Ezeknek az Üzeneteknek te vagy az örököse
2014. január 14.
Hogyan tudom viszonozni mindazt, amit értem tettél?
Virágom, Isten szeretett leánya, képessé
tettelek, hogy növekedj Bennem azáltal, hogy szívedben élek és Magamban
érlellek. Azért tettem ezt, hogy megmutassam ennek a nemzedéknek és az
eljövendő nemzedékeknek Jóságomat és Irgalmamat, hogy milyen
mérhetetlenül gazdag vagyok a Kegyelemben.
Terjeszd ki nagylelkűségedet minden élőre! Sokkal többet is mondhatnék, de az mégsem lenne elég!
Légy olyan, mint a tűz, amely lángol a
népem iránti szeretettől, leányom, elég erőt fogok neked adni ahhoz,
hogy megdicsőíts Engem. Művem nincs befejezve benned, 1
vannak még e nemzedék számára csodálatos dallamaim, prófétai
kinyilatkoztatásaim és bizánci tanításaim, melyeket Üzeneteimbe akarok
foglalni.
Ezeknek az Üzeneteknek te vagy az
örököse, ezért senkinek sincs joga elvetni téged. Mondom neked, azok,
akik ellened jövendölnek, meg fogják kapni osztályrészüket
Igazságosságom szerint Udvaromban. Ha nem hallgatják meg, és nem
szentelnek figyelmet prófétáim szavainak, akiket soha nem fáradtam bele
hozzátok küldeni, szigorúan fogok velük bánni, és úgy, ahogyan
megérdemlik! Szavaimat, Vassula, komolyan kell venniük azoknak, akik
hamisságot gyártanak! Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük éles kard!
Vassulám, látom, némelyikük milyen barátságtalanul bánik veled,
megfeledkezve arról, hogy angyalaim jelenlétében Én, az Isten énekeltem
neked, kentelek fel és formáltalak téged. Bölcsességgel és Tanítással
ékesítettem fel lelkedet, hogy képviselni tudd érdekeimet. Áldott, aki
hallgat Rám.
Gyűjtsd egybe híveimet, leányom, és
mindazt, amit leírtál Velem, engedd, hogy megismerjék Szavaimat! Érted?
Elérkezett az idő, hogy feltárd Szavaimat. Jöjj, szeretlek, leányom,
szeress Engem és továbbra is hirdesd Szavaimat minden nemzetnek.
Jahve a Nevem. Én, az Isten, sohasem hagylak el téged.1 A „bizánci” melléknév az alábbi dolgokra utalhat: 1. ’a hely, ahol Kelet és Nyugat találkozik’; 2. ’Bizánccal, az Ortodox Egyházzal kapcsolatos’; 3. ’ magasrendű’.
http://ichtys.hu/index.php/85-2014-januar-14
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése