Amit mi az egész kontinensnek
adhatunk, pontosan az, hogy hitben, közösségben és szeretetben
gyökerező Egyház vagyunk – mondja Duarte da Cunha, a CCEE tisztségében
megerősített főtitkára.
A
CCEE pozsonyi közgyűlése egyhangú szavazással újabb ciklusra
(2013–2018) megerősítette főtitkári tisztségében Duarte da Cunha
portugál papot. Da Cunha a SIR-nek adott nyilatkozatában örömét fejezi
ki az elmúlt öt évben végzett munkájának egyhangú elismeréséért,
ugyanakkor rámutat a feladattal párosuló megnövekedett felelősségre is: a
püspöki kollegialitás az új evangelizáció középpontjában áll; azaz
Isten eszköze lenni az Egyházban ennek a célnak a szolgálatában nagy
felelősség.
Da Cunha
Európával kapcsolatban így fogalmaz: Európa egy egyre összetettebb
valóság. Egyrészről abba a veszélybe sodródik, hogy egyre inkább csak
az adott pillanatba gyökerezve él, nem gondol a jövőre, nem lát túl a
jelen dolgain. Olyan kontinenssé válik, amely nem tud már hinni
Istenben. Egyfajta szomorúság és szétszórtság érzékelhető. Szétszórtság
a sok inger következtében, és szomorúság azért, mert ezek az ingerek
nem tudnak valódi örömet adni az embereknek.
A portugál pap kiemeli, hogy a fokozódó bizalomvesztés a politikai vezetőink iránt általános érzéssé vált. Úgy tűnik, hogy az emberek már nem bíznak abban, hogy a politika tehet értük valamit. Hiányzik egy nagy eszménykép, egy távlat. Ha az ember elveszíti a hitét, akkor elveszíti a nagy ideálokat is, és ha elveszíti a nagy ideálokat, akkor nem tudja az emberek szívét sem magával vonzani.
Mindemellett hangsúlyozza, hogy Európa tele van élettel, és ez az Egyházra is vonatkozik. Nyugat-Európában számos ifjúsági és családközösség újjászületik, püspökök és papok elkötelezetten dolgoznak az új nemzedékekért, zarándoklatokat, képzési fórumokat, imaalkalmakat szerveznek. Rendkívül nagy spirituális igény figyelhető meg. És ha számokban nem is mutatkozik meg, ez az igény nagyon komoly és nagyon mély. Kelet-Európában igen élő az Egyház, talán kevésbé szervezettebb, de spirituálisabb.
Véleménye szerint a fő feladat az, hogy Egyház legyünk, vagyis az a nép, amely szereti Istent, amely megéli a közösséget és szeretetben megnyílik mások felé. Amit mi az egész kontinensnek adhatunk, pontosan az, hogy hitben, közösségben és szeretetben gyökerező Egyház vagyunk. Európa problémáinak megoldásához azzal tudunk leginkább hozzájárulni, hogy Egyház vagyunk: kovász, fény és a föld sója.
Azzal kapcsolatban, hogy mit adhat Ferenc pápa az európai egyházaknak, kiemelte: a lelkesedést, hogy kilépjünk saját világunkból és odaforduljunk a létezés peremvidékein élőkhöz, ami azt jelenti, hogy ha kincs van a kezünkben, azt adnunk kell másoknak. Duarte da Cunha úgy véli, hogy a pápa tanúságtétele egyfajta provokáció arra, hogy hogyan legyünk Egyház Európában. Ez a stílus Dél-Amerikából érkezik hozzánk, és bizonyosan benne van Ferenc pápa személyes karizmája is. Van benne valami meglepő és provokáló: jó kedélye, derűje, lelkesedése, belső nyugalma, amely által nem fél kimondani azt, amit ki kell mondania, és ezt tiszteletben tartással teszi meg. Cunha szerint az ő példája már önmagában jelzi a stílusváltást az egyházi létben Európában. Ugyanakkor aláhúzza a folytonosságot is: az eltérő stílusok ellenére van egy mély folytonosság, amely ezekben az években vezeti az Egyházat II. János Páltól kezdve XVI. Benedeken át, Ferenc pápáig.
A portugál pap kiemeli, hogy a fokozódó bizalomvesztés a politikai vezetőink iránt általános érzéssé vált. Úgy tűnik, hogy az emberek már nem bíznak abban, hogy a politika tehet értük valamit. Hiányzik egy nagy eszménykép, egy távlat. Ha az ember elveszíti a hitét, akkor elveszíti a nagy ideálokat is, és ha elveszíti a nagy ideálokat, akkor nem tudja az emberek szívét sem magával vonzani.
Mindemellett hangsúlyozza, hogy Európa tele van élettel, és ez az Egyházra is vonatkozik. Nyugat-Európában számos ifjúsági és családközösség újjászületik, püspökök és papok elkötelezetten dolgoznak az új nemzedékekért, zarándoklatokat, képzési fórumokat, imaalkalmakat szerveznek. Rendkívül nagy spirituális igény figyelhető meg. És ha számokban nem is mutatkozik meg, ez az igény nagyon komoly és nagyon mély. Kelet-Európában igen élő az Egyház, talán kevésbé szervezettebb, de spirituálisabb.
Véleménye szerint a fő feladat az, hogy Egyház legyünk, vagyis az a nép, amely szereti Istent, amely megéli a közösséget és szeretetben megnyílik mások felé. Amit mi az egész kontinensnek adhatunk, pontosan az, hogy hitben, közösségben és szeretetben gyökerező Egyház vagyunk. Európa problémáinak megoldásához azzal tudunk leginkább hozzájárulni, hogy Egyház vagyunk: kovász, fény és a föld sója.
Azzal kapcsolatban, hogy mit adhat Ferenc pápa az európai egyházaknak, kiemelte: a lelkesedést, hogy kilépjünk saját világunkból és odaforduljunk a létezés peremvidékein élőkhöz, ami azt jelenti, hogy ha kincs van a kezünkben, azt adnunk kell másoknak. Duarte da Cunha úgy véli, hogy a pápa tanúságtétele egyfajta provokáció arra, hogy hogyan legyünk Egyház Európában. Ez a stílus Dél-Amerikából érkezik hozzánk, és bizonyosan benne van Ferenc pápa személyes karizmája is. Van benne valami meglepő és provokáló: jó kedélye, derűje, lelkesedése, belső nyugalma, amely által nem fél kimondani azt, amit ki kell mondania, és ezt tiszteletben tartással teszi meg. Cunha szerint az ő példája már önmagában jelzi a stílusváltást az egyházi létben Európában. Ugyanakkor aláhúzza a folytonosságot is: az eltérő stílusok ellenére van egy mély folytonosság, amely ezekben az években vezeti az Egyházat II. János Páltól kezdve XVI. Benedeken át, Ferenc pápáig.
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése