Az utóbbi néhány évtizedben globális szinten igyekeznek legalizálni és privilegizálni a szexuális deviációkat a társadalomban. Evégett módosítják a törvényeket, és az ezt elutasítókat akár három évig terjedő börtönbüntetéssel is büntethetik, ha az egészséges családot propagálják és elutasítják – a Bibliával és a természetes erkölccsel összhangban – ezeket a ferdeségeket. A diákok agyát az LGBT személyek megbélyegzéséről szóló hazugságokkal mossák, miközben valójában éppen az ellenkezője történik. Az LGBT képviselői rendkívül agresszívek, és az NWO globalista ideológiája a társadalom diszkriminálására használja fel őket, mégpedig főleg az igaz keresztények ellen. Bevezették az évenkénti gay prideok harmonogrammját, amelyeket egyenesen az egyes országok fővárosaira erőszakoltak rá. Ezeknek a gay prideoknak a célja a közfelfogás megváltoztatása, majd a törvényhozás olyan irányú módosítása, hogy a deviánsok privilegizálva legyenek, a normális emberek pedig mint homofóbok büntethetővé váljanak. Lelki szempontból a gay pride népszerűsítésének célja az egyes nemzetek kitervelt átok alá vonása, majd satanizálása, erkölcsi és fizikai önpusztítása. Az LGBT propagandát szisztematikusan vezetik be az egész iskolarendszerbe, az óvodáktól kezdve. A gyermekekre ferde gondolkodást erőltetnek, mégpedig hogy tetszésük szerint megválaszthatják a saját nemüket, majd ún. hormonterápiára s a későbbiekben nemváltó műtétre ösztönzik őket. Ilyen szörnyű állatságokat követnek el a fiatal generáció ellen! A szülőket már nem lehet anyának és apának hívni, új kifejezéseket vezetnek be, mint 1-es, 2-es, vagy 3-as számú szülő, azzal a céllal, hogy ún. homoszexuális álcsaládoknak adhassák át őket, hogy erkölcsileg és pszichikailag tönkremenjenek.

 

Az angliai iskolákban kísérletet végeztek a transzszexualizmusra vonatkozóan. Ennek eredményeképpen a diákok 98 %-ának voltak öngyilkossági gondolatai, némelyek meg is kísérelték azt. Ismeretes, hogy sokan azok közül, akik nemváltó műtéten estek át, öngyilkosok lettek. Ezeknek a romboló deviációknak a propagálása egyenesen az iskolai tantervek része, mégpedig nemzetközi méretekben az ENSZ programja szerint. Olyan nemzetek fölötti szervezetek mint az EÚ, Európa Tanács, WHO és mások olyan törvényeket szorgalmaznak, amelyek az LGBT csoportokat nemcsak legalizálják, hanem egyenesen privilegizálják. Lengyelországot és Magyarországot, a globalizációs diktatúrával való szembenállásuk miatt, az EÚ vezetése szankcionálja. A közéletben, a kultúrában, de az oktatásban is olyan erőteljesen propagálják az LGBT deviációkat, hogy a fiatalok már teljesen manipulálva vannak. Az LGBT-t normaként fogadják el és nem tudatosítják a következményeket, amelyek az ő lelki, erkölcsi és fizikai öngyilkosságukhoz vezetnek. Tragédia, hogy még a katolikus egyház jelenlegi feje is, az aposztata Ferenc pápa ezeket a deviációkat, főleg a szodómiát és a transzszexualitást céltudatosan propagálja. Szodomitákat helyez az egyház kulcshelyeire, s így von átkot az egész katolikus egyházra. Megváltoztatja a közvélekedést nemcsak a katolikus egyházon belül, hanem azon kívül is. Ez nyílt lázadás Isten ellen, amelyet a szeretetről, az együttérzésről, a meghallgatásról és az elkísérésről szóló magasztos frázisokkal takargat.

A muszlimok mindmáig halállal büntetik a szodómiát. A középkorban ugyanúgy büntették a homoszexuális cselekményt mint a gyilkosságot. Miért? Mert szükség volt ennek az erkölcsi fertőzésnek a megfékezésére, amely rombolja az egyént, a társadalmat és a nemzeteket is és önpusztításhoz vezet. A deviáns elveszti a lelkiismeretét, az elme elsötétül, kialakul a bűnözés, a cinizmus és az élethosszig tartó rabszolgaság, ugyanúgy, mint a kábítószerfüggőknél. Az ezen tisztátalan lélek által rabszolga sorba döntött ifjúság már saját maga terjeszti ezt a fertőzést és csak nehezen tud kikerülni ez alól a függőség alól. A szodómia a családok, a társadalom sejtjeinek a széthullásához vezet, az egészséges emberi kapcsolatokat kialakító erkölcsi elvek sérülését és a bűnözés tömegszintű terjedését eredményezi. Egyúttal sérül a pszichika is, és lelki szempontból a démoni megkötözöttség előtti megnyíláshoz vezet. Ezektől a tisztátalan démonoktól szabadított meg Jézus és kiűzte a démonokat. Az LGBTQ+ propagátorainak célja nem a társadalmak és a nemzetek földi paradicsommá változtatása, hanem földi pokollá, majd pedig halál utáni pokollá tétele.

Azonban azokat, akik ennek a demagógiának az áldozataivá váltak, meg kell különböztetni azoktól, akik aktívan és tudatosan erőltetik ezeket a deviációkat az egész társadalomra kötelező normaként, amelynek célja az önpusztítás.

Szégyen, hogy a katolikus Vatikán nem fordult szembe ezzel a lelki és erkölcsi fertővel, ami pedig elsődleges kötelessége lett volna. Azonban dicső dolog, hogy az orosz Duma képviselőinek többsége szembefordult ezzel. Október 27-én első olvasatban elfogadták az LGBT fiatalkorúak és felnöttek közötti terjesztésének tilalmáról szóló törvénytervezetet. A tilalom vonatkozik a tömegmédiára, a könyvekre, a mozira és az internetre és a reklámokra is. A pedofília propagálásáért 800 ezer rubel büntetés jár, szervezet esetén a büntetés 10 millió. Az LGBT propaganda terjesztése a kiskorúak között, akár leírással, akár képeken bemutatva az LGBT kapcsolatot, 200 ezer rubelig terjedő büntetést von maga után, szervezet esetén a büntetés 4 millió rubelig terjed. A tilalom bármilyen LGBT szexuális propagandával történő megszegése esetén a büntetés 400 ezer rubel, szervezet esetén már 5 millió. A törvénytervezeten a Duma közel 400 képviselője dolgozott, azaz az abszolút többség, méghozzá minden pártból való képviselők. A Duma szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az LGBT propaganda tilalma nem a jogok korlátozása, hanem az oroszok jogos védelme.

A Bizánci Katolikus Patriarchátus köszönetet mond mindazoknak, akik a Fatimai Szűz Mária felhívására imádkoznak és bűnbánatot tartanak Oroszország megtéréséért. A Boldogságos Szűzanya a világkatasztrófa elhárulását ígéri.

 

+ Illés

a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája

+ Metód                     + Timóteus

püspök-titkárok

 

2022. 10. 28.

 

Letöltés: BKP: Tilos az LGBT propaganda Oroszországban (2022. 10. 28.)