2018. augusztus 20., hétfő

Isten szemével

2018.08.12.
1.
Kép: Egy nagy arany koronát egy hatalmas barnás-zöldes kígyó vesz körül.
Kép: Az Úr Jézust veszi körbe a nagy kígyó, és fojtogatja, az Úr fájdalmában kiáltozik.
Jézus: A korona az Egyház vezetőségét jelképezi, a kígyó pedig a sátánt, aki egészen körbefonja. Mivel egy vagyok Egyházammal, szinte Én is fuldoklok a gonosz szorításában.
2.
Hang: Veszteség… átadja.
Kép: Egy magas rangú Egyházi személyiség ül egy díszes széken, majd hozzám szól.
Jézus: A reformok miatt nagy veszteség fogja érni Egyházamat, mert nem minden Egyházi vezető, püspök, bíboros, és nem minden pap fog egyet érteni ezekkel. Két részre szakadnak a felszentelt gyermekeim és a hívei, és megszűnik az egység. Ez várható a jövőben.
3.
Hang: Magyarország.
Hang: Kiszaladsz te még.
Hang: A zsinat… a reformátusok… ez szó szerint igaz
Hang: Minden van.
Jézus: A II vatikáni zsinat óta az egész világon, és így hazátokban is az a tendencia érvényesül, hogy a határok feloldódjanak a különböző vallások között, és ez szó szerint igaz. Pl: van, ahol a reformátusok is áldozhatnak, és az újraházasodottak is szentségekhez járulhatnak. Eljön az idő, mikor már nem fogsz tudni megmaradni a templomban, és kiszaladsz, mert már nem találsz Engem a szertartásban.
4.
Kép: Egy király bal karján egy kis herceget tart, mindketten királyi ruhában van.
Jézus: Csak azt mutattam neked, hogy Én, Jézus, a Mennyei Atya elsőszülött Fia vagyok. Teljesen egyenrangú vagyok Vele, mint ahogy Ő is, Én is Ég és Föld Ura vagyok.
5.
Kép: Arany csillagok vannak egy csomóban, majd a csillagokat szétszórják.
Jézus: A csillagok az Én szeretett választottjaim, akik a szívemben vannak, és Én szétszórom őket a világ minden tájára, hogy szeretetemet és irgalmamat közvetítsék.
6.
Naplementét néztem.
Kép: A nap körül egy piros udvar, mintha tüzes lángok vennének körül a napot.
Jézus: A lángokkal előre jelzem a nagy tisztítást, ami az emberiségre vár.
7.
Az egyik mise alatt:
Kép: Egy csoportban szerzetesnők álltak több sorban, sűrűn egymás mellett imára tett kézzel felém fordulva, és egy kör alakú, alacsony kerítéssel voltak elzárva tőlem. Az első sorban lévő apácák fátyla és ruhája különböző színű volt. Az elsőé fekete, a másodiké világosabb szürke, a harmadiké pedig fehér, de nem ragyogott.
Egy másik mise alatt:
Kép: Fehér ruhás alakok vettek körül.
Jézus: Az alacsony kerítés a tisztítóhely korlátait jelzi. A szenvedő lelkek szerzetesnők, akik a tisztulás különböző folyamatait élik át. Még a fehérek sincsenek a Mennyben, mert nem ragyognak a dicsőség fényében. A másik szentmisén azok az üdvözült lelkek vettek körül téged, akik imáid által már elnyerték az örök üdvösséget.
8.
Szentmisén:
Egyes fiatalok a szentmise alatt a mobiltelefonjaikkal foglalkoztak, mások az Úrfelmutatáskor nem térdeltek le, a szentáldozáskor pedig beszélgettek, és hangosan nevetgéltek, mintha nem is misén vettek volna részt.
Jézus: Egy szeletet mutattam neked a világhoz erősen kötődő gyermekekből és fiatalokból. Ők nagyon sokan vannak, még a zarándokok között is.
9.
Kép: Egy ragyogó fehér kupola, annak két oldalán 1-1 fehéren fénylő Angyal, kik a kupola felé néznek. Az Angyalok olyan magasak, mint maga a kupola.
Jézus: A fehér ragyogó kupola az Én maradék küzdő Egyházamat jelenti, amely a Mennyei Angyalok oltalma alatt van.
10.
Kép: Egy nagy fehér virág szirmain több kisebb csillagszerű fehér virág helyezkedik el.
Jézus: A fehér virág az igazság útján járó papokat és híveket szimbolizálja, a csillagszerű fehér virágok az őket vezető választottjaim.
11.
Kép: A szentmise alatt mindenki térdel a fejét lefelé hajtva, egy nagy Oltáriszentség jön a padok között a hívek közé.
Jézus: Ha nem is látjátok, de a szentmisén az Úrfelmutatás után szentségi Jézus alakjában ott lépkedek a padok között, és míg alázatosan térdepeltek, nagy szeretettel megáldalak titeket.
12.
Kép: Egy kis kosár tele van 5-6 szemüveggel, napszemüveggel, amelyet fel kellett venni.
Jézus: Ezzel a képpel azt tudatom veled, hogy mindig próbáld beleképzelni magadat a hozzád fordulók problémáiba, és az ő szemükkel látni. Így jobban tudsz segíteni rajtuk.
13.
Kép: Lépcsők vezetnek felfelé egy ajtóhoz, az ajtó jobb és bal oldalán 1-1 korlát van, a korlátokon 1-1 rózsaszín ruha.
Jézus: A lépcső a Mennyország felé vezető út, a korlátok az Én kegyelmeim szimbólumai, amelyek segítenek minden gyermekemet, hogy a helyes úton maradjanak, az ajtó a Mennyország bejárata, és a rózsaszín ruha a Mennyei öltözék, amelyet gyermekeim magukra vesznek, mielőtt belépnek.
14.
Hang: Oda már nem fért bele a Szűzanya külön küldetése.
Kép: Egy kereszt.
Jézus: Édesanyámnak nem az volt a küldetése, hogy enyhítse szenvedéseimet, hanem az, hogy engedelmeskedjen zokszó nélkül Atyám akaratának. Ő ezt tökéletesen teljesítette.
15.
Kép: Egy csap alatt egy gyümölcslével, jéggel teli pohár helyezkedik el. A csapból erős nyomás alatt víz folyik a már megtelt pohárba.
Jézus: A csap Én vagyok, az alatta lévő üdítővel teli pohár a kegyelmet befogadó lélek. A kegyelem akkor is folyik tovább megállás nélkül, amikor már megtelt a buzgó lélek.
16.
A szívről és a lélekről volt szó.
Jézus: A szív csak szimbóluma a léleknek. Tehát, a lélek hordozza magában az érzelmeket, és az akaratot, nem pedig a szív. Tehát, nem a szívtől függ a lélek, hanem önmagától.
17.
Kép: Egy csont, de üres belül.
Hang: Azért hiányzik a veleje.
Jézus: A csont azoknak a teremtményeimnek az üres beszédét jelképezi, akik csak fecsegnek és fecsegnek, de amit mondanak, annak nincs lényege, veleje.
18.
Kép: Egy barna hosszú, henger alakú botszerű eszköz, melynek végén tüskék, és lelógó bolyhok vannak.
Jézus: Ez a szerszám az ellenségemet, a gonoszt jelképezi, aki tele van rosszindulattal, tüskével, és a kísértések között lefelé húzza a lelkeket.
19.
Kép: Az Őrangyalom koronával a fején, díszes ruhában ajándékokat hoz.
Érzés: Azoknak az Őrangyalai, kik sok áldozatot hoznak, díszesebb a ruhájuk, és sok ajándékkal van teli a kezük, akik kevesebb áldozatot hoznak, azoknak az Őrangyalai kevesebb ajándékot hoznak, és szegényesebb a ruhájuk.
Jézus: Ez valóban így lesz, hogy az egyik teremtményem őrangyala díszesebb ruhában több áldozatot fog bemutatni nekem védencétől, a másik kevesebbet. De Én, a te Jézusod alázatban akarlak tartani, ezért nem mutatom meg neked, hogy a te őrangyalod díszesebb-e, mint a másiké. Ez ellenségem beavatkozása, aki hiúságodat akarja táplálni benned.
2018.08.19.
1.
Hang: Ország-világ katonái ezek.
Kép: Egy ezüst csillag.
Jézus: Ország-világ katonái azok az engesztelő gyermekeim, akik ki mernek állni utolsó prófétám által üzent Igéim mellett. Homlokukra egy láthatatlan ezüst csillagot helyezek megkülönböztetésül.
2.
Hang: Azért, mert mást akarnak hallani, mint amit hallottak.
Jézus: A megtévesztett papokról van szó, akik haragszanak, mert mást akarnak hallani, mint amit egyes hívek az igazságról hirdetnek.
3.
Rózsafüzér imádkozása közben:
Kép: 3 szenvedő lélek áll egymás mellett, a fejük felett 1-1 kis méretű óriáskerék, az óriáskerekek az óramutató járásával megegyező irányba forogtak
Jézus: Az óriáskerekek forgása azt fejezi ki, hogy imáid által fogy az idő, amit a szenvedő lelkeknek le kell tölteni.
4.
Arról volt szó, ha egy kilencedet nem tudunk elkezdeni egy meghatározott időben, hanem mondjuk később.
Jézus: A kilencednél nem az a legfontosabb, hogy a megjelölt napon kezd, hanem az, hogy elvégezd.
5.
Kép: Egy emelvényen egy oltárnál felemelnek egy kis arany kelyhet. A kelyhet világítják meg távolból, a környezet teljes sötétségben marad.
Jézus: A látomásban Szent Vérem elsőbbrendűségét fejeztem ki, hogy mindent körülötte beárnyékoltam, és csak Őt világosítottam meg. A középpontba helyeztem. Minden szentmise lényege a kenyér és bor átváltoztatása Testemmé és Véremmé.
6.
Kép: Egy nagy teremben sok ember volt egymás mellett, egyesek ültek a földön, mások álltak, többek között volt egy barna hajú kontyos fiatal arcú nő dél-keletre fordulva, majd egy idősebb férfi érkezett egy kerítést átmászva, majd leguggolt a fal mellett.
Érzés: Ez egy olyan terem volt, ahol várakoztak valamire, és mintha az emberek minden vagyonukat elveszítették volna.
Jézus: Halála után minden ember külön ítéletre kerül kortól-nemtől függetlenül. A terem a helyet szimbolizálja, ahol folyik az ítélet, és ezek a szegény lelkek életükben elfecsérelték az időt.
7.
Olvastam: A túlvilágon a lélek szenved a mulasztásaiért, amit meg tudott volna tenni a Földön, de mégsem tett. Ugyanakkor, a fejletlen, éretlen Istenszeretettel jóvátehetetlen kárt okoz az ember a lelkek országában.
Jézus: Gyermekem, annyi lehetőséget adok nektek Földi életetekben jócselekedetek gyakorlására, de sokszor Rám sem hederítetek. Ezekért a mulasztásokért is felelnetek kell, mert kárt okoztok a lelketekben.
8.
Hang: Ha eltörli, a másikat is eltörli.
A bűnök bevallásáról, eltörléséről volt szó.
Kép: Egy férfi piros ruhában attól fél, hogy el lesz törölve valami.
Jézus: Egyházamban már elkezdődött egyik-másik bűn eltörlése. Már nem veszik olyan komolyan az abortuszt, az egyneműek házasságát, és még több 10 parancsolatot sértő bűnt. A piros ruhába öltözött ember egy áldozatos Istenfélő valaki, aki fél a valódi bűnök semmibe vevésétől.
9.
Kép: Valaki a kezembe ad valamit.
Hang: Ne, ezt ne idd meg… ezt idd meg.
Jézus: Egy félrevezetett gyermekem próbál rávezetni téged a hazugságokra, de ne fogadd el tőle, csak Énrám hallgass, Én Jézus vagyok a te Mestered.
10.
Hang: Vád!
Valaminek az elragadásáról volt szó, és anyagi kihasználásról.
Kép: Egy nagy város, fehér kupolás épület a város közepén, poros volt a levegő a város felett.
Jézus: Vádolom ezt a várost, mert a bűnök mocsarában fetreng. Nem törődik parancsaimmal, a pénz az istene. Ott lebeg felette a pusztulás jelképe, a poros felhő.
11.
Hang: Én is túl vagyok ezen.
Jézus: A Földi üldöztetésemre gondoltam, amit a farizeusoktól elszenvedtem.
12.
Maria Valtorta írásaiból: Jézus: „Valamennyien egy vérből származunk”.
Jézus: Az egész emberiség az első emberpár, Ádám és Éva véréből származik. Ezt magamról is elmondhatom, mert Isten és ember vagyok. Édesanyám vére szintén az ősszülőktől ered. Így az Enyém is.
13.
Maria Valtorta írásaiból: Jézus: „A szentségek a Szentlélek 7 ajándéka. Ezek lángok, hogy ezáltal égjen az Úr előtt az ember az idők végezetéig”.
Gondolat: Amikor részesülünk a szentségekben, mint égő jel kerül a lelkünkre, ami látható a láthatatlan világ számára, és soha nem törölhető le rólunk. Ez minden szentségre igaz, még akkor is, ha például válás történik a házastársak között, vagy egy felszentelt pap hagyja el a papi szolgálatot.
Jézus: Légy hálás gyermekem, hogy Katolikus családban születtél, mert élvezheted a 7 Szentség lángoló áldását a lelkeden. Egészen az idők végezetéig.
14.
Hang: Áldott sebeid ezek.
Jézus: Lelki és testi sebeid, melyeket zúgolódás nélkül viselsz, áldottak az Én szememben.
15.
Kép: Egy emelvényen barna ruhás szerzetesek vannak, egy nő, hátizsákkal a hátán térdelve ölel egy szerzetest, a szerzetes lehajolt hozzá
Jézus: A hátizsákos egy bűnös nő, aki a világból jött, és a szerzetes tisztaságától meghatódva bűnbánóan letérdel, és átöleli. Olyan, mint egy Mária Magdolna. A szerzetes lehajol, és feloldozza.
16.
Hang: Hiába próbálod megjavítani.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Vannak gyermekeim, akiket hiába próbálsz megjavítani, képtelenek a kegyelem állapotába kerülni. Imádkozz értük.
17.
Hang: Azért, mert nem találta meg a helyét.
Kép: Egy fiú néz balra.
Jézus: Ez a fiú azért próbál a világban szolgálni Engem, mert mássága miatt nem találta meg a helyét a felszentelt fiaim között.
18.
Hang: Égi hatalom… Égi hatalomban dicsőség… Ég és Föld.
Jézus: Szenvedésem, halálom és feltámadásom Égi hatalmat adott a kezembe, és ebben az Égi hatalomban Isteni dicsőséget élvezek, Ég és Föld Ura vagyok.
19.
Kép: Egy férfi, mint Lenin, de vak, nem tudja kinyitni a szemét.
Jézus: Ez a férfi a látomásban vak kommunista eszmék képviselője. Ezek az eszmék az emberek szemében már értéküket vesztették. Csak itt-ott jelentkeznek még a világban.
20.
Kép: Kisgyermekek guggolnak egy csoportban összegubózva, összegörnyedve.
Kép: Egy kisfiú áttetsző szárnyakkal velem háttal ül egy útszélen összegörnyedve.
Jézus: A guggoló kisgyermekek hinni nem tudó, bűnben élő felnőtt emberek kifejletlen lelkei. A kis angyal az ő Őrzőangyaluk jelképe, aki együtt érez velük fejletlenségükben, és szomorú, hogy védencei nem tudnak felállni és felnőni.
21.
A muszlim közösségekről volt szó.
Kép: Egy muzulmán nő mutat nekem valamit.
Hang: Legyenek muszlimok.
Jézus: A muzulmánok vallásukból és neveltetésükből kiindulva azt akarják, hogy mindenki muszlim vallású legyen. Legszívesebben a Keresztényeket eltörölnék a Föld színéről.
22.
Hang: Nagyon nagy áldozatot.
Kép: Piros széles öv egy pap miseruháján.
Jézus: Nagyon nagy áldozatot hoznak azok a főpapok, akik szembe mernek szállni a reformokkal.
23.
Vannak családok, ahol egyes tagok követik az Úr üzeneteit, másik tagok pedig nem.
Kép: Egy fehér liliom.
Kép: Egy fekvő kereszten az Úr van felfeszítve, de a kezeit nem szögek tartják kifeszített állapotban, hanem a kézcsuklóinál fehér színű széles pántszerű valami tapasztja oda a kereszthez.
Jézus: Akik a keresztemen a „corpus”-t üres jelképnek látják, és nem ismerik el, hogy ártatlanul szenvedtem, azok még nem méltók arra, hogy üzeneteimet olvassák.
24.
Kép: Egy Szent egy nagy kosarat tart a mellkasa magasságában.
Jézus: A Szentek itt a Földön rengeteg áldozatot, szenvedést, jócselekedetet gyűjtenek össze, és hozzák magukkal Elém. Ezekkel megtelik a kosaruk, és Én Mennyei kincseket adok érte.
25.
Hang: Nem akarnak visszaadni egy fityinget sem.
Kép: Egy bankár szürkés-kékes felső ruházatban kissé kitárja karjait.
Jézus: Jócselekedeteidért ne várj viszonzást. Sokan azt hiszik, hogy csak kötelességedet teljesíted, és csodálkoznak, hogy valami hálát vársz.
26.
Hang: Hogy tudj foglalkozni ezekkel a dolgokkal.
Jézus: Azokkal a dolgokkal is tudj foglalkozni, ami nem tetszik neked, és fárasztó.
27.
Hang: Barátság… verseny.
Kép: Egy csoport versenyző úszóversenyen van, de egy csapatban úsznak egy irányba egymás mellett
Jézus: Barátságos versenyről beszélek, ahol az ellenfelek szeretik egymást. Egy cél felé haladnak. Ők egymást támogatják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése