Jacob Tscharntke pásztor Krisztus mennybemenetelének ünnepén elmondott prédikációja: Jézus áldása alatt élni

 Olvasmány:
Ez 22,23-31: „És lőn az Úr igéje énhozzám, mondván: Ember fia! mondd meg neki: Te tisztátalan föld vagy, és eső nem lesz rád a harag napján. A próféták összeesküvése van közepette; mint az ordító és martalékot ragadó oroszlán, elnyelik a lelkeket, a vagyont és jutalmat elveszik, s özvegyeit megsokasítják közepette. Az ő papjai megvetik törvényemet, és megfertőztetik szentélyemet; a szent és szenteletlen között nincs különbség nálatok, és választást nem tesznek a förtelmes és a tiszta között; az én szombatjaimról elfordítják szemeiket, és közöttük megszentségteleníttetem. Közepette az ő fejedelmei, mint a martalékot ragadozó farkasok a vérontásra és a lelkek vesztésére, telhetetlenek a nyereséghajhászásban. Az ő prófétái vegyíték nélkül tapasztanak [csábító reményekkel hízelegnek nekik], hiúságokat látva, és hazugságokat jövendölve nekik, mondván: Ezeket mondja az Úr Isten – holott az Úr nem szólott. A föld népei törvénytelenséget cselekszenek, és erőszakkal rabolnak; a szűkölködőt és szegényt nyomorgatják, és a jövevényt elnyomják hamissággal törvénytelenül. És keresék közülük férfit, ki sövényt emelne közbe, és ellenembe állana a földért, hogy el ne pusztítsam azt; és nem találtam. Kiöntöm hát rájuk bosszankodásomat, az én haragom tüzével megemésztem őket. Útjukat fejükre fordítom – mondja az Úr, az Isten.”

A prédikáció témájául szolgáló szentírási szöveg:
Lk 24,50-53: „Végre kivivé őket Betánia közelébe, és fölemelvén kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy áldás közben eltávozék tőlük, és mennybe viteték. Azok meg imádva őt, visszatérének Jeruzsálembe, nagy örömmel. És mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent. Amen.”

Nem furcsa, hogy a tanítványok nagy örömmel mentek vissza Jeruzsálembe, holott Mesterük éppen most hagyta el őket? Hogyan tudtak örülni, amikor éppen most tudták meg, hogy ettől kezdve Jézus nélkül kell tovább élniük itt a földön? Húsvét óta Jézus egészen új módon okította őket, vezette be őket Isten országának titkaiba (lásd pl. az Emmausi tanítványokkal folytatott beszélgetését: Lk 24,13ff). A tanítványok három évvel ezelőtt még nagyon sok mindent nem értettek meg abból, amit Jézus mondott nekik, sem abból, amit tett.
Csak Nagypéntek és Húsvét után vált visszatekintve fokonként minden világossá és érthetővé számukra. És éppen ezért, mert már sokkal többet értettek, nem okozott bennük a Mesterüktől való elválás szomorúságot, hanem egyfelől várták a Szentlélek Úristen eljövetelét, másfelől pontosan tudták, hogy ezentúl mindig Jézus áldása alatt fognak élni. Ezért kapta a mai prédikáció is ezt a címet: Jézus áldása alatt élni.

Ki élhet Jézus áldása alatt? Mindenki, aki Hozzá tartozik, mindenki, aki Benne bízik és Neki engedelmeskedik, és azt teszi, amit Ő mond. Az, aki életét a mennybemenetel irányába haladva éli, mert ez az irány az, ami fel a mennybe, az Atyához vezet.
Akik gondolkodtak, és akiket nem vakított el a világ zaja, azok már nagyon régóta tudják és mondják, hogy az emberiség nagyon veszélyes és csábító korba jutott. Ennek oka és egyúttal következménye is az volt, hogy egyre több, magát kereszténynek nevező adta fel a keresztény hitvallást, tagadta meg Krisztust mint Isten Fiát, és az ember istenítésének "vallásához" csatlakozott.

A mai prédikáció első részének témája Krisztus mennybemenetelének megbízatása

Ma az emberiség sokkal inkább, mint bármikor eddig, rendkívül veszélyes korban él. Krisztus mennybemenetelének ünnepe különösen világossá teszi, hogy napjainkban az ú. n. keresztények nagy része sajnos nem Krisztussal a menny irányába, az Atya felé menetel. Holott Krisztus mennybemenetelével visszafordíthatatlanul egyszer s mindenkorra végbement számunkra az e világtól való elválás. Krisztus mennybemenetelével azt erősítette meg, amit már Pilátusnak megmondott, nevezetesen, hogy az Ő „országa nem ebből a világból való.” (Jn 18,36) Jézus elhagyta ezt a világot, és a maga országába ment az Atya jobbjára. Onnan kezdi meg az egész világ fölötti uralkodását. De úgy, hogy e külső politikai birodalom közepette egy szellemi birodalmat épít. E két birodalom alapjaiban különbözik egymástól. Jézus nem konkurál e világ földi uralkodóival, mert Ő természetfeletti, szellemi uralkodó. Jézus birodalmának politikai és szellemi dimenziói majd csak az ezeréves birodalomban esnek egybe. Addig e két birodalmat szigorúan el kell választani és meg kell különböztetni egymástól. Akkor is, ha természetesen léteznek kölcsönhatások.

Krisztus mennybemenetele az egyházi évnek az az ünnepe, amelyik jobban, mint bármelyik másik ünnep túlmutat ezen a világon, Isten túlvilági, láthatatlan világára, eljövendő birodalmára tereli tekintetünket. Bár elvileg az ádventi időnek is ez lenne az értelme, a feladata, de azt ma már a Karácsonyra való felkészülés teljesen eltakarja, ezért az újraeljövendő Úrra és az örökkévalóságra való várakozás és felkészülés szinte teljesen kiveszett belőle. [És ma már Krisztus Király ünnepének sem ez a tárgya. Mint ahogy Halottak napja és Mindenszentek ünnepe is elsősorban a múlandóságra és nem a túlvilágra, Isten eljövendő országára tereli figyelmünket.]

Krisztus mennybemenete ünnepének tehát sajátos, fontos és erős súlypontja a Jézus országa és e világ közötti szigorú megkülönböztetés. És ezzel egybekötve egész konkrét előírása annak, hogy tekintetünket mindenekelőtt mire, hova fordítsuk, és tetteink milyen célt kövessenek. Nekünk Isten eljövendő birodalmára kell tekintenünk, és oda kell igyekeznünk eljutni.
Erre készít elő minket a világ mostani helyzete is. Hiszen e napokban világosabban, mint bármikor eddig e birodalom felé haladunk, és ezért e birodalom felépítésében lehet és kell már közreműködnünk. Nem e mostani világ megjavításáért kell munkálkodnunk, ami természetesen nem jelenti azt, hogy minden visszaélést zokszó nélkül kell elviselnünk. De mindig reálisan fel kell becsülnünk, hogy ezt a világot nem tudjuk és nem is kell megjavítanunk. Erre nem kaptunk se megbízást, se ígéretet. A mi feladatunk egyes embereknek a megmentése Isten országa számára.

Krisztus mennybemenetelének ünnepe manapság sajnos még a kereszténység soraiban sem bír nagy jelentőséggel. Sőt, a kereszténység története az elmúlt években nem más, mint e mennybemenetel tagadásának a története, kísérlet arra, hogy a mennybemenetelt meg nem történtté tegyék. Isten országát egyre inkább ebben a világban akarják megvalósítani. Mintha a mennybe szálló Jézus lábaiba kapaszkodnának, és ezt kiabálnánk: Itt maradni! Nekünk ebben a világban van szükségünk Rád, hogy Isten országát humanista és szocialista társadalomként itt építsük fel. Mintha Jézus azt mondta volna, hogy országa ebből a világból való. Ezért menjetek és barátkozzatok össze ezzel a világgal, „húzzatok egy igát a hitetlenekkel” (v. ö. 2 Kor 6,14), alkalmazkodjatok e világhoz, vegyétek át életstílusát, másoljátok le a zenéjét, alakítsátok istentiszteleteiket és más rendezvényeiket a világi ünnepségek mintájára. Kötelezzétek el magatokat a környezetvédelemért folytatott harcban, mentsétek meg a földet, hiszen csak ez az egy van. Ma ezek és ehhez hasonló felszólítások hallhatók minden ú. n. keresztény közösségben is.

De belenézek a Bibliába, és látom, hogy ott valami egészen más áll. A Bibliában az áll, hogy távozzatok körükből! „Távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük – mondja az Úr –, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket.” (2 Kor 6,17) Ne legyen semmi közötök a sötétség műveihez! – Vagy netán, valami fontos elkerülte volna a figyelmemet? Isten időközben valami mást mondott volna? Nem, Isten nem változik és a változásnak még az árnyéka sincs meg Benne (v. ö. Jak 1,17: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak”). De egyre kevesebb keresztény tartja magát ehhez az igazsághoz. Ez az igazi dráma. Egyre többen vannak, akik saját maguk határozzák meg feladatukat. Embertársaikat nem az örökkévalóságra akarják megmenteni, hanem a világot akarják megmenteni, és a világgal akarnak "jót" tenni. De ez kísérlet bukásra van ítélve, mert ellene mond Jézus megbízásának. Az ember nem erre kapott Istentől megbízást, és aki mégis ezen dolgozik, annak nincs erre felhatalmazása.

Krisztus mennybemenetelének üzenete ez: Erőtöket ne az evilági békére, az evilági igazságosságra és a természet megmentésére pazaroljátok el. Pár évvel ezelőtt egy katolikus újságban olvastam egy pap kijelentését: „Ezt a világot nem lehet megreformálni, ezt a világot csak megváltani lehet.” A Vatikánban megrendezett konferenciák, mint például a klíma-konferencia és a napjainkban lezajlott jövő emberérért-konferencia csak azt mutatják, hogy a keresztények feladata és aközött, amit ott csinálnak, már nem is állhatna fel nagyobb ellentét. Ezt a világot megmenteni, a klímát megmenteni szöges ellentétben áll a lelkek megmentésének feladatával.

Bármilyen gyakorlati segítséget nyújtunk embertársainknak, különösen a mostani nehéz helyzetben, mindig világosnak kell maradnia számunkra, hogy ez csak egész pici, jelszerű segítség: a világ, mint egész nem reformálható meg. És ez láthatóvá teszi a mai kereszténység zsákutcába jutását: pont a világ felé fordulásával, azzal, hogy társadalmi tényező akar lenni és maradni, veszti el egész felhatalmazását a világban. Annak a közösségnek, ami alkalmazkodik a világhoz, egyáltalán nem marad semmi ereje; ahogy a só elveszti ízét, úgy veszti el a világhoz idomuló kereszténység az erejét. (v. ö. Mt 5,13: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.”)

Minden felebaráti segítségnyújtás mellett világosnak kell lenni számunkra, hogy nem ez a keresztények elsőrendű feladata. Krisztus mennybemenetele azt mondja nekünk, hogy a keresztény közösségek feladata az, hogy az embereket oda vezesse, ahova az Úr mennybemenetelekor ment. Jézus mondta: „Ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” (Jn 12,32) Tekintetünket oda kell szegezni, ahol Urunk Jézus Krisztus van.
És minél kényelmetlenebb ezt ma kimondani, annál fontosabb ezt hangsúlyozni. Bár olykor megengedett, sőt, szükséges, hogy figyelmeztetőleg felemeljük a hangunkat ez vagy az ellen. Ez különösen akkor igaz, ha rajtunk kívül ezt senki, vagy csak nagyon-nagyon kevesen teszik meg, mint például napjainkban. Ma hiányzanak azok, akik felemelik a szavukat a visszaélések ellen a politikában, a társadalomban, de leginkább a keresztények között. Ilyenkor, különösen olyan helyzetben, mint a mostani, rá kell mutatni a koronaterror embert-megvető, kimondhatatlan gonoszságaira, sőt óvni kell ezektől. Ilyenkor Ef 5,11-13 szavait kell iránytűnek vennünk: „Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Még kimondani is szégyen ugyan, amiket azok titokban cselekszenek. Mindenre azonban, ami feddésben részesül, világosság derül, s minden, ami megvilágosodik, világossággá válik.”
Krisztus mennybemenetelével ez a felszólítás érvényes a keresztények számára: „Távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük, s tisztátalant ne illessetek. … Ne legyen semmi közötök a sötétség műveihez!” Sőt, sokkal inkább fedjétek fel ezeket! Mert amit titokban csinálnak, azt még kimondani is szégyen! – Mennyire égetően aktuálisak ezek a szavak a mostani hazugságokra! Amit titokban kitalálnak, ahogy minket manipulálnak, amit velünk tesznek, azt még kimondani is szégyen!
Az ember értelme vonakodik ilyesmit még csak elképzelni is. Azért nem ismerik fel olyan sokan a mai helyzetet, mert vonakodnak attól, hogy ilyen kártékony, ilyen gonosz dolgokra egyáltalán gondoljanak. Ez a probléma. De Urunk szavai szerint minden fel lesz derítve, ha a világosság rávilágít. A keresztényeknek fel kell tárniuk azokat a gonosz tetteket, melyeket elkövetőik elhallgatnak, hazugságaikkal lepleznek, csalással, az igazság meghamisításával, eltitkolásával tesznek, és a tényeket napvilágra kell hozniuk.

Hogy ez miért a feladatunk? Az emberek iránti szeretetből. A hittestvéreink iránti szeretetből. Gyermekeink és unokáink iránti szeretetből. Nem lehet és nem szabad hallgatnunk, és nem szabad közreműködnünk akkor, amikor felebarátainkkal ilyen kimondhatatlan gonoszságokat követnek el. Amikor az embereket a hatalmon levők jogtalanul és önkényesen arra kényszerítik, hogy maguknak és gyermekeiknek testi és lelki kárt okozzanak.
A német orvosi kamara olyan határozatot hozott, miszerint szeptembertől csak azok a gyerekek mehetnek iskolába, akik be vannak oltva. Oltáskényszer nincs ugyan, de iskolakötelezettség igen. A szülőknek kötelező iskolába küldeniük gyermekeiket. Mi ez, ha nem oltáskényszer a hátsó ajtón át! Őrület! És a szülők, akik Isten előtt felelősek a gyermekeikért, nem védhetik meg őket. Ilyen kimondhatatlan gonoszság! Ehhez nekünk, keresztényeknek nem szabad hallgatni!
A gonoszság tetteit leleplezni, ezt meg kell tennünk. Görögül a leleplezni szó rábizonyítani-t (németül: überführen) jelent. Szakmai érvekkel a hazugságot leleplezni, annyit tesz, mint a csalásokra rábizonyítani, hogy azok a sötétség művei.

Aki ezt nem teszi meg, az nem szereti az igazságot. Aki ezt nem teszi meg, az nem szereti az embertársait. És aki ezt nem teszi meg, annak jogosan lehet feltenni a kérdést, hogy szereti-e egyáltalán Istent, szereti-e a Megváltóját? Aki szereti a rájuk bízottakat, aki szereti a juhait, az nem engedi be a farkast a juhakolba. (v. ö. Jn 10,11-12) – Jézus a Jelenések könyvének elején az efezusi egyháznak szóló üzenetében ezt mondja: „Azt viszont, hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, a javadra lehet írni – én is gyűlölöm őket.” (Jel 2,6) – A gyűlölet alatt nem egy érzelmet, hanem az elkülönülést, a kizárást kell érteni. Mert aki átöleli a farkast, és közös dologban vesz vele részt, az nem szeretheti a juhait. A juhok iránti szeretet előfeltételezi a gonosz gyűlöletét, a gonosz visszautasítását, a gonosztól való szigorú távolságtartást. A keresztény szeretet ezért foglalja ma magában a koronaterror felfedését és a tőle való elkülönülést, különben közös dolgot művel a sötétség fejedelmével, és ezáltal maga is vétkessé válik.

Pár napja beszéltem egy orvossal, aki elmondta, hogy tapasztalata szerint az oltást követően 6-8 hónapra jelennek meg a mellékhatások, melyek katasztrofális következményekkel fognak járni. A beoltottak szervezetében addigra a spike-protein iszonyatos mértékben megsokszorozódik, aminek hatására az immunrendszerük, ha a beoltott új vírussal találkozik autoimmun betegségeket, vagy sokkot okozhat. Ráadásul az is lehet, hogy a beoltottak majd tömeges fertőzéseket okoznak, de erre még nincs egyértelmű bizonyíték. – Mindez megmagyarázza a kormányok agresszív oltás-politikáját: Addigra, mikorra ezek a katasztrófák bekövetkeznek, amiket egy idő után már nem lehet eltussolni, azt akarják, hogy már mindenki be legyen oltva, hogy senki ne, vagy alig valaki menekülhessen meg. [Egy orosz videóban (lásd a gloria.tv május 19-i bejegyzését - EZT A VIDEÓT egy nap alatt TÖRÖLTÉK az oldalról, de ITT megnézhető: https://www.bitchute.com/video/riQRUFfISTZh/) felolvasták egy "szakember" nyilatkozatát, aki azt mondta, hogy Oroszországban a lakosság 72 százalékát ki kellene irtani, mert semmi értelme, hogy éljenek. Ha belegondolunk, hogy milyen felszólítás áll a Georgiai köveken, és hogy hányan éltek a földön, amikor T. R. Malthus (1766–1834) anglikán pásztor felállította teóriáját a népesség-csökkentés szükségességéről, akkor nem is annyira hihetetlen, hogy a Nagy Újrakezdés irányítói a korona utáni élethez maximum! másfél milliárd túlélővel számolnak, ami egyúttal azt jelenti, hogy legalább hat milliárd embert likvidálni akarnak.]

Az ember sok kifogást felvonultathat magának ahhoz, hogy e kimondhatatlan és embert-megvető gonoszság láttán ne kelljen felállnia és tiltakoznia. Például bebeszélheti magának, hogy egy bizonyos mértékig együttműködhet ezzel a gonosszal. Ezt sikerrel meg is teszi, hiszen az ismeretelmélet bebizonyította, hogy az ember csak azt ismeri fel, amit kész elfogadni. Ha valaki nem kész arra, hogy egy bizonyos igazságból levonja a logikus következtetéseket, akkor annak az agya vonakodni fog ezt az igazságot felismerni; az ilyen ember szellemileg le van blokkolva. De ez nem a világosság útja, ez nem az igazság útja. Ez a jámbor öncsalás és hazugság útja.
[S. M. ezt katolikus módon így magyarázta meg: Az emberek többsége azért nem ismeri el, hogy létezik igazság, mert Istentől belé oltott lelkiismerete tudja, hogyha ezt elismerné, akkor az igazság szerint kellene élnie; erre viszont nem hajlandó. Így hát inkább tagadja, hogy létezik igazság. Vagyis a katolikus gondolkodásmód mindig először Istenre gondol, és csak utána a tudományra, meg az emberi teóriákra.]

Egy jó barátom, aki az Ószövetség kutatója, már évekkel ezelőtt megmondta, hogy a keresztény közösségek legnagyobb baja az, hogy alkalmazkodni akarnak a világhoz. Erről beszél Ezekiel próféta könyvének 22. fejezetében, amit a mai olvasmányban idéztem: „A szent és szenteletlen között nincs különbség nálatok, és választást nem tesznek a förtelmes és a tiszta között.”
Ami azt jelenti számunkra, hogy aki ma nem különül el határozottan a koronaterrortól és ennek intézkedéseitől, az maga teszi magát tisztátalanná.

Csak nagyon kis és erősen korlátozott mértékben védekezhet valaki a nem-tudásával, és vonhatja ki magát ezzel a felelősség alól. Hiszen a tények teljesen nyilvánosak, mindenki számára elérhetőek, megismerhetőek. Aki kész meglátni őket, az minden megerőltetés nélkül meg is teheti ezt. Aki a tényeket mégsem hajlandó meglátni, az ezt belső ellenállásból teszi, akár tudatos ez a számára, akár nem. Senki nem ignorálhatja akaratlanul a valós tényeket, csak ha kifejezetten ez a szándéka.
Bill Gates ismert sátáni mosolyával határozottan kijelentette, hogy nem akar korona-gyógyultakat látni, csak hétmilliárd beoltottat. Aki mégsem hajlandó észrevenni, hogy a hatalmasok nem gyógyítani és megelőzni akarnak, hanem csak oltani és irtani, az nem védheti magát önhibáján kívüli nem-tudással jövendő Bírája előtt. Azon magukat kereszténynek nevezők, akik mindazt, ami ma történik a világon, helyeslik, ezzel csak annak adják egyértelmű jelét, hogy elsősorban a világnak akarnak tetszeni, ahhoz akarnak mindenáron idomulni, ott akarnak fontos és elismert emberek lenni.
Vagy kényelmességből, és/vagy gyávaságból ki akarnak egyezni e világgal. Az ebből a problémakörből való látszólag jámbor visszavonulás nem más, mint az e világgal való egyáltalán nem jámbor kiegyezés. Akik csak folyton azt hangoztatják, hogy nekünk, a keresztényeknek mindezekhez semmi közünk, és nekünk egyedül az a dolgunk, hogy imádkozzunk a politikusainkért, azok nagyon kényelmesen és nagyon olcsón akarják magukat a felelősség alól kihúzni. A kényelmes nyugodt, lusta élet kedvéért bárkivel hajlandók kiegyezni.
És amelyik keresztény közösség tagjai így viselkednek, ott ez a közösség már nem lesz képes a gonoszt világosan megnevezni, hiszen ha ezt tenné, kellemetlenségek érhetnék. És Isten ezért mondja Ezekiel 22,30-ban: „És keresék közülük férfit, ki sövényt emelne közbe, és ellenembe állana a földért, hogy el ne pusztítsam azt; és nem találtam.” – Eljön az idő, amikor az emberek istentelensége miatt Isten már nem tehet mást, minthogy magára hagyja őket, hogy elpusztuljanak. Ha Isten egyetlen egy embert sem talál, aki hűségével a közösséget megmentené, akkor az a közösség Isten ítéletét vonja magára: Ez 22,31: „Kiöntöm hát rájuk bosszankodásomat, az én haragom tüzével megemésztem őket.”

És már benne is vagyunk ebben a végső leszámolásban. Mi, keresztények sem tudjuk már a világot megmenteni, de – még – ki tudjuk mondani az igazságot, még fel tudjuk tárni a hazugságot és a csalást. És ameddig csak lehetséges, amíg el nem zárnak, vagy el nem pusztítanak minket, meg kell tagadnunk a gonosz tetteiben való részvételünket. Mindenkinek megvan a saját egyéni problémája, amiben neki magának kell az Istennek tetsző utat megjárnia. De az alapvető elvárások minden keresztényre érvényesek. És segítenünk kell egymásnak ezek betartásában. Eközben nemhogy az egész világot, de sokszor még a saját családtagjainkat sem tudjuk a minket körülvevő és elnyelő őrülettől megóvni. De figyelmeztetni még tudunk, és aki nem hagyja, hogy segítsenek rajta, az saját maga hibás ebben – ez akkor is igaz, ha keménynek hangzik.
Mindazonáltal ez a figyelmeztetés nem a legfontosabb feladatunk. Amíg erre megvan a fizikai lehetőségünk, addig a legfontosabb feladatunk az, hogy azt tegyük, amit Jézus ránk bízott: nevezetesen, hogy az embereket Hozzá vezessük. Mindenekelőtt azért kell imádkoznunk, hogy Jézus e megbízatását hűen teljesíthessük. És azért, hogy a mi menetirányunk ne változzon soha meg, egyenesen az Atya felé tartsunk, mert akkor Jézus mennybemenetelének ígérete érvényes lesz és marad ránk nézve.

Ezzel elérkeztünk Krisztus mennybemenetelének második ígéretéhez, ami már a hely kiválasztásával megkezdődött. Jézus Bethániaba, e Jeruzsálemtől mintegy 3 kilométerre fekvő kis helységbe vezette tanítványait, és onnan ment fel a mennybe. Bethánia azonban egy nyomorúságos falu volt, amit már a neve mutat: Bethánia ugyanis héberül ezt jelenti: „a szűkölködés háza”. A zsidók szerint ezen a helyen a termés soha nem ért meg, ezért lakói mindig szegények voltak. De ez még nem minden. A helységben volt egy kút, amelyben a jeruzsálemi templomba igyekvő beteg zsidóknak meg kellett fürdeniük. Ezért e siralmas fészekben az őslakókon kívül mindig jelen voltak a beteg, szegény zsidók gyülekezetei is. És pont a nyomor e helyszínéből lépett Urunk Jézus Krisztus az égi hazába való visszatérés útjára!
Mennyire illik a mai világra, benne az egykor oly gazdag európai országokra ez az elnevezés: „a szűkölködés háza”! Az önkényesen uralkodók mára a mi országainkat is a nyomorultak házává tették! És ez a helyzet minden nappal egyre drámaiabbá és aktuálisabbá válik. De pont ezért olyan aktuális a Biblia. Minden kor minden keresztényéhez szól, mindenki és minden kor magára ismerhet benne.
[Ugyanakkor legalább ugyanilyen fontos Bethánia másik jelentősége is: Itt lakott Mártával és Máriával, a két nővérrel bátyjuk, Lázár, akit Jézus nem sokkal kereszthalála előtt feltámasztott: Jézusnak ez volt talán a legfeltűnőbb csodája. Azok a jeruzsálemi zsidók, akik jelen voltak Lázár elsiratásánál és eltemetésénél, Jézus csodatette után tömegesen jöttek megnézni Lázárt, hogy valóban feltámadt-e. Jézus tehát pont ott ment fel a mennybe, ahol nem sokkal korábban mindenki szeme láttára bebizonyította, hogy Ő az úr élet és halál felett. És hogy valóban feltámasztja és magával viszi azokat, akik hisznek Benne.]

Jézus trónra-lépése pont itt, a nyomorultak között veszi kezdetét. Ebből is kitűnik, hogy Isten áldása ott kezdődik, illetve ott vesszük mi, értetlen emberek ezt a leginkább észre, ahol a szükség és nyomorúság kézzelfoghatóvá válik. Ez legyen a vigasz mindazok számára, akik a koronaterror alatt nyögnek.

A Biblia leírása egyértelműen mutatja, hogy Jézus mennybemenetelét képileg nem úgy kell elképzelnünk, nem úgy kell ábrázolni, ahogy sokan teszik: nevezetesen, hogy Jézus megáldotta tanítványait, MAJD tekintetét az égre emeli, és felmegy oda. Nem, Jézus széttárja két karját, hogy megáldja őket, és MIKÖZBEN nézi és áldja őket, széttárt karokkal megy a magasba. Úgy, hogy tekintetét, amíg csak el nem tűnik, tanítványaira szegezi! Őket nézi, és ők Őt, az Ő arcát látják! „Szárnyai alatt biztos vagy”, ennek a képnek a bizonyossága illik ide! Jézus tanítványait mintegy kitárt karjai alá veszi, ahogy a tyúk a csibéit, ha veszedelem közeleg. [v. ö. Mt 23,37: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.”]

Jézus „fölemelvén kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy áldás közben eltávozék tőlük, és mennybe viteték”, Lukács evangélista világosan megírta, hogy mi és hogyan történt. Jézus áldóként ment a mennybe. Az áldáshoz pedig hozzá tartozik, hogy a minket megáldó tekintetét felénk fordítja. – Mi is Jézus áldása alatt állunk minden szükségünkben. Jézus irgalmasan, oltalmazóan, könyörülettel telve áldja meg azokat, akik Hozzá tartoznak, akik megvallják és követik Őt. Isten mindig lát bennünket. Ezért szükségeinket is látja, nyomorúságunkat is látja. Azt is látja, hogy mikor van szükségünk Rá, mikor van szükségünk az Ő segítségére. Mi Urunk Jézus Krisztus minket áldó karjai alatt állunk. A mostani napokban is Ő erősít minket, az Ő karjai tartanak fent bennünket.
[lásd a honlap következő cikkét: „A nép üdve én vagyok, mondja az Úr”]

Mindazonáltal ez nem feltétlenül óv meg bennünket minden testi bajtól. Az üldözések, a veszélyek, akár még az életveszély is kezdetektől hozzátartozik az Úr követéséhez. Jézus mondta, hogy úgy küldelek benneteket, mint juhokat a farkasok közé. [Mt 10,16: „Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé!”] Krisztus követése nem olyan, mint egy kellemes vasárnap délutáni séta. Aki kényelmesen akar élni, az ne lépjen Jézus követői közé! Jézust követni egyet jelent a folytonos harcban állással. És ez nem csak enyhe szélzúgást jelent, hanem olykor golyók süvítését. És ezekben a harcokban sokan vesztették már el életüket. De az Úr velük volt, és erőt adott nekik a veszélyek elviselésére, és lelküket magához vette. [Jn 15,20: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”]

Jézus felettünk van, bennünk van, és célunkhoz, azaz Magához vezet bennünket. Figyel arra, hogy életünk egyetlen pillanata se legyen az Ő védelme nélkül. Ameddig az Úrnak szüksége van ránk, amíg azt akarja, hogy itt a földön legyünk, addig vigyáz testi életünkre. Ha már nincs ránk szüksége itt a földön, akkor magához vesz bennünket. Egészen nyugodtak és bátrak lehetünk, mert amíg Istennek tervei vannak itt velünk a földön, addig meg is őriz bennünket itt a földön.
Milyen jól illenek ide Dávid király szavai. Zsolt 138,1-10: „Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem, tudod, ha leülök és ha felkelek. Messziről érted gondolataimat, s szemmel tartod járásomat és nyugvásomat. Előre meglátod minden utamat. Még nincs is a szó nyelvemen, és te, Uram, máris érted egészen. Elül-hátul körülveszel engem, s felettem tartod kezedet. Tudásod csodálatos előttem, s oly nagy, hogy fel sem érhetem. Hová mehetnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől? Ha felszállok az égbe, te ott vagy. Ha leszállok az alvilágba, jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyait, s a tenger túlsó szélén telepedném meg, ott is a te kezed lenne vezérem, s a te jobbod tartana engem.”
A zsoltáros világosan megfogalmazza, hogy aki Isten kegyelmében van, az nem is tud kitérni az Ő áldása alól. Az nem tud Isten elől elfutni. Jézus mondja: „Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,31-33) – Isten szeretete követ bennünket, nem is kell keressük, mert áldása – amíg mi hűek maradunk Hozzá – mindenütt elér bennünket. Csak Benne kell maradjunk, és akkor Ő védelmező hatalmával körülvesz minket. Maga Isten teríti ránk védő és áldó karjait. Ezek nem puszta képek, vagy jelek, hanem maga a valóság: Isten hatalma az, ami minket körülvesz.

Hitler uralma alatt történt, hogy a titkosrendőrség elfogott egy sváb parasztot, és vallatásakor azt kérdezték tőle, hogy mi a politikai meggyőződése, miben hisz? A monarchiában, válaszolta a paraszt. Az Úr Jézus egyeduralmában, mert Ő az egyetlen király minden felett. Keresztényként nekünk is meggyőződéses monarchistának kell lennünk. Csak EGY uralkodik, és ez az EGY mellettünk áll, mindig velünk van.
Krisztus mennybemenetele óta a földön nincs egyetlen hely sem, ahol Jézus ne lenne mellettünk. Ennek tudata adjon nekünk vigaszt és reményt, amikor egyedül érezzük magunkat. Amikor nincs senkink, akivel beszélgethetnénk, akivel megoszthatnánk félelmeinket, akire rábízhatnánk bajainkat.
A mostani időkben nagyon sokan lettek kimondhatatlanul magányosak, rengeteg embert tettek erőszakkal magányossá. Akik elfogadják Őt, azoknak tudniuk kell, hogy Jézus velük van.

Most még tart a kegyelem ideje. Jézus meghallgat minket. Jézus karjaival védelmez bennünket. És micsoda erős karok az Övéi! A világon semmi más nem olyan erős, mint az Ő felettünk kitárt karjai. Jézus maga mondja, hogy az Ő kezeiből senki nem tud kiragadni bennünket, az Ő karjai szilárdan fognak minket, amiből akármilyen erősen húz az ellenség, nem tud kiszakítani minket, ha mi nem akarjuk.

Krisztus mennybemenetele bátorságot akar belénk önteni, és azt üzeni nekünk, hogy nem szabad kiegyeznünk ezzel a világgal. Semmilyen módon nem szabad részt vennünk a sötétség gonosz tetteiben. Bátornak, bizakodónak és tetterősnek kell lennünk. És rábíznunk magunkat Isten áldására. Krisztus mennybemenetele Jézus áldása alatti életet ígér a számunkra. Amen.

http://katolikus-honlap.hu/2101/predik5.htm

A megkülönböztetés gyakorlásának szempontjai a COVID-oltásokra vonatkozóan

 

Egyházi berkeken belül is beindult a COVID vakcinálás körüli harc. Pap pap ellen, hívő hívő ellen harcol, egy sor érvet felhozva, hogy miért jó vagy éppen miért nem jó a vakcina. A média vezető híre a „szószékeket” is elérte: „Olttassuk magunkat, mert a vakcina életeket ment”. „Beolttattam magam érted is” – hirdeti néhány egyházi személy profilképe a közösségi médiában. Két dolgot lehet ebben felfedezni, mely nem a valódi megmentésünkre irányul.
(...)

A valódi megmentés és megváltás az életből nő ki és az életet hozza magával. A vakcinák a halál kultúrájából nőnek ki és a halált hozzák magukkal (lásd a világszerte bejelentett nem kevés oltás károsultat és az oltás következtében elhunytakat).
Ezek mellett a mostani oltási kampányban egy olyan tendencia is fellehető, hogy az Isen által megteremtett, a kórokozók többségét legyőzni képes immunrendszerünk értéke teljesen a sárba lett tiporva. Amit Isten adott az gyenge, nem működik, amit az ember mesterségesen létrehoz (a vakcinálás) – miközben beleavatkozik egy olyan bonyolultan szabályozott és fenntartott rendszer működésébe, mint az immunrendszer – az erős, és csak az menthet meg bennünket. Talán nem eretnekség azt állítani, hogy a vakcinálás minden áron való erőltetése és dicsőítése valójában az Isten tökéletes művének lebecsmérelése is egyben.
(...)
Milyen ajándék az, melyet fenyegetéssel és kényszerrel kell az embereknek átadni? Isten ajándéka-e? Az emberiség megmentésének az eszköze-e?

Én vallom, hogy a szabadságomat éppen az által őriztem meg, hogy szabad akaratomból nem vetettem alá magam a halál kultúrájának, mert az élet Urához és az élethez ragaszkodom.
A vakcinák hatását és hosszú távú mellékhatásait még nem ismerjük, mégis az egész Egyházat magával ragadta a világban folyó vakcina őrület. Csak reménykedni merünk benne, hogy a templomokban soha nem fog megtörténni az a kirekesztés, mely a társadalom egyes területein a vakcináltsággal (“védettséggel”) kapcsolatosan jelenleg történik.
Ha ez mégis megtörténne, akkor az biztos jele lesz annak, hogy az Egyházat teljes egészében uralma alá vetette a Gonosz. Innentől kezdve pedig már nincs más dolgunk, mint várni, hogy melyik napon jön el az Ég és Föld Ura, hogy végérvényesen lerántsa a leplet minden Gonoszságról.

petersziklaja.hu/mit-erdemes-meglatni-a-covid-oltasok-mogott/

Mit érdemes meglátni a COVID oltások mögött?

 

Egyházi berkeken belül is beindult a COVID vakcinálás körüli harc. Pap pap ellen, hívő hívő ellen harcol, egy sor érvet felhozva, hogy miért jó vagy éppen miért nem jó a vakcina. A média vezető híre a „szószékeket” is elérte: „Olttassuk magunkat, mert a vakcina életeket ment”. „Beolttattam magam érted is” – hirdeti néhány egyházi személy profilképe a közösségi médiában. Két dolgot lehet ebben felfedezni, mely nem a valódi megmentésünkre irányul.  Az egyik a múlandó testi életünk minden áron való védelme, miközben oly kevéssé hangsúlyozza az Egyház az örök életbe való belépés legfőbb feltételét, a tisztaságot, a bűntől való megtisztulást.  A másik, hogy az egyik ember a másikat mentené meg: „oltakozom, hogy téged is védjelek, illetve megmentselek.” Ember embert nem menthet meg még a földi haláltól sem, még kevésbé az örök haláltól, mert egyedül a Megváltó képes az egész emberiség megmentésére.

De nézzük, hogy honnan is jön ez a vakcina? Csak néhány egyházi személy emeli fel a hangját az ellen, hogy a most forgalomban lévő vakcinák legtöbbje abortált magzati sejtvonalak felhasználásával lett kifejlesztve. Egy olyan valamiről van tehát szó, ami a halál kultúrájából nőtt ki. Ezt a kérdést a Vatikán egy olyan csavarral kerüli ki, hogy a magzatokat amúgy is abortálták volna, és nem a vakcinafejlesztés kedvéért lettek feláldozva, illetve azzal, hogy nem több millió abortált magzatról van szó, hanem csak 1-2 magzat több évtizede fenntartott sejtvonaláról. A kérdés viszont akkor is fennmarad, egy vagy két magzat életének elvétele nem számít-e gyilkosságnak, illetve etikus-e erőszakkal kioltott életek sejtjeit orvosi vakcinafejlesztésekben felhasználni? De a legfőbb kérdés az, hogy keresztényként jó lelkiismerettel beadathatom-e magamnak azt, és biztathatok-e (vagy egyenesen kényszeríthetek-e másokat annak beadatásásra), ami az erőszakos halálból nőtt ki, ami az erőszakos halált hordozza magában? Egy sor orvos etikai kérdés mellett – amelyet itt nem szeretnék megemlíteni – vallás etikailag is megkérdőjelezhetők tehát a vakcinák. Ez a kérdés szinte elsikkad, miközben nagyon sok pap próbálja követni a Vatikánból kijövő egészségügyi iránymutatásokat.

A félelem, melyet a média több mint egy éve protezsál, úgy érzem az Egyházat is megfertőzte. Papjaink jobban félnek attól, hogy a vírust elkapják, vagy esetleg továbbadják, mint attól, hogy a hívek lelki támasz és szentségek nélkül maradnak (lásd a templomok több hónapra való bezárása, vagy csökkentett módon való üzemeltetése).  A félelem még arra is képes, hogy gond nélkül átugorja azt a lelkiismereti problémát, hogy vakcinák, abortált magzati sejtvonalakon készültek, holott az abortusz korábban az egyik legsúlyosabb bűnnek számított az Egyházban. Egyesek pedig – szintén az Egyház berkein belül – ezt éppen az ellenkezőjére fordítják, egyenesen hősnek és az emberiség megmentőjének tartják azokat az abortált magaztokat, akiknek a sejtjein a vakcinákat kifejlesztették. Úgy érzem ez a fajta hozzáállás már elrugaszkodott a keresztény alapoktól, hiszen az emberiségnek nem a test megmentésére, megváltására, hanem a lélek megváltására van szüksége, és ezt egyedül az teheti meg, aki maga az élet, Jézus Krisztus. A valódi megmentés és megváltás az életből nő ki és az életet hozza magával. A vakcinák a halál kultúrájából nőnek ki és a halált hozzák magukkal (lásd a világszerte bejelentett nem kevés oltás károsultat és az oltás következtében elhunytakat).

Ezek mellett a mostani oltási kampányban egy olyan terndencia is fellehető, hogy az Isen által megteremtett, a kórokozók többségét legyőzni képes immunrendszerünk értéke teljesen a sárba lett tiporva. Amit Isten adott az gyenge, nem működik, amit az ember mesterségesen létrehoz (a vakcinálás) – miközben beleavatkozik egy olyan bonyolultan szabályozott és fenntartott rendszer működésébe, mint az immunrendszer – az erős, és csak az menthet meg bennünket. Talán nem eretnekség azt állítani, hogy a vakcinálás minden áron való erőltetése és dicsőitése valójában az Isten tökéletes művének lebecsmérelése is egyben.

De a szabadság kérdése felől is érdemes körbejárni a kérdést. Kormányunk nemrég bejelentette, hogy a vakcina szabadságot ad: az oltottak mindenhová bemehetnek, a nem oltottak sok helyre nem. Néhányan, hogy a szabadságukat megtarthassák, beoltatták magukat, de nem vették észre, hogy azt éppen akkor vesztették el, hiszen nem a szabad akaratukból döntöttek úgy, hogy oltakoznak, hanem a felülről rájuk nehezedő kényszer hatására. Ha ismerjük Istent, akkor tudhatjuk, hogy a kényszer sohasem tartozik a módszerei közé. Milyen ajándék az, melyet fenyegetéssel és kényszerrel kell az embereknek átadni? Isten ajándéka-e? Az emberiség megmentésének az eszköze-e?

Én vallom, hogy a szabadságomat éppen az által őriztem meg, hogy szabad akaratomból nem vetettem alá magam a halál kultúrájának, mert az élet Urához és az élethez ragaszkodom.
A vakcinák hatását és hosszú távú mellékhatásait még nem ismerjük, mégis az egész Egyházat magával ragadta a világban folyó vakcina őrület. Csak reménykedni merünk benne, hogy a templomokban soha nem fog megtörténni az a kirekesztés, mely a társadalom egyes területein a vakcináltsággal (“védettséggel”) kapcsolatosan jelenleg történik.

Ha ez mégis megtörténne, akkor az biztos jele lesz annak, hogy az Egyházat teljes egészében uralma alá vetette a Gonosz. Innentől kezdve pedig már nincs más dolgunk, mint várni, hogy melyik napon jön el az Ég és Föld Ura, hogy végérvényesen lerántsa a leplet minden Gonoszságról.

https://petersziklaja.hu/mit-erdemes-meglatni-a-covid-oltasok-mogott/

Aki élőnek tűnik, de halott

 

Pünkösdkor lesz fél éve annak, hogy a Püspöki Kar megkapta az alábbi levelet, és ugyanekkor telik le fél év azóta, hogy nem válaszolt rá. Krisztus Király ünnepe óta vártam, hogy hátha mégis válaszolnak, de nem tették…

“Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Püspök Atyák!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a COVID-19 járvány miatt hozott 2020. március 5-i, a 2020. szeptember 4-i rendelkezéseiben, illetve a 2020. november 9-i rendelkezéséhez tartozó liturgikus mellékletben kéri a nyelvre áldoztatás elhagyását, illetve előírja a kézbe áldoztatást.

A rendelkezések nyomán sok katolikus keresztény került lelkiismeretileg nehéz helyzetbe, sokunkat sokszor megfosztottak a szentáldozástól, kigúnyoltak, szidalmaztak, sőt elüldöztek egyházközségeinkből. Megélhettük azt, hogy „ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt kizárják a gyülekezetből” (Jn 9,22).

Biztos vagyok abban, hogy nem ez volt a rendelkezések célja, ezért mint a rendelkezések meghozóit tisztelettel kérem a Püspök atyákat az alábbi, teher alatti megfontolások nyomán született kérdések megválaszolására:

A járványügyi rendelkezések a nyelvre áldoztatás tiltásával megfosztják a híveket attól a jogtól, amelyről a Redemptionis Sacramentum instrukció 92. pontja azt mondja, hogy mindenkor fennáll (RS 92.: „…a hívőnek mindig megvan a joga ahhoz, hogy saját választása szerint a nyelvére kérje a szent ostyát…”).

1. Kérdés: Van-e a híveknek mindig joguk arra, hogy nyelvre kérjék az Eucharisztiát, azaz helyes-e a Redemptionis Sacramentum 92. pontját úgy értelmezni, hogy járvány idején is joga van a hívőnek nyelvre áldozni?

Ugyanez az instrukció kimondja, hogy a fentiekben említett, nyelvre áldozás jogát is kimondó 92. pont is olyan rendelkezés, amelynek megsértését objektíven mindig súlyos cselekményeknek kell tekinteni (RS. 173.). A MKPK rendelkezései a nyelvre áldozás tiltásával súlyos kérdésben hoztak az általános szabálynak ellentmondó liturgikus rendelkezést. A Redemptionis Sacramentum 28. pontja úgy rendelkezik, hogy minden liturgiát érintő szabályt, amit egy Püspöki Konferencia a maga joghatósági területén a jog szabályai szerint megalkot, alá kell vetni az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelem Kongregációja felülvizsgálatának, ami nélkül semmiféle kötelező erővel nem rendelkezik.

2. Kérdés: A MKPK megítélése szerint a járványügyi rendelkezéseinek liturgiát érintő részei a RS 28. pontjának hatálya alá esnek-e? Rendelkezik-e kötelező erővel a nyelvre áldoztatás püspökkari tilalma?

3. Kérdés: Lehet-e helyesen formált lelkiismerete annak a hívőnek, aki a maga számára lelkiismeretben kötelezőnek ítéli meg a nyelvre áldozást, az Eucharisztiában jelen lévő Úr iránti teljes önátadás, imádás és tisztelet kifejezésére a járvány idején is, vagy az ilyen lelkiismeret ebben a kérdésben objektíven tévesnek nevezhető?

4. Kérdés: Van-e Istennek joga az emberi imádás és tisztelet adott módon kinyilvánított formájához (pl. az Eucharisztia térdre borulva nyelvre fogadására)? Feltételezhetjük-e, hogy az ezirányú évezredes gyakorlat annak bizonysága, hogy a Szentlélek vezette el erre az egyházat, amihez ezért ragaszkodnunk kell, vagy az ember (remélt) egészséghez való joga megelőzi Isten jogát a tiszteletre?

2020. november 22-én, Krisztus a Mindenség Királya ünnepén, az Úrban bízva, imádsággal:

(aláírás, név, lakcím, email-cím és telefonszám az MKPK-nál)“

Hogy miért nem válaszolt a Püspöki Kar, arról nincs információm, csak találgatni tudok. Néhány lehetőség:

1. Válaszra sem méltatott, mert hogy jövök én ahhoz, hogy őket kérdezzem;
2. Nem válaszolt, mert nem látja szükségét erről beszélni, nem jelentős a probléma, csak én lihegem túl az ügyet;
3. Nem válaszolt, mert azt azért mégsem mondhatja, hogy szíve szerint már a járványtól függetlenül rég eltörölte volna a nyelvre áldoztatást;
4. Nem válaszolt, mert bár teljesen rossz a megközelítésem és nem látom a dolgok lényegét, nem tart érdemesnek arra, hogy elmondja miért;
5. Nem válaszolt, mert a hívek kötelessége a püspökök rendelkezéseinek való vak engedelmesség minden körülmények között, nincs joguk kérdezni;
6. Nem válaszolt, mert sokatmondó néma cáfolatát akarta adni a régi bölcsességnek, miszerint „aki sokat kérdez, annak sokat válaszolnak”;
7. Nem válaszolt, mert ugyan a rendelkezés szerinte nem mond ellent az egyházjognak, de mi közöm hozzá, hogy miért;
8. Nem válaszolt, mert tudja, hogy a rendelkezés ellentmond az egyházjognak, de úgy véli, hogy a súlyos helyzet miatt szükséges meghozni azt;
9. Nem válaszolt, mert érvényes rendelkezés látszatát akarta kelteni, bár tudja, hogy nem az, és ezt nem akarja kimondani;
10. Nem válaszolt, mert nem tartotta sem jogi, sem szeretetből fakadó kötelességének válaszolni;

Akármely okból nem tette, a nem válaszolásnak önmagán túlmutató jelentősége van.

A levélben idézett RS rendelkezik arról, hogy liturgiát érintő panasz, liturgikus visszaélés esetén a megyéspüspökhöz, vagy a római Pápa primátusa alapján az Apostoli Szentszékhez közvetlenül lehet fordulni, és kéri, hogy a szeretet jegyében először az illetékes püspöknek jelezzék a problémát, akinek meghatározott számú napja van a kivizsgálásra. Nyilván az egyházjogász tudja, hogy fordulhatnék közvetlenül az illetékes kongregációhoz panasszal. És bár gyorsan változnak az idők, a hitletétemény sem tűnik mindig biztosnak, mégis lehet, hogy pozitív választ is kapnék valamikor, és nyilván ezt is tudja, de úgy tűnik, hogy nem érdekli. És ez a fájdalmas ebben.

A kérdésre, hogy megáldoztatható-e nyelvre az, aki lelkiismereti okból kéri ezt, a saját püspökömtől azt az üzenetet kaptam, hogy „hivatalosan nem, a gyakorlatban igen”.

A Püspöki Karnak címzett levelet személyes bizalmam okán külön is elküldtem egy másik püspök atyának. Ő postafordultával egy személyes, igazán atyai levélben külön írt nekem. Bár a feltett kérdésekre nem válaszolt, az volt a gyakorlati tanácsa, hogy az ilyen hívő keressen olyan bölcs papot, aki megáldoztatja nyelvre, ahogy ő és ismeretségi körében minden normális pap a járvány alatt is megáldoztatta azokat, akik nyelvre kérték. Úgy vélte, hogy azzal vétenék Isten akarata ellen, ha ebből túlságosan nagy ügyet csinálnék, elítélve esetleg azokat, akik kézbe áldoznak, vagy akik a rendeletet hozták.

De én nem arra kértem a püspököket, hogy tiltsák be a kézre áldoztatást, és nem ítéltem el azokat, akik így áldoznak, a rendeletet meghozóktól pedig tisztelettel kérdeztem, nem ítéletet mondtam felettük. Már tavaly márciusban azért könyörögtem nekik, hogy irgalmazzanak nekünk, ne tagadják meg tőlünk a szentségeket, ne tiltsák be a nyelvre áldoztatást, majd miután betiltották, novemberben kérdéseket tettem fel a tilalommal kapcsolatban. És talán joggal, mert ahogy a püspök atyának is írtam: ha érvényes és jó rendelkezésről lenne szó, amely a törvényalkotó megfontolt szándéka szerint szolgálja a lelkek üdvösségét, miképpen jelenthetne megoldást kibújni alóla, azaz engedetlen lenni és engedetlen papot keresni, aki nem tartja be, bár be kellene? Ha pedig mégis bölcsnek nevezhető az a pap, aki nem tartja be a rendelkezést, akkor viszont nem bölcs dolog betartani a rendelkezést. De akkor meg miért hoztak ilyen rendelkezést és hogyan állhat fenn?

Az egyházjog az egyház tanításából fakadó, azon alapuló szabályrendszer, amelynek végső célja a lelkek üdvösségének elősegítése. Ha az egyházjogot figyelmen kívül hagyják, vagy úgy alkalmazzák, hogy elszakad a tanítástól, attól független vagy annak ellentmondó hatalomtechnikai, bürokratikus vagy egészségügyi szabályozó eszközzé válik, akkor már nem a lelkek üdvösségét szolgálja, és elveszti létjogosultságát. Nem az ilyen rendelkezés megkérdőjelezése a botrány, hanem az, hogy a rendelkezéssel ellentmondanak az egyházjognak és az egyház tanításának, és ezzel, bármennyire patetikusnak vélik a megfogalmazást, veszélyeztetik lelkek üdvösségét.

Mostanában sokan, egyre többen keresnek jeleket égen, földön, csillagokban, küszöbön álló nagy figyelmeztetésekről beszélnek. Én nem tudok nagyobb figyelmeztetést és jelet elképzelni annál, hogy a pásztorok nem akarják szívükön viselni Krisztus titokzatos teste zarándokló tagjainak üdvösségét, nem akarják megerősíteni azokat, akik halálukon vannak, nem akarják megőrizni és továbbadni a tanítást. Mert innentől kezdve bármi megtörténhet.

„Ezt mondja az, akié az Isten hét lelke és a hét csillag: Tudok tetteidről. Tudom, hogy élőnek neveznek, de halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halálukon vannak. Tetteidet nem találom Istenem előtt teljeseknek. Emlékezzél, hogyan kaptad és hallottad; tarts ki mellette, és térj meg!” (Jel 3,1-3)

https://invocabo.wordpress.com/2021/05/12/aki-elonek-tunik-de-halott/

Hamispróféta alternatívája a diakónusnőkre: A laikus katekéták, akiket FORMÁLIS RÍTUSSAL iktatnak be

 

Hamispróféta május 11-én adta ki a Motu Proprio Antiquum ministerium-ot, amely bevezeti a laikus "katekéta" Novus Ordo lelkészséget.

A Motu Proprio ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az elkötelezettséget "teljesen világi" módon kell megvalósítani, elkerülve a "klerikalizáció minden formáját". Az Istentiszteleti Kongregáció hamarosan összeállítja a katekéták "beiktatási szertartását".

Ezeket úgy írják le, mint a laikusok által végzett "stabil szolgálati formát". Azon a sajtótájékoztatón, amelyen a dokumentumot bemutatták, Rino Fisichella érsek hangsúlyozta ezt a szempontot, mondván, hogy ez nem csak egy bizonyos időre szóló szerep - bármit is jelentsen ez.

Fisichella elmondta, hogy hivatala hamispróféta kérésére az elmúlt öt évet azzal töltötte, hogy tanulmányozza e szolgálat bevezetésének lehetőségét.

https://gloria.tv/post/3VLKwjXNngeyBDgwZoGYqqWBh

A "transznemű püspök" azt állítja, hogy Flüei Szent Miklós leszármazotta

 

A 41 éves Megan Rohrert, egy San Franciscó-i nőt május 8-án választották meg az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház (ELCA) Sierra Pacific szinódusának világi püspökévé.

Ezzel ő lett az első "transznemű püspök" a többségi protestánsok között. Rohrer homoszexuális utcai aktivizmusáról, prédikálásáról és írói tevékenységéről ismert. A laikus püspököket hat évre választják.

Rohrer először a Sioux Falls-i lutheránus főiskolán jelent meg leszbikusként. Most úgy használja magára a névmásokat, "ők" vagy "őket", mintha "sokan" lennének (vö. Márk 5,9).

Azt állítja, hogy Flüe-i Szent Miklós (+1487) - Svájc védőszentje, egy meggyőződéses katolikus - a 16. dédapja volt.

Az ELCA az USA egyik haldokló mainstream és abortuszpárti protestáns csoportja. Amikor 2009-ben bevezette a homoszexuálisok házasságát, kb. 700 gyülekezet (500 000 ember), a legmeggyőződésesebbek és legmegfigyelőbbek közül, kilépett, míg a langyosak maradtak.

https://gloria.tv/post/YCk2nvaUh6Dj2BaUrt169ZNfU

Egység az oligarchákkal: A Vatikán hátba döfte az egyesült államokbeli püspököket

 

Ahogy az várható volt, az oligarchák szolgálatában álló Vatikán hátba szúrta azokat az amerikai katolikus püspököket, akik támogatják Biden elnök és más halálpárti "katolikus" politikusok szentáldozásának megtagadását.

Az abortusz az oligarchák és médiájuk szent tehene. Luis Ladaria bíboros, a Hittani Kongregáció szolgalelkű prefektusa május 7-én írt egy levelet, amelyet az amerikai püspökök CatholicNews.com oldala tett közzé, és amelyben arra szólította fel a püspököket, hogy "óvatosan" járjanak el az abortuszt, az eutanáziát és más erkölcsi gonoszságokat támogató "katolikus" politikusok bírálatában.

Azt állította, hogy egy-egy püspök nem "bitorolhatja" a tekintélyét az egyházmegyéjében egy olyan politikára, amelyhez "közel egyhangúságra" lenne szükség - mintha az igazságot ez döntené el.

Ladaria szerint "félrevezető" az abortuszt és az eutanáziát úgy beállítani, mint a katolikus erkölcs "egyetlen" súlyos kérdését, amely "a katolikusoktól a legteljesebb felelősségre vonást követeli" - de ezt senki sem tette meg.

Figyelmeztetett, hogy egy nemzeti politika "csak" akkor lenne hasznos, "ha ez segítené a püspökök egységének megőrzését". A Vatikán csak akkor érdekelt az ilyen "egységben", ha az oligarchákkal és azok hatalmas médiájával van dolga, amelytől a Vatikán fél.

Az "egység" miatti vatikáni aggodalom hirtelen eltűnik, amikor hamispróféta és más modernisták elindítják gyakori polémiáikat, mint az Amoris Laetita esetében és a korábbi életpárti amerikai elnök, Trump elleni támadásoknál.

https://gloria.tv/post/1gD7XzsfoTbgDKSyBF3mEJmyF

„Cserbenhagytunk titeket” – egy arizonai pap bocsánatkérése azért, mert megtagadták az áldoztatást a világjárvány alatt.

 

Egy katolikus pap az arizonai Gilbertben Nagycsütörtöki szentbeszédében bocsánatot kért plébániája híveitől azért, mert tavaly a járvány miatti lezárások ideje alatt nem járulhattak a szentségekhez.

A Szent Anna római katolikus templom papja, Sergio Munoz Fita „bocsánatot kért a hívőktől, mert tavaly hosszú hetekig nem áldoztathatta meg őket.”

„Szükségét érzem, hogy nyilvánosan kérjek bocsánatot az elmúlt év eseményeiért. Pap vagyok, és ezért – ha csak kicsit is – én képviselem az Egyházat” – kezdte Fita atya.

„Amikor tanácsért fordultok hozzám, nem az én véleményemet kéritek, mert az ugyanolyan esendő és törékeny, mint a tiétek. Azt az irányítást és igazságot keresitek, amit Isten adott az egyháznak.”

„Tudom, hogy ez a valóság, és ezért kérem a bocsánatotokat ma este. Isten megbocsátását, az Egyház nevében, a saját bűneimért és az egyház bűneiért. Azért kérek tőletek bocsánatot, mert az oltáriszentség vétele, áldoztatás nélkül hagytalak benneteket hetekig.”

„Sokan közületek a járvány legnehezebb pillanataiban mennyei atyátokhoz fordultatok kenyérért, és mi e helyett követ adtunk nektek. Megbuktunk, mert megtagadtuk tőletek az egyetlen táplálékot, amely életben tudja a reményeteket.

„Akkor hagytunk el titeket, amikor a legközelebb kellett volna lennünk hozzátok. Ezért ebben a szentmisében a megbocsátásotokat kérem.”

„A legrosszabb dolog az, hogy nem ígérhetem meg, hogy ez többé nem történik meg. Mert amennyire én tudom, senki nem fejezte ki a sajnálatát azért, ami történt.”

„Megígérem nektek, hogy én soha többé semmi hasonlóban nem veszek részt. És ha az engedelmesség parancsa hasonló helyzetbe kényszerít, inkább visszavonulok, hogy ne legyek felelős és bűnös olyasmiben, ami még ma is nyomja a lelkiismeretemet, és amit egész életemben szégyellni fogok.”

A bocsánatkérésről készült videó itt tekinthető meg:

Fordította: Eiben Ingeborg

https://katolikus.ma/cserbenhagytunk-titeket-egy-arizonai-pap-bocsanatkerese-azert-mert-megtagadtak-az-aldoztatast-a-vilagjarvany-alatt

Brazília: Az evangélikusok vandalizálták a katolikus templomot

 

A brazíliai Sao Paulo nagy körzetében, Osaco városában található Gyógyító Miasszonyunk katolikus templomot május 3-án feldúlták, és hét szobrot összetörtek - írja az AngelusNews.com.

A gyanúsítottak két férfi és két női evangélikus tinédzser. Egy szemtanú szerint este fél kilenckor törtek be a templomba.

Este fél tízkor Amauri Baggio atya zajt hallott, és kilépett a házból, hogy megnézze, mi történik a templomban. Felfedezte az elkövetőket, akik elmenekültek. Baggio utolérte őket, és elkapta az egyik férfit. Az azt válaszolta, hogy "Jézus nevében" cselekedtek - de aztán egy buszon el tudtak menekülni.

Az egyházközség jóvátételi szentmisét fog celebrálni. Az elmúlt években Brazíliában ugrásszerűen megnőtt a katolikus templomok elleni támadások száma.

https://gloria.tv/post/3HKGRgxoUCx34tTYzHbM9oECs

Csak májusban két újabb, egymástól független vandál támadás történt brazíliai katolikus templomokban.

A Gestapo elkapta: A híres prédikátor börtönbe került

 

Artur Pawlowski protestáns prédikátort és testvérét május 8-án tartóztatták le, amikor hazafelé tartottak egy istentiszteletről a kanadai Calgaryban.

Pawlowski arról vált híressé, hogy dührohama volt a Covid rendőrök miatt, akiket "nácinak" és "Gestapónak" nevezett.

A testvérek ellen "illegális személyes gyűlés szervezésével" emeltek vádat. A rendőrök fél tucat járőrautóval érkeztek. Megállították a prédikátor autóját, közölve a két testvérrel, hogy "le vannak tartóztatva".

A két testvér ellenállást tanúsított azzal, hogy a vizes utcán térdeltek, miközben megbilincselték őket. Imaházában Pawlowski soha nem térdel. A rendőrök ezután egy rendőrautóba vonszolták őket. A letartóztatás során Pawlowski megismételte náci litániáját.

Az első hat órában a rendőrség megtagadta, hogy Pawlowski ügyvédet fogadjon. A rendőrség közleménye szerint Pawlowski bírósági végzést kapott a gyűlései ellen, de figyelmen kívül hagyta az egészségügyi távolságtartásra, a maszk viselésére és a résztvevők befogadóképességének csökkentésére vonatkozó előírásokat.

A letartóztatás napján a 4,4 millió albertai emberből 3 (!) halt meg Covid-19-ben.

https://gloria.tv/post/SvaL9G8ZAYTN6F1mFpfWXDYbE

Homoszexuális áldás: A propaganda ellenére hetven ember se volt a templomban

 

Geldernben, egy 34 ezer lakosú német városban Christian Olding atya május 6-án "áldóműsort" szervezett a homoszexuális élettársi kapcsolatok és ágyasok számára, amelyen hetvenen vettek részt, annak ellenére, hogy Németország-szerte hatalmas médiapropaganda folyt.

A münsteri egyházmegye a Kirche-und-Leben.de egyházmegyei honlapon fényes beszámolót tett közzé róla. Olding egy homoszexuális propagandazászlót akasztott az étkezőasztal elé, ahol a Novus Ordo Eucharisztiát vezeti. A templom hangszóróiból sekélyes popdal harsogott.

"Az Úr áldjon meg titeket" - suttogta Olding, miközben megpróbálta "megáldani" templomi kórusának két homoszexuális énekesét, bal kezét az egyiknek a fejére, jobb kezét a másiknak a fejére helyezve. Olding 2017-ben már megpróbálta "titokban" megáldani homoszexuális színlelt házasságukat.

Ezután Olding orgonistáján volt a sor, hogy társával együtt megjelenjen. A "homoszexuális áldás" egyértelműen belső esemény volt, és látványos bizonyítéka annak, hogy az oligarcha média és a német püspökök által felhajtott "homoszexuális áldás" azon "egyház" álproblémája, mely elvesztette az utat, az igazságot és az életet.

https://gloria.tv/post/DqzT33Ts3XCn3bC9gygz2MwJa

Leszbikus "házasság": A bíboros "nem tudta" és nem is akarja tudni

 

A Szeplőtelen Szív Akadémia, a newarki érsekség tulajdonában lévő, kizárólag lányokat oktató "katolikus" középiskolában, amely Joseph Tobin bíboros alatt van, egy volt diáknő egy másik nővel kötött álházasságát népszerűsíti.

Az iskola 2021-es téli magazinja öregdiák-információjában azt írta, hogy Cristin Keegan 2019 novemberében kötött álházasságot. A magazinban még egy kép is szerepelt.

A newarki érsekség egyik szóvivője a LifeSiteNews.com lapnak (május 4) elmondta, hogy az érsekségnek semmi köze a magazinhoz.

John O'Neil, az iskola megbízott felügyelője azt mondta, hogy "nem tudott" a botrányról. Az érsekség és az iskola azonban nem válaszolt (= tagadta) a LifeSiteNews.com kérdésére, hogy lesznek-e következmények.

https://gloria.tv/post/dfxX6gtGp9Sv2c8SD4xhm9Zaj

A férfiak rózsafüzér imát tartottak, a rendőrség pedig csatlakozott

 

Fiatal férfiak nagy tömegei több mint 25 lengyel városban vettek részt a rózsafüzér imáko május 1-jén, Szent József ünnepén.

Krakkóban a katolikusok letérdeltek az utcán az eső ellenére.

Varsóban spontán csatlakoztak az imához a rendőri erők.

https://gloria.tv/post/V8RXPvJHPH9j1x88LstU3vSGh

Felgyulladt egy újabb francia templom: Az állam a felelős

 

Az észak-franciaországi Flandria fővárosában, Lille belvárosában lévő hatalmas Saint-Pierre-Saint-Paul plébániatemplom május 3-án 20 órakor kigyulladt.

A tűz valószínűleg a sekrestyében keletkezett, és a tűzoltók kiérkezése előtt átterjedt a tetőre. A tüzet 21:30-ra sikerült megfékezni. Vizsgálatot indítottak, és "lehetséges" a baleseti eredet, mivel a sekrestye zárva volt.

A 19. századi templom - amelyért az állam felel - rossz állapotban volt, és 2020-ban több hónapig zárva volt felújítási munkálatok miatt, többek között a villanyszerelés végett. Szeptemberben nyitották meg újra.

Lille-t a szocialisták vezetik, akik nem sokat törődnek az egyházzal. A Saint-Pierre-Saint-Paulnak van egy nagy kriptája, amelyet eredetileg temetkezésre szántak, de soha nem használták erre a célra. Ezért az 1980-as években - a második vatikáni zsinat "megújulása" idején - a plébánia úgy döntött, hogy egy vívótermet telepít bele.

https://gloria.tv/post/gxTWoyp4jqHL4qrZz9qY9mLB8

 

Hamispróféta nyolc bíborost "léptet elő" - köztük Burke, Sarah és Brandmüller

 

A hét szent kanonizációját jóváhagyó konzisztóriumon hamispróféta nyolc prelátust is "előléptetett" bíborosi diakónusi rangról bíboros pappá.

A bíborosoknak három kategóriája van: diakónusok, papok és püspökök. Ennek a rangsorolásnak történelmi gyökerei vannak, de - a bíboros-püspökök kivételével - nincs jelentősége.

Jelenleg 13 bíboros-püspök, három keleti pátriárka, 176 bíboros-pap és 33 bíboros-diakónus van. A nyolc új bíboros-pap: Burke, Amato, Sarah, Monterisi, Koch, Piacenza, Ravasi, Brandmüller.

A "konzervatívok" kis díjakkal való lepattintásának nagy hagyománya van a Vatikánban. Ennek ékes példája volt a 2001. januári konzisztórium, amikor II. János Pál 44 (!) új bíborost nevezett ki, akik közül négyen németek voltak: a két eretnek Kasper és Lehmann, akik akkor még viszonylag fiatalok voltak (67 és 64 évesek), és nagy pusztítást végeztek az egyházban. A német "konzervatívok" megtévesztése érdekében II. János Pál két idős "konzervatívot", az akkor 75 éves Joachim Degenhardot és az akkor 81 éves Leo Scheffczykot is felvett, akik mindketten nem sokkal később meghaltak.

Ez volt az a konzisztórium, amelyből McCarrick és Bergoglio bíborosok is kikerültek, akik mindketten még mindig élnek.

https://gloria.tv/post/aqrSf3djkzjT1j34MDJoNNxM1

Az ír rendőrség ELRABOLTA az éjszaka leple alatt

 

Letartóztatták azt a férfit, aki dokumentálta az írországi Athlone-ban lévő SSPX templom elleni rendőrségi razziát május 2/3-án éjjel. A neve Patrick.

A rendőrség közölte vele, hogy aggódnak az egészségéért, és "orvosi segítséget" fognak kérni, hogy elvigyék. Azzal tiltakoztak, hogy április 25-i templomrohamuk "törvényes" volt. Patricket hajnali 3-kor (!) rabolták el, és reggel 6-kor engedték el.

Két sokkos állapotban lévő gyermekét az éjszaka közepén gondozásba kellett venni. Patricket azzal vádolták, hogy megszegte az állami Covid rendszert, és filmre vette a rendőri akciót.

https://gloria.tv/post/ZwJWG1VNCT4k37bVnatXcLx9Z

A mikrofon, avagy a történelmi röhögés.

 

„Először is értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni…” (2Pét 3,2)

A II. Vatikáni Zsinat kezdete után két nappal, 1962. október 13-án, a fatimai napcsoda 45. évfordulóján a zsinati progresszívek elérték az első győzelmüket: megszerezték a mikrofont. A később szabadkőművességgel is megvádolt „vörös bíboros”, Achille Liénart révén megtörtént a forradalmi tett: az a meghökkentően gátlástalan cselekedet, amire a jóakaratú emberek soha sincsenek felkészülve, ami mindig váratlanul éri őket. Liénart ugyanis egyszerűen elvette a mikrofont a levezető elnöktől, és bejelentette, hogy több idő kell a jelöltek megismeréséhez. Ezután a progresszív oldal sikerre vitte bizottsági jelölt-listáit, ami a lehetőségi feltétele volt a zsinati forradalomnak. Ez volt a lázadás alapja, „hogy megbuktassuk a zsinati sémákat”, ahogy Rahner fogalmazta meg a progresszívok kitűzött célját.

Nem sokkal később, október 30-án egy másik mikrofonos jelenet zajlott le a bazilikában: Ottaviani bíboros, a Szent Offícium vezetőjének hozzászólása közben a levezető elnök, Frings bíboros kikapcsoltatta a mikrofont. A jelenet hatására a bazilikában jelenlévő zsinati atyák jelentős része tapsorkánnal kísért röhögésben tört ki. Ez olyan szokatlan mozzanat volt, amely elképzelhetetlen volt korábban. A jelenet szokatlanságáról még Rahner is megemlékezett leveleiben, azt a rövid értékelést adva róla, hogy „a legszebb öröm a káröröm”.

Évtizedekkel később Monsignor Gherardini, a Szent Péter Bazilika kanonokja, a Pápai Teológiai Akadémia titkára, a Pápai Lateráni Egyetem professor emeritusa a zsinatról beszélgetve Dr. Robert Moynihan-nel így beszélt a jelenetről 2012-ben:

„Mindig, amikor a zsinaton gondolkodom, ez a kép jut eszembe: az idősödő Alfredo Ottaviani bíboros, a már majdnem teljesen vak, bicegő, nyolcvan év körüli vezetője a Szent Offíciumnak, és ebben a funkciójában az egyház tanításának legfőbb őre…. a mikrofonhoz megy, hogy beszéljen az összegyűlt 2000 püspökhöz. És miközben beszélt, könyörögve a püspököknek, hogy vegyék figyelembe a kúria által három év alatt előkészített és kiküldött szövegeket, hirtelen kikapcsolták a mikrofonját. Ő folytatta a beszédet, de többé senki sem hallhatta egyetlen szavát sem. Azután zavarodottan és idegesen abbahagyta a beszédet, értetlenül nézelődve. És az összegyűlt atyák röhögni kezdtek, majd ujjongani.”

A sátáni gúnyos kacaj…

A progresszív Helder Camara ebben a szokatlan tapsban a zsinat szellemét látta előbukkanni. Ez a mozzanat ugyanakkor sokak számára megvilágosító erővel bírt. Néhány nappal a zsinat kezdete után ebben az eseményben sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy a zsinat szelleme nem a Szentlélek.

Az események után 14 évvel, egy interjújában Marcel Lefebvre érsek is ezt a pillanatot jelölte meg a hályog leesésének pillanataként:

„Szégyelltem magam a püspökök miatt, akik ilyen gyalázatosan viselkedtek a közülük való egyik legjobbal. Az ilyesmi olyan, mint az átkozódás… Hogyan hihet valaki a Szentlélek jelenlétében ilyen körülmények között?”

Rahner említette levelében, hogy az eset után „Ottaviani állítólag mindenkitől azt kérdezgeti a Szent Officiumnál, miért gyűlölik ennyire”.

Valójában nem elsősorban őt gyűlölték, hanem a Mesterét, Ottaviani bíborost pedig Őmiatta.

A papság zsinat után első két generációjának tagjai révén és között nevelkedvén, olyan optimista zsinati látásmód hatása alatt nőttem fel, amelyben magától értetődő volt az, hogy a zsinat új kezdet, és a mi korunk már nem középkori felfogású egyházként, hanem a Lélek új kiáradásaként írható le, a laza, emberközeli egyház a korábbi merev dogmatikus egyházzal szemben. Ez a kor az egyházi zsargonban a „zsinat után” datálással elkülöníthető a zsinat előttitől, az ántivilágtól, a sötétség korától.

De sosem gondolkodtunk azon, hogy miként lehetséges kétezer év után egy ilyen új fordulat, hogyan lehetséges az, hogy a Szentlélek ilyen váltást hajtson végre. És hogyan lehetséges, hogy a fordulat révén a korábbiaknak gyökeres ellentétére vezet? Ha a Szentlélek nem változott, akkor vagy korábban értették Őt félre, vagy mi most. (Egyik sem megnyugtató opció, és ugyanahhoz az alapproblémához vezet.)

Később aztán értesülhettünk arról, hogy a válságra utaló jelek a zsinat alatt és után nem a zsinat következményei. A nyugati nemzeti egyházak lázadása és hitvesztése nem a zsinat következménye, a missziók leállása nem a zsinat következménye, a papság és szerzetesség számának drasztikus csökkenése nem a zsinat következménye, egyáltalán semmilyen rossz egyházi jelenség nincs összefüggésben a zsinattal. Míg a Tridenti Zsinat hatalmas, hosszan tartó hatású megújulást hozott az Egyházban, a második vatikánum utáni „megújulás”, a „Lélek kiáradása” egyre inkább apologetikus magyarázatra szorul.

És mivel a tévedhetetlen tanítás megfogalmazását deklaráltan kerülő zsinat időközben maga lett a dogma, nehezen feloldható problémába ütköztünk. Pontosan azért, mert a II. Vatikáni Zsinat a több évtizede dokumentált kivétel a mi Urunk, Jézus Krisztus fa és gyümölcs kapcsolatáról szóló példabeszédének hatálya alól. Ez a csillaggal jelölt, lábjegyzetben részletezett apróbetűs kivétel Urunk axiómájánál, amely bemutatja, hogy lehetnek a jó fának rossz gyümölcsei, illetve, hogy a fa jóságának egyáltalán semmiféle összefüggése nincs a gyümölcs rosszaságával, szemben azzal, amit Jézus állított.

Ebben a vonatkozásban a Joseph Ratzinger által képviselt kontinuitás hermeneutikája egy kísérlet volt arra, hogy magát a zsinatot megmentse. Sokáig úgy tűnt, hogy ez lehetséges, II. János Pál pápa és XVI. Benedek pápa személyes hitelessége, szent élete vagy tudós, szelíd személyisége sokunkkal elhitették, hogy lehetséges a zsinat katolikus értelmezése.

Franciscus kellett ahhoz, hogy sokan közülünk belássák, hogy ez nem lehetséges. Mert amikor Franciscust a követői a zsinat szellemének továbbvivőjeként és beteljesítőjeként ünneplik, igazat mondanak. Ő valóban csak kiteljesíti azt, amit csírában a zsinati dokumentumok már tartalmaztak. Ő a zsinat szellemének képviselője, általa láthatjuk kifejlődni a gyümölcsöt. És ez nem tetszetős gyümölcs. És ezt látva óhatatlanul szükséges és logikus cselekedet a fa jóságának kérdőre vonása.

Joseph Ratzinger fiatal teológusként a mikrofonkapcsoló Frings bíboros szakértője volt a zsinaton, és nagy szerepe volt a zsinat meghekkelésében, a progresszív fordulatban. A zsinat után azonban ő volt az, aki nagyon hamar jelezte egyet nem értését sok zsinat utáni jelenséggel kapcsolatban. Emiatt sokszor vádolták őt azzal, hogy a zsinat után konzervatív fordulatot vett. A Ratzingert személyesen jól ismerő Peter Seewald tavaly megjelent életrajzában ennek ellenkezőjét állítja: az állítólagos konzervatív fordulat és a progresszivizmus elárulása, amely révén reakcióssá vált valójában sosem következett be. Ratzinger a zsinat előtt és után is progresszív teológus volt, annyi különbséggel, hogy akkor ő a progresszivizmus fogalma alatt nem a ház lerombolását, hanem megújítását értette. De együttműködött azokkal, akik nem így értették, és ez nem múlhatott el büntetlenül.

Ez az együttműködés bizonyos értelemben megmagyarázza Ratzinger későbbi pályafutását, a sok évtizedes vesszőfutásként is értékelhető életutat, amely során a zsinati lázadásban fontos szerepet játszó progresszív teológus a sors fintorából arra kényszerült, hogy a Hittani Kongregáció prefektusaként évtizedekig küzdjön a progresszívok ellen, küzdjön a zsinat katolikus értelmezése érdekében, küzdjön a felszabadítás-teológia ellen, belássa a liturgikus reform elhibázott voltát, szembesüljön az abúzus-cunamival, a homoszexuális klikk eluralkodásával, a német teológia végzetes lesüllyedésével, egyáltalán küzdjön a kontinuitás hermeneutikája érdekében, hogy aztán, amikor a közelgő halálát várva visszavonult, a halál hosszú éveken keresztül elkerülje, és így világos értelemmel, tehetetlen szemlélőként követhesse végig a szakítás és új kezdet hermeneutikájának győzelmét, a zsinat szellemének kiteljesedését utóda ámokfutásában, aminek lehetőségét ifjú teológusként maga is elősegítette, majd aminek idős pápaként lemondásával ő maga adott végleges utat.

https://invocabo.wordpress.com/2021/05/03/a-mikrofon-avagy-a-tortenelmi-rohoges-jel-morzsak-3/

Kinek? Új divatos invokációk József litániájához

 

Hamispróféta május 1-jén hét új invokációval egészítette ki a Szent József litániát, amelyek többnyire az ő magánjellegű elképzeléseit tükrözik:

A Megváltó őrzője,
Krisztus szolgája
Az egészség lelkésze
Segítség a nehézségekben
A menekültek védőszentje
A szenvedők védőszentje
A szegények védőszentje

A püspöki konferenciák más, az országukban feltételezhetően "általános" invokációkat is hozzáadhatnak. A valóságban a József litánia - és általában a litániák - szinte teljesen kikerült a Novus Ordo egyházban a használatból.

https://gloria.tv/post/7FfFzRuRgnWDDus9upUPvtwjd

Anglia: Mit jelent Mózes 1. könyve? A rendőrség megmutatja

 

A 71 éves John Sherwoodot, egy észak-londoni evangélikus gyülekezet nagyapját és prédikátorát letartóztatták Uxbridge-ben/Londonban (április 23, videó alább), miután nyilvánosan kijelentette, hogy a Mózes 1. könyve szerint a két emberi nem közötti különbségtétel képezi Isten teremtett rendjének lényegét.

Egy idő után megjelent néhány rendőr, akik közölték, hogy három feljelentést kaptak, és azzal vádolták Sherwoodot, hogy "riadalmat és nyugtalanságot" okozott. Sherwood elmagyarázta, hogy ő a szólásszabadságával élt, és az emberek szabadon elmehettek mellette, és figyelmen kívül hagyhatták.

Egy gyűlölködő leszbikus azt kiabálta, hogy Sherwood "gyűlöletbeszédet" mondott. Az egyik rendőr azt mondta Sherwood társának, Peter Simpsonnak, hogy a homoszexualitás minden kritikáját kerülni kell, mert az "sérti az embereket". Simpson ezért megkérdezte, hogy a rendőrség miért nem lép fel a keresztényeket sértő londoni "Pride" felvonulások ellen. Arra is rámutatott, hogy nincs jog arra, hogy "soha ne sértődjünk meg".

Végül a rendőrség bántalmazta Sherwoodot. Zúzódások maradtak rajta, miután lerántották egy létráról, amelyen állt, és megbilincselték. Az Egyesült Királyságban a szólásszabadság elnyomása már a múltban is ismert volt (itt, itt, és itt).

¨Sherwoodot mintegy 21 (!) órán át tartották fogva. A rendőrségi kihallgatás során azt a nem helyénvaló kérdést tették fel neki, hogy mit tenne, "ha valamelyik saját gyermeke homoszexuális lenne". Továbbra is nyomozás folyik ellene.

Az utcai prédikálásnak hosszú és tiszteletre méltó története van az Egyesült Királyságban. Az 1998-as brit emberi jogi törvény 10. cikke szerint "mindenkinek joga van szabadon véleményt nyilvánítani, valamint információkat és eszméket fogadni és terjeszteni a közhatalom beavatkozása nélkül" - de mindenki tudja, hogy ez csak azokra igaz, akik a rezsim ideológiáját követik.

https://gloria.tv/post/qBHDAmXH7kjs21F33AsPfDyWQ