2014. augusztus 25., hétfő

Jonh Leary által kapott üzenet.2014. augusztus


Drága gyermekeim!
A hírekben is láthatjátok, hogy közel 6 ezer ember halt meg Afrikában Ebola vírusban,mivel nem kapták meg ennek a vírusnak a helyes gyógymódját, és az elszigeteltséget. Egy kevés vírust is sikerült behozni Amerikába.Ezeket az embereket meg lehetne menteni, de mindig ott van egy fejlemény hogy újra kezdődjön.Ebola, az a betegség, amit nem lehet levegőből megkapni de testi érintkezéssel igen.Az AIDS és az Ebola mint laboratóriumokban kikísérletezett vírusok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy csökkentsék a Föld népességet 500 millió főre. Ezt a tervet a sátán ihlette, s ő az egy- világrend embereit használja fel erre a célra,hogy ezzel a vírussal egy világméretű járványt indítsanak el. Az Ebola vírust át lehet alakítani úgy, hogy szétterjedjen a levegőben, s így ezáltal ez a vírus ragályossá veszélyessé és halálossá fog válni.Mivel ezt az újfajta vírust már kifejlesztették,cemo trail eljárás által lesz szétszórva ( lsd. cemo trail repülő csíkok mint most vannak).

Amikor ezt a vírust elkezd terjedni híveimet figyelmeztetni fogom,mivel menedékhelyeimen látni fogtok egy fényes keresztet, és egy gyógyító forrást, amely bárkit képes lesz meggyógyítani ebből a betegségből.Amikor életetek a világméretű éhség,bankrendszeretek összeomlása, a világméretű újfajta Ebola vírus, és a testbe ültetett microchip fogja fenyegetni, híveimet figyelmeztetni fogom amikor eljön az idő, hogy menedékhelyeimmel megvédjem a testeteket és a lelketeket.Ezeket a menedékhelyeket meg fogjátok találni Édesanyám jelenési helyein,én és Édesanyám kegyhelyein, kolostorokban,valamint szent helyeken és barlangokban.Őrangyalaitok vezetni fognak benneteket, A menedékhelyekről gondoskodni fogok és védelmezni fogom őket.

http://www.johnleary.com/index.php/2014/08/?cat=3&order=ASC

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése