2013. július 17., szerda

Népi kezdeményezés az euthanáziáért - már nálunk is!

A magyarországi orvosi szakmai szervezetek elutasítják az eutanáziát, és a kisebbik kormánypárt is hasonló véleményének adott hangot. A gyógyíthatatlan betegek halálba segítésének témája azért került ismét a köztudatba, mert az Országos Választási Bizottság hitelesítette a népi kezdeményezést, amely lényegében az eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel.
 
A Magyar Orvosi Kamara után most a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének elnöke is az eutanázia elutasításáról beszélt. Poór Gyula szerint az orvosok lelkiismereti jogának erősebbnek kell lennie a beteg szabadság jogánál.
Nem támogatja az eutanáziát a kisebbik kormánypárt sem, ezért, ha a népi kezdeményezéshez szükséges ötvenezerr szavazat meglenne, és az országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést, vagy szavaznia arról, a kereszténydemokraták biztosan elutasítanák . Nagy Kálmán, a KDNP országgyűlési képviselője szerint az eutanázia minden formája emberölés.
Ha egy beteg fájdalomcsillapítása 100 százalékban megtörténik és a lelki gondozása is teljes, akkor az esetek nagy részében nem szeretne meghalni - véli a 22 éve a gyógyíthatatlan rákbetegek hospice ellátásával foglalkozó szakember. Muszbek Katalin szerint Magyarországon a szakorvosok fájdalomcsillapításhoz kapcsolódó tudása nem elégséges, az egyetemen keveset tanulnak róla, a kábító injekció beadásától pedig sokan egyenesen félnek.
Európában Hollandiában, Svájcban, és Belgiumban engedélyezett az eutanázia. Utóbbi országban ezt a lehetőséget 2002 óta csak döntési képességükben nem korlátozott felnőttek kérhetik, a beavatkozást pedig csak orvos hajthatja végre. Az orvos csak akkor vethet véget páciense életének, ha elég jól ismeri ahhoz, hogy biztos lehessen abban, hogy a beteg a döntést szabad akaratából és önként hozta, ha a páciens állapotának jobbra fordulásra nincs kilátás, és szenvedése elviselhetetlen.
Belgiumban a szabályozást most úgy módosítanák, hogy gyerekek is kérhessék az eutanáziát.
Gál Ildikó, inforádió

2013. július 16., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az a nap, amikor arra kérnek fel benneteket, hogy tagadjátok meg Istenségemet, nincs messze

Drága szeretett leányom, el kell érnem azokat a papjaimat, akik most kezdték felismerni, hogy jelenleg ezeken az Üzeneteken keresztül Én beszélek a világhoz.
Nektek óvatosnak kell lennetek. Be kell tartanotok Egyházam előírásait a Földön, ameddig ezek úgy maradnak, mint voltak, és nem változtatják meg őket. Ne érezzétek elbátortalanítva magatokat, mert ti a Szentlélek Ajándékával lettetek gazdagabbak. Amikor arra kérnek benneteket, hogy tagadjatok meg Engem, akkor azt ravasz, de halálos módon fogják tenni. Arra fognak kérni benneteket, hogy a Kereszténységen kívül minden más vallás tanát vegyétek át. Azt fogják mondani nektek, hogy ez mindenki javát szolgálja, és hogy ez az új, mindent magába foglaló megközelítés a cél eszköze – ahol az emberiség végre békés úton egyesülhet.
Minden más vallás: hitfelekezetek, hitek és tanok, melyek tisztelik Atyámat, de akik Engem, Jézus Krisztust nem ismernek el, az ellenpápa szárnyai alá vétetnek. Ti, a fenevad hatalma által, arra lesztek csábítva – mivel ez az ő szokása –, hogy minden vallású felebarátotokat, akik Istent tisztelik, átöleljétek. Azt fogják mondani nektek, hogy ti Isten szemében egyek vagytok. Ha tiltakozni fogtok, korholni fognak benneteket. Ha elmagyarázzátok, hogy az egyedüli út Istenhez, szeretett Atyámhoz, Fián keresztül vezet, a következőt fogják mondani nektek:
„Te nem érted meg, hogy Isten minden gyermekét szereti! Tehát azáltal, hogy nem öleled át őket, nem mutatsz szeretetet és együttérzést Egyháza iránt sem; képmutató vagy!”
Nos, tudnotok kell a következőket: amikor elfogadjátok, hogy át kell ölelnetek minden vallást, mintha azok együttvéve egy vallást alkotnának, és hogy egy oldalra kell állnotok, annak érdekében, hogy tiszteletet mutassatok az olyan vallások iránt, melyek nem ismerik el az Emberfiát, akkor ti szörnyű bűnnel vétkeztek. Akkor meg fogtok tagadni Engem.
Tudniuk kell azoknak, akik talán felülnek ennek a megtévesztésnek, hogy más jelek is meg fognak jelenni, melyek egy dologra mutatnak rá: nem fogják hirdetni többé Istenségemet.
Templomaitokban új keresztek fognak felbukkanni, amelyekbe a fenevad feje lesz beágyazva; oltáraitokat megváltoztatják és nevetségessé tesznek Engem. Minden alkalommal, amikor új és szokatlan jeleket láttok Egyházamban, óvatosan tekintsetek azokra, mert a fenevad arrogáns, és az ilyen jelek mutogatásával a gonoszságát fitogtatja, melyek őt tisztelik.
Azok közületek, akik nem éberek ezzel a csalással szemben, beszippantva találják magukat ezekbe a gyakorlatokba, melyek nem Engem tisztelnek. Ezek álcázni fogják azt a valódi szándékot, hogy tisztelettel adózzanak a Sátánnak és gonosz szellemeinek.
A jelek elkezdődtek. Az intézkedések, melyekről beszélek, még folyamatban vannak, de az a nap, amikor felkérnek majd benneteket, hogy megtagadjátok Istenségemet, nincs messze. Nyitva kell tartanotok a szemeteket, mert azok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, de akik e helyett a fenevadat tisztelik, már kitárták szárnyaikat. Ők köztetek uralkodnak és mégis oly sokan közületek nem képesek a förtelmet meglátni. De, ha ti szerettek Engem, Én megadom azon Kegyelmeket nektek, hogy lássátok az Igazságot, mert Én sohasem foglak elhagyni benneteket. Az idő közel van, és nektek fel kell készülnötök, mert a sötétség hamarosan leereszkedik. Azok közületek, akik meg vannak áldva Isten Fényével, ellenségeim kezétől fognak szenvedni.
Ne feledjétek el a következő Szavakat, mondjátok azokat, és Én a Szentlélek Ajándéka által kinyilatkozom az Igazságot nektek:
A Keresztes Imahadjárat 114. imája: A papoknak, hogy megkapják az Igazság Ajándékát
Uram, nyisd meg a szememet. Engedd meg nekem, hogy lássam az ellenséget és zárd be a szívemet a csalással szemben. Mindent átadok neked, drága Jézus. Bízom a Te Irgalmadban. Ámen.
Jézusotok

2013. július 15., hétfő

6 DÉMON KINYILATKOZTATÁSA, MELYEK EGY ÖRDÖGŰZÉS SORÁN HANGZOTTAK EL

 


Anneliese Michel (Leiblfing, 1952. szeptember 21. – 1976. július 1.) egy híres és szomorú ördögűzési (exorcizmus) történet alanya volt. Híres történetét később filmek dolgozták fel, például az Ördögűző, 1989.
A lány mélyen vallásos katolikus családba született Bajorország egyik kis falujában. Kisgyerekként szimpatikus volt számára a vallásos neveltetés, a Biblia napi forgatása, azonban később ráébredt, hogy Leiblfing milyen kis falu az ország többi városához képest, mozgalmasabb évekre vágyott. Többször említette, hogy elköltözne szülőfalujából, mert unalmasnak találja. 1967-ben, tizenhat éves korában kezdődtek az első tünetek, amelyek miatt híressé vált. Különös állapota kisebb rohamokban nyilvánult meg, enyhén epilepsziás tünetekkel, amelyek a későbbiekben rosszabbodtak. A rohamok után arról számolt be, hogy ilyenkor úgy érzi, nem ura a testének. Ezek miatt később a középiskolát sem tudta befejezni.
Orvosi vélemények
1969-ben látta először orvos, így került Wurzburgba egy pszichiátriai klinikára, ahol egy neurológus szakorvos epilepsziát diagnosztizált nála. Ezt követően beutalták egy intézménybe, de ez nem segített a lány állapotán. A vizsgálatok eredménytelenek voltak, nem tudtak kimutatni szervi elváltozást. Eközben tovább romlott az állapota, a rohamok fokozódtak. Későbbi tünetei között szerepeltek hallucinációk, állítása szerint démonok beszéltek hozzá és olyan tettekre buzdították, amelyeket ő maga nem akart megtenni. Az orvosok azt gondolták, hogy ezek a látomások és hangok a nem megfelelő gyógyszerekre adott reakciók a lánytól.

Az ördögűzések.

Anneliese Michel meg volt róla győződve, hogy olyan emberek szellemei támadták meg és akarnak rajta keresztül beszélni, mint Júdás, Nero és Hitler.
A vallásos szülők papokhoz fordultak segítségért, azonban nem jártak sikerrel. Végül Ernst Alt lelkész vállalta, hogy püspöki engedéllyel ördögűzést hajt végre a fiatal nőn. 1975 és 1976 között 67 alkalommal zajlott le az ördögűzési szertartás, de sikertelenül. Több ízben készültek videofelvételek az esetekről, amelyeken Anneliese Michel nem a saját hangján beszél és latin szavakat használ. Ezek segítették a történet filmes feldolgozását a későbbiekben.
Michel elképesztő változáson ment keresztül az állapota miatt: nem volt hajlandó táplálkozni, a szobája padlóján ürülék és vizelet keveredett szeméttel, körmével sávokat vájt a falakba, összetörte a házban található szentképeket, rátámadott a szüleire és agresszíven reagált a szenteltvíz jelenlétére is. Az ördögűzések sokszor órákig tartottak és egyre sűrűbben ismételték meg őket.
Íme a lányból különböző kényszerek hatására megszólaló 6 démon néhány kinyilatkoztatása (1970-1976):
Lucifer:
“Az egész világot meg akarom nyerni magamnak. Addig is gazdag zsákmányt gyűjtök. Feltöltöm a királyságomat. Minden viszek, ami csak vihető, meg kell szerezzelek téged is”.
“A többség elhagyta a Názáretit. Az ostobák! Csak egy maroknyi ember őrizte meg a hitét”.
“Júdás az enyém! Az én szolgálatomban áll mindörökre. Kárhozott. Megmenekülhetett volna, de nem követte a Názáretit”.
“Az Egyház ellenségei mind hozzánk tartoznak”.
“Ó ha tudnátok, mi folyik odalenn! A fatimai látnok gyerekek látták. Ha tudnátok….. éjjel-nappal térdenállva imádkoznátok az Oltáriszentség előtt. Csak azért beszélek erről, mert a Nagyasszony kényszerít rá”. – A „Nagyasszony” kifejezéssel Miasszonyunkra utalt.
Renz atya megkérdezte Lucifert – “Te vagy a felelős az eretnekségekért, például Küng tanításaiért!?”.
Lucifer válaszolt – ” Igen, és nemcsak azért”!
Lucifer azt mondta – “A papoknak prédikálniuk kéne a létezésemről. Ha nem teszik, az alvilágba jutnak ők is!”
“Ma már alig hisznek a Szeplőtelen Fogantatásban. És az Egyház? Az emberek többsége csak egy közösségnek tartja. A modernisták megölték a hitet. Keményen dolgoztunk ezért, olyan sok mérget fecskendeztünk az Egyházba, hogy már teljesen hitelét vesztette. Mára csak kevesen hisznek az Egyházban, kevesen veszik komolyan a tanításait. A rózsafüzér az embereknek nem elég „modern”. Sokan gondolják, hogy a halállal minden befejeződik. Rengetegen vannak, és eszerint is élnek, már nem imádkoznak egyáltalán. A bűn elérte az Eget, bár ez nem fog sokáig tartani. Az 1917-es /a Fatima-i Áldott Szent Szűz/ megmondta előre. De nem sokan hallgattak rá. Halál, gyötrelem, éhínség. Ó igen! Ezek ismét eljönnek!”

Júdás:
“Örökre kárhozott vagyok! Te felelőtlen ember, ha csak sejtenéd, mi is az: elkárhozni mindörökre! Kárhozott vagyok!”
“Nem hagyom el a lányt. Odalent lenni elviselhetetlen “.
“Ha az ember tudná, mi vár rá amiatt, hogy nem megy el a templomba! Iszonyúan meg fogják bánni”.
“A modernisták az én munkám gyümölcsei, ők hozzám tartoznak”.
“A Humanae Vitae-nek nem volt eredménye. Haszontalan lett”.
“A szerzetesek tévéznek, alig imádkoznak, és akkor sem térdelve, és a tenyerüket nyújtogatják (A Szentostyát kézbe veszik).

Káin:
“Megöltem a testvéremet. Égek!”

Hitler:
“Az emberek állatok! Azt hiszik a halállal minden véget ér. De az élet elmúlik, és az egyik felemelkedik, a másik meg alábukik.

Fleischmann:
“Ettleben-ben voltam pap. Elkárhoztam. Rettenetes lent lenni. Júdás húzott le ide engem”.
” Azért kárhoztam el, mert nagyon rosszul teljesítettem a feladataimat. Megöltem egy embert, és szeretőim voltak. Alig imádkoztam. Mindig siettem a szertartásokkal. Most idelent gyötrődöm az örökkévalóságig”.
“A papoknak nem szabad megházasodniuk”.
“Ha a püspökök nem engedélyezték volna a kézbeáldozást, ez nem történhetett volna meg” (arra utal, hogy a megszentelt Ostyát árusították).

Nero:
“Meg kellett volna fogadnotok a fatimai üzenetek felhívásait!”
“A Humanae Vitae döntő fontosságú, az egész Humanae Vitae!”
“Imádkozni kell minden nap a rózsafüzért, vagy eljön a vég!”
Renz atya Lefebvre püspökről kérdezi Lucifer-t. Az válaszol, “Ha! Na az meg! Á! Úgysem hisznek neki. Micsoda szégyen”.
Különböző dolgokról azt mondták a démonok:
“A modernisták elpusztítják az Egyházat. Ezen dolgozunk a legkeményebben”.
“Már senki nem beszél rólunk, főleg a plébánosok nem”.
“A püspökök olyan ostobák, hogy inkább hisznek a Küng féle teológusoknak, mint a pápának.”
“Ez a rózsafüzér hónapja, de alig imádkozzák, mert a plébánosok idejétmúltnak ítélik. Bolondok! Ha tudnák, mekkora ereje van! Erős fegyver a Sátán ellen, és ellenünk.”

Nero:
“A holland püspökök eretnekek. Már nem hisznek a Szentatyában!”
“A katolikusok az igaz tanítás birtokában vannak, de úgy szaladnak a protestánsok után, mint a rossz kurvák!”
“A szinódusban tovább szövik a hálót. A püspökök előre tudják, mit akarnak. Nem lenne szükség szinódusokra, ha a Pápát követnék. Az ő szemükben a Pápa a bolond! Ők adták az ostyát kézbe!”
“Az Egyházban már meg vannak hamisítva a doktrinák!”
“Sokan már el sem mennek templomba. Vagy ha elmennek, nem hajtanak térdet az Oltáriszentség előtt. És az Egyház nem tesz semmit, rájukhagyja. A templomok olyan modernek! A Názáreti és az Anyja támadás alatt vannak!”
“Az embereknek rendszeresen kellene gyónniuk”.

Júdás:
“Az Oltáriszentség kézbeadása az én munkám volt”.
“Újra szentelt vizet kellene tartani a házakban! Akkor a feszület is ismét elfoglalhatná méltó helyét az otthonokban.”.
“Tisztelni kellene a Szent Arcot!”
“Terjeszteni kellene az Isteni Irgalmasság képét”.
“Nagyon fontos Szent Józsefhez imádkozni. Sőt, még annál is fontosabb!”
„Ha a fatimai üzenetnek és a Humanae Vitae-nek nem tulajdonítanak jelentőséget, újabb büntetés érkezik”.
“Már nincs sok időm. Közeledik a büntetés”.
“A modern zenéket mielőbb széles körben elérhetővé kell tenni. Még mindig túl sokan nyerik el a megváltást.”
“Az őrangyalok éjjel-nappal a közeletekben vannak. Manapság az emberek nem hisznek az őrangyalokban. Az őrangyalok az ellenségeim. Gyűlölöm őket.”

Néro:
“Az abortusz egy népírtás”

Lucifer:
“A San Damiano-i és a Montechiari-i üzenetek igazak. Az Egyház nem ismerte el őket, és ez a mi szívós munkánk eredménye.”

Júdás:
“Tetszik, ha valaki végig áll az Oltáriszentséggel szemben, és nem térdel le. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy senki ne térdeljen le.
1975-ben szintén Júdás mondta:
“Nagyon örülünk az új reformoknak. A változások vidámabbá tesznek minket.”
“AZ ABORTUSZ, TELJESEN MINDEGY, HOGY HÁNYADIK HÓNAPBAN TÖRTÉNIK, GYILKOSSÁG, MÉGPEDIG AZÉRT, MERT AZ EMBRIÓK NEM JUTNAK ISTEN SZÍNELÁTÁSÁRA, MERT NEM LESZNEK MEGKERESZTELVE.
A Pap megkérdezte, hogy hova kerülnek az embriók, ha nincsenek megkeresztelve? Csak nem a Pokolba? A válasz: “NEM!!!”
“TÖBBET KELL IMÁDKOZNI A SZENT ŐRZŐANGYALOKHOZ, AZ EMBEREKNEK TÖBBET KELLENE IMÁDKOZNI HOZZÁJUK, MERT, MERT, MERT, MERT… ŐK AZ ELLENSÉGEIM GYŰLÖLÖM ŐKET. IGEN, MERT, MERT A POKOL HATALMA MOST OLYAN NAGY! IGEN, ÉS AZ EMBEREKNEK KÉRNIÜK KELLENE AZ ŐRANGYALAIKAT, ÉS AKKOR MELLÉJÜK ÁLLNAK!”



Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Epedezem értük. Nélkülük nem tudom teljesnek érezni Magam

Drága szeretett leányom, amikor Én azt az Ajándékot adom neked, hogy Isten gyermekeit mindenhol lásd a világon, akkor annak oka van.
Minden alkalommal, amikor egy fiatal gyermeket látsz és az ereiden keresztül érzed Szeretetemet, akkor ez az Én irántuk lévő Szeretetem. Amikor egy sétáló és a barátaival nevető tinédzsert látsz, és anyai szereteted kiárad iránta, tudnod kell, hogy ez, amit érzel, Isten Szeretete. Amikor idős embereket látsz, és még mindig érzed ezt a szeretetet, szintén az Én Szeretetem az, amit érzel.
Amikor azokat a lelkeket látod, akik gonoszságuk által borzasztó nagy bánatot okoznak másoknak, és szánalmat érzel irántuk, tudnod kell azt is, hogy ez az Én Szeretetem, mely átáramlik rajtad. Tudod azt, hogy még azokért is eltölt a Szeretet, akik minden lehetséges módon szembeszállnak Velem, mert hogyan is tudnám megtagadni őket? Ők az Enyéim. Szeretem őket. Sírok értük. Epedezem értük. Beteg vagyok az irántuk való aggodalomtól. Milyen szörnyű fájdalmat okoznak Nekem, de Én harcolni fogok a gonosz ellen ezekért a sajnálatraméltó lelkekért, míg az utolsó leheletüket veszik a Földön.
Az Atyám által adott élet az Övé. Ami az Övé, az Enyém is. Én meghaltam értük, annak ellenére, hogy elátkoztak Engem. Még mindig ezt teszik. Epedezem értük. Nélkülük nem tudom teljesnek érezni Magam. Ezért van az, hogy Én újra és újra szívesen végigjárnám Keresztutamat, amennyiben a Karjaimba vonzhatnám őket.
Hogyan pihenhetnék, leányom, megtérésük édessége nélkül? De nekik a saját szabad akaratuk által kell Hozzám jönniük. Én be tudom borítani őket Szeretetemmel és Kegyelmeimmel. Én minden Kegyelemmel el tudom árasztani a lelküket, de annak érdekében, hogy elfogadják az ilyen Ajándékokat, Szent Akaratomra kell bízniuk magukat és át kell adniuk magukat Nekem. Nem tudom Istenségemet arra felhasználni, hogy rájuk erőltessem Akaratomat, de amit tehetek – Atyám Nagylelkűsége által -, hogy választott lelkeimhez fordulok, és arra kérem őket, hogy vegyék magukra Fájdalmamat cserébe ezekért a lelkekért. Ez a csodálatos beavatkozás egyike lesz azoknak a módoknak, ahogyan Én az emberiség legnagyobb részét megmenthetem.
Imádkozz Hozzám, Jézusodhoz, szeretett leányom, azért az erőért, hogy még több szenvedést adhass Nekem. Ha elfogadod ezt a különleges kérést, akkor Én ünnepélyesen megígérem, hogy tíz milliókkal több lelket fogok megmenteni. Ne félj. Te erős leszel és ez alkalommal, örömmel a szívedben fogod ezt megtenni.
Menj leányom, és fogadd el Kérésemet. Ne félj tőle, mert a legnagyobb örömet fogod hozni Nekem, ha az új megpróbáltatásokat átadod. Én leszek az, aki ezt a fájdalmat el fogja viselni, nem te. A te fájdalmad rövid lesz, de azáltal, hogy elfogadod azt, megvalósíthatom azon Vágyamat, hogy megmentsem azokat a szegény gyermekeimet, akik elkülönültek Tőlem.
Köszönöm, hogy válaszoltál Hívásomra. Nyisd meg a szívedet kérésemre és Én segíteni fogok neked az út minden lépésében. Számodra ez egyszerűen csak egy másik megpróbáltatás lesz, és hamarosan könnyen elfelejted. Számomra ez lelkeket jelent, akik különben a Pokolba mentek volna, de így az Enyéim lesznek Királyságomban.
Jézusotok

Korán Bergoglio-nak – Hogyan fonja be a Gülen-mozgalom Ferencet

Tora és Evangélium az íróasztalon – Korán ajándékba
Az iszlám Gülen-mozgalom, mely mindig vigyáz, hogy kulturális oldalát hangsúlyozza és befolyásos kapcsolatokkal biztosítsa le magát, már Ferencet is felhasználja „saját reklámozására”. És az Osservatore Romano segít ebben. Hiszen ez ebben az írásban említett cikket is a pápa félhivatalos újsága hozta nyilvánosságra. De nem csak az olasznyelvű Osservatore Romano, hanem a Radio Vatikan németnyelvű kiadása is segít a Gülen-mozgalomnak, hiszen az olasz vatikáni újság cikkére ők hívták fel július 13-án, szombaton a figyelmet.
Az ominózus cikk arra emlékeztet, hogyan kapott Bergoglio Buenos Aires-ben egy Koránt ajándékba. „Jorge Mario Bergoglio pápává választása [?] minden argentint büszkeséggel tölt el, mindegy, hogy milyen vallású”, írja az Osservatore. Aztán beszámol Nancy Falcon egyik beszédéről, aki a nyilvánosság előtt számolt be Bergoglio bíborossal való „szívélyes kapcsolatáról” – Nancy Falcon Buenos Aires-ben az iszlám Centro Dialogo Intercultural Alba vezetője.
     Falcon „különösképpen egy epizódot említett”, írja az Osservatore Romano, ami az elmúlt évben zajlott le, „az érseki palotában tett látogatása alkalmával, amikor a bíborosnak, aki íróasztalán az Evangélium mellett a Tora egyik kiadását tartotta, a Korán egyik kiadását ajándékozta”.
     Bergoglio bíboros „nagyra értékelte” ajándékát, folytatta Falcon. „Bergoglio láthatóan nagyon jól volt informálva a Centro Dialogo Intercultural Alba munkájáról, és arra kért, hogy imádkozzunk érte”, írja az Osservatore Romano Falcon nyilatkozatára hivatkozva. „Hasonló kérés, mint amit röviddel megválasztása után az egész világhoz intézett”, mondta az iszlám-képviselőnő. „Egy alázatos gesztus, ami ránk még nagyobb benyomást tett, amikor megtudtuk, hogy ő az új pápa [?]”, mondta Falcon.
     A 31 éves argentin Nancy Falcon vegyes-vallású családból származik: katolikus apától, Szíriából származó mohamedán anyától. Két lányuk, Nancy és Gabriela az iszlámot választotta.
Falcon ezt a történetet annak a látogatásnak alkalmából mesélte el, amit Buenos Aires új érseke, Aurelio Mario Poli, a Ramadan kapcsán az ő iszlám központjukban tett. [Hihetetlen! Mintha nem az állna mindenütt a Bibliában, hogy Jézus követői semmilyen körülmények között ne közösködjenek a pogányokkal! Hogy lehet Krisztus misztikus Testét, a katolikus Egyházat folyton ennyire meggyalázni és megalázni!]
Mindezek után jogos a kérdés, hogy ki áll a Buenos Aires-i iszlám központ mögött?
A központ a török-iszlám prédikátor, Fethullah Gülen mozgalmának tulajdona. Gülen mozgalma a pán-iszlám ideát hirdeti. Gülen támogatja Erdogan török kormányát. A Centro Dialogo Intercultural Alba a Gülen-mozgalom nemzetközi hálózatához tartozik, melynek a világ minden táján számtalan hasonló intézete van. Gülen, aki magát az iszlám Gandhi-jaként prezentálja, ezen intézményekkel a fiatal mohamedánok számára az egész világon saját kiképző- és életmodellt ad.
     Gülen egy anatóliai falusi imám fia, akit Kelet-Anatóliában egy mecsetben képeztek ki. 1999-ben – amikor Törökországban a Kemal Atatürk hívei és az iszlám pártok közötti harc a tetőfokára hágott – perbe fogták, de mielőtt letartoztathatták volna, az USA-ba menekült. Ezen esemény előtt számtalan nyugatellenes pamfletet írt, de ezekről ettől kezdve lemondott. Menekülésének oka egy általa fogalmazott prédikáció volt, melyben követőit így oktatta:
     „A rendszer ereibe kell beférkőznötök, de eközben ne vegyenek benneteket észre. Várnotok kell, amíg el nem érkezett a megfelelő pillanat, vagyis amíg az egész államhatalmat magatokhoz nem rántottátok. Ha túl korán cselekszünk, a világ beveri a fejünket, és a mohamedánok mindenütt szenvedni fognak. Ez olyan lenne, mintha egy tojást összetörnénk, mielőtt 40 napot vártunk, amíg a csibék kikeltek.”
A Gülen mozgalomnak becslések szerint Törökországban a lakosság 10-15 százaléka a híve, ehhez jön a világ többi részén mintegy 8-10 millió ember. Mivel ezek mind tizedet fizetnek, a Gülen-mozgalomnak elég pénze van arra, hogy messzeágazó hálót építsen ki. Ehhez tartozik Törökországban a legnagyobb példányszámmal rendelkező napilap, a Zaman, melynek külön Európa-kiadása is van, valamint két saját televízióállomás és egy saját bank. Ehhez jön számos magániskola, megszámlálhatatlan sok vállalkozás, melynek számát egyedül Németországban háromszámjegyűre becsülik, és egy nagy humanitárius szervezet.
Törökországban többen megpróbálták már felfedni a Gülen-mozgalom kapcsolat- és működési rendszerét, de akik ezt megtették, mind a börtönben találták magukat, valamilyen koholt vád alapján. E török újságírók szerint az országban a Gülen-mozgalom „kontrollálja a kereskedelmet és a gazdaságot, és mélyen beépült a politikai szférába. Az Erdogan-kormánypártnak legalább minden harmadik tagja a mozgalomhoz tartozik, ugyanúgy, mint az igazságügy- és a kultuszminiszter is.
     A marburgi iszlámkutató, Ursula Spuler-Stegemann szerint Németországban a Gülen-mozgalom „a legfontosabb és legveszélyesebb iszlám mozgalom”. Ráadásul a német politikusok, művészek, tudósok, publicisták jelentős része támogatja a Gülen-mozgalom intézményeit, részt vesz a rendezvényeiken, amivel jelentős védelmet szerez neki.
Ahogy Németországban, úgy minden más „kulturális” intézményükben, tehát a Buenos Aires-iben is, befolyásos kapcsolatokat keresnek. A Gülen-mozgalom újabban e fontos kapcsolatok közé számítja Ferencet is, akinek Koránt ajándékozott, és aki ezt az epizódot publikussá tette.

(forrás: www.katholisches.info – 2013. július 15.)

Többen hisznek az „összeesküvés elméleteknek”, mint a hivatalos verzióknak

Anton Wilhelm Tischbein festményén az 1782-es szabadkőműves konferenciának helyet adó Hanau-Wilhelmsbad spa látható.

A brit és amerikai pszichológusok és szociológusok bevonásával készült, nemrég megjelent tanulmány szerint az „összeesküvésekben hívő” emberek minden jel szerint „józanabb gondolkodásúak”, mint azok, akik a vitatott események hivatalos magyarázatát gondolják igaznak.
A beforeitsnews (és természetesen az időkjelei) olvasói számára ez valószínűleg kevésbé meglepő hír, bár az is igaz, hogy a személyes tapasztalatok sokszor ennek az ellenkezőjét mutatják. Akik a hivatalos propagandának hisznek, valószínűleg kitartanak az „őrület” mellett.
A tanulmányban bemutatott statisztikák szerint az események mögött összeesküvést látó emberek kétszer annyian vannak, mint az állami verziókat elfogadók. Úgy tűnik, egyre többen jönnek rá az eltitkolt igazságokra. Valószínűleg ezért is igyekszik a hatalom elhallgattatni minden alternatív hangot.
A brit-amerikai tanulmány azt is megállapította, hogy a fővonalas média által bemutatott sztereotípiákkal ellentétben, az „összeesküvés elméleteket” elfogadó emberek józanabbnak tűnnek, mint a hivatalos verziókban hívők.
A brit Kent Egyetem munkatársai, Michael J. Wood és Karen M. Douglas által „Mi van a 7-es épülettel? A Szeptember 11-i támadások körüli összeesküvés elméletek online párbeszédeinek vizsgálata” címen publikált szociológiai tanulmány összehasonlította az összeesküvésben hívő és az azt elvető hozzászólásokat a különböző hírportálokon.
A szerzők meglepve tapasztalták, hogy ma már gyakoribbak az összeesküvés párti, mint az azt ellenző hozzászólások. A 2174 megvizsgált hozzászólásból 1459-et összeesküvés pártinak, míg 715-öt a hagyományos magyarázatot elfogadónak értékeltek. Tehát a cikkekhez hozzászólók között kétszer annyian vannak azok, akik nem hiszik el a szeptember 11-i terrortámadáshoz vagy a Kennedy ellen elkövetett merénylethez hasonló események hivatalos magyarázatát, mint azok, akik igen.
A BeforeItsNews oldalán például néhány konkrét személy rendszeresen rendkívül ellenséges hozzászólásokat tesz közzé. Elképzelhető, hogy ennek kiváltója, hogy a többség nem fogadja el az általuk igaznak vélt nézeteket? A kutatás azt mutatja, hogy a hivatalos magyarázatokkal egyetértők rendkívül ellenséges módon próbálják meggyőzni „ellenfeleiket” nézeteikről.
A kutatók azt is megállapították, hogy az összeesküvéseket tagadók fanatikusan ragaszkodnak saját összeesküvés elméletükhöz: Szerintük 2001. szeptember 11-én 19 arab, akik közül egy sem volt gyakorlott pilóta, véghezvitte az évszázad bűntettét, egy, az afgán hegyekben bujkáló, dialízisre szoruló férfi irányításával. „Akik úgy gondolják, hogy szeptember 11 eseményei mögött egy állami összeesküvés húzódik, nem egy konkrét, rivális elméletet próbálnak bizonyítani, ami minden tekintetben magyarázatot ad a történésekre, csupán arra próbálnak rávilágítani, hogy a hivatalos magyarázat egy hazugság,” – írják a kutatók.
Hála az Internetnek, ma már (legalábbis egyelőre) a hivatalos magyarázatokban kételkedők sincsenek kizárva a nyilvános párbeszédekből. A CIA 44 éve használatban lévő taktikája, hogy a számára kedvezőtlen vitákat „összeesküvés elméletnek” bélyegezve nevetségessé tegye, kezdi elveszíteni hatékonyságát. Szakértői körökben és a portálokon közzétett hozzászólásokban az összeesküvés-párti hangok nemcsak számban, de racionalitásban is megelőzik az összeesküvést tagadó véleményeket.
Nem csoda, hogy az összeesküvést tagadók egyre inkább ellenséges és paranoid bolondoknak tűnnek.

http://idokjelei.hu/2013/07/tobben-hisznek-az-osszeeskuves-elmeleteknek-mint-a-hivatalos-verzioknak/

2013. július 14., vasárnap

Július 14-ére



Franciaországban ma van a Bastille nap, vagyis 1789-ben ezen a napon kezdődött meg a "nagy" Francia Forradalom. A szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavát zászlóra tűzve teljesedett be a Felvilágosodás fedőnevű pusztító folyamat. Ami valójában megvalósult, az a megszabadulás Istentől, az általa kijelölt, hozzá visszavezető úttól. Egyenlőség címszó alatt pedig teljes lealjasodás valósult meg a legalacsonyabb néprétegek nívójára, testvériségről pedig csupán az e bűnökben való osztozással kapcsolatban beszélhetünk. A nacionalizmus negatív vonulatára is felíhvja a figyelmet a franciaországi felforgatás: nem elég egy nemzethez tartozni, kell egy ennél jóval magasabb vonatkoztatási pont is. Ez a vonatkoztatási pont nem lehet más, mint a világot teremtő és fenntartó erő: Isten.
A nyugati világ egy az egyben átvette a vérben fogant forradalmi eszmeiséget, a halál értékrendjét, ezzel aláírta saját halálos ítéletét. A homoszexuális parádék, az abortusz melletti harcos kiállás, a szinglikultusz és hasonlók mind a halál értékrendjéhez tartoznak, melynek kiötlője nem más, mint a Sátán. Nem szabad lebecsülnünk a gonosz erejét, mely a monetarista kapitalizmus és a polgári értelmiség által pátyolgatott úgynevezett demokratikus rémállamban ölt testet. Erős ez a test, de minket nem riaszt vissza, küzdünk ellene, mint egy betegség ellen. Értékekért harcolunk, Isten országáért!
Ami a francia forradalomban Saint-Just volt, az ma a szíriai harcokban a takfírista kannibál. A degenerált történészek által dicsőített francia egy arisztokrata lány bőréből csináltatott nadrágot - mert az nem volt hajlandó vele hálni -, tette mindezt a szabadság, egyenlőség, testvériség nevében. A nyugati felforgató erők által támogatott, emberi belső szerveket elfogyasztó lény pedig Istent a szájára véve cselekedett, de valójában a Sátán hordáit szolgálva. Nincs köztük lényeges különbség, minden gonoszság a Sátántól való! A francia forradalom kiterjesztése zajlik tehát az egész világon. Ha hűségünket megtartjuk, legyőzzük a pusztulás erőit!
Vári Gergő

Gyengül a kereszténység Kanadában

Az amerikai Pew Research Center legújabb, június 27-én közzétett felmérése szerint, mely a népszámlálási adatok mellett további kutatásokon is alapul, egyre kevesebb a keresztény Kanadában, míg a kisebbségi felekezetek egyre nagyobb tért hódítanak.
A kanadaiak kétharmada – felnőtteket és gyerekeket is beleértve – továbbra is keresztény, ám a két legnagyobb keresztény vallás híveinek száma egyértelmű csökkenést mutat. Az utóbbi negyven évben a magukat katolikusnak valló kanadaiak aránya 47 százalékról 39-re esett vissza, a protestánsoknál pedig ugyanez az adat a korábbi 41 helyett ma már csupán 27 százalék.
Ezzel szemben a többi keresztény felekezet és a nem keresztény vallások – úgy mint az iszlám, a hinduizmus, a szikhizmus, a buddhizmus, a judaizmus és az ortodox kereszténység – fejlődést mutatnak. E vallások híveinek összesített aránya a kanadai társadalmon belül az 1971-ben mért 4 százalékkal ellentétben ma már 11 százalék.
A legnagyobb mértékben azonban azok száma növekedett, akik egyik valláshoz tartozónak sem érzik magukat: az ő arányuk az 1971-es 4 százalékkal szemben 2011-re 24 százalékra nőtt. „Kanadában ez az eltávolodás az 1980-as években kezdett felgyorsulni, és a folyamat az utóbbi tíz évben még látványosabb – jegyzi meg a Pew Research Center. – A tendencia nem csak a legfiatalabbaknál figyelhető meg: 1981-ben az 1947. és 1966. között született kanadaiak közül tízből egy volt vallás nélküli, míg 2011-ben ez az arány már ötből egy.
A számok tájegységenként is nagy eltéréséket mutatnak. Az ország nyugati felében a vallás nélkül élők aránya (44%) több mint kétszer olyan magas, mint az ország keleti felében (16%), és háromszor magasabb, mint a római katolikus gyökerekkel rendelkező Québec-ben (12%). 1971. és 2001. között a vallás nélküliek aránya alig változott Québec-ben, míg az utóbbi évtizedben számuk itt is erősen nőtt.
A vallásukat gyakorlók száma is csökkenést mutat. A bevándorlók körében a vallásgyakorlás mértéke magasabb és viszonylag stabil: 1998-ban és 2011-ben is 43 százalékuk vallotta, hogy egy hónapban legalább egyszer részt vesz vallási szertartáson. Ezzel szemben a Kanadában születetteknek 1998-ban a 31 százaléka, míg 2011-ben már csak a 22 százaléka ment el szertartásra egy hónapban legalább egyszer.
A tanulmány arra is kitér, hogy a vallás nélkül élők aránya a bevándorlók körében is nő: míg 1971-ben 7 százalék tartozott ebbe a csoportba, 2011-ben ez a szám már 20 százalék volt. „E változás nagyrészt a kelet-ázsiai bevándorlók, köztük is elsősorban a kínaiak számának növekedésével magyarázható – írja a kutatóközpont –, hiszen Kínában él a világon a legtöbb, valláshoz nem tartozó lakos.”
A valláshoz nem tartozók között több a férfi (26%), mint a nő (22%), az iskolai végzettség viszont e kérdésben elvesztette jelentőségét: míg 1971-ben a diplomások 12 százaléka, az alacsonyabb végzettségűeknek pedig csupán 4 százaléka vallotta vallás nélkül élőnek magát, ma ez az arány 23, illetve 21 százalék.
La Croix/Magyar Kurír

2013. július 13., szombat

Mária Titkos Értelmű Rózsa ünnepe, minden év, július 13.-án

A Boldogságos és Szeplőtelen Szűz Mária minden jelenése alkalmával, fontos dolgokat közöl, az Egyház és a világ számára.
Így volt ez 1947-ben is, amikor Montichari Fonatelleben,  egy Észak -Olaszországi városban megjelent Pierina Gillinek, a jámbor asszonynak, aki nővérként dolgozott az ottani kórházban.
Pierina Gilli, született 1911. augusztus 3-án,Montichiariban, és itt is dolgozott, mint ápoló nővér.
A Keresztények Édes Anyja első ízben 1947 tavaszán jelent meg Pierinának, az egyik kórházi szobában.A Miasszonyunk, a Szépséges Hölgy,lila színű ruhát viselt, fehér fátyollal a feje körül. Szomrú volt, a szemei könnyekkel telve, melyek a padlóra hulltak.Mellét három nagy tőr döfte át. A Miasszonyunk ezt mondta: ,,Imádság, bűnbánat, engesztelés"
Szűzanyánk, e jámbor asszonynak másodszor is megjelent. A második jelenés 1947. július 13-án történt.
Ezalkalommal a Miasszonyunk fehérruhában jelent meg, amelyet három gyönyörű rózsa díszített: egy fehér, egy piros, és egy sárga, melyekt Pierina a kardok helyén látott.
A fehér jelentette az imádság szellemét, a piros az áldozat szellemét, a sárga pedig a bűnbánat és átalakítás* szellemét jelnette.
Szűz Anyánk mondta:
,,Az Úr küldd engem, hogy előmozdítsak egy új, hathatósabb Mária-tiszteletet a férfi és női szerzetes rendek és a papok között.
Mindazoknak, aki jobban tisztelnek engem, megígérem védelmemet, a hivatások felvirágzását, a hithagyások csökkenését, és az életszentség nagyvágyát Isten szolgáiban. Azt kívánom, hogy minden hónap 13-ik napját Mária napnak tekintsék, és szenteljék meg azáltal, hogy az azt megelőző 12 napon külön imádkoznak erre a célra. Ezen a napon az életszentség és a hivatások kegyelmét árasztom mindazokra, akik így tisztelnek engem. Azt kívánom, hogy minden évben július 13-án ünepélyesn tiszelják a TITKOS ÉRTELMŰ RÓZSÁT.


Mit tudhatunk eddig, a hamis próféta megjelenésével Benedek atyánkon keresztül uralkodik megmaradt egyházon Urunk Jézus Krisztus. Egyre nagyobb figyelmeteztéseket kapunk. Kezdenek elhallgatni a próféták, Medjugorje-ben 2012. augusztus 15. én döntött ívelt kereszt, 2013. június 22-én szívben lévő kereszt, mely után Ivanka látnok nem kapott üzenetet. A legutóbbi üzenetek, amit kaptunk mind azt mondja el, mi fáj legjobban a Szentháromságnak, ami miatt fog hamarosan érkezni a NAGY FIGYELMEZTETÉS. Nagy figyelmeztetéssel egyidőben színre lép az Antikrisztus, erejéről csak annyi hazánkban, Sopronban, Kőszegen, és Sümegen már elég látható károkat okozott, így munkatársaimmal egyetemben többen is úgy gondoljuk bécsi vagy bázeli születésű /de akkor már az is lényegtelen lesz//, de nem felejtsük el Abbánk ezerszerte erősebb, értünk adta egyszülött fiát, Urunk Jézus Krisztust kiengesztelésül bűneink bocsánatára. Továbbá azt sem felejtsük el, a Nagy Figyelmeztetés lényegében a Szentlélek kiáradása minden olyan emberre, akik betöltötték negyedik életévüket. Haladjunk egy kicsit tovább, a Nagy Figyelmeztetéssel kezdetét veszi a keresztényüldözés, melynek hatására bolygónk felszíne átalakul. S minél nagyobb leszen az üldözés, annál jobban meg leszünk rostálva, azaz a búza elválik a konkolytól. Lényegében a nagy szorongattatás is elkezdődik vele, akik megálmodhatták azok tudják, szörnyű volt bármelyik részletét is megálmodni, de meg is fog történni, mivel a Nagy Figyelmeztetés időpontját egyedül a Teremtő Abbánk tudja, s ha eljön annak ideje a Szentlélek minden lélekre kiárad, feltárja az igazságot, feltárja, hogyan hozhatja helyre, hogyan miként merre kell indulnia… de erről már elég sokat lehet hallani, de akiknek megadatik meg is fogják tapasztalni. A következő lényeges esemény, az elragadtatás, információink szerint minden 4 év alatti gyermek bizonyára el lesznek ragadva Urunkhoz, és azok akik nem vállalták a vértanúságot, de a mennyekhez tartoznak, kivételek persze vannak, hogy a gyökér újra sarjadhasson, ők azokkal a mennyei kegyelmekkel megáldott személyek akiknek feladatuk akik, hozzájuk fordulnak azokat pásztorolják. Még egy kis idő eltelteltével mivel tudjátok Urunk Jézus Krisztus egyedül a bűntől irtózik, tehát míg meg nem történik a három napos sötétség, amikor a démonok el lesznek engedvén, s házunkból ki se jöhetünk, szentelt gyertya világítása mellett engesztelünk, böjtölünk és imádkozunk. Itt megjegyzendő LA SALETTE, ajánlom azt a keresztet megtekinteni mindannyiónknak, aki nem hittel néz arra a keresztre, annak a félelem keresztje, s még a három nap alatt, egyedül csak az fog világítani. Hegyek-völgyek teljesen átalakulnak a kivételes engesztelő helyek kivételével, mint például Szillágynagyfalu. Talán ide is le kellene írnom, Csillik János a nagyfalui engesztelők vezetője meggyógyult rákos megbetegedéséből Égi Édesanyánk közbejárást kjövetően a Szentháromság által. Tovább folytatván. mint már régebben le lett írva, VÁC-SOPRON-MOHÁCS, ESZTERGOM-SÜMEG-SÜKÖSD, illetve a Kadarkút-Siófok-VESZPRÉM, Vác-Esztergom-VESZRPÉM, akik akkor élhetnek meg fogják látni, miért olyan különleges hely Kárpát-hazánk /megjegyzés: Linz mellett található Enns folyó, magyar neve a népmeséinkből ismert Óperenciás-tenger/ /másik megjegyzés ősi területünkön nagyon sok piramis alakú hegy található, legismertebbek a Pilis és a Velencei-hegység/ /harmadik megjegyzés elgondolkodhatnánk rajta, hány Dobogókőnk van/ /negyedik megjegyzés ne csodálkozzuink azon, ha megreped bárhol a földfelszín, inkább mondjunk köszönetet, hogy így is megmutatja számunkra Abbánk, születik az Új Föld, ahol már nem lesz jelen a bűn, csak a szeretet, alázat, és közöttünk Urunk Jézus Krisztusunk, aki életét adta mindannyiunkért büntelenül bűneinket magára véve, hogy kiengesztelődvén a mennyekbe juthassunk/ Később folytatom, ha megadatik…

A felkészülés egyenlő lenne a hit hiányával?

Vajon aki hisz a felkészülésben az nem bízik Istenben? Egy keresztény ne is foglalkozzon ezzel a témával? Tegnap valaki azzal vádolt meg, hogy a hit ellen dolgozom, mert arra bátorítok másokat, hogy készüljenek az érkező gazdasági összeomlásra.
Ez a személy úgy gondolja, hogy amennyiben van hitem, nem kell készülnöm az eljövendőkre, elég, ha bízom Isten ellátásában. Vajon igaza van? Tényleg a hit hiányát jelenti a felkészülés?
Oldalam rendszeres látogatói tudják, hogy keresztény vagyok. Ez nem titok. A hit nagyon sokat jelent számomra. A Biblia azt mondja, hogy „bízz az Úrban teljes szívből és ne támaszkodj a saját értelmedre”. Isten nélkül semmi reménységünk nem lenne. Én személy szerint már valószínűleg nem is élnék Isten nélkül.
A hit azonban még véletlenül sem jelenti azt, hogy az ember egyhelyben ül és várja, hogy Isten mindent elrendezzen helyette. A hit inkább azt jelenti, hogy az ember megtesz mindent, amit tud, Isten útmutatása szerint.
Ha nem kellene felkészülnünk arra, hogy ellássuk magunkat a nehéz időkben, ezzel az erővel ezt már most is elkezdhetnénk, és munka helyett várhatnánk, hogy Isten a mi segítségünk nélkül megadja mindennapi betevőnket. Minek dolgozzunk? Maradjunk otthon és Isten majd feltölti a bankszámlánkat.
Isten hihetetlen természetfeletti dolgokra képes, amihez semmi szüksége a mi segítségünkre. Tudom, mert már személyesen is megtapasztaltam. Isten azonban legtöbbször elvárja, hogy megtegyük azt, amire képesek vagyunk, elvárja, hogy hitben és engedelmességben elinduljunk, miközben Ő vezet és segít minket az úton, ajtókat nyitva és áldásokat osztva közben. (Időkjelei: Amikor viszont emberi erővel megoldhatatlan helyzetbe kerülünk, teljes hittel átadhatjuk Istennek a stafétát, és Ő megteszi, amire mi már nem vagyunk képesek.)
Noé története tökéletes példa erre. Ő volt az első prepper a világon. Istennek hatalmában lett volna megvédeni Noét és családját minden egyéb segítség nélkül is az özönvíztől, de ehelyett figyelmeztette őt az eljövendőkre és megtanította neki miként készítsen bárkát családja és az állatok számára.
Noé sem várt ölbe tett kézzel, hanem tette, amit Isten mutatott neki. Hitt a figyelmeztetésnek és ez a radikális hit radikális tetteket szült:
„Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.” (Zsidók 11:7)
A hit szinte minden esetben tettekkel jár. Isten látni szeretné, hogy hiszünk-e neki és megtesszük-e, amit mutat.
Noé hihetetlenül erős hitről tett tanúbizonyságot. A hajó, amit épített megfelel a II. Világháborúban használt repülőgép anyahajók méreteinek. Felépítése és a szükséges ellátmány összegyűjtése pedig 120 évig tartott.
Noénak biztosan elege volt az évtizedeken át eltűrt gúnyolódásokból, de végül kitartása elnyerte jutalmát. Ő és családja megmenekült, mindenki más pedig odaveszett.
Sajnos ma is nagyon sok keresztény, aki egyébként biztos benne, hogy az összeomlás be fog következni, úgy gondolja, hogy nem kell vagy szabad felkészülni. Szerintük, aki igazán hisz Istenben, annak semmilyen előkészületre nincs szüksége.
Valóban ezt akarná Isten?
Mózes első könyvének 41. fejezetében Isten megmutatta Józsefnek, hogy hét év bőség után egy hét évig tartó nyomorúságos időszak következik. Mit tett erre József? Hét évig vígan élt, arra hagyatkozva, hogy Isten majd gondot visel mindenről az ínséges években?
Még véletlenül sem. József egy hihetetlenül összetett, abban az időben példanélküli vésztartalék projektet indított el. Azzal, hogy komolyan vette Isten figyelmeztetését és cselekedett, egész Egyiptomot és saját családját is megmentette.
Egyesek úgy gondolják, hogy a nehéz időkre való felkészülés együtt jár vagy netán egyenlő a félelemmel, pedig ez egyáltalán nincs így.
A világban folyó események megértése reményt ad, mint ahogy a felkészülés is egy reményteli, pozitív cselekedet.
Akik nem hajlandók felismerni, hogy mi folyik jelenleg a világban, később még inkább össze fognak zavarodni. Sokan kétségbe fognak esni, miután rájöttek, hogy mindent elveszítettek.
Nem akkor kell felkészülni, amikor itt a vihar, hanem amint tudomást szerzünk érkezéséről.
A Biblia nem egyszer figyelmeztet a felkészülés fontosságára. Olvassuk el például a bölcs és a balga szüzek történetét:
„Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.
Öt közülük balga volt, öt pedig okos.
A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,
az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban.
Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.
Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!
Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat.
A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik.
Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak.
 Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.
 Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!
 Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.”
“Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”
Milyenek szeretnénk lenni? Balga vagy bölcs szüzek?
Természetesen nem szabad hagyni, hogy magukkal rántsanak az anyagi, materiális dolgok. Fontos, hogy megőrizzük a helyes prioritásokat, ez azonban nem egyenlő a semmittevéssel.
A közelgő (vagy mondhatni folyamatban lévő) gazdasági összeomlásra sokan sokféleképpen figyelmeztettek már. Aki egy kicsit is elgondolkozik az események alakulásán, nem létezik, hogy ne lássa mi történik.
A Biblia sokszor buzdít arra, hogy figyelmeztessünk másokat a közelgő eseményekre. (Lásd Ezékiel 33. fejezetét)
Ez a cikkek célja is: segíteni továbbadni a figyelmeztetést. A cél soha nem a félelemkeltés. Éppen ellenkezőleg. Azáltal, hogy felrázzuk az embereket, rávezethetjük őket az igazságra és megmutathatjuk nekik a reményt, és a rövid, átmeneti nehézségek után rájuk váró jobb világot.
Igen. Nehéz idők következnek gazdaságilag, de a felkészülteknek könnyebb lesz átvészelni ezeket a napokat.
Időkjelei: Fontos azt is kihangsúlyozni, hogy a világkormány hatalomra jutását megelőző zűrzavaros időszak csupán átmeneti lesz és egyik legfőbb célja éppen a világkormány és az Antikrisztus hatalomra segítése. Ezt ne keverjük össze a Bibliából Nagy Nyomorúságként ismert időszakkal, ami már az Antikrisztus uralkodása alatt, pontosabban annak felétől kezdődik.
A felkészülésnek továbbá nagyon fontos része a jól informáltság, hiszen amikor tudjuk, hogy mi miért történik körülöttünk, nem félelemmel tekintünk az események elébe. A Bibliából a teljes forgatókönyv körvonalait megtudhatjuk. Ismereteinket pedig átadhatjuk másoknak, ezzel nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is segítve őket. Minél nagyobb a sötétség, annál messzebbre látszik egyetlen gyertya fénye is.
„Az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,” (Dániel 12:10) „És a nép értelmesei sokakat oktatnak.” (Dániel 11:33)
Forrás: Michael Snyder, The Economic Collapse
http://idokjelei.hu/2013/07/a-felkeszules-egyenlo-lenne-a-hit-hianyaval/

2013. július 12., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket

Drága szeretett leányom, hadd húzzalak közelebb Szentséges Szívemhez téged, mert amikor megengeded Nekem, hogy ezt tegyem, különleges Kegyelmeket fogok a lelkedbe csepegtetni. Akkor majd az Én Munkám még több gyümölcsöt fog teremni, melyek megérnek majd és bőségesen előtörnek szerte Földön.
A gyümölcs, mely Tőlem származik, megtérést fog eredményezni, és amikor azt megízlelik, meglágyítja még a legmegkeményedettebb szíveket is. Amikor megeszik azt, akkor ez olyan módon fogja egyesíteni őket Velem, amely nagy békét hoz majd nekik. A béke, amelyet mindnyájatoknak megígérek – azoknak, akik most rám hallgatnak, amint hozzátok beszélek -, a ti fegyveretek lesz a gyűlölet ellen.
Ti ezzel a békével fogtok eltelni – beleértve azokat a lelkeket is, akik sohasem hallottak ezekről az Üzenetekről, és akik valóban szeretnek Engem -, ennek eredményeként védettek lesztek azok hangjával szemben, akik azért ordítanak rátok, mert ti az Enyéim vagytok.
Amikor egyek vagytok Velem, megígérem, hogy minden sértésért és bántalomért melyet azért kell elviselnetek, mert Szent Szavamat hirdetitek, fel foglak emelni, őrizni és védelmezni foglak benneteket. Ti egy dicsőséges életet fogtok élvezni Új Paradicsomomban, ahol mindenki egységben fog énekelni Isten szeretetéért és dicsőségéért.
Nektek nincs miért félnetek Tőlem, de azt kérem, hogy áldozzatok időt az imára azok lelkéért, akik össze vannak zavarodva és egyes esetekben el vannak veszve. Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám, és azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket.
Menjetek szeretett követőim, és tudjátok, hogy ti a Szívemben vagytok és Én pedig a tiétekben vagyok.
Jézusotok

2013. július 11., csütörtök

Nem vagyok sztárpap


Pál Ferenc atya, vagy ahogy mindenki hívja Pálferi az egyik legismertebb katolikus pap ma Magyarországon. Előadásaira több százan zarándokolnak el minden héten és még többen hallgatják őt az interneten. Tanácsokat várnak tőle olyanok is, aki egyáltalán nem vallásosak. Erkölcstanról, öngyilkosságról, óvszerhasználatról is beszélgettünk vele (Kalas Györgyi, index):

Nagyon nehéz volt önnel időpontot egyeztetni, ennyire elfoglalják a papi teendők?
RDA 6881
Pál Ferenc atyaFotó: Ránki Dániel
Igen. Az időm nagy részét az alapvető feladataim, hivatásom, a papi munka teszi ki. Szentmisét mutatok be, temetek, esketek, keresztelek, jegyeseket oktatok, betegeket látogatok, haldoklókhoz megyek és hittanórákat tartok több korosztálynak. Ez alól egyedüli kivétel a szerda, az a szabadnapom, azt nevezem embermentes napnak, és annyi pont kell is.
Kedd esténként pedig mára híressé vált előadásait tartja.
Alkalmaknak szoktuk hívni, amivel azt fejezzük ki, hogy nemcsak az értelemhez akarunk szólni, hanem ez egyben alkalmat teremteni a változásra és a spirituális növekedésre. Ez az előadás tehát nem csak információátadás vagy élmény akar lenni.
Amikor elmentem az előadására, meglepődtem a közönség összetételén, idősebb korosztályra számítottam. Ehhez képes rengeteg volt a fiatal és az egyetemista.
Sok a fiatal, de az átlag 30 év fölött van. Nem azok jönnek, akik még gyűjtik az élettapasztalatot, hanem talán inkább azok, akik próbálják ezt a tapasztalatot meg is érteni. Olyanok, akik próbálnak az életüknek valami irányt szabni, bizonyos tévedéseiket nem akarják még egyszer elkövetni, de még keresik az új lehetőségeket, utakat.
A Semmelweis Egyetem által készített felmérés szerint a tipikus pálferis hallgatóság a 32-37 év között diplomás, de egyedülálló nő. Önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy esetleg nem a párválasztáshoz keresnek-e valamiféle útmutatót az előadásain?
Nyilván ez is benne van, de az alkalmakhoz rengeteg más program is kapcsolódik, ami egyben lehetőséget biztosít az ismerkedésre. Ez is azt mutatja, hogy nem csak információátadás zajlik. De nem érdemes ezeket a statisztikákat egyoldalúan nézni, például a hallgatóság harmada férfi, ami nagyon nagy dolog. Hogy lélektani, kapcsolati, spirituális témákra bejöjjön több száz férfi hétről hétre, nagyon ritka és megtisztelő. Hiszen a pszichológiai témájú előadásokon általában a hallgatóság 90-95 százaléka nő.
Az említett kutatás azt vizsgálta, hogy az ön előadásai milyen űrt töltenek be. Ön is úgy gondolja, hogy egyfajta űrt tudott betölteni, ezért lettek ennyire népszerűek ezek az alkalmak?
Talán van ebben valami, hiszen nem sokan űzik ezt a műfajt, és a lélektani megközelítést nem feltétlenül kötik össze tudományos igényességgel. Emellett számomra az is érdekes lehetőség, hogy mindez egy színpadon történik, ahol lehetőség nyílik az improvizálásra, spontaneitásra, az elmondás mellett a megjelenítésre is. Ezért is kifejezetten szívesen csinálom. Sokan vannak, akik nagyszerű szakemberei a területüknek, de kevésbé jó előadók. Vannak nagyszerű előadók, de kevésbé értenek valamilyen tudományághoz. Kevesen vannak, akik mindkettőben valamennyire jártasak.
Akik negatív kritikával illetik, pont ezt vetik a szemére, hogy önnek csak a performansz a lényeg. A  humor a mondanivaló rovására megy.
Nem kívánok egyetemi előadásokat tartani. Azt gondolom, hogy minél többet tudunk az életből megjeleníteni a színpadon, az annál jobban kifejezi a realitást, amiben élünk. És annak része a humor is, ami felszabadító tud lenni. Sokan nem szívesen fogadják el, hogy a keddi alkalmaink nem evangéliumi hirdetések, és én ott nem is papi szerepben vagyok, hanem előadói szerepben. Mégpedig a mentálhigiéniás szakember szerepében, hiszen az is a végzettségem, de mindezt természetesen a papi identitásommal együtt. Nem zavar, ha az előadásom kritika tárgya, mert azt gondolom, hogy elég széles az ég, hogy ez is elférjen alatta. Jónak tartom, hogy megvan az a szabadság, hogy mindenki megtalálhatja azt, amin keresztül fejlődni tud, meg növekedni.
Az, hogy ennyire sok fiatal jár az előadásokra azt jelenti, hogy a fiatalok körében kezd nagyobb szerepet betölteni a vallás?
Érdemes egymástól megkülönböztetni, hogy valaki hívő, vallásos, vagy csak spirituálisan fogékony, érzékeny. Az ember kikezdhetetlenül spirituális lény, és én nagyon örülök, ha amit mondok, az érték tud lenni annak is, aki magát kevésbé tartja vallásosnak. Hívővé válni, vagy vallásossá lenni egy folyamat, amit a megtérési folyamatnak szoktuk nevezni. Ebben a személyiség átstrukturálódik, történik egy újjászületés, amit lélektanilag úgy fejezhetünk ki, hogy máshová kerülnek a súlypontok. A spiritualitástól a vallásig már csak egy lépés az út. Hiszen a vallás a spirituális természetünk kultúrába ágyazott társas megnyilatkozása.
Az, hogy a fiatalok körében terjed-e a vallás, inkább vallásszociológiai kérdés. A kutatások szerint most a falu vallástalanodik el nagy lépésben, és a városban pedig mintha a fiatalok szubkultúrájához illeszkedően kezdene kialakulni egy újfajta vallásos magatartás, főleg közösségi módon. Talán kikristályosodik egy 21. századhoz illeszkedő vallási magatartásforma és annak a különböző gyakorlatai és megélése. De rajtunk áll, hogy ezt kidolgozzuk és kikísérletezzük, és éppen attól lesz élő és eleven, hogy együtt hozzuk ezt létre.
Akkor, ahogy értem mindenkiben megvan a spiritualitásra való hajlam, csak nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy közel kerüljön ehhez az énjéhez?
Igen, nem mindenki éli meg, vagy nem mindenki éli meg tudatosan és nem mindenki ápolja. Mivel nemcsak spirituális lények vagyunk, hanem eredendően társas lények is, teljesebb az élet, ha a spiritualitásomat valamiféle társas térben élem meg, az pedig történelmileg adottan általában egy vallás.
És a bennünk rejlő spiritualitás megélését segítheti, vagy éppen hátráltatja hogy kötelező lesz iskolákban a hittan és az erkölcstan?
Egy társadalomban élünk, ahol kikerülhetetlenül egymásra vagyunk utalva, ráadásul itt egy kétmilliós világvárosban, lépten-nyomon egymáshoz érünk. Egyáltalán nem mindegy, hogyan rendezzük az egymáshoz való kapcsolatunkat. Az erkölcs lényege, hogy képesek legyünk egymással együtt élni, egymást tiszteletben tartva és megbecsülve. Azt, hogy ez szóba jön az órán, én nagyon jótékonynak tartom. Ahol erkölcsi értékekről szó tud esni, ott növekszik az erkölcsi érzékenység és a morális igényesség. Ez a személyiségfejlődéhez is hozzátartozik. Ezen belül lehetőség van a vallási oktatásban is részesülni, amit szintén nagyon jónak tartok. De a nagyobbik kérdés nem ez, hanem az, hogy mi fog történni az alatt a 45 perc alatt, mert mindent lehet jól és rosszul csinálni. Nagyon szorítok mindenkiért, aki erre vállalkozik, hogy kedvvel és jól csinálja.
A témákat hogyan választja ki az előadásra?
Mivel mentálhigiénés szakember vagyok, tartok önismereti csoportokat is és olyan témákat választok, amik ott, vagy a lelki gondozói tevékenységemben, vagy a gyóntatásban felmerülnek. Eléggé tetten érhető hogy mik a legégetőbb problémák és hol érzékelhető legjobban a lelki bizonytalanság, sebzettség.
Például a párkapcsolatok terén.
A kapcsolatok nagyon nagy témává váltak. Nemrégiben a jegyescsoportban beszélgettünk a házasság előtti félelemről és szorongásról, az egyik fiatal menyasszony azt mondta, mi ezt úgy hívjuk egymás közt, hogy ara para. Érdekes módon a házasságtól való félelem régebben a férfiakra volt jellemzőbb, míg a nők önfeledtebben házasodtak és az esküvő egyféle dicsőségnek is  számított. Ma a nők közül is sokkal többen mennek át ezen a szorongásos folyamaton, mint akár 10-15 évvel ezelőtt. Talán azért, mert a szabad döntés nagyobb felelősséget is jelent. Míg régen a korlátok elfogadásával kellett megküzdeni, addig ma a saját döntéseink következményeivel.
Sok mindent tudunk arról, hogy mitől jó egy kapcsolat és mitől nem, mitől elégedett valaki és mitől nem. Hogy mi tesz tönkre egy kapcsolatot, vagy mi gazdagít egy kapcsolatot, hiszen ennek is megvannak a maga törvényszerűségei. Fontos, hogy mindaz, ami a tudományos kutatásokban már megfogalmazódott, az a hétköznapi gondolkodásban is közkinccsé váljon.
Önt kritizálták már azért is, hogy a katolikus egyház tanításaival ellentétben viszonylag elfogadóan nyilatkozott az óvszerhasználatról.
Amiről beszéltem, nem áll ellentétben a katolikus egyház tanításával. Az egyház tanítása azt akarja következetesen képviselni, hogy a család, társkapcsolat, a másik ember, a szexualitás, a testünk több, mint az önkifejezés eszköze. Az egyház nem korlátozni akar, hanem azt hangsúlyozni, hogy a másik embert, legyen az magzat, gyerek vagy felnőtt, személynek tartsuk, és ne tárgyiasítsuk. Vagyis az embertársunkra ne úgy tekintsünk, mint aki az önmegvalósításunk, élvezetünk, szükségleteink kielégítésének eszköze. Hogy az élet adott szituációiban emellett ki hogyan dönt, az lelkiismereti kérdés.
Önt szokták ilyen jellegű kérdésekkel megkeresni?
Persze.
És olyankor mit tanácsol?
Nem szoktam tanácsot adni. Mert nem nekem kell a döntés után végigélni azt az életet. Én csak segítem a velem beszélgetőt közelebb jutni saját magához.
Önismereti csoportokat is vezet, ezen a téren mi a legnagyobb személyes sikere?
A siker az egészen apró dolgoktól terjed addig, hogy valaki mondjuk nem öli meg magát, és nekem benne van a kezem a dologban. Azok közül, akik hozzám jártak, szerencsére nem volt még olyan, aki meg is tette volna. De egy szakember, akitől  tanultam a suicid krízisben lévők segítését, azt mondta, minél hosszabb ideig csinálod, annál biztosabb, hogy valaki megteszi. A legtöbben ilyenkor kilátástalannak élik meg az életüket, nem látják azt, hogy hogyan tudnának másképpen élni. Valójában nem meghalni akarnak, hanem úgy nem akarnak élni, ahogy eddig éltek.
Hogy kicsit vidámabb vizekre evezzünk, a már idézett felmérés szerint a pálferisek 87 százaléka boldognak mondja magát, ami a magyar lakossághoz viszonyítva igen magas arány.
Ennek biztosan sok oka, van, de ha ehhez én is hozzájárultam, azt örömmel veszem. De az is lehet ok, hogy olyanok hallgatnak elsősorban, akik aktív felelős módon elkezdtek magukkal foglalkozni és magukkal törődni, kapcsolataikat ápolni.
Híresnek tartja magát? Mert sokan úgy tekintenek önre, mint egy sztárpapra.
Nem vagyok sztár. De ismert vagyok, felismernek az utcán, népszerűek a könyveim. Tudom, hogy az ismertségnek ma nagy hangsúlyt tulajdonítunk, emögött az a vágyunk húzódik meg, hogy figyeljenek ránk, hogy bánjanak velünk személyként, ne tévesszenek össze mással, vegyenek emberszámba. De ezek csak eszközök. Nekem sosem volt célom, hogy ismert legyek. Nagyon jó érzés, felelősség és megtiszteltetés, de néha nagyon fárasztó.
(Kalas Györgyi, index)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Az Emberek oly könnyen elfogadják az új törvényeket, melyekről azt állítják, hogy azok jók

Gyermekem, imáid válaszra kerülnek, és különleges szándékodért Fiam be fog avatkozni. Imádkoznod kell a világban mindazokért, akik félre vannak vezetve abban a hitben, hogy ami gonosz, az jó. A megtévesztés e hálója olyan mértékben borította be az emberiséget, hogy sokan nem tudnak különbséget tenni Isten Törvényei és a gonosz gonoszsága között, amikor ő megnyilvánul köztetek.
Az emberek oly könnyen elfogadják az új törvényeket, melyekről azt állítják, hogy jók lennének – mindenki javát szolgálván –, miközben azok valójában azt álcázzák, ami Isten Szemében halálos bűn.
A csata azok között dúl, akik támogatják Isten Törvényeit és akik megszentségtelenítik azokat. Azokat, akik nyilvánosan támogatják Isten Törvényeit, leördögözik, és kegyetleneknek meg gonoszoknak jellemzik őket. Amikor ők nyilvánosan igazolják a halálos bűnt, a csalás és a hazugságok világosan láthatóak lesznek, melyek azokat töltik el, akik azt mondják, hogy szeretik az emberiséget. Mennyire ravasz a gonosz! Oly kevesen értik meg az életükre gyakorolt befolyását, vagy azt, hogy hogyan ferdíti el érveléseiket.
Vigasztalódjatok, drága gyermekeim, abban a tudatban, hogy Én, az Üdvösség Anyja le tudom győzni a közöttetek lévő gonoszt. Nektek hívnotok kell Engem minden alkalommal, amikor legyőzötteknek érzitek magatokat azon hatalom által, melyet ő a nemzetetekre gyakorol. Én meg fogom semmisíteni befolyását, ha Elém helyezitek kéréseiteket.
Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen 113. imáját: „Hogy a gonosz megsemmisüljön országunkban”
Ó, Üdvösség Anyja, jöjj közénk, és borítsd be országunkat védelmeddel.
Zúzd szét a fenevad fejét, és irtsd ki a közöttünk lévő gonosz befolyását.
Segíts szegény elveszett gyermekeidnek, hogy felálljanak, és amikor hazugságokkal vannak körbevéve, az Igazságot mondják.
Kérlek, Ó Isten Anyja, védelmezd országunkat, és tarts erősnek minket, hogy üldöztetésünk idején hűségesek maradhassunk Fiadhoz. Ámen.
Sohasem szabad olyan érveket elfogadnotok, melyek lehetővé teszik, hogy a gonosz törvények életbe lépjenek, melyek előírják, hogy hogyan éljétek az Isten Szavának megfelelő életeteket. Amikor ezek a törvények beszivárognak országaitokba, akkor elpusztítják a lelkeket.
Bízzatok Bennem, az Üdvösség Anyjában, hogy segítsek azon lelkek megmentésében, akiket szerettek, és hogy közöttük működhessek. Hívjatok Engem, és Én megígérem, hogy Legszentebb Palástommal betakarom nemzeteteket.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja



Isten, az Atya: a gazdasági rendszeretekre vonatkozó, veletek megetetett hazugságoknak az a céljuk, hogy bolonddá tegyenek benneteket

Legdrágább leányom, háborúk fognak kitörni egész Közel- Keleten, és hamarosan az Én szeretett Izraelem egy szörnyű borzalmat fog elszenvedni. A világnak ezen a részén nagyon nagy arányban fognak életek elveszni, mivel a gonosz szelleme felfalja gyermekeim életét és sok esetben a lelküket is.
Gyermekeim egymás iránti gyűlölete kiömlik más országokba is, miközben az Armageddon csatája fokozódik és növekszik, amíg elárasztja mindenhol a világot. A gyűlölet, mely a Sátán és démonai fertőzésének eredménye, egy olyan látható jel lesz, hogy csak nagyon kevés lélek – függetlenül attól, hogy hisznek-e Bennem, a mindenek Teremtőjében – nem fogja érezni a gonosz szellemét, mely úgy terjed, mint egy halálos vírus.
A háborúk – sok közülük – beleértve a harcokat is minden nemzet kormányain belül, mind ugyanabban az időben fognak kitörni. Amint már enyhe büntetések által leeresztettem Kezemet, tudnotok kell, hogy azokat fogom szétzúzni, akik bántalmazzák gyermekeimet. Ez az, amikor a lelkekért folytatott harc megnövekszik, és sokféle módon fog terjedni.
A gazdasági rendszeretekre vonatkozó, veletek megetetett hazugságoknak az a céljuk, hogy bolonddá tegyenek benneteket, és hogy a tulajdonotokból kivetkőztessenek titeket. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megállítsam azokat, akik pénznemeiteket ellenőrzik, hogy elvegyék minden tulajdonotokat. Tudjátok meg, hogy miközben a Jobb Kezem büntetéseket dob le a gonosz ellen, a Bal Kezem felemel majd és Védelmem alá vesz benneteket, és Én gondoskodni fogok rólatok.
A Szent Könyvemben megjövendölt változások most bemutatásra kerülnek a világ számára. A harcok tombolni fognak, életek fognak elveszni, az országok természeti csapást fognak elszenvedni, a gabonatermés megsemmisül, és kormányaitok sokakat üldözni fognak közületek. A legrosszabb csata szellemi jellegű lesz, melyben mindent el fognak követni, hogy Ellenem fordítsanak benneteket.
Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten