Olvasmány:
Ez 22,23-31: „És lőn az Úr igéje énhozzám, mondván: Ember fia! mondd meg neki: Te tisztátalan föld vagy, és eső nem lesz rád a harag napján. A próféták összeesküvése van közepette; mint az ordító és martalékot ragadó oroszlán, elnyelik a lelkeket, a vagyont és jutalmat elveszik, s özvegyeit megsokasítják közepette. Az ő papjai megvetik törvényemet, és megfertőztetik szentélyemet; a szent és szenteletlen között nincs különbség nálatok, és választást nem tesznek a förtelmes és a tiszta között; az én szombatjaimról elfordítják szemeiket, és közöttük megszentségteleníttetem. Közepette az ő fejedelmei, mint a martalékot ragadozó farkasok a vérontásra és a lelkek vesztésére, telhetetlenek a nyereséghajhászásban. Az ő prófétái vegyíték nélkül tapasztanak [csábító reményekkel hízelegnek nekik], hiúságokat látva, és hazugságokat jövendölve nekik, mondván: Ezeket mondja az Úr Isten – holott az Úr nem szólott. A föld népei törvénytelenséget cselekszenek, és erőszakkal rabolnak; a szűkölködőt és szegényt nyomorgatják, és a jövevényt elnyomják hamissággal törvénytelenül. És keresék közülük férfit, ki sövényt emelne közbe, és ellenembe állana a földért, hogy el ne pusztítsam azt; és nem találtam. Kiöntöm hát rájuk bosszankodásomat, az én haragom tüzével megemésztem őket. Útjukat fejükre fordítom – mondja az Úr, az Isten.”
A prédikáció témájául szolgáló szentírási szöveg:
Lk 24,50-53: „Végre kivivé őket Betánia közelébe, és fölemelvén kezeit,
megáldá őket. És lőn, hogy áldás közben eltávozék tőlük, és mennybe
viteték. Azok meg imádva őt, visszatérének Jeruzsálembe, nagy örömmel.
És mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent. Amen.”
Nem furcsa, hogy a tanítványok nagy örömmel mentek vissza Jeruzsálembe,
holott Mesterük éppen most hagyta el őket? Hogyan tudtak örülni, amikor
éppen most tudták meg, hogy ettől kezdve Jézus nélkül kell tovább
élniük itt a földön? Húsvét óta Jézus egészen új módon okította őket,
vezette be őket Isten országának titkaiba (lásd pl. az Emmausi
tanítványokkal folytatott beszélgetését: Lk 24,13ff). A tanítványok
három évvel ezelőtt még nagyon sok mindent nem értettek meg abból, amit
Jézus mondott nekik, sem abból, amit tett.
Csak Nagypéntek és Húsvét után vált visszatekintve fokonként minden
világossá és érthetővé számukra. És éppen ezért, mert már sokkal többet
értettek, nem okozott bennük a Mesterüktől való elválás szomorúságot,
hanem egyfelől várták a Szentlélek Úristen eljövetelét, másfelől
pontosan tudták, hogy ezentúl mindig Jézus áldása alatt fognak élni. Ezért kapta a mai prédikáció is ezt a címet: Jézus áldása alatt élni.
Ki
élhet Jézus áldása alatt? Mindenki, aki Hozzá tartozik, mindenki, aki
Benne bízik és Neki engedelmeskedik, és azt teszi, amit Ő mond. Az, aki
életét a mennybemenetel irányába haladva éli, mert ez az irány az, ami
fel a mennybe, az Atyához vezet.
Akik gondolkodtak, és akiket nem vakított el a világ zaja, azok már
nagyon régóta tudják és mondják, hogy az emberiség nagyon veszélyes és
csábító korba jutott. Ennek oka és egyúttal következménye is az volt,
hogy egyre több, magát kereszténynek nevező adta fel a keresztény
hitvallást, tagadta meg Krisztust mint Isten Fiát, és az ember
istenítésének "vallásához" csatlakozott.
A mai prédikáció első részének témája Krisztus mennybemenetelének megbízatása
Ma az emberiség sokkal inkább, mint bármikor eddig, rendkívül veszélyes korban él. Krisztus mennybemenetelének ünnepe különösen világossá teszi, hogy napjainkban az ú. n. keresztények nagy része sajnos nem Krisztussal a menny irányába, az Atya felé menetel. Holott Krisztus mennybemenetelével visszafordíthatatlanul egyszer s mindenkorra végbement számunkra az e világtól való elválás. Krisztus mennybemenetelével azt erősítette meg, amit már Pilátusnak megmondott, nevezetesen, hogy az Ő „országa nem ebből a világból való.” (Jn 18,36) Jézus elhagyta ezt a világot, és a maga országába ment az Atya jobbjára. Onnan kezdi meg az egész világ fölötti uralkodását. De úgy, hogy e külső politikai birodalom közepette egy szellemi birodalmat épít. E két birodalom alapjaiban különbözik egymástól. Jézus nem konkurál e világ földi uralkodóival, mert Ő természetfeletti, szellemi uralkodó. Jézus birodalmának politikai és szellemi dimenziói majd csak az ezeréves birodalomban esnek egybe. Addig e két birodalmat szigorúan el kell választani és meg kell különböztetni egymástól. Akkor is, ha természetesen léteznek kölcsönhatások.
Krisztus mennybemenetele az egyházi évnek az az ünnepe, amelyik jobban, mint bármelyik másik ünnep túlmutat ezen a világon, Isten túlvilági, láthatatlan világára, eljövendő birodalmára tereli tekintetünket. Bár elvileg az ádventi időnek is ez lenne az értelme, a feladata, de azt ma már a Karácsonyra való felkészülés teljesen eltakarja, ezért az újraeljövendő Úrra és az örökkévalóságra való várakozás és felkészülés szinte teljesen kiveszett belőle. [És ma már Krisztus Király ünnepének sem ez a tárgya. Mint ahogy Halottak napja és Mindenszentek ünnepe is elsősorban a múlandóságra és nem a túlvilágra, Isten eljövendő országára tereli figyelmünket.]
Krisztus mennybemenete ünnepének tehát sajátos, fontos és erős súlypontja a
Jézus országa és e világ közötti szigorú megkülönböztetés. És ezzel
egybekötve egész konkrét előírása annak, hogy tekintetünket
mindenekelőtt mire, hova fordítsuk, és tetteink milyen célt kövessenek.
Nekünk Isten eljövendő birodalmára kell tekintenünk, és oda kell
igyekeznünk eljutni.
Erre készít elő minket a világ mostani helyzete is. Hiszen
e napokban világosabban, mint bármikor eddig e birodalom felé
haladunk, és ezért e birodalom felépítésében lehet és kell már
közreműködnünk. Nem e mostani világ megjavításáért kell
munkálkodnunk, ami természetesen nem jelenti azt, hogy minden
visszaélést zokszó nélkül kell elviselnünk. De mindig reálisan fel kell
becsülnünk, hogy ezt a világot nem tudjuk és nem is kell
megjavítanunk. Erre nem kaptunk se megbízást, se ígéretet. A mi
feladatunk egyes embereknek a megmentése Isten országa számára.
Krisztus mennybemenetelének ünnepe manapság sajnos még a kereszténység soraiban sem bír nagy jelentőséggel. Sőt, a kereszténység története az elmúlt években nem más, mint e mennybemenetel tagadásának a története, kísérlet arra, hogy a mennybemenetelt meg nem történtté tegyék. Isten országát egyre inkább ebben a világban akarják megvalósítani. Mintha a mennybe szálló Jézus lábaiba kapaszkodnának, és ezt kiabálnánk: Itt maradni! Nekünk ebben a világban van szükségünk Rád, hogy Isten országát humanista és szocialista társadalomként itt építsük fel. Mintha Jézus azt mondta volna, hogy országa ebből a világból való. Ezért menjetek és barátkozzatok össze ezzel a világgal, „húzzatok egy igát a hitetlenekkel” (v. ö. 2 Kor 6,14), alkalmazkodjatok e világhoz, vegyétek át életstílusát, másoljátok le a zenéjét, alakítsátok istentiszteleteiket és más rendezvényeiket a világi ünnepségek mintájára. Kötelezzétek el magatokat a környezetvédelemért folytatott harcban, mentsétek meg a földet, hiszen csak ez az egy van. Ma ezek és ehhez hasonló felszólítások hallhatók minden ú. n. keresztény közösségben is.
De belenézek a Bibliába, és látom, hogy ott valami egészen más áll. A Bibliában az áll, hogy távozzatok körükből! „Távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük – mondja az Úr –, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket.” (2 Kor 6,17) Ne legyen semmi közötök a sötétség műveihez! – Vagy netán, valami fontos elkerülte volna a figyelmemet? Isten időközben valami mást mondott volna? Nem, Isten nem változik és a változásnak még az árnyéka sincs meg Benne (v. ö. Jak 1,17: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak”). De egyre kevesebb keresztény tartja magát ehhez az igazsághoz. Ez az igazi dráma. Egyre többen vannak, akik saját maguk határozzák meg feladatukat. Embertársaikat nem az örökkévalóságra akarják megmenteni, hanem a világot akarják megmenteni, és a világgal akarnak "jót" tenni. De ez kísérlet bukásra van ítélve, mert ellene mond Jézus megbízásának. Az ember nem erre kapott Istentől megbízást, és aki mégis ezen dolgozik, annak nincs erre felhatalmazása.
Krisztus mennybemenetelének üzenete ez: Erőtöket ne az evilági békére, az evilági igazságosságra és a természet megmentésére pazaroljátok el. Pár évvel ezelőtt egy katolikus újságban olvastam egy pap kijelentését: „Ezt a világot nem lehet megreformálni, ezt a világot csak megváltani lehet.” A Vatikánban megrendezett konferenciák, mint például a klíma-konferencia és a napjainkban lezajlott jövő emberérért-konferencia csak azt mutatják, hogy a keresztények feladata és aközött, amit ott csinálnak, már nem is állhatna fel nagyobb ellentét. Ezt a világot megmenteni, a klímát megmenteni szöges ellentétben áll a lelkek megmentésének feladatával.
Bármilyen gyakorlati segítséget nyújtunk embertársainknak, különösen a mostani nehéz helyzetben, mindig világosnak kell maradnia számunkra, hogy ez csak egész pici, jelszerű segítség: a világ, mint egész nem reformálható meg. És ez láthatóvá teszi a mai kereszténység zsákutcába jutását: pont a világ felé fordulásával, azzal, hogy társadalmi tényező akar lenni és maradni, veszti el egész felhatalmazását a világban. Annak a közösségnek, ami alkalmazkodik a világhoz, egyáltalán nem marad semmi ereje; ahogy a só elveszti ízét, úgy veszti el a világhoz idomuló kereszténység az erejét. (v. ö. Mt 5,13: „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.”)
Minden
felebaráti segítségnyújtás mellett világosnak kell lenni számunkra,
hogy nem ez a keresztények elsőrendű feladata. Krisztus mennybemenetele
azt mondja nekünk, hogy a keresztény közösségek feladata az, hogy az
embereket oda vezesse, ahova az Úr mennybemenetelekor ment. Jézus
mondta: „Ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz
vonzok.” (Jn 12,32) Tekintetünket oda kell szegezni, ahol Urunk Jézus
Krisztus van.
És minél
kényelmetlenebb ezt ma kimondani, annál fontosabb ezt hangsúlyozni. Bár
olykor megengedett, sőt, szükséges, hogy figyelmeztetőleg felemeljük a
hangunkat ez vagy az ellen. Ez különösen akkor igaz, ha rajtunk kívül
ezt senki, vagy csak nagyon-nagyon kevesen teszik meg, mint például
napjainkban. Ma hiányzanak azok, akik felemelik a szavukat a
visszaélések ellen a politikában, a társadalomban, de leginkább a
keresztények között. Ilyenkor, különösen olyan helyzetben, mint a
mostani, rá kell mutatni a koronaterror embert-megvető, kimondhatatlan
gonoszságaira, sőt óvni kell ezektől. Ilyenkor Ef 5,11-13 szavait kell
iránytűnek vennünk: „Ne vegyetek részt a sötétség meddő
cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Még kimondani is
szégyen ugyan, amiket azok titokban cselekszenek. Mindenre azonban, ami feddésben részesül, világosság derül, s minden, ami megvilágosodik, világossággá válik.”
Krisztus mennybemenetelével ez a felszólítás érvényes a keresztények
számára: „Távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük, s tisztátalant
ne illessetek. … Ne legyen semmi közötök a sötétség műveihez!” Sőt,
sokkal inkább fedjétek fel ezeket! Mert amit titokban csinálnak, azt még
kimondani is szégyen! – Mennyire égetően aktuálisak ezek a szavak a
mostani hazugságokra! Amit titokban kitalálnak, ahogy minket
manipulálnak, amit velünk tesznek, azt még kimondani is szégyen!
Az ember értelme vonakodik ilyesmit még csak elképzelni is. Azért nem
ismerik fel olyan sokan a mai helyzetet, mert vonakodnak attól, hogy
ilyen kártékony, ilyen gonosz dolgokra egyáltalán gondoljanak. Ez a
probléma. De Urunk szavai szerint minden fel lesz derítve, ha a
világosság rávilágít. A keresztényeknek fel kell tárniuk azokat a gonosz
tetteket, melyeket elkövetőik elhallgatnak, hazugságaikkal lepleznek,
csalással, az igazság meghamisításával, eltitkolásával tesznek, és a
tényeket napvilágra kell hozniuk.
Hogy ez
miért a feladatunk? Az emberek iránti szeretetből. A hittestvéreink
iránti szeretetből. Gyermekeink és unokáink iránti szeretetből. Nem
lehet és nem szabad hallgatnunk, és nem szabad közreműködnünk akkor,
amikor felebarátainkkal ilyen kimondhatatlan gonoszságokat követnek el.
Amikor az embereket a hatalmon levők jogtalanul és önkényesen arra
kényszerítik, hogy maguknak és gyermekeiknek testi és lelki kárt
okozzanak.
A német orvosi
kamara olyan határozatot hozott, miszerint szeptembertől csak azok a
gyerekek mehetnek iskolába, akik be vannak oltva. Oltáskényszer nincs
ugyan, de iskolakötelezettség igen. A szülőknek kötelező iskolába
küldeniük gyermekeiket. Mi ez, ha nem oltáskényszer a hátsó ajtón át!
Őrület! És a szülők, akik Isten előtt felelősek a gyermekeikért, nem
védhetik meg őket. Ilyen kimondhatatlan gonoszság! Ehhez nekünk,
keresztényeknek nem szabad hallgatni!
A gonoszság tetteit leleplezni, ezt meg kell tennünk. Görögül a
leleplezni szó rábizonyítani-t (németül: überführen) jelent. Szakmai
érvekkel a hazugságot leleplezni, annyit tesz, mint a csalásokra
rábizonyítani, hogy azok a sötétség művei.
Aki ezt nem teszi meg, az nem szereti az igazságot. Aki ezt nem teszi meg, az nem szereti az embertársait. És aki ezt nem teszi meg, annak jogosan lehet feltenni a kérdést, hogy szereti-e egyáltalán Istent, szereti-e a Megváltóját? Aki szereti a rájuk bízottakat, aki szereti a juhait, az nem engedi be a farkast a juhakolba. (v. ö. Jn 10,11-12) – Jézus a Jelenések könyvének elején az efezusi egyháznak szóló üzenetében ezt mondja: „Azt viszont, hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, a javadra lehet írni – én is gyűlölöm őket.” (Jel 2,6) – A gyűlölet alatt nem egy érzelmet, hanem az elkülönülést, a kizárást kell érteni. Mert aki átöleli a farkast, és közös dologban vesz vele részt, az nem szeretheti a juhait. A juhok iránti szeretet előfeltételezi a gonosz gyűlöletét, a gonosz visszautasítását, a gonosztól való szigorú távolságtartást. A keresztény szeretet ezért foglalja ma magában a koronaterror felfedését és a tőle való elkülönülést, különben közös dolgot művel a sötétség fejedelmével, és ezáltal maga is vétkessé válik.
Pár napja beszéltem egy orvossal, aki elmondta, hogy tapasztalata szerint az oltást követően 6-8 hónapra jelennek meg a mellékhatások, melyek katasztrofális következményekkel fognak járni. A beoltottak szervezetében addigra a spike-protein iszonyatos mértékben megsokszorozódik, aminek hatására az immunrendszerük, ha a beoltott új vírussal találkozik autoimmun betegségeket, vagy sokkot okozhat. Ráadásul az is lehet, hogy a beoltottak majd tömeges fertőzéseket okoznak, de erre még nincs egyértelmű bizonyíték. – Mindez megmagyarázza a kormányok agresszív oltás-politikáját: Addigra, mikorra ezek a katasztrófák bekövetkeznek, amiket egy idő után már nem lehet eltussolni, azt akarják, hogy már mindenki be legyen oltva, hogy senki ne, vagy alig valaki menekülhessen meg. [Egy orosz videóban (lásd a gloria.tv május 19-i bejegyzését - EZT A VIDEÓT egy nap alatt TÖRÖLTÉK az oldalról, de ITT megnézhető: https://www.bitchute.com/video/riQRUFfISTZh/) felolvasták egy "szakember" nyilatkozatát, aki azt mondta, hogy Oroszországban a lakosság 72 százalékát ki kellene irtani, mert semmi értelme, hogy éljenek. Ha belegondolunk, hogy milyen felszólítás áll a Georgiai köveken, és hogy hányan éltek a földön, amikor T. R. Malthus (1766–1834) anglikán pásztor felállította teóriáját a népesség-csökkentés szükségességéről, akkor nem is annyira hihetetlen, hogy a Nagy Újrakezdés irányítói a korona utáni élethez maximum! másfél milliárd túlélővel számolnak, ami egyúttal azt jelenti, hogy legalább hat milliárd embert likvidálni akarnak.]
Az
ember sok kifogást felvonultathat magának ahhoz, hogy e kimondhatatlan
és embert-megvető gonoszság láttán ne kelljen felállnia és tiltakoznia.
Például bebeszélheti magának, hogy egy bizonyos mértékig
együttműködhet ezzel a gonosszal. Ezt sikerrel meg is teszi, hiszen az
ismeretelmélet bebizonyította, hogy az ember csak azt ismeri fel, amit
kész elfogadni. Ha valaki nem kész arra, hogy egy bizonyos
igazságból levonja a logikus következtetéseket, akkor annak az agya
vonakodni fog ezt az igazságot felismerni; az ilyen ember szellemileg le van blokkolva. De ez nem a világosság útja, ez nem az igazság útja. Ez a jámbor öncsalás és hazugság útja.
[S. M. ezt katolikus módon így magyarázta meg: Az
emberek többsége azért nem ismeri el, hogy létezik igazság, mert
Istentől belé oltott lelkiismerete tudja, hogyha ezt elismerné, akkor
az igazság szerint kellene élnie; erre viszont nem hajlandó. Így hát
inkább tagadja, hogy létezik igazság. Vagyis a katolikus gondolkodásmód mindig először Istenre gondol, és csak utána a tudományra, meg az emberi teóriákra.]
Egy jó
barátom, aki az Ószövetség kutatója, már évekkel ezelőtt megmondta,
hogy a keresztény közösségek legnagyobb baja az, hogy alkalmazkodni
akarnak a világhoz. Erről beszél Ezekiel próféta könyvének 22.
fejezetében, amit a mai olvasmányban idéztem: „A szent és szenteletlen között nincs különbség nálatok, és választást nem tesznek a förtelmes és a tiszta között.”
Ami azt jelenti számunkra, hogy aki ma nem különül el határozottan a koronaterrortól és ennek intézkedéseitől, az maga teszi magát tisztátalanná.
Csak
nagyon kis és erősen korlátozott mértékben védekezhet valaki a
nem-tudásával, és vonhatja ki magát ezzel a felelősség alól. Hiszen a
tények teljesen nyilvánosak, mindenki számára elérhetőek,
megismerhetőek. Aki kész meglátni őket, az minden megerőltetés nélkül meg is teheti ezt. Aki a tényeket mégsem hajlandó meglátni, az ezt belső ellenállásból teszi, akár tudatos ez a számára, akár nem. Senki nem ignorálhatja akaratlanul a valós tényeket, csak ha kifejezetten ez a szándéka.
Bill Gates ismert sátáni mosolyával határozottan kijelentette, hogy nem
akar korona-gyógyultakat látni, csak hétmilliárd beoltottat. Aki
mégsem hajlandó észrevenni, hogy a hatalmasok nem gyógyítani és
megelőzni akarnak, hanem csak oltani és irtani, az nem védheti magát
önhibáján kívüli nem-tudással jövendő Bírája előtt. Azon
magukat kereszténynek nevezők, akik mindazt, ami ma történik a világon,
helyeslik, ezzel csak annak adják egyértelmű jelét, hogy elsősorban a
világnak akarnak tetszeni, ahhoz akarnak mindenáron idomulni, ott
akarnak fontos és elismert emberek lenni.
Vagy kényelmességből, és/vagy gyávaságból ki akarnak egyezni e
világgal. Az ebből a problémakörből való látszólag jámbor visszavonulás
nem más, mint az e világgal való egyáltalán nem jámbor kiegyezés. Akik
csak folyton azt hangoztatják, hogy nekünk, a keresztényeknek
mindezekhez semmi közünk, és nekünk egyedül az a dolgunk, hogy
imádkozzunk a politikusainkért, azok nagyon kényelmesen és nagyon
olcsón akarják magukat a felelősség alól kihúzni. A kényelmes nyugodt,
lusta élet kedvéért bárkivel hajlandók kiegyezni.
És amelyik keresztény közösség tagjai így viselkednek, ott ez a
közösség már nem lesz képes a gonoszt világosan megnevezni, hiszen ha
ezt tenné, kellemetlenségek érhetnék. És Isten ezért mondja Ezekiel
22,30-ban: „És keresék közülük férfit, ki sövényt emelne közbe, és
ellenembe állana a földért, hogy el ne pusztítsam azt; és nem
találtam.” – Eljön az idő, amikor az emberek istentelensége miatt Isten
már nem tehet mást, minthogy magára hagyja őket, hogy elpusztuljanak.
Ha Isten egyetlen egy embert sem talál, aki hűségével a közösséget
megmentené, akkor az a közösség Isten ítéletét vonja magára: Ez 22,31:
„Kiöntöm hát rájuk bosszankodásomat, az én haragom tüzével megemésztem
őket.”
És már
benne is vagyunk ebben a végső leszámolásban. Mi, keresztények sem
tudjuk már a világot megmenteni, de – még – ki tudjuk mondani az
igazságot, még fel tudjuk tárni a hazugságot és a csalást. És ameddig
csak lehetséges, amíg el nem zárnak, vagy el nem pusztítanak minket, meg
kell tagadnunk a gonosz tetteiben való részvételünket. Mindenkinek
megvan a saját egyéni problémája, amiben neki magának kell az Istennek
tetsző utat megjárnia. De az alapvető elvárások minden keresztényre
érvényesek. És segítenünk kell egymásnak ezek betartásában. Eközben
nemhogy az egész világot, de sokszor még a saját családtagjainkat sem
tudjuk a minket körülvevő és elnyelő őrülettől megóvni. De
figyelmeztetni még tudunk, és aki nem hagyja, hogy segítsenek rajta, az
saját maga hibás ebben – ez akkor is igaz, ha keménynek hangzik.
Mindazonáltal ez a figyelmeztetés nem a legfontosabb feladatunk. Amíg
erre megvan a fizikai lehetőségünk, addig a legfontosabb feladatunk az,
hogy azt tegyük, amit Jézus ránk bízott: nevezetesen, hogy az embereket
Hozzá vezessük. Mindenekelőtt azért kell imádkoznunk, hogy Jézus e
megbízatását hűen teljesíthessük. És azért, hogy a mi menetirányunk ne
változzon soha meg, egyenesen az Atya felé tartsunk, mert akkor Jézus
mennybemenetelének ígérete érvényes lesz és marad ránk nézve.
Ezzel
elérkeztünk Krisztus mennybemenetelének második ígéretéhez, ami már a
hely kiválasztásával megkezdődött. Jézus Bethániaba, e Jeruzsálemtől
mintegy 3 kilométerre fekvő kis helységbe vezette tanítványait, és
onnan ment fel a mennybe. Bethánia azonban egy nyomorúságos falu volt,
amit már a neve mutat: Bethánia ugyanis héberül ezt jelenti: „a
szűkölködés háza”. A zsidók szerint ezen a helyen a termés soha nem ért
meg, ezért lakói mindig szegények voltak. De ez még nem minden. A
helységben volt egy kút, amelyben a jeruzsálemi templomba igyekvő beteg
zsidóknak meg kellett fürdeniük. Ezért e siralmas fészekben az
őslakókon kívül mindig jelen voltak a beteg, szegény zsidók
gyülekezetei is. És pont a nyomor e helyszínéből lépett Urunk Jézus Krisztus az égi hazába való visszatérés útjára!
Mennyire illik a mai világra, benne az egykor oly gazdag európai
országokra ez az elnevezés: „a szűkölködés háza”! Az önkényesen
uralkodók mára a mi országainkat is a nyomorultak házává tették! És ez a
helyzet minden nappal egyre drámaiabbá és aktuálisabbá válik. De pont
ezért olyan aktuális a Biblia. Minden kor minden keresztényéhez szól,
mindenki és minden kor magára ismerhet benne.
[Ugyanakkor legalább ugyanilyen fontos Bethánia másik jelentősége is:
Itt lakott Mártával és Máriával, a két nővérrel bátyjuk, Lázár, akit
Jézus nem sokkal kereszthalála előtt feltámasztott: Jézusnak ez volt
talán a legfeltűnőbb csodája. Azok a jeruzsálemi zsidók, akik jelen
voltak Lázár elsiratásánál és eltemetésénél, Jézus csodatette után
tömegesen jöttek megnézni Lázárt, hogy valóban feltámadt-e. Jézus
tehát pont ott ment fel a mennybe, ahol nem sokkal korábban mindenki
szeme láttára bebizonyította, hogy Ő az úr élet és halál felett. És hogy
valóban feltámasztja és magával viszi azokat, akik hisznek Benne.]
Jézus trónra-lépése pont itt, a nyomorultak között veszi kezdetét. Ebből is kitűnik, hogy Isten áldása ott kezdődik, illetve ott vesszük mi, értetlen emberek ezt a leginkább észre, ahol a szükség és nyomorúság kézzelfoghatóvá válik. Ez legyen a vigasz mindazok számára, akik a koronaterror alatt nyögnek.
A Biblia leírása egyértelműen mutatja, hogy Jézus mennybemenetelét képileg nem úgy kell elképzelnünk, nem úgy kell ábrázolni, ahogy sokan teszik: nevezetesen, hogy Jézus megáldotta tanítványait, MAJD tekintetét az égre emeli, és felmegy oda. Nem, Jézus széttárja két karját, hogy megáldja őket, és MIKÖZBEN nézi és áldja őket, széttárt karokkal megy a magasba. Úgy, hogy tekintetét, amíg csak el nem tűnik, tanítványaira szegezi! Őket nézi, és ők Őt, az Ő arcát látják! „Szárnyai alatt biztos vagy”, ennek a képnek a bizonyossága illik ide! Jézus tanítványait mintegy kitárt karjai alá veszi, ahogy a tyúk a csibéit, ha veszedelem közeleg. [v. ö. Mt 23,37: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.”]
Jézus
„fölemelvén kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy áldás közben eltávozék
tőlük, és mennybe viteték”, Lukács evangélista világosan megírta, hogy
mi és hogyan történt. Jézus áldóként ment a mennybe. Az áldáshoz pedig
hozzá tartozik, hogy a minket megáldó tekintetét felénk fordítja. – Mi
is Jézus áldása alatt állunk minden szükségünkben. Jézus irgalmasan,
oltalmazóan, könyörülettel telve áldja meg azokat, akik Hozzá
tartoznak, akik megvallják és követik Őt. Isten mindig lát
bennünket. Ezért szükségeinket is látja, nyomorúságunkat is látja. Azt
is látja, hogy mikor van szükségünk Rá, mikor van szükségünk az Ő
segítségére. Mi Urunk Jézus Krisztus minket áldó karjai alatt állunk. A
mostani napokban is Ő erősít minket, az Ő karjai tartanak fent
bennünket.
[lásd a honlap következő cikkét: „A nép üdve én vagyok, mondja az Úr”]
Mindazonáltal ez nem feltétlenül óv meg bennünket minden testi bajtól. Az üldözések, a veszélyek, akár még az életveszély is kezdetektől hozzátartozik az Úr követéséhez. Jézus mondta, hogy úgy küldelek benneteket, mint juhokat a farkasok közé. [Mt 10,16: „Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé!”] Krisztus követése nem olyan, mint egy kellemes vasárnap délutáni séta. Aki kényelmesen akar élni, az ne lépjen Jézus követői közé! Jézust követni egyet jelent a folytonos harcban állással. És ez nem csak enyhe szélzúgást jelent, hanem olykor golyók süvítését. És ezekben a harcokban sokan vesztették már el életüket. De az Úr velük volt, és erőt adott nekik a veszélyek elviselésére, és lelküket magához vette. [Jn 15,20: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”]
Jézus
felettünk van, bennünk van, és célunkhoz, azaz Magához vezet bennünket.
Figyel arra, hogy életünk egyetlen pillanata se legyen az Ő védelme
nélkül. Ameddig az Úrnak szüksége van ránk, amíg azt akarja, hogy itt a
földön legyünk, addig vigyáz testi életünkre. Ha már nincs ránk
szüksége itt a földön, akkor magához vesz bennünket. Egészen
nyugodtak és bátrak lehetünk, mert amíg Istennek tervei vannak itt
velünk a földön, addig meg is őriz bennünket itt a földön.
Milyen jól illenek ide Dávid király szavai. Zsolt 138,1-10: „Uram, te
megvizsgáltál és ismersz engem, tudod, ha leülök és ha felkelek.
Messziről érted gondolataimat, s szemmel tartod járásomat és
nyugvásomat. Előre meglátod minden utamat. Még nincs is a szó nyelvemen,
és te, Uram, máris érted egészen. Elül-hátul körülveszel engem, s
felettem tartod kezedet. Tudásod csodálatos előttem, s oly nagy, hogy
fel sem érhetem. Hová mehetnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed
elől? Ha felszállok az égbe, te ott vagy. Ha leszállok az alvilágba,
jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyait, s a tenger túlsó szélén
telepedném meg, ott is a te kezed lenne vezérem, s a te jobbod tartana
engem.”
A zsoltáros
világosan megfogalmazza, hogy aki Isten kegyelmében van, az nem is tud
kitérni az Ő áldása alól. Az nem tud Isten elől elfutni. Jézus mondja:
„Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit
iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre
szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak
igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,31-33) –
Isten szeretete követ bennünket, nem is kell keressük, mert áldása –
amíg mi hűek maradunk Hozzá – mindenütt elér bennünket. Csak Benne kell
maradjunk, és akkor Ő védelmező hatalmával körülvesz minket. Maga
Isten teríti ránk védő és áldó karjait. Ezek nem puszta képek, vagy jelek, hanem maga a valóság: Isten hatalma az, ami minket körülvesz.
Hitler
uralma alatt történt, hogy a titkosrendőrség elfogott egy sváb
parasztot, és vallatásakor azt kérdezték tőle, hogy mi a politikai
meggyőződése, miben hisz? A monarchiában, válaszolta a paraszt. Az Úr
Jézus egyeduralmában, mert Ő az egyetlen király minden felett.
Keresztényként nekünk is meggyőződéses monarchistának kell lennünk. Csak
EGY uralkodik, és ez az EGY mellettünk áll, mindig velünk van.
Krisztus mennybemenetele óta a földön nincs egyetlen hely sem, ahol
Jézus ne lenne mellettünk. Ennek tudata adjon nekünk vigaszt és reményt,
amikor egyedül érezzük magunkat. Amikor nincs senkink, akivel
beszélgethetnénk, akivel megoszthatnánk félelmeinket, akire rábízhatnánk
bajainkat.
A mostani
időkben nagyon sokan lettek kimondhatatlanul magányosak, rengeteg
embert tettek erőszakkal magányossá. Akik elfogadják Őt, azoknak
tudniuk kell, hogy Jézus velük van.
Most még tart a kegyelem ideje. Jézus meghallgat minket. Jézus karjaival védelmez bennünket. És micsoda erős karok az Övéi! A világon semmi más nem olyan erős, mint az Ő felettünk kitárt karjai. Jézus maga mondja, hogy az Ő kezeiből senki nem tud kiragadni bennünket, az Ő karjai szilárdan fognak minket, amiből akármilyen erősen húz az ellenség, nem tud kiszakítani minket, ha mi nem akarjuk.
Krisztus mennybemenetele bátorságot akar belénk önteni, és azt üzeni nekünk, hogy nem szabad kiegyeznünk ezzel a világgal. Semmilyen módon nem szabad részt vennünk a sötétség gonosz tetteiben. Bátornak, bizakodónak és tetterősnek kell lennünk. És rábíznunk magunkat Isten áldására. Krisztus mennybemenetele Jézus áldása alatti életet ígér a számunkra. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése