2011. december 19., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning“

Úgy imádkozzatok, mint eddig még sohasem


2011. december 18., vasárnap, 3:10

Drága leányom, a legfőbb aggodalmat azok a lelkek okozzák számomra, akik oly messze állnak Tőlem.

Minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy imáim elterjedjenek, ezek által könyörögvén Örök Atyámhoz a lelkek védettségéért. (A keresztes imahadjárat 13. imája)

„Ó, Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, kinek kereszthalála a bűntől megmentett minket, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még visszautasítják Irgalmassága Kezét. Áraszd el lelküket drága Atyám, szereteted zálogának jelével. Könyörögve kérlek Téged, Mennyei Atyám, hallgasd meg imámat, és mentsd meg ezeket a szegény lelkeket az örök kárhozattól. Add, hogy Irgalmasságod által legyenek ők, akik majd elsőként lépnek be a földi Béke Új Korszakába.”

Arra buzdítom híveimet, akik ezeket a világnak adott üzeneteket olvassák, hogy úgy imádkozzanak, mint eddig még sohasem.

Szükségem van odaadásotokra, mely egyben biztosíték arra, hogy minden gyermekem szíve szeretetével és örömével fogadja el majd ajándékomat.

Nekik nem szabad félniük, mert Én szeretetem és irgalmasságom ajándékával jövök hozzájuk.

Jézusotok,

Az egész emberiség Megmentője és Megváltója

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése