2013. március 1., péntek

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei


2013. február 7. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki:
1 Tim. 6, 17-19. „Az evilág gazdagjait figyelmeztesd, hogy ne legyenek gőgösek, és reményüket ne bizonytalan vagyonba vessék, hanem Istenbe, Aki bőven megad nekünk mindent megélhetésünkhöz. Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.”
Az Úr Jézus: „Figyelmeztess mindenkit, hogy legyenek készenlétben, mert hamar eljövök megítélni a világot. Ezt még ma tedd fel az internetre!”


2013. február 8. Szentségimádáson Jézus:
„Drága kislányom! Figyeld a jeleket! Most hozom el mindazt, amit előre megmondtam neked. Nagy természeti katasztrófa fog végigsöpörni a világon. Rengeteg lesz a halott. Megítélem a földet. Csak aki imádkozik, az menekül meg. Akik nem akarnak tudomást venni Rólam, azok örökre elvesznek.
Kislányom, figyelj! A jelek már itt vannak. Az Antikrisztus már felkészült, hogy imádtassa magát. Hamarosan felépíti templomát, ahol őt fogják imádni. Ő lesz a nagy rendcsináló és békítő. Ezt a rengeteg háborút és káoszt ő maga generálja, hogy utána neki tulajdonítsák a felszínes békét, amit hatalmával eszközöl ki. Csodákat és gyógyulásokat fog tenni általa a sátán, mert ő a sátán embere, a kárhozat fia, aki Isten helyébe teszi magát. Megszünteti a Szent áldozatot, a Szentmisét, és a hamis ökumenizmus jegyében eltörli a szentségeket. Már most figyelmeztetlek benneteket: ne menjetek utána! Ne kövessétek tanítását! Ti csak maradjatok meg Nálam! Csak a Szentmisén vegyetek részt, amit a rejtekben fognak bemutatni! Ti csak drága Szent Testemet és Véremet imádjátok, és vegyétek magatokhoz! Mert Én vagyok a ti egyedüli Megváltó Istenetek, Aki kínhalált szenvedtem, meghaltam értetek, és harmadnapra feltámadtam, hogy feltámasszam mindazokat, akik hisznek Bennem. Felmentem Atyámhoz, hogy titeket is Magammal vigyelek az örök boldogságba. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Aki Engem követ, annak örök élete van.
Vigyázzatok! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Előre figyelmeztetlek benneteket. Sok követőmnek a vérét fogják kiontani. De nekik ez a nap lesz égi születésnapjuk, örök boldogságuk kezdete.
Vigyázzatok! Legyetek éberek! Kövessétek tanításomat! Éljetek a Szent Evangélium szerint! Rajtam kívül nincs más Isten. Másodjára úgy jövök el majd, mint a villám. Feltámadott dicsőséges testben. Emberi testben nem jövök vissza a földre. „Mint ahogy a villám napkeleten támad, és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt. 24, 27.30.)
Jól vigyázzatok! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Aki megtagad Engem, és az Antikrisztust fogja imádni, annak az örök kárhozat lesz az osztályrésze. Fogadjátok meg szavamat, és váltsátok tettekre! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2013. február 16. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:
„Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: 2 Thessz. 3, 1-7. 14. „…imádkozzatok értünk, hogy az Úr szava terjedjen,…és megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié. …kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományokhoz. Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen.”
Jézus: „Figyelmeztesd testvéreidet, hogy kerüljék az álkeresztényeket, akik nem tartják meg törvényeimet. Úgy élnek, mint a pogányok, ráadásul képmutatók. Ne legyetek velük bizalmasak, mert ők lesznek a ti árulóitok!”
“Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: Júdás 4: „…bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott, ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.” Jézus: „Ez vonatkozik most Egyházamra.”
“Nyisd ki a Szentírást!” Erre a részre nyílt ki: 2 Pt. 1, 3-7: „Krisztus ismerete üdvösségre vezet. Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében. Éppen ezért minden igyekezetetekkel legyetek rajta, hogy hitetek megteremje az erényt, az erény a tudást, a tudás a magatok fölötti uralmat, a magatok fölötti uralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, a vallásos érzület a testvériességet, a testvériesség pedig a szeretetet.”
Jézus: „Erre hívtalak meg mindnyájatokat. Erre kapjátok örök jutalmatokat. Vigyázzatok! Figyeljétek a jeleket! Szentéletű pápám most távozik székéből. Arról ismeritek meg, hogy az új pápa Tőlem való, vagy nem, hogy mennyiben teljesíti parancsaimat. Ha nem az Én tanításomat hirdeti, akkor a sátánt szolgálja. Olvassátok el a Szentírást!” „…akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen!” (Gal.1, 8-9.)
Jézus: „Imádkozzatok az új pápáért, mert ha törvényeim áthágásával, Nélkülem akarja „megújítani” az Egyházat, akkor a végítéleten az átkozottak közé fogom sorolni, ami az örök kárhozat.
Gyermekeim! Most nagyon nehéz idők elé néztek. Most választom szét a juhokat a kosoktól. Az igazakat, akik Engem követnek az Evangélium megtartásában, a hamisaktól. Használjátok a józan eszeteket! Olvassátok el az Újszövetségi Szentírást, és vessétek össze azzal, amit majd tanítanak nektek! Ha nem egyezik meg vele, fordítsatok nekik hátat, és csak Engem kövessetek! A rejtekben, otthonaitokban imádkozzatok! Én veletek vagyok, és meghallgatom imáitokat. Kérjétek Tőlem a tisztánlátást, a jó halál, és a végső állhatatosság kegyelmét! Nemsokára elhurcolnak és megölnek titeket hitetek megvallásáért. Megáldalak titeket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Köszönöm, hogy követitek felhívásomat.”
2013. február 16. Szentségimádáson Jézus:
„Drága gyermekeim! Most nagyon nehéz idők következnek. Sokakat el fognak hurcolni és ki fognak végezni a hitükért. Sokakat el fognak árulni azért, mert Engem, az élő Istent imádnak a legméltóságosabb Oltáriszentségben a Szentségimádáson és a Szentmisén, amit a rejtekben fognak bemutatni igaz és hű papjaim.
Gyermekeim! Ne higgyetek azoknak, akik megmásítják törvényeimet! Még akkor sem, ha ezt maga az új pápa tenné, mert mondom nektek, az ilyen nem pápa, hanem ellen pápa. Én nem engedélyezem az abortuszt, az eutanáziát, a cölibátus eltörlését, a szentségi házasság felbontását, és az egyneműek „házasságát”. Sem pedig a szentségek eltörlését, amelyeket Én Magam alapítottam. Akik ezt teszik, azok az Egyház ellenségei, a sátán szolgái. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Elsősorban azért, hogy megmaradjatok a szent hitben, és ezt a hitet tovább adjátok gyermekeiteknek és unokáitoknak! Azért, hogy minden családban legyen legalább egy Szentírás, amit jól rejtsetek el, mert lesznek idők, amikor a sátán emberei erre vadásznak, hogy megsemmisítsék. De ti ne aggódjatok! Mindazok, akik igyekeznek törvényeim megtartására, és így keresnek Engem, azoknak kinyilatkoztatom Magam. Én leszek életükben a fény, Aki Istenhez vezetem őket. Én megyek előttük a keresztúton, és felviszem őket Atyám országába. Ez az egész üldözés nem tart sokáig. Én Magam fogok véget vetni neki. Utána megújítom Egyházamat. Sok gyermek fog születni, és Engem, az élő Istent fognak imádni. Egyházam egy lesz. Nem lesz benne széthúzás. Mindenki nagy békében és szeretetben fog élni az egy örök Istennel, és egymással. Ez lesz a béke és a szeretet korszaka. Az emberek szívesen fognak adakozni, és segíteni a másiknak. A mai anyagi viszonyokhoz képest nagy lesz a szegénység, de annál nagyobb lesz a lelki gazdagság, és ezt a kincset átörökítik nemzedékről nemzedékre. Én leszek az ő kincsük, örök boldogságuk, Akit éjjel nappal imádni fognak a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Gyermekeim, készüljetek! Egy soha nem látott boldog korszak köszönt az emberiségre annyi szenvedés után. A sátánt Én Magam láncolom meg a pokolban ezer évre. Akkor nem tudja majd megtéveszteni és egymás ellen fordítani a nemzeteket, és mindenféle ocsmány tettekre ösztönözni. (Itt az Úr a paráznaságra és a ferde hajlamú bűnökre gondolt.) Akkor az emberek tisztán és szentül fognak élni. Sokat fognak imádkozni, és nagyon boldogok lesznek. Én Magam fogok róluk gondoskodni. A föld megtermi gyümölcsét. Lesz bőven eledel, magasztalni és dicsőíteni fognak Engem, az élő egy igaz Istent. Akkor nem lesz nélkülöző, de hitetlen sem. Mindenkit betöltök lelki-testi eledellel. A szívükbe költözöm a szentáldozásban, és nagyon boldogokká teszem őket. Azoknak, akik erre vágynak, kinyilatkoztatom Magam. Az emberek hosszú ideig fognak élni, és Énbennem, és Énvelem egyesülve fognak imádkozni és dolgozni. Ez egy nagyon boldog idő lesz, a béke korszaka. Erre készüljetek, de ezt nem fogja mindenki megérni. Azok, akik ezt megérdemlik, felviszem a mennybe, Atyám trónusa elé. Kérjétek magatokra a jó halál, és a végső állhatatosság kegyelmét! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima, amelyet a Szentlélek imádkozott bennem:
„Hőn imádott drága Szent Megváltóm! Szeretlek, imádlak szívem, lelkem minden erejével! Jézusom! Mindennél jobban vágyódom Hozzád! Jobban vágyom Szent Színed látására, mint bármire ezen a földön! A lelkem tele van Irántad való szeretettel és hálával. Nincs más vágyam, mint Neked egy egész örökkévalóságon át hálát adni, Téged imádni, szeretni! Jézusom, örömöm, Aki leszállsz minden nap az oltárra, hogy drága Szent Testeddel és Véreddel tápláld Rád szomjazó, kitikkadt lelkemet. A Szentáldozás után a csöndben Rád figyelek, és Te beszélgetsz velem. Figyelmeztetsz, megvigasztalsz, és megerősíted lelkemet, testemet. Te vagy az életemben a fény, Aki utat mutatsz nekem, Aki elárasztod lelkemet a Te békéddel és szereteteddel. Te meghívtál a keresztútra, ahol Téged követve még nagyobb szeretetre gyullad Irántad a szívem, amikor Sebeidet látom, hogy görnyedt, agyonkorbácsolt válladon viszed előttem súlyos keresztedet. Mindezt értem tetted, mert engem szerettél már akkor, amikor még meg sem fogantam. Értem vállaltad a kereszthalált, rettenetes haláltusádat, mert azt akartad, hogy ott legyek és is, ahol Te, és lássam dicsőségedet. Ó mekkora szeretet, amely megnyitja előttünk a mennyet!
Drága Jézusom! Imádott Királyom! Kérlek, add meg nekem az erőt, hogy én is Irántad való szeretetből hordozzam a magam kis keresztjét, amellyel megajándékoztál. Hálát adjak Neked, és dicsőítselek Téged minden keresztért, szenvedésért! Ne a menekülés útját keressem a szenvedésekből, hanem egyedül Téged akarjalak követni. Fel a csúcsra, a Golgotára, a keresztre, mert csak ezen keresztül vezet az út a mennyországba, a Te dicsőségedbe.
Jézusom, Királyom, hőn imádott egyedüli Megváltóm! Kérlek, add nekem a Te erődet és kegyelmedet, hogy mindhalálig kitartsak abban, hogy Téged kövesselek, és végül meglássam dicsőségedet! Ámen.”


2013. február 26. Itthon az Úr Jézus:
„Nyisd ki az Újszövetségi Szentírást!” Ide nyílt ki: 2 Thessz. 2, 3-4. „…be kell következnie az elpártolásnak, és nyilvánvalóvá kell lennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki Isten fölé emelkedik és mind a fölé, ami szent. Sőt Isten templomában foglal helyet, s azt állítja magáról, hogy Isten.”
Az Úr Jézus: „Most lép fel az Antikrisztus. Az új pápa ellenpápa lesz. Most választom szét a juhokat a kosoktól. Most válik szét az Egyház. A rejtekben lévők az egy igaz Istent fogják imádni. Ők lesznek az igazak. A többiek pedig bálványimádók lesznek. Őrájuk az örök kárhozat vár.
Nyisd ki a Szentírást! 1 Kor. 1, 22-24. „A zsidók csodákat követelnek. A görögök bölcsességet keresnek. Mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük: Aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg oktalanság, de a meghívottaknak, akár zsidók, akár görögök: Krisztus, Isten ereje és Isten bölcsessége.”
Jézus: „Most is ez vonatkozik rájuk. Engem, a Megfeszítettet nem fogadnak el. Az Antikrisztust majd elfogadják, mert világi hatalmat akarnak.”


2013. február 28. Szentmise, szentáldozás után az Úr Jézus:
„Ma lezárult egy korszak. Szentéletű pápám lemondott. A széke üresen áll. Most következik az Antikrisztus és az ellenpápa rémuralma. Ez a sátán végső csapása az emberiségre. Most hamis helytartót ültet a pápai székbe, aki felrúgja törvényeimet. Megengedi az abortuszt, az eutanáziát, a homoszexuálisok és leszbikusok „házasságát”, ártatlan gyermekek örökbe fogadását, a válást, eltörli a cölibátust (papi nőtlenség), és a szentségeket. Már nem lesz híveimnek mibe kapaszkodni. Nem lesz szentgyónás, szentáldozás. Ellenfelem így könnyen tőrbe csalja és elbuktatja őket. Az Antikrisztus pedig föllép, mint nagy békítő, aki hatalommal és csodáival ámulatba ejti a népet. Azokat, akik nem ismernek Engem, mert Nélkülem akartak élni. Most belép az életükbe az Antikrisztus, akit imádni fognak. Ez okozza örök vesztüket.
Gyermekeim! Most különösen sokat imádkozzatok a hitetek megmaradásáért, a hit évében, amelyet szentéletű pápám hirdetett meg. Mert erre lesz a legnagyobb szükségetek. Tartsatok ki Mellettem életetek feláldozása árán is, mert csak így nyeritek el az örök életet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 
Szentírási megerősítés: 1 Pt. 5,8-9: „Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen a hit erejével…”

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Közületek csak a merészek és a bátrak – akik a legjobban szeretnek Engem – lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet

2013. február 28. csütörtök 23.50
Drága szeretett leányom, ezek a napok, amelyek szinte már elérkeztek, szörnyű sötétséget és kétségbeesést hoznak magukkal, melyekhez hasonlónak még sohase voltatok tanúi az életetek során.
Ez a lélek sötétsége lesz, és ezt azon lelkek üressége fogja okozni, akik az Antikrisztust és a hamis prófétát követik. Nehéz lesz elviselniük az általuk okozott lelki fájdalmat azoknak a keresztényeknek, akik nem lesznek hajlandók hallgatni az eretnekségekre.
Én ezt csak azért mondom nektek, hogy tudjátok majd a szívetekben, hogy az Én Nevemben szenvedtek, mert az elutasítás fájdalmát Szent Szavam védelmezése miatt fogjátok érezni.
Sohasem szabad megkérdőjeleznetek azokat a hatalmas követelményeket, amelyeket veletek szemben támasztanak vagy elveszítenetek bizalmatokat, mert Én vagyok az, a ti Királyotok, akinek Hatalma van azt biztosítani, hogy ezeknek eleget tudjatok tenni. Abban sem szabad kételkednetek, hogy ez a Maradék Egyház meg volt jövendölve, amelynek most részévé fogtok válni, hogy továbbra is hűségesek maradjatok Hozzám, Jézus Krisztushoz.
Ne hallgassatok azokra, akik megpróbálják bemesélni nektek, hogy ezekben a világnak adott Szent Üzeneteimben nem szabad hinnetek, mert ők meg vannak tévesztve.
Nektek imádkoznotok kell azokért, akiknek nem lesz erejük vagy kellő szellemi tisztánlátásuk, és így a rossz elágazást fogják választani az úton. Sokan azok közül, akik a hamis prófétát követik, megpróbálnak majd benneteket is ugyanarra az útra húzni.
Testvér fog testvér ellen harcolni, apa fia ellen, az anya lánya ellen – mindegyikük azon igyekezetében, hogy kövesse az Igazságot, de oly sokan nem fogják felismerni a hamis próféta tanításainak hibáit, és így el fognak veszni Számomra.
Közületek csak a merészek és a bátrak – akik a legjobban szeretnek Engem – lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet.
Ők, a Vezetésem alatt lelkek milliárdjait hozzák majd magukkal a biztonságba. Ezért sohasem szabad feladnotok.
Jézusotok

 

Kérem valamennyi felszentelt Szolgámat, hogy hívjanak Engem, az ő szeretett Jézusukat, hogy beboríthassam őket Drága Véremmel

2013. február 28. kedd, 23.55
Szeretett leányom, Elküldtem Szentlelkemet, hogy árassza el Isten valamennyi Gyermekét ebben az időben, igyekezvén megszüntetni a gonosz sötétséget a világban.
Imádkozzatok állhatatosan valamennyi felszentelt Szolgámért, ebben az időben, amikor szörnyen össze vannak zavarodva. Olyannyira szomorúak lesznek az elkövetkező néhány hétben Szent Helytartóm lemondása miatt, hogy nem tudják majd, hová forduljanak.
Kérem valamennyi felszentelt Szolgámat, hogy hívjanak Engem, az ő szeretett Jézusukat, hogy beboríthassam őket Drága Véremmel. Én meg fogom adni nekik azokat a Kegyelmeket, melyekre Tanításaim Igazságának megkülönböztetéséhez lesz szükségük. Akkor majd fel fogják ismerni a megtévesztést, melyet hamarosan eléjük tárnak.
Nem szabad kételkedniük Bennem soha. Belém kell helyezniük minden bizalmukat. Nem hagyhatják cserben Nevemet soha, és ébernek kell lenniük minden pillanatban.
Mondd meg nekik, hogy Én gyengéden szeretem őket, és hogy különleges Ajándékokat fognak kapni a Mennyből. Ezek az Ajándékok békét, reményt és bátorságot adnak majd nekik a földi Szent Egyházamban elkövetkező zűrzavaros időkben.
Jézusotok

2013. február 28., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Szent Eukarisztiámat még mindig magatokhoz kell vennetek. Nem szabad a napi Áldozatról elmaradnotok, mivel nem ti lesztek azok, akiket kényszeríteni fognak, hogy ezt a döntést meghozzátok.


2013. február 27. szerda 15:30

Drága szeretett leányom, a napi Szentmisék még egy bizonyos ideig folytatódni fognak, és arra buzdítom Követőimet, hogy továbbra is vegyenek részt azokon, mint korábban.
Szent Eukarisztiámat továbbra is magatokhoz kell vennetek. Nem szabad a napi Áldozatról elmaradnotok, mivel nem ti lesztek azok, akiket kényszeríteni fognak, hogy ezt a döntést meghozzátok.Azt fogják bejelenteni, hogy egy másfajta áldozatot fognak bemutatni Istennek, és amikor ez megtörténik, azonnal tudni fogjátok, hogy a Szentmise gyakorlatát a hamis próféta meg fogja szüntetni. A Szentmise helyébe az ’egy-világ’ pogány rituáléja kerül, és ti szeretett Követőim, megáldva a Szentlélek Ajándékával, annak fogjátok azt felismerni, ami az valójában lesz.
Nektek sohasem szabad elhagynotok azt az Egyházat, amelyet Én adtam a világnak, amely az Én Tanításaimon alapszik, valamint Kereszthalálom Áldozatát, amelyet Legszentebb Ajándékként mutatnak be nektek.
Ti, szeretett Követőim, az Én Egyházam vagytok. Szeretett papjaim és a klérus, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva, sohasem fognak elhagyni Engem. És benneteket sem hagynak el soha! És így Egyházam élni fog, mivel az sohasem halhat meg. Az Egyház az Én Testem a Földön, éppen ezért azt sohasem lehet megsemmisíteni. De ennek ellenére össze fogják zúzni, gyötörni fogják és eldobják, és hagyják meghalni a vadonban. Bár ellenségeim minden kísérletet meg fognak azért, hogy elpusztítsák benne az élet minden utolsó morzsáját, Egyházam ennek ellenére újra fel fog támadni. Nem szabad elfelednetek, hogy Egyházam – bár úgy tűnik, mintha meghalt volna -, sohasem fog meghalni.
Egyházam a Földön kisebb méretet ölt majd magára – bár nem a saját hibájából -, és a maradék hadsereggé válik.
Igaz Helytartóm, akit félredobtak, harcolni fog, hogy Isten gyermekeit a legjobb képessége szerint vezesse. Én, Jézus Krisztus leszek az, aki vezetni, felemelni és meg fog szabadítani benneteket a gonoszságtól, amelyet majd rátok kényszerítenek; egy gonoszság, amelynek hirtelen és rettenetes vége lesz mindazok számára, akik az Antikrisztus és az ő szolgái oldalára állnak.
Jézusotok

A szent tér szekularizálása

szenteltvíz vizipisztollyal
Egy mexikói pap képregényes köntösben locsolja a gyülekezet ifjú tagjait egy vizipisztollyal. Humberto Alvarez atya talárját szuperhősök díszítik: Batman, Superman és SpiderMan.
Azért döntött így, mert ezekben a karakterekben megtalálhatók azok a tulajdonságok, melyekre vágyik a gyülekezete, " a harc és erőfeszítés legyőzi a félelmet, és megtalálja a békét és a megbocsátást."
Reméli, hogy a módszerek mosolyt csalnak a gyermekek arcára a templomában (Saltillo, Mexikó), mivel a közösségben megnőtt a kábítószerrel kapcsolatos erőszak és a bűnözés az elmúlt években. Alvarez, aki 14 éve pap, rendes miseruhát visel a felnőtt misén, ahol nem használja a vízágyút sem. (http://en.gloria.tv/?media=406165 )


altA bécsi Stephansdom a helyszíne a "Sister Act" (Apáca show) című, mennyei musicalként hirdetetett bemutatónak, melyre apácaruhába öltözött férfiak is toborozzák a nézőket. A nézők között található Christpoher Schönborn bíboros, bécsi érsek, aki testvérét jött megtekinteni a darabban.
A bíboros fogalmazása szerint a darab "kellemes bevezetés a vallásos életbe" (A pleasant introduction to religious life). A templom nem lehet helyszíne nem szakrális művet bemutató előadásnak.

2009 május 18-án Saju George jezsuita pap indiai táncot mutat be a bécsi Schottenkirche  oltár előtti részében. A tánc hódolat az istennő Shiva előtt.
ww.karizmatikus.hu

2013. február 27., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Egyikét azoknak a politikai vezetőknek, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

         
2013. február 26.  kedd 22:00                    
                           

Egyikét azoknak a politikai vezetőknek, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.


Azt követően szeretném felfedni mindenki számára, hogy ki ez a személy, a neked és a másoknak adott bizonyíték által, hogy még többen elfogadják az Üzenetek Igazságát. Ez a szegény lélek korábban már megmenekült a haláltól, de az ő újdonsült népszerűsége veszélybe fogja sodorni. Ő a szabadkőműves erők egyik ellensége, és nem fogják sokáig tűrni vezetését.


Amikor ti, követőim, látjátok, hogy egy választott léleknek adott próféciák beteljesednek, tudni fogjátok, hogy ők az Igazságot mondják, és hogy azokat a Mennyországból adták nekik, mert ők képtelenek lennének arra, hogy kitalálják ezeket.


Be szeretném bizonyítani azoknak, akik kigúnyolják Üzeneteimet, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki ezen a prófétán keresztül szól a világhoz. Bár nagy örömet hoz Nekem az, hogy látom, mennyire szerettek Engem, és hogy megszívleltétek a Mennyországból adott imákat, a szkeptikusok azok, akiket át kell ölelnem.


Nagyon hamar megosztottság fog bekövetkezni Európában, azon országok között, amelyek mindegyike az EU- hoz kapcsolódik, beleértve azt az országot, amelyben Péter Széke található. Ez háborút fog eredményezni, amely másfajta háború lesz, mint a többi háború. De az gonosz lesz. Az emberek egymás ellen fognak fordulni Németországban, Olaszországban és Franciaországban. Imádkoznotok kell, hogy Követőim erősek maradjanak, és biztosítanotok kell, hogy a „Jézus az emberiséghez imacsoportok” gyorsan létre jöjjenek ezekben az országokban.


Eljött az idő Számomra, Jézus Krisztus, az Isten Báránya számára, hogy további információkat fedjek fel, amelyeket a Pecsét tartalmaz. Én ezt óvatosan fogom tenni, mivel nektek mind lelkileg, mind testileg fel kell készülnötök. Mint az Igazságosság Istene, gondoskodni fogok arról, hogy mindnyájatokat vezesselek, és az Én Erőmmel megáldjalak benneteket, miközben minden egyes réteg kibontakozik, egyik a másik után.


Szeretett Jézusotok

2013. február 26., kedd

2004. július 29-e óta Kolumbiából

Siessetek lázadó kicsinyeim, ne kövessétek a Sötétséget. Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, mert az Irgalmasság ideje a végéhez közeledik!
2013. február 3. 13:30
A Titkos Értelmű Rózsa felhívása az emberiséghez
A nagy Pünkösd közeledik. Atyám minden halandót egy kisebb ítéletnek fogja alávetni, hogy kiegyenesítse életetek útjait és útbaigazítson majd benneteket, hogy visszatérhessetek ebbe a világba és szembesülhessetek a nagy megpróbáltatás napjaival. Az Irgalmasság e cselekedete nélkül, az emberiség nem lenne képes a megpróbáltatást elviselni. Legyetek felkészülve lelkileg, végezzetek egy jó életgyónást és minden elkövetett gonoszságért elégtételül böjtöljetek, jótékonykodjatok és végezzetek önmegtagadást, hogy amikor a Mindenható előtt álltok, feddhetetlenek legyetek.
Ne pazaroljatok időt a világi haszontalanságokra. Nézzétek, az Atyátokkal való találkozás közeledik, és nektek lelkileg fehérbe kell öltöznötök, hogy megjelenhessetek a Királyok Királya előtt.
Szenteljetek figyelmet az égi jeleknek, mivel ezelőtt soha nem látott égi jelenségek fognak megjelenni az égbolton. A harsonák újra megszólalnak, bejelentvén a Figyelmeztetés közelségét. Ne féljetek, legyetek inkább boldogok, mert sokan szerették volna látni azt, amit ti látni fogtok, de nem volt rá lehetőségük. Milyen nagy az Isten Szeretete és Irgalmassága, mert annak ellenére, hogy egy nyakas nemzetség vagytok, a leghálátlanabb és a legbűnösebb, mely valaha is létezett, mégis kiválasztott egy maradékot közületek, hogy holnap az Ő szeretett Izraelje lehessetek!
A nagy megpróbáltatás napjaiban, sok szent és angyal fog lejönni a Földre, hogy segítsenek nektek keresztülmenni a lelki sivatagon. Ne hanyagoljátok Rózsafüzérem imádkozását. Ne feledjétek, hogy Rózsafüzérem útlevél az új élethez. Az Új Jeruzsálem vár rátok, a lakoma készen van és a vőlegény is vár rátok. Mindenki meg van hívva, az igazak és a bűnösök egyaránt, de csak azok léphetnek be, akiknek a ruházatuk megfelelő.
Siessetek lázadó kicsinyeim, ne kövessétek a Sötétséget. Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, mert az Irgalmasság ideje a végéhez közeledik! A „figyelmeztetés” a ti utolsó lehetőségetek. Ha nem fogadjátok el ezt a nagy Irgalmasságot, akkor biztosíthatlak benneteket, hogy elveszítitek a lelketeket és az örökre fogságban marad. Lázadó kicsinyeim, Atyám nem akarja a ti halálotokat; gondoljátok át és egyenesítsétek ki útjaitokat, forduljatok el a bűntől és a gonosztól, ne kövessétek őt a sötétségbe. Nézzétek, a sötétség közeledik és ti nagyon jól tudjátok, hogy ez az Igazságszolgáltatás éjszakája.
Felhívást intézek mindegyikőtökhöz, akik becsempésztétek az okkultista praktikáitokat Isten népe közzé: hagyjátok el a sötétséget és tegyétek jóvá mindazt, amit tettetek, mert Atyám nagyon rövid időn belül Igazságot fog szolgáltatni Népének, és ti, sötétség gyermekei, az Isteni Igazságszolgáltatás súlyát a saját bőrötökön fogjátok megtapasztalni. Akkor tudni fogjátok, hogy van egy Igazságos Isten, Aki mindent lát, mindent tud, Aki ismeri az emberek szívét és mindenkit tettei után fog megítélni. Egyenesítsétek ki utjaitokat, hogy holnap ne legyen miért gyászolnotok.
Mária, a Titkos Értelmű Rózsa
Szívem kicsiny gyermekei, tegyétek ismertté üzeneteimet az egész emberiséggel.


A FIGYELMEZTETÉSEM ÉS A CSODA UTÁN AZ ÉN KÉT TANÚM NYILVÁNOSAN MEG FOG JELENNI

2013. február 6. de.8:20-kor:
AZ ATYAISTEN SÜRGŐS FELHÍVÁSA AZ EMBERISÉGHEZ
Én népem, Én örököseim, béke veletek!
A Figyelmeztetésem és a Csoda megtörténte után az Én két tanúm nyilvánosan meg fog jelenni!
Népem, üdvözöljétek majd hírnökeimet, és mindenben segítsétek őket; ők az én tanúim, és Én haladok előttük. Aki őket köszönti, az Engem köszönt, aki elutasítja őket, az Engem utasít el.
Az Én két olajfámnak megadatott az oldás és kötés hatalma, az áldás és az átok ereje; ellenségem képtelen lesz azt tenni, amit szeretne (megakadályozni őket küldetésükben), mivel azért lesz ott az Én két tanúim, hogy lerombolják terveit, és hamis tanításait.
Népem meghallja majd hangjukat, és örülni fognak küldötteim jelenléte miatt, mert látni fogja bennük Izrael Istenét, Aki eljött az ő szabadításukra. Az Én két tanúm sokaknak okozza majd bukását, míg másokat pedig felemel. Ők lesznek az akadály ellenségem és küldöncei számára, de népem számára a vigasztalás és a remény megtestesítői lesznek.
Küldötteimet a Világosság, a Bölcsesség és a bennük lakozó Lélek fogja vezetni. Gonosz erő nem árthat nekik, amíg a Szent Akarat be nem teljesedik. Mindazok, aki merényletet kísérelnek meg ellenük, meg fognak halni. Hatalmukban áll majd a vizeket vérré változtatni és a földet mindenféle járvánnyal sújtani, ahányszor csak akarják. Hatalmuk lesz arra, hogy bezárják az eget, amíg prédikálnak.
Az Én két tanúm csodás jeleket visz majd végbe az Én Nevemben, és az Én hűséges népem hallgatni és követni fogja őket. A gonosz küldöttei megpróbálják majd megsemmisíteni őket, de nem tehetik, mert láng lövell ki ajkukból, mely elemészti ellenségeiket.
Népem, hamarosan meg fogjátok ismerni az Én két olajfámat. Örvendezzetek Izrael Istenének magjai, örvendezzetek hegyek és dombok, amikor küldötteim áthaladnak, mert ők azért jöttek, hogy hirdessék az üdvösséget és Jeruzsálem szabadulását, hogy Jó Hírt hozzanak, és ujjongva kiáltsák Sionnak: Él a Te Istened, Uralkodik a Te Istened!
Készülj fel, népem, küldötteim köszöntésére, mert az ő idejük hamarosan kezdetét veszi. Adjatok meg nekik minden segítséget, mert ők az Én Nevemben jönnek. Ők az Én két világító oszlopom, melyek megvilágítják majd azokat a sötét napokat, és Szeretett Leányommal, valamint az angyalokkal együtt előkészítik az utat Fiam Győzedelmes Visszatérésére.
Legyetek békében, népem, örököseim!
Atyátok, Jahve, a Nemzetek Ura
Tegyétek ismertté üzeneteimet a föld minden pontján!


A NEMZETEK HÁBORÚRA KÉSZÜLNEK!
2013. február 10.
AZ ATYAISTEN SÜRGŐS FELHÍVÁSA AZ EMBERISÉGHEZ
Népem, béke veled!
A nemzetek háborúra készülnek! A gonosz küldöttei azt keresik, hogy véget vessenek az emberiség egyharmad részének; már mindent megterveztek, hogy destabilizálják a békét. A hatalommal rendelkező nemzetek királyai – ellenségemet szolgálva – el akarják kezdeni a háborút, hogy létrehozzák uralkodásának birodalmát, és hogy leigázzák a nemzeteket, elegyengetve ez által az utat az Antikrisztus megjelenésének. Elkezdődnek a tömegpusztító tervek megvalósításai, hasznot húzva a háborús konfliktusokból. A halál csendje mindenhol elterjed majd a levegőben, egy ideig zűrzavart és felfordulást okozva az emberiség életében.
Az Én népem megkezdi tisztulását a megpróbáltatás kemencéjében. A csatalovak dübörgései, a bombák robbanásai, az acél madarak süvítései ellopják majd a békét teremtésemtől. A Föld rázkódni és nyögni fog, mint egy vajúdó asszony a szülés során, és az Én népem besétál száműzetésébe, az asszonyok, gyermekek és az idősek elhagyják a városokat, a fiatalokat toborozni fogják, és sokkal ritkább lesz a férfi, mint az Ofír aranya (Bibliai kifejezés, mely színaranyat jelent).
Mindenhol jajgatásokat lehet majd hallani. „Népem lányát” be fogják szennyezni és a becsületét és szégyenérzetét a földön tiporják majd. Ó mennyi bánata van népemnek! A szerencsétlenség váratlanul jön. A sikoltásnak nincs értelme, senki sem fogja azt meghallani, minden csak káosz és pusztítás. A városok olyanok, mint a szellemek, a halál csöndje lakozik bennünk. Népem elkezdte Kálváriáját, tragédiája egy kétségbeesett sikoly, amely áthatol a mérhetetlen világegyetemen, igazságosságot és szabadságot követelve.
Jaj, neked Jeruzsálem, mert egy kő sem marad a másikon! Dombjaidat beveszik ellenségeid, házaidat kifosztják, leányaidat megbecstelenítik, és bátor embereid meghalnak.
Népem, álljatok készen, mert sivár napjaitok megérkeztek. Mindennek úgy kell beteljesednie, ahogyan az meg van írva, mindennek meg van a maga kijelölt ideje ebben a múlandó világban. A fű elszárad, a virágok elhervadnak, de Isten Igéje örökké megmarad. Az emberek igazságtalansága felébreszti majd Igazságosságomat és a végén a rend és a törvény fog uralkodni. Túlélőim a holnap választott népe lesz, akik velem együtt fognak lakni új teremtésemben: az új Égben és Földön. Béke legyen veled népem, örökösöm.
Atyátok Jahve, a nemzetek Ura
Tegyétek ismertté üzeneteimet a föld minden sarkán.


SENKI MÁS, CSAK PAPJAIM ÉS LELKÉSZEIM ÉRINTHETIK MEG SZENT- OSTYÁMAT!
2013. február 15. de. 8:15
A SZENTSÉGI JÉZUS SÜRGŐS FELHÍVÁSA PAPJAIHOZ, LELKÉSZEIHEZ ÉS AZ EGÉSZ KATOLIKUS VILÁGHOZ!
Szeretett fiaim, szeretett nyájam, az Én békém legyen veletek!
Mily szomorúság látnom a sok papot és lelkészt, akik nem gyakorolják méltóan az én papi hivatásomat: Testem és Vérem kiszolgáltatásának hatalmát laikus gyermekeimre bízták. Ki mondta nektek, nyájam pásztorai, hogy a laikusok gyakorolhatják az én papságomat? Emlékezzetek az utolsó vacsorán mondott szavaimra: „… Ez az én Testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ugyanígy, a vacsora végén, fogta a kelyhet, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”
(Lk.22,19-20)
Csak ti, akik apostolaimat képviselitek, kaptatok hatalmat arra, hogy kiszolgáltassátok az Én Testemet, és az Én Véremet. Senki más, csak az én papjaim és lelkészeim érinthetik meg a Szentostyát! Ismétlem: csak papjaim és lelkészeim felszentelt keze szolgáltathatja ki a Szentáldozást. Az Én laikus gyermekeim sohasem helyettesíthetik papjaimat, mert azzal szentségtörést követnek el. Laikus gyermekeim elláthatnak másféle templomi feladatokat, de sohasem helyettesíthetik a papokat és lelkészeket az én papi hivatásomban.
Szeretett fiaim, ez az istenségem ellen elkövetett gyalázat súlyos bűn az evangéliummal és az Egyház tanításaival szemben. Ez nem tőlem származik; ezt az ellenségem, és az ő gonosz ügynökei teszik, akik beszivárogtak Egyházam belsejébe. Az Ég velem együtt sír, mikor ezt a súlyos gyalázatot figyeli, melyet oly sok szeretett fiam Istenségem ellen követ el. Sok házamban gúnyol ki engem ellenségem, amikor azt figyeli, hogy hogyan gyaláznak meg oly sokan közületek Engem.
Minden istenségem ellen elkövetett gyalázat egy–egy korbácsütés, amit szeretteim mérnek rám.
Hagyjátok abba bántalmazásomat, ne folytassátok meggyalázásomat! Vegyétek ezt fontolóra népem pásztorai, fontold meg népem, nehogy holnap gyászolnod keljen. Bizony mondom nektek: ahogyan ti bántok velem, úgy fognak majd bánni veletek is, amikor megjelentek előttem. Biztosítalak benneteket, ha nem gyakoroltok irgalmasságot velem szemben, akkor ti sem találtok majd irgalomra, amikor elhívlak benneteket, hogy számot adjatok cselekedeteitekről.
Szeretett gyermekeim, változtassátok meg a magatartásotokat, hogy amikor az örökkévalóságba érkeztek, igaznak találtassatok.
Az Én békémet hagyom rátok, az Én békémet adom nektek. Tartsatok bűnbánatot, és térjetek meg, mert Isten Királysága közel van.
Az Oltáriszentségi Jézus: A szeretett, akit nem szeretnek.
Tegyétek ismertté üzeneteimet minden házamban


BENEDEKEM TOVÁBBRA IS EGYHÁZAM HELYTARTÓJA MARAD MINDADDIG, AMÍG A RÓMAI PÉTER KINEVEZÉSE MEG NEM TÖRTÉNIK!

2013. Február 20. de.7:55
AZ OLTÁRISZENTSÉGI JÉZUS SÜRGŐS FELHÍVÁSA A KATOLIKUS VILÁGHOZ

Ezt mondja az Úr:
Helyettesem lemondásával elkezdődnek majd Egyházam megtisztulásának a napjai.
Péter széke megüresedett, hogy megkezdődjék mindaz, ami Egyházamról írva van e végső időkre. Itt az idő az ellenségem és gonosz követői számára, hiszen ahol a tetem, oda gyűlnek a keselyűk.
Egyházam megkezdi szomorú kálváriáját, azt a Kálváriát, amelyre újjászületéséhez szükség van, hogy megerősödjön a hitben, valamint, hogy elteljék a Szentlélek karizmáival, és így teljességgel szolgálhassa népemet. Alázatosság, könyörület, szegénység, de mindenek előtt, a szeretet lesz a jelszava megújult Egyházamnak.
Légy felkészülve nyájam - én népem -, mert jön a nagy lelki megpróbáltatás, amely alapjaiban rázza meg Egyházamat, de nem dönti meg, mert Én ott leszek, és megtartom. Sok papom, akik hűségesek Evangéliumomhoz és tanaimhoz, a vérüket fogják ontani egyházam védelmében, míg mások elmenekülnek, és a maradékot a lázadók el fogják csábítani.
Népem, imádkozz és őrködj, mert kezdődik egyházam Getszemáni - ideje.
A hamis pápa már készen áll a szövetségre a hamis messiással, hogy megkezdjék Szentélyem meggyalázását; minden áruló várja már a hamis istent, a parádé elkezdődik, - a sötétség órája már csak karnyújtásnyira van. Az Emberfiát újra halálra fogják ítélni - a saját családja által.
Elkészült már a kereszt, amelyet népemnek kell vállára vennie: Ne félj, népem, csak kövess Engem, aki a sajátommal vállamon előttetek megyek.
Nincs visszaút, minden beteljesedik; ég és föld elmúlnak, de az Én Igéim nem múlnak el.
A megpróbáltatások közepette küldöm el „Figyelmeztetésemet” és népem megtisztul, lelkében megerősödik, úgy, hogy úrrá lehessen a nagy szorongattatás napjain.
Amikor napi áldozatom bemutatását felfüggesztik, akkor kezdődik a nagy förtelem és üldöztetés; akkor már tudjátok, hogy Én nem nyugszom többé a Tabernákulum csöndjében, és akkor mindannyitoknak menhelyekre kell menekülnötök, melyeket Édesanyám mutat meg majd nektek. Ott biztonságban lesztek és a Tabernákulum Édesanyám lesz, ahol ti azokban a napokban tartózkodhattok. Őt keressétek, és Ő tanít majd benneteket, a maradék Egyházat, ahol majd olyan papokra fogtok találni, akik Evangéliumomhoz és tanaimhoz hűségesek maradtak, akik az Én Testemmel és az Én Véremmel fognak táplálni benneteket.
Maradjatok egyesülve Velem, Édesanyámmal, és Mennyei Hadseregemmel, hogy senki és semmi se tudjon ártani nektek. Imádkozzatok Egyházam megújulásáért, és ne hagyjátok el az Én Benedekemet. Benedekem továbbra is helytartóm marad Egyházamban mindaddig, amíg „Római Péter” kinevezése meg nem történik!
Az Én békémet hagyom rátok, az Én békémet adom nektek. Ne féljetek, Én veletek leszek az idők beteljesedéséig!
A ti szeretett, Oltáriszentségi Jézusotok


A FIGYELMEZTETÉS ALATT ATYÁM MEG FOGJA ERŐSÍTENI A LELKETEKET, HOGY KÉPESEK LEGYETEK MAJD SZEMBENÉZNI ELLENSÉGEM HADSEREGÉVEL

2013. február 25. de.7:50
MÁRIA, A TIKOS ÉRTELMŰ RÓZSA SÜRGŐS FELHÍVÁSA A HARCOLÓ MÁRIÁS HADSEREGHEZ

Máriás Harcoló Hadseregem, Isten békéje legyen veletek!
Álljatok készen és készüljetek fel a nagy lelki küzdelemre, mivel az események elkezdtek kibontakozni. Tartsátok készenlétben és imával felfegyverkezve emeljétek magasba a Máriás lobogót, mert a szabadságotokért vívott végső csata hamarosan elkezdődik. Szeretett Mihályom parancsára a Mennyei Hadsereg már felsorakozott. Már csak a harcoló hadseregnek kell felsorakozni, hogy kezdetét vegye a nagy lelki csata, az Armageddon csatája. Ha egységben maradtok imáitokban a ti Mennyei Édesanyátokkal és az én Mennyei Seregemmel, győzedelmeskedni fogtok a napi ütközetben, de ha hagyjátok, hogy ellenfelem megosszon benneteket, akkor fájdalmas vereséget fogtok szenvedni, mely megnehezíti megtisztulásotokat.
A Figyelmeztetés alatt Atyám meg fogja erősíteni a lelketeket, hogy képesek legyetek majd szembenézni ellenségem hadseregével. Emlékezzetek rá, hogy ez a harc nem hús és vér ellenséggel szemben folyik, hanem a gonosz szellemi erőivel szemben - akik az égi magasságokban laknak –, „a fejedelemségek, a hatalmasságok és ennek a sötét világnak kormányzói ellen.” (Ef.6,12)
Ezért, kicsiny gyermekeim, Atyámtól karizmákat és különleges kegyelmeket fogtok kapni, melyek által igazi szellemi harcosokká váltok; enélkül nem tudnátok szembeszállni azokkal a gonosz erőkkel. A Mennyei segítség nélkül legyőznének benneteket; ne feledjétek, hogy ez szellemi harc! A szellemi fegyverek, amelyeket Atyám fog adni nektek, hatalmas erejűek lesznek és lerombolják az erődítményeket. Felszólítom mindnyájatokat, akik a harcoló seregem katonái, hogy legyenek lélekben felkészülve a Figyelmeztetés idejére. Imával, böjttel és az érzékek önmegtagadásával készítsétek fel lelketeket erre a nagy eseményre, amely meg fogja változtatni az életeteket.
Mihállyal és a Mennyei sereggel együtt várlak titeket, hogy kidolgozzuk a stratégiák terveit, hogy mindörökre legyőzzük majd ellenségemet és gonosz seregét.
Előre hát, Máriás Harcoló Sereg, Királynőtök, Édesanyátok, és a Mennyei Sereg vár rátok!
Légy felkészülve, Máriás hadseregem; lámpásaitokban soha ne aludjon ki imádságotok lángja, hogy ha Mesteretek és Uratok megérkezik, ébren és virrasztva találjon benneteket, mint jó katonákat; álljatok harcra készen és legyetek szolgálatkészek, hogy mindent megtegyetek Isten Királyságáért.
Isten békéje kísérjen benneteket, és az én anyai védelmem legyen segítségetekre!
Királynőtök és Édesanyátok, Mária, a Titkos Értelmű Rózsa
Tegyétek ismertté üzeneteimet az egész emberiség számára

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Istenre figyelés – másokra figyelés
Kedveseim, figyeljetek feladataitokra, mert a Szentháromság elvárja tőletek a pontosságot és a precizitást. Nektek is gyakorolnotok kell az isteni szeretetből fakadó másokra való odafigyelést, odahallgatást. Ez legyen alapja emberi kapcsolataitoknak. Ehhez azonban el kell hagyni magatokból mindent, ami gátolja az igaz testvéri közeledést. Úgy tudtok igazán jól másokra figyelni, ha előbb megtanuljátok az Istenben való elmélyülést. Ezt csak a csendben sajátíthatjátok el, mert a csend biztosítja számotokra a megfelelő körülményeket Isten kegyelmi adományainak befogadására. Ezért minden nap hagyjátok magatok mögött a világ zaját, és dolgait egy időre, és adjátok át magatokat a készséges Istenre figyelésnek. Ha egyszer megtapasztaljátok e békességes, csendben való imádkozást, akkor már mindig vágyakozni fogtok arra, hogy ismét bekövetkezzen ez a pillanat.
2013. 02. 01. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/istenre-figyeles-masokra-figyeles


Az Isten akaratában járás jelei
Kedveseim, minden nap figyeljétek a Szentháromság személyeit, akik különböző módon jeleznek, hogy miben tértetek el az általatok kiszabott úttól. Ha valóban Isten akaratában jártok, akkor a bennetek lakozó békesség igazolja számotokra a helyes irányt. Viszont, amikor nyugtalanság vagy feszültség kíséri cselekedeteiteket, akkor álljatok meg, mert valahol célt tévesztettetek. Biztonságban járni csak akkor tudtok, ha lelketeket tőletek telhetően a legnagyobb tisztaságban tartjátok. Akkor nem vádol benneteket a lelkiismeretetek és nem keveredik cselekedeteitek közé pelyva. Bízzátok életeteket minden nap Édesanyánkra, és akkor Ő biztosan minden segítséget megad nektek, hogy ne tévesszétek el a célt.
Jézus: Megkérem Édesanyámat, mutassa meg mindazokat a kegyelmi kincseket, melyeket Gyertyaszentelő ünnepnapján osztott ki nektek, akik tiszta szívvel és nyitott lélekkel engedtétek magatokat bemutatni a Mennyei Atyának.
Szűzanya: Gyermekeim,Édesanyátok vagyok. Felismertem bennetek azt a készséges szívet, amellyel felkészültetek erre a szent ünnepre. Világosságot és üdvösséget kaptatok, mely segítségetekre lesz a legnehezebb időkben is és a végső kitartáshoz is. Bizony nem mindenki részesülhetett ezekben az ajándékokban, csak azok, akiknek a lelke elfogadta a Mennyei Atya hívását. Aki égő gyertyával a kezében felvállalta Jézushoz tartozását és eltökélt szándékkal Jézushoz, a világ Világosságához akar mindvégig csatlakozni, aki nem fél a sötétben haladni Jézus lábnyomait követve, csak azokat mutattam be Atyámnak, akikben készséges lelkületet és feltétel nélküli Hozzánk tartozást találtam. Higgyétek, Én tudlak a leghatékonyabban beemelni benneteket a Szentháromság kebelébe. Aki nem képes Rám bízni magát, vagy nincs embere, aki közbenjárna nálam érte, az bizony nagyon hosszú és kemény, göröngyös úton fog tudni haladni. Nem mindenki tud végig menni a szoros úton, aki kéri tőlem ezt. Csak azok, akik meg is teszik a szükséges lépéseket, és akik elfogadják Szent Fiam keresztjét minden nap.
2013. 02. 03. Anna Terézia


A megtérés
Kedveseim, gondolkozzatok el azon, mi mindent tett veletek az Úr, mert bizony, ha nem emelt volna fel titeket az Ő irgalmába, most képtelenek lennétek életeteket hozzá igazítani. Amikor az ember eljut életének nagyon mély pontjához, ahonnan semmilyen kiutat nem lát, akkor teljesen kétségbe esik és megadja magát. Akkor eldobja magától annak lehetőségét is, hogy változtasson helyzetén, mert már nem tehet semmit, megadja magát. Ez a kiüresedésnek olyan pillanata, amikor Isten megérintheti a lelkét. Itt kezdődik a csoda, amit Isten ilyenkor művel az ember lelkében. Van, akinek néhány pillanat is elég az átbillenéshez, de van, akinek hosszú időre van szüksége, amíg átrágja magát azon, hogy mi is történt vele. Veletek sem történhetett másként. Ezért kérjétek a Szentlelket, gondoljátok át mit éltetek át akkor, amikor a Szentháromság megérintette lelketeket. Érjétek tetten ezt a pillanatot, és éljétek át újból, hogy soha ne feledjétek, mekkora áldozatot hozott értetek Jézus. Magasztaljátok Istent és hálálkodjatok, mert nagyot művelt bennetek az Úr.
2013. 02. 04. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-megteres


Ha rábízzuk magunkat Istenre, minden ügyünket átveszi tőlünk 
 
Kedveseim, minden erőtökkel engedjétek, hogy átjárjon benneteket a Szentháromság tüze. Ez a láng, ha akarjátok, felemészti egész bensőtöket és így tudtok Isten szent eszközévé válni. Természetesen nem emberi erőfeszítésről van szó, csupán arról, hogy mindent tegyetek meg annak érdekében, hogy szabaddá váljatok a kegyelmek befogadására, hordozására és továbbadására. Nektek is folyamatosan szükséges ezt a kegyelmet kérnetek mindazok számára, akik még távol járnak Istentől. Ha ti megnyitjátok lelketek zsilipjeit, akkor szabadon átjár bennetek a Szentháromság dicsőséges fénye és rajtatok keresztül megvilágítja mindazokat, akik a közeletekben vannak. Az emberek csak azt látják, mennyire vagytok készségesek elfogadni, amit megenged nektek az Isten. Sokan mégsem értik meg, miért kell olyan dolgokat elfogadni, ami tőletek független. Nem értik, miért kell felvállalni olyan dolgokat, amiről nem tehettek. Tanítsátok meg őket, hogy mit tehetnek, amikor váratlan nehézség éri őket! Mondjátok el nekik, ha rábízzák és átadják magukat feltétel nélkül az isteni gondviselésnek, akkor minden ügyüket átveszi tőlük, és ez a teljes bizalom fokozatosan átformálja lelküket.
2013. 02. 05. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/ha-rabizzuk-magunkat-istenre-minden-uegyuenket-atveszi-tluenk

 
A Mennyei Atya karjaiban
Kedveseim,vigyázzatok lelketek tisztaságára, mert a sátán alattomos módon próbál gyengeségeiteken keresztül kikezdeni. Hallgassatok továbbra is lelkiismeretetek szavára, és másokat is figyelmeztessetek, akik bajaikkal tanácsért fordulnak hozzátok. Ahhoz, hogy gyermeki lelkület működjön bennetek, szükséges tisztán tartani lelketeket és teljesen ráhagyatkozni az Atya szeretetére, Jézus irgalmára és a Szentlélek megerősítő kegyelmére. A Mennyei Atya karjaiban tartja gyermekeit, ha azok engedelmesek és tiszták minden földi kívánságtól. Őrködjetek éberen testetek és lelketek fölött, hogy ne tudjon benneteket kikezdeni a gonosz ellenség. Ha veszélyt éreztek magatokban és magatok körül, akkor bátran szaladjatok mennyei Atyánk kitárt karjaiba és maradjatok nála biztonságban.
2013. 02. 06. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-mennyei-atya-karjaiban


Teljes Istenre hagyatkozás
Kedveseim, győződjetek meg a Szentháromság jelenlétéről életetekben. Minden, ami történik veletek, szeretetük által történik. Ha tudtok egy kicsit az események mögé nézni, akkor megláthatjátok, hogy még a rosszul elsült dolgok is jó irányba fordulnak. Ehhez azonban szükséges, hogy életetek el legyen rejtve a Szentháromság életében. Semmi sem balsorsként történik veletek, mert a nehezen elviselhető helyzeteket is elviselhetővé formálja szeretete által. Ehhez azonban szükséges a teljes ráhagyatkozás kegyelme, mert ebben bontakozik és fejlődhet ki a Szentháromság isteni terve.
2013. 02. 08. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/teljes-istenre-hagyatkozas

 

Már oly rövid az idő

Kedveseim, készüljetek, mert már oly rövid az idő! Minden nagyon gyorsan fog történni. Ne veszítsétek el önuralmatokat! Bátorítalak benneteket, hogy minden nap tegyétek meg azt, amit elétek hoz a Szentháromság! Valóban egyre több feladatot kaptok, amit a kegyelem által maradéktalanul teljesíteni tudtok. Ne kételkedjetek, hanem cselekedjetek és bízzatok a Szentháromság megújító erejében! Mindent és mindenkit hozzatok elé, és imáitokkal járjatok közbe embertársaitokért! Egyre fontosabb, hogy komolyan vegyék a lelki életet az emberek. Segítsetek nekik, hogy elinduljanak! Biztassátok őket, hogy Jézus példáját kövessék, tetteikben, szavaikban, áldozataikban! Ne féljetek a rátok váró nehézségektől, csak bízzanak az irgalmas Isten végtelen szeretetében, akinek gondja van rátok! Éljetek tisztán és kifogástalanul, akkor nem érhet benneteket vád!
2013. 02. 11.           Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/mar-oly-roevid-az-id


Egységben járás
Kedveseim, találkozzatok lélekben minden nap egymással, hiszen megkaptátok a kegyelmet a Szentháromságtól. Összekapcsolódni annyit jelent, mint az imában egymás mellé állni és egymás számára kérni a kegyelem kiáradását. Egyre több feladatot kaptok, melyet egyedül képtelenek lennétek ellátni, csak a lelki közösségben, egységben lévő testvérekkel lehetséges mindez. A szó megtermi gyümölcsét, ezért, amit kimondva kértek önmagatok és testvéreitek számára, az valóságosan is létezővé válik. Ezért fontos egymáshoz kapcsolódnotok. Ne feledjétek, egyikőtök sem képes a másik keresztjét hordozni, de a sajátját sem tudja, csak, ha megosztja társaival a terhét. Ez a tudat segítsen benneteket a tökéletes krisztusi kereszt vállalásában és hordozásában. Maradjatok egységben, akkor a nehézségeiteket is együtt tudjátok felvállalva hordozni. Engedjétek, hogy a hitben járás erősödjön bennetek, mert csak akkor tudtok biztonságban haladni.
2013. 02. 17. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/egysegben-jaras

Felesleges tépelődés

Kedveseim, készüljetek fel minden lehetőségre, amely elétek tárul úgy, hogy elfogadjátok a Szentháromságtól és visszaadva felajánljátok neki. Ne töprengjetek azon, hogyan fogjátok megoldani az elétek táruló nehézségeket, hanem fontolgatás nélkül ajánljatok fel mindent. Ez azért fontos, mert így nem hagytok időt a felesleges tépelődésre és nem adtok lehetőséget arra, hogy a gonosz befolyásoljon titeket. Jézus példája álljon előttetek, aki mindent elfogadott a Mennyei Atya kezéből, csak hogy megmentse az emberiséget. Mivel előttetek járt, mindenben rá hagyatkozhattok, és akkor lelketeket nem érheti szégyen. Hozzatok sok-sok apró áldozatot minden nap, hogy amikor felajánlásaitokat Jézus áldozatával egyesítitek, akkor a lelkek javára lehessetek.
2013. 02. 18. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/felesleges-tepeldes



Nehézségeket rögtön átadni

Kedveseim, miért féltek teljesen ráhagyatkozni a Szentháromságra? Szeretné végre megtanítani nektek, miért fontos az életetekben, hogy mindent Neki átadjatok. Egyre több megpróbáltatás és támadás ér benneteket. Ha nem készültök fel arra, hogy a nehézségek érkezésekor azonnal cselekedjetek, akkor sok bosszúságban részesültök. De ha rögtön átadjátok azokat a Szentháromság személyeinek, a Szűzanya Szeplőtelen Szívén át, akkor nem jut el még a lelketek faláig sem a kellemetlenség, melyet a kísértés okoz. Visszafordul, mint a bumeráng és erejét elveszítve elgyöngül. Tanuljatok meg hatékonyan küzdeni és célirányosan imádkozni, hogy ne tudjon közeletekbe férkőzni az ellenség. Ha azonnal Istenre tekintetek, és kéritek tőle a kegyelmet a küzdéshez, akkor megkapjátok és megerősödtök. Ne adjátok fel a reményt! Minél hatékonyabban küzdötök, annál erősebbek lesztek az Úrban.
2013. 02. 21. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/nehezsegeket-roegtoen-atadni



Szív és értelem

Kedveseim, mindig legyetek készek arra, hogy felismerjétek, milyen erők működnek szolgálataitok közben. Maradjatok higgadtak, amikor értelmetekben felismeritek a gonosz lélek támadását! Ne tudjon benneteket összezavarni ellenséges indulataival! A felismerés először a szívetekben történjen meg, mert akkor rejtekben tudjátok tartani, amit felismertetek. Nagyon sokat jelent, ha csendben engeditek át a szívből az értelembe az ismeretet. Teljes védelemben tegyétek ezt Jézus szent vére oltalmába helyezve. Ha így tesztek, nem fog tudni megzavarni az ellenség, sőt zavarodottan eltávozik, mert nem ismeri fel, mi történik. De legyetek azért még így is óvatosak, mert a gonosz lélek nem alszik!

2013. 02. 22. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/sziv-es-ertelem


 
Hasonuljatok a Szentháromság személyéhez

Kedveseim, hasonuljatok, amennyire csak bírtok a Szentháromság személyeihez. Az Atyához, aki mindig újat hoz elő kincsestárából és két kézzel szórja, pazarolja ránk adományait. Ti is mindent, amit kaptatok Tőle, adjatok tovább, hogy még inkább bővelkedhessetek égi kincsekben! Jézushoz úgy hasonuljatok, mint aki életét adta oda értetek, csak hogy megmentsen az örök kárhozattól. Ti is hozzatok meg minden áldozatot testvéreitekért, hogy ők se szenvedjenek soha se hiányt semmiben! A Szentlelket úgy tudjátok követni, ha először hallgattok indításaira, majd azokat lépésenként valóra is váltjátok. Mivel a Szentlélek vezet titeket ezért lehetetlen észre nem venni bennetek való működését. Lelkiismereteteket használja arra, hogy felismerjétek közvetlen jelenlétét döntéseitekben és cselekedeteitekben. Ha tisztán tartjátok lelketeket, akkor egyre jobban felismerhetitek a Szentlélek bennetek történő működését. Soha semmi se történik automatikusan! Csak a kegyelem által ismerhetitek fel a Szentháromság jelenlétét életetekben. Legyetek ezért hálásak!

2013. 02. 23. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/hasonuljatok-a-szentharomsag-szemelyeihez

 
Amit nem tudtok megoldani, ne tépelődjetek!

Kedveseim, a váratlan helyzeteket próbáljátok nagyon jól kezelni. Ne engedjétek, hogy kibillentsék lelketeket a nyugalmi állapotából. A gonosz lélek azon mesterkedik, miképpen tudna benneteket kihozni a sodrotokból, hogy rosszat gondoljatok és kapkodva, helytelenül cselekedjetek. Vigyázzatok, ne hagyjatok neki semmilyen esélyt. Úgy őrizzétek meg nyugalmatokat, hogy mindig készenlétben várjátok a változásokat, így nem érhet váratlanul semmi titeket, mert azonnal átadtátok a Szentháromságnak. Tanuljatok, és fogadjatok el mindent Isten kezéből. Amit nem tudtok megoldani, azon ne tépelődjetek, mert az nem rajtatok múlik. Készenlétben álljatok és őrködjetek lelketek felett.
2013. 02. 24. Anna Terézia

Az érzések a lélek felszínén mozognak 

Kedveseim, amikor a váratlan helyzet megérkezik hozzátok, ne engedjétek, hogy a döbbenet levegyen a lábatokról. Inkább legyen bennetek szent közömbösség az iránt, ami veletek történik. Ez azért fontos, mert akkor nem engeditek, hogy lelketeket feldúlja a váratlan érzés. Ne feledjétek, az érzések nagyon is a lélek felszínén mozognak és próbálnak nagy erővel befolyásolni titeket. Eközben el akarnak hárítani tőletek minden józan megfontolást, ami a hitetek gyümölcse lenne. Maradjatok állhatatosak a hitben, amikor érzelmi hullámzás csapkod körülöttetek és ne engedjétek, hogy azok eluralkodjanak fölöttetek!
2013. 02. 25. Anna Terézia

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókba ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia


Drága szeretett leányom, az eljövendő idők fel fogják rázni a világot szendergéséből, vallástól függetlenül – ha az még van egyáltalán –, mert a kis szarv hangja figyelmet fog parancsolni világszerte. Péter Székén ülve, ez a csaló fennhangon fogja rikoltani és büszkén hirdetni azon megoldását, hogy minden egyházat egyetlen egyházba kell egyesíteni. A szekuláris világ megtapsolja majd modern újítóként üdvözölve, mert ő a bűnt el fogja nézni.
Ő olyan új törvényeket fog bevezetni, amelyek nemcsak a Katolikus Egyház Tanításainak mondanak majd ellent, hanem minden Keresztény törvény ellen is fognak irányulni. A papokat, akik ellenezni fogják ezeket az Értesítéseket, amikor a szörnyű igazság kiderül, kényszeríteni fogják, hogy vegyék fontolóra újra az egészet. A neked adott Szavam Igazsága, leányom, végül lassan derengeni fog számukra. Mennyire sírni fognak bánatukban, amikor rájönnek majd, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki – az Atya Áldásával – a végidők próféciáit minden részletében feltárom neked.
Aztán minden Szót falni fognak az Ajkamról, amint Én a többi esemény bekövetkezését feltárom majd annak érdekében, hogy felkészítse az emberiséget. Fontos, hogy az ember meghallja és válaszoljon Hívásomra, hogy mindenkit meg tudjak menteni a fenevad szorításából.
A hamis próféta miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókba ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia.
Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma. De a csatát a lelkekért meg kell vívni, amint az meg volt jövendölve. Azáltal, hogy terjesztitek Szavamat, Üzeneteimet és Imáimat, segíteni fogtok nekem megmenteni azokat a lelkeket, akikre szükségem van, hogy Új Paradicsomomat Isten minden gyermekével meg lehessen tölteni.
Mindig bízzatok bennem, Jézusotokban, mivel Én vezetni és védelmezni foglak benneteket ez utálatosság ideje alatt a Földön. Megígérem, hogy ez az időszak rövid lesz.
Jézusotok

2013. február 25., hétfő

A Szűzanyánk 2013. február 25-ei üzenete Medjugorjéból

*Medjugorje, 2013. február 25.*

"Drága gyermekek! Ma is az imádságra hívlak benneteket. A bűn a földi  dolgok felé húz titeket, én pedig azért jöttem, hogy a szentség és az  isteni dolgok felé vezesselek benneteket. Ti küzdötök és elpazaroljátok  energiátokat a bennetek lévő jó és rossz közötti harcban. Ezért gyermekeim,  imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, míg örömmé nem válik az  imátok és életetek egyszerű Isten felé haladássá válik. Köszönöm, hogy  válaszoltatok hívásomra."

A mexikói superman ruhás pap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A legnagyobb hiba, melyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vetetnek a Pokol tüzére

 

2013. február 24. vasárnap 22:00
Drága szeretett leányom, amikor a világ átéli a Nagyfigyelmeztetést, két részre fog oszlani.
Az egyik rész azokból fog majd állni, akik elfogadták a Gyónást, és akiknek a lelkét a Szentlélek fogja eltölteni. Attól a naptól kezdve az ő megtérésük teljes lesz, és emiatt, azok kezeitől fognak szenvedni, akik elutasítják Irgalmasságom Kezét.
A másik rész azokból a megrögzött bűnösökből fog összetevődni, akik hűségüket a fenevadnak szentelik, és akik a szívüket és a lelküket szándékosan elkötelezték a Sátánnak, és teljesen tudatában vannak annak, amit tesznek. Mert ők abban az úgynevezett paradicsomban hisznek, amelyet ő (a sátán) ígért nekik, ami természetesen nem létezik. Az ő sorsuk örök szenvedés a Pokol tűzében.
Vannak olyanok is, akik nem hisznek Istenben, vagy Bennem, Megváltójukban, Jézus Krisztusban. Irgalmasságomat közülük sokan nem fogják elfogadni. Ők nem fognak törődni lelkük állapotával, mert azt hiszik, hogy ennek nincs értelme. Ezek az ateisták – sokan közülük szívükben jó emberek, de azt hiszik, hogy a saját életüket ők maguk irányítják, és hogy a világi élvezetek utáni törekvésük fenntartja őket ebben az életben; hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy békét és megelégedést hozzon nekik, mely természetesen nem lehetséges, mivel ez mindaddig lehetetlen, míg a bűn felszámolásra nem kerül.
Makacsságuk azt jelenti, hogy ők nem mehetnek Atyámhoz, hacsak meg nem változnak és el nem fogadnak Engem, Jézus Krisztust. Ők nem léphetnek be abba a Paradicsomba, amelyet Ő (az Atya) teremtett minden gyermeke számára.
A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vetetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk a legnagyobb Ajándék, amit Isten adott nekik. Ezt nem lehet erőszakkal vagy bármilyen más módon elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.
Jézusotok

2013. február 24., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Igen, az Én Szavam mindenki számára van, de óriási felelősség részt venni Üzeneteim megismertetésében

Drága szeretett leányom, az Igazság Könyvét adom a világnak, minden nemzet lelkei számára. Ez egy Ajándék az emberiség számára, de tudnod kell ezt:
Én, neked adom, leányom, az egyetlen felhatalmazást, hogy eldöntsd, hogyan legyen az lefordítva, terjesztve és kiadva, védve ezt a Munkát. Minden, ami ezeknek az Üzeneteknek a közzétételére vonatkozik, csak a te személyes jóváhagyásoddal tehető meg. Ez az Én óhajom, és bárki, aki nem engedelmeskedik a neked adott Utasításaimnak és a nyereség érdekében közzéteszi Üzeneteimet, nem részesül Áldásomban.
Igen, az Én Szavam mindenki számára van, de óriási felelősség részt venni Üzeneteim megismertetésében, és abban, hogy hogyan kell kiadni az Igazság Könyvét. Adományokra nincs szükség, mivel a könyvek bevételét a többi könyv gyártására kell felhasználni és a megjelentetés vételárát más nyelvekre való kiadásra.
Téged, leányom folyamatosan támadni fognak, mert ebben a dologban engedelmeskedsz Nekem. Azzal fognak vádolni téged, hogy megpróbálsz hasznot húzni ebből a Munkából, és mégis tudni fogod, hogy ez nem igaz és nem lehetséges.
Azok lesznek, akik ebben a dologban a legjobban támadni fognak téged, akik valamilyen módon megpróbálnak nyerni vagy hasznot húzni Szavamból, és dühösek lesznek, amikor te nem fogod megengedni nekik, hogy ezt a Munkát felügyeljék.
Ezért kijelentem, hogy senkinek sem adatott meg a felhatalmazás, hogy Könyv formában terjessze Szent Szavamat, csak neked, leányom. Azonban vezetésem alatt engedélyt adhatsz azoknak, akik kérik, hogy segítsenek neked a weboldalakon és a nyomtatásokon keresztül. De ők ezt csak akkor tehetik meg, amikor kérik az engedélyt és megkapják azt tőled, hogy ezt tegyék.
Az Én Szavam Szent, és minden tiszteletet meg kell adni Kívánságommal és az emberiség számára adott utasításaimmal szemben. Nektek, Követőim, azt kell tennetek, amit Mária prófétám kér tőletek, és tartsátok tiszteletben óhaját az Üzeneteim kiadásával kapcsolatban. Ha e Munka miatt megtámadjátok őt, akkor Engem bántotok meg, Jézusotokat.
Tőletek, Követőim, azt várják el, hogy mindenkor Szent Akaratomat tegyétek, függetlenül attól, hogy milyen a körülmény. Én vezetem Mária lányomat. Ő a végidők prófétájaként lett kiválasztva. Én rajta keresztül beszélek. Az ő hangja az Enyémmé válik. Az ő szomorúsága és fájdalma az Enyém is. Az ő szeretete mások iránt az Én Szeretetem. Az ő öröme az Én Szentséges Szívemből ered. Az ő kezét az Én Kezem vezeti. Az ő megértése, hogy miként szeretném, hogy meghallják Szavamat, Tőlem jön.
Oka volt annak, hogy leányom megkapta ezt az Égi Ajándékot. Hallgassátok meg, amit mond nektek, mert biztosak lehettek abban, hogy az Tőlem fog jönni.
Jézusotok

Prohászka Ottokár: Több békességet!

"A keleti egyház s a reformáció is a kereszténység alapján áll, ez adja jellegüket, s ez alapja Krisztushoz való tartozásnak, s épp ezért az egyházhoz való tartozásnak is.

Részt vesznek Krisztus áldásaiban, van evangéliumuk, vannak szentségeik, az orosz egyháztól pedig a szentség karizmáját sem tagadhatjuk el. Tudom, hogy vannak más kötelékek is, melyek Krisztus egyházának egységét jellemzik s eszközlik, ilyen elsősorban az egyházi tekintélynek való meghódolás, mert Krisztus akarata, hogy pásztorunk legyen, ki az ő helyén álljon s vezessen, aki pedig nem hódol a tekintélynek, abban nincs meg az a benső, éltető összeköttetés, mely a krisztusi élet teljes kifejlesztésére vezet, mindazonáltal bizonyos, hogy sok dogma is összeköt minket.


Ezt mind azért mondom, hogy ne taszítsunk el senkit, hanem testvérünkül nézzük, s törekedjünk, hogy közelebb jusson. Az anarchia s a közfegyelmezetlenség korszakában a keresztény hit, az egyház és a krisztusi szeretet vannak hivatva az emberiség vezetésére. Kell a szellemi érdekeknek is a szervezet, de a lelkeket a legmélyebb egységre a hitnek a lelke, a szeretet fűzi egybe.


Higgyünk úgy, hogy szeretni tudjunk-szeretni úgy, hogy vonzzunk. Ne legyen a szervezet korlátjává, hiszen a szellem a formán túl is árad, s az Isten kegyelme minden embernek adatik, adatik azoknak, kik egészen Krisztuséi- de azoknak is , kik még nem tartoznak hozzá úgy, mint kellene, hogy teljesen övéi legyenek.


Ha így megértjük az Isten gondolatait, s alkalmazkodunk hozzájuk, akkor az Isten dicsőségét szolgáló történelmi fejlődésben folyton új harmóniákra akadunk, s érezzük a jóakaratú embereknek szánt isteni békét."



(Prohászka Ottokár)