2013. október 17., csütörtök

Futóversenyt rendeznek vasárnap a vatikáni Szent Péter téren, és a Szentszéknek saját krikettcsapata is lesz.

A Kultúra Pápai Tanácsa bejelentette, hogy a hit évéhez kapcsolódva különös figyelmet fordít a sportolás népszerűsítésére, a test és a lélek harmóniájának hirdetésére. A kezdeményezés alapjának tekinthető, hogy az Újszövetség az életet több ízben hasonlítja versenyhez, amelyhez a szellemünket és a testünket egyaránt meg kell edzenünk. Amint a Vatikáni Rádió megjegyezte: az ötletet közvetlenül a tavalyi londoni olimpia adta, ahol több sportoló beszélt nyíltan a hitéről.

Ferenc pápa áll majd a vatikáni célszalagnál

A Szentszék ennek keretében saját krikettcsapatot alapít, vasárnap pedig százméteres futóversenyt rendez, amelynek helyszíne a Szent Péter tér, ahol Ferenc pápa személyesen fog gratulálni a résztvevőknek.
„El akartuk hozni a sportot arra a helyre, ahol Szent Péter megvallotta a hitét, hogy felhívjuk az egyház figyelmét a sportra, és bevigyük a sportot az egyházba” – fogalmazott Melchor Sánchez de Toca, a Kultúra Pápai Tanácsa altitkára, s rendkívül erőteljes élménynek tartaná, ha néhány püspök vagy bíboros is megjelenne tréningruhában.
A vatikáni Szent Péter tér, itt lesz a futóverseny
A Szent Péter tér, itt lesz a futóverseny


Fotó: Europress/AFP


MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése