P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az
évközi 20. vasárnapra - Jézus megjelenése vízválasztó a
világtörténelemben. Már a gyermek templomi bemutatásakor megjövendöli az
agg Simeon: „Soknak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel,
amelynek ellenszegülnek…”
Jézus
nyilvános működése során megismétli, amint Lukácsnál olvassuk a
vasárnapi evangéliumi szakaszban: nem békét hozott a földre, hanem
ellenkezést. Személye, üzenete megosztja kortársait, még rokonságát is,
nem is szólva a zsidó nép vezetőiről, a farizeusokról, írástudókról,
főpapokról, akik nyilvános fellépése kezdetétől figyelik tevékenységét
és tanítását, és csapdákat állítanak neki, végül, mint a mózesi törvény
felforgatóját és istenkáromlót kiszolgáltatják, halálra adják, hamis
politikai váddal kiszolgáltatják a római helytartónak.
Pedig
a heródeseknek nem kell félteniük hatalmukat attól, aki a béke
fejedelme, aki az Istennel való és az emberek közötti kiengesztelődést, a
szeretet abszolút parancsát hirdeti és valósítja meg. Ha mégis azt
hirdeti, hogy kardot, tüzet, megoszlást hozott, ez tanításából,
üzenetéből következik. A rossz ellen, a gonoszság fejedelme ellen
hirdeti a harcot ő, aki az Atya irgalmának megtestesítője, aki azért
jött, hogy keresse azt, mi elveszett, magához hívja és feloldozza a
bűnösöket, az egyetemes kiengesztelődést szolgálja.
Szent Ágoston nagy történelemteológiai munkájában, Isten városáról c.
művében két városról, táborról, embercsoportról beszélt, amelyek
szemben állnak egymással. Ez a látomás továbbél a középkoron át Loyolai
Szent Ignác két zászlóról szóló elmélkedéséig, sőt a napjainkig a
keresztény lelkiségben. A luciferi gonoszság, az Isten törvényét
megvetők táborával szemben állnak a szelíd és alázatos szívű Jézus
követői, akik a szeretet civilizációját igyekeznek megvalósítani – lelki
fegyverekkel, és elsősorban a saját szívükben tapasztalt
megosztottságot megszüntetni, száműzve minden cinkosságot a hazugsággal,
gonosszal, teljesen felzárkózva Jézushoz. Nem maradhatunk frontközi
helyzetben. „Aki nincs velem, ellenem van”, mondja Krisztus király.
Manapság
gyakran beszélünk párbeszédről, hivatkozva a II. Vatikáni Zsinatra is.
Ez helyes, ezt kell keresnünk az új evangelizálásban, a nem hívőkkel,
más vallásokkal, nem katolikus keresztény felekezetekkel is, minden
szinten. Az élő, az igaságot őszintén kereső emberekkel mindig
lehetséges és szükséges a párbeszéd.
De
a hamis ideológiákat le kell leplezni, az ateista rendszerekkel szemben
harcolni kell, megmutatva hazugságukat. Persze mindig a szellem
fegyvereivel küzdünk, és nem gondolva azt, hogy mi már birtokoljuk, és
főleg megvalósítjuk a teljes igazságot. Együtt keresünk a keresőkkel,
tiszteljük mások véleményét, igyekszünk tanulni is tőlük. És
legfontosabb hiteles tanúságtételünk, amely a szeretetben gyümölcsözik.
Befejezésül a XX. század egyik legnagyobb teológusát, Henri de Lubac atyát idézem:
„Mindig
el kell ismernem, hogy többé-kevésbé hitetlen vagyok, bírálnom kell
hitem hiányosságit, sohasem elégedhetem meg hitem jelenlegi minőségével,
vissza kell utasítanom hitem és magatartásom minden farizeizmusát.
Mindez nem jelenti azt, hogy a hitetlenségnek részben igaza van; éppen
ellenkezőleg: ezzel ténylegesen megmutatom, amennyiben tőlem függ, hogy
nincs igaza.”
(Lk 12,49-53)Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése