A Szűzanya Fatimában nyomatékosan figyelmeztetett, hogy állapotbeli kötelességeit mindenkinek jól kell elvégeznie. Melyik katolikus tudja még ma egyáltalán, hogy állapotbeli kötelességei vannak, még kevésbé, hogy ezeket csak bűn terhe alatt hanyagolhatja el?

De hogyan is tudnák a hívek azt, amit nyilvánvalóan maguk a püspökök és papok sem tudnak már azaz mondhatnánk: nem akarják tudni?

A pápai főjegyző: prof. Georg May, akinek 50 év óta nagy fájdalommal és gyásszal kell végigkövetnie az Egyház belső lerombolását a püspökök és papok által nemrégiben így intett:

„(…) A püspököknek az erkölcsi élet normáit kellene terjeszteniük. Az embereknek nemcsak azt kell tudniuk, hogy mit higgyenek, hanem azt is tudniuk kell, hogy mit szabad tenniük. A keresztény katolikus erkölcstan alapos, következetes és fennkölt. Tanítják ezt a püspökök teljes egészében és adott helyzetre vonatkozóan?

Hány német püspök magyarázza el a hívőknek, hogy senki, aki tartósan a halálos bűn állapotában él, nem járulhat szentgyónáshoz és nem veheti magához az Oltáriszentséget, hacsak meg nem tér?

Melyik német püspök magyarázta el a katolikus tanítást részletesen és rövidítés nélkül e határtalan zűrzavar idején a nemi erkölcsről? A püspököknek a népüket fenyegető tévedéseket száműzniük kell. A farkasokat távol kell tartaniuk nyájuktól. Ezt teszik? Rendreutasítják a tévtanítókat? Megvédik a népet a lázítóktól és bujtogatóktól?
Mit tesznek azok ellen a teológusok ellen, akik az egyház rendjével szembeni nyílt ellenállásra szólítanak fel?

Beavatkoznak, amikor az egyház liturgiáját folyamatosan megszentségtelenítik?

Az igazsággal szembeni közömbösség idején nagy szükség lenne a megkülönböztető tanításra a katolikus egyház és a nem-katolikus vallási felekezetek között. Melyik német püspök végzi el ezt a feladatot?
Megjelent-e már valaha olyan püspöki körlevél, mely a katolikus pap és a nem-katolikus igehírdető közötti különbséget világosan bemutatja?
Elmagyarázta valaha egy püspök a szentmiseáldozat és a protestáns úrvacsora közötti lényegi különbséget?
Az ateisták a természettudományokat szorgalmazzák, hogy az embereket megfosszák hitüktől. Melyik német püspök védekezett ez ellen? Ki mutatta meg a darwinizmus csapdáit a népnek?

A papok a püspökökhöz hasonlóan részesednek Krisztus prófétai hivatalában. Bizonyos szempontból ugyanaz a feladatuk az igehírdetésben és a tanításban. Elvégzik?
Mi csöpög minden vasárnap az ambóról a megfogyatkozott gyülekezetre?

Krisztus evangéliuma a katolikus egyház értelmezésében vagy egy kiválasztott lerövidítés, ahogyan az épp az embereknek tetszik, hogy ne zaklassák fel őket? (…)“

forrás: FB csoport