életre kelt, és nem éppen ártatlan módon gyarapodik. Ezt azonban meg kell állítani, mivel a hit hatalmas kárára lehet. Püspökök és papok mondják nekem, hogy sok elvált és újraházasodott férfi és nő kéri őket máris, hogy áldozhassanak, mivel szerintük ezt akarja Ferenc pápa. A valóság, meg kell jegyeznem, éppen az ellenkező: Ferenc pápa még nem szólalt meg a kérdésben.

De magától értetődőnek tűnik, hogy Kasper bíboros, és akik egyetértenek vele, bírják a pápa támogatását.

Ez igaz. A pápa nevezte ki Kaspert a szinódus számára, és engedte, hogy a vita ezen a nyomon haladjon tovább. De, amint egy másik bíboros mondta, a pápa ennek ellenére még nem nyilatkozott az egész ügyben. Én igazán várom a nyilatkozatát, amely csakis az Egyház teljes történelmén átvonuló, eddigi tanításával összhangban lévő nyilatkozat lehet, amely tanítás sosem változott, mert nem tud változni.

Egyes prelátusok, akik a hagyományos tanítást támogatják, azt mondják, hogy ha a pápa változásokat eszközölne (ebben a tanban), akkor támogatnák ezeket a változásokat. Nem önellentmondás ez?

Igen, ez önellentmondás, mivel a pápa Krisztus helytartója a földön, és ebből következően a hit igazságának legfőbb szolgája. Krisztus tanításának ismeretében nem látom, hogy miként lehetne lehetséges eltérni ettől a tanítástól egy doktrinális nyilatkozattal, vagy egy olyan lelkipásztori gyakorlattal, amely figyelmen kívül hagyja az igazságot.

A hangsúly a pápa szerint a kegyelmen van, s ez a legfontosabb, nem pedig csak az eszme, aminek vezetnie kell az Egyházat: nem bátorítja ez annak az illúziónak a fennmaradását, amely szerint támogathatunk egy olyan lelkipásztori gyakorlatot, amely eltér a tanítástól?

Az ötlet azon elképzelés köré épül fel, hogy lehetséges egy Egyház, ami megbocsátó, és ugyanakkor nem tiszteli az igazságot.  De engem bánt az a feneketlen elképzelés, amely szerint, akár még ma is, püspökök és papok ne lehetnének megbocsátóak. Az Egyesült Államok egy vidékies táján nőttem fel, és emlékszem, amikor gyerek voltam, volt egy pár az egyházközségben egy közeli farmról, akik a templomunkba jártak misére, de sosem áldoztak. Amikor felnőttem, megkérdeztem apámat, miért volt ez így. Minden színlelés nélkül, egyenesen válaszolt. Elmagyarázta, hogy szabálytalan állapotban élnek, és elfogadták, hogy nem áldozhatnak. A plébános nagyon kedves volt velük és megbocsátó, és imádkozott azért, hogy a kegyelem munkálkodjon azon, hogy a pár egyszer majd a katolikus hittel összhangban élhesse az életét. Igazság nélkül nem létezhet megbocsátás. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy ha szeretjük a bűnösöket, akkor gyűlölnünk kell a bűnt, és mindent meg kell tennünk, hogy a bűnösöket elszakítsuk attól az ártalmas helyzetből, amelyben élnek.

A szobájában ott található a Szent Szív szobra. A kápolnájában, az oltár felett Jézus Szívének egy másik képe látható. Püspöki mottója: „Secundum Cor Tuum”. Ezek szerint a püspökök össze tudják egyeztetni a megbocsátást és a tanítást…

Igen, ez arról szól, hogy közel kell lenni a kimeríthetetlenhez, és sosem elszakadni az igazságtól és szeretettől, Jézus dicsőséges, átszúrt Szívétől. És akkor a pap bölcsességet és erőt tud meríteni, hogy nyáját az igazság szerint és szeretetben vezesse. A Curé d’Ars úgy határozta meg a papot, mint a Jézus Szent Szívéből jövő szeretet. A pap, aki egyesült a Szent Szívvel, nem fogja megadni magát a kísértésnek, hogy mást is mondjon a nyájának, mint Krisztus szavait, amelyeket az Egyház adott tovább hiánytalan módon. És nem fog abba a kísértésbe esni, hogy olyan szavakkal helyettesítse a tanítást, amelyek zavaros nyelvezetűek és könnyen hibához vezetnek.

A reformerek viszont állítják, hogy a szeretet, az Egyház számára, abból áll, hogy halad a világgal.

Ez azok érvelésének a sarkalatos pontja, akik változást akarnak a tanításban vagy a fegyelemben. Meglehetősen aggaszt. Azt mondják, hogy megváltoztak az idők, és többé nem beszélhetünk természettörvényről vagy a házasság felbonthatatlanságáról. De az ember nem változott. Marad továbbra is ugyanolyan, amilyennek Isten akarta. Igaz, hogy a világ szekularizáltabbá vált, de ez csak arra ok, hogy még többet beszéljünk az igazságról, világosan és erélyesen. Ez a mi kötelességünk, de amint azt Szent II. János Pál írta az Evangelium Vitae-ben, a nevén kell neveznünk a dolgokat. Nem használhatunk olyan nyelvet, ami kétértelmű, csak hogy a világ kedvére tegyünk.

A világos fogalmazás mintha nem lenne az újítók elsődleges szempontja, például nem hiszik, hogy ellentmondanak saját maguknak, amikor azt állítják, hogy az elváltak és újraházasodottak áldozását lehetővé kell tenni, ugyanakkor állítják, hogy elismerik a házasság felbonthatatlanságát.

Ha valaki komolyan megerősíti a házasság felbonthatatlanságát, megteheti a lépéseket, hogy kijavítsa a szabálytalan állapotot, amelyben találja magát, vagy nem áldozhat. Nincs középút.

Még az úgynevezett „ortodox válás” sem?

Az ortodox gyakorlat, amit az economián alapul, egy második vagy harmadik házasság lehetőségét fenntartva, amelyet bűnbánatiként értelmeznek, történelmileg és ténylegesen igen összetett. Akárhogyis, a Katolikus Egyház, amely évszázadokon át tudatában volt az ortodoxok ezen gyakorlata létezésének, valamiért mégsem vette át, az Úr szavainak alapján, ahogy az Szent Máté evangéliumában van (19,9).

Nem gondolja, ha ez az engedmény megvalósul, számos másik fogja követni?

Bizonyára. Most azt mondják, hogy csak néhány esetben tennék lehetővé. De bárki, aki ismeri az emberi természetet, tudja, hogy ha teszünk egy engedményt egy esetben, akkor a többiben is engedni fogunk. Ha az elváltak és újraházasodottak házasságát érvényesnek fogadjuk el, akkor ez kinyitja az ajtót azon kapcsolatok elismerése felé is, amelyek úgyszintén nincsenek összhangban Isten törvényével, mert le lesz rombolva a bástya, ami biztosítja azt a helyes tanítást és a megfelelő lelkipásztori gyakorlatot, amely abból származik.

Az újítók gyakran egy olyan Jézusról beszélnek, aki tolerálja a bűnt, és találkozik a népével. Ez volt a helyzet?

A Jézusról alkotott ezen kép egy olyan találmány, amit nem támasztanak alá az evangéliumok. Mindenkinek el kell gondolkodnia azon az ellentéten, ami a világ és az evangélium közt van Szent János evangéliumában. Jézus volt azon idők legnagyobb ellenfele, amelyben élt, és az marad a mi időnkben is. Különösen is arra gondolok, ahogy a házasságtörő asszonyhoz beszélt: „Én sem ítéllek el; menj, és ne vétkezz többet.” (János 8,11)

Az elváltak és újraházasodottak áldozáshoz járulásának engedélyezése veszélyezteti a házasság szentségét, de az Oltáriszentséget is. Nem észlel egy olyan mozgalmat, amely az Egyház leglényegét, szívét érinti?

A korintusiakhoz írt első levélben, a 11. fejezetben Szent Pál azt tanítja, hogy bárki, aki bűnös állapotban áldozik, a saját kárhozatát idézi elő. Az Oltáriszentség befogadása azt jelenti, hogy az áldozó egységben van Krisztussal, és alkalmazkodik hozzá. Sokan azzal válaszolnak ezt ellenzendő, hogy az Oltáriszentség nem a tökéletesek szentsége, de ez téves érvelés. Senki sem tökéletes, és az Oltáriszentség azok szentsége, aki küzdenek a tökéletességért, azon a módon, ahogy Jézus tökéletességre hív minket: legyetek tökéletesek, mint amiképp Atyátok is tökéletes a mennyben (Mt 5,48). Még azok is, akik küzdenek a tökéletességért, követnek el bűnt, és ha a halálos bűn állapotában vannak, nem járulhatnak áldozáshoz. Ahhoz, hogy áldozáshoz járulhassanak, bűnbánattal meg kell gyónniuk bűneiket, azzal az elhatározással, hogy többé nem vétkeznek. Ez mindenkire nézve kötelező, beleértve az elváltakat és újraházasodottakat is.

Ma az áldozáshoz járulás szinte már nem is szentségi cselekmény sokak számára, hanem inkább társadalmi tett. Többé nem arról van szó, hogy Istennel egyesülünk, ha áldozunk, hanem ezáltal ismerik el, hogy része vagyunk egy közösségnek. Nem ez a probléma gyökere?

Ez bizony így van. A protestáns elképzelés egyre inkább befurakodik. És ez nem csak az elváltakkal és újraházasodottakkal kapcsolatban van így. Gyakran hallani, hogy hangot adnak azon érzésnek, miszerint olyan különleges alkalmakkor, mint az elsőáldozás és gyermekeink bérmálkozása, vagy az esküvő, még a nem katolikusokat is áldozáshoz kellene engedni. De ez, még egyszer, ellentétes a hittel és az magának az Oltáriszentségnek az igazságával.

Ahelyett, hogy ezekről vitázik, mit kellene tennie a szinódusnak?

A szinódus nem egy demokratikus gyűlés, ahol a püspökök azért gyűlnek össze, hogy többségi szavazással megváltoztassák a katolikus tanítást. Azt szeretném, ha a szinódus olyan alkalom lenne, ami által a pásztorok kifejezik támogatásukat azon családok felé, akik hitüket és hivatásukat jobban akarják élni. Úgyszintén szeretném, ha a szinódus támogatásáról biztosítaná azokat a férfiakat és nőket, akik bár nehézségekkel teli helyzetben vannak, mégsem akarják elszakítani magukat az evangélium tanításától. Ennek a szinódusnak a családról kellene szólnia, ahelyett, hogy beleveszünk olyan vitákba, amelyek haszontalanok és olyan ügyekről szólnak, amelyek által meg szeretnének változtatni olyan igazságokat, amelyeket nem lehet megváltoztatni. Nézetem szerint jobb lett volna, ha ezeket az ügyeket levettük volna a napirendről, mivel ezek nem bocsáthatóak vitára. Inkább arról kéne beszélnünk, hogyan tudjuk segíteni a híveket a házasság igazságának megélésében. A gyermekek és fiatalok neveléséről kellene beszélnünk, akik anélkül készülnek házasodni, hogy ismernék a hit alapvető elemeit, és ezért aztán letörik őket az első nehézségek a házasságukban, amelyekkel szembetalálják magukat.

Nem gondolnak a reformerek azokra a katolikusokra, akik egyben tartották a családjukat, még nagyon nehéz helyzetekben is, és azokra, akik még ilyen helyzetekben is elutasították, hogy új életet kezdjenek?

Annyi sok ember, aki végigcsinálta eddig ezt a fáradságos életet, kérdez engem, hogy akkor ők most teljesen rosszul döntöttek? Azt kérdezik, hogy akkor hiába áldozták fel az életüket, mert végül mindez hasztalan volt? Ez elfogadhatatlan. Ez árulás.

Nem gondolja, hogy a morális krízis együtt jár a liturgia válságával?

Bizonyára. A zsinat utáni időszakban bekövetkezett a hitélet és az egyházi fegyelem összeomlása, amit különösen is megfigyelhettünk a liturgikus válságban. A liturgia ugyanis egy emberközpontú tevékenységgé vált. Végezetül oda lyukadtunk ki, hogy a liturgia az emberről alkotott elképzeléseink tükörképeként végezte, ahelyett, hogy Isten dicsőítéshez való jogának elismerése lenne, amint azt Ő maga kéri. Ettől a ponttól kezdve a morális szférában is a figyelem szinte kizárólag az ember szükségleteire irányul,  nem pedig arra, amit a Teremtő teremtményeinek szívébe írt. A lex orandi mindig a lex credendihez van kötve. Ha valaki nem imádkozik megfelelően, nem fog megfelelően hinni, és nem fog megfelelően viselkedni. Amikor például a hagyományos, tridenti misét megyek bemutatni, rengeteg fiatal, hűséges családot látok, sok gyermekkel. Nem hinném, hogy ezeknek a családoknak nincsenek problémái, de magától értetődő, hogy több erejük van szembenézni a problémákkal. Mindez üzen nekünk valamit. A liturgia Krisztusban való életünk legtökéletesebb és legteljesebb kifejeződése, és amikor ezt kisebbítik vagy elárulják, az minden területen árt a hívek életének.

Mit tud mondani egy pásztor egy katolikusnak, aki zavartnak érzi magát a változás ezen szeleitől?

A híveknek bátraknak kell lenniük, mert az Úr sosem fogja elhagyni az ő Egyházát. Arra kell gondolnunk, az Úr miként csendesítette le a viharzó tengert, és hogy mit mondott a tanítványainak: „Mit féltek, kishitűek?” (Mt 8,26) Ha a zavarodottság ezen időszaka veszélyezteti a hitüket, még keményebben kell dolgozniuk azon, hogy igazán katolikus életet éljenek. De tudatában vagyok, hogy ezekben az időkben így élni nagy szenvedések forrása lehet.

Nehéz nem arra gondolni, hogy ez a büntetés ideje.

Elsőként is saját magamért aggódhatom. Ha szenvedek az Egyház mostani állapota miatt, arra gondolok, hogy az Úr azt mondja nekem: megtisztulásra van szükségem. És emellett arra is gondolok, hogy ha a szenvedés olyannyira elterjedt, akkor az azt jelenti, hogy az egész Egyháznak meg kell tisztulnia. De ez nem azért van, mert Isten pusztán arra várna, hogy megbüntethessen minket. Ez a saját bűneink miatt van. Ha valamiképp elárultuk a tanítást, az erkölcsi parancsokat vagy a liturgiát, ez elkerülhetetlenül azzal jár, hogy szenvedésen megyünk keresztül, ami megtisztít minket, hogy visszatereljen a keskeny útra.
(2014. október 13.)

http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20141023_raymond_leo_burke_biboros_a_hit_nem_szavazas_kerdese

A liberális média csúsztatásai - Arin Mirkan emlékére

Több magyarországi media is lehozta adásban a főhírek között azt a Reuters féle riporttöredéket, ami a Donbasszban harcoló milicistáknál, és az ukrán csapatoknál harcoló nőkről szól. Az érdekesség, hogy a milíciát milíciának nevezték, nem lázadóknak, terroristáknak, stb., és hogy míg az ukrán csapatoknál egyetlen nőről volt szó, aki a Nemzeti Gárda kötelékében egészségügyi ápolóként funkcionál, addig a felkelők oldalán lévő nőkről több példát is hoztak, és időarányban 70%-ban szólt róluk a riport. Egy Irina nevű lány a milíciától, aki felderítő, azt mondja, hogy mikor a lakásában otthon volt és hullottak a gránátok meg a rakéták, sokkal jobban félt, állandóan rettegett. Ha így is-úgy is benne van a félelem ilyen szinten az életében, akkor jobb, ha értelmes dolgot választ, ahol a félelem ugyanúgy jelen van, de nem olyan szinten, és nem a tehetetlen félelem igazgatja a sorsát. Azt is elmondja, hogy akik a férfiak közül bent Donyeckben söröznek, ahelyett, hogy a fronton harcolnának, azok nem igazi férfiak, azok nadrágba öltözött nők, vagy még azok se.
A riport zárásaként elmondják - és ezt már a magyar média teszi hozzzá -, hogy a kurd Peshmerga alakulatoknál ugyanúgy jelen vannak női tagok a harccsoportokban, az Iszlám Állam elnevezésű terrorista csoport elleni küzdelemben, mint például az a kurd nő, aki Kobani ostrománál felrobbantotta magát, megölve ezzel ismeretlen számú terroristát is. Csakhogy, a liberális media itt csúsztat - a nő nem a Pesmerga tagja volt, hanem az észak-szíriai Kurd Autonóm Terület Védelmi Erőié. A két kurd fegyveres szervezet nem ugyanaz. A Pesmerga a CIA és a Moszad befolyása alatt áll, az USA és Izrael (az egyéb csatlós országokkal, köztük hazánkkal együtt) már több mint 15 éve támogatja pénzzel és fegyverrel a Pesmergát, amely az Iraki Kurdisztán Régió fegyveres ereje. A Pesmerga főparancsnoka a régió elnöke, Maszud Barzani, a Kurd Demokrata Párt elnöke, aki családi hagyományok - apja Musztafa Barzani, és az iszlámról a judaizmusra áttért nagybátyja, Ahmed Barzani - révén intenzív, és jó kapcsolatokat ápol a két titkosszolgálati szervvel, és hagyományosan ellenséges az észak-szíriai kurd szervezetekkel.
A magát megadni nem akaró, utolsó töltényig harcoló Arin Mirkan az észak-szíriai Kurd Autonóm Terület Védelmi Erői kötelékében vett részt az IS terrorista hadoszlopának feltartóztatásában. A Védelmi Erő tisztában volt vele, hogy a hatalmas túlerővel szemben nem fogják tudni sikerrel felvenni a harcot, a cél az volt, hogy a vahabita ámokfutókat addig tartóztassák fel, ameddig csak lehet, így nyerve időt a városból elmenekülő kurd civilek számára, akik között jobbára öregek, nők és gyerekek voltak, - köztük Arin Mirkan két gyermeke is. A menekülő civileket megfigyelők szerint az USA vadászgépei többször bombázták, az amerikai parancsnokság szerint “tévedésből”.
Erdogan török elnök parancsára a Kobani körüli szír-török határszakasz ugyancsak kurdok lakta törökországi oldalát a török hadsereg nagy erőkkel kivonulva lezárta, megakadályozva ezzel kurd önkéntesek csatlakozását a Kobani körül lassan bekerített véderőhöz. Arin Mirkan pedig miután utolsó töltényét is ellőtte, az őt körbevevő terroristák gyűrűjében felrobbantotta magát.
Amit ez a nő elkövetett, két gyermeket hagyva maga után, az olyan példa, ami nagyon ritkán fordul elő. Ez nem az öngyilkos, civileket mészároló, ideológiailag agymosott csecsen nők-féle stílus. Ez a nő harcolt a végsőkig, a népéért, a gyermekeiért a város körüli kurd védgyűrűben, és mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nincs kiút, akkor robbantotta fel magát, úgy, hogy még egypár IS ördögöt is a pokolra küldött. A hősiesség ilyen szintű megnyilvánulása nagyon ritka, ezt mindannyian tudjuk. Nemhiába lázadtak fel a kurdok azonnal Európa szerte. Van egy hősük, egy mártír hősük. A hős anya képzeténél nagyobb szellemi töltet nincsen a világon. Egész Európa - vagy az EU, ha jobban tetszik - nem tud felmutatni egy ilyen szintű mártír hőst évtizedek óta, nemhogy nőben, de férfiban sem. Németországról (ahol a legtöbb Európában lévő kurd él) pedig ne is beszéljünk.
Ez egy akkora szellemi töltet, hogy az egész EU parlament csöndben, és lehajtott fejjel vette tudomásul, amikor a kurdok a Kobani körüli eseményekkel kapcsolatos atlantista magatartás elleni tiltakozás keretében bevonultak oda csütörtökön. Törökországban tíz év óta nem látott méretű kurd tüntetések vannak, a hatalom erőszakszervezetei több helyen a tömegbe lőttek, és már több mint 15-re tehető a halálos áldozatok száma. Erdogan tankokat vezényelt nemcsak a kurdok lakta nagyobb városok, de Ankara és Isztambul utcáira is.
Amit pedig a nemzetközi és magyar liberális media tesz ezzel kapcsolatban, az egy nagyon alattomos manipulálás. A valamennyire tisztánlátó emberek megörülnek, hogy végre egy pártatlan hír, hiszen a donbasszi felkelők oldalán harcoló nőket majdhogynem pozitív színben tünteti fel, és részletesen foglalkozik velük, aztán a végén elsütik azt a kicsinek tűnő, csúsztatott hazugságot a kurd nő (a mi megfogalmazásunkban hős kurd anya) szervezeti hovatartozásával kapcsolatban.
Ha az atlantista oldal liberálisainak hősök kellenek, neveljenek ki maguknak. De mivel az egész szellemiségük a hősi életvitel anti-szellemisége, így nem tudnak mást, csak ellopni a hősöket. Mert lopni azt tudnak, az biztos.
Mi pedig tisztelettel hajtunk fejet Arin Mirkan emléke előtt.


http://www.hidfo.net/2014/10/13/liberalis-media-csusztatasai-arin-mirkan-emlekere

2014. október 12., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Az emberiség iránti szeretetem végtelen

2014. október 11. szombat, 1:00
Drága szeretett leányom, az emberiség iránti Szeretetem végtelen. Szeretetem erőteljes és védelmező, tiszta, és eltekint sok hibától a bűnösökhöz való mély ragaszkodásom miatt.
Együttérzésemben hordozom a lelkeket, és nincs olyan dolog, amit ne tennék meg a megmentésük érdekében, csakhogy Önmagamban mindenkit egyként egyesíthessek. Azonban könnyeim jelenleg nagy patakokban folynak, mert Annak ellenségei, Aki a világot teremtette, fájdalmat okoznak, bántalmazzák, kínozzák, megalázzák, meggyalázzák és megölik Isten gyermekeit. Akik ilyen szenvedést okoznak, teljesen a gonosz szellemek befolyása alatt vannak, akik a hazugság, a gyűlölet és az emberi élet semmibevételének az érzésével mérgezik elméjüket. Egy percig sem mondhatja senki, hogy Isten Nevében hajt végre egy cselekedetet, amikor megöl egy másik embert. Azok, akik háborúk és különféle népirtások kirobbantásának okozói, és azt mondják, hogy Isten Dicsőségéért munkálkodnak, nemcsak önmagukat csapják be, hanem azokat is, akiket összetoboroztak gonosz szándékaik végrehajtására.
Szeretetem olyan erős, hogy amennyiben úgy döntötök, hogy imádkoztok ezekért az elveszett lelkekért, akik azt hiszik, hogy mások Isten Nevében való megölése egy jó dolog, mely a becsületükre fog válni, Én az által fogom megmutatni nekik Irgalmamat, hogy felébresztem bennük az Igazság Lelkét. Ne hagyjátok elnehezedni a szíveteket. Ehelyett, tudnotok kell, hogy miközben ezek a legaljasabb cselekedetek, amelyeket azok követnek el, akik életeket oltanak ki, félelmetesek, Isteni Igazságszolgáltatásom során véget fogok vetni ezeknek a borzalmaknak.
Egy pillanat alatt Szentséges Szívembe foglak emelni mindnyájatokat és megmentelek benneteket, akiknek meleg és gyöngéd szívük van, mert ilyen az irántatok való Szeretetem. Szeretett követőim, ti nem fogjátok elviselni a fizikai halál fájdalmát, ha imáitokkal segítetek Nekem megmenteni azok lelkét, akiknek a legnagyobb szükségük van Megbocsátásomra és Irgalmamra – ez az Én Ígéretem.
Segítsetek Nekem ebben a nagy törekvésben, és hamarosan minden tündökölni fog a fényességtől és Új Királyságom Dicsőségétől. Itt fogtok élni mindörökre, anélkül, hogy gondjaitok lenne a világban.
Az Irántam, Örök Atyám, családjaitok és barátaitok iránti Szeretet uralkodni fog az egész világon, amelynek sohasem lesz vége.
Menjetek békével, hogy Engem szeressetek és szolgáljatok.
Jézusotok

Az Isteni gondviselés mindig érvényesülni fog

2014. október 11. szombat, 20:30
Drága szeretett leányom, senki se becsülje alá Isten Hatalmát, semmiféle dologban, amelyek ezekben az időkben fognak kibontakozni. Isten Hatalma végtelen, és egyetlen ember sem képes arra, hogy legyőzze az Ő Istenségét vagy Akaratát. Egyetlen ellenségem sem büszkélkedhet azzal, hogy nagyobb, mint az Isten, Aki egyetlen leheletével kiáraszthatja Igazságszolgáltatását a világra. Miközben Isten türelmes, becsületes, igazságos és tele van feltétel nélküli szeretettel minden gyermeke iránt, beleértve közöttük a gonoszokat is, meg fogja torolni az emberi gonoszságot, amelyet az ördög gonosz hatása okoz.
Átkozottak azok, akik ellenszegülvén a Szent Igének felemelkednek Isten ellen. Amikor eljön Isten Ideje, meg lesznek büntetve, mivelhogy minden lehetőséget megkaptak arra, hogy megváltoztassák útjaikat. Azokat, akik a gonoszságot és a fenevadat imádják, villámcsapás fogja sújtani, éppen úgy, ahogyan az akkor történt, amikor Lucifer, mint villám lett a pokol mélységébe dobva.
Amikor ellenségeim másoknak ártanak, megpróbálják őket megölni vagy megnyomorítani, csakhogy hatalmat szerezzenek a gyengék fölött, egy szörnyű büntetést fognak elszenvedni.
Ha az ördög imádói bárminemű népirtást követnek el az ártatlanok ellen, akkor ők ezért a Pokolban fognak égni, és éppen akkor lesznek megállítva, amikor már azt hitték, hogy sikerrel jártak.
Az Isteni Gondviselés mindig érvényesülni fog, mert nincs Hatalom, amely Hatalmasabb lenne, mint Azé, Aki a semmiből mindent megteremtett.
Jézusotok

Nyílt levél dr. Székely János esztergomi segédpüspöknek

Főtisztelendő Püspök Úr!
Ön azt nyilatkozta auschwitz-i látogatása után, hogy a Magyar Katolikus Egyház nem tett meg minden tőle telhetőt a zsidóság érdekében. Javasolnám Önnek, hogy tanulmányozza át a Magyar Egyház történetét alaposabban, illetve néhány kérdést tegyen fel az érdekelteknek.
Ehhez adnék némi támpontot az alábbiakban.
1.) Kérdezze meg Paskai László bíboros urat, hogyan mentették meg az életét a keszthelyi karmeliták, miközben a ferences rend szétzavarta zsidó származású fiataljait és csak néhány idősebbet tartott meg?
2.) Nézzen utána, hogy Thermann János váci egyházmegyés káplán (később Tomori Jánosra magyarított névvel váci kanonok) hogyan mentette meg - a saját élete kockáztatásával - Székely Mihály operaénekest? (Ilyen módon sok-sok pap cselekedett - sekrestyésként alkalmazva a zsidókat - akik utána nem csak, hogy nem ismerték meg az őket bujtatókat, hanem még ártottak is nekik.
3.) Kérdezze meg azt a rabbit (ha jól emlékszem Schőner Alfréd volt), aki a pásztói temetőben - valamikor a '80-as években egy megemlékezésen azt nyilatkozta, hogy ő és még sokan mások a ciszterci szerzeteseknek köszönheti a megmenekülést.
4.) Kérdezzen meg olyan papokat, akik abban az időben már plébánosok, vagy káplánok voltak, miként állították ki a "hamis" keresztleveleket, vagy keresztelték meg százával a zsidókat.
5.) Nézzen utána, hogy Serédi Jusztinián bíboros magánutasítására, hogyan bujtatták zsidók százait pl. az esztergomi bazilika altemplomában?
6.) Bőséges irattári anyag lelhető fel a kor főpapjainak, papjainak prédikációiról, amelyek a zsidók melletti kiállásra buzdították híveiket.
7.) Megszámlálhatatlan katolikus hívő segített a falujában, városában bujkálni, vagy más módon menekülni a zsidónak. S ugyancsak megszámlálhatatlan esetben ezek a zsidók "hálából" meghurcoltatták a megmentőiket az ÁVÓ-val, stb.
A másik téma: legyen szíves vendégségbe jönni hozzám egy-két napra és saját bőrén fogja tapasztalni a cigányság integrálódásra képtelen életvitelét, a környékbeli lakosok állandó cigány-terror alatti kínjait.
Alighanem egy kis elmélkedési anyagnak ennyi elég is.
Üdvözlettel: egy nyugalmazott plébános.

2014. október 11., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Üdvösség Anyja: A halálnak hamarosan nem lesz hatalma az ember felett




2014. október 10. péntek, 13:10

Drága gyermekeim, Fiam Keresztre feszítése sok szempontból több jelentőséggel is bírt. Ő nem egyszerűen csak a római katonák keze által lett meggyilkolva, hanem azok parancsára, akik azt állították magukról, hogy ők Isten Igéjének elkötelezett követői.

Megkorbácsolása, üldöztetése és meggyilkolása azok utasításaira történt, akik a híveknek vezetői voltak Isten Templomában. Ők mindent elvetettek, amit az Igazságról tudtak, mert nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy Fiam, Jézus Krisztus a Messiás. Kigúnyoltak minden Törvényt, amit Isten tollba mondott, mert örömüket lelték Fiam kivégzésében.

Mielőtt az Úr Napja elérkezne, ők újból megrendezik Keresztre feszítését. Szent Igéjének elárulása által meg fogják Őt ostorozni. Üldözni fogják azokat, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, Testét pedig meg fogják szentségteleníteni. De megölni már nem fogják tudni Őt, mert a Teste – Egyháza – nem halhat meg, fennmarad, bár mindvégig egy törékeny állapotban.

Ebben az időben emlékeznetek kell arra, hogy minden élet Istentől származik. A halálnak nincs hatalma Isten fölött. Az élet, miután egyszer megadatott, nem halhat meg soha. A halálnak hamarosan nem lesz hatalma az ember felett, Fiam Feltámadásának köszönhetően pedig az embernek testben és lélekben Örök Élete lesz. Azok, akik bíznak Krisztusban és hűek maradnak Hozzá, életük lesz. Életük csak azoknak nem lesz, akik végleg elutasítják Őt.

Örüljetek annak tudatában, hogy egy dicsőséges élet vár mindnyájatokra, akik megtartjátok Isten Szent Igéjét, mert a halál soha nem fog elpusztítani benneteket.


Szeretett Édesanyátok


Az Üdvösség Anyja


Gondolatok a szeretetről

Ha azt mondom: asztal, akkor mindenki számára egyértelmű, hogy ez a fogalom egy három vagy több ponton alátámasztott vízszintes felületet jelent, leggyakrabban 80 cm körüli magasságban. Mit takar ez a nyolc betűből álló szavunk: szeretet?

Amikor ezt a kérdést teszem fel hallgatóimnak, ismerőseimnek, barátaimnak, sokszor válaszolnak tanácstalanul: valami érzésféle, érzelem. A szeretet szó különböző ragozott alakban, szóösszetételben oly sokszor hangzik el beszélgetésekben, társkapcsolatokban, prédikációkban, felhívásokban, hogy úgy gondolom, hasznos, ha egy kicsit alaposabban szemügyre vesszük.
Sokan a szeretet lényegét abban látják, hogy szeretik őket, és nem abban, hogy ők szeretnek valakit, hogy képesek a szeretetre. Életük központi kérdése, hogy miként tehetik magukat szeretetre méltóvá. Céljukat különbözőképpen kívánják elérni: pénz és hatalom megszerzése útján, a test és az öltözködés latba vetésével, vagy úgy, hogy kellemes modort sajátítanak el, érdekesen társalognak, készségesnek, szerénynek, jóindulatúnak mutatkoznak.
A vágy, hogy mások (pl. valamelyik szülő) szeretetét elnyerjük, már gyermekkorban is meghatározó lehet. Ez a belső igény teheti érzelmileg zsarolhatóvá gyermekeinket, lehet forrása az oly sok leánygyermeknél kialakuló és néha egész életen át útitársnak szegődő „megfelelési kény­szernek”. Valójában mások felénk irá­nyuló szeretete a saját „fontosságunk” megélését, egyik alapvető emberi szükségletünk kielégítését jelenti.
Szaktekintélyek bevonásával néz­zünk a szeretet főnevünk mélyére.
A Czuczor-féle magyar nyelv értelmező szótára szerint a szeretet lelki vonzódás (benső vonzalom) valaki vagy valami iránt, illetve valami élvezetének vagy kedvtelésének a ténye.
Pál apostol szerint a szeretet emberi magatartás, amely a cselekedeteken keresztül nyilvánul meg. A szeretet dicséretében a következőket mondja: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.” (Károli-fordítás)
Erich Fromm, a szeretet világhírű pszichológusa szerint a szeretet emberi mivoltunk fenntartásának egyik alapfeltétele, egy művészi szint­re emelhető „mesterség”, amely­nek „fogásai” megtanulhatók. Pál apostollal összhangban ő is azt vallja, hogy a szeretet ismérve az az emberi magatartás, megnyilvánulás, amelyet másokkal szemben tanúsítunk.
Hogy a szeretet megtanulható, azt a magam példáján tudom bizonyítani. Életem ötödik évtizedében járva vált világossá számomra, hogy meg kell ismernem és meg kell tanulnom a szeretet fortélyait ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott, jól működő társkapcsolat résztvevője lehessek. Naponta élem át, hogy ez a stúdium élethosszig tarthat.
Nem ugyanaz valakit szeretni vagy valaki által szeretve lenni. Az én élet-olvasatomban a kiegyensúlyozott, szeretetteljes kapcsolat azt jelenti, hogy a szeretet mint benső vonzalom és mint „cselekedet, magatartás” egyaránt jelen van szereplőinek életvitelében. Akár társkapcsolatról, akár szülő-gyermek kapcsolatról, akár a Fennvalóval való elmélyült kapcsolatról legyen szó.
Ejtsünk még szót a Szeresd felebarátodat, mint önmagadat bibliai pa­rancsról. Óriási üzenete ennek: senkit sem tudunk jobban sze­retni, mint önmagunkat. Ön­magunk vagyunk szeretetképességünk korlátai.
Végül hallgassuk meg Kahlil Gibrant is a Prófétában: „A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából. A szeretet nem birtokol és nem birtokolható.”
Tisztelettel: Péter Gábor tanító

2014. október 10., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni.

2014. október 9. csütörtök, 20:40
Drága szeretett leányom, ó mennyire szomjazom az ember szeretetére, és mennyire szomjaznak ők is Utánam. De a megosztottság, ami elválasztja Tőlem, az Életadótól az embert, az emberi faj legnagyobb ellensége.
A Sátán ravasz álnok útjainak az lett a vége, hogy nagy megosztottságot okozott a világban. Rejtőzködése nagy hatalmat ad neki az emberek lelke fölött. Gonosz befolyása kétséget kelt a gyenge hitűekben a Létezésem felől. Arról győzi meg azokat, akik nem hisznek Bennem, hogy egyedül az ember felelős a meghozott döntéséért, legyen az bármilyen jellegű. Az ő megnyugtató befolyása – amikor kísérti az embert – arról győzi meg azokat, akikhez hozzá tud férkőzni, hogy a rossz jó, a jó pedig rossz. A szeretetet kéjvágyként mutatja be, a gyűlöletet, mint egyfajta vágyat, és az irigységet meg a féltékenységet, mint olyan eszközt, mely igazolja más emberek életének az elpusztítását.
Minden gondolat, vágy, sóvárgás vagy epekedés, amit az emberek lelkébe ültet, bűnre vezeti őket. Az a sok fertőzöttség, mely jelenleg az emberek között található odáig vezetett, hogy az Istentől jövő tiszta szeretet helyébe a kéjvágy lépett. Minden, ami a kígyótól ered, úgy kerül bemutatásra a bűnösök szívében, mintha az egy jó dolog lenne. A bűnösök, akik megadják magukat az ördögnek, mindig igazolják a bűnt. Ha egyszer a bűnt igazolják, akkor majd dicsőíteni is fogják, míg végül egy nagy, elismerésre méltó cselekedethez fogják azt hasonlítani.
Jaj annak az embernek, aki provokálni meri azokat, akik dicsőítik a bűnt. A bűnös, aki nagy örömmel öleli át a bűnt, hatással lesz másokra is, hogy azok is ugyanezt tegyék. Manapság a gonosz befolyását már mindenhol látni lehet. Míg a múltban a bűnös cselekedeteket gondosan elrejtették, ma már nem szégyen azt a világ szeme elé tárni. Mindent, ami iszonyatos Számomra, élvezettel ölelnek át. A rosszat jó dologként mutatják be, és mindazt, ami Isten Törvényei szerint jó, rossznak ítélik. Amikor az ördög munkálkodik, mindent fordítva mutat be, mely pontosan az ellenkezője annak, ami Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy amikor Igémről kijelentik azt, hogy téves, akkor a gonosz befolyása már elérte a csúcspontját.
Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni. Az Ég és a Föld eggyé fog válni, a Pokol pedig azok lakóhelye lesz, akik az ördögöt és mindazt bálványozzák, ami tőle származik. Az ő gonosz és bűnös útjainak füstje megfertőzte azokat is, akik hisznek Bennem, valamint azokat is, akik elutasítanak Engem. Senki sincs biztonságban.
Az ima, szeretett követőim, a ti menedéketek. Védelmezzétek Igémet és imádkozzatok, de ne magatokért, hanem azokért is, akik szövetséget kötöttek a gonosszal. Nekik állandóan szükségük van a ti imáitokra: reggel, délben, és este is.
Jézusotok


Ki lesz a Messiás? (Sayyed Hassan Nasrallah sejk beszéde)

A Hezbollah vallási és politikai vezetőjének rövid beszéde Jézusról (béke vele), Mária (béke vele) fiáról.

2014. október 9., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Amikor a szeretet csökken, Isten is kevesebb helyet fog elfoglalni az életetekben

2014. október 8. szerda, 20:25
Drága szeretett leányom, milyen hideggé vált az emberek szíve! Milyen keveset törődnek mások szükségleteivel, vagy az élet ajándékával. Hagyták elmérgesedni a szívüket, mert többé már nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy az igazi szeretet uralkodjék a lelkükben. Amikor a szeretet meggyengül, a mások szükségletei iránti jótékonykodás pedig szűkölködik, akkor ennek nem más, mint igazságtalanság lesz a következménye.
Amikor a szeretet csökken, Isten is kevesebb helyet fog elfoglalni az életetekben. Mert azoknak a szíve, akik egykor talán szerettek Engem, de többé már nem hisznek Bennem, kővé fog válni. Ha hátat fordítotok az egymás iránti szeretetnek, akkor sivárrá és nyugtalanná váltok. Szeretetetek hiánya minden olyan gyakorlat elfogadására fog vezetni benneteket, amelyek iszonyatosak Számomra. Mindent, amit Én képviselek, el fogtok utasítani Az emberiségnek az Isten Hatalma által adatott élet minden területe meg lesz bolygatva, és sok esetben el fogjátok azt pusztítani. Az Isten Törvényei és az emberi élet iránti tisztelet többé már nem fognak jelenteni semmit. A földi dolgokhoz és az e világ termelte javakhoz való ragaszkodásotok, kielégületlenül fognak hagyni benneteket.
Amikor Istennel szemben megkeményítitek a szíveteket, akkor az emberiség nagyon fog szenvedni. Amikor a gonosz, hatalma felváltja azt a szeretetet, amelyet a világ egykor Irántam, Jézus Krisztus iránt érzett, akkor tudnotok kell, hogy az idő szinte már elérkezett.
Hagyjatok fel az élvezetek utáni önfejű és vakmerő törekvéseitekkel.
Ne próbáljátok megváltoztatni Isten Törvényeit, csakhogy az megfeleljen saját bűnös életmódotoknak. Kérjétek, kérjétek, kérjétek Beavatkozásomat, hogy meg tudjam mutatni nektek az utat. Ha nem tértek vissza az Örök Élet útjára, mely Isten minden gyermeke számára lett készítve, akkor soha nem lehetek Királyságom részei.
Jézusotok

Egyházam, az Én Igaz Egyházam a hasán fog csúszni

2014. október 8. szerda, 20:45
Drága szeretett leányom, Egyházamat romba döntik, és e miatt sokat kell majd szenvedniük azoknak, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Törvényeihez.
Egyházam, az Én Igaz Egyházam a hasán fog csúszni, miközben minden olyan sértést hozzá fognak vágni, mely Istenségemmel és az Örök Atyám által meghatározott Törvényekkel kapcsolatos. Bezárván az aranyozott börtön kapui mögött, szolgáim közül sokan kénytelenek lesznek lenyelni az eretnekséget. De nem csak ez, hanem még arra is kényszeríteni fogják őket, hogy hirdessék az eretnekséget, és győzzék meg az ártatlanokat arról, hogy Isten átírt Igéje a mai világban elfogadható.
Atyám Haragját most az a felháborodás váltotta ki, hogy az Egyház hamarosan – miután a felismerhetetlenségig megváltozott – olyan új rítusokat, szabályokat és gyakorlatokat fog előkészíteni, hogy az már egyáltalán nem fog arra az Egyházra hasonlítani, amelyet Én építettem.
Mindezeket a dolgokat Atyám engedte meg, hogy a Sátán próbára tehesse azok hitét, akik Hozzám tartoznak. Jaj azoknak, akik elárulnak Engem, mivel ők magukkal fogják vinni azok lelkét, akiknek a neve az Én Számomra volt fenntartva. Én harcolni fogok ezekért a lelkekért. Meg fogom büntetni ellenségeimet, mert a megtévesztés és a ravaszság segítségével csábították – és vitték el Tőlem a lelkeket. Ezekért a bűnökért el fognak veszni Számomra.
Egyházamat Én hoztam a világra. Halálom által a Testemet adtam nektek, és ez lett az Én Egyházam. Most be fogják mocskolni azt, és Testemet újból keresztre fogják feszíteni. Ellenségeim egy parányi szégyent sem fognak érezni, mivelhogy gőgös ambícióiknak és önelégültségüknek semmi köze sincs Hozzám.
Milyen könnyen lehet vezetni azokat, akiknek gyenge a hite. Milyen könnyen lehet majd vezetni az erős hitű lelkeket is, mivel ők félni fognak megvédeni az Igazságot. Egyedül csak a maradék, mely valóban engedelmeskedik Szavamnak, lesz hűségesek Egyházamhoz. Nekik lesz köszönhető, hogy Egyházam soha nem fog meghalni.
Jézusotok

Most a Keresztes Imahadjárat utolsó Imáját adom nektek (&170.)

2014. október 8. szerda, 21:10
Drága szeretett leányom, nagyon megtört a Szívem ebben az időben. Az árulók átszúrták az Oldalamat, és a Földet most kiáradó Bánatom árasztja el, mely oly nagy, hogy vigasztalhatatlan Vagyok.
Most tehát kérdem: Felszentelt szolgáim közül ki lesz elég erős ahhoz, hogy megvédje az Igazságot?
Most a Keresztes Imahadjárat utolsó Imáját adom nektek.
Ez a papok számára van. Azt kérem, hogy felszentelt szolgáim ezt az imát naponta imádkozzák el.
A Keresztes Imahadjárat 170. Imája: Isten Szent Igéjének a védelmére
Ó, Drága Uram, szeretett Jézus Krisztusom
Tarts erősen Engem.
Védj meg Engem.
Tarts Engem Arcod Fényében, amint üldöztetésem fokozódik, amikor egyetlen bűnöm az, hogy védem Isten Szent Igéjét.
Segíts nekem bátorságra találnom, hogy Téged mindenkor hűségesen szolgáljalak.
Add nekem Bátorságodat és Erődet, miközben azért harcolok, hogy megvédjem Tanításaidat az erős ellenállással szemben.
Ne hagyj el engem, Jézus, a szükség ezen idején, és biztosítsd számomra mindazt, amire szükségem van, hogy Téged továbbra is szolgálhassalak a Szentségek kiszolgáltatása és a Szentmiseáldozatban kiosztott drága Tested és Véred által.
Áldj meg engem, Jézus.
Járj velem.
Pihenj meg bennem.
Maradj velem.
Ámen.
A te Jézusod

Matt Walsh: Az öngyilkosság nem bátor tett

Aki egy kis időt is tölt a Facebook-on bizonyára több alkalommal is láthatta felbukkanni Brittany Maynard képét az elmúlt hetekben és ezek között valószínűleg olyan is akadt, amik barátainak támogató vagy akár áhítattal teljes kommentjeivel társultak, mint például ez, amit épp az imént olvastam: „Hihetetlen! Fantasztikusan felemelő történet! Brittany, annyira bátor vagy!!”
Megbocsátjuk, ha nem kattintottál a cikkre, hogy elolvasd. Az emberre olyan mennyiségű „inspirációt” ont a közösségi média, hogy könnyű túltelítődni. Mielőtt azonban innen is továbbállnál, abban a hiszemben, hogy valami Brittany Maynard nevű lány minden jel szerint valami hőstettet hajtott végre, szeretném, ha tudnád, hogy pontosan miről áradoznak a barátaid:
2014. november 1-én, a 29 éves Brittany Maynard meg fogja ölni magát. [A cikk eredetileg október 6-án jelent meg.]
Egy orvos és egy mérget tartalmazó tabletta segítségével véget vet az életének.
Öngyilkosság.
A barátaidra egy ember öngyilkossági szándéka volt nagy hatással.
Aggódsz már?
brittany
Nem kétséges, hogy Brittany története tragikus. Szeretném leszögezni, hogy bár nem osztozom a döntését kísérő szinte egyetemes csodálatban, mélységesen együtt érzek vele.
A történet néhány mondatban:
2014 elején Brittany-nál agydaganatot diagnosztizáltak. Az orvosok először azt mondták, hogy 10 éve van még hátra, azonban a 10 év rövid idő alatt néhány hónapra redukálódott, mivel a betegség a vártnál gyorsabban terjedt.
Néhány hónap kutatómunkát követően Brittany úgy döntött, hogy inkább „méltósággal hal meg”, minthogy szembeszálljon a betegséggel, ami minden bizonnyal szenvedéssel és fájdalommal járt volna. Ennek érdekében a férjével Oregon államba költöztek, ahol legális az orvosi közreműködéssel végrehajtott öngyilkosság, majd beírta halálának tervezett dátumát a naptárába.
Azért döntött november 1. mellett, mert a férje születésnapja október 30-án van.
Egy eutanáziát népszerűsítő szervezet számára videó felvételt készített arról, hogy milyennek képzeli el utolsó pillanatait:
„Azt tervezem, hogy közvetlen családom vesz majd körül, tehát a férjem, az édesanyám és a nevelőapám, és a legjobb barátom, aki egyébként orvos. A közös hálószobánkban fogok meghalni az emeleten, miközben a férjem és az édesanyám mellettem lesznek. Csendesen távozom, miközben valamilyen zene szól a háttérben.”
Nekem még nem volt gyógyíthatatlan rákom. Elképzelni sem tudom, hogy ez milyen félelemmel, kínnal vagy pánikkal járhat és imádkozom mindenkiért, aki ezzel a szörnyű betegséggel küzd! Szomorú vagyok, hogy Brittany ebben a betegségben szenved és egyértelmű, hogy ilyen nehéz terhet még soha nem kellett viselnem az életben (bár ez bármikor megtörténhet).
Ismerve Brittany állapotát, könnyen megvádolhatnak azzal, hogy érzéketlen vagy akár kegyetlen vagyok, amiért kritizálni merem a döntését. Azt azonban vegyük figyelembe, hogy egyikünk sem tudna ma Brittany esetéről, ha ő nem dönt úgy, hogy széles nyilvánosság előtt népszerűsíti választását. Brittany számos cikket publikált, videót készített és még alapítványokat is létrehozott azzal a céllal, hogy az eutanázia jogi és társadalmi elfogadását elősegítse.
Brittany egy rákbeteg lány és emellett az öngyilkosság ellenállhatatlan szóvivője is. Ez utóbbi szerep teszi szükségessé számunkra, akik ellenezzük a halálkultuszt, hogy felszólaljunk. Hallgatásunk halálos lehet, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Eljött az idő, amikor azok, akik úgy érzik, az öngyilkosság nem tekinthető elfogadható „gyógymódnak” a rák kezelésére, megszólaljanak! Egyelőre azonban a Brittany esetével kapcsolatos írások és megnyilvánulások aggasztóan egyoldalúak.
A CBS például bemutatta Brittany eutanázia reklámját és ahelyett, hogy ellentmondásos ügyként kezelte volna, „hatalmas” bizonyságnak nevezte és egyetértett, hogy a döntést csak üdvözölni lehet.
Más, objektívnek mondott cikkek pedig az eutanázia helyett inkább a „méltóságos halál” kifejezést használták. Pontosan ezeket a szavakat használnám én is az orvosi közreműködéssel végrehajtott öngyilkosságra, ha feljelentés helyett népszerűsíteni szeretném az eljárást.
Döbbenettel tapasztaltam a tömeg és közösségi médiában, hogy az öngyilkosságra ma már a „méltóság”, „bátorság” és „erő” a leggyakoribb jelző. Olyan frázisok is előbukkantak, amiket eddig a gyilkosság egy bizonyos formájánál használtak előszeretettel: „a saját testéről van szó”, „ez az ő saját döntése”, vagy „ez az ő élete”.
A hozzászólásokat olvasva elszörnyed az ember az eutanáziával kapcsolatos vak és már-már imádattal felérő frázisokon. Olyan jelzőkkel találkozunk, amelyek eddig a hősök és mártírok számára voltak fenntartva. Néhány példa a Raw Story oldaláról:
Ez a nő ki….ul BÁTOR és önzetlen. Respekt.
Csodálom a bátorságáért és csak remélni tudom, hogy én is ilyen erős leszek, ha hasonló döntéssel kell szembenézzek.
Micsoda bátor nő! Méltóság és béke.
Le a kalappal a bátorsága és őszintesége és bátorsága előtt, egy ilyen szörnyű helyzetben.
Úgy tűnik a mi modern, felvilágosult társadalmunkban Brittany Maynard mártír. Az önpusztítás ügyének mártírja.
Szörnyű még rá gondolni is, hogy a gyerekeim egy olyan világban nőnek fel, amelyik nyíltan és ilyen szenvedéllyel tiszteli az öngyilkosságot. A gondolat, hogy „bátornak” nevezzünk valakit, azért mert megöli magát, annyi problémát vet fel, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Talán induljunk el a legkézenfekvőbbtől:
Ha azt mondod, hogy egy rákbeteg ember méltóságteljes és bátor, ha megöli magát, mit mondasz azoknak, akik nem ezt teszik? Mi van azokkal, akik a végsőkig kitartanak és az utolsó leheletükig küzdenek, jöjjön akármilyen kín vagy szenvedés?
Az ilyen emberek nem bátrak? Ők nem méltóságteljesek? Azt gondoltam, hogy ezt hívják bátorságnak és állhatatosságnak. Sajnálom, de nem támogathatunk két egymásnak teljes mértékben ellentmondó hozzáállást. Amennyiben a rák elleni küzdelem bátornak mondható, akkor az pontosan azért van, mert az illető küzd és nem adja fel és nem választja inkább a halált.
Más szóval, amennyiben a rákkal való végsőkig kitartó küzdelem bátor tett, akkor az a döntés, hogy feladjuk és a „saját feltételeink szerint szállunk ki” nem lehet az. Az egyik éppen azért bátor, mert nem egyenlő a másikkal. Éppen azért tiszteletreméltó az egyik, mert a másik lehetőség ellenére is ezt választja.
Szóval akkor melyik számít bátornak? Melyiket tiszteljük?
Értitek? Brittany „méltósággal” hal meg, ergo meghalni rákban nem méltóságteljes. Azt állítjátok ezzel, hogy azok, akik rákban halnak meg, nélkülözik a méltóságot. Nézz szembe ezzel! Vállald a felelősséget a szavaidért!
És egyáltalán mit jelent az, hogy az eutanázia segítségével a „saját feltételeink szerint távozunk”? Legyőztük volna a halált azzal, hogy általa elmenekülünk az élettől? „A saját feltételeink szerint”? Talán a mérget előállító gyógyszergyártó feltételei szerint, de, hogy ezt a sajátunknak nevezzük… Senki sem a saját feltételei szerint hal meg, mert ha így lenne, akkor a fájdalom és halál bele se kerülne a képletbe.
Nem mi fektetjük le létezésünk szabályait. Szabad akarattal rendelkezünk, de nem birtokoljuk magunkat és ezt azzal sem vagyunk képesek megváltoztatni, ha megsemmisítjük magunkat. Ez olyan, mintha egy radírral akarnánk könyvet írni.
Az életet kaptuk, az élet részesei vagyunk, de nem birtokoljuk. Nem tudjuk olyan formában birtokba venni, mint ahogy egy kétéves kiragadja a játékot társa kezéből, azt kiabálva, hogy „Az enyém!” Hála Istennek az életünk ennél hatalmasabb! Az életed nem egy véletlen szüleménye, nem is egy véletlen mutáció vagy értelmetlen okozat eredménye.
Elismerem, ha semmik vagyunk és a semmiből jöttünk és halálunk után semmivé válunk, akkor az öngyilkosságnak lehet valami értelme, mert visszaadja a testet a semminek. A test visszatér a természetes semmi állapotába. Visszatérünk a mélységbe, ahol nincs öntudat, nincs értelem vagy lét.  A legtöbb ember azonban nem így gondolkozik. A legtöbb ember nem radikális nihilista. Még Brittany Maynard sem az, ezért mondta, hogy halála után tovább megy „oda, ami következik”. A lelke mélyén tudja, hogy létezik egy másik dimenzió és, hogy a felszín alatt egy mélyebb jelentés rejlik. Tudja, ahogyan szerintem mindannyian tudjuk, hogy valamennyien a teremtés kárpitjának nélkülözhetetlen részei vagyunk és most még nem értjük teljes mértékben szerepünk és döntéseink fontosságát.
Amikor Isten az örökkévalóság mélységeiből nekünk adta ezt az életet, hogyan gondolhatjuk elfogadhatónak, és ami még rosszabb, egyenesen dicséretesnek, hogy ezt idő előtt eldobjuk magunktól?
Ismét az ősi kérdéseknél lyukadunk ki. A legősibb kérdéseknél. Mi az élet? Miért vagyunk itt? Mi értelme az egésznek?
Az öngyilkosság ünneplése is megválaszolja ezeket a kérdéseket: az élet semmi, ok nélkül vagyunk itt és semminek sincs értelme.
Aki másként válaszol, az nyilván egyetért, hogy az élet eredendően értékes. Manapság egyre több ember akad fenn ezen a koncepción. Vakarják a fejüket és nem értik, hogy néhány bolond keresztény miért húzza úgy fel magát az abortusz, az eutanázia vagy az őssejt kutatás miatt. Valami oknál fogva nem hallgatnak ránk, amikor próbáljuk elmagyarázni, hogy az élet értékkel bír. Az élet értékes. Ér valamit. Többet ér, mint a vele kapcsolatos érzéseink, mint a körülményeink, a betegségeink, többet, mint a fejlődés vagy a kor. AZ ÉLET ÉRTÉKES.
Ez nem csupán egy keresztény koncepció. Ezen a fogalmon alapul a nyugati civilizáció. Minden nemes elképzelés, az igazságosság, a becsületesség, a méltányosság, az együttérzés, a szeretet. MINDEN. Mindennek alapja, hogy az élet, az emberi élet eredendő értékkel bír. Nem aszerint, hogy mennyire hasznos, vagy mennyit ér a kényelem szempontjából vagy mennyire élvezetes. Az élet értékes, mert az élet élet. Aki ezt tagadja, az mindent tagad. Semmi értelme az igazságosságnak, a becsületességnek, a méltányosságnak vagy a szeretetnek, ha az emberi élet értéktelen, vagy csupán az általunk önkényesen kiválasztott paraméterek szerint értékes. Még az emberi jogoknak sem lehet létjogosultsága, ha mindannyian csupán egy részvényhez hasonló áru vagyunk, aminek az értéke a kereskedelem alakulása szerint nő vagy csökken.
És mi van az orvostudománnyal? A Hippokratészi esküvel? Az orvosoknak kötelessége tiszteletben tartani az élet méltóságát – nem az öngyilkosság, hanem az élet méltóságát – különben ellentétbe kerülnek saját hivatásukkal. Ez az egyik legrosszabb dolog az eutanáziával kapcsolatban. Hiszen nem akkor kerülhet sor az eutanáziára, amikor egy személy úgy dönt, hogy az élete értéktelen, hanem, amikor az egészségügyi és állami hatóságok döntenek így.
Amennyiben egy teljesen egészséges ember besétálna az orvoshoz és megkérné, hogy altassák el, egyetlen épeszű orvos sem egyezne bele. Az eutanáziára jelentkezőknek meg kell felelniük bizonyos feltételeknek, amiket az orvostudomány állított fel. Más szóval, az orvosnak egyet kell értenie a feltételezéssel, hogy a beteg élete értéktelen. Tényleg ennyire nehéz megérteni, milyen szörnyű érdekellentétet bátorítunk ezzel?
Képzeljük el, hogy negyedik stádiumú rákban szenvedünk és az orvosunk, néhány perccel azelőtt, hogy besétáltunk a rendelőjébe, egy méregtablettát írt fel egy hasonló állapotú másik betegnek. Egy perccel korábban ugyanez az orvos azt mondta, hogy „igen, egyetértek, az Ön életének véget kell vetni.” Valóban elvárhatjuk, hogy a mi esetünkben viszont mindent megtegyen, hogy meghosszabbítson valamit, amit egy perccel korábban értelmetlennek ítélt?
Hogyan engedhetjük meg, hogy orvosok receptre írják fel a halált? Hogyan lehet a halál egy legitim kezelési mód? Az eutanázia legalizálásával alapjaiban változtatjuk meg az orvostudomány célját. Az orvostudomány hirtelen az élet támogatója helyett a halál elősegítőjévé válik.
Mit gondolsz ez hová vezet? Amennyiben az eutanázia bizonyos körülmények között legális, akkor azzal azt mondjuk, hogy bizonyos körülmények között az élet nem kívánatos, és amennyiben azt mondjuk, hogy az élet bizonyos körülmények között nem kívánatos, akkor a beteg véleményétől függetlenül is nem kívánatosnak kell ítéljük. Fel kéne ismernünk az önkéntes eutanáziától a kényszer eutanázia felé vezető hidat. Attól tartok, hogy amikor eljön az idő, hogy a betegeket akaratuktól függetlenül is elaltatják, csak kevesen fognak tiltakozni, hiszen sokan már most is éljeneznek Brittany Maynard döntését hallva, feltételezem azért, mert butaságnak, esetleg gyávaságnak tartják, hogy éljen, amikor a biztos halál már ott van a láthatáron.
Brittany az Együttérzés és választás (Compassion and Choices) nevű csoport segítségével népszerűsíti az eutanáziát. A csoport nem csupán a gyógyíthatatlan betegek számára támogatja az eutanáziát, hanem azok számára is, akiknek semmilyen fizikai bajuk nincs. Szóval már nem csupán ingoványos talajról beszélünk, hanem egy eutanázia párti mozgalomról.
Nincs ez így jól. Nagyon nincs. A közvélemény reakciója pedig még ennél is rosszabb. Beteges, szörnyű.
A halál nem megoldás. Az öngyilkosság nem méltóságteljes. Megölni magunkat, hogy elmeneküljünk a szenvedéstől, nem bátor tett. Amennyiben az öngyilkosság hőstett, akkor mindaz, amit eddig hősiesnek neveztünk nem az.
Mindezek mellett tisztában vagyok vele, hogy Brittany és sok más ember esetében, a másik opció valószínűleg egy fájdalommal és szenvedéssel teli rövid élet. Megértem, hogy szeretné elkerülni ezt a sorsot, de nem szabad, hogy ezt a vágyat ilyen tettekre váltsuk. Az élet poharát ki kell innunk az utolsó cseppig. Nem akarok a közhelyek szintjére süllyedni, de tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki olvasott már súlyos rákbeteg emberekről, akik a végsőkig kitartottak, minden fájdalom ellenére, és a szenvedés közepette igazi értéket találtak. Felfedezték, hogy minden egyes perc jelentett valamit. Sőt! Úgy érezték, hogy azok a percek egészséges életük minden percénél többet értek.
Bólogatva hallgatjuk ezeket a történeteket, de valóban el is hisszük őket? Vagy esetleg azt gondoljuk, hogy ezek az emberek hazudnak? Hogyan mondhatjuk az ő történeteiket csodálatosnak, ha a következő percben azt mondjuk, hogy Brittany Maynard bátor és méltóságteljes?
Halljuk egyáltalán, hogy mit mondunk?
Szomorú.
Szomorú vagyok Brittany miatt. Szomorú vagyok a társadalmunk miatt és szomorú vagyok mindenki miatt, aki szerint az öngyilkosság bátor tett.
A küzdelem bátor tett! Élni bátorság. Élni, amíg el nem fogy az út előttünk. Ez az, ami bátor.
[IJ: Sajnos a cikk záró sorai mára érvényüket vesztették, de üzenetük ettől függetlenül fontos! Ne a személyt, hanem a tettet ítéljük el és imádkozzunk, hogy a Brittany-hoz hasonló emberek megtudják, van kiút és van megoldás!]
Szerencsére még nem késő Brittany számára. Még velünk van és ezért hálákat adok, mert az élete igenis értelmes és fontos. Mondjuk meg neki! Ahelyett, hogy bátorítanánk abban, hogy ölje meg magát.
Forrás: The Blaze
http://idokjelei.hu/2014/11/az-ongyilkossag-nem-bator-tett/

2014. október 8., szerda

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

2014. 10. 04.
Kedveseim, mindenki úgy imádkozzon, ahogy csak bír. Rengeteg megpróbáltatást kell kiállnotok, melyeket mind fel kell ajánlanotok az egyházért, különösen annak legfőbb vezetőiért. A sok szenvedés és a különleges próbatételek által fogtok kipróbáltakká válni. Mert ha mindvégig kitartotok, elnyeritek az örök élet koszorúját. Ne féljetek semmi rossztól, mert az Úr mindig a legnagyobb jót hozza ki nehézségeitekből. Egyre több olyan próbatételetek lesz, mely igyekszik kibillenteni titeket a megszokott állapototokból. Ne féljetek, mert ez szükséges ahhoz, hogy lendületben maradjatok. Ezért soha ne hanyagoljátok el a Szentlélek indításait. Az győz, aki nemcsak a kísértéseknek képes ellenállni, hanem aki minden alkalommal követi a Szentlélek indításait. Ha nem érne benneteket váratlan esemény, nem tudnátok lendületben maradni, sőt hamar felfuvalkodottá válnátok jótetteitek láttán. Tehát szükségszerű minden változás, hogy el ne bízzátok magatokat.
2014. 10. 05.
Kedveseim, bátorítalak benneteket arra, hogy szüntelenül imádkozzatok, mert csak az imádság fog megtartani titeket a legnehezebb úton a szentségek mellett. Soha nem szabad megállni és azt mondani, hogy ma már eleget imádkoztam. Mindent tegyetek imává, és akkor még a sóhajaitok, lélegzetvételetek által is imában maradtok. Csak az lehet biztonságban és maradhat meg a Szentháromság kebelében, aki nem hagy fel soha az imádsággal. A szüntelenül azt jelenti, hogy folyamatosan, mindig, minden helyzetben az Úrral együtt maradni, mintegy Vele együtt lélegezni. Bízzatok, mert így minden imátok meghallgatásra talál, még akkor is, ha azt a jelen pillanatban nem érzékelitek. Hittel fogadjátok el, hogy a Szentháromság meghallgatja felkiáltásaitokat. Azoknak az imái a leghatékonyabbak, akik másokért imádkozva áldozzák fel az életüket az Úrnak egészen elégő áldozatként.




Rózsafüzér
Kedveseim, végezzétek nagyon buzgón a rózsafüzér imádságokat. Nem a mennyiség a fontos, hanem a lélekből való elmélkedő imádság. Mindig figyeljetek arra, amit imádkoztok, és helyezkedjetek bele a titokba, amit éppen imádkoztok! Így valóságosan is jelen lehettek a Szentlélek által és nem csak pusztán rágondoltok az eseményekre. Ha odahelyezitek magatokat és a szereplőkkel igyekeztek egyre jobban azonosulni, akkor meg fogjátok tapasztalni a Szentháromság átalakító csodáját. Vigyétek oda imáitokba egymást is és családtagjaitokat is, akik nem imádkoznak. Ha így, egységben imádkoztok, nagy kegyelmeket szerezhettek az örök életre. Tartsatok ki a szüntelen rózsafüzér imádságban.

2014. 10. 07.
Anna Terézia

Anton Holzer: Pluralizmus – avagy „az igazsághoz való zavaros viszony jele”

Amikor a pluralizmus egyik zsinati képviselője egy igazi keresztényre talál, vagyis egy keresztényre, aki Isten szavát és Krisztus igazságát komolyan, azaz szó szerint és nem saját személyes igazságaként vette, veszi és kezeli, tehát egy keresztényre, aki Isten szavának és Krisztus igazságának ellentétét hazugságnak és elítélendőnek és létjogosultságra méltatlannak tartja, akkor kiderül, hogy a pluralista valójában nem más, mint egy tipikus liberális: A szabadság ellenségei számára nincs szabadság! – Ma ezt az alapelvet „legitim pluralizmusnak” hívják – és ennek Giovanni Battista Montini, alias VI. Pál az atyja!
A zsinati egyház lelkipásztorkodása a béres lelkipásztorkodása, ami az Egyház vezetésének területén ellentétben a Krisztushoz, a pásztorhoz való hűséghez a tradicionális katolikus hittanítás permanensen gyakorolt tagadása: negare seipsum non potest (2 Tim 2,13: „de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg”).
1976. május 24-én VI. Pál a bíborosok konzisztóriuma előtt kijelentette:
„Az új Ordo alapos átgondolás és a II. Vatikáni Zsinat határozott unszolására lett promulgálva, hogy a régi Ordo helyét átvegye. Nem másképp tette kötelezővé elődünk, Szent V. Pius az ő tekintélye alatt reformált misszálét a Trienti Zsinat következményeként.”
Eltekintve attól, hogy VI. Pál „Missale Romanum” konstitúciójában egy szó sem volt ilyen „unszolásról” (csak engedélyt említett), ez az állítás egy történelmi hazugságot is tartalmaz. V. Pius semmi esetre sem cselekedett úgy, ahogy VI. Pál. A pápaság minden mostani pártján felül álló történész, Ludwig Freiherr von Pastor az 1920-ban megjelent „Pápák története” című művének 8. kötetében ezt írja:
„Miként V. Pius breviáriuma nem volt teljesen új alkotás, hanem sokkal inkább a római Egyház régi szokásának a visszaállítása a kornak megfelelő változtatásokkal, ugyanúgy érvényes ez a misekönyvre is, mely az 1570. július 14-i bullával emelkedett jogerőre. Minden olyan egyháznak, melynek nem volt legalább 200 éve saját liturgiája, kötelezővé vált V. Pius reformjának a bevezetése. Nagy jótétemény volt az Egyház számára, hogy mindkét liturgikus könyvben minden változtatás a Szentszék hatáskörébe ment át, és ezzel véget ért az illetéktelenek önkényeskedése, akik olyan sok helytelent vonszoltak be magába az istentiszteleti ünnepbe is.”
Msgr. Saier Freiburg érseke 1981. március 19-én azoknak, akik a tridenti mise újraengedélyezéséért fordultak hozzá, ezt válaszolta: „A legújabb liturgikus újjárendezés a II. Vatikáni Zsinat kifejezett utasítására megy vissza.” Tehát megfelel a II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciójának alapelveivel, írja Saier érsek.
1966-ban Cicogniani bíboros az államtitkárságról még azt írta Beuron főapátjának, hogy a német misekönyv, a „Schott” akkori, tehát 1966-os „átdolgozásának [tehát az 1965-ös Ordo] sajátossága és lényege a zsinat liturgikus konstitúciójának megfelelően végrehajtott csatlakozás”. Az akkori államtitkárságon tehát úgy gondolták, hogy az 1965-ös új misekönyvvel már megtörtént a II. Vatikáni Zsinat liturgikus elképzeléseinek a végrehajtása.
Három évvel később, 1969-ben azonban VI. Pál úgy gondolta, hogy a végrehajtott csatlakozást még fokozni lehet: az ő NOM-ja már a legvégrehajtottabb, maga a szuperlatívusz. De még ezt a szuperlatívuszt is felül lehet múlni. Mert szemben a természettel és a Szentlélekkel, akik nem csinálnak ugrásokat, a zsinati egyház vakmerő salto mortale-t hajtott végre, egyébként, ami a mortale-t illeti, nagyon sikeresen. Ezt még VI. Pál is megállapította – fájdalommal, ami nem csoda, hiszen a halál fáj –, amikor az egyház önpusztításáról beszélt. És most a halott a feltámadás csodájára vár.
1981 októberében a „Theologisches” című lapban Dr. Bökmann professzor egy, a Szentháromságról szóló cikk előszavában H. Staudinger professzor nemrég, a „Deutsche Tagespost” című újságban tett megjegyzéseire utalt:
„A háromszemélyű egy Istenről való tudásunkat illetően ma egyre jobban fenyegetve látjuk magunkat a »totális monisztikus koncepciótól, melyek átsuhannak a valóság személyes komponensein«. Az sem érthető, miként gondolják, hogy nekünk – mint egyisten hívőknek – közünk van a zsidósághoz és az iszlámhoz, mintha a Szentháromság a monoteizmushoz csak egyfajta toldalékot vagy külön aspektust tenne hozzá. Nem csak Hans Küng képviseli ezt a nézetet, hanem Karl Rahner »A hit alapkurzusa« című munkájában is hasonlót találni.”
Sajnos konzervatív katolikus körök tudatos vakságukban vagy tudatlanságukban nem vesznek tudomást arról, hogy a katolikus hit ilyesfajta ökumenikus deformációi teljes mértékben a II. Vatikáni Zsinat irányvonalában állnak, és hogy II. János Pál is [és utána Ratzinger és Bergoglio is] ezt képviseli és propagálja, akinek [akiknek] köztudottan kinyilvánított szándéka a II. Vatikáni Zsinat eredményeinek további megvalósítása.
E megvalósítás egyik gyümölcse megtalálható Wojtylának Párizsban tett látogatása alkalmából, 1980. május 31-én mondott beszédében:
„Nagy örömmel köszöntelek benneteket, benneteket, muzulmánokat, fivéreinket az egy istenben való hitben.”
Noé köpenyét kiteríteni egy ilyen nyilvános beszédre (eretnekségre), nem más, mint az igazsághoz való zavaros viszony jele. Szegény konzervatív katolikus nép, aki ilyen vezetőkkel van megáldva! Aki a muzulmánokkal kapcsolatban fivérekről beszél, vagyis a hitben való közösségről, annak nincs fogalma, hogy mi a katolikus hit!
Gondoljunk annál inkább Szent V. Pius pápára, aki az 1571. március 5-én megjelent „Salvatoris Domini” apostoli konstitúciójában, amiben az október 7-i Rózsafüzér ünnepet bevezette, ezt írta: „Különös fontosságot tulajdonítunk annak, hogy a Lepanto-i nagy győzelem emléke soha ne homályosuljon el, azé a győzelemé, amit 1570. október 7-én a dicsőséges Szűz érdemei és közbenjárása által Istennél elnyertünk a mohamedán törökökkel, a katolikus hit ellenségeivel szemben.”
(A fotókon Wojtyla koráncsókja, és Bergoglio zsidó barátaival még érsek korából)
(forrás: forrás: KYRIE ELEISON – 1981. 10. évf. 10-12. szám)
Függelék I.:
Ehhez az 1981-ben íródott cikkhez kapcsolódva közlök egy olvasói levelet:
Részlet Bergoglio október 9-i, a Santa Marta vendégházban elmondott homíliájából:
Források: http://w2.vatican.va/content/francesco/it/cotidie/2014/documents/papa-francesco-cotidie_20141009_il-di-piu-di-dio.html
http://www.famigliacristiana.it/blogpost/santa-marta_27651.aspx
http://www.lastampa.it/2014/10/09/esteri/vatican-insider/it/il-papa-dio-non-uno-spray-unidea-nellaria-c8nQM6XDGzWlJ3oPEikktO/pagina.html
http://novusordowatch.org/wire/index.htm
"La nostra preghiera dev'essere trinitaria. Tante volte se si chiede: "Ma lei crede?", la riposta e "Si! Si!"; "In che crede?"; "In Dio!"; "Ma cosa e Dio per lei?"; "Dio, Dio!". Ma Dio non esiste: non scandalizzatevi! Dio cosi non esiste! Esiste il Padre, il Figlio e lo Spirito Santo: sono persone, non sono un’idea nell’aria... Questo Dio spray non esiste! Esistono persone! "
Magyarul:
„Imádságunknak Szentháromságosnak kell lennie. Sokszor kérdezik meg az embertől: De Ön hisz? A válasz: Igen, igen! Miben hisz? Istenben. De mi Önnek Isten? Hát Isten, Isten. De Isten nem létezik: ne botránkozzanak meg! Az Isten így nem létezik. Létezik az Atya, a Fiú és a Szentlélek: ezek személyek, nemcsak valami homályos eszme az égben. Ez az Isten-spray nem létezik! Személyek léteznek!”
De akkor kihez imádkozott 2014. június 8-án Peres-szel és Abbas-szal a vallásközi imán a békéért?
A nem létező Isten-sprayhez? Vagy az Atyához? És megtagadta a Fiút és a Szentlelket?


Függelék II.:
Jeruzsálemben a Templomhegyen, az egykori szent Isten-kinyilatkoztatások helyén, a mostani Sziklamecset körüli frízen a Koránból a következő idézetek olvashatók: „Hála istennek, akinek se fia, se társai nem voltak a kormányzásban. … Ne mond, hogy hárman vannak. Isten csak egy, és távol legyen tőle, hogy fia lett volna.” (Sure 17,11 és 4,169)
http://katolikus-honlap.hu/1402/holzer.htm

A dél-afrikai Durban érseke, Wilfried Napier bíboros felveti a kérdést: ha az elváltak és újraházasodottak áldozhatnának, akkor milyen alapon utasítjuk el a poligámiában, többnejűségben élőket?

A dél-afrikai Durban érseke, Wilfried Napier bíboros felveti a kérdést: ha az elváltak és újraházasodottak áldozhatnának, akkor milyen alapon utasítjuk el a poligámiában, többnejűségben élőket? Ha az európaiak odamennek Afrikába, és azt látják az emberek, hogy újraházasodottként áldozhatnak, akkor mondhatják, hogy számukra természetes a poligámia, akkor ők is áldozhatnak. Napier szerint az újraházasodottaknak az lehet a feladatuk, hogy „vigyék a keresztet Jézussal”. „Azt kellene mondanunk, hogy nem kell viselnetek a kereszteteket?” A bíboros felteszi a kérdést: megkövetelhet-e valaki a gyermekeitől életre szóló elköteleződést, ha maga sem úgy él?
A hírek szerint egy másik afrikai püspök azzal kommentálta az újraházasodottak áldozása engedélyezésének német javaslatát: az afrikaiak az egyértelmű erkölcsi útmutatást szeretik, és ez átmegy az egyházon, akkor Afrikában a katolikus híveket el fogják hódítani a muzulmánok és a kis protestáns felekezetek.