2018. november 26., hétfő

Isten szemével

2018.11.04.
1.
Azon gondolkodtam, hogy Isten minden gyermekét szereti és védelmezi, még az ellenséget is.
Kép: Egy nagy ajak előttem, amely mond valamit.
Jézus: A nagy ajak a Mennyei Atya volt, Aki szavaival ellenségszeretetre buzdított téged. Neki minden gyermeke kedves, még az is, akit ellenségednek érzel.
2.
Kisgyermekek hangjait hallottam beszélni.
Hang: Gyerünk erről beszélgetni.
Jézus: A kisgyermekek a fejletlenebb lelkű felebarátaid szimbólumai, akik csicseregnek, csevegnek felesleges dolgokról. Nem erről kellene nekik beszélgetni, hanem lelki dolgokról.
3.
Kép: Egy kádból kinyúlik egy kéz, majd egy másik kézzel van összekulcsolva, és megrázzák egymást.
Jézus: A kád az engesztelők szoros együvé tartozását fejezi ki. A kéz pedig az ő egységüket és elválaszthatatlanságukat.
4.
Kép: Egy hatalmas talp előttem.
Kép: Jézus bal lába a Szent sebbel.
Jézus: Azt mutattam neked, hogy beteljesítettem Atyám akaratát, mozdulatlanul, halottan fekszem Szent sebemmel a lábamon.
5.
Kép: Egy sorban asztalok állnak egymás közelében, legalább három, én a középsőt meghajolva megcsókoltam.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: A jövőben, a rejtekben, például pincékben, lakásokon nem lesz oltár.  Asztalok fogják helyettesíteni. Te megcsókoltad az egyiket mutatván, hogy ez egy Szent bútordarab.
6.
Szentségimádás egy templom altemplomában két égő gyertya mellett a sötétben, a Szentségimádáson 5-7-en lehettünk:
Érzés: Mintha katakombában lennénk bujdokolva.
Kép: Sokan vagyunk bujdokolva a Föld felszínéről, dicsőítjük az Urat, és segítséget kérünk tőle
Jézus: A Nagyfigyelmeztetés után kényszerültök majd a rejtekhelyekre. Azért lesztek többen, mert rengeteg új megtérő lesz.
7.
Hang: Fájdalmas javulás.
Hang: Semmi több… szeretsz.
Kép: Egy sírkövön emberek fekszenek egymás mellett, legalább négyen vannak. A ruhájukon virágok.
Jézus: A tisztítóhelyi vezeklés halottjaitoknak bizony nagyon fájdalmas. Lassan javulnak, de ha többet segítenétek nekik, felgyorsulna ez a folyamat. Halottak napján mindenki megy a temetőbe, és elhalmozza halottai sírját gyönyörű virágokkal. Ők szomorúan kérdik a tisztítótűzből: „Ennyi az egész? Semmi több? Szeretsz-e egyáltalán engem? Mikor imádkozol már értem, mikor ajánlasz fel egy szentmisét?” Így szólnak szegény tisztuló lelkek otthagyott szeretteikhez.
8.
Kép: Egy püspök, püspöki süveggel a fején sírok között tevékenykedik. A sírok a föld felszínétől alacsonyabban helyezkednek el, egy mélyedésben, mintha árok vette volna körül a sírokat. A mélyedés szélén, a föld felszínén emberek állnak, és nézik a püspököt.
Kép: Kék fény.
Jézus: Azt akarom mutatni neked a mélyedéssel, hogy ezek a halottak öngyilkosok voltak, és a püspök áldásával és felszentelésével segíteni akar a lelkükön. A Szűzanya, mint Édesanya ott van, és szeretettel szemléli mindezt.
9.
Arról volt szó, hogy az ember sokat szeret össze-vissza fecsegni.
Kép: Egy sírkövön ül valaki, a fejét fogja, az arcát mindkét kezével betemeti. A kép szürke színű.
Jézus: Ez a szomorú gyermekem egész életében rossz értékrendet követett. Elfordult tőlem, nem gyakorolta a vallását, és nagyon szeretett fecsegni, szomszédolni, felesleges dolgokról beszélni. Ha Istenről és a túlvilágról hallott, befogta a fülét. Most ezért vezekel a tisztítóhelyen.
10.
Arról volt szó, hogy mit imádkozzunk, vagy hogyan elmélkedjünk a Szentségimádáson.
Jézus: Szeretem, ha a Szentségimádáson közvetítő nélkül, csak Velem foglalkozol. Erre mindig figyelj, hogy a Szentségimádáson bensőséges beszélgetést folytass velem. Nem elég ismert, vagy betanult imákat mondanod.
11.
Kép: Sok könyv egymás tetején szinte tornyot alkotva.
Jézus: A sok földi tudomány ott Nálam a Mennyben már elveszíti értékét. Helyette a bölcsesség jelent Nálam nagy előrehaladást.
12.
Hang: Nem kell külön fizetni erre.
Hang: Evangélium.
Jézus: Az Evangélium minden gyermekem számára ingyenes ajándék. Sajnos a legtöbben semmibe veszik.
13.
Maria Valtorta írásából: Mannaen, Heródes király tejtestvére Jézus társaságában volt, amikor meghozták Keresztelő Szent János halálhírét. Mannaen nagyon szerette a Keresztelőt, és gondolta, ha ő akkor a palotában lett volna, biztosan nem vették volna el Keresztelő Szent János életét. Jézus erre azt mondta: „Semmin sem változtatott volna. Elérkezett a számára rendelt óra”.
Gondolat: Teljesen mindegy, hogy milyen életkörülmények között van az ember, ha az Úr hívja, akkor távoznia kell a Földi életből, ha az ember bármit is tesz ez ellen, nem használ.
Jézus: Ti engesztelők tisztában vagytok azzal, hogy Mennyei Atyátok élet és halál Ura. Ő határozza meg, hogy ki mikor születik, és mikor hal meg. Ő rendeli el a halál idejét. Tehát, véletlenül nem hal meg senki, még akkor sem, ha váratlan esemény folytán áll be a halál. Mindenkinek akkor kell menni, amikor elérkezik az ideje. Így volt ez Keresztelő Szent Jánossal is.
14.
Kép: Egy folyó folyik felém, egy téglatest alakú tárgy úszik a vízen, azon pedig még valami.
Jézus: A folyó az élet jelképe, a földi életé, és az úszó tárgy az ember, ki arra úszik, amerre viszi élete folyama. Isten nem engedi, hogy tehetetlenül hányódjon élete vizén, hanem segíti őt a haladásban.
15.
Kép: Barna földkupacok, melyek dombokat, hegyeket alkotnak, a kupacok között víz van.
Jézus: A barna kupacok a bűnökben elmerült emberek lelke. A víz az Én kegyelmem, amely próbálja tisztára mosni őket.
16.
Hang: Forradalom… forradalom lesz.
Jézus: A migráció rossz kezelése egyre jobban felbőszíti a népeket. Az lesz a vége, hogy a vezető politikusok ellen fordulnak.
17.
Hang: Kölcsönbe kaptátok ezt.
Jézus: Kölcsönbe kaptátok Tőlem a szeretetet, és ezért viszonzást várok.
18.
Hang: Egy percig sem lehet tovább engedned ezt gyűrűzni benned.
Jézus: A kísértést azonnal le kell győznöd, egy percig sem gyűrűzhet benned. Mert különben bűn lesz belőle.
19.
Kép: Egy fekete arcú kisgyermek, vagy sáros, vagy megégett.
Jézus: A sáros arcú gyermekkel azt mutatom neked, hogy ma még a gyermekek sem ártatlanok.
20.
Kép: Egy hatalmas égő gyertya kötelekkel van kikötve. A gyertya közelében emberek vannak, kik piciknek néznek ki a gyertyához képest. Az emberek huzigálják és ráncigálják a köteleket.
Jézus: Az engesztelésnek sok támadója van.
21.
Kép: Egy asztalon egy néhány eszköz, melyek különböznek egymástól. Az egyik mérlegre emlékeztetett, a másik tárgyak valami másra.
Jézus: Drága kislányom, kiválasztottak vagytok ezek az eszközök. Mindegyiketeket másra használlak.
2018.11.18.
1.
Szabadtéri oltárt terveznek elhelyezni Budapesten a Normafánál, a Szent Anna réten. Ezzel kapcsolatban különböző üzenetek láttak napvilágot, és nagyon különbözőek a vélemények ezzel kapcsolatban, mely újra megosztja az engesztelő közösségeket. Az üzenetek egyike szerint a Szűzanya sír a szabadtéri oltár miatt, mert ez nem az, amit kért, hogy felépüljön a Világ Győzelmes Királynője kápolna, a másik üzenet szerint pedig Szűzanya nagyon örül neki, mert ez kezdete valaminek.
Kértem a Szűzanyát, ültesse belém az Ő érzéseit ezzel kapcsolatban.
Érzés: Semmi negatív érzésem nem volt a szabadtéri oltárral  kapcsolatban.
Olvastam: Medjugorjéban történhetett, hogy egy jelenés alkalmával többen voltak jelen, és különböző tárgyakat nyújtottak a Szűzanya felé, hogy áldja meg őket. A Szűzanya egy kis dobozkát csókolt meg lehajolva. Azt mondta, azért tette, mert egy alkalommal az Oltáriszentséget vitték benne egy beteghez.
Gondolat: Ha egy dobozkának ekkora értéke van, melyben egy alkalommal vittek Oltáriszentséget, akkor milyen nagy egy oltár értéke, még ha szabadtéri oltár is, amelyet felszentelnek, és rendszeres Szentmise áldozatot mutatnak be, ahol maga az Úr Jézus jelenik meg az átváltoztatás folyamán. Ezek szerint egy szabadtéri oltár felállítása csakis örömet szerezhet Szűzanyának, és nem szomorúságot.
Arra gondoltam, hogy mi a különbség akkor, amikor felállítják a szabadtéri oltárt  Szent Anna réten, és amikor nem:
Kép: Amikor a szabadtéri oltár a Szent Anna réten van, dupla erősségű aranyfény sugárzik az Égből.
Egyeseknek az jutott eszébe, mi lenne, ha a Szent Anna réten kezdenének ásni, hogy felépíthessék a kápolnát.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Hang: Nem kell bohócot csinálni magadból.
Jézus: Az Anna rét a sok bemutatott szentmise által és engesztelés által már eleve megszentelődött hely. Azzal, hogy egy szabadtéri oltárt fognak odaépíteni a Szűzanya tiszteletére, nagy örömöt fognak kelteni az Égiekben. Látom, hogy egyesek siettetni akarják a várva-várt kápolna felépülését, és engedetlen terveket táplálnak a szívükben. Nem kell feltűnősködni, bohócot csinálni magatokból, mert ezzel csak rontanátok a helyzeten. Egyházi engedély nélkül nem szabad semmiféle lépést kezdeni ebben az ügyben.
2.
Egy ismerősöm erősen gondolkodott azon, hogy kire hagyja a házát, mert már idősebb korban van, de a családtagjaival nincs jó viszonyban, így nem akarja a gyermekeire hagyni az örökséget. Különben nagyon szereti a Szűzanyát. Azt tanácsoltam neki, hogy bízzuk a Szűzanyára az örökséget, amibe ő beleegyezett.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Kép: Szűzanya mosolygott.
Érzés: Mintha tetszett volna az Égieknek az ötlet.
Jézus: Kislányom, a legjobban válaszoltál erre az örökségi gondra, mert Édesanyám majd kezébe veszi az ügyet, és úgy rendezi el, ahogy a legjobb lesz. Az Égiek annak örülnének a legjobban, ha a családtagok kiengesztelődnének egymással.
3.
Egy alkalommal, mikor Szentségimádásra mentem, egy Szentmise kezdődött, de csak egy hölgy vett részt a Szentmisén, így úgy döntöttem, hogy inkább a Szentmisén veszek részt.
Jézus: Minden esetben a Szentmise első helyen áll. Még akkor is, ha választanod kell a Szentségimádás és a Szentmise között.
4.
Olvastam egy üzenetben, hogy az Úr Jézus arra emlékeztetett, hogy mi emberek nem vagyunk más, mint por és hamu.
Hang: Alázat.
Hang: A dicsőség foka nő benned.
Hang: Kamatoztatni benned ezt
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Abban az üzenetben azért jegyeztem meg, hogy ti emberek nem vagytok más, mint por és hamu, mert az alázatotokat akartam ezzel a mondattal növelni. Az alázat rendkívül fontos erény. Az alázat egyre jobban növeli majd benned a Mennyben dicsőséged fokát. Attól függ, hogy mekkora dicsőségben lesz ott részed, hogy mennyire kamatoztattad magadban a Földön az alázatot.
5.
Az áldozathozatalról volt szó.
Kép: Egy oltárnál sok pap van egymás mellett, és szinte egymásba folynak. Ünnepi miseruhában vannak, és a kezüket felfelé emelve felajánlanak valamit.
Értelmembe ültetett gondolat: Bárha a papok mindenüket felajánlanának. Ha tudnának, hogy mekkora értéke van ennek, nem késlekednének.
Jézus: A képen azokat a felszentelt szolgáimat mutattam, akik szívüket-lelküket egészen Nekem szentelik. Fájó szívvel tekintek azokra a pap fiaimra, akik serénykednek, fejlesztik az Egyházközösségüket ugyan, de a hívek lelkével és saját lelkükkel nem sokat törődnek. A Szentmiséket, a gyóntatásokat, és a többi szentség kiszolgáltatását elvégzik, de lelkesedés, lángolás és szív nélkül.
6.
Egy távoli rokonom jutott eszembe, ki már korábban meghalt. Kértem az Urat, hogy merítse őt és családtagjait Irgalma óceánjába.
Kép: A kép szürke színű, egy Mennyei kéz közülük mindenkit belemerít az óceánba.
Jézus: Csak kérj minél többet gyermekem. Minden szavadat meghallgatom, és ami Atyám és az Én akaratommal megegyezik, azt teljesítem. Látod, a kért lelkeket kérésedre azonnal irgalmammal borítottam be.
7.
Az Úr egy választottján keresztül kérte, hogy Magyarország határainak védelme érdekében lehetőleg a papok szervezzenek meg saját körükben Szentségimádásokat, mert az ellenség meghatványozta erejét és sokszoros erővel támadja Magyarország déli határát.
Olvastam Kapisztrán Szent Jánosról: „Kapisztrán a Jézus-monogramot ráfestette azokra a zászlókra, melyek alatt Nándorfehérvárnál (1456) a török ellen harcoltak. Az egykorú leírások szerint a Hunyadi és Kapisztrán vezérelte sereg ajkán Jézus nevével győzte le a törököket.”
Assisi Szent Kláráról olvastam: „1240-ben, amikor II. Frigyes szaracén katonái átvonultak Umbrián, veszedelem fenyegette a kolostort is. A katonák úgy vélték, könnyű zsákmány lesz a város falai előtt védtelenül álló kis kolostor. Mikor feltűntek a környéken, az apácák megrémültek, csak Klára anya nem veszítette el a bátorságát. Imádságban így könyörgött: ,,Uram, óvd meg a te szolgálóidat, akik magukat nem tudják megvédeni ebben a veszedelemben!'” Akkor egy fiú hangja szólalt meg: „Mindig megőrizlek titeket!” Klára megparancsolta a nővéreknek, hogy tovább már ne féljenek. Betegágyát a kolostor kapujához vitette, és megkérte a kolostor papját, hogy hozza ki az Oltáriszentséget a támadók ellen. A szaracénok pedig, akik már fenn voltak a falakon, ebben a pillanatban rémülten meghátráltak. Néhány évvel később, amikor Aversai Vitalis állt seregével Assisi előtt, ugyancsak Klára imádsága fordította el a veszedelmet”.
Jézus: Az Oltáriszentségnek akkora ereje van, hogy bármekkora tömeget képes megállítani a határoknál. Ezért lenne jó, ha minden pap fiam e felszólítást elfogadná, és kérésemet teljesítené.
8.
Fehér képsorozat: Egy kereszten az Úr Jézus, majd átalakul egy karddá, melynek hegye lefelé néz. Ezek után egy fehér vékony alakú egyén jelenik meg.
Kép: A kardot, melynek a hegye lefelé nézett, megfordítják, úgy, hogy a hegye az Ég felé nézzen.
Jézus: Emberré váltam, majd kereszthalállal meghaltam értetek. Azért jöttem, hogy kardot hozzak nektek a világra. Ez a kard azt jelenti, hogy megjelenésemtől fogva keresztemmel kettéválasztottalak titeket embereket. Az egyik oldalon állnak, akik hisznek Bennem és szeretnek Engem, szembe velük a másik oldalon, akik nem fogadnak el, és egyenesen gyűlölnek Engem. Az utolsó napig folyik a harc e két oldal között. Ezt a harcot, a kardot Én hoztam a világra. Ezért látod, hogy a kard a végén „mintha befejezné a harcot“, megfordul, a hegyén áll, és az Én dicsőséges fehér alakom bontakozik ki belőle.
9.
Kép: A sötétben hajótöröttek vannak a tengerben, egy kövérebb ember nekitámaszkodott egy úszó tárgynak, egy világító lámpást tartott a bal kezében, és ordított a fájdalomtól.
Kép: Fény.
Jézus: A hajótöröttek az antikrisztus uralma alatt megtévedt felebarátaitok, akik lelküket és testüket elvesztették. De az engesztelők imái fényt árasztanak rájuk, aminek a hatására sokan megtérnek, és irgalomért kiáltozva Istenhez fordulnak.
10.
Hang: Szívcsere.
Jézus: Képzed bele magad a hozzád forduló felebarát helyzetébe, élj vele egy kicsit, mintha ő te lennél. Meglátod, sokkal jobban meg fogod érteni őt.
11.
Hang: Ha nem haragszol.
Hang: Szív... szívemre hallgatsz.
Hang: Én mindig azt fogom tudni.
Jézus: Csak akkor tudsz szeretetet adni, ha nem haragszol a megbántódra. De ez egyedül nem megy. Csak akkor tudod megoldani, ha a te kis szíved az Én megbocsátó szeretetemre hallgat. Én mindig tudni fogom a te nagy erőfeszítéseidet, amikor legyőzöd a haragot, és belőlem merítesz szeretetet.
12.
Azért imádkoztam, hogy mielőbb minél több zsidó ismerje el Jézus, mint Megváltót, még a Nagyfigyelmeztetés előtt.
Hang: Megtisztelsz ezzel.
Kép: Irgalmas Jézus.
Kép: Mennyei Atya képe.
Jézus: Hogy az Én választott népem nem fogad el, és nem ismer el Engem, az nagy fájdalom a Szívemnek. Ezt a fájdalmamat enyhíted, mikor imádkozol megtérésükért. Ők öltek meg, mégis boldogan leszek irgalmas velük. Atyám is várja a Felé fordulásukat.
13.
Egy üzenetben olvasták, hogy a vad hajtásokat le fogják vágni.
Kép: Gyökerestül ásnak ki és tépnek ki növényeket, fákat.
Arról beszélt valaki, hogy köveket fognak felforgatni.
Kép: Köveket forgatnak meg, melyek alján rengeteg féreg mászik egymás hegyén-hátán. Az, ami eddig el volt takarva, a napvilágra jön, felfedik a titkokat, ami eddig rejtekben volt.
Jézus: Nagyon bűnös ez a világ. Gyermekeim elvadultak, Atyám parancsait lábbal tapossák, és nem akarnak megtérni. Azt, aki még élete utolsó pillanatában sem gyakorol bűnbánatot, tövestül fogom kitépni a Szívemből, és a tűzre vetem, az örök tűzre. Nyüzsgő férgek a szememben ők, akik bárhogy is rejtőzködtek, most végül felszínre kerültek.
2018.11.25.
1.
Világméretű Szentségimádás volt Krisztus Király előestéjén. Lehetőleg regisztráltatni kellett magunkat az interneten, ahol nyomon lehetett követni, hogy az egész világon hányan vesznek részt a Szentségimádáson. A templomok helyét, ahol Szentségimádás volt, fénylő ponttal jelezték a térképen. Magyarország csupa fényben úszott az Európai országokhoz és a világ más országaihoz képest.
Érzés: Főleg Magyarország imái és hitélete éltetik és tartják fenn az egész világot szellemi szinten.
Jézus: Drága kislányom, a világtérképen látottakból megtudhattad, hogy hazátok élen jár a vallásgyakorlatokban. Pedig itt is gyermekeimnek csak néhány százaléka jár Szentmisére, és még sokkal kevesebb Szentségimádásra. Hogy mégis vezettek ezen a téren, az annak köszönhető, hogy Édesanyám választott országa vagytok, Szent István felajánlotta Neki Magyarországot. Szomorú a lelkem, hogy az egész világon oly kevesen gyakorolják vallásukat gyermekeim. Titeket, drága kis magyarjaim kérlek fel, hogy egyre többet imádkozzatok a hitetlen és közömbös világ megtéréséért. Én mindenkit meg akarok váltani, és ebben számítok a ti segítségetekre.
2.
Hang: Miért nem jöttök el?
Jézus: Az elmúlt évezredek alatt szebbnél-szebb, többnél-több templomot építettek tiszteletünkre, de ezek szinte konganak az ürességtől. A városokban megtelnek a padok, de a kisebb helységekben alig látok Szentmisére járókat. Folynak az engesztelések házaknál itt is, ott is, de általában a templomba nem engedik be az engesztelőket. Bezárva, magányosan, szomorú Szívvel várok rátok a tabernákulumban. Gyűjtögetem, tervezgetem a kegyelmeket, amit ki akarok osztani, de a templomok zárva vannak, és ti az otthonaitokban tartózkodtok. Miért van ez? Azért, mert ahogy az évszázadokkal távolodtok az Én tartózkodásomtól, szenvedéseimtől és feltámadásomtól, úgy hidegül el egyre jobban a szívetek Tőlem. Már nem tartjátok bűnnek a hűtlenséget és hálátlanságot, és a tízparancsolat ellen elkövetett többi bűnt. A különböző Istenellenes ateista elméletek szintén hozzájárultak ahhoz, hogy elszakadjatok Tőlem és Atyámtól. Engesztelőim, mutassatok példát arra nézve, hogyan kell újra Felénk fordulni.
3.
Hang: Így óvom meg az igaz otthonotokat.
Jézus: Azokra az otthonokra, ahol béke, szeretet, Istenszeretet, és közös családi imádkozás van, a keresztényüldözések idején különös gondot fordítok, láthatatlanná teszem ezeket az ellenségek előtt.
4.
Hang: Ez mindent megér.
Jézus: Ha az életedben jó értékrendet állítasz föl, az mindent megér. Első helyen álljon Isten és a lelked, második helyen a család és a felebarátok, harmadik helyen a munka, és a negyedik helyen a pihenés, szórakozás.
5.
A villamoson utazva láttam egy béna fiút kerekes székben.
Hang: Engesztelő társam vagy.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: A kerekes székben ülő béna fiú a szenvedésével engesztel a saját és a világ bűneiért, te pedig az imáiddal.
6.
Kép: Valaki lábán barna csizma, majd leveti a csizmát.
Jézus: A kép azt a gyermekemet ábrázolja, aki elhatározza, hogy vállalja a lelki fejlődés nehéz útját, de aztán nincs lelki ereje hozzá, meggondolja magát.
7.
Kép: Egy nagyon vastag, piros fedelű, kisebb méretű könyv. A könyvet a hátsó fedele és az utolsó lap között nyitották ki, ahol egy vékonyabb füzet volt található, melyen a saját kézírásomat ismertem fel.
Jézus: Drága kislányom, a te írásaid és a Szentírás, mind a kettő az Én Igém.
8.
Kép: Nagy sárga csillagok.
Kép: Egy pápa, pápai tiara a fején, régebbi korokból való.
Kép: Egy pápa pápai trónon ül jobbra fordulva, aranyszínű pápai tiara a fején, fehér kesztyű a kezén, arany gyűrű a jobb gyűrűsujján. Úgy tűnt, mintha ez a pápa jó régen élt volna.
Jézus: A régi pápák a maitól eltérő, díszes öltözékben és trónon jelentek meg, amivel nem saját gazdagságukat, hatalmukat fitogtatták, hanem mint az Én utódaim, az Én Főpapi nagyságomat, az Irántam való mélységes tiszteletet, a külső tiszteletet fejezték ki. Ma ez megváltozott.
9.
Arról volt szó, hogy az ember olykor magatehetetlennek érzi magát.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Kép: Fény.
Jézus: Mindenkinek vannak nehéz lelki pillanatai, amikor letörtnek érzi magát. Kövess Engem, olvashatod a Szent könyvekben, hogy mennyi ellenségem volt, és mennyi megaláztatás, sikertelenség vett körül. Meríts erőt Belőlem.
10.
Hang: A dolgok sűrűjében találod magadat.
Kép: Nagyméretű alakok vesznek körül, emberek és Angyalok egyaránt.
Jézus: Amikor úgy érzed, hogy el vagy halmozva munkával, gondokkal, problémákkal, és alig tudsz helyt állni, akkor nem vagy egyedül. Az Égből küldöm neked a segítséget, Angyalaimat és Szentjeimet.
11.
Kép: Egy személy egy sötét színű, nagyon bő csuhában balra fordulva, kapucnival a fején. Az emberből semmi nem látszik, csak a bő ruha.
Jézus: A kép ijesztőnek tűnik, mert a halált ábrázolja. De a haláltól ne féljetek, mert átlépés e fejletlen földi világról a túlvilágra. Azért mutatom neked, mert a Nagyfigyelmeztetéskor rengeteg embert el fog vinni. Imádkozz azokért, akik majd akkor meghalnak, hogy el ne kárhozzanak. Hiszen akikért imádkozol, az el fogja kerülni a poklot.
12.
Hang: Felszínre kerülnek a dolgok.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: A külön ítéleten és a végítéleten a legelrejtettebb dolgok is kiderülnek. De csak azok a bűnök, amelyeket nem bántak és nem gyóntak meg. Ez nagy vigasztalás nektek. Szent Szívem irgalma ezen a téren is végtelen.
13.
Hang: Hogy fejlődhet… hogy mit mond ez a világ.
Kép: Egy számomra ismeretlen, gyűrű alakú eszköz, amelyet űrkutatáshoz használtak.
Kép: Egy villám.
Jézus: Atyám nektek adta a Földet és az egész világmindenséget, hogy ismerjétek meg. De ti túlzásba estetek, és túl akarjátok szárnyalni a teremtést. Nehogy azt higgyétek, hogy a végtelenségig engedjük a tudomány merész lépéseit. Gondoljatok a lombik bébikre és a klónokra, amivel utánozni akarják Istent, pedig Ő az élet és a halál Ura. Ha nem hagyják abba ezeket a kísérletezéseket, Atyám haragja lesújt rájuk.
14.
Hang: Győzelemre hívlak meg benneteket.
Jézus: Engesztelőim, hozzátok szólok. Kardot adok kezetekbe, a rózsafüzért és a böjtöt, az önmegtagadásokat és áldozatokat, ezekkel győzzétek le a körülöttetek rajzó kísértéseket. Naponta imádkozzátok azt a Szent Mihály imát, amely 50 000 lelket taszít a mélybe.
15.
Hang: Itt van mindjárt.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Az Én második dicsőséges eljövetelem hamarosan bekövetkezik. Nem is sejtitek, milyen rohamszerűen követik majd egymást a nagy események, amelyek megelőzik. Le fogom rövidíteni a szenvedések, megpróbáltatások idejét.
16.
Hang: Hogyhogy nem tudod?
Kép: Egy fiú balra néz, a fején, a bal füle felett van egy négyzet alakú tárgy, valami lehallgató, mely arra való, hogy őt hallgassák le, vagy manipulálják, vagy ő hallgasson le másokat.
Jézus: Ha még nem tudod, elmondom neked, hogy ezután nagyon óvatosnak kell lenned, mert vannak kijelölt emberek, akiknek az a feladatuk, hogy lehallgassák a telefonkészülékeket, és ellenőrizzék az internetre feltett titkos közlendőket.
17.
Kép: Egy nagyméretű valaki, kinek szíve helyén egy feketeség van, két karjában tart egy erőtlen embert.
Jézus: Ellenségem azokat a haldoklókat szedi össze, akik még az utolsó pillanatban is elutasítanak Engem, és nincs bennük bűnbánat.
18.
Hang: Forr a világ.
Jézus: Nézz körül kislányom, akármerre nézel, tele van a világ tüntetésekkel, sztrájkokkal, robbantásokkal, gyilkosságokkal, és a migránsok betódulásával, most már nemcsak Európába, hanem a többi kontinensbe is. Növekszik a gyűlölet, a harag, az ellenségeskedés, a terror, az emberek, és a nemzetek szívében. Ezek mind a Nagyfigyelmeztetés előjelei.
19.
Hang: Plusz 2 darab doboz van.
Kép: Egy férfi egy asztalnál áll velem szemben, egy dobozra mutat.
Jézus: A három legfőbb Keresztény erényt mutatom neked. Az ember a hit dobozára mutat. A sziklaszilárd hit van benne. De az örök élethez ez nem elég, ott van még a remény és a szeretet doboza.
20.
Kép: Egy felhő felett egy csillag, majd a csillag helyett a fatimai Szűzanya jelent meg.
Jézus: Ne csak Rólam beszélj, és ne csak Hozzám irányítsd gyermekeimet, hanem Mennyei Édesanyádhoz is, Aki tárt karokkal várja őket, és közben akar járni értük.
21.
Hang: Nincs menekvés… háború.
Kép: Egy leány ment át egy úton lévő zebrán, majd az édesanyjával találkozott, elbúcsúzott tőle, a karjait is lengette, majd visszafordult, átment újra a zebrán, és arra ment, amerről jött.
Jézus: Sok gyermek elbúcsúzik a szüleitől, mert külföldre költözik. De azért időnként haza jön látogatóba, majd újra elhagyja otthonát. Drága magyarjaim legjobb, ha hazátokban maradtok, mert ez a legbiztonságosabb hely.
22.
Hang: Olvasottak… tragédiák.
Jézus: Sok természeti katasztrófáról, terrortámadásokról, belharcokról hallhattok és olvashattok. Ezek tragédiába fordulnak. Sok-sok család gyászol. Imádkozz a halottakért és hozzátartozóikért.
23.
Hang: Hogy ne büntessünk.
Jézus: A büntetésnek mindenképpen meg kell történnie, de Atyámmal és a Szentlélekkel arra törekszünk, hogy minél több ember megtérjen, és ezáltal enyhíthessük a büntetést.
24.
Hang: Mindezt muszáj megértened.
Hang: Mindez azért van, hogy megértsétek.
Jézus: A szenvedés misztériumát, bármilyen nehéz, meg kell értened. Azért adom a szenvedést, hogy megértsétek, hogy azzal rendkívüli nagy érdemeket lehet szerezni. Saját lelkednek, és másoknak egyaránt.
25.
Kép: Egy háromszög, melynek körvonalát emberek alkotják.
Jézus: Mindnyájan ti emberek Istenben, tehát a Szentháromságban éltek és léteztek.
26.
Hang: A várakozási idő lejárt.
Jézus: Meghosszabbítottuk a várakozást sok-sok évvel, évtizeddel, de most már eljött az idő. Sok millió ember megtért azóta, és Atyám küldi Szentlelkét, hogy végre leszálljon a Földre, és rendet csináljon.
27.
Hang: Nem megszüntetni jöttem a világot.
Jézus: Azért váltam emberré, hogy megmentsem az emberiséget a kárhozattól. Nem megszüntetni akarom a világot, hanem második eljövetelemmel újjá teremteni.
29.
Olvastam: Pio atyához egy pap ment gyónni, ki azt gyónta meg, hogy előfordul, hogy nem imádkozza el a breviáriumot, a zsolozsmát. Pio atya erre megpofozta a papot, és mondta neki, hogy azáltal, hogy nem imádkozza el, meglopja az Egyházat.
Érzés: Hívőként, ha nem is imádkozok el mindent, amit terveztem, mégis megajándékozom vele az Urat.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: A papok mulasztásait más mértékkel mérjük. Te, ha az idő rövidsége miatt el is hagysz valami imát, az elmondottakkal megajándékozod az Egyházat és Engem.

2018. november 25., vasárnap

Égi Édesanyánk üzenete 2018. november 25-én Medjugorjéból

Üzenet, 25. november 2018

"Drága gyermekek! Ez a kegyelem és az imádság ideje, a várakozás és az ajándékozás ideje. Isten önmagát adja nektek, hogy mindenekfelett szeressük Őt. Ezért, gyermekeim nyissátok meg szíveteket és családjaitokat, hogy ez a várakozás imádsággá és szeretetté, de különösen ajándékozássá válhasson. Gyermekeim, én veletek vagyok, és arra buzdítalak benneteket, hogy ne mondjatok le a jóságról, mert gyümölcsei messzire látszanak és hallatszanak. Ezért haragszik az ellenség, és mindent felhasznál azért, hogy elfordítson benneteket az imától. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

2018. november 23., péntek

Egy ausztrál politikus nőnek jelentette ki magát, hogy beszélhessen az abortuszról

Az abortusz-lobby tagjai és hívei szerint egyedül a „nőknek van joguk”, hogy az abortuszról beszéljenek, és eldöntsék, hogy akarnak-e gyereket vagy sem. Véleményük szerint a nők önrendelkezési jogáról nem lehet vitát folytatni, az mindig érvényben van. Ez a hamis posztulátum ebben az egoista szlogenben csúcsosodik ki: „A hasam az enyém”, aminek milliónyi ártatlan magzat biztos halála a következménye.
Az ausztrál szenátusban a zöldek elnökhelyettese, Larissa Waters, aki a fenti ideológia élharcosa, verbálisan ment neki Barry O’Sullivan szenátornak, a liberális-konzervatív párt tagjának, aki 2014 óta Queensland államot képviseli, mert az a szenátusban vitázni akart az abortuszról. „O’Sullivan szenátor rá akarja tenni kezeit és rózsafüzéreit a petefészkemre és azon 10 ezer nő petefészkére, akik Queensland államban évente elhajtatják magzatukat” – vetette oda dühtől tajtékozva Larissa Waters a szenátornak. Később ugyan visszavonta kijelentésének vallást érintő részét, de azt nem, hogy csak a nőknek van joguk, hogy az abortuszról beszéljenek.
De vajon mi rosszat tett O’Sullivan, ami Waterst ennyire felháborította, azt a nőt, aki elsőként szoptatta lányát nyilvánosan az ausztrál parlamentben, miközben gyermekek millióinak a legyilkolását a nők abszolút jogaként védelmezi? A szenátor bűntette ez volt: azt indítványozta, hogy hivatalosan tiltsák meg, hogy az abortusz-lobby tagjai az évente március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén megrendezésre kerülő „A meg-nem-született gyermekek ünnepét” megzavarhassák. Bírálta az abortusz-lobby tagjainak képmutatását, akik még a magzatok élethez való jogáért küzdők felvonulását sem bírják elviselni, és ezért mindig ellentüntetéssel zavarják azt meg, miközben azonnal ügyészért kiáltanak, ha az életvédők az abortusz-klinikák előtt nőket szólítanak meg, hogy lebeszéljék őket az abortuszról.
Larissa Waters támadásait a négygyermekes szenátor egy idő után megelégelte: „Elegem van abból, hogy valahányszor valaki kérdést mer feltenni a stabil értékekkel kapcsolatban, a fanatikus baloldali kollégák dühkitöréssel válaszolnak”, jelentette ki, és ezúttal eredeti módon reagált: A szenátus november 14-i ülésének kezdetén magához ragadta a szót, és az elnöknek és kollégáinak bejelentette, hogy ezen a reggelen „nőnek” érzi magát, és mint ilyen, „abszolút joga van, hogy az abortuszról értekezzen, anélkül, hogy megint megtámadják”.
Ezt követően elmondta beszédét, melyben bepanaszolta, hogy vallási meggyőződése miatt állandóan zaklatásoknak van kitéve, ráadásul olyanok részéről, akiknek vele együtt az ország és a jogrend legmagasabb politikai képviselőinek kellene lenniük. Leszögezte, hogy tévedés azt mondani, hogy a hit és az értelem kölcsönösen kizárják egymást, és ezt számos példával igazolta. Kijelentette, hogy meg van róla győződve, hogy az ausztrálok többségének a véleményét képviseli, „akik azonban egyre hallgatagabbak lesznek”. A félelem klímája uralkodik, az emberek „félnek attól, hogy a nagyhangú kisebbség megtámadja őket”. A megfélemlítés e légkörét mélységesen vissza kell utasítani, mondta a szenátor.
Ráadásul e személyek, akik azt a „hamis szabadságideált” képviselik, miszerint „az önrendelkezés nevében” a nők, és csakis ők, az urak a magzatok élete és halála felett, egyúttal minden más véleményt démonizálni és cenzúrázni akarnak.
[Nem sokkal O’Sullivan szenátor gender-ideológiát kigúnyoló felszólalása előtt, egy 50 feletti európai férfi azzal kereste fel a közhivatalt, hogy személyi igazolványába írják be, hogy 34 éves, mert ő jelenleg annyinak érzi magát, de a munkaadók az irataiban szereplő születései dátuma miatt diszkriminálják őt, és nem adnak neki olyan munkát, mint amit ő szeretne. Portugáliában is megszavazta a parlament, hogy bárkinek bármikor és bármilyen sokszor joga van nemét az igazolványaiban megváltoztattatnia, ha úgy érzi, hogy az adott pillanatban nem nő, hanem férfi, vagy nem férfi, hanem nő. – Nem hiszem, hogy valaha is létezett olyan ember, aki legmerészebb rémálmaiban el tudta volna képzelni a mai közállapotokat.]

(forrás: www.katholisches.info – 2018. november 23.)
http://katolikus-honlap.hu/1801/johir.htm

2018. november 22., csütörtök

Egy látnok, aki a tárgyalásra várva transzvesztita lett

Paolo Catanzaro 17 évesen azt állította, hogy Szűz Mária beszél hozzá. Ez 1991-ben történt az olaszországi Uggióban. Catanzaro 20 éven keresztül nagy számú követőkkel rendelkezett.

Azt állította, üzeneteket közöl a Szűzanyától. Ostyák jelentek meg rejtélyes módon kezeiben. Betegek kenete folyt a rózsafüzéreiből. A Vatikán soha sem hagyta jóvá Catanzarót, aki összesen több mint 4 millió eurót kapott adományokból.

Egy női követőt arra is rávett, hogy ajánlja fel magát gazdag férfiaknak, akiket Catanzaro közel elcsábítani. Amikor a nő teherbe esett, Catanzaro azt mondta, hogy Szűz Mária azt kéri, hogy szakítsa meg a terhességet. A nő engedelmeskedett és végrehajtották az abortuszt.

Öt évvel később Catanzaro transzvesztita lett. Elnevezte magát "Sveva Cardinalé"-nek, színésznőnek adta ki magát, most pedig egy másik férfival él. Az oligarcha média transznemű hősként ünnepli.

Catanzaro dicsősége februárban végződött, amikor sikkasztással vádolták. Jelenleg a tárgyalásra várnak.

https://gloria.tv/article/CtM6twEiRonW1MpVDmU3PVJ8B

Nős papokat és női diakónusokat kér hamisprófétától Linz püspöke

bischof_manfred_scheuer-_dsc0490_web.jpgAz egyházmegye honlapjának tájékoztatása szerint levélben kérte Ferenc pápát Manfred Scheuer, az ausztriai Linz megyéspüspöke arra, hogy engedélyezze a "kipróbált" nős férfiak ("viri probati") pappá szentelésének lehetőségét, a nősülés mellett döntő (vagyis a cölibátusi fogadalmukat elhagyó) papok szolgálatban maradását, valamint nők diakónussá szentelését.
A püspök szerint mindezeket az egyházmegye katolikus hívei követelik, amit ő csupán közvetíteni szeretne Ferenc pápa felé. Scheuer szerint a linzi egyházmegyében súlyos gondot kezd jelenteni a szolgálatban lévő papság elöregedése és a papi hivatások hiánya, a gond mértéke pedig egyre sürgetőbbé teszi a megfelelő megoldás megtalálását.
Sokan úgy sejtik az Egyházban, hogy a jövő év őszére tervezett, a pán-amazóniai térség problémáival foglalkozó püspöki szinódus biztosítja majd az apropót arra, hogy Ferenc pápa beavatkozzon a kötelező papi cölibátus egyházfegyelmi gyakorlatába, vagy hogy akár még nők diakónussá szentelését is megnyissa.

https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/11/22/nos_papokat_es_noi_diakonusokat_ker_ferenc_papatol_linz_puspoke

2018. november 21., szerda

A német püspökök kihasználják a bántalmazási hisztériát a cölibátus eltörlésére

A német püspökök november 20-án több programot is indítottak a hibás bántalmazási kutatások eredményeképpen, ami a nem konkretizált "illetlen viselkedést" is szexuális bántalmazásnak veszi.

A programok olyan dolgokról szólnak, mint pl. a panaszbejelentések kezeléséről, a bántalmazási áldozatokról, valamint arról, hogyan lehet kártéríteni őket.

Továbbá a püspökök - annak ellenére, hogy a szemináriumok és a plébániák haldokolnak a modernista dekadenciától - a cölibátusról és szexualitásról is beszéltek. Azt tervezik, hogy "szakértőkkel" karöltve kidolgoznak egy tervet, ami a legközelebbi találkozójukra már készen lesz.

Nyílt titok, hogy a "szakértőkkel" azt dolgoztatják ki, hogyan törölhetik el a papi cölibátust.

https://gloria.tv/article/VHM1cmmJEHth29X8EduUaCDSv

A német püspök szerint "nem helyénvaló megtagadni a hozzáférést az eucharisztiához" (amíg valaki fizeti az egyházi adót)

"Nem áll jogunkban megtagadni bárkitől is a hozzáférést az eucharisztiához" - mondta a münsteri Felix Genn püspök az egyházmegyei házasságról szóló útmutató előszavában.

Ettől független a német püspökök kijelentették, hogy mindenkit "exkommunikálnak" - ezáltal megakadályozzák a szentáldozásban való részvételtől is -, aki nem fizet német egyházi adót, amivel a német püspököket és egyházmegyéket finanszírozzák.

https://gloria.tv/article/mUd6E12yZh3E4pq3hJMgAptHa

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Az üldöztetés sokak számára nem egyértelmű

2018. 11. 02, Péntek
A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője megmutatta hazánk határainak védelmét. Láttam, hogy a katonák és rendőrök mellett angyalok álltak, akik szellemi harcot vívtak a bukott angyalokkal szemben. A menekültek többsége mögött egy-egy démon állt, akik arra buzdították őket, hogy rombolják le Mária országát. Itt elsősorban azokról az iszlám hívőkről volt szó, akik kimondottan üldözik a keresztényeket. A Szűzanya szomorúan tekintett rájuk, majd azt mondta:
„Fiam az egész emberiség édesanyjává tett engem. A szeretet az egyetlen út, amely a Szentháromsághoz vezet titeket. A gyűlölet gátolja a szeretet kibontakozását. Az iszlám vallás eszköz a hatalmas emberek kezében, akik el akarják törölni a kereszténységet. Fiam vallása az egyetlen olyan vallás, amely nem hirdeti mindazt, ami az ember természetére romboló hatással van. Az erőszak mindig rossz következményekkel jár. Gyermekeim, a világ támogatja a bűnt ahelyett, hogy figyelmeztetné az embereket cselekedeteik súlyára. Én, mint a világ édesanyja féltő szeretettel gondolok minden gyermekemre. A jó képes meggátolni a rossz útját. Egyedül Isten a Legfőbb Jó, akitől minden ember szüntelen erőt meríthet. Gyermekeim, Mennyei Atyátok lehetőséget adott hazátoknak, hogy újra föl ébredjen és fölismerje a hit ajándékát. Ha ti nem álltok ki a kereszténység mellett lengyel gyermekeimmel együtt, akkor Európa elsüllyed a bűn tengerében. Európa országait nagy veszély fenyegeti és nemsokára elkezdődik a nyílt keresztényüldözés. Ez az esemény már folyamatban van, de sokak számára még mindig nem egyértelmű. A hitehagyás elérte Európát és a világ minden nemzetét. Kevesen vannak, akik még hisznek Fiamban. A Sátán a leghűségesebbekre fogja mérni az utolsó csapását, mert ők akadályozzák a tervét. A vértanúk halála és az Istenhez hűséges lelkek áldozataik által képesek megállítani az ő gonoszságát. Imádkozzatok, mert az ima képes kihatni az események folyamatára!”

Mária Magdolna


Különleges kegyelem a tisztánlátás

2018. 11. 04, Vasárnap
Az Úr megmutatta a Mennyben, hogy az üdvözült lelkek milyen tisztán látnak. Láttam, hogy a szívük sugárzott a szeretettől és a tisztaságtól. A szívükben ezt a feliratot olvastam: „Az elfogadott szenvedés szüntelen tisztítja az ember látását.” Ezek a lelkek még az életük során komolyan vették Isten törvényeit és szentségeit.
Jézus azt mondta: „Gyermekem, nem elég ismerni a Szentírást és a hagyományt. Ezek fölött szükséges állandóan elmélkedni, hogy a szívetekkel megérthessétek a Szentháromság üzenetét. A szentek vágyakoztak arra, hogy megértsék misztériumom titkait. Csakis az Én kegyelmem által kerülhettek közelebb a titkok megértéséhez. Ahhoz, hogy valaki ezeket a titkokat megismerje, annak a személynek teljes szívét és értelmét Nekem kell ajándékoznia. Gyermekem, sokan akarnak tisztán látni, mégis kevesen kapják meg e különleges kegyelmet. Erre a kegyelemre most égetően szüksége lenne minden gyermekemnek. A tisztánlátás közel áll a bölcsesség erényéhez. A bölcs ember mindig tanul a saját és mások hibájából. Nagy alázat és szeretet kell ahhoz, hogy valaki részesüljön e kegyelemben. Bizony mondom minden gyermekemnek, hogy aki ragaszkodik a saját elképzeléseihez és nem képes lemondani róla, az ne várja azt, hogy megkapja ezt a kegyelmet.”
Mária Magdolna


Az Úr legnagyobb fájdalma a közömbösség

2018. 11. 08, Csütörtök
Az Úr megmutatta, hogy milyen sok templom ajtaja be van zárva az éjszaka folyamán, de legtöbbször még napközben is. Láttam az Ő fájdalmát az emberek közömbössége iránt. Az angyalok szüntelen ott virrasztottak a tabernákulum előtt. Hallottam, ahogyan Jézus szomorú hangon így szól:
„Gyermekeim, szívem fáj a közömbös lelkek miatt. Ahogyan az emberek bezárják a szívüket Előttem, úgy zárulnak a templomok ajtói is. Apostolaimtól azt kértem, hogy éberen imádkozzanak. Ez a kérésem minden gyermekem felé is. Az emberiség sötétségben él és a gonosz szorgalmasan munkálkodik Isten ellen. Ha tudnátok, hogy mit jelent számotokra az Eucharisztia, akkor nem lennének üresek a templomok. Én vagyok az élet forrása, a világ világossága. Ahogyan a Nap fénye bevilágítja a Földet, úgy világítom meg Én is a ti lelketeket, amennyiben Felém fordultok és Szent Testemet tiszta lélekkel magatokhoz veszitek. Akik meghaltak, azok látják odaát, hogy mennyi kegyelmet elveszítettek mulasztásaik miatt. A tisztítóhelyen szenvedő lelkek szüntelen kérik tőletek az imát és a szentmise felajánlást, mert ezeknek hatalmas értéke van. Az értük felajánlott szentmise által hamarabb kiszabadulhatnak. Ám nem feledkezem meg azokról a templomokról, ahol örökimádás zajlik. A Mennyországban szüntelen az imádás. Ha nem sajátítjátok el a Földön az imádás gyakorlatát, akkor sok mindent pótolnotok kell odaát. A ti javatokat szolgálja mindig az Eucharisztia méltó hódolatának a gyakorlata. Engeszteljetek azokért a közömbös lelkekért, akik nem akarnak élni a kegyelmek lehetőségével. Gyermekeim, bátran buzdítsátok a papokat a szentségimádásra és kérjétek őket arra, hogy veletek együtt imádjanak Engem, a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Felszentelt szolgáim közül sokan nem tudják, hogy mekkora ereje van annak, ha ők bekapcsolódnak a rózsafüzér mondásába, a szentségimádásba és egyéb közösségi tevékenységekbe. A Sátán olyan, mint egy ragadozó állat. Ha azt látja, hogy a közösségnek nincsen pásztora, akkor a nyájat könnyedén szétbomlasztja. A pásztor jelenléte erősíti a közösséget. Nagyon ritka az a közösség, amely pásztor nélkül megmarad és hűségesen kitart az imádságban.”
Mária Magdolna


Jézus kardja

2018. 11. 14, Szerda
Jézus: „Gyermekeim, az emberiség már túl van a zűrzavar közepén. A zűrzavarhoz nemcsak a természeti katasztrófák tartoznak, hanem az emberek hitetlensége, tudatlansága is. Az ördög homályba borítja az emberek értelmét, hogy nehogy fölismerjék a saját lelki állapotukat és az idők jeleit. Az emberiség hatalmas megtévesztés alatt áll. A hazugságok áradata tartják fenn a félrevezetést. Még választottaim, prófétáim is ki vannak téve e próbatételnek. Gyermekeim, ha nem rövidíteném meg az időt, amely az emberiség életének legsúlyosabb századát jelenti, akkor senki sem maradna életben. Választottaim száma egyre csökken a világban, mert a bűn őket is rossz útra vezeti. Bizonyára föl teszitek magatokban a kérdést, hogy lesz-e egyáltalán néhány ember, aki ennek ellenére hű marad Hozzám? Akik a legkisebbek közületek, azok nem fognak elhagyni Engem. Ők az imádság, böjt és szentségek mellett nagy alázatra törekszenek. Ezek az emberek bűnbánatukban nap mint nap siratják a bűneiket és hálát adnak a szenvedésért, mert tudják, hogy Én formálom őket általa. Ők egyedül az Én társaságomat keresik, hiszen örömüket Bennem lelik. Minél rejtettebb életet él valaki, annál inkább Nekem tudja szentelni magát. Azok járnak jó úton, ahol sok a szenvedés és megpróbáltatás. Ahol ezek nincsenek jelen, ott nagy baj van. A békés körülmények és a gondtalan élet nem feltétlen jelentik azt, hogy ezek a lelkek egyenesen haladnak az üdvösség felé. Én nem békét hoztam nektek, hanem kardot. A folyamatos harcban szükségetek van egy kardra, hiszen kard nélkül elvesztek. A kard az Én igéimet jelenti. A harc csak a halál pillanatában fog lezárulni. Aki Engem követ, annak vállalnia kell minden harcot, hiszen az üdvösség koronáját győzelem nélkül senki nem nyerheti el.”
Mária Magdolna

A Sátán egyetlen akadálya az Eucharisztia

2018. 11. 16, Péntek
Láttam, ahogyan a Sátán a pokol mélyéből kiemelkedik a mi világunkba. Ereje teljességében mutatkozott meg és ez egy templom közepén zajlott az oltárhoz közel. A papok kardot, lándzsát hajítottak felé, de ez mind hiábavaló volt. E fegyverek élénél vércseppek voltak. Azt hittem, hogy Jézus drágalátos vére, ám nem az volt, mert a Sátánt nem tudta megfékezni. Az emberek megrémültek és menekültek, amerre csak lehetett. De a Sátán mindenkit egyesével magához ragadott és számonkérte őket. Egy rejtélyes dolgot keresett minden áron, csakhogy megtalálhassa. Nem számított neki, hogy hányan halnak bele és tudták e vagy sem, ő akkor is kereste. Az emberek között orvosok, tudósok is voltak. Senkit nem kímélt. Engem nem vett észre, mintha az Úr elrejtett volna a gonosz elől.
Jézus: „Gyermekeim, a Sátán már ereje teljességében van. Ő már nemcsak a világ fölött uralkodik, hanem már Egyházam fölött is. Sikerült az egyházi hierarchia legmagasabb szintjéig eljutnia. A Sátán előtt csak egyetlen akadály van, és ez az Én misztikus Testem és Vérem. Minden erejével azt kereste, hogy még hol található átváltoztatott szent ostya és szent vér a világban. Ez a látomás előre utal, mert ez készülődik a háttérben titokzatos módon. Gyermekeim, az átváltoztatás megszüntetésén munkálkodnak mindenhol. Az új egyházi év számos változást hoz a liturgia területén. Ha szavaimat megváltoztatják, akkor tudjátok meg, hogy elérkezett az idő. Ó, mily kevesen fogják felismerni a változás előjelét! Még a hívő katolikusok számára sem lesz világos, ami előttük történik észrevétlenül. Csak a tiszta szívű emberek fogják érzékelni a reform hatását. Sokan nem fognak hinni az ő felhívásaiknak, mert az emberek lehetetlennek tartják, hogy ez megtörténhet. Gyermekeim, egyedül az Én örök áldozatom képes féken tartani a Sátán erejét. Ha áldozatomat megszüntetik, akkor elszabadul a pokol a világ minden területén. Ám ne féljetek, mert gondoskodni fogok arról, hogy ne maradjatok Eucharisztia nélkül! A rossz fölött mindig a jó fog győzedelmeskedni. Imádkozzatok a papokért, akiket az engedelmesség nevében a bűnre köteleznek! Aki mégis ellen fog állni, azt félre állítják az útból. Hűséges szolgáim szorongattatott helyzetben lesznek, mert saját bőrükön fogják megtapasztalni, hogy ezt nem tudják megakadályozni. Rengeteg vértanú lesz, aki felemeli szavát az igazság mellett. Gyermekeim, vegyétek komolyan minden felhívásomat, amely a ti érdeketeket szolgálja. Lelketeket készítsétek fel, mert most a hitetekre kell támaszkodnotok minden pillanatban ahhoz, hogy időben felismerhessétek a jeleket.”

Mária Magdolna


Közel a háború

2018. 11. 18, Vasárnap
Szűzanya: „Drága gyermekeim, ahol megszűnik a hit és a Fiamba vetett remény, ott könnyen úrrá lesz az erőszak, a gyűlölet, a szeretetlenség és a gyilkosság. Európa több országában polgárháború zajlik, amely hamarosan a háború kirobbanásához vezethet.A háború mögött mindig a hatalom iránti vágy rejtőzik. Sok ártatlan ember fog meghalni. Olyan összetett eseményeknek vagytok szemtanúi, ahol a történések egymásba fonódnak.Ahogyan az idegen népek törekszenek megszállni az országokat, úgy fognak kiélesedni egyre jobban a polgárháborús állapotok is. Ezt a folyamatot Isten büntető ítéletének tekintsétek, hiszen Európa népei semmibe veszik az Ő törvényeit. A büntetés ezen formája számtalan helyen szerepel a Szentírásban, ahol a próféták időben figyelmeztették az embereket a bűnbánatra és megtérésre, ám ők nem hallgattak rájuk. Csak kevesen ismerik fel Isten törvényének célját és értelmét. Gyermekeim, közeleg a háború, de ez még nem az atomháborút jelenti!Az atombombákat a végső órákban fogják felhasználni, amikor nem fognak más megoldást látni a harc sikerének érdekében. Imádkozzatok mindazokért is, akik a határaitokon túl élnek és már részesei a háborúhoz hasonló állapotoknak! Sokan aggódtok hazátok miatt, hogy vajon érintve lesztek-e a háborúban vagy sem. Gyermekeim, minden attól függ, hogy Fiam kezét és az én édesanyai kezeimet mennyire fogjátok erősen. Imádkozzatok minél többet Fiam szentséges jelenlétében, aki kegyelmével megsokszorozza imáitok erejét! Az ördög tehetetlenül áll azokkal szemben, akik Fiamhoz közel vannak.”
Mária Magdolna


Az Antikrisztus színre lépése közel van

2018. 11. 20, Kedd
Láttam az Antikrisztust hús-vér emberként, aki a világ vezetői fölött áll. Ő a bűnt testesíti meg, bár kívülről nem látni rajta, hogy ki is valójában. Láttam, hogy már számtalan ember elkötelezte magát arra, hogy szolgálja őt. Először azok mentek elé, akik nagy vagyonnal, tudással, tehetséggel, karizmákkal rendelkeztek. Ők felesküdtek arra, hogy készek mindent érte vállalni és segítenek királyságának felépítésében. Láttam, hogy a vallások legnagyobb vezetői is ismerik az ő személyét és készek arra, hogy létrehozzák az új világvallást. Láttam, hogy az Antikrisztus már sokszor járt Rómában személyesen, ahol a magasabb körökben már számtalan követőre lelt. Az Úr megjelent mellettem és azt mondta:
„Még nem érkezett el az Antikrisztus nyilvános fellépésének az ideje, de titokban zárt ajtók között már építi a hatalmát követői által. Minél többen készek szolgálni őt, annál közelebb van az ő színre lépése.Olaszországot sok katasztrófa sújtja. Ennek az az oka, hogy a hitehagyás miatt Róma az Antikrisztus székhelyé válik. Bizony mondom nektek, hogy minden készen áll arra, hogy a Sátán eszköze átvegye az uralmat Róma fölött. Az Antikrisztus tudja, hogy akié Róma, azé a világ. Egyházam alapjait már megrendítették, de Szentlelkem művét senki sem szüntetheti meg. Ami örökkévaló, az a földön is örökké megmarad. Áldozatomat el akarják törölni, mert ez a lelkek kegyelmi forrását jelenti. Gyermekeim, ahol az Antikrisztus megmutatkozik, ott maga a föld is megrendül. Ő lényében hordozza a bűn minden fajtáját, amit ravaszan elrejt önmagában. Az emberiség megérett arra, hogy hamarosan megismerjék őt. Jeruzsálem ismét megtagad Engem, mert az Antikrisztus lesz az a személy, akit királyként elfogadnak.Jeruzsálem lesz a népek között az első, aki hirdetni fogja az egész világnak a Messiás eljövetelét, aki előtt számtalan nemzet hódolni fog.Az Antikrisztus számára Róma eszköz lesz vallásának megalapításában, míg Jeruzsálem városa királyságát fogja megalapozni. Ez a királyság rövid ideig fog működni, mert ami rossz gyümölcsből jön létre, az hamar elvész. Imádkozzatok, mert csakis az Én áldozatom és szeretetem képes megfékezni az ő erejét és hatalmának kiteljesedését! Éberen virrasszatok, mert közeleg a Sátán órája! Ne féljetek, mert Atyám, Én és Szentlelkem sosem hagyjuk cserben azokat, akik mindvégig kitartanak!”
Mária Magdolna
...........

Tovább folytatódnak a templomrombolások Kínában

cina_-.jpgNovember 11-én újabb templomrombolás történt Kínában, ezúttal a Shandong tartománybeli Liaocheng városában.
A hatóságok a helyi Chaocheng katolikus templomot rombolták le, több hozzá tartozó épülettel együtt, arra hivatkozva, hogy az Egyház nem szerezte be a templom működéséhez szükséges hatósági engedélyeket.
A templom és melléképületei még az 1930-as években épültek, hagyományos kínai építészeti stílusban. A hely korábban a Kínai Miasszonyunk Nővérei nevű női szerzetesközösség kolostora, és a négy legnagyobb kolostor egyike volt a tartományban.
A bontást elvégző munkások és az azt levezénylő hivatalnokok minden előzetes figyelmeztetés nélkül jelentek meg a templomnál, és kezdték meg a rombolást. A templomhoz tartozó katolikus közösség a helyszínen békés tiltakozásba kezdett az akció ellen. A bontáshoz használt gépekre feliratokat tettek: "Törvénytelen bontás eszköze", "Vegyetek őrizetbe minket", "Sohasem hátrálunk meg" feliratokkal.
A tiltakozók közül egy hölgy egy keresztet emelt a magasba. A tüntetők zsoltárokat énekeltek. Egy táblára a Szentírásból idézve azt írták: "Boldogok, akik üldözést szenvednek...". (A forráscikkünkben két rövid videó is megtekinthető a tiltakozókról.)
Az év eleje óta ez a negyedik templomrombolás a Shandong tartományban.


(Forrás és kép: AsiaNews.it)

2018. november 13., kedd

Magyar litánia

Uram irgalmazz!
Krisztus kegyelmezz!
Uram irgalmazz! A hívek megismétlik!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!

Mennybéli Atyaisten,
Megváltó Fiúisten,
Szentlélek Úristen,
Szentháromság egy Isten,

Szentséges Szűz Mária,
Istennek Szent Anyja,
Szeplőtelenül fogantatott Szent Szűz
Gyümölcsoltó Boldogasszony,
Sarlós Boldogasszony,
Nagyboldogasszony,
Magyarok Nagyasszonya,
Lourdes-i3 Szent Szűz,
Fatimai Szent Szűz,
Czestochowai4 Szent Szűz,
Csíksomlyói Szent Szűz,
Mariazelli5 Szent Szűz,
Máriavölgyi Szent Szűz,
Máriapócsi Könnyező Szűzanya,
Győri Könnyező Szűzanya,
Sasvári Fájdalmas Szűzanya,
Úti Boldogasszony,

Szent Claudius, Castorius, Symphorianus és Nicostratus vértanúk6,
Szent Demeter vértanú,
Szent Irenaeus7, vértanú püspök,
Szent Quirinus8, vértanú püspök,
Szent Márton püspök,
Remete Szent Pál,
Alamizsnás Szent János püspök,
Szent Adalbert, vértanú püspök,
Szent Zoerard - András és Benedek, bencés vértanú remeték,
Szent Hiorotheosz püspök,
Boldog Asztrik, esztergomi érsek,
Szent István király,
Boldog Gizella királyné,
Szent Imre herceg,
Skóciai Szent Margit királyné,
Szent I. Dávid skót király,
Magyar Szent Mózes remete,
Szent Gellért, Bőd és Beszteréd vértanú püspökök,
Szent Mór, bencés apát, püspök,
Boldog Vác remete,
Szent László király,
Szent Piroska, bizánci császárné,
Árpád-házi Boldog Erzsébet, premontrei apáca,
Árpád-házi Boldog Ágnes, bencés apáca,
Árpád-házi Boldog Hedvig, premontrei apáca,
Árpád-házi Boldog Margit, premontrei apáca,
Árpád-házi Boldog Amabilia, bencés apáca,
Boldog Bánffy Lukács, esztergomi érsek,
Boldog Bánfy Buzád, vértanú, domonkos szerzetes és társai,
Árpád-házi Szent Eufrázia vértanú,
Magyarországi Boldog Pál, vértanú, domonkos szerzetes és társai,
Boldog Özséb, a pálos rend alapítója,
Árpád-házi Szent Erzsébet asszony,
Boldog Gertrúd, premontrei apáca,
Árpád-házi Szent Angéla, karmelita apáca,
Magyarországi Boldog Ilona, stigmatizált, domonkos apáca,
Árpád-házi Szent Margit, domonkos apáca,
Árpád-házi Szent Kinga, lengyel királyné,
Árpád-házi Boldog Jolán, lengyel fejedelemasszony,
Árpád-házi Boldog Anna, lengyel fejedelemasszony,
Prágai Szent Ágnes, klarissza apáca,
Toulous-i9 Szent Lajos, ferences szerzetes, püspök
Portugáliai Szent Erzsébet (Izabella) királyné,
Magyarországi Boldog Erzsébet, domonkos apáca,
Szent Hedvig, lengyel királynő,
Nepomuki Szent János, a szentgyónás vértanúja,
Kapisztrán Szent János, ferences szerzetes,
Marchiai10 Szent Jakab, ferences szerzetes,
Boldog Báthory László, pálos szerzetes,
Szent Kőrösi Márk, Szent Grodecz Menyhért, Szent Pongrácz István, kassai vértanúk,
Brindisi11 Szent Lőrinc, kapucinus szerzetes,
Boldog Avianoi12 Márk, kapucinus szerzetes,
Boldog Cseppelényi György vértanú, pálos szerzetes,
Hofbauer Szent Kelemen, redemptorista szezetes,
Boldog XI. Ince pápa,
Boldog IV. Károly király,
Boldog Batthyány - Strattmann László szemorvos,
Boldog Salkaházi Sára vértanú, szociális testvér,
Boldog Apor Vilmos, vértanú, győri püspök,
Boldog Romzsa Teodor, vértanú, munkácsi görög katolikus püspök,
Boldog Gojdics Pál, vértanú, eperjesi görög katolikus püspök,
Boldog Scheffler János, vértanú, szatmári püspök,
Boldog Bogdánffy Szilárd, vértanú, nagyváradi püspök,
Boldog Meszlényi Zoltán, vértanú, esztergomi segédpüspök,
Boldog Sándor István, vértanú, laikus szalézi szerzetes,
Boldog Brenner János, vértanú pap,
Összes magyar szentek és boldogok,

Kelemen Didák, minorita szerzetes, Kelet-Magyarország apostolának boldoggá avatásáért,13
Hám János, szatmári püspök boldoggá avatásáért,
Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök boldoggá avatásáért,
Berecz Skolasztika, bencés apáca boldoggá avatásáért,
Bogner Mária Margit, vizitációs apáca boldoggá avatásáért,
Kaszap István, jezsuita novícius boldoggá avatásáért,
Bódi Magda, vértanú munkáslány boldoggá avatásáért,
Hummel Kornél, vértanú pap boldoggá avatásáért,
Orosz Péter, görög katolikus vértanú, püspök boldoggá avatásáért,
Galgóczy Erzsébet, stigmatizált, hitvalló boldoggá avatásáért,
Marton Marcell, karmelita szerzetes boldoggá avatásáért,
Mindszenty József, bíboros, hercegprímás boldoggá avatásáért,
Bálint Sándor hitvalló boldoggá avatásáért,
Márton Áron, erdélyi püspök boldoggá avatásáért,
Endrédy Vendel, ciszterci szerzetes, zirci apát boldoggá avatásáért,
Az összes magyar boldoggá avatandó boldoggá avatásáért,

A magyar népért,
A Magyar Egyház újjáéledéséért,
Püspökeinkért, papjainkért, szerzeteseinkért,
Papi és szerzetesi hivatásokért,
A magyar családokért, gyermekáldásért, a magyar ifjúságért,
Az elszakított területeken élő magyar testvéreinkért,
A külföldön szétszórtságban élő magyar testvéreinkért,

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,
Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,
Hallgass meg minket!
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,
Irgalmazz nekünk!

Könyörögjünk! Mindenható örök Isten, te népünket számos szenttel és boldoggal áldottad meg. Kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra áraszd bőven ránk nagy irgalmadat. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Amen.


1 Irgalmazz nekünk!
2 Könyörögj érettünk!
3 lurdi
4 csesztonkai
5 máriacelli
6 klaudiusz, kasztoriusz, szimforianusz, nikosztratusz
7 ireneusz
8 kvirinusz
9 tuluzi
10 márkiai
11 brindizi
12 aviánói