A kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

A miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatón közölte: ilyen okmányt az kaphat, aki már megkapta a koronavírus elleni második oltás is. Tájékoztatása szerint ebben az esetben az okmány érvényességi időt nem tartalmaz majd, hanem az oltás beadásának időpontját rögzíti, hiszen – mint mondta – az egyes vakcinák által nyújtott védettség hosszáról még nincs pontos információ.

Gulyás Gergely hozzátette: szintén védettséget igazoló okmányt kaphat az, aki a koronavírusból felgyógyultnak minősül.

Ebben az esetben az igazolvány érvényességének kezdete lehet a kórházból történő elbocsátás napja vagy a pozitív PCR-teszt utáni első negatív PCR-teszt időpontja, vagy az első pozitív PCR-tesztet követő tizedik nap

– közölte.

Elmondta azt is: az okmányhoz jutás harmadik lehetősége – amely az előző kettővel szemben nem ingyenes, hanem költségtérítés ellenében vehető igénybe –, ha valaki hitelesített laborban végzett vérvizsgálattal igazolja az antitestek jelenlétét. Ebben az esetben az igazolvány érvényességi ideje a vizsgálattól számított négy hónap.

„Azt reméljük, hogy az okmány is hozzájárulhat ahhoz, hogy az élet mielőbb a normális kerékvágásba térjen vissza” mondta a miniszter, aki ugyanakkor jelezte, hogy a kormány egyelőre nem döntött arról, milyen jogosultságokkal jár majd az okmány.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/02/11/dontott-a-kormany-jon-a-vakcinaigazolvany-ezt-kel-tudni-az-uj-okmanyrol/?fbclid=IwAR2A8N8pPE8mmJpcKgdm2e36Uv1b7zeEzVpi3WZpuIpkVN3Xv9oXcCGO4YU


Döntött a háttérhatalom által kinevezett kormány: bevezetik a védettséget igazoló okmányt Magyarországon.

Szerdán ismét ülésezett a kormány, Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón számolt be a fejleményekről. Bejelentette: érkezik a védettséget igazoló okmány. Több mint kétmillióan regisztráltak már az oltásra, optimista forgatókönyv szerint ennyi embert március végéig be lehet oltani, de legkésőbb április végére mindenki megkaphatja a vakcinát, aki regisztrál - ismertette a miniszter.

A következetes szabályok melletti védekezésnek köszönhetően sikerült megfékezni a második hullámot, ám az adatok egy ideje nem mutatnak csökkenést, miközben Európában már a harmadik hullám zajlik. A brit mutáns is megjelent Magyarországon, ezért áll fent a betegek számának növekedése - mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.

A miniszter közölte: a mai napon át fogja lépni a 300 ezret a beoltottak száma. A várt vakcinaszállítmányok ismeretében a jövő héten folytatni fogják a legidősebbek és a krónikus betegek oltását, illetve visszatérnek azokba a szociális intézményekbe, ahol korábban el kellett halasztani az oltást.

Az EU-s vakcinabeszerzésből majdnem 10 millió embert tudnánk beoltani, de mivel lassan érkeznek a vakcinák, megállapodtak az oroszokkal, akik 1 millió embernek elég vakcinát küldenek, februárban 200 ezer adagot. Jövő héten pedig félmillió adag kínai vakcina érkezik majd Magyarországra. Az NNK még vizsgálni fogja a kínai vakcinát, ezt követően kezdődhet a Sinopharm oltóanyagánakfelhasználás.

További vakcinagyárakkal is tárgyalnak, nyugatról és keletről is próbálnak vakcinákat szerezni - tette hozzá Gulyás.

Védettésget igazoló okmányt vezet be a magyar állam.

- jelentette be a miniszter ilyet az kaphat, aki megkapta a második oltást, illetve azok is megkapják az okmányt, aki felgyógyult a vírusból - itt az érvényesség kezdete a kórházi elbocsátás napja, vagy a legelső negatív PCR-teszt időpontja, vagy pedig az első pozitív tesztet követő 10. nap.

A harmadik lehetőség az, ha valaki laborvizsgálattal igazolni tudja, hogy tünetmentesen átesett a fertőzésen - ebben az esetben 4 hónapig lesz érvényes az okmány. Ebben az esetben az igénylőnek saját költségén kell beszerezni a laboratóriumi igazolást arról, hogy van COVID-antitest a szervezetében.

Még nem született döntés arról, hogy a védettséget igazolni tudók milyen jogosultságokat kapnak majd, de remélhetőleg ez a rendszer is megkönnyíti majd a nyitást.

- tette hozzá Gulyás Gergely.

Jövő héten indul online konzultáció a nyitsáról, az élet újraindításáról, ez a vakcinainfo.gov.hu oldalon lesz majd elérhető, ismertette Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Átlépte a kétmilliót az oltásból regisztráltak száma - ismertette Gulyás Gergely, aki szerint ez később akár 4 millió is lehet. Optimista forgatókönyv szerint március végéig kétmillió embert be fognak tudni oltani a kancelláriaminiszter szerint, reálisan inkább április végére kaphatja majd meg mindenki a vakcinát, aki regisztrált.

A konzultáció eredményét és a menet közben érkező járványügyi adatokat kell majd figyelembe venni akkor, amikor a kormány február végén, nagyjából két hét múlva dönt a korlátozásokról

- vázolta Gulyás Gergely. A legtovább egész Európában a határátlépések korlátozása maradhat fent, de aki be van oltva, annak nem kell karanténba vonulnia, tette hozzá.

Látunk esélyt arra, hogy bizonyos korlátozásokon már márciusban lehessen lazítani, ez két dologtól függ majd: a konzultáció eredményétől és a következő két-három hét járványadaiatól

- felelte egy másik kérdésre.

Kérdésre válaszolva Gulyás közölte, a kínai vakcinából az egy embernek elegendő mennyiségű oltóanyag 10 ezer forint felett van. Korábban Szijjártó Péter külügyminiszter az ATV híradójának megerősítette, hogy az orosz Szputnyik V vakcinából a két dózis kevesebb, mint 6000 forintba kerül.

A 60 évnél idősebbek beoltása után kezdődik a kormánytagok beoltása - mondta egy másik kérdésre.

Folyamatban van egy fogyasztóvédemi vizsgálat a Nemzeti Oltóközpont ellen, ők úgy fogadtak el előlegeket, hogy az oltóanyag nem áll rendelkezésre, és a miniszter tudomása szerint nem is tudtak még vakcinát vásárolni. Gulyás Gergely azt javasolja mindenkinek, hogy regisztráljon, akkor az államon keresztül hamarabb vagy biztonságosabban részesülhet oltásból.

Uniós források, bértámogatások

Az EU-s helyreállítási alapból Magyarország mintegy 1500 milliárd forintot a felsőoktatásra fordít majd, ez lesz a gazdaságújraindítási akcióterv második ütemének középpontjában áprilistól - mondta a miniszter. Emellett a kormány nagy összeget szán a gazdaság modernizációjára és az agrárium reformjára.

A bértámogatások kifizetését felgyorsította a kormány, az igényelt 40 milliárdnyi támogatásból 36 milliárdot eddig megítéltek a kormányhivatalok, ebből 35,5 milliárdot tegnapig ki is fizettek.

Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely