2013. december 18., szerda

Néhány gondolat Karácsony előtt

Rohanó, tolongó, egymást szinte eltaposó emberforgatag kavarog a fővárosban. Karácsonyra készül a nép. A bevásárló csarnokokat, plázákat megszállta egy különös, bábeli zűrzavar. Olyan látványt nyújt az egész, mint egy zarándokhely, egy szakrális központ. Itt aztán vallástól, kortól, nemtől, etnikumtól függetlenül lehet áldozni. Mindenki térdepel a bűn oltára előtt és degeszre tömi a perselyt. Az emberek arckifejezése arról árulkodik, hogy bizony jól érzik magukat ebben az elferdült ünnep-várásban. Végignézve rajzuk beazonosítható, mely társadalmi osztályt képviselik, de ennek ellenére itt mindenki eggyé válik. Eggyé válnak az ocsmányságban, a sátán csarnokában, ahol mindenki bűnös, így senki nem lóg ki a sorból. A vergiliusi idézettel jellemezve, az arany utáni átkozott éhség. Jelen esetben ez sem igaz teljesen, hiszen az arany is lecserélődött fröccsöntött műanyagra, giccsre.
A szinte táncoló tömeg szédítően hat, mindenki igyekezett felvenni a legszebb ruháját, akárcsak egy boszorkányszombat. Kezdetét vette a jelképes értelemben vett és szó szerinti zabálás. Készülődés a még nagyobb zabálás ünnepére. A többségnek erről szól a keresztény világ legszentebb ünnepe. Mammon imádata, az aranyborjú előtti térdeplés. Nem érzik a halál mindent átható, pokoli bűzét, ami megtölti a bűn csarnokát. Nem látják a színfalak mögötti, démoni lényeget, a fertőt, ezért még mélyebbre húzza őket az ingovány a totális megsemmisülésük felé. A nincstelen koldusok a szemeteseket kutatják, a talált élelemmel pedig elvonulnak a mellék helységbe. Mindenki zabál és közben boldog. A csirke toklászból előállított fasírt is a legínyencebb étellé válik, itt az összetartozásban.
A díszítőelemek elnyomják az embert, kicsinynek érzi magát az óriási, díszítést szolgáló kellékek labiritmusában. Még azt sem veszik észre, mikor az egyik szerencsétlen összeokádja a mozgólépcsőt, így azon gyalogol a tömeg, pontosabban viszi a lépcső a vágyai felé. Mindenki vásárol, mindent vásárol. Kölcsönre is, ha az az ára. Teljesen mindegy mit, de vásárolni kell. Nyomakodni és törtetni kell, nehogy elfogyjon! A vágyak ilyenkor valóra válnak. Milyen vágyak ezek? Belegondolni is borzalmas téboly. A legfőbb romboló, a sátán parancsolta, állatias vágyak. Azok, amelyek nyomokban sem köthetek Szent Karácsony ünnepéhez. Az elmélyüléssel összekötött testi böjt tradíciója felcserélődött a zabálás és halmozás orgiájával. Sajnos a fenti sorok a nagytöbbségre jellemzőek, de talán még akadnak emberek, akik helyes irányt mutatnak a teljesen lezüllesztett embertársaiknak. Irányt kell mutatni, meg kell gyújtani a lámpást, ami kivezet a földi pokolból. Mert van kiút. Bármilyen gyötrelmekkel és szenvedésekkel is járjon, embernek maradni, példát mutatni kötelességünk. Ez az Arcvonal üzenete. Sursum Corda, azaz: "Föl a szíveket!"
Balassa Viktor

Karácsony előtti gondolatok

Adott egy vesztébe rohanó civilizáció, és egy szellemileg, erkölcsileg egyre pocsékabb állapotban lévő társadalom, amiben, vagy amivel párhuzamosan élnünk kell. Köztudott dolog, csak az egyéni felelősség kérdését érti félre szinte mindenki. 
Ez a rendszer szellemtelen, lelketlen, és embertelen. Már lassan a természeti (állati) szabályokat is kizárja, alulmúlja. Ez a világ gyakorlatilag a zsákmányszerzésre, és bárminemű valóban értékestől való folyamatos elszigetelésre törekszik. Ez az a világ, ahol semmi nem az, aminek látszik. A sok lehetőséggel bíró bankárok, nagyvállalkozók és sokat szidott politikusok, illetve a kisvállalkozók, és a szociális hálóba kapaszkodók között voltaképpen nem sok különbséget látok. Egy különbség van csupán: kinek több lehetőség jutott, ki ügyesebb, és persze rengetegen vannak, akik az élet által időről időre tálcán kínált korrekt (csupán anyagi) lehetőségeket is restek kihasználni. Nem látok erkölcsi különbséget aközött, aki a zsákmányt kénytelen-kelletlen szétosztja, és aközött, aki legalul rekedve mindig csak többet és többet akar a zsákmányból. Nem szoktam látni valódi szellemi különbséget egy művelt több diplomás családapa, és egy putris cigány között sem. A kivételek olyan ritkák, és olyan szétszórtak, hogy nem lehet úgymond statisztikát gyártani belőlük. Minden illúzió a mai világban, és minden mérce hamis, amiből válogatni engednek. Tagadom az emberi egyenlőséget mint nyilvánvaló hazugságot, de látom hogy az alacsonyrendűség felé tartva mindenki lassan egyformává züllik. 
Már lassan azokat a nem anyagi jellegű lehetőségeket sem tudják az egyének körülöttünk kihasználni, amit még megengednek nekik: a többség ahhoz is együgyű hogy boldog legyen, vagy igazi családi életet éljen. A mai "demokrácia" által kínált jogi és társadalmi lehetőségek is pőrén hevernek, még azok sincsenek kihasználva. Nem hit, felismerés, vélemény kérdése mindez. Ennek nyílt bevallása az önmagunk felé mutató őszinteségünk hiányának, vagy meglétének kérdése. Mindenki cinkos, és bűnrészes egyben – aki nem akarja tudatosan felismerni, lefékezni, megállítani ezt a rothadást önmagában, és önmaga körül. Esélyektől, nehézségtől teljesen függetlenül. 
Az amúgy csak névlegesen létező Magyarország államformája valójában Korlátolt Felelősségű Társaság (Kft.). Államvallásának és működésének alapja a gerinctelenség, a hazudozás. Istene a pénz. Igaz, ilyen egyházat nem találunk bejegyezve, mégis több millió lelkes híve van, több tízezer lelkipásztora, és rengeteg nagy hatalmú püspöke. De ha egy alsó-középkategóriás new-age vallási szektát megnézünk, az is jobban szervezett és minden tekintetben erősebb, mint a mi komplett ún. magyar szélsőjobboldalunk. 
A mai világunk ideológiája primitív, sötét, úgymond sátáni erők leképződése. Mert a mostani rendszernek igenis kőkemény ideológiája van. Ez az ideológia az, ami minden magasrendű szellemi érték megszüntetését, és az autonóm gondolkodás kialakulásának megakadályozását tűzte ki célul – és ezt a célt nagyjából el is érte. Bebetonozta magát, most már a maradék felszámolásán halad előre, hogy véletlenül se lehessen valós kapaszkodókat találni vele szemben. 
Szellemi és erkölcsi síkon a legkisebb ellenállás irányában hatol előre (állati és állat alatti ösztönökre alapozva rombol), mindenhol, mindenben ott van. Fegyveres erőszak, haláltáborok, és pártállam nélkül nagyságrendekkel többet elért az aktuális módszer, mint amire a kommunista elnyomás valaha is képes volt. A "megfelelő" viselkedéshez még kifejezett alapműveket sem kell elolvasni. Sőt, egy könyvet sem kell elolvasni egész életünkben ahhoz, hogy mindent "megfelelően", hiba nélkül tegyünk. Az emberek ebbe már beleszületnek, esetleg homályosan láthatják, hogy valami nem a jó irányba megy. Tehát az iskolában, a tömegtájékoztatásban nem agymosás folyik, hanem szinten tartás. Az emberek gyakorlatilag politikai öncenzúrát gyakorolnak, mert érzik, hogy súlyos következményei vannak annak, ha nem simulnak be. Gyávák, és haszonlesők – nemigen van ellenpélda. A süllyedés folyamatos, az aktuális pénzügyi, gazdasági helyezettől függetlenül. Sőt, a jólét csak valamelyest gyorsítja. Nem kell politikai kérdésekig sem elmenni. Hiszen egy hétköznapi munkahelyi probléma kapcsán is a meghunyászkodást választják, magánéleti téren pedig a tömény hazudozást és elhallgatást. A csekket egyesek már akkor is befizetik, ha tudják, hogy az éppen hibás elszámoláson alapul. Csak nyugalom legyen. 
Az uralkodó világnézet elhiteti magáról azt, hogy nincs jobb nála, és ez sikerült is neki: öngyilkosságra vett rá komplett nemzeteket. Általában véve a puszta emberi mivoltát nincs igénye az embereknek kitölteni. Öncenzúrára, hallgatásra, megalkuvásra kényszerít rá szinte mindenkit ÖNMAGA. ÖNMAGÁVAL SZEMBEN, ha időről időre feldereng az igazság utáni vágya. Aki pedig nem bír a saját makacsságával, az végül valahogyan mégis parkolópályára áll, vagy pótcselekvésekben ragad. Így már ott tartunk, hogy tényleg nincs jobb és működőbb választás a mai valóságnál. Már aki a felkínált lehetőségekből szeretne dolgozni, és nem megalkotni szeretné a lehetőségeit. 
Talán az eddig leírtakból kiderült, hogy ez a rendszer-ideológia tökéletesen ki van munkálva. Mindent áthatott, és lehetetlen anélkül élni, hogy túlzott mértékben meg ne alkudna vele az egyén. Radikális lemondások, társadalmi elszigetelődés, és egzisztenciális hátrányba kerülés nélkül nem lehet számottevő oppozíciót elfoglalni vele szemben - sugallják. Pedig el kell áruljak egy titkot, ez nem így van: csak egy csettintés az egész. A szellemnek ugyanis nincs szüksége egy fillérre sem, és nincs szüksége beszélgetőpartnerre. A többi része a nehezebb: lelkileg elhinni, hogy tényleg csak egy csettintés. És ha már sikerült elindulni a végtelen úton, el kell hárítani a további felmerülő kételyeket. Hirtelen nagyon sok hétköznapi dolog van, ami zavarni kezd majd. És ezektől a dolgoktól kíméletlenül meg kell majd szabadulni. Ezt nevezem én magamban szellemi ellenforradalomnak. Az értékek ellenforradalma az értéktelenség forradalmának uralma megdöntésére, amit csak szellemi síkról, önmagukból kiindulva lehet megvívni. Nem csupán meg kell védeni, hanem először fel kell építeni magunkban azt, ami ellen ezek a lehúzó erők minden elképzelhető módon küzdenek. A hétköznapi életben, a technikai megvalósítás akkor adja magát, ha a lényeg rendben van! Részletkérdés az eszköz, a "hogyan", ha a "miért" már kiderült. Ha tényleg kiderült, akkor az energia, és a lehetőségek határa korlátlan! Aki önmagát rendbe tette, az a környezetében is rendet akar, és tud majd tenni. Ez a harc két fázisa, amit nem lehet felcserélni. Ez a harc pedig megvívandó függetlenül attól, hogy megnyerhető-e, vagy nem? Nem a győzelem esélyei számítanak, nem kell azokat latolgatni. Nincsenek trükkös mellékutak, nem lehet lépcsőfokokat átugorni.
A társadalmat nem megnyerni kell, hanem átalakítani.
Igaz vannak személyek és politikai szervezetek nem is egy, rengeteg, amely evvel a világrendszerrel névleg szemben áll. De valójában mindegyik csak a környezete bizonyos tényezőivel elégedetlen. Akár öntudatlanul is, de erősen kapcsolódik hozzá. Nem mernek komoly kritikát megfogalmazni a társadalommal szemben sem, nehogy a társadalom elforduljon tőlük – inkább keresnek külső tényezőket, amit "kergetni" lehet. Igaz ezt a társadalmat sosem fogják érdekelni ezek a dolgok, ahogy a külső tényezők sem érdeklik őket. Csak a hasuk és a nyugalmuk, ezért a lelküket is bármikor eladják. Lehet nekik könyörögni, meg lehet próbálni megnyerni őket – de ez manapság esélytelen. Már nem itt tartunk. Sajnálom, de az ügyes trükkök mostanság (haspártiak odaédesgetése, pártalapítás, önmagunk leálcázása, polkorrektség) csak a rossz fiúknak szoktak beválni. Ezek a szervezetek így vagy besimulnak, vagy elszigetelődnek és pótcselekvésekkel pazarolják az energiát. Értékrend szerint nem csak hogy megosztottak, de tisztázatlanok – tehát értékrend nélküliek. A gyakorlatban pedig nem hatékonyak, mivel önmagukból adódóan nem tudják felszabadítani a bennük gerjeszthető energiát. Maradnak tehát olyanok, akik sokszor rendszerellenes jelszavakat a zászlójukra tűzve a rendszer egy fogaskerekeként, voltaképpen támogatják azt. Bohócnak, fekete báránynak, időhúzásnak jók ezek a szakkörök. Mindenféle mellékutakat keresve kerülgetik a forró kását, és tévesztik meg, altatják el a kevésbé tapasztalt út-keresőket. Ezáltal manapság nem történt semmi különös, kirívó dolog ami legalább csak fékezte volna a lefelé ható folyamatokat. Az okokat valójában belül kell keresni: az egyes tagok, de még a vezetők sem szokták megütni azt a szintet, amiről papolnak. Hiányzik valami, amiről sosem esik szó: az egyének szellemi felelőssége, amiből az erkölcsi szint is következik. Főleg ha az illető arra vállalkozik, hogy másokat is segítsen, irányítson, csatarendbe állítson. Hol vannak az igazi vezetők, a példaképek? Közöttünk, bennünk elbújva! Harmadsorban pedig, ebből kifolyólag a technikai részletkérdések jönnek, hogy egy bármilyen nagyságú közösség hogyan működik valójában?
Mi tehát a megoldás?
A megoldás bennem van. A te megoldásod pedig benned. Ez az első lépcsőfok: ébernek lenni, önmagunkat sosem megállva tökéletesíteni. Tervezett, programszerű életet élni – aminek a szellem megragadása, és uralma a célja. A személyiséget, az életet, a világot pedig ennek kell alárendelni. A tévedés lehetősége fenn áll, de tévedésben szándékosan megmaradni bűn! A megalkuvás, a kisebbik rossz kiirtandó elve is ide tartozik. Elsőként és leginkább fel kell ismerni a dolgokat mozgató nyílt és titkos erőket önmagunkban, másokban, mindenhol. Keresni azokat, akik hasonló úton járnak – de nem a megerősítés végett (azt önmagunkban kell megtalálni), hanem a tanulás, és a győzelem miatt. Csak az őszinteség és az egyenesség vezethet célra, és legelőször mindig önmagunkkal kell őszintének és egyenesnek lenni. És nem számít, ha előzőleg akár éveken keresztül vezettetted magad valakivel az orrodnál fogva. Aztán megint egy másikkal. Mert végre rájöttél, és megvan minden lehetőséged arra, hogy végre másképp csináld – mert egy valaki van az életben akire valójában rábízhatod magad, és az csak te magad vagy. Ha jót akarsz tenni másoknak, keress olyanokat akik valójában felismerik, és értékelik benned azt, hogy jót teszel. Tudom hogy nehéz, de madarat tolláról. A csalódás maradjon azoké, akik másokra bízták rá magukat, vagy olyanokon akarnak minduntalan segíteni, akik nem érdemlik meg!
A hazugsággal szemben csak az igazság, az élőhalottként tengetett élettel szemben csak a fokozott tudatosság vezethet célra. Mindenkinek önmagában kell ezt a harcot megvívnia. Az élet minden pillanatában készen kell állni rá, és meg kell vívni.
Le lehet győzni a sötétséget? Igen. Minden pillanatban.
Vésztői Gyula

Kísérletileg igazolták, a marihuána rontja a memóriát

Azok a tinédzserek, akik napi szinten szívnak marihuánát, nagyon rosszul teljesítettek a memóriafeladatokon, és abnormális változások mutathatók ki agyi szerkezetükben – állapította meg az amerikai Northwestern Medicine tanulmánya.
A kutatók olyan tinédzserek agyát vizsgálták, akik sok marihuánás cigarettát szívtak. A memóriával kapcsolatos agyterületeik zsugorodtak, összenyomódtak, ami valószínűleg a neuronok csökkenését is jelzi.
Ezeket az abnormalitásokat két évvel azután rögzítették, hogy a tinik abbahagyták a marihuána-használatot. Az eredmények valószínűleg hosszú távú hatásokat jeleznek előre, olyanokat, amelyeket a skizofrének agyában is észleltek.
A kutatók szerint ráadásul a negatív változások annál erősebbek, minél korábban kezd el valaki marihuánát használni. Valószínűleg a memóriáért felelős agyterületek fiatal korban jóval érzékenyebbek a drogra.
A tanulmány a Schizophrenia című szaklap decemberi számában jelent meg.
(index)

AIDS robbanás Magyarországon

Az orvosok és a kutatók kimutatása szerint hamarosan az AIDS fertőzöttek száma jelentősen megugrik Magyarországon. A kutatók azonban kiemelték, hogy a legfertőzöttebb és legveszélyesebb AIDS hordozó a buzik csapata, akik körében a legjobban terjed a betegség. A kábítószerfüggők pedig a második legveszélyeztetettebb réteg. Valljuk be azt, hogy az egyik táborért sem kár. Azonban a heteroszexuálisok körében is megugrik a fertőzöttek száma. Ez már idegesítő tény. Egy AIDS fertőzött gyógyszeres ellátása évente 3 millió forint. Mivel fertőző, azaz akadályozandó a terjedést ingyenes gyógyszerekkel akadályozzák meg. A véleményünk az, hogy buznyákoknak meg kábítószereseknek ez nem járhat. Az ilyen gondokat kőbányában lehet kezelni elszeparálva őket az egészségesek tömegétől. Aki meg végleg nem bír magával, annak a kötél a legjobb megoldás. Spórolni így lehetne egy kicsit. Sajnos azonban még mindig hagyják őket vonaglani őket a pesti főutcán és népszerűsítik mocskos erkölcsüket évről-évre. Még egy ideig… 
Szeles József

Hihetetlen rothadás

A magyarországi kultúrairtó hadjáratát hihetetlenül fokozza mostanában az RTL Klub. A rothadásnak azon fokára jutottak, amit még a másik kereskedelmi csatorna, de a jelenlegi kormány által már megszerzett TV2 sem tud überelni. Nagyon izmosan kikerekedik az, hogy mindenféleképpen a mocskot akarják minden áron előtérbe állítani. A jelenleg lefutott X-faktor is megmutatta a mocsok tündöklését. Egy pornóst tolt a zsidó horda minden erővel előre, aki az elődöntőig jutott el. A díszes zsidó származású, buzi és egyebekből összerakott zsűri minden erővel nyomta előre az erkölcsi fertőt. Szikora, a szadeszos Geszti, a buzernyák Alföldi rendező úr és Tóth Gabi kitűnően rothasztották tovább a magyarság kultúráját. A jó tíz éve még plakátkiállítására óvszerrel körbevett pápát ábrázoló képet a Felvonulási térre kihurcolt zsidó Geszti a pornóst a tenyerén hurcolta és sztárolta. Erre nincs már mit mondani. De a döntőbe jutott Danics Dóra se azért jutott oda, mert ő olyan jó volt. Az anyja a zsidó Bach Szilvia humorista, aki a 2013-as zsidó nyári fesztiválon szórakoztatta az övéit. Hát kell ennél több? Persze Dórika nyert is. Egyszerűen gyomorforgató zsidó cirkusz az egész. Persze cigány is volt a versenyzők között, hiszen ide is kellettek a rejtett erőforrások. De vannak jó hírek is. Hiszen a kultúrarombolásban résztvevő Sebestyén Balázsról kiderült, hogy nem fizette be büntetéseit és valószínűleg ülni fog hamarosan. Reméljük, hogy odabent majd megfizet tetteiért és talál majd magának olyanokat, akik őt is vundersőnnek és zuperszexinek találják majd.
Szeles József



Krasznai Tünde és a gyerekek


A parlamenti gyermekkarácsony fellépőinek listája jelzésértékű azt illetően, hogy hová fajult a liberalizmustól szennyezett világunk. Az RTL Klub nevezetű szennyadó dalos műsorának felfedezettje lesz a fő műsorszám a parlamentben? Persze a sok politikai prostituált közé vígan befér. Krasznai ugyanis pornófilmekkel kereste (keresi) a kenyerét, minő véletlen, hogy őt jelölik meg az ifjúság példaképének, azzal, hogy megnyerették vele az említett vetélkedőt. Érdekes kérdés, hogy "színésznői kvalitásait" bevetette-e az említett cél érdekében. Az ilyen erkölcsi hulladékok a ragyogó példák? Az interneten keresgélve értesülhetünk arról is, hogy Krasznai a narkotikumokat is szívesen fogyasztja. Mindenesetre a cikk írásakor értesültünk arról, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat aggályosnak tartja a narkós-prosti gyermekek előtt való fellépését, így reméljük mi is, hogy az orgia ezúttal elmarad. Az viszont bizonyos, hogy "honatyáink" közül nem lógott volna ki a sorból.
Dunai István
Ó Szűz Mária,
Fogadd el tőlem szívemet,
Szerény virágos kertemet.
Örömöm és bánatom virágait
Mind neked adom.

Tied legyen az életem,
Ha csüggedek, te légy velem.
Szívből szeretlek jó Anyám,
Szűz Mária vigyázz reám.

Ámen.

Prófétai látás a betlehemi találkozón


Betlehemben gyűlt össze prófétikus tanácskozásra a katolikus karizmatikus megújulás 160 prominens képviselője, a katolikus karizmatikus megújulás közelgő 50 éves évfordulója kapcsán. Az alábbi beszámolóban olvashattok egy fantasztikus beszámolót, ami teljesen egybencseng azzal, ami a mi szívünkön van...
Catholic Charismatic Renewal Council
Archdiocese of Toronto
International Prophetic Consultation in the Holy Land (Bethlehem)
Kedves barátaim!
Köszönjük a folyamatos imát. Épp most tértem vissza Betlehemből, ahol egy nemzetközi találkozón vettem részt, együtt a katolikus karizmatikus megújulás más 160 vezetőjével egyetemben. Ez a találkozó nem konferncia volt, inkább egy "prófétai konzultáció" hogy együtt imádkozzunk és keressük az Úr akaratát a megújulás számára, különösen most, amikor lassan a megújulás 50. évfordulójához érünk. A találkozó nagyon erőteljes volt.
Michelle Moran az ICCRS elnöke beszélt Joel 2,23 és Deut 11,14-ről.
"Isten megadja az esőt az alkalmas időben...a korai és kései esőt. Elmagyarázta, hogy a bibliai helyszíneken a korai eső (az őszi eső) az, amely a magokat kikelti és a kései (tavaszi) eső pedig elkészíti az aratás számára a növényeket. A megújulás korai időszakában korai esőt kaptunk. Most a kettő közt vagyunk. Nem vagyunk még a kései esők idején, mert nem a a Lélek erejében mozdulunk, nem gyógyítjuk a betegeket, nem teszünk csodákat, nem megyünk a szegények felé, nem evangelizálunk erővel. Bűnbánatot kell tartanunk, mert időközben abba a csapdába estünk, hogy csak az embereket akartuk szórakoztatni és elkényelmesedtünk. Itt az ideje, hogy az embereket felkészítsük, hogy induljanak, mert a LÉlek minden idők legnagyobb aratását készíti, egy hatalmas aratást."
Minden egyes mondat hallatán egyre inkább megdöbbentem, mert bár nem beszéltem Michellel a témáról mégis, pontról pontra egyezett azzal, amit az Úr az én szívemre helyezett, hogy beszéljek róla majd a konferencia 3. napján.
A második napon a Szentlélek meglepett minket. Épp a délutáni szekció előtt elment az áram a hotelben és egész Betlehemben. A fények kialaudtak, a hangszórók elhallgattak. A vezetők épp azon voltak, hogy elhalasztják a délutáni szekciót és mindenkit megkérnek, hogy egyéni imával töltsék a délutánt. De az Úr egy prófétai szót helyezett a szívemre. Kikiáltottam és a fordítók fordították, egyik a másik után.
Az Úr arra emlékeztetett, ami 1967-ben a Duquesne-i hétévégén történt, ahonnan a katolikus karizmatikus megújulás egyáltalán indult. Ezalatt a hétvége alatt a vízvezetékek mentek tönkre a lelkigyakorlatos házban és ezzel úgy tűnt, az egész hétvégének lőttek. Úgyhogy mindenki elkezdett imádkozni vízért. Az Úr megválaszolta imáikat és a csöveket megszerelték, de ezen túl sokkal mélyebb jelentősége volt ennek az imameghallgatásnak: Élő vizek áradtak, a Szentlélek jött és öntötte azt a mennyből..így indult a katolikus karizmatikus megújulás. Ez volt a korai eső. Most már máshol vagyunk. A tény, hogy elment az áram, prófétai jelentőséggel bír. Visszagondolva: amikor vízért imádoztak, az Úr mennyei vizet adott nekik, nekünk tehát most "elektromos" erőért (power) kell imádkoznunk és az Úr meg fogja azt adni az égből. Figyelnünk kell erre a pillanatra, hogy mit üzen nekünk a LÉlek szimbolikusan és nagy erőért kell imádkoznunk, nagy bizalommal.
Azután, hogy elmondtam ezt, Patti Mansfield, aki a Duquesne hétévége egy résztvevője volt anno felállt és azt mondta: "meg akarom erősíteni ezt és még hozzátennék valamit. Amikor a csövek tönkrementek, David Mangan, egy másik ott levő diák, úgy döntött, előre hálát ad Istennek a vízért, amit adni fog. Az Úr most arra hív minket, hogy várakozó hittel adjunk hálát az erőért, a mennyei erőért a karizmatikus megújulás számára, erőért az egész Egyház számára, hogy erővel hirdessük az evangéliumot, a Föld határáig, hogy erővel döntsük le a válaszfalakat, mely a keresztények között vannak, hogy meggyőzően tudjuk eltávolítani a zsidó testvérek szemén lévő fátylat, hogy felismerjék Jézust a Messiást."
Ezután egy áldott dicsőítés és imádás kezdődött a sötétben, énekelve, kiabálva és megköszönve Istennek az erőt, meyet adni fog nekünk. Valaki feltartott egy feszületet (mert a kereszt az, ahonnan Jézus átszúrt szíve kapcsán a LÉlek eljön) és körbement vele a teremben. Mindenki meghajolt Jézus előtt és egy mélyebb módon ismerte el az Ő uralmát. Azután Oreste Peaser az ICCRS vezetője azt mondta: "Az Úr valóban Igét adott a katolikus karizmatikus megújulás számára! Nincs erőtök....gyertek hozzám!"- És bumm, a következő pillanatban felgyulladtak a fények! Mindenki megdöbbent mert mindenki prófétainak tartotta ezt a jelenséget.
Volt csend, azután több ima, letérdelés a kereszt előtt egyesével, bűnbánat, sok prófétai szó, hatalmas ujjongás és hálaadás. Egy prófétai szó így hangzott: "Nincs helye a büszekségnek mert mindannyian Tőlem függtök. Nincs helye a félelelmnek és bizonytalanságnak, mert mindaz, amit tesztek, Tőlem függ. Amikor mentek, Én veletek megyek erővel és hatalomma. Nem kell félneteke, mert ez az Én erőm lesz."
Egy másik szó: "Új hitet adok nektek, mély hitet. Ma minden kötöttséget feloldok, elvágom minden láncotokat. Ma szabaddá teszlek titeket, egy új várost építek köztetek, melynek ajtajai ma kinyíltak. És nagy tömeget látok, óriási tömeget. Drága Gyermekek, megújulás nem az lesz, ami volt,"... ha megtanuljuk hogy ragaszkodjunk az Úrhoz és kilépjünk magunkból. Jézus van elöl. Ő hívott minket és Ő tudja, mit csinál.. Elég sokáig jártuk a magunk útját. Jézus azt mondja, új győzelemmel emelkedik fel.
A találkozó többi része is szép volt, a 3. napon a prófétai közbenjárásra fókuszáltunk, a keresztény egységre, és a Lélekben való keresztségre, a karizmatikus ajándékok erejére amikor az elveszettek felé evangelizálunk. Utána csodálatos imaidő volt a Lélekáradásért. Utolsó napon meglátogattuk Jeruzsálem szent helyeit és még egy óra dicsőítésre és imádásra volt módunk az Emeleti teremben a Mount Zionon, azon a helyen, ahol a Szentlélek először áradt ki a gyermek Egyházra.
Mindannyian nagyon megerősödve mentünk haza, a szívünkben vivén a prófétai jeleket és szavakat, melyeket a Szentlélek adott és kértük az Urat új tömlőkért, hogy legyen miben tartani az új bort, melyet az Úr lekezdett árasztani. 2 ember a konferencián Taclóbanból jött, a tájfun sújtotta városból. A misén, az egyikük, aki pap volt, leírta, hogyan nézett ki a város: éhes, szomjas emberek, meztelenek, halottak mindenütt-és hogyan beszélt neki erről az Úr. Az ottani karizmatikus megújulás 10-20 embere veszett oda, szinte mindenkinek összedőlt a háza. A hatalmas központjuk is teljesen odalett, kivéve a kápolnát, ami csodás módon élte túl a tájfunt.
Egy 3 láb magas Miasszonyunk szobrot lesodort a szél a talapzatáról, amely a templom belsejében állt, de a szobrot a kápolnán KÍVÜL találták meg, egyenes helyzetben állva, sértetlenül! Tudták, hogy ez annak a jele volt, hogy a Szűzanya velük van és imádkozik értük. A pap elakarta halasztani a betlehemi útjának tervét az események miatt, de a közösségen keresztül az Úr próféciát küldött számára: "Menned kell!" Mivel a reptér is le volt rombolva, 24 órát autóztak Manilába, és éppen időben érkeztek a repülőhöz. A mise végén a püspök, -maga is filippino- nagyon szép áldást adott és énekelve egy prófétai szót: "Lássátok, újjáteremtek mindetnt! Legyetek türelemmel és bizalommal, mert veletek vagyok és szeretlek benneteket!" Hihetetlenül megindító volt.
Segítsük a Fülöp szigetieket imával és anyagi segítséggel!
Krisztus szeretetében:
Mary
Dr. Mary Healy
Sacred Heart Major Seminary

2013. december 17., kedd

Lelkigyakorlatok - Gondolatok Jézus követők számára

1. IMA

A következőkben 5 részben fogok a Jézus követéshez tanácsokat adni az érdeklődők számára.
Kezdjük az imával. Talán sokan csak legyintenek erre a témára, pedig valójában igen fontos. Egyszer egy indiai guru mondta: az emberek nem tudnak imádkozni, főleg a keresztények nem. Ez igen súlyos vád. Beszélnünk kell tehát róla.
Az imát általában keresztvetéssel kezdjük. A legtöbben már ezt se csinálják jól, valami alaktalan dolgot rajzolnak magukra. Ha azonban ezt a jelet lerajzolnánk, kiderülne, hogy egy fordított kereszt. Ami a Sátán jele. Így ugyebár nem a legjobb ötlet az Istennel való beszélgetést nyitni. A normális keresztvetés: megérintjük a homlokunkat, a hasunknál valahol, majd a két vállunkat. Figyeljünk erre oda!
Az ima Istennel való beszélgetést jelent, nem betanult szövegek monoton ismételgetését. Most egy papot idéznék ( végig őt fogom): “Jézus nem azt mondta a hegyi beszédben, hogy EZT, hanem hogy ÍGY imádkozzatok.” Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet kötött szöveget mondani, hanem hogy szívből szóljunk Istenhez. Mi Atyánk. Akkoriban még Isten nevét sem volt szabad kiejteni.
Figyeljünk oda az ima szövegére. “Nagy bajba lennél, ha az Isten minden imádat meghallgatná. Mi Atyánk…………de jó film volt tegnap este………….aki a mennyekben vagy…………..holnap dolgozatírás…………szenteltessék meg a neved…………mit csinál az a hülye ott…………stb. De a legjobb ez: bocsáss meg a vétkeinket ,ahogy mi is megbocsátunk. Vagyis azt kérted, ha te nem bocsátasz meg embertársaidnak, ( és sokszor így van ) Isten se bocsásson meg.”
Mi az ima valójában. Jelenlét. Amikor nem foglalkozunk mással, csak Istennel. Beszélgetés. Amikor Mennyei Atyáddal társalogsz.
Az igazi ima az, amikor bizalommal fordulsz Istenhez. Nem a büntető, gonosz, számomkérő, ítélkező Istenhez,hanem a szerető Mennyei Atyához. Ha tudsz vele beszélgetni, mint gyermek az apjával. Az igazi ima a szívből jön és nem lehet imakönyvekből megtanulni.
A legszebb ima, ha szívből meg tudsz bocsátani mindenkinek és ki tudod mondani: Istenem, szeretlek.
Az 1. lépés tehát Jézus követésében, hogy megtanulunk vele, illetve Istennel normálisan beszélni.


2. A BŰN ÉS A BŰNNÉLKÜLISÉG

Mi a bűn? Jézus azt mondta: szeretethiány. A bűn tehát az, ha nincs bennünk szeretet. Ebből logikusan következik, ha van bennünk szeretet, nincs bűnünk.
Az Ószövetség népeinek még törvényt kellett adni, mert a zsidóknak nincs szavuk a szeretetre. De eljött Jézus és azt mondta: egyetlen parancs van, a szeretet. Ezen áll Mózes  és a próféták. Nem eltörölte, hanem tökéletesítette a törvényt.
Most ejtsünk néhány szót a torz Istenképekről.
A gonosz Isten: mivel a hébernek nem volt szava a szeretetre, ezért ők úgy értelmezték, az Istentől félni kell. Úgy hitték, minden muszáj, ha nem, az Isten büntet. Így alakult ki a törvény, a büntető Isten.
Ilyen azonban nincs. Ha megértjük a szeretet Istenét (már amennyire ez emberileg lehetséges), eltűnik az ítélkező Isten és Mennyei Atya lesz belőle.
Bűnt igazából csak a szeretet ellen lehet elkövetni. Jézus: aki az Atya vagy a Fiú ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlélek ellen szól, az nem nyer bocsánatot. A Szentlélek maga a szeretet. (Isten lelke = a szeretet lelke = szeretet)
Amit mi bűnöknek nevezünk, azok csak vétségek emberek által felállított törvények ellen. A törvény pedig rendfenntartásra van. Jézus: Mózes a ti keményszívűségetek miatt adta nektek a törvényt. Az viszont csak írás, ami halott. Az igazi törvény a szívetekben van.
Ez pedig így hangzik: Szeressétek egymást, ez az én EGYETLEN parancsom. Más fordítás szerint: EGYETLEN parancsot hagyok néktek, szeressétek egymást. (János evangélium 13.34)
Más bűnöktől könnyen megszabadulhatunk, csak Isten bocsánatát kell kérnünk, de a Szenlélek (vagy a szeretet) elleni bűnöktől nem. Persze erre is van feloldozás, ha visszatérünk a szeretet útjára. Igaz, ez egy gyűlöletben megátalkodottnak igen nehéz.
Néhány szó a gyónásról. Természetesen nem ezzel van a baj, hanem azzal, hogy a bűnbánatot sokan igen felületesen végzik. Sokan azt hiszik, ha bemennek a gyóntatószékbe és elsorolják a betanult bűnlistát, akkor minden rendben van. “Azt csinálok, amit akarok, majd meggyónom”  Ez elvezet az Istentől.
A bűntől úgy lehet megszabadulni, ha megérted az Isten szeretetét. Ekkor már nem is lesz kedved bűnt elkövetni.
A szeretetről később lesz szó, most azt értsük meg, a szeretetben kell élnünk, ha nem akarunk bűnben élni.


3. A HIT



Mi a hit? Egyesek szerint vallási tanítások elfogadása. De rengeteg vallás van, más és más tanításokkal. Melyiknek van igaza?
Egy dolog, ha valamiben hiszünk, és egy másik, ha valamit elhiszünk. Senkinek a vallását nem akarom megsérteni, de az, ha valaki emberek által kitalált vagy legalábbis (át)értelmezett dolgokat fogad el, az hiszékenység. Naivitás.
Régen ezt mondták: a hit meggyőződés arról, amit nem látunk. De hogy lehetünk megyőződve arról (hogyan hihetünk abban), amit nem értünk?
Ha megnézzük az etimológiai szótárat, a hit eredetileg megértést jelentett.
És most nézzük az evangéliumot: Én vagyok az út, az élet és az igazság. Aki engem követ, eljuthat oda, ahova én megyek. A kövess engem azonban inkább higgy nekemként fordítható. A görögben (az evangélium nyelve) azonban a hit megértést is jelenthet. Így tehát: aki megértette, amit nektek tanítottam, az üdvözül. Vagyis aki megértette a szeretetet.
Persze máshogy is értelmezhető. De nézzünk egy másik példát. János 3.18  Jézus Nikodémusnak: Aki hisz tanításomban, el nem kárhozik, hanem örökké él. Vagyis aki hisz a szeretetben, aki megértette a szeretetet, üdvözül, aki nem értette meg, az viszont nem.
Tehát szerintem a hit nem más, mint a szeretet megértése.


4. A CSODÁK
Amikor csodákról beszélünk, általában olyan dolgokra gondolunk, mint Lourdes, Fatima vagy Medjugore. Pedig nem ez az igazi csoda.
De ha már itt járunk, néhány szó ezekről:
Lourdes: 1858. Kb. 7000 csodás gyógyulás
Fatima: 1917. Kb. 10000 gyógyulás, de ez erősen becsült adat
Medjugore: 1981. Mivel az egyház nem ismeri el, nincs pontos adat. Rengeteg gyógyulásról számolnak be, szám nélkül
Ezeken kívűl rengeteg megmagyarázhatatlan jeleség történt Indiában, az egyiptomi piramisoknál és számos más helyen. Az a közös bennük, hogy a hívők rendkívül kis része gyógyult meg. Mindebből arra lehet következtetni, hogy nem a helyszín, hanem maga az ember személye a meghatározó. De mi dönti el, ki gyógyul meg?
Vélhetően tehát valaminek belül kell történnie. Az evangélium azt mondja: akkora hitetlenséget talált ott, hogy még csodát se tudott tenni. Ez alapján a csoda a hittől függ.
Az igazi csoda nem az, ha valami külső, testi gyógyulás történik. (ez úgyis csak egy “kis” időre szól)  Az igazi csoda az, ami a szívben végbemegy. Ez viszont örökre szól. Ha hitre ébredsz. A hit pedig – mint az előző részben láthattuk – nem más, mint maga a szeretet és annak elfogadása és az az alapján élés.
A csoda tehát attól függ, van-e elég hit bennünk. Vagyis szeretet. A csoda az, ha megértetted a szeretetet.

5. A SZERETET


A szeretet sokféleképpen értelmezhető. Az én verzióm:
A szeretet egy mindent átfogó isteni erő. Minden a szeretetből van, maga az Isten is az. Mivel minden a szeretet, ezért mondjuk, Isten mindenütt ott van.
Mi, emberek is szeretetből vagyunk, mégha el is rontva a bűnök által. Istennel egy állandó vezeték kapcsol össze, amin áram helyett szeretet áramlik. Ezért mondta oly sokszor Jézus: szeressétek egymást, ezen áll az egész törvény. Nyilván tudta, hogy csak ez üdvözíthet.
Nekünk, embereknek, elég tökéletlen a szeretetünk, ezért állandóan szükségünk van utánpótlásra, ami egyrészt Istentől, a tökéletes szeretettől kapunk, másrészt mi magunk hozhatunk létre megbocsátásokkal, irgalmazzásokkal, kisebb-nagyobb jócselekedetekkel.
Hogyan kell szeretni? A Jézus által mondottak alapján:
-Ne tégy olyat, amit nem szeretnéd, hogy veled is megtegyék.
-Tégy olyat, amit szeretnéd, hogy veled történjék.
-Ne ítélj el senkit.
Az ítélkezés azért veszélyes, mert nem tudhatod, ki miért és mit tett.
Remélem, e rövidke 5 fejezet sokaknak segítségére lesz végső céljának, a mennyországnak elérésében.
http://lelkigyakorlatok.ingyenblog.hu/

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül

2013. december 16. hétfő, 19:25
Drága szeretett leányom, amikor közel vagy a Szívemhez, és amikor a lelkek teljesen átadják magukat Nekem, akkor számos dolog történik.
Először is, az életetekbe való emberi beavatkozás (minden) félelme el fog tűnni. Helyette béke és megelégedettség lesz, ami Tőlem jön, ha valóban ott lakom a szívetekben és a lelketekben. Nem hatolhat át a lelketeken sem a tömérdek sértés, sem a kegyetlenség, vagy a kritika, mert ezt a szenvedést már átadtátok Nekem. Éppen ezért az ilyen támadásokkal szemben mindig nyugodtnak – és csendben kell maradnotok.
A következő Kegyelem, amelyet kapni fogtok, az erő lesz, hogy ellenállhassatok a bűn kísértésének. Ez a kísértés, amelyet az ördög helyez naponta minden lélek elé, nagyon erőteljes, és csak nagyon kevés léleknek van elegendő akaratereje ahhoz, hogy elkerülje a bűnbeesést. De amint átadtátok Nekem az akaratotokat, akkor már az Én Akaratom lesz jelen a lelketekben, ami le fogja győzni az elétek helyezett kísértéseket.
Soha ne becsüljétek alá, hogy a sátánnak az emberi nemre gyakorolt markolata milyen erős. Ez a hatalom olyan, mint egy hatalmas vihar, hasonló egy erős, vad széllökéshez mely a földhöz verhet benneteket; a csábítás pedig, amelyet a gonosz helyezett elétek, egy olyan erőhöz hasonlít, mely másodpercek alatt felemel és abba a bűnbe hajt benneteket, amelyet éppen el akartatok kerülni.
Az ember bűnnel születik. A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül. Aztán, miközben az ember az élet számos megpróbáltatásán és kísértésén keresztül halad, minden ember mindenféle bűnre lesz csábítva. Csak azok, akik keményen dolgoznak, hogy elkerüljék a bűnt, fognak győzedelmeskedni a kegyetlen csatában, amelyet a gonosz azért fog indítani, hogy felfalja a lelküket. A Velem való rendszeres beszélgetés fontos. Mindössze annyit kell tennetek, hogy a saját szavaitokkal beszéltek Hozzám. Rendszeresen kérjetek Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket, amelyek miatt lelkiismeret furdalást (bűntudatot) éreztek. Rendszeresen járuljatok a Szentségekhez. Végül pedig bízzatok Bennem, mert amikor ezt teszitek, akkor Nekem Hatalmam van arra, hogy visszahúzzalak benneteket a bűn szakadékának a széléről. Ha átadjátok Nekem az akaratotokat, akkor az Én Akaratom bennetek hajtóerővé fog válni, amely védelmet nyújt a Sátán ellen.
Ha teljesen átadjátok magatokat Nekem, akkor tökéletesíteni fogjátok a lelketeket.
Jézusotok

2013. december 16., hétfő

Belgium szenátusa jóváhagyta a gyermekek eutanáziájáról szóló törvényt

Брюссель Бельгия Парламент

Belgium parlamentjének felsőháza az eutanáziáról szóló törvény kiszélesítése mellett szavazott, kiterjesztve a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekekre is.

A törvénytervezet szerint, a gyerekek most már megkérhetik az orvosokat, hogy fosszák meg őket az életüktől, ha a betegségük gyógyíthatatlan, erős fájdalmakat élnek meg és szenvedésüket képtelenség enyhíteni.
A dokumentumot most visszaküldik az alsóháznak, ahol a legnagyobb valószínűség szerint is jóváhagyják.
Ha a törvényt elfogadják, Belgium lesz a világ első olyan országa, ami visszautasította az életkor bármiféle szabályozását az eutanázia alkalmazásakor.
Amint az várható, minden évben az új törvény alapján 10-15 gyermek lesz kitéve eutanáziának.

http://www.uzenetek.eu/news/belgium-szenatusa-jovahagyta-a-gyermekek-eutanaziajarol-szolo-torvenyt/

„Marana Tha” – Jöjj el, Uram Jézus! - Roráte caéli désuper, et núbes plúant jústum


Advent szombatjain mondott hajnali Rorate misék himnusza


Roráte caéli désuper, et núbes plúant jústum. Ne irascáris Dómine,
ne ultra memíneris iniquitátis:
ecce cívitas Sáncti fácta est desérta:
Síon desérta fácta est: Jerúsalem desoláta est:
dómus sanctificatiónis túa et glória túa,
ubi laudavérunt te pátres nóstri.

Roráte ...
Peccávimus, et fácti súmus tamquam immúndi nos,
et cecídimus quasi fólium univérsi:
et iniquitátes nóstra quasi véntus abstulérunt nos:
abscondísti faciem túam a nóbis,
et allisísti nos in mánu iniquitátis nóstra.

Roráte ...
Víde Dómine afflictiónem pópuli túi,
et mítte quem missúrus es:
emítte Agnum dominatórem térra,
de Pétra desérti ad móntem fília Síon:
ut áuferat ípse júgum captivitátis nóstra.

Roráte ...
Consolámini, consolámini, pópule méus:
cito véniet sálus túa:
quare maróre consúmeris, quia innovávit te dólor?
Salvábo te, nóli timére,
égo enim sum Dóminus Déus túus,
Sánctus Israël, Redémptor túus.

Roráte caéli désuper, et núbes plúant jústum.
Harmatozzatok magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat. Ne haragudj ránk Urunk,
és ne emlékezzél többé gonoszságunkra;
íme elhagyottá lőn a Szentnek városa,
pusztasággá Sion és árván maradt Jeruzsálem,
a te szentségednek és dicsőségednek lakóháza,
ahol atyáink téged dicsőítettek.

Harmatozzatok …
Vétkeztünk, s mint tisztátalanok olyanná lettünk,
s mint a falevelek, földre hulltunk.
Íme gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket;
elrejtetted előlünk arcodat,
és önnön gonoszságunk markába adtál minket.

Harmatozzatok …
Lásd meg, Urunk, a te népednek nyomorúságát,
és küldd el az Eljövendőt.
Küldd el a Bárányt, a földkerekség Urát,
küldd el a kősivatagból Sion leányának hegyéhez,
hogy elvegye rólunk fogságunk igáját.

Harmatozzatok …
Vigasztalódjál, vigasztalódjál én népem!
Hamar eljő üdvösséged.
Miért merülsz a gyászba? Miért fog el ismét a fájdalom?
Ne félj már! Megmentelek téged,
mivel én vagyok a te Urad Istened,
Izrael Szentje, a te Megváltód.

Harmatozzatok magasságos egek, s a felhők hozzák az igazat.



Ó antifónák Az Ó-antifónákat a katolikus Egyházban az esti imában, a Vesperásban imádkozzák december 17-től december 23-ig. E rövid versek jól kifejezik a Messiásra való várakozás napról napra való erősödését. A himnuszok a Jöjj el, jöjj el, Emmanuel (= Veni Emmanuel) kezdetű himnusznak a lírikus parafrázisai.
Mindegyik antifóna Jézus nevének egyik jelzőjére vonatkozik. Mindegyik cím Izajás jövendölésére utal, melyek az eljövendő Messiásról szólnak.
     December 17: O Sapientia (Ó bölcsesség)
     December 18: O Adonai (Ó Uram)
     December 19: O Radix Jesse (Ó Jessze vesszeje/gyökere)
     December 20: O Clavis David (Ó Dávid kulcsa)
     December 21: O Oriens (Ó napkelet/felkelő Nap)
     December 22: O Rex Gentium (Ó népek királya)
     December 23: O Emmanuel (Ó Emmanuel – jelentése velünk van az Isten)
Az Ó antifónák már az ősidőkben ismertek voltak, mert több helyen találhatók rájuk utalás. A Fleury bencés apátságban (ma Saint-Benoît-sur-Loire) ezeket az antifónákat az apát recitálta, ezt a jogot idővel tovább adták a hozzájuk kapcsolódott apátságoknak, azok pedig a közösség tagjainak. A 8. században már feltűntek a római liturgiában is, de használatuk a kolostorokra korlátozódott.
     Ha visszafelé összeolvassuk a Krisztus nevéhez fűzött jelzők első betűit: Emmanuel, Rex, Oriens, Clavis, Radix, Adonai, Sapientia, az így kapott „ero cras” szót kapjuk, aminek jelentése „Holnap érkezem”. Erre az érkező Jézusra való előkészületként szolgál az egész Advent, és erre utal a hét messiási cím is. Tehát az antifónák ennek a készületnek a zenei adaptációját adják.
Következzenek az Ó antifonák latin és német szövegei. Mivel nem találtam meg az autentikus magyar fordítást, a magyar szöveg a német szabad – laikus – fordítása, és ezért szögletes zárójelben áll.
December 17.: O Sapientia – Ó, bölcsesség!
O Sapientia, quae ex ore Altissimi prodiisti, attingens a fine usque ad finem, fortiter suaviterque disponens omnia: veni ad docendum nos viam prudentiae.
Németül: O Weisheit, Du bist aus dem Munde des Allerhöchsten hervorgegangen, umfassest alles von einem Ende zum andern und ordnest es machtvoll und sanft. Komm, uns den Weg der Klugheit zu lehren.
[Ó, Bölcsesség, aki a Legmagasabb szájából sarjadtál, egyik végétől a másikig mindent felölelsz és erővel és szelíden elrendezel. Jöjj, tanítsd meg nekünk az okosság útját.]
December 18.: O Adonai – Ó, Uram!
O Adonai, et Dux domus Israel, qui Moysi in igne flammae rubi apparuisti, et ei in Sina legem dedisti: veni ad redimendum nos in bracchio extento.
Németül: O Herr und Fürst des Hauses Israel, Du bist dem Moses in den Flammen des brennenden Dornbusches erschienen und hast ihm auf Sinai das Gesetz gegeben. Komm, strecke Deinen Arm aus, uns zu erlösen.
[Ó, Uram és Izrael Fejedelme, Te megjelentél Mózesnek az égő csipkebokor tüzében és Sinai hegyén törvényt adtál neki. Jöjj, nyújtsd ki karodat, hogy megválts bennünket.]
December 19.: O Radix Jesse – Ó Jessze gyökere!
O radix Jesse, qui stas in signum populorum, super quem continebunt reges os suum, quem gentes deprecabuntur; veni ad liberandum nos, iam noli tardare.
Németül: O Wurzel Jesse, gesetzt zum Zeichen für die Völker. Vor dir verstummen die Mächtigen, zu dir rufen die Völker. Komm, o Herr, und erlöse uns, zögere nicht länger.
[Ó, Jessze vesszeje (gyökere), aki a népeknek adatott jelül. Előtted elnémulnak a hatalmasok, hozzád kiáltanak a népek. Jöjj, ó Uram, és válts meg bennünket, ne késlekedj tovább.]
December 20.: O Clavis David – Ó, Dávid kulcsa!
O Clavis David, et sceptrum domus Israel; qui aperis, et nemo claudit; claudis, et nemo aperit: veni, et educ vinctum de domo carceris, sedentem in tenebris, et umbra mortis.
Németül: O Schlüssel Davids und Zepter des Hauses Israel, du öffnest und niemand schließt, du schließest und niemand öffnet. Komm, o Herr, und befreie aus dem Kerker den Gefangenen, der da sitzt in Finsternis und im Schatten des Todes.
[Ó, Dávid kulcsa és Izrael házának jogara, te kinyitsz és azt senki be nem zárja, te bezársz és azt senki ki nem nyitja. Jöjj, ó Uram, és szabadítsd meg a tömlöcből a rabot, aki ott ül a sötétben és a halál árnyékában.]
December 21.: O Oriens – Ó, felkelő Nap!
O Oriens, splendor lucis aeternae, et sol justitiae: veni, et illumina sedentes in tenebris, et umbra mortis.
Németül: O Aufgang, Glanz des ewigen Lichtes, du Sonne der Gerechtigkeit, komm, o Herr, und erleuchte uns, die wir sitzen in Finsternis und im Schatten des Todes.
[Ó, felkelő Nap, az örök élet ragyogása. Az igazságosság napja. Jöjj, ó, Uram, és világosíts meg bennünket, akik itt ülünk a sötétségben és a halál árnyékában.]
December 22.: O Rex Gentium – Ó népek királya!
O Rex gentium, et desideratus earum, lapisque angularis, qui facis utraque unum: veni, et salva hominem, quem de limo formasti.
Németül: O König der Völker, den sie alle ersehnen. Du Eckstein, der das Getrennte eint. Komm, o Herr, und befreie den Menschen, den du aus Erde erschaffen hast.
[Ó, népek Királya, aki után mindenki vágyakozik. Te szegletkő, aki egyesíti a szétválasztottat. Jöjj, ó, Uram, és szabadíts meg az embert, akit te a földből alkottál.]
December 23.: O Emmanuel – Ó Emmanuel (Isten velünk)!
O Emmanuel, Rex et legifer noster, exspectatio gentium, et Salvator earum: veni ad salvandum nos, Domine, Deus noster.
Németül: O Emmanuel, Gott mit uns. Du König und Lehrer, du Sehnsucht der Völker und ihr Heiland. Komm, o Herr, und erlöse uns, Herr, unser Gott.
[Ó, Emmanuel, Isten velünk. Te király és tanító, te a népek reménye és üdvözítője. Jöjj, ó, Uram, és szabadíts meg bennünket, Uram, Istenem.]



http://www.katolikus-honlap.hu/1302/rorate.htm

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2013. december 3. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagyon, nagyon szomorú az Én Lelkem! Magam előtt látom mindazokat, akiket sikerült rászedni a sátánnak, akik leborulnak előtte, és imádni fogják a kígyót, a fenevadat és az antikrisztust. Kérve kérlek benneteket, ti ne kövessétek példájukat! Lelkemben újra meg újra meghalok minden elveszett lélek miatt. De nem tudok rajtuk segíteni. Értelmük és szabad akaratuk van. Ők döntenek örök sorsuk felett. Én megadtam nekik az időt és az alkalmakat a megtérésre. Akinek hiábavaló volt kegyelmem, és nagy irgalmasságom, azok maguk választják a poklot, a végleges elszakítottságot Tőlem, Megváltó Uruktól, Aki a végtelen szeretet vagyok. 
Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Kérve kérlek benneteket, jöjjetek Hozzám még ma, még most, mert lehet, hogy holnap már késő lesz. Ma még hívlak, de holnap már megítéllek benneteket. Fogadjátok meg szavam, és engedjétek, hogy megmentsem a lelketeket. Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 
Ezt üzenem X-nek: Tartson ki mindhalálig! Nemsokára az életét fogja adni Értem. Vegye nagy kitüntetésnek, hogy szólok hozzá, és vértanú szentjeim között foglal majd helyet. Csak a mennyben fogja meglátni, mennyi lelket mentek meg áldozatai és imái által. Egy sem vész el azok közül, akikért imádkozik. Vegye nagy kegyelemnek a Tőlem kapott időt és az alkalmakat, amikor még Szentmisére járhat! Y személlyel ne foglalkozzon! Imádkozzon érte! Nemsokára bezárják templomaimat, és eltörlik a Szentmisét. Még addig jöjjön Hozzám, ameddig megteheti. Megáldom őt Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. december 4. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Most hozzátok szólok, aki hűségesek vagytok követésemben, elolvassátok, és tettekre váltjátok üzeneteimet. Készüljetek! Soha nem látott csapást zúdít ellenfelem Egyházamra és rátok, kicsi gyermekeim, akik hűségesek maradtok Hozzám! Újra mondom, ne féljetek azoktól, akik fenyegetőzve minden rosszat fognak rátok! Ti továbbra is higgyetek üzeneteimben! Újra mondom, ne fenyegetőiteknek higgyetek, hanem Nekem, drága és igaz Megváltótoknak, Aki a Véremet ontottam ki értetek a keresztfán! Ne hódoljatok azok előtt, akik megmásítják keresztemet, mert ezek ellenfelemet, a fenevadat állítják a Helyembe! Ezek közönséges sátánimádók. Ne a címüket és a rangjukat nézzétek, hanem a tetteiket! Ha azok nincsenek összhangban tanításommal, akkor nem jöhetnek Tőlem, hanem ellenfelemet szolgálják, és az örök tűz, a kárhozat vár rájuk. 
Kicsinyeim! Én a kereszten haltam meg értetek. Legfájdalmasabb haláltusámat és kínhalálomat szenvedtem el rajta irántatok való szeretetből. A kereszten a halott Krisztust, Engem tiszteljetek és imádjatok! Kiterjesztett karokkal, lehajtott fővel vagyok a keresztfán, élettelenül. A legsértőbb és a legmerészebb gúnyt követik el Ellenem, a második Isteni Személy, drága Szent Megváltótok ellen, akik megmásítják keresztemet. Mondom nektek: ezek a sátán szolgái, akik mindörökre elvesznek, mert nem tisztelnek, nem imádnak Engem, Megváltó Istenüket. Gúnyt űznek Belőlem, mint egykor hóhéraim, akik leköpdöstek, arcul vertek, tövissel koronáztak. Most ugyanezt teszik Velem, amikor Engem eltávolítanak a keresztről, és ráhelyezik a kárhozatos undokságot, a kígyót, a fenevadat, ami tévútra vezette az egész világot. Mindezt azért teszik, hogy a keresztények előtte hódoljanak, Helyettem őt imádják. Újra mondom: ne tegyétek, ne kövessétek példájukat, mert ez az örök kárhozatba vezet. Minden bűnnek következménye van. Ne vállaljatok velük közösséget! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 
A Szentírás erre a helyre nyílt ki: Jelenések 12, 10-11. „Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az Ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. De legyőzték a Bárány Vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig.” 
Jézus: „Hamarosan eljövök dicsőségemben, és megszabadítom népemet a sátántól. Az ördögöt megbilincselem, és a pokol mélyére vetem. Szenvedésetek ideje rövid lesz. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, és Én a fejetekre teszem az igazság győzelmi koszorúját. Megáldalak benneteket Szívem minden értelmet meghaladó, csodálatos, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2013. december 12. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő itt van. Elérkezett. Most fogja megmutatni magát az antikrisztus. Sokan be fognak hódolni neki. Ti ne menjetek utána! Nektek csak egy Istenetek legyen, a legszentebb Szentháromság, csak egy Krisztusotok legyen, Én, Aki meghaltam a ti üdvösségetekért a keresztfán, Aki megváltottalak benneteket, és elsőnek feltámadtam a halottak közül. Feltámadásom után még negyven napig megjelentem az apostoloknak. Velük ettem. Tamás, a hitetlen megérinthette Szent Sebeimet, és hitt.

Drága gyermekeim! Az ég felhőin fogok visszajönni a földre, dicsőségben. Úgy, ahogy felmentem Atyámhoz. Szent Sebeimet, amelyeket értetek szenvedtem el, Magamon viselem mindörökre. Sebeim, mint tündöklő drága kövek, mint gyémántok fénysugarakként díszítik feltámadott, megdicsőült, fényárban úszó Testemet. Erről ismertek fel Engem. Bárki jön az Én nevemben, nem nézhet úgy ki, mint Én. Ezek mind hamis próféták, antikrisztusok. Még csodákat is tehetnek a sátán segítségével, mégse higgyetek nekik! Ne kérjetek tőlük segítséget, mert ha szóba álltok velük, már eladtátok a lelketeket a sátánnak, aki az örök kárhozatba taszít. Egyedül Nekem higgyetek, csak Engem imádjatok, Aki még veletek vagyok a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ti, akik olvassátok üzeneteimet, vegyétek nagy kegyelemnek, hogy szólok hozzátok! Fogadjátok meg szavamat, és váltsátok tettekre figyelmeztetéseimet! Ha engedelmeskedtek Nekem, megmentitek a lelketeket. Ha nem, becsap titeket ellenfelem, és a pokolba taszít.

Gyermekeim! Szívemnek kedves választottai! Nagy harc folyik értetek ezen a földön. A bukott angyalok légiói támadnak benneteket, hogy elbuktassanak, bűnre csábítsanak, hogy aztán örök veszteteket okozzák. Csak úgy tudjátok megmenteni a lelketeket, ha szüntelen imádkoztok, vagyis állandó Jelenlétemben éltek. Kéritek magatokra értetek kiontott drága Szent Vérem védelmét, hogy Véremmel borítsalak be titeket, hozzátartozóitokat, és mindazt, ami a létfenntartásotokhoz szükséges. Házatokat, járműveteket, stb. Így nem tud közel férkőzni hozzátok a sátán. Ő fél az Én Szent Véremtől, mert Vérem kiontásával győztem le. Tudja, hogy Vérem a legnagyobb védelmetek akár úgy, hogy magatokhoz vesztek a Szentáldozásban, vagy úgy, hogy kértek Engem, hogy borítsalak be titeket drága Szent Véremmel.

Édes gyermekeim! Szent Vérem a ti legnagyobb kincsetek. Feltámadott Testem és Vérem a ti örök életetek, ha tiszta lélekkel fogadtok magatokhoz a Szentáldozásban. A legnagyobbat, Magát az élő Istent birtokolhattok, ha megtartjátok törvényeimet, és így szerettek Engem, Aki meghaltam értetek. Ennél nagyobbat és többet senki sem adhat nektek, még Én sem, mert saját Magammal mindent nektek adtam. A mennyországot, az örök életet és az örök boldogságot. Mert Én vagyok a menny, a ti örök életetek. Én vagyok a kapu. Csak Rajtam keresztül léphettek be Atyám gyönyörűséges országába, amelyet azoknak készített, akik szeretik Őt. Olvassátok figyelmesen üzeneteimet, amelyek elvezetnek az örök életre! Felnyitják szemeteket, megadják a bölcsességet, hogy meg tudjátok különböztetni az igazat a hamistól, a jót a rossztól. Mindezekre nagy szükségetek van, mert ellenfelem mindent összezavar, és csatlósai színes mázosak, látszólag nagyon kedvesek, de valójában a lelketek üdvössége ellen munkálkodnak. Tévtanításokat hirdetnek, gyógyítanak, a sátán erejével még csodákat is tesznek. Újra mondom: ne higgyetek nekik, és ne álljatok velük szóba! Ti egyedül csak Tőlem kérjetek segítséget! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül.

Gyermekeim! Most nagyon nehéz időket éltek. De ha megfogadjátok figyelmeztetéseimet, nem árthat nektek a gonosz. Veletek vagyok szüntelen. Csak a súlyos, halálos bűn tud Engem elválasztani tőletek. Ezért nyomatékosan kérlek benneteket: ne kövessetek el bűnt! A jelszavatok ez legyen: inkább meghalni, mint vétkezni! Mert a test halála után, ha bűn nélkül éltetek, elnyeritek az örök életet. De ha súlyos bűnben talál a halál, örökre elvesztek. Ne higgyetek a tévtanítóknak, akik ezt hangoztatják: Isten igazságossága a könyörület. Nem, ez így nem igaz. Az apák is megfenyítik fiaikat, ha rosszat tesznek. Ha nem így cselekednének, akkor a gyermekek nem tudnák megkülönböztetni a jót a rossztól. Minden bűn elnyeri méltó büntetését, mert ez a következménye, és minden jó tett jutalmat érdemel. Igazságosságom ugyanolyan tökéletes, mint irgalmam. Rajtatok múlik, hogy melyiket választjátok. Ha megbánjátok bűneiteket, és szakítotok vele, elnyeritek megbocsátó irgalmamat. De ha konokul kitartotok súlyos, halálos bűneitekben, nem lesz számotokra bocsánat. Meg nem bánt bűneitek következménye az örök kárhozat. Ez az Isteni igazságosság. Mert Én megfizetek kinek-kinek cselekedetei szerint. Ehhez tartsátok magatokat! Előre figyelmeztettelek benneteket. Ez az Evangélium tanítása. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



2013. december 13. Szentségimádáson Jézus…

Most nagyon sokan meg fognak halni. Kérd mindnyájukra a jó halál kegyelmét! Így imádkozz! Jézusom, Királyom! Te vagy az élet és a halál Ura. A Te értünk kiontott drága Szent Véredre kérlek, irgalmazz minden bűnösnek! Add meg nekik az igaz bűnbánat kegyelmét, még mielőtt lelkük kiröppenne testükből. Kérlek, mentsd meg őket a pokol rettenetes tüzétől! A tisztítótűz jótékony lángjai által égess ki belőlük minden tökéletlenséget, hogy megtisztult lélekkel léphessenek be Isten országába. Ámen.“ 
A Szentírás ide nyílt ki: 2 Tesszaloniki 2, 1. 3-12. „Krisztus eljövetelének előzményei. …előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. A gonoszság titka már munkálkodik… Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.” 
Jézus: „Most ezeket az időket élitek. Most fogok visszajönni dicsőségben, hogy szám leheletével elsöpörjem, és megsemmisítsem a gonoszt, az antikrisztust, aki ha lehetne, még a választottakat is eltántorítaná az igaz hittől és Tőlem.” 
A Szentlélek így imádkozott bennem: „Drága Jézusom, imádott egyetlen Királyom! A szívem telve van az Irántad való lángoló tűz szeretettel. Mérhetetlenül vágyom Szent Színed látására! Már-már haldoklom, a lelkem minduntalan kikívánkozik halandó porsátor testemből, hogy végre színről színre lásson Téged, Megváltó Istenét, és a Szívedre omoljon! Jézusom mikor? Mikor jelenhetek meg végre Isteni Színed előtt? Jobban vágyom Szent Színed látására, mint kitikkadt szarvas a hűs patak vizére! Csak a könnyeimet iszom éjjel és nappal, és fájdalmamban Hozzád kiáltozom: Jézusom, vegyél Magadhoz! Szabadíts meg ettől a testtől! Elemészt a vágy, hogy Hozzád mehessek! De Nálad nélkül semmit sem tehetek – ezt Te mondtad. Ezért szüntelen így imádkozom: Jézusom, legyen nekem a Te akaratod szerint! Bár mérhetetlenül vágyom Szent Színed látására, de egy pillanattal sem kérem előbb vagy később, mint ahogy Te akarod. Kérem a Te erődet és a Te kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Erre kérem Tőled megerősítő áldásodat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

2013. december 15. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Készítsétek a lelketeket a Velem való nagy találkozásra, mert hamarosan visszajövök dicsőségemben, és mindnyájatoknak meg kell állni ítélőszékem előtt. Mindenekelőtt tartsatok bűnbánatot! Járuljatok a szentségekhez! Gyónjatok, áldozzatok! A lelketeket tartsátok mindig patyolat tisztán! Így várjatok Engem, Üdvözítő Uratokat, és mindig így fogadjatok a szívetekbe a Szentáldozásban. Akkor nincs mitől félnetek, mert nem estek ítélet alá. Ha így éltek, akkor már átmentetek az ítéleten, amikor megbántátok, és meggyóntátok vétkeiteket, és feloldozást nyertetek. Így tartalmas az életetek. Ne a testetekkel foglalkozzatok, mert az a halál után feloszlik. A lelketekkel törődjetek, mert a lelketek halhatatlan, mivel Maga Isten lehelte belétek. Mindaz, aki lélek szerint él, az Énbennem él, és elnyeri az örök életet. De akik test szerint élnek, azok bűnben élnek, mert a test alá van vetve a léleknek. Ezért tusakodik ellene. Erre mondtam: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel naponta keresztjét, úgy kövessen Engem.
Gyermekeim! Ne kövessetek el bűnt, mert az eltávolít titeket Tőlem, és kiszolgáltatjátok magatokat a sátánnak. De ha életszentségben éltek, akkor nagyon boldogok lesztek, mert a nevetek fel van írva az Élet Könyvében. Tudjátok, mi a lelki béke titka? Ne foglalkozzatok a problémákkal, és ne ti akarjátok azokat megoldani. Ezt mondtam: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Semmi jót, csak rosszat. Azért adjátok át Nekem gondjaitokat, és határtalanul bízzatok Bennem! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Ne szomorkodjatok, ha valaki megsért, vagy megaláz benneteket, és ne legyetek büszkék magatokra, ha megdicsérnek! Legyetek közömbösek gyalázásra és dicséretre egyaránt! Mert minden ember olyan, amilyennek Isten látja. Előttem pedig valamennyien porszemek vagytok, mert minden az Én kegyelmem. Ezért, ha megdicsérnek, magasztaljátok az Én Nevemet érte. Ha megaláznak, akkor gondoljatok Rám, Aki töviskoronával a fejemen függök a keresztfán. Nincs az a gyalázat és kínszenvedés, amit Én el ne szenvedtem volna a ti bűneitekért ártatlanul. Ezért adjatok hálát Nekem, ha ártatlanul gyaláznak, hogy méltóknak találtalak benneteket, hogy sorsomban osztozzatok. Mondom nektek, ha így viszonyultok az emberek véleményéhez, rendíthetetlen lelki békét fogtok élvezni, és szüntelenül dicsőíteni fogjátok az Én Nevemet. Csak egy bölcsesség van, az Istené, amit mindazoknak megad a Szentlélek, akik kérik Tőle. Ezért ne a világ dolgaival foglalkozzatok, mert ez a világ elmúlik, de aki Isten törvényét megteszi, örökké élni fog. Ezért azt kérem tőletek, hogy minden szabad időtöket arra fordítsátok, hogy megismerjétek a Szentírást. Az Evangéliummal kezdjétek, és váltsátok tettekre a benne foglaltakat! Imádkozzatok érte, mert csak Isten segítségével tudjátok megvalósítani! Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ezért mielőbb ismerjétek meg tanításomat, az Evangéliumot, mert így nyeritek el az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Készüljetek, és már előre örvendezzetek, mert hamarosan meg fogtok látni Engem színről színre. Akkor olyan boldogok lesztek, mintha a mennyben lennétek. Visszajövök az ég felhőin dicsőségben a földre. Minden szem meglát Engem. Ti, akik szerettek, és vágyva vágytok Szent Színem látására, ugyanazt a boldogságot fogjátok megtapasztalni, amit apostolaim a Tábor hegyén, amikor megláttak Engem dicsőségben Mózessel és Illéssel beszélgetni. Péter akkor ezt mondta: „Uram, jó nekünk itt lenni. Csinálunk három sátrat. Neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Ti is, amikor megláttok Engem, nagyon-nagyon fogtok Nekem örülni, és szeretnétek mindig Velem együtt lenni, amit meg is kaptok Tőlem a mennyben. Imádkozzatok, hogy szüntelen készenlétben várjátok dicsőséges visszajövetelemet a földre, és mondogassátok gyakran, mint az első tanítványok és apostolaim: Marana Tha! Jöjj el Uram Jézus! Megáldalak benneteket, hogy szüntelen készenlétben várjátok dicsőséges visszajövetelemet, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága gyermekeim! Nagyon szeretlek benneteket. Én mindnyájatokat megváltottalak. Az Evangélium mindnyájatokhoz szól. Kérlek titeket, hogy ha még nem ismeritek, szerezzétek be, olvassátok el, és váltsátok tettekre! Csak így ismertek meg Engem, Aki meghaltam értetek a keresztfán. Csak így tudtok követni, ha ismertek. Kérlek titeket, fordítsatok Rám időt mielőbb, mert nem tudjátok, mikor ér véget az életetek, és akkor már késő. Fogadjátok meg szavam, és váltsátok tettekre üzeneteimet! Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által a betegekért:
„Jézusom, Te minden betegséget meggyógyítottál. De előbb a lelket gyógyítottad, csak utána a testet. Te ugyanaz vagy tegnap, ma és mindörökké. Amikor meggyógyítottál egy beteget, ezt mondtad: „Legyen neked a te hited szerint!” Názáretben csak néhány beteget tudtál meggyógyítani, mert nem hittek Benned.
Jézusom! Kérjük Tőled a hit kegyelmét! Kérlek, adj nekünk hegyeket mozgató, erős hitet! Hisszük, hogy Te Mindenható vagy, Aki lecsillapítottad a tengert, jártál a vízen, megszaporítottad a kenyeret és a halat, halottakat támasztottál fel, és kiűzted az ördögöket. Hisszük, hogy ezt ma is meg tudod tenni. Ezzel az erős hittel kérünk, hogy gyógyítsd meg betegeinket. Gyógyítsd meg a lelküket, hogy hitre térjenek, és mindenekfölött szeressenek Téged, és aztán, ha akarod, gyógyítsd meg a testüket is, hogy szolgáljanak Téged felebarátaikban. De ha elérkezettnek találod az időt, hogy kiszólítsd őket ebből a világból, kérlek, add meg nekik a végső állhatatosság és a jó halál kegyelmét. Mert nem az a fontos, hogy itt meddig élünk, hanem az, hogy elnyerjük az örök életet. Te mindenkit akkor szólítasz ki ebből az árnyékvilágból, amikor a legalkalmasabbnak tartod arra, hogy üdvözítsed. Ezért kérlek, add meg a békét minden elhunyt hozzátartozójának. Ámen.”

Csodálatos Abby – Abigail Smith utolsó üzenete

Abigail Smith hivatásos fotós volt, akinél 2012-ben a rák egyik ritka fajtáját diagnosztizálták.
2012. decemberében kiderült, hogy a rák a tüdejébe is átterjedt és orvosilag már semmit nem lehet tenni a megállítására.
Amikor orvosa közölte vele a hírt így válaszolt:
„Nem mi döntjük el, hogy milyen kártyákat kapunk az életben, de mi döntjük el, hogy hogyan játsszuk ki őket. Eldönthetjük, hogy hálásak vagy keserűek leszünk.”
Abby a hálát választotta.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A büszkeség egy veszélyes tulajdonság, mert arról győzi meg az embert, hogy ő nagyobb, mint Isten

2013. december 15. vasárnap, 16:45
Drága szeretett leányom, az emberiség nem ismeri az Isteni Törvényeket és Atyám Isteni Akaratát. Az ember Isten teremtménye, és mint olyan, sok titokkal kapcsolatban, melyet csak a Mennyország angyalai és szentjei ismernek, nem kapta meg a Tudás Ajándékát. Ezért tehát egy ember sem mondhatja, hogy ismeri az okát annak, hogy Atyám miért engedi meg bizonyos esemény megtörténését a világban, miközben mások azt állítják, hogy ismerik a világegyetem keletkezésének titkát. Az ember egyszerűen Isten szolgája, de Isten, mivel az Ő Saját tökéletes Képmására akarta az embert megteremteni, számos ajándékkal és tehetséggel ruházta őt fel. Ő sohasem adta meg az embernek az Élet Fájának a Tudását, és ennek oka volt: Az ember tönkretette tekintélyét Isten Szemében, amikor Ádám és Éva a büszkeség bűne miatt elszakadt Istentől. A büszkeség bűne napjainkban is folytatja útját, és oka az Istentől való nagy elpártolásnak. A büszkeség veszélyes tulajdonság, mert arról győzi meg az embert, hogy ő nagyobb, mint Isten. A büszkeség arra csábítja az embert, hogy összeütközésbe kerüljön az Isteni Törvényekkel. Ez magába foglalja azt a meggyőződést is, hogy az embernek joga van eldönteni: ki kaphatja meg az Élet Ajándékát, és kinek van joga arra, hogy azt elvegye.
A büszkeség arról is meggyőzi az embert, hogy ő tudja, miként jött létre a világegyetem, valójában ő tudatlan az ilyen csodákkal szemben. Egyedül csak Istennek van hatalma bármit is létrehozni. Egyedül Isten az, aki eldönti, hogy milyen mértékben engedi meg az embernek, hogy Alkotását feltárja, vagy pedig azt megváltoztassa. Mégis az ember azt hiszi, hogy ő minden kérdésre tudja a megfelelő választ. Ha az ember azt hiszi, hogy saját vagy mások sorsát irányíthatja, súlyos hibát követ el, mert ha utánozza Lucifer bűnét, félre lesz dobva. Ha az ember nem hajlandó válaszolni a Teremtőjének, akkor az utolsó napon Ő sem lesz ott, hogy megvigasztalja az embert.
Nem szabad soha megengednetek a büszkeségnek, hogy arról győzzön meg benneteket, hogy ti már minden dolgot ismertek ebből a világból, sőt azon túl is – mert ez lehetetlen. Ehelyett oda kellene figyelnetek, és el kellene fogadnotok a Szent Evangéliumokban meghatározott utasításokat, hogy békében és Atyám Akaratának megfelelően élhessetek. Mert ha Színe előtt megalázzátok magatokat, Ő nagy dicsőséget fog mutatni nektek, s aztán az utolsó napon meg fogjátok érteni Dicsőséges Királyságának nagy misztériumát.
Jézusotok