2014. július 15., kedd

E. S. Williams : Tim Keller és az új kálvinizmus

Az eredeti mű:

Tim Keller, az új kálvinizmus intellektuális populistája[1]
Tim Keller sTim Keller az „új kálvinizmus” egyik kiemelkedő oszlopa. A new yorki Redeemer Presbiteriánus Gyülekezet vezető lelkészeként a reformált keresztyénség támogatója. Sokak hatalmas elmének és a keresztyén apologetika szakértőjének tekintik. A Newsweek (egy amerikai hírportál) a 21. század C. S. Lewis-aként említi. Tehetséges az olyanfajta érvelésben, amely megmutatja a keresztyén hit igazságait a posztmodern világ embere számára. Egy prédikációjában Tim Keller úgy engedi láttatni hallgatói számára Jézus Krisztust, mint „egzisztenciálisan megelégítőt”, és „intellektuálisan hihetőt”.
Tim Keller sikeres szerző és népszerű konferencia-előadó is. Számos könyvet írt, többek között a Reason for God (2008) (a Harmat Kiadó gondozásában Hit és Kételkedés – Meggyőző érvek Isten mellett címen magyarul is megjelent kötetet – a fordító), amely felkerült a New York Times best-seller listájának tíz legsikeresebb műve közé. Keller olyannyira elismert evangéliumi körökben, hogy a harmadik Lausanne-i világevangélizációs kongresszusnak 2010-ben, Dél-Afrikában ő volt a legfontosabb előadója. Vezetése alatt a Redeemer Gyülekezet nagy virágzásnak indult, mostanra kb. 5000 tagja van. Az egész világra kiterjedő gyülekezet-plántálási mozgalmuk (Redeemer City to City) kb. 150 gyülekezet létrejöttét eredményezte az Egyesült Államokban és más országokban. Azoktól, akik csatlakoznak a gyülekezet-alapítási mozgalomhoz, elvárt, hogy Tim Keller nézeteit, könyveit, prédikációit és cikkeit propagálják.

Tim Keller evangéliumi keresztyének közötti egyre növekvő hírneve és népszerűsége ellenére szükséges az általa hirdetett teljes üzenetet gondosan megvizsgálnunk.
Tim Keller háttere

Hit és kételkedés című könyvében (2008) Tim Keller beszél keresztyén hitben való neveltetéséről. Tinédzser korában egy lutheránus konfirmációs csoportban lenyűgözte egyik tanárának személye, akit Keller úgy ír le, mint „ társadalmi aktivista... aki mély kétségeket táplált a hagyományos keresztyén tanítással szemben”[2].  Ez az ember a „szeretet univerzumban lévő szellemét” tanította, amely „mindenek felettazt követeli, hogy az emberi jogokért és az elnyomottak felszabadításáért munkálkodjunk.”[3] Az egyetemi évek során komolyan a Frankfurti Iskola neo-marxista kritikai gondolkodásának befolyása alá került. Erről a következőképpen ír: „1968-ban ez komoly dolog volt. A társadalmi aktivitás különösen is vonzó volt, az amerikai burzsoá társadalom kritikája pedig egyenesen kényszerítő.”[4]  Elismeri, hogy érzelmileg vonzódott a neo-Marxizmus társadalmi aktivitásához: „Hogyan tudnék visszafordulni az ortodox keresztyénséghez, amely délen a szegregációt, Dél-Afrikában pedig az apartheidet támogatta?”[5]

Tim Keller leírja, hogy amikor egy csapatnyi testvérre lelt, „olyan keresztyénekre, akiket érdekelt az igazság kérdése a világban, Isten természetéből kiindulva a dolgok kezdtek változni számára.”[6] Egyre inkább érdekeltté vált új keresztyén közösségek elindításában és formálásában, evégből az egyetem elvégzése után hamarosan szolgálatba állt.[7] A Frankfurti Iskola neo-Marxista ideológiájának az egyház keretein belüli megélése életének céljává vált.

A Hit és kételkedés-ben úgy tekint követőire, mint valami nagy, új vallási, szociális, és politikai berendezkedés „előőrsére” (élcsapatára).[8] Azt állítja, hogy „Jézus eljövetelének célja a világ rendbetétele, az, hogy megújítsa, helyreállítsa a teremtést... nem csak hogy személyes megbocsátást és békét hozzon, de igazságot és békességet (shalom-ot) is.”[9] Ez az állítás közös vonásokat mutat az ún. „felszabadítási teológiával”, mivel „a felszabadítási teológiában az evangélium nem individuumoknak világból való ki- vagy megmentéséről, hanem inkább a világ megmentéséről szóló üzenet.”[10]
Tim Keller azt mondja, hogy „a világ és a szívünk összetört. Jézus élete, halála, és feltámadása egy végtelenül nagy áron megvalósult megmentési művelet, amelynek célja az, hogy helyreállítsa az igazságot az elnyomottak és a társadalom peremére szorultak számára, hogy gyógyulást adjon a betegeknek és haldoklóknak, közösséget az elszigetelteknek és magányosoknak, és lelki örömöt és kapcsolatot azok számára, akik elidegenedtek Istentől.”[11]
Úgy magyarázza, hogy „Jézus vérét ajánlotta fel azért, hogy az erkölcsi igazságnak eleget tegyen, és irgalmas szeretetet nyújtson, azért hogy egy nap minden gonoszt megsemmisíthessen, anélkül, hogy minket megsemmisítene.” Azt is állítja, hogy „amikor Jézus szenvedett, akkor az elnyomottakkal azonosult, nem pedig az elnyomókkal.” [13]
Néhány bibliai alapokon álló keresztyén – esetenként tágkeblűen – ezekbe az érzelmekbe evangéliumi üzenetet olvashat bele, de Tim Keller célja ezzel nagymértékben nem egyezik, sőt egyenesen antagonisztikus ellentétben áll az evangéliumnak Isten Igéjében kinyilvánított céljával. Bátran kijelenti: „Jézus az elnyomottakkal azonosult.”[14] Hasonlóképpen, a felszabadítás teológiája azt állítja, hogy „az Isten, aki a bibliai hagyományokban általában, Jézus Krisztusban pedig különösképpen is kijelentetik, akarja az elnyomottak felszabadítását, és a világban ezzel a szándékkal cselekszik.”[15] Amit Tim Keller úgy állít be, mint ami az ő „újfajta gondolkodásmódja a Bibliáról”, lényégét tekintve a latin-amerikai Római Katolikusok régi felszabadítás-teológiája. Juan Luis Segundo, a felszabadítás teológiája-mozgalom egyik legfontosabb személyisége így ír: „Jézus Krisztusban Isten maga vállalta, és vesz részt velünk az emberré válás és felszabadítás történelmi folyamatában, mert ez Isten terve az emberiség számára”[16].

Hozzájuk hasonlóan – a társadalmi kérdést tekintve – Tim Keller elkanyarodik az Írás központi üzenetétől, ami szerint ez egy kudarcra ítélt világ, amit nem lehet helyreállítani, az csak Jézus visszajövetelével és az utolsó idők eseményeivel mehet végbe. A felszabadítás teológiájával egybecsengve Keller azt állítja, hogy „Isten lelkének munkája nem csak a lelkek megmentésére irányul, hanem a föld színének, az anyagi világnak gondozására és annak művelésére”[17]. A Szentléleknek az Írásban kijelentett sokféle munkája között azonban nem található, hogy az anyagi világot annak helyreállítása és megtisztítása érdekében gondozná, gondoskodna róla. Ez olyan elhajlott gondolkodók találmánya, akik nézeteit Tim Keller magáévá tette, azért, hogy „új módon gondolkozzék a Bibliáról”. Ezeket a téves értelmezéseket arra használja fel, hogy megtámogassák az ahhoz való ragaszkodását, hogy az egyház hivatása a társadalmi változás előidézése. Ez olyan tétel, amelyik inkább a korszellemmel, mintsem Isten szellemével, lelkének munkájával van összhangban.
Tim Keller társadalmi igazságossága

Generous Justice c. könyvében (2010) Keller a Hit és kételkedés-ben lefektetett ideológiai alapra építve részletesebben fejti ki, hogy mit ért társadalmi igazságosságon. Ebben megerősíti, hogy a szegénység problémáját pontosan úgy érti, mint azt a marxizmus Frankfurti Iskolája teszi. Azzal kezdi a művet, hogy emlékeztet arra, hogy „a Biblia Istene minden más vallás isteneitől abban különbözik, hogy Isten az erőtlenek és a szegények iránti igazságosság oldalán áll” [18]. Aztán megemlíti, hogy a latin-amerikai teológus, Gustavo Gutierrez A felszabadítás teológiája c. könyvében (1973)[19] arról beszél, hogy „Isten szíve szerint a szegények ügyét választja” [20]. Azt azonban nem mondja el az olvasónak, hogy Gutierrez egy dominikánus pap volt, széles körben a felszabadítás-teológia alapítójának tekintett személy.
Tim Kellerben egy keresztyén utópista gondolkodót látunk, aki egy másik változatát képviseli annak az újraértelmezett „társadalmi evangéliumnak”, amit az 1970-es években Ronald Sider könyve (Gazdag Keresztyének az Éhség Korszakában) húzott alá, és amiben feltette a kérdést: Isten marxista?
A Generous Justice az evangélium komolyan eltorzult értelmezését mutatja az ember problémájáról (a proletariátusnak a kapitalista burzsoázia következtében történt áldozattá válása): egy „keresztyénizált”, de alapvetően marxista szemléletmóddal. A megoldást illetően is hasonlóan gondolkodik (a jogok helyreállítása, a javak újraelosztása erőszak-mentes társadalmi-politikai akció keretében). Tim Keller persze keresztyén nyelvezetet használ – kétség kívül őszintén –, de üzenete súlyosan terhelt a Frankfurti Iskola tanításával, aminek bűvkörébe egyetemi évei alatt került. A Generous Justice-ban sehol nem olvashatjuk, hogy az egyháznak és igaz küldetésének kimagasló prioritása az, hogy „tanítvánnyá tegyen minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” (Mt 28,19) Az ember problémája Tim Keller elgondolásában nem csak a szent Isten elleni lázadás, hanem a társadalmi igazságtalanság is. A megoldás az ember számára nem csupán az egyedül Jézus Krisztusba vetett személyes hit, hanem a társadalmi igazságosság is.
Keller továbbá biztosítja olvasóit arról, hogy megvalósíthatják a kívánt társadalmi reformációt –miközben az Írás azt tanítja, hogy azt egyedül Isten képes megtenni a Krisztus visszatérésével kapcsolatos eseményeken keresztül. Ez vonzó üzenet azok számára, akik egy „dísztelen” megtérésre szóló hívásra nem felelnének, ugyanakkor lehet, hogy a megreformált földi társadalom (emberileg) vonzó célkitűzésének megvalósításban való részvétel céljából Krisztushoz jönnek. A világi szív válaszolni fog az olyan hívásra, amelyik a világi társadalom helyreállítását célzó heroikus küldetésben való részvételre irányul. Ez a teológia nagyon sok anglikán számára válik vonzóvá az Egyesült Királyságban (is), inspiráló társadalmi cél utáni vágyukra építve. Amikor pedig mindez a világi szórakozás és kifejezésmód iránti szeretettel párosul (ahogyan Tim Keller gyülekezeteinek csoportjában történik), akkor erős vonzalmat jelent a természetes elme számára. Az új-kálvinisták általában ügyesek az emberi vonzerő kiaknázásában.

Tim Keller nézete a megváltásról
2006-ban egy, a Redeemer Gyülekezet által támogatott fórumon Tim Keller kiábrándulásának adott hangot a konzervatív keresztyénekkel kapcsolatban, a következőket mondva:
„A konzervatív gyülekezetek azt mondják: ’ez a világ nem a mi otthonunk – végül el fog égni. Ami igazán számít, az a lelkek mentése. Tehát az evangélium hirdetése, tanítványság, és a lélekmentés azok, amelyek fontosak’. Mi pedig (vagyis a Redeemer Gyülekezet) azt mondjuk, hogy majdnem fordítva igaz. Hogy a megváltás célja az, hogy megújítsa a teremtést. Hogy ez a világ önmagában egy jó (hely).”[21]

A Hit és kételkedésben Tim Keller tovább részletezi a társadalmi helyreállítást: „A Keresztyénség nem csupán annyi, hogy valakinek a személyes bűnei megbocsáttatnak, hogy azután mehessen a mennybe. Ez egy fontos eszköze az isteni megváltásnak, de nem annak végpontja, vagy végcélja.” Amint korábban láttuk, Tim Keller hiszi, hogy a megszabadítás végső célja az, hogy rendbe tegye a világot. „Röviden: a keresztyén élet nem csupán a keresztyén közösség építését jelenti azzal, hogy másokat a Jézus Krisztusban való hitre bátorítunk, hanem az emberi társadalomnak az igazság cselekedetein és szolgálatán keresztül való felépítését is. Ezért a keresztyének az igazi forradalmárok, akik az igazságosságért és az igazságért harcolnak...”[22] Tehát Keller legfőbb „megváltása” a világ igazságtalanságból és elnyomásból való megmentéséről szól, amíg a bűnből való megváltás evangéliuma (csupán) eszköze ennek a célnak.

A tiszta bizonyságtétel elnémítása
Keller kifejezi nemtetszését azokkal szemben, akiket keresztyén fanatikusoknak nevez. Szerinte az átlagember számára a keresztyénséggel kapcsolatos legnagyobb elrettentő erő a fanatizmus. A következőképpen ír: „Sok hitetlennek vannak barátai, rokonai, akik ’újjászületett’ emberek, de úgy tűnik, hogy túlzásba viszik. Hamarosan elkezdik kinyilvánítani egyet-nem-értésüket meghatározott csoportokkal, társadalmi ágakkal – különösen filmekkel, televízióval, a demokrata párttal, a homoszexuálisokkal, az evolucionistákkal szemben... Amikor hitük igazsága érdekében érvelnek, gyakran tűnnek intoleránsnak és ön-igaznak. Ez az, amit sok ember úgy nevez: fanatizmus.”[23] Nyilvánvaló, hogy Keller itt a hívőknek nem egy kis létszámú, oktalan, negatív gondolkodású csoportjára utal, hanem mindazokra, akik bizonyságtételük módját tekintve egyenesek: őket a keresztyénség „legnagyobb elrettentőinek” nevezi. Úgy érvel, hogy ezek az újjászületett keresztyének „erőszakosak, ön-igazultak, nagyképűek, érzéketlenek és nyersek.”
Úgy tűnik, az evangélizációhoz sokkal visszafogottabb, „nem ítélkező” hozzáállást tart kívánatosnak, amelyik nem kockáztatja meg a sértést. Ez ugyanaz, mint ami az „új evangelikalizmus (New Evangelicalism) ” irányelve. Az ilyen megközelítés általában a hitvédelmi érveket hangsúlyozza, és inkább a vallás pozitív, evilági hasznait, mint a bűnből való megváltást hangsúlyozza.

Zűrzavar az örök kárhozat kérdésében
2011 augusztusában Kellert meghívta a Veritas Forum (egyetemi akadémikusok és hallgatók összejövetele az Egyesült Államokban), hogy a Hit és kételkedés-ben felmerülő kérdésekről beszélgessenek. Martin Bashir, az NBC újságírója által készített interjúban Keller kifejtette intellektuális érveit az Istenben való hitre nézve. Az interjú elérhető az interneten és sok ezer ember megtekintette már. [24] Kellert arról kérdezi, hogy Jézus Krisztus az egyetlen út-e Istenhez.
Bashir: „Arról a sok millió muszlimról, sikh-ről, és zsidóról beszélek, akik hallottak Jézusról. Velük mi történik az Ön elmélete szerint?”
Keller: „Ha Jézus az, akinek mondja magát, akkor hosszú távon Isten nem az övék. Másfelől ha... mindig csak annyit tudok mondani erről, hogy Isten még nekem, mint lelkésznek is csak annyi információt ad, amennyit tudnom szükséges... Ha jelen pillanatban valaki nélkülözi Jézust, szüksége van arra, hogy megszerezze. Ha meghal Jézus nélkül, nem tudom... azt biztosan tudom, hogy Isten bölcsebb nálam, kegyelmesebb nálam, és tudom, hogy amikor végül majd megértem, hogyan bánik Isten minden egyes lélekkel, nem lesznek többé kérdéseim ezzel kapcsolatban.”
Bashir sürgetésére, hogy mi történik más vallások híveivel, Keller válaszol: „Más vallások hívői, hacsak nem találják meg Krisztust – nem tudok más utat. De az is igaz, hogy annyit tudok csak, amennyit tudnom szükséges, szóval, ha volna is valamiféle ’menekülő ajtó’, vagy hasonló, ilyenről nem tudok...”
Tim Keller azt mondja, hogy keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy a lelked „megszerezze” Jézust. És nagy közönség előtt egy figyelemreméltó állítást tesz, miszerint Istennek elképzelhető, hogy van egy „menekülő ajtaja” a hitetlenek számára, amiről nem beszélt nekünk. Keller azt sejteti, hogy Istennek lehet egy, a kijelentésben nem szereplő útja a mennybe, azok számára, akik nem térnek meg, és nem vetik hitüket Jézus Krisztusba. Az ilyen „menekülő ajtó” lehetősége azonban nem biblikus és mélyen eretnek, mivel arra utal, hogy a Szentírással ellentétben, a Jézus Krisztusba vetett hit nem kizárólagos útja az üdvösségnek az értelmes felnőtt emberek számára.
Mindezt tovább fokozva – Tim Keller azt mondja, hogy „nem tudja”, mit történik azokkal a hitetlenekkel, akik Krisztus nélkül halnak meg. Azt mondja: „Ha meghal Jézus nélkül, nem tudom...” Természetesen egy olyan teológusnak, mint ő, ismernie kell, mit mond a Szentírás azokról, akik Krisztus nélkül halnak meg: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Jn 3,36).
Szóval, miért nem a Szentírásra való hivatkozással válaszol Tim Keller Martin Bashir kérdésére? Kínosnak tartja az igazsághoz való ragaszkodást? Vajon nem az evangélium ítéletről szóló alkotóelemeinek ügyes kikerülgetése vezet elkerülhetetlenül olyan nehéz helyzetekhez, mint amilyenben Tim Keller találta magát ebben az interjúban?

Rokonszenv Rómával

A Hit és kételkedés-ben Tim Keller teista evolúciós meggyőződéséhez a római katolikus egyházban keres támogatást. A következőt írja: „Például a katolikus egyház a világ legnagyobb egyházaként hivatalos nyilatkozatokat tett az evolúció, mint keresztyén hittel összeegyeztethető támogatása érdekében.” [25] Úgy tűnik, Rómára valódi egyházként tekint, mint legnagyobbra a világon, azért, hogy a keresztyéneket az evolúció elfogadására bátorítsa. Keller olyan definíciót ad a keresztyénségre nézve, amelyik magában foglal minden ortodoxot, római katolikust és protestánst, akik vallják a hagyományos hitvallásokat, mint például az apostoli hitvallást. Azt írja: „Mi a keresztyénség? Célunk érdekében úgy határoznám most meg, mint azoknak a hívőknek a testületét, akik vallják ezeket a nagy ökumenikus hitvallásokat... Ebben a könyvben a keresztyénség igazsága érdekében érvelek – nem egy meghatározott részének igazsága érdekében.” [26] Ez a kijelentés jól mutatja, hogy nem tesz nagy különbséget a protestáns hit és a római katolicizmus között, amikor a teljes egyházról beszél. A római katolicizmust úgy tekinti, mint a keresztyénség egyik érvényes ágát, a protestantizmus valószínűleg egy kisebb „ág”, és az evangelikalizmus pedig egy még kisebb. Nem úgy tűnik, mint aki az örömüzenet evangéliumi módon történő értelmezését tekinti kizárólagosan hatékonynak és legitimnek.

Katolikus szerzők és miszticizmus

Tim Keller azt írja a Hit és kételkedés-ben, hogy Isten kegyelmének munkáját meg tudná mutatni legalább száz híres lelki életrajzban, például Pál apostoléban, Ágostonéban, Luther Mártonéban, John Wesleyében. De van egy kedvence: „A kedvenc példám a kegyelem megrázó erejére az, amelyiket Flannery O’Connor ábrázol 'Kinyilatkoztatás' [27]című írásában.” Ezután két oldalt szán arra, hogy összefoglalja O’Connor történetét, mielőtt levonja a következtetést: „Micsoda radikális gondolat! A szörnyszülöttek és a bolondok előbb mennek a mennybe, mint a morálisan kifogástalanok kasztja?” [28]. Tim Keller további helyeslő utalásokat tesz Mary Flannery O’Connor írásaira. A New World Encyclopedia úgy írja le O’Connort, mint aki egész életében római katolikus volt, akinek az írásait a szentségek nagymértékben befolyásolták. „Ironikus, enyhén allegorikus szépirodalmi műveket írt többnyire egyértelműen kétes szereplőkről, akik fundamentalista protestánsokként olyan jellemváltozáson mennek át, amelyek őket O’Connor vélekedése szerint közelebb hozta a katolikus gondolkozáshoz.”[29]
A tény, hogy Tim Keller O’Connor írásait választja a kegyelem illusztrációjaként, sokat elmond valódi nézeteiről, valamint arról, hogy azok mennyivel tágabbak, mint a protestáns hitvallások –amelyeket egyébként vall. A reformátori lelki irodalom hatalmas tengere ellenére – amelyekben vallják, hogy megváltás egyedül kegyelemből, egyedül hit által és egyedül Krisztusban lehetséges – Keller egy katolikus írót választ, aki „fundamentalista protestáns keresztyének” karikatúrájával ássa alá a reformátori hitet. Teológiai és filozófiai érvei megtámogatására Tim Keller olyan katolikus hírességeket idéz, mint Malcolm Muggeridge, G. K. Cherston és J. R. Tolkien. A First Things című, Amerika első számú katolikus lapjának adott interjúban azt mondta: „Nem akarok csupán egyféle keresztyénséget védelmezni. Azt hiszem, az apostoli hitvallást akarom védeni.”[30] Azt szeretné, ha hitetlenek az apostoli hitvallást elfogadva eldöntenék, hova akarnak tartozni. Ebben az interjúban Keller egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy szándéka az, hogy – miként fogalmaz – a „teljes hitet” védelmezze, ami magában foglalja a Római Katolikus Egyház védelmét is.
Újra hangsúlyozzuk, hogy semmi esetre sem tekinthetünk rá úgy, mint az üdvösség kérdésében kizárólagosan az evangéliumi nézet képviselőjére.
Tim Keller római katolikus egyházhoz való alkalmazkodásának gyümölcse a katolikus miszticizmus gyakorlatainak – az általa vezetett Redeemer Gyülekezetben történő – elfogadása és népszerűsítése. 2009-ben egy előadás-sorozatot vezetett abból a célból, hogy a gyülekezetet „A szerzetes útja” gyakorlatára tanítsák, egy olyan imádkozási és dicsőítési gyakorlatra, amelyik a katolikus misztikában gyökerezik.[31] Tim Keller megnyilatkozásai a katolikus miszticizmus kérdésében a 16. századi katolikus misztika kifejezett elfogadását mutatják. Elfogadja üdvösségüket, mély lelkiséget tulajdonít neki, és lelkesen helyesli misztikus elmélkedési technikáikat.
A Redeemer Gyülekezet honlapja leírja a Lectio Divina katolikus meditációs technikáját, a Biblia-olvasás bencés módszerét, ami az isteni jelenlétbe való misztikus önkivetítést is magában foglalja. A honlap ezen kívül tanácsokat ad Loyolai Ignác, a jezsuita rend alapítójának Lelkigyakorlatok c. művével kapcsolatban is. Egy cikk a honlapon, aminek címe: „Elmélkedés: Nem olyan titokzatos”, a következő tanácsot adja: „Loyolai Lelkigyakorlatok c. művében található módszereit évszázadok óta használják. Ő arra hívta az embereket, hogy mind az öt érzékükkel közelítsenek az Íráshoz: látással, hallással, ízleléssel, tapintással és szaglással.” [32]
A Redeemer nyájának egy tagját annyira zavarta mindez, hogy a következőt írta: „Végül el kellett hagynom a gyülekezetet, mivel megtudtam, hogy arról tartanak alkalmakat, miként imádkozzunk a Lectio Divina, az elmélkedő imádság/meditáció módján, sőt még arról is, hogy hogyan teremtsük meg ’saját kolostorunkat’ (a kurzus címe: a „Szerzetes útja” volt). Ez a legkevésbé sem volt számomra elfogadható, így néhány hónapja a lelkésznek és elöljáróknak címzett levélben foglaltam össze kétségeimet, de semmilyen választ nem kaptam.” [33]


Tim Keller teista evolúciója

Tim Keller erőteljes képviselője annak, amit ő maga „progresszív evolúciónak” nevez. A Hit és kételkedés-ben úgy kíván segíteni a kétségek legyőzésében, hogy meggyőzi az embereket a teista evolúció igazságáról, egy olyan elméletről, amely lehetővé teszi keresztyének számára, hogy egyszerre vallják mind a teremtést, mind pedig az evolúciót.

Az evolúció tudományára úgy tekint, mint ami nem is kérdés, a Bibliát pedig oly módon értelmezi, hogy az a tudomány „igazságaihoz” alkalmazkodjon. Tim Keller mindezt úgy teszi, hogy kijelenti, Mózes első könyvének 1. fejezete egy költemény, ezért nem lehet szó szerint érteni.[34] Azt írja: „Azt hiszem, Mózes első könyve egy költemény ismertetőjegyeit viseli magán, s ezért ez egy ’ének’ Isten teremtésének csodájáról és annak értelméről... csak a rend kedvéért: azt hiszem, Isten valamiféle természetes kiválasztódási folyamatot irányított, ugyanakkor visszautasítom az evolúció elgondolását, mint mindent felölelő elméletet.”[35]
Egy tv-interjúban, ahol arra kérték, tisztázza a teista evolúció elméletének nyilvánvaló problémáit, Tim Keller a következőt mondta: „Miként létezhetett halál Ádám és Éva bukása előtt? A válasz az, hogy nem tudom. De azt tudom, hogy az állatok is ettek bogarakat - nem igaz? A bogarak is ettek növényeket – nem igaz? Kellett, hogy legyen halál. Más szóval, amikor eljutsz arra a pontra, hogy ’várjunk csak, ez tényleg bonyolult’ ...”[36] Keller elismeri, hogy teista evolúcióról szóló beszámolója zavaros, mégpedig azzal a magyarázattal, hogy ő a „rendetlen” megközelítést részesíti előnyben. De ez a megközelítés – ahogyan magyarázni próbálja – úgy tűnik, nélkülöz minden logikát és következetességet, így ellentmondásos.
Az evangélium kontextualizálása

Tim Keller hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az evangéliumot kulturálisan érzékennyé tegyük. Kijelenti, hogy az ember evangéliummal szembeni visszautasítása lényegileg kulturális eredetű –ami egy nem biblikus, anti-kálvinista nézet, s amit az új-kálvinisták egyre növekvő mértékben vallanak. Ezért – mondja ő – „az evangéliumot az adott kulturális kontextussal összefüggésben kell bemutatni – Jézus kell, hogy legyen a válasz azokra a kérdésekre, amiket a kultúra felvet. Ne feledd – ez egyes evangéliumok úgy mutatják be Jézust, mint aki a válasz valamilyen emberi, kulturális kérdéscsoportra... Az evangélium hirdetésének minden esetben kulturálisan megtestesült formában kell megtörténni, és fel kell vállalnia néhány elsődleges fontosságú problémakört. A keresztyénséget úgy kell bemutatni, mint ami válaszokat ad kultúránk legfontosabb kérdéseire és törekvéseire.”[37] Az evangélium bemutatása során – mondja Keller – válaszolnunk kell a kérdésre: Mi teszi rendbe a világot? Azt is el kell magyaráznunk, hogyan lehetünk részesei a világ rendbetételének. Ezek a nézetek nem csupán kifejezésre juttatják Tim Keller arra vonatkozó meggyőződését, hogy „a megváltás elsődleges célja a kulturális megújulás – a jelenvaló világ jobbá tétele”, [38] de azt is mutatják, hogy gyakorlatilag mellékesként kezeli az ember Istentől való szándékos és bűnös elidegenedéséről szóló reformátori nézetet, ami mellett egyébként hitet tesz. Pedig ezek a hiteles evangélizálás egyetlen szilárd alapját jelentik.
Konklúzió
Tim Keller az új kálvinizmus egyik fő ereje. Nézeteit széles körben népszerűsíti az Evangéliumi Koalíció, a Redeemer Gyülekezet, az Egyesült Királyságban a Proclamation Trust, valamint különféle konferenciák világszerte. Miközben szilárd protestáns keresztyén vezetőként tisztelik, valójában a reformátori hit alapelveitől sok szempontból nagyon messze áll. Egyfajta ál-intellektuális, filozofikus megközelítésmódot alkalmaz annak céljából, hogy a keresztyén tanítást népszerűsítse. A nagy missziói parancsot jogtalanul terjeszti ki a „globális társadalmi helyreállítás” feladatára. Kiterjeszti az „egyház” értelmét azokra is, akik nem ismerik el az evangéliumi értelemben vett örömhír kizárólagos, a lélekmentésben hatékony voltát. Népszerűsíti a teista evolúció elméletét. Kontextulizálni igyekszik az evangéliumot, hogy társadalmilag elfogadhatóvá tegye, ami a gyakorlatban abban nyilvánul meg, hogy világi, szórakoztatóipari alapokon álló evangélizációs és dicsőítési formák válnak elfogadottá.
Az új-kálvinisták archetípusa (őskép-minta) ő, aki a gyakorlatban messze szakadt a reformáció hitétől és gyakorlataitól.
(fordítás angol nyelvről magyar nyelvre) 

Felhasznált irodalom
[1] E. S. Williams, The New Calvinists, The Wakeman Trust, Lidon & Belmont House Publishing, 2014, p17-29.
[2] Timothy Keller, The Reason fo God, Hodder &Stoughton, paperback edition, 2009, pxi
[3] Ibid.
[4] Ibid. pxi-xii
[5] Ibid. pxii
[6] Ibid. pxiii
[7] Ibid.
[8] Ibid. pxix
[9] Ibid. p223
[10] A Special Study of Liberation Theology by George C. Stewart, http://www.thecra.org/Strange%20Club/Member%20Material/AdventuresofGeorge/LibTheo.htm
[11] The Reason for God, pp224-225
[12] Ibid. 192
[13] Ibid 195
[14] Ibid. 197
[15] David Roy Griffin, ‘Values, Evil and Liberation Theology’, Encounter, Vol. 40, No. 1 (Winter, 1979), p1
[16] Juan Luis Segundo, ‘Statement by Juan Luis Segundo’, Theology in the Americas, eds. Sergio Torres and John Eagleson (New York: Orbis Books, 1976), p281
[17] The Reason for God, p223
[18] Tim Keller, Generous Justice, Hodder & Stoughton, 2010, p6
[19] Gustavo Gutierrez, A Theology of Liberation: History, Politics, and Salvation, Orbis Books, 1973
[20] Generous Justice, p7
[21] Freedom Torch website: Tim Keller and 'Social Justice' by Jonathan Cousar, 12 April 2011 http://freedomtorch.com/blogs/3/2762/tim-keller-and-social-justice
[22] The Reason for God, pp 223-225
[23] Ibid. pp56-57
[24] New Calvinist website, 'Keller's false gospel', http://www.newcalvinist.com/tim-kellers-false-gospel/
[25] The Reason for God, p87
[26] Ibid. pp116-117
[27] Ibid. p237
[28] Ibid. 240
[30] First Things, 'An interview with Timothy Keller' by Anthony Sacramone, http://www.firstthings.com/onthesquare/2008/02/an-interview-with-timothy-kell
[34] The Reason for God, p93
[35] Ibid. p94
[36] First Things, 'An interview with Timothy Keller' by Anthony Sacramone, http://www.firstthings.com/onthesquare/2008/02/an-interview-with-timothy-kell
[38] Freedom Torch website: Tim Keller and 'Social Justice' by Jonathan Cousar, 12 April 2011 http://freedomtorch.com/blogs/3/2762/tim-keller-and-social-justice

Lysa TerKeurst: A nő, aki jelen tudott lenni

„Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a mások tisztelete jobb ezüstnél és aranynál.” Péld 22,1

Egy eldobható kávéscsészét, a mobilját, a pénztárcáját és egy papírköteget próbált egyensúlyban tartani, ahogy bekopogott hozzánk. Ugyanakkor a cipőjével is volt valami.  Mikor kinyitottam az ajtót, egyik cipője orrával toppantott, mintha egy kavicsot akarna előregörgetni benne. Elmosolyodtam. Jól esett látni laza mozdulatait, mert nagyon nem éreztem aznap reggel alkalmasnak magam egy elegáns beszélgetésre. Visszamosolygott, majd még egy utolsót toppantott, amivel sikerült megoldania a kavicsproblémát. Bocsánatkérő mosolyát azonnal megszerettem, még mielőtt egy szót váltottunk volna.
Ahogy átlépte a küszöböt, mintha az ajtó előtti kis jelenet meg sem történt volna. Teljes figyelmét a feladatra összpontosította.
Az egész napot velünk töltötte. Újságíró volt, aki cikket írt fogadott afrikai gyermekeinkről. Nem mondott magáról semmit ezen kívül, de tudtuk anélkül is.
Az Egyesült Államok egy korábbi elnökének a lánya volt. Ő és testvére a Fehér Házat mondhatták otthonuknak életük egy szakaszán. Édesanyja a first lady volt akkor, és ezért ő is a first family tagja volt.
Ma nem az elnök lányaként volt jelen. Újságíró volt. Azért volt nálunk, hogy megírja a cikket. Végig kitartott ebben a szerepben.
Kérdései nyíltak voltak, minden hátsó szándék nélkül. Viselkedése kedves, nevetése rokonszenves és hangos, írása kusza, de a figyelme pontos és tiszta.
Azért volt ott, hogy felfedjen egy történetet.
Végig a pillanatnyi feladatra összpontosított. Nem akadályozta meg számtalan egyéb tennivalója. Nem foglalkozott egyszerre több mindennel. Kikapcsolta a telefonját. Nem sietett, nem kapkodott, nem ugrált egyik témáról a másikra.
Nemet mondott minden másra, ami foglalkoztathatta volna. Így igent tudott mondani a cikkre, amit meg kellett írnia. Tökéletesen jelen volt.
Ez a nő, aki megmutatta, mit jelent jelen lenni, tartós hatással volt a családomra.
A vacsoránál a férjem, Art, megkérdezte a gyerekeket, hogy sorban mondjanak egy-egy szót, amivel jellemeznék a riporternőt.
„Kedves.”
„Alázatos.”
„Ízléses.”
„Elegáns.”
„Alázatos.”
Kevésbé elragadó megnyilvánulás következett az egyik nagy részéről. „Te nem mondhatod, hogy alázatos. Azt én mondtam. Mindig utánozni akarod, amit én mondok!”
Szeretem a családomat…
De a lényeg: nagyon örültem a hatásnak, amit ez a jelen-lenni-tudó nő az egész családomra tett. Meg a szavak is tetszettek, amikkel gyermekeim jellemezték.
Art ezután megkérdezte a gyermekeket, mit tett, hogy viselkedett a riporternő, hogy ilyen szép szavakat mondhattunk rá. Aztán így folytatta.
„Ha szeretnétek, hogy rólatok is ilyen jó véleménye legyen az embereknek, mindig gondoljátok át a döntéseiteket. Hogyan hat másokra az, amit tesztek, ahogy viselkedtek?”
Ez a kérdés eszembe juttatta mai alapigénket. „Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a mások tisztelete jobb ezüstnél és aranynál” (Péld 22,1). Gyakran biztatjuk gyermekeinket ezzel az igével, mikor figyelmeztetni akarjuk őket döntéseik súlyára.
Igen, a jó véleményt jó döntések előzik meg.
Egy rövidke mondat, amin hosszan el lehet gondolkozni. A jobb döntések jobbá teszik a szétszórt, rohanó emberek életét. Az agyonhajszolt, kiégett asszonyokét.
Döntéseinkből áll össze az életünk. Ha jobb életet szeretnénk, hozzunk jobb döntéseket. Igen. Nem. A két legnagyobb hatalommal rendelkező szó a nyelvben.
Ők fognak irányítani minket, ha mi nem irányítjuk őket. Ha nem őrködünk felettük. Ha nem tesszük őket engedelmes munkatársainkká. Bele tudsz gondolni, milyen nagyszerű lenne az élet, ha nem félnél igent mondani, és nem volnál annyira gyenge, mikor nemet kellene mondanod?
Pedig csak így tudna legjobb önmagunk kibontakozni. És akkor mi is sokkal kevésbé volnánk szétszórtak

Uram, szeretném, ha olyannak látnának engem az emberek, mint aki mindig igent mond Rád, és a feladatokra, amikre Te hívsz meg. Segíts, kérlek, hogy a ma elém kerülő dolgok közül is ki tudjam őket választani. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Most Nonfrantic Woman I’ve Ever Met
Encouragement for today, 2014.07.15.

2014. július 14., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Tudni azt, amit tanítottam, önmagában nem elég, kivéve, ha úgy szeretitek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket

2014. július 13. vasárnap, 16:27
Drága szeretett leányom, Isten gyermekeit a virágbimbókhoz lehet hasonlítani. A virágbimbók, a föld táperejének köszönhetően borulnak virágba és növekednek. De ha a föld nem termékeny, a bimbók nem tudnak érett virágokká fejlődni, amelyek gyönyörködtetik a szemlélőket.
Amennyiben a talaj termékeny, a virág egészséges lesz. De amikor az féreggel van tele, akkor a virág nem fog virágozni. Még az egészséges talaj sem tud egészséges élő növényt teremni, ha méreggel fertőzött. Amikor Isten gyermekei nem hallgatnak Isten Szavára, nem emésztik meg az Igazságot és nem követik Isten Parancsolatait, akkor üresek lesznek és lelki béke nélkül maradnak. Csak akkor számíthattok arra, hogy fejlődtök vagy békére találtok, amikor készek vagytok Isten Igéjére hallgatni.
A hazugságok miatt, melyet a Sátán terjeszt szerte a világon, annak érdekében, hogy megtévessze a lelkeket, sok ember elveszettnek és lelki élet nélkül érzi magát. Az életet csak akkor nyerhetitek el, ha Engem, Jézus Krisztust, Üdvözítőtökként fogadtok el. Önmagában még ez sem elég. Arra is emlékeznetek kell, amit tanítottam nektek. Tudni azt, amit tanítottam, önmagában nem elég, kivéve, ha úgy szeretitek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor felálltok és büszkén hirdetitek, hogy az Én tanítványaim vagytok, de nem mutattok szeretetet mások iránt és nem bántok úgy másokkal, ahogyan ti is elvárnátok, hogy veletek bánjanak, akkor ti képmutatók vagytok.
Ha ismertek Engem, akkor másokat is szeretni fogtok, függetlenül attól, hogy milyen bűnöket követtek el. Ti nem fogtok soha másokat elítélni az Én Nevemben, mert ahhoz nincs jogotok.
Jézusotok

2014. július 13., vasárnap

Hogyan férkőznek a szexuális ragadozók a gyerekeinkhez?

Sokakkal együtt engem is nagyon megrázott Magyari Péter Utána minden állat szomorú című cikke. Csak a tévéből ismertem S.-t, kamaszként eléggé rajongtam érte, és amikor olvastam a cikket, a tévés pályát, átvillant a fejemen, hogy nehogymár ő legyen. De. Úgy tűnik, mégis. Hogyan lehetséges ez? Hogy lehet, hogy egy ilyen jófej, elkötelezett, értelmes, törődő ember valójában a szörnyetegek szörnyetege? A válasz: könnyen. Sőt, nagyon gyakori. Sőt, a szexuális ragadozók, pedofilek igen sűrűn a társadalom, a közösség elismert, sokak által tisztelt, kiválónak tartott tagjai. Hiszen ez a taktikájuk egyik eleme, olyan kedves, segítőkész, jó embernek tűnnek, akiről senki nem tételezne fel semmi rosszat. Gyakran vállalnak aktivista munkát a közösségben, dolgoznak templomokban, iskolákban, ami saját hitelességük látszatának megteremtése mellett remek vadászterületet is jelent. Módszerük, amire a cikkben bemutatott embernél az egész életpálya felépült, annyira hasonló, annyira ugyanazokat a lépéseket követi, mintha olvasták volna a Gonosz kézikönyvében.
Az angol szó a grooming, magyarul talán behálózásnak, beférkőzésnek lehetne mondani. Ez a folyamat elnevezése, annak a folyamatnak, amely során a szexuális ragadozó úgy elnyeri a gyerekek, és a szüleik, valamint a többi felnőtt bizalmát, hogy azután a lebukás veszélyét minimalizálva folytathatja a gyerekekkel a szexuális visszaéléseit, megrontásukat, bántalmazásukat. Van egy hat lépcsős folyamat, ami lefedi az egész, több hónapig vagy évig tartó eseménysort:
1. szint: az áldozat kiválasztása
A támadó az áldozatát az alapján választja ki, hogy mennyire tűnik az védtelennek, sebezhetőnek. Azzal a gyerekkel fog kezdeni, aki valamiben szükséget szenved, szeretethiánya van, vagy kevés az önbizalma, esetleg elszeparálódott a többiektől. Az a gyerek van nagyobb veszélynek kitéve, akinek szüleivel zavart a kapcsolata, vagy mert problémák vannak otthon, vagy a szülők keveset érnek rá vele törődni.
"S. bukását az is hozhatta, hogy az apjával beszélő fiú kiválasztásakor óvatlan volt. A legtöbb, szexuális játékba bevont gyerek társadalmi státusában hiába számított a felső középosztályhoz, valamilyen gondjuk volt otthon. Válófélben lévő szülők, meghalt szülő, túl sok munka, kevés figyelem."
2. szint: a bizalom elnyerése
A gyerek bizalmának elnyerését gondos megfigyelés előzi meg. Mire van szüksége, mi érdekli, miben szenved (szeretet, megértés, elfogadás) hiányt? Milyen területen szorul segítségre? Ez az érdeklődés csak a béna ragadozók esetében kelt gyanút, akik túljátsszák a szerepüket, a tehetségesebb elkövetők olyan természetesen csinálják, hogy mindenki csak a jóságot és érdeklődést látja bennük. Általában olyan szerepben is vannak, akinél természetes, elvárt, vágyott kvalitás az érdeklődés, például tanár, pap, a család jóbarátja. A megfigyelő munka után már csak meg kell felelni a gyerek elvárásainak, vágyainak, és a bizalom eltéphetetlen hálója megfonódott. Kamaszoknál a következő módszereket is használják a bizalom kiépítésekor: azonosulás a tinédzserrel, úgy tűnhet, hogy ő az egyetlen felnőtt, aki megérti. Közös érdeklődés kifejezése, zenében, spotokban, filmekben, vagy irodalomban. Különleges kiváltságok, vagy ajándékok adása. A kamaszok bátorítása a szabályok megszegésére, dohányzás, ivás, drogozás. A szerepeken kívül eső kommunikáció, például tanárként sms-ezés a diákokkal.
Másrészt a család, felnőtt közösség bizalmát is el kell nyerni: barátkozás, fontos dolgok megbeszélése, segítségnyújtás, jelenlét.
"A szigorú elitiskolában ő volt a jófej tanár, aki elképesztő érdekesen magyarázta a kötelező tananyagot, aki rengeteg kirándulást szervezett, és aki színdarabokat tanított be. A színjátszó próbák fontosabbak voltak a tanóráknál, nagy közös játék lett belőle, ami kitöltötte sok diák életét."
„Ha valami bajom volt, tudod, tipikus kamaszos problémák, az apám is azt mondta, hogy menj S.-hez, beszéld meg vele” – mondta Eszter, és ezt sok családban gondolták így. S. szívesen látott vendége, szórakoztató és okos barátja volt sok szülőnek, a gyerekek többsége pedig egyenesen rajongott érte."
3. szint: a szükséglet kielégítése
Amint egy szexuális támadó elkezdi kielégíteni a gyerekek igényeit, nagyon megnő a jelentősége, fontossága a szemükben, életük központi figurájává válik, idealizálni kezdik. Amikor pedig ez az idealizált személy külön elkezd foglalkozni valakivel, az kiválasztottnak érzi magát, megdicsőül a kapott figyelemben, szeretetben, és megszűnik a gyanakvása, vagy nem érzi már, hogy vissza kellene utasítania bármit is, amit ez a hős kér tőle.
"A gimnáziumban hasonló világot alakított S. mint a táborban: a beavatottság és a kiválasztottság kegyét osztogatta előbb az egész közösségnek, aztán pedig az osztályon belül a számára legkiválóbbaknak.
És akiket S. igazán a bizalmába fogadott, és például a főszerepeket kapták a színdarabokban, azok egy idő után különleges kegyben is részesültek: felmehettek S. lakására."
4. szint: a gyerek izolálása
Amint megvan ez a baráti, mély bizalmon alapuló kapcsolat, ahol a molesztáló az egyik legfontosabb személy a gyerek világában, elkezdi megteremteni azokat a helyzeteket, amikben egyedül maradhat a gyerekkel. Felajánlja a szülőknek, hogy vigyáz rá, bébiszitterkedik, korrepetálja, kirándulni viszi. Ezek a kettesben töltött alkalmak csak még inkább megerősítik a gyerek kiválasztottság érzetét. Eközben az elkövető táplálja a gyereknek azt a hitét, hogy ő úgy szereti, és úgy fogadja el, ahogy erre senki más nem képes, még a szülei sem.
"A lakásra hívásokból hétvégi kirándulások is lettek. Biciklizések, a tábor házának kifestése, karbantartási munkák, kirándulások."
"inkább csak általános szívességeket várt el S. a diákoktól: szereljenek neki otthon bútort, cipekedjenek a ház körül. A hivatalos munka és S. személyes világa mindenképpen összefolyt, és aki szexelt is S-el, annak ez már nem is lett olyan éles határátlépés."
5. szint: a kapcsolat szexuálissá tétele
A bizalommal és szeretettel teli kapcsolat lassan halad előre, hogy végül szexuálissá váljon. Beszélgetések, képek nézegetése, vagy olyan alkalmak megteremtése (mondjuk közös úszás) ahol mindkét fél meztelen. A beszélgetések során az elkövető felderíti, hogy a gyereket mi izgatja, mire vágyik, míg a gyerek elkezd egyre inkább szexuális lényként, tárgyként tekinteni önmagára, és a felnőttel való kapcsolatát is átdefiniálja szexuális kapcsolattá.
"A vers erotikus költeménynek bizonyult, és Gábor egyszerre volt zavarban, és lett izgatott. S. a csajozásra terelte a szót. „Ki tetszik, meddig jutottatok el?” Tanácsokat adott. „Nem kell szégyellni. Maszturbálsz, ugye? Teljesen természetes! Akármennyit is csinálod, nem lehet bajod belőle. Sőt olyan mint az edzés, csak jobb leszel tőle, amikor odakerülsz. Izgatott lettél? Itt egy zsepi, most is csinálhatod.”
"Az egyik délután három fiút hívott fel magához az osztályból, és a pornóról kezdett el beszélni, aztán berakott egy pornófilmet a videóba. „Izgalomba jöttetek? Verjétek ki nyugodtan. Segíthetek? Segítek.”
6. szint: a kontroll fenntartása
Ha már megtörtént a szexuális együttlét az elkövetők azzal fenyegetik a gyerekeket, hogy kieshetnek a kegyeikből, ha nem jönnek többet, illetve ha beszélnek valakinek róla. A gyerekek egy ilyen eset után hajlamosak lennének megszüntetni a kapcsolatot, de ezt megakadályozza a figyelme megvonásának fenyegetésével. Ezek a beteges kapcsolatok a gyerek fejében összefonódnak mindazzal a jóval, amit kaptak az illetőtől, a figyelemmel, az ajándékokkal, a közös vidám programok lehetőségeivel. Ennek az elvesztése, vagy a szexuális aktusok kiderülése (amiért persze, az elkövető manipulatív erőfeszítéseinek hála, a gyerekek felelősnek érzik magukat) sokkal rosszabb lenne számukra, mint ami most van.
"Nagyon lelkes híve volt sokáig S-nek, táborozott is, és gimnáziumi tanítvány is volt. Igazi kis kedvenc, mások irigyelték, hogy mennyire futtatott fiú.
Ezektől a szexuális szeánszoktól viszont zavarban volt. Kifogásokat kezdett el keresni, hogy ne kelljen mennie S-sel, hazudozott mindenféle elfoglaltságokról. Ekkor hamar megérezte, hogy már nem kedvenc többé. Már nem kérdezi meg S. a véleményét a versről. Már nem figyel rá, már nem olyan fontos. Ettől is szenvedett a fiú, és attól is, hogy újra részt vegyen a közös szexben."
"Egyszerre volt az apám, de a szeretőjének is kellett lennem. És innen az lett, hogy azt éreztette, hogy nem lesz többé az apám, ha nem leszek a szeretője. Nem lehetett elszakítani ezt a hálót, nem lehetett hova menni."
És mit tegyen a szülő, hogy megóvja ettől a gyerekét?
Az első tanács, hogy bízzon a megérzéseiben. Ha nem is tud semmit biztosan, ha nincs más, csak egy kósza rosszérzés, ha tart is attól, hogy a gyereke milyen szomorú lesz, ha megtiltja neki, hogy ezzel a szeretett személlyel találkozzon - azonnal meg kell szakíttatni a gyereke kapcsolatát az illetővel. Eközben oda kell figyelni a gyerek kérdéseire, furcsa mondásaira, amik alátámasztják a gyanúját. Bátorítani kell a gyereket, hogy beszéljen a dologról többet.
Egy kommentben olvastam, hogy az alapvető nagy baj ott kezdődött, hogy "imádták" a gyerekek a tanár urat. Egy tanárt ne imádjanak, legyen közömbös, vagy kedveljék, de ez a fajta rajongás, amit popsztárok iránt szoktak érezni, gyanús. Felveti a kérdést, hogy mi szüksége van az illetőnek erre a nagy imádatra, és mire használja ezt. Lehet ebben némi igazság. Egy segítő oldal is azt javasolja a szülőknek, hogy legyen óvatosak és körültekintők, ha a gyerekük ilyen rajongást kezd érezni egy környezetükben élő felnőtt iránt. Beszélgessenek a gyerekkel arról, hogy mit csinál a felnőttel közösen, az miről kérdezgeti őket, és ne hagyják, hogy olyan problémái legyenek a gyereknek, amit nem velük, hanem más felnőttel beszél meg. Persze, ez nem könnyű, és persze sok olyan jószándékú, ártatlan felnőtt van, aki semmi rosszat nem tesz a gyerekeinkkel - de az odafigyelés, a gyerek kapcsolatai természetének a kiderítése akkor is lényeges szülői feladat.
A megelőzés is fontos. Időről időre beszélni kell a gyerekkel arról, hogy mi oké, és mi nem az, hogy hogyan nem szabad hozzájuk nyúlni, és hogy hogyan kell nemet mondani, ha valaki olyat tenne velük, amiben nem érzik jól magukat.
Fontos megjegyezni, hogy a szexuális ragadozók olyan gondosan építik fel az egész manipulációs őrületet, hogy sok gyerek nincs is tudatában annak, hogy másokkal ilyesmi nem történik. Sokan csak évek múlva, ha látnak egy tévéműsort, vagy olvasnak valamit a szexuális erőszakról, jönnek rá, hogy ami velük történt, az is az volt. "Nálunk tabu volt otthon a szex, semmilyen más tapasztalatom addig nem volt, és itt olyan valaki mondta, hogy ez természetes, akiben jobban bíztunk, mint a saját szüleinkben."
Ha egy szülő rájön, hogy a gyerekét szexuálisan kihasználták, iszonyú gondolatok és érzések örvényébe kerül. Sokk, düh, bűntudat, frusztráció, szégyen, félelem, gyász... Utólag már beazonosíthatók jelek, események, amiket észre kellett volna venni, ahol meg lehetett volna állítani az egészet, és nem tették, nem is gondoltak rá. De ez teljesen természetes, az utolsó dolog, amire az ember általa kedvelt, vagy tisztelt emberekkel kapcsolatban gondol, a szexuális abúzus. Ami nem a szülő bűne. Nem a gyerek bűne. Egy bűnös van: a felnőtt, aki elkövette.

A dőlt betűs részek idézetek Magyari Péter cikkéből
http://stressz.blog.hu/2014/07/13/hogyan_ferkoznek_a_szexualis_ragadozok_a_gyerekeinkhez

2014. július 12., szombat

AZ ÉN EGYHÁZMEGYÉM MÁR NEM LÉTEZIK, AZ ISIS MINDENT ELSÖPÖRT...

Megdöbbentő dolog arra gondolni, hogy a kereszténység bölcsőjéből, a Közel-Keletről épp most, a mi "toleráns" XXI. századunkban irtják ki az utolsó Krisztus-hívőket is. Valójában nem is a muszlimok irtják ki őket, habár az ő kezükben van a fegyver, hanem a felvilágosult nyugat, a szajha Európa és a gyökértelen Amerika, amelyik olyannyira aggódik az emberi jogokért és a vallásszabadságért, meg a mindenféle deviáns és erkölcstelen csoportok szabadságáért, amelyik országokat tesz tönkre, s nemzeteket gyaláz meg nyilvánosan, mert mindenek fölött állónak gondolja magát, s gőgjében csak önmagában gyönyörködik, elfeledve, hogy "Mid van, amit nem ajándékba kaptál?"

13876_910560705627379_2554189769360323254_n
    
Jelenleg Nona érsek tízezer hívének háromnegyede menekülőben van.
„Nem tudom, hogy valaha visszatérhetnek-e falvaikba.

AZ ÉN EGYHÁZMEGYÉM MÁR NEM LÉTEZIK, AZ ISIS MINDENT ELSÖPÖRT” –

mondta fájdalommal Emil Shimoun Nona, Moszul káld érseke.

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/3273-az-en-egyhazmegyem-mar-nem-letezik-az-isis-mindent-elsoepoert

2014. július 11., péntek

Három idézet Pio atyától

1. Isten és a sátán között a harctér az emberi lélek. Itt folyik a harc az élet minden pillanatában, ezért szükséges, hogy a lélek szabad bejárást engedjen az Úrnak, és általa mindenfelől megerősítse, fölfegyverezze magát. Az ő fénye majd rávilágít így a tévedésekre. A léleknek Jézus Krisztusba kell öltöznie, az ő igazságába és igazságosságába, fel kell vennie a hit pajzsát, Isten igéjét, hogy le tudja győzni a hatalmas ellenségeket. Ahhoz, hogy Jézus Krisztusba öltözzünk, meg kell halnunk önmagunknak.

2. Mindig, mindenben, minden körülmények között alkalmazkodj Isten akaratához! Ne félj! Ez a biztos út, amin a mennybe juthatsz.

3. Minden odaadással meghallgatott szentmise csodálatos hatással van a lelkünkre, olyan lelki és anyagi kegyelmeket ad, amelyeket magunktól nem ismernénk. Hozz áldozatot, és vegyél részt a szentmisén! A világ a Nap nélkül meg tudna lenni, de nem lehet meg szentmise nélkül.
(Pio atya Breviáriuma)

2014. július 10., csütörtök

Nagyfalui üzenet 2014. július

"AZ UTOLSÓ NAPOKBAN SZÉTÁRASZTOM MINDEN EMBERRE LELKEMET, FIAITOK,LÁNYAITOK, A SZOLGÁK ÉS A VÉNEK PRÓFÉTÁLNI FOGNAK, LÁTOMÁSOKAT LÁTNAK ÉS ÁLMOKAT ÁLMODNAK!" (Ap. Csel. 2.17).
118. HAVI IMATALÁLKOZÓ SZILÁGYNAGYFALU MELLETT, A SZENTHÁROMSÁG HEGYÉN.
A Szentírásból : olvassuk el és elmélkedjük át Lázár halálának és feltámasztásának történetét.(Jn. 11.12.)
Havi mottó: "Lázár, a mi barátunk elaludt! Megyek, hogy felkeltsem álmából!"(Jn. 11.11.)
Havi imaszándék: Adjunk hálát minden nap az Úr Jézus barátságáért és a barátaink szeretetéért!
Konkrét feladatunk: Minden nap megtesszük az Úr Jézus parancsait, hogy barátainak bizonyuljunk.(Jn.15.14.)


A SZENTLÉLEK TANÍTÁSA 2014.JÚLIUSÁBAN
Szeretett engesztelők! Olvassátok el Szent János evangéliumából Lázár halálának és feltámasztásának történetét, ahol Jézus barátjának nevezte Lázárt. Ezen alkalommal a baráti szeretetről akarok beszélni nektek!
Kik az igazi barátok? Barátok azok, akiknek az elveik hasonlóak, kölcsönösen jót akarnak egymásnak, támogatják egymást és őszinték egymáshoz. A barátokban egy a szív és egy a lélek! Kisebb félreértések nem szakítják meg az igazi barátságot, hanem, ha tisztázódtak, megerősítik azt. Dávid, a betlehemi pásztorfiú És jonatán, Saul király fia, a csatában ismerkedtek meg és szép lelkük hasonlósága miatt szövetséget kötöttek egymással. Amikor Jonatán megtudta, hogy Dávid életére törnek, szomorúságában semmit sem evett, és amikor meg kellett tőle válnia, keservesen sírt.Jonatán tudósította Dávidot minden veszélyről, sőt még ruhákkal, élelemmel és fegyverekkel is ellátta őt. Az igazi barátok közlik egymással titkaikat. Jézus is sok titkot felfedett tanítványai előtt. Az igazi barátok figyelmeztetik egymást hibáikra. Gondoljunk Nagy Szent Gergely pápára, aki azt mondta egy alkalommal:" csak azokat számítom barátaim közé, akik eléggé nemes lelkűek, hogy hibáimat megmondják!" Az igazi barátok azok, akiknek vallási elveik megegyeznek. Ha a barátság alapja Isten szeretete, csak akkor áll a barátság épülete szilárdan. Homokra épül az a barátság, ahol az alap az önzés, egymás kihasználása. Aki Istennek ellensége, az sohase lehet igazi barátja embertársainak! Csak az szereti felebarátját igazán, aki barátjában az Istent szereti.
Milyenek a bűnben egyetértő barátok? Álbarátok?
Ők tönkre teszik egymást testben-lélekben és a szerencsétlenségben cserben hagyják egymást. Az álbarátságok általában a kocsmában, kártyázások, ivások és dorbézolások közepette köttetnek. Az álbarátok csak addig tartanak ki egymás mellett, ameddig szükségük van egymásra. Gondoljatok Júdásra és a zsidó vezetőkre, akik szövetséget kötöttek egymással Jézus ellen. Amikor Júdás, kétségbe esésében vissza adta a pénzt a főpapoknak, azok úgy viselkedtek, mintha sohase ismerték volna. Gondoljatok Heródesre és Pilátusra is, akik barátok lettek, midőn Jézus elítéléséről volt szó. Az álbarátok olyanok, mint a fecskék, amíg meleg van, mellettetek vannak, amikor közeledik a hideg, elpártolnak tőletek, melegebb vidékre vonulnak. Az álbarátok a méhekhez hasonlítanak, mihelyt a virágport kiszívják a virágból, tovarepülnek. Az álbarátok olyanok, mint a gyümölcsszedők, miután a fáról leszedik a gyümölcsöt, azután otthagyják azt. Ti ne legyetek ilyenek!
Vajon a barátokat szabad-e jobban szeretni másoknál?
Jézus minden embert szeretett, de leginkább szerette Édesanyját, Józsefet, apostolait, tanítványait. Őket barátainak, gyermekeinek nevezte és nagyon őszintén beszélgetett velük. Az apostolok közül Jézus, Jánost, a tiszta őszinte szeretettel teljes barátját szerette legjobban. Azután Pétert és Jakabot. Őket élete fontos mozzanataiban, a Tábor-hegyre, az Olajfák hegyére..., magával vitte. Jézus szerette Lázárt is nővéreivel együtt különleges szeretettel. A Szentháromság, az Őt jobban szerető emberekkel szemben több szeretetet tanúsít. Nem követtek el ti sem hibát, ha nagyobb szeretettel és bizalommal vagytok azok iránt akik nagyobb jóakarattal vannak urántatok. A barátság érzését mi véstük a szívetekbe, amelyért hálával tartoztok.
Mit ne tegyetek a barátaitokkal?
Ne kössetek nagyon hamar barátságot senkivel és a barátaitok kedvéért sohase vétkezzetek. Ha barátot szerzel, előbb tedd próbára őt. Első sorban nem a szép beszédéről, hanem a jótetteiről kell a barátokat megítélni. Ha a barátod valami rosszra akar vinni, mond neki:" Csak annyiban vagyok barátod, amennyiben azzal Isten barátságát nem veszítem el!" Valóban Isten barátsága fontosabb, minden földi barátságnál!
Mit tesznek az igazi barátok?
Ők kellemessé, elviselhetőbbé teszik az életeteket, elhárítják a testeteket és lelketeket fenyegető veszedelmeket. A valódi barát igazi őrangyalotok! Kőfalak és fegyverek nem oltalmaznak olyan biztosan, mint a hű barátok! Az igazi barátság a halál után is megmarad, mert a szeretet nem hal meg sohasem. A valódi barátok a Mennyben újra látják, és bensőleg újra szeretni fogják egymást.
Befejezésül azt mondom nektek, hogy minden nap adjatok hálát az igazi barátaitokért és mint nagyon értékes kincset, egész életetekben becsüljétek meg őket.
Megáldalak titeket a valódi baráti szeretettel!!!
HÁZI FELADAT JÚLIUSRA
"ISTENEM SEGÍTS, HOGY IGAZI BARÁTKÉNT MINDIG CSAK A JÓT AKARJAM A BARÁTAIMNAK ÉS A ROSSZAT SOHA!!!

A sátán négy kedvelt taktikája.

Minden mérkőzésben, így a szellemi harcban is fontos, hogy kiismerjük az ellenfél taktikáját.
1. Megtévesztés
Jézus figyelmeztetése szerint a sátán „hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). Üres ígéretekkel ámítja az embert. Azt hazudja, hogy boldogabbak leszünk, ha elkövetünk valamilyen bűnt vagy megtagadjuk az igazságot. Ám bármilyen örömet hoz is a bűn, az öröm csak egy ideig tart, azután elmúlik. Viszont szinte minden bűnös cselekvésből súlyos szenvedések fakadnak. Sokszor tapasztaljuk ezt, mégis felülünk a hitegetésnek
Megtéveszt azzal is, hogy bonyolítja a dolgokat, különösen a gondolatainkban. Így próbálja elhomályosítani az alapvető igazságot kétes tetteinkkel kapcsolatban. Sugallatára körmönfont kibúvókat keresünk: különféle nehézségeket, kivételeket, esetleges szívfacsaró következményeket hozunk fel annak igazolására, hogy amit teszünk, helyes és jó.
A szavak manipulálásával is megtéveszt. Így lesz a magzat feldarabolása és megölése „reproduktív szabadság”, a paráznaság „együttélés”, a fajtalanság „meleg életstílus”. Ragyogó hitünk ősi bölcsessége így válik „sötétséggé” és „tudatlansággá”, a házasság több ezer éves intézményének újradefiniálása pedig a „házasság szabadságává”. A sátán csúsztatásai nyomán könnyebben mondjuk, hogy „nem olyan súlyos” az, amit Isten bűnnek nevez.
Az információ özön is a sátáni megtévesztés eszköze. Az információ nem azonos az igazsággal. Lehet adatokat ravaszul úgy összeállítani, hogy hamis megállapításokat támasszanak alá. Lehet tényeket és számokat úgy hangsúlyozni, hogy elsikkadjanak a másik oldal igazságai. Így az önmagában igaz információ is a megtévesztés eszköze lehet. A hírközlő média és más hírforrások sokszor azzal gyakorolják leginkább a hatalmukat, amiről hallgatnak.
2. Megosztás

A sátán neve görögül diabolosz, a diaballein igéből, ami azt jelenti: szétdobálni. Jézus viszont szenvedése előestéjén azért könyörgött, hogy egyek legyünk (ld. Jn 17,22). Imája és a kereszten véghezvitt műve arra irányult, hogy megszüntesse a sátántól eredő széthúzást.
A sátán megosztó tevékenysége a saját lelkünkben kezdődik. Egymásnak feszülnek nemes, alkotó, jó szándékaink és alantas, bűnös, romboló indulataink. E küzdelemben sokszor úgy érezzük, kettészakadunk – ahogy Pál apostol írja: „nem a jót teszem, amit akarok… bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen.” (Róm 7,19-21) A benső megosztás a sátán műve. Jézus pedig a Lélek szerinti élettel ajándékoz meg, amelyben megszűnik a meghasonlás (Róm 8).
A belső egységünk elleni támadás számos külső megosztottságban gyűrűzik tovább. A széthúzást sok minden táplálja: harag, régi sérülések, neheztelés, félelmek, félreértések, kapzsiság, gőg, erőszakosság, türelmetlenség – s a sátán alaposan kihasználja valamennyit. Azt sugallja, hogy tökéletesebb, kívánatosabb embereket keressünk; ezért aztán sokan elhagyják házastársukat, családjukat, templomi közösségüket, abban a hiú reményben, hogy máshol tökéletesebb embereket és helyzeteket találnak.
A sátán célja mindig az, hogy széthúzást idézzen elő bennünk és körülöttünk. Jó, ha felismerjük, hogy bármi miatt küzdünk másokkal, valójában egyetlen közös ellenségünk van, aki egymás ellen akar fordítani és tönkre akar tenni valamennyiünket. „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12) A torzsalkodók mindjárt kibékülnek, ha az ajtajuknál fegyveres rabló motoz. Vegyük észre a rablót, és tegyük félre a jelentéktelenebb viszálykodásokat!
m11
3. Elterelés

Legfőbb célunk Isten és a ránk váró mennyei boldogság. A sátán mindent megtesz, hogy e legfőbb, igazi célunktól eltereljen. Egyeseket túlzottan a világ mulandó dolgai felé fordít: olyan elfoglaltak, hogy nincs idejük imádkozni, templomba menni, lelkileg táplálkozni, a ránk váró örök valóságra gondolni.
Másokat mulandó dolgok miatti félelelmre késztet. Ezer földi dolog miatt nyugtalankodnak, ám közben megfeledkeznek az egyetlen félnivalótól: a ránk váró ítélettől. Jézus így int: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10,28). Vagyis ha egyetlen félelmünk az, hogy el ne veszítsük Istent, akkor egyéb félelmeink megfelelő perspektívába kerülnek, sőt talán meg is szűnnek.
A sátáni elterelés lényege: jelentéktelenebb dologokra irányítja a figyelmünket, hogy ne azzal foglalkozzunk, ami igazán fontos, vagyis erkölcsi döntéseinkkel és egész életünk irányával. Mindig a legfontosabbat tartsuk hát szem előtt, és ne engedjük, hogy lényegtelen dolgokra terelődjön a figyelmünk!
4. Elkedvetlenítés

Jó, ha a keresztény ember magas célokat tűz maga elé. A sátán azonban ezt a jót is mérgezni próbálja. A magas célokhoz ugyanis hosszú út vezet. Nem jönnek azonnal a kívánt eredmények. Így a sátán kísértése nyomán könnyen türelmetlenné és szeretetlenné válunk magunkkal és másokkal szemben. Egyesek annyira elkeserednek saját maguk vagy mások miatt, hogy feladják a megszentelődésért folytatott küzdelmet. Mások elhagyják az Egyházat, amiért oly sok hibát látnak tagjaiban. (Mintha valaki otthagyná az edzőtermet, mert ott sok kövér embert lát.)
A sátán azért is tudja kedvünket szegni, mert céljaink általában nem végesek. Mindig lehet tovább fejlődni, többet tenni. Itt lép közbe a sátán. Ha ugyanis lehet többet tenni, azt úgy is felfoghatjuk, hogy mindeddig nem tettünk eleget. Ezzel próbál letörni: azt sugallja, hogy teljesíthetetlen követelményeket állítsunk magunk elé.
Olyan egyszerű dolgokkal is próbálja elvenni a kedvünket, mint a kimerültség, a mindannyiunk által megtapasztalt személyes kudarcok, gyengeségek és sok más akadály, ami hozzátartozik emberi állapotunkhoz és ahhoz, hogy bukott világban élünk, ahol korlátozottak az erőforrások.
A sátán azért akar kedvetlenné tenni és elkeseríteni, hogy feladjuk a küzdelmet. Mesterkedése ellen egyedül az alázat vértez fel. Az alázat az önmagunkkal kapcsolatos igazság elfogadása. Megtanít, hogy lassan, lépésenként haladunk előre; hogy tényleg vannak hibáink, és hogy olyan világban élünk, amely messze nem tökéletes.
Érdemes mindezt alázattal átgondolnunk. Erősebben fogunk Istenre támaszkodni, és egyre jobban fogunk bízni gondviselő segítségében. És érdemes megjegyeznünk a sátán négy gyakori taktikáját. Ha felismerjük, megtettük az első lépést, hogy le is győzzük.
(Forrás: Christianae, párKatt.hu, Msgr. Charles Pope-nak Fr. Louis Cameli: The Devil You Don’t Know (A sátán, akit nem ismersz) című, 2011-ben megjelent könyvéről írtösszefoglalója alapján)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az Én Igém egyszerű, könnyű megérteni, de nem olyan könnyű a szerint élni

2014. július 9. szerda, 15:48
Drága szeretett leányom, Utasításom mindazok számára, akik tisztelnek Engem, hogy imádkozzanak kitartóan, azon zűrzavar miatt, mely hamarosan ki fog törni a világban. Sok esemény fog kibontakozni, ezek mindegyike a megosztottságokhoz kapcsolódik, melyeket a vallási gyűlölet és a kapzsiság okoz. De amikor semmibe veszne Engem – ami már nyilvánvaló a világban, és ami belülről, saját négy falam közül származik -, tudni fogjátok, hogy az idő közel van. Mert amikor átkoznak Engem és üldözik azokat, akik szeretnek Engem, akkor tanúi lesznek Beavatkozásomnak, mely egy villámcsapáshoz lesz hasonló.
Sokan össze fogják téveszteni  az üldöztetésbe – ami mindig azok sorsa lesz, akik követnek Engem – való önkéntes beleegyezésemet a gonosz dolgok elfogadásával és azzal, hogy hajlandó vagyok megengedni, hogy ezek a dolgok tovább növekedjenek. Ez azonban helytelen. Minden Szeretet Tőlem származik. Minden gonoszság a Sátántól ered. Amikor a kettő összeütközik, nagy szakadás fog kibontakozni. A gonoszság nem tud növekedni, ha Én felemelkedem ellene. Még maga a Sátán is csak Isten Akaratának megfelelően tudja a mérgét szétszórni.
A gonosz, mely beszennyezi a világot, meg lesz semmisítve. Ne legyen efelől semmi kétségetek. Nektek azonban fel kell felismernetek a gonoszságot annak, ami az valójában, mert a Sátán mindig jó dologként fogja azt bemutatni. Az ő kedvenc taktikája az, hogy egy eltorzított képet mutat be Tanításaimról és nagy megtévesztéseket foglal ezekbe, melyeket csak azok tudnak felismerni, akiknek lelkében Isten Lelke lakozik. Oly sokan terjesztik Tanításaim különböző változatait és saját értelmezéseiket hozzák létre, és ezzel sokakat megtévesztenek. Amikor azok, akik azt vallják, hogy ismernek Engem, mégis megfeszítenek azok gyötrése által, akik szolgálnak Engem, tudnotok kell, hogy ők nem Tőlem valók – hogyan is lehetnének?
Legyetek békével, mert mindaz, amit tudnotok kell, benne foglaltatik Szent Szavamban. Az Én Igém egyszerű, könnyű megérteni, de nem olyan könnyű a szerint élni.  Az, hogy az Én Igém szerint éltek és szerettek, a hajtóereje lesz minden általatok kimondott szónak, minden általatok elkövetett cselekedetnek és minden általatok tett gesztusnak. Ha nem szeretetnek vagytok tanúi azok szájából, akik azt vallják, hogy szentek lennének, akkor nem Isten Igéjét hallgatjátok. Ehelyett csak egy emberi értelmezést hallgattok, amely téves.
Ami nem az Én Istenségemből fakad, nem Tőlem származik.
Jézusotok

2014. július 9., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Csak Isten Szeretetével a lelketekben terjeszthetitek Isten Igéjét (&159.)


2014. július 8. kedd, 16:00
Édes gyermekeim, nem tudjátok, hogy Isten a mindnyájatok iránti Szeretete miatt engedte meg nekem, az Isten Anyjának, hogy a világban történt minden jelenésem alkalmával, Legszentebb Szavát hirdessem.
Szeretett Fiam, Jézus Krisztus vágya volt az, hogy ismertté tegyem magam, annak érdekében, hogy az Igazsághoz való megtérés megtörténhessék. És így minden szent kegyhelyemnek – szerte a világon – lesz köszönhető az, hogy az Úr Nagy Napja felvirradásáig Isten meg fogja ismertetni az Igazságot. Nektek egyesülnötök kell, hogy minden kegyhelyemen dicsőítsétek Istent, hogy Irgalmasságában Nagy Kegyelmeket árasszon ki még a legméltatlanabb lelkekre is, mert ők azok, akiket a legjobban keres.
Ő, a Fiam nemcsak azokat szeretné, hogy hozzám jöjjenek, akik a Szent Evangéliumokban jártasak. Nem, hanem azokat is, akik ürességet éreznek a szívükben, ami miatt nem számít, hogy mennyire törekednek a belső béke után, mégis képtelenek azt megtalálni. Sok ember keresi a boldogságot, békét és az örömet az életében és csak ritkán találja azt meg. Ők sohasem találhatnak igaz békére, ha nem tudják megtalálni a szeretetet. Csak a mások iránti szeretet hozhat közelebb Istenhez benneteket, mert a szeretet nélkül sohasem fogjátok megtalálni Isten Jelenlétét.
Arra kérlek benneteket, drága gyermekek, hogy jöjjetek hozzám, az Üdvösség Anyjához és kérjétek, hogy imádkozzam azért, hogy Isten a Szeretetével töltsön el benneteket. Amikor ezt az imát imádkozzátok, Én meg fogom kérni Fiamat, hogy válaszoljon hívásotokra. Keressétek a szeretetet és mutassatok szeretetet mások iránt, bármilyen szeretet is van a szívetekben és osszátok meg azt. Ha ezt megteszitek, akkor a Fiam annyi szeretettel fog eltölteni benneteket, hogy ti készek lesztek ezt megosztani egymás között. A szeretet meg fogja semmisíteni a gyűlöletet. Amikor egy másik ember iránt bármilyen gyűlöletet éreztek, akkor könyörögnötök kell Fiamhoz, Jézus Krisztushoz, hogy szabadítson meg benneteket ettől a fertőzéstől.
A Keresztes Imahadjárat 159. Imája: Könyörgés Isten Szeretetéért
Ó, Üdvösség Anyja, kérlek, járj közbe a nevemben, amint Isten Szeretetéért könyörgök. Töltsd el lelkemet, egy üres edényt, Isten Szeretetével úgy, hogy amikor az túlcsordul, kiáradjon azokra a lelkekre, akiknek együttérzésemet igyekszem megmutatni.
Kérlek, hogy Isten Ereje által megszabaduljak a gyűlölet mindenféle érzésétől, melyet talán azok iránt táplálok, akik elárulják Fiadat.
Tégy alázatos lelkűvé engem és tölts el engem a lélek nagylelkűségével, hogy követni tudjam Krisztus Tanításait és életem minden területén terjeszthessem Szeretetét. Ámen.
A szeretetről úgy beszélnek, mintha azt könnyű lenne érezni, de ez sokaktól nagy alázatot követel, mely mentes minden egoizmustól. Nem fogjátok érezni Isten Szeretetét, ha nem alázzátok meg magatokat Színe előtt. És Isten Szeretete nélkül nem boldogulhattok. Csak Isten Szeretetével lelketekben terjeszthetitek Isten Igéjét.
Szeretete nélkül, azok a szavak, melyeket az Ő Nevében mondotok, terméketlenek és élettelenek lesznek.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Homoszexuális propagandát folytatott a Mazsihisz-vezető

"Transzszexuális előadóként" tevékenykedett korábban a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójának frissen megválasztott Schwezoff Dávid. A Carol Hore Mohn néven tevékenykedő Schwezoff a Budapest Pride népszerűsítéséből is aktívan kivette a részét, vagyis nyílt homoszexuális propagandát folytatott. Íme egy fotó arról, hogyan nézett ki "előadóművészként".
Hídfő.net | MAZSIHISZ homoszexuális propaganda
Normális országokban a hatóságok akár 4 millió forintnak megfelelő összegű bírsággal vagy az érintettek létszámától függően meghatározott időtartalmú börtönbüntetéssel sújtják az ilyen tevékenységet (ez még igen enyhe büntetés, mert jobb helyeken nyilvános akasztást kapna egy ilyen személy). Magyarországon egyelőre a homoszexuális propagandát semmi nem tiltja, így a MAZSIHISZ tagjai akadály nélkül folyathatják ezt a tevékenységet, a liberális média pedig tagadja, hogy a zsidó szervezeteknek bármi köze lenne a dekadencia népszerűsítéséhez.

http://www.hidfo.net/2014/07/09/homoszexualis-propagandat-folytatott-mazsihisz-vezeto

Matematikailag bizonyították Isten létezését

Isten létezésének kérdése több évszázad óta foglalkoztatja a filozófusokat és a teológusokat. Néhány hónappal ezelőtt két európai matematikusnak egy számítógépet, és az osztrák matematikus Kurt Gödel kapcsolódó tételét felhasználva sikerült matematikailag bizonyítani Isten létezését!
isn
Nem sokkal halála előtt a nagy osztrák matematikus Kurt Gödel közzétett egy matematikai bizonyítást Isten létezéséről, melyen már 30 éve dolgozott. A bizonyítás a matematika modern axiomatikus alapjain nyugszik, ami folytatása az ősi matematikai hagyománynak és az euklideszi geometriának. Így az alapok az axiómák megfogalmazásával kezdődnek, azaz állításokkal, melyek nem bizonyítottak, de nyilvánvalónak tűnnek. Ezután az alaptétel és a matematikai logika segítségével be tudjuk bizonyítani a tételeket, és fel tudjuk építeni az egész elméletet. Gödel Isten létezését mint egy tételt “próbálta” bizonyítani öt alaptétellel kezdve, ami a matematikai logika részeként “nyilvánvalónak” tűnik.
A kezdeteketől fogva a “bizonyítéknak” két gyenge pontja volt. Először is, ezek az axiómák tényleg nyilvánvalóak-e, másrészt valóban kompatibilisek egymással úgy, hogy nincsen bennük rejtett ellentmondás?
Az elsővel nincs sok teendő, hiszen az axiómák a matematikában “ésszerűnek” tűnhetnek, ugyanakkor önkényesek is, így ha ezek az axiómák igazak, Isten létezését sejtetik. Ugyanakkor a második gyenge pontot több mint 40 éve vizsgálták, mert szükséges azt bizonyítani, hogy az öt alaptétel nem tartalmaz rejtett ellentmondásokat, és így belső ellentmondásoktól mentes.
Két európai matematikusnak, Christoph Benzmüllernek Németországból és Bruno Woltzenlogel Paleonak Ausztriából sikerült matematikai jelekkel ábrázolni Gödel axiómáit. Ezután speciális szofver segítségével, mely a logika szerint működik a számítógépen megállapították, hogy az axiómák nem tartalmaznak rejtett következetlenségeket, és megerősítették a tétel igazolását.
Meg kell jegyezni, hogy eltekintve a tisztán matematikai résztől, Gödel lételméleti bizonyítása nem volt teljesen új, hiszen hasonló érveket sorakoztatott fel az angol Canterburyi Szent Anzelm teológus és filozófus már a 11. században, mely viszont az ókori görög filozófusok és matematikusok “visszavezetés az abszurdra” gondolkodásán alapszik. Anzelm lételméleti érvelésének feltevése a következő volt:
Isten a legfőbb lény
Isten létezésének elképzelése az elménkben létezik
A lény, aki a gondolatainkban és a valóságban is létezik nagyobb, mint a lény, aki csak az elménkben létezik
Ha Isten csak az elménkben létezik, akkor el tudunk képzelni egy magasabb lényt, aki a valóságban létezik
De nem tudunk elképzelni egy Istennél nagyobb lényt
Következésképpen Isten valóban létezik

Stephen Hawking: A nagy terv
A világ leghíresebb fizikusa “Stephen Hawking: A nagy terv” című sorozatában az emberiség örök kérdéseire keresi a választ: Vajon Isten teremtette a világegyetemet? Mi az élet értelme? Miért létezik a világegyetem? Saját lenyűgöző elméletei mellett a neves brit kozmológus más érdekes feltételezésekkel is foglalkozik, s arra is kitér, hogy milyen hatással lehet a CERN Higgs-bozonnal kapcsolatos munkája a kozmosz megértésére. Közel 40 éves saját kutatása során szerzett ismereteit kibővíti a legújabb tudományos megfigyelésekkel és elméleti áttörésekkel, hogy elénk tárhassa eredeti – és sokszor ellentmondásos – elméleteit, melyeket modern tudományos ismeretekkel támaszt alá. A lélegzetelállító látványeffektusok és szellemes gondolkodásmód feltárja előttünk, hogyan próbál a fizika és a kozmológia választ adni olyan kérdésekre, amelyekkel évezredeken át küszködtek a filozófusok.
Forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu

Az Egyház fellépése Venezuelában

Diego Padron Sanchez érsek a venezuelai változások szükségszerűségéről beszélt az El Universal online portálon. Ferenc pápa kiengesztelődésre szólított fel a hónapok óta tartó zavargásokra válaszolva.
A venezuelai katolikus Egyház szerint az élet minden területén szükség van változásokra a szocialista berendezkedésű országban – erről beszélt Diego Padron Sanchez érsek, a venezuelai püspöki konferencia elnöke az El Universal napilap online felületén. A gazdaság és a politika a szakértők dolga – hangsúlyozta Diego Padron Sanchez a konferencia ülését követően.

Az érsek felszólította mind a kormányt, mind az ellenzéket, hogy lépjenek túl a belső viszályon, és a májusban megtorpant párbeszédet folytassák a politikai és gazdasági válság leküzdése érdekében. Az érsek rámutatott arra, a párbeszéd célja, hogy kézzelfogható eredményeket hozzon, nem elég, ha csak a jelenlegi tiltakozáshullámot csillapítja. Ezt a párbeszédet a szocialista kormány és az ellenzék képviselői áprilisban indították, és közvetítőként részt vett benne Venezuela vatikáni nagykövete, Aldo Giordano érsek.

Az országban fellángolt elégedetlenséget többek között az élelmiszerellátás szűkössége, a bűnözés fokozódása, a rendőri erőszak és az állami cenzúra váltotta ki, de a háttérben súlyos gondok állnak: a közbiztonság hiánya, az egészségügy és oktatás alacsony színvonala, valamint az ország jövőképének hiánya. A venezuelai kormány az ellenzék puccskíséreteként értelmezte a demonstrációt, és letartóztatott több ellenzéki vezetőt, őket téve felelőssé az erőszak kirobbanása miatt. Emberjogi szervezetek szerint a biztonsági erők veszélyes akciókat folytatnak, a Human Rights Watch felhívta a figyelmet, hogy az emberi jogok helyzete komoly aggodalomra ad okot.

Közben Ferenc pápa arra kérte Nicolas Maduro államfőt, segítse elő a kiengesztelődés és megbékélés útját a dél-amerikai országban. Július 5-re, az ország nemzeti ünnepére küldött üdvözletében Ferenc pápa a néphez fordult, az igazságosság, kölcsönös megértés fontosságát hangsúlyozva.

A caracasi nunciatúrán keresztül küldött üdvözlet június 20-i dátummal íródott, de csak a hétvégén hozták nyilvánosságra. Ferenc pápa az elmúlt hónapokban többször adott hangot aggodalmának. Áprilisban a kormány és az ellenzéki konfliktusában a szembenállás megszüntetését és kiegyezést sürgette, április végén pedig megbeszélést folytatott Caracas érsekével, Jorge Liberato Urosa Savino bíborossal a Vatikánban.

A venezuelai kormány kérésére a Vatikán közvetítő szerepet vállalt a válságban, ennek alapján vett részt Aldo Giordano érsek a kormány és ellenzék folytatta tárgyalásokon.
A Kathpress és a Vatikáni Rádió német szerkesztőségének tudósítása

Szép Ernő: Imádság



Ki ülsz az égben a vihar felett,
Én Istenem, hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra nem haragudj nagyon.

Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.

Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.

Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó, mint a falat kenyér,

Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassú dallal szeretne szántani.

Édes Istenem, te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.

Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.

Te látod életét minden tanyán,
Te tudod, hogy beszél: édes anyám.

Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tudod a Tisza szőke vizét.

Te tudod, hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.

Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőlőnket tudod a hegyen.

S keserű könnyeink tudod, Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan.

S hogy víg esztendőt várunk mindenért
S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér.

Oh, keljetek a magyart védeni,
Ti Istennek fényes cselédei:

Uradnak mondd el forró, drága Nap,
Hogy kedveled te délibábodat.

Dicsérjed a Balatont, tiszta Hold,
Hogy szebb tükröd a földön sohse volt.

Csillagok, értünk könyörögjetek,
Kis házak ablakába reszketeg

Szerteszét este mennyi mécs ragyog...
Könyörögjetek értünk, csillagok.

2014. július 8., kedd

Barsi Balázs a próféták szent realizmusáról

Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. A próféták azonban sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.
 Ma is így van: ha valaki látja egy közösségben, szerzetesrendben, egy-egy részegyházban a közeledő összeomlás jeleit, azt mindjárt vészmadárnak kiáltják ki azok, akik nem hajlandók lemondani egyfajta kincstári optimizmusról, függetlenül a tényektől. A másik végletet azok csoportja képviseli, akik szent borzalommal ismerik fel napjaink történéseiben a végidők jeleit, s a Jelenések könyvét nem mint a remény és vigasztalás isteni üzenetét, hanem mint a világra váró katasztrófasorozat misztikus forgatókönyvét olvassák.
Tanuljuk meg a prófétáktól a szent realizmust, s ugyanakkor a végtelen nagy bizalmat az irgalmas Isten iránt. Nézzük kritikusan az épülő új világbirodalmat, amelyben lépten-nyomon hangsúlyozzák a személyiségi jogokat, Isten jogait és parancsait azonban figyelmen kívül hagyják vagy nyíltan sárba tiporják. Nincs mit szépíteni: ez az új birodalom is saját maga sírásója, s csak úgy menekülhetünk meg, s úgy kerülhetjük el, hogy minket is maga alá temessen, amikor majd nagy robajjal összedől, hogy Ozeás próféta szavát megfogadva kétszeres buzgalommal kezdjük keresni az Urat. Készen kell állnunk, hogy már most, s majd akkor, amikor az összeomlás bekövetkezik, engedelmeskedjünk Urunk mai Evangéliumban felhangzó parancsának: „Menjetek és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.” Jézus eljövetele óta ez az Ország itt van karnyújtásnyi közelben, halála és feltámadása óta pedig mindannyiunknak megadatott, hogy be is léphessünk kapuján. Történhetnek katasztrófák, kataklizmák sora rengetheti meg az egész földet: az Istenben való bizalom nem múlik el és nem hagy cserben soha.
Barsi Balázs OFM

2014. július 7., hétfő

Katolikus papok nyilatkozata P. Bernhard Zaby és P. Hermann Weinzierl közös honlapjáról

A mai emlékezetes napon (pont 7 évvel ezelőtt a mai napon hozták nyilvánosságra a Summorum Pontificum motu propriot) került sor Altöttingben egy paptalálkozóra.
[Az FSSPX német nyelvterületéről kilépett Piuszos-papoknak ez volt a második „hivatalos” találkozójuk: P. Hermann Weinzierl, P. Bernhard Zaby, P. Arnold Trauner és Pater [Dr.] Frank Sauer volt jelen, az ötödik kilépett pap, P. Fuchs nem fogadja el négy volt paptársa teológiai irányvonalát, ezért nem tartozik közéjük.]
A mostani találkozó fő témája a papképzés kérdése volt, ami manapság nem kis problémát jelent. Körülbelül egy féltucat komoly fiatal férfi szeretné a papság felé vezető hívást követni, de nem tudja, hova menjen? Nem csak az egyházmegyék szemináriumai, de az ú. n. tradicionalisták vagy pszeudo-tradicionalisták szemináriumai sem jönnek már számításba, mint katolikus papsághoz vezető járható út. Isten segítségével, úgy gondoljuk, hogy találtunk egy megoldást, aminek persze először be kell igazolódnia és ki kell alakulnia. Kérjük imáikat fiatal papjelöltjeinkért.
Ezen kívül egy helyzetfelmérésből kiderült, hogy ahhoz, hogy mind azt a termőföldet megmunkáljuk, amit sürgősen kellene, több papra lenne szükség. „Az aratni való sok, de a munkás kevés.” (Mt 9,37) Egy vagy két pappal többel már sokat nyerhetnénk.
E probléma megtárgyalásán kívül a következő nyilatkozatot fogadtuk el:
A Boldogságos Szűz Mária, a próféták királynője, La Salette-ben megjövendölte, hogy az Egyház a papok és az Istennek szenteltek sok bűne miatt, de különösképpen elöljáróiknak hitetlensége miatt büntetésképpen az „elsötétedés” sorsára jut. „Róma el fogja veszíteni a hitet és az Antikrisztus székhelyévé válik.”
Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ez a jóslat ma beteljesülni látszik. Isten kiszolgáltatta Egyházát részben és átmenetileg ellenségei, „Sátán zsinagógájának” a kezébe. Már több évtized óta ezek tartják megszállva az egyház legmagasabb pozícióit egészen fel a Vatikánig, és Anyaszentegyházunk, a római katolikus Egyház helyébe egy förtelmes „ember-készítette-egyházat” helyeztek. E tervük betetőzéséhez a II. Vatikáni Zsinatot használták fel, amiért ezt a hamis egyházat, „zsinati egyháznak” is hívják. Ennek az „egyháznak” megvan a saját liberális tanítása, ami a vallásszabadságban és az ökumenizmusban van összefoglalva, saját liturgiája, ami a Novus Ordoban van összefoglalva, saját diszciplínája, ami II. János Pál 1983-as „új egyházjogában” van összefoglalva. Ez a hamis „egyház” az igazi Egyházat messzemenően kiszorította, vagy éppen „elsötétítette”, ami elsősorban az igazi egyházi tekintélyek kieséséhez vezetett. Ebből áll a voltaképpeni szükségállapot az Egyházban.
Katolikus papokként arra vagyunk hívatottak, hogy Anyaszentegyházunkhoz hűek maradjunk, és ellenállásunkban ezen betolakodók és az ő „ember-készítette-egyházuk”ellen felvegyük a harcot. Eközben azonban az említett szükségállapot miatt egy eleddig ismeretlen és fonák helyzetben vagyunk, mert semmilyen egyházilag legitim vezetőnk nincs, és ezeket se nem tudjuk, se nem akarjuk pótolni. Hogy mindezek ellenére ne teljesen egyedül és elszigetelten álljunk, szövetségbe akarunk egyesülni az égi Szűz, az „acies ordinata”, szent hadvezére, Szent Mihály arkangyal, valamint Szent József, az Anyaszentegyház védőszentje oltalma alatt azzal a céllal, hogy egymást kölcsönösen támogatjuk, segítsük, és hogy harcunkat, amennyire lehet, együtt folytassuk.
Szövetségünk alapjául azok a pontok szolgálnak, melyeket P. Noël Barbara (a FORTES IN FIDE kiadója) már több mint 30 évvel ezelőtt mint a legfontosabbakat nevezett meg:
     – „A II. Vatikáni Zsinat vezette be az egyházba a felforgatást; szakított a szenthagyománnyal; ez a zsinat szakadár; ezen kívül bizonyos pontokban, de legalább a vallásszabadságról szóló nyilatkozatában formálisan eretnek mondatokat tartalmaz.” – Ezért a II. Vatikáni Zsinat számunkra nem a katolikus Egyház zsinata, hanem a zsinati „ember-készítette-egyház” megalapuló rendezvénye.
     – „Azok az elöljárók, akik a szövegeket és ezek alkalmazását egy bizonyos irányba nyilvánosságra hozták, nem lehetnek az apostoli tekintélyek, a római pápa általános rendes tanítóhivatalára vonatkozó katolikus dogma miatt; annál kevésbé, ha megfontoljuk, hogy általuk lett a Novus Ordo Missae kihirdetve és elfogadva, holott ez az eucharisztikus rítusnak Krisztustól akart szentségi jelentőségét eltörölte.” – A „zsinati” tekintélyek számunkra nem a katolikus Egyház legitim tekintélyei. Ezért nekik és azoknak, akik velük kollaborálnak semmilyen engedelmességgel nem tartozunk, hanem csakis ellenállással.
     – „Szembenállásunk egyetlen indítóoka az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházhoz való tartozásunk, és nem valamilyen igény egy különleges tradicionalista véleményre vagy egy másikra, mely szakadár fajtájú lenne.” – Nem akarunk mások lenni, mint katolikus papok, se valamely rendhez, se valamely külön csoporthoz vagy irányhoz tartozók.
     – „Az egyetlen általunk követett cél a szent Egyház újrafelállítása azzal a hozzájárulással, melyet élethelyzetünk adottságai lehetővé tesznek. Ez az újrafelállítás elengedhetetlen feltételként magában foglalja, hogy a betolakodókat kizárjuk az Egyházból, akik csak azért jöttek, hogy aláássák azt.” – Mindazok, akik ugyanezt a célt követik, laikusok is, élethelyzetüknek megfelelően csatlakozhatnak ehhez a szövetséghez és támogathatják azt.
Az Egyház újrafelállításának elengedhetetlen eszközeként tartjuk a római liturgiát, annak még hamisítatlan, zavartalan Bugnini-előtti formáját, azaz a XII. Pius által bevezetett reformok előtti liturgiát [az 1955-ös misekönyvet, az 1962-es helyett]. Miközben a breviáriumban és a misében erőnkhöz képest ezt a liturgiát ápoljuk, biztosak vagyunk abban, hogy ezzel nagy és kimeríthetetlen erőforrással rendelkezünk, amiből merítünk, és amit a rózsafüzér napi elimádkozása által a magunk és mások számára gyümölcsözővé és hatásossá akarunk tenni.
Mivel a hit nélkül semmi nem használ semmit, és hitünk az az erő, ami ezt a világot legyűri, első célunk a hit megőrzése, elmélyítése és terjesztése a tanítóhivatalhoz való rendíthetetlen ragaszkodás által, ahogy ezt az Egyháznak elfoglalása és elsötétítése előtti forrásaiban megtaláljuk, és mindaz által, amit ez a tanítóhivatal elénk tár és ajánl, különösen az egyházatyákat, a skolasztikát, benne mindenek előtt Aquinói Szent Tamás, valamint a megbízható, bevált katolikus szerzők műveit.
Ezáltal azt reméljük, hogy a sötétség ezen idejét kölcsönös segítséggel és támasszal túléljük és legyűrjük, amíg Urunk Jézus Krisztus, Aki egyedül képes ebben a helyzetben Egyházát megmenteni, a sötétséget el nem űzi és Szeplőtelen Menyasszonyának tiszta fényét újra fényesen fel nem ragyogtatja.


(forrás: www.antimodernist.org/am/ – 2014. július 7.)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Szorosan együtt fogok működni szeretett Fiammal, Jézus Krisztussal az Ő végső tevékenységében az emberiség megmentéséért


2014. július 6. vasárnap, 14:25
Gyermekem, az én időm, mint az Üdvösség Anyja, amikor szorosan együtt fogok működni szeretett Fiammal, Jézus Krisztussal az Ő végső tevékenységében az emberiség megmentéséért, elkezdődött.
Én a mai naptól kezdve mindent meg fogok tenni, amit csak elvár Tőlem, hogy válaszoljak Neki, miközben Ő közbelép a világ dolgaiba, hogy felfedje Irgalmasságát.
Az üdvösség felé vezető út nagyon nehéz, mert sohasem könnyű megnyitni a vak szemét az Igazságra. Semmi sem okoz annyi csalódást, mint tanúja lenni azoknak a szegény lelkeknek, akik nem tudnak látni, mert ők erre nem hajlandóak. Az ember makacssága egy nagy akadály és ezért szükség van az imádság nagy cselekedeteire és az áldozatokra mindazok részéről, akik Isten Világosságával áldottak a szívükben. A szabad akaratotokból fakadó nagylelkűség lesz az, hogy elhozzátok Fiamnak azt az ajándékot, amire vágyik, mely lehetővé teszi majd, hogy a Szentlélek leereszkedjen azokra a lelkekre, akiknek nagy szükségük van Fiam Irgalmára.
Egyedül csak a hiteteknek köszönhetően hirdetni az Igazságot, nagy kihívás lehet. De miközben sok ember hűséges Fiamhoz, ők mégsem rendelkeznek a belátás ajándékával. Vakon hinni Istenben egy nagy Ajándék és az azoknak adatik, akik gyengéd szívűek és nem egoisták. Ezért álljatok fel drága gyermekeim és készüljetek a lelkekért folytatott nagy csatára. Ez lesz a legnagyobb feladat még közületek a legerősebbeknek is. Engedjétek meg nekem, Édesanyátoknak, hogy az elkövetkezendő időben vezesselek benneteket, mert én vagyok a ti Szószólótok és Jézus Krisztus nagy Kegyelmekben részesített engem, hogy magammal tudjalak vinni benneteket a nagy dicsőséghez vezető ösvényen.
Menjetek békével, hogy szeressétek és szolgáljátok Istent. Mert azok, akik úgy követik Őt, mint kis gyermekek, meg fognak kapni minden Védelmet.
Szerető Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

2014. július 6., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Az ember a szeretetre szeretettel válaszol, ugyanúgy, ahogy a gyűlölet gyűlöletet szül





2014. július 5. szombat, 17:46
Drága szeretett leányom, engedjétek, hogy ma nagy Áldásokat hozzak a világnak, amiképpen a Szentlélek Ereje által a Szeretet Lelkét ajándékozom minden nemzetnek.
A Szeretet ezen Ajándéka sokakat fog beborítani, beleértve azokat is, akik nem fogadnak el Engem és a világ az irgalmasság nagy cselekedeteinek lesz tanúja. Amikor hasonló csodákról hallotok, amikor egyik nemzet segíteni fog más olyan nemzetet, amelyek nagy szükségben vannak, akkor úgy ismerjétek fel ezeket, mint Égi jeleket.  
Szeretetem sokakat fog kecsegtetni, mivel az eme Különleges beavatkozáson keresztül fog terjedni ebben a különleges időben. Hallgassatok meg szeretett tanítványaim, mert azt szeretném, ha tudnátok, hogy amikor a békéért imádkoztok, akkor az Én békémet adom nektek. Amikor a szeretetért imádkoztok, hogy legyőzze a gyűlöletet, akkor a Szeretetemet fogom nektek adni. Amikor a hitetek növekedéséért imádkoztok, akkor kiárasztom rátok Szeretetemet és a hitetek növekedni fog. Amikor a hitetek növekszik, akkor példát mutatván fogjátok terjeszteni Szavamat. Amikor feltétel nélküli szeretetet mutattok mások iránt, az Én Nevemben jártok. Cselekedeteitek által mások követni fogják példátokat.
Az ember a szeretetre szeretettel válaszol, ugyanúgy, ahogy a gyűlölet gyűlöletet szül. Ahhoz, hogy legyőzzétek a gyűlöletet, mindig szeretettel kell válaszolnotok, mert a szeretet meggyengíti a gonosz lelket. Ha meglehetősen sok ember élete minden tekintetében szeretet mutat egymásnak, akkor a gyűlölet nem tud növekedni.
Szeretetem növekszik köztetek. Vigyétek magatokkal és terjesszétek, mert az mindenkinek életet fog adni, beleértve azokat is, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
Jézusotok