2017. augusztus 27., vasárnap

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2017. augusztus 1. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Felfogni nem tudjátok, mennyire szeretlek benneteket. Ha felfognátok, bele halnátok a boldogságba. Szeressetek viszont Engem! Tagadjátok meg magatokat! Ne féljetek a rátok váró szenvedésektől! Kereszten függő Szent Testemből merítsetek erőt! Belőlem, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy meghaltam értetek. Szeressetek viszont Engem! Adjátok az életeteket Értem! Hamarosan az életetekre törnek. Kényszeríteni fognak, hogy tagadjátok meg hiteteket. De Én veletek leszek, és megerősítelek benneteket. Ha Én megtagadtam volna, hogy az Isten Fia vagyok, elengedtek volna. De Én nem ismerem a gyávaságot. Atyámat milliószor jobban szerettem, mint Magamat. Ezért feláldoztam életemet a keresztfán, hogy teljesítsem az Ő akaratát. Ti is, akik tökéletesek akartok lenni Előttem, kövessetek Engem a keresztúton. Tagadjátok meg magatokat, vegyétek fel kereszteteket minden nap, és ha az életeteket kérem, áldozzátok fel Értem, amiképpen Én is ezt tettem értetek. Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentírási megerősítés: 1 Pt 4, 7, 11, 17: „Közel van mindennek a vége. Aki beszél, Isten szavait közvetítse. Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén.” Máté 26, 56: „Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.”
2017. augusztus 19. Itthon az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Nagyon kedves vagy számomra. Készülj a nagy találkozásra, amikor megjelensz Előttem, Szent Színem elé járulsz, meglátsz Engem teljes dicsőségemben, és ezt fogod hallani Tőlem: „Jöjj, derék és hű szolgám, menj be Urad örömébe! Akkor olyan kimondhatatlanul boldog leszel, aminek a töredékébe is belehalna gyenge tested.
Amíg még itt vagy, szüntelenül dicsőíts és magasztalj Engem, Üdvözítő Istenedet, az élet Urát, Aki megszereztem számotokra az örök életet. Imádkozd gyakran a Te Deumot, és adj hálát mindenért: jóért és rosszért egyaránt, mert minden mögött Én állok. Mindent a javatokra fordítok, és minden rosszból jót hozok ki. Szenvedéseidre, amelyeket az Enyéimmel egyesítve ajánlasz fel Nekem, Égi Édesanyád hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által, még rengeteg lelket mentek meg. Neked pedig megadom a kegyelmet, hogy bűneid penitenciáit itt vezekeld le, és halálod pillanata égi születésnapod legyen. A mennyben megsemmisülten fogsz mindezért hálát adni Nekem.
Kislányom, készülj! Most jön el a pillanat, amely örökké tart: most fogsz meglátni Engem színről színre. Most omolsz ölelő karjaimba, most viszlek fel Atyám Szent Színe elé, ahogy a menny boldog lakóival, az összes szenttel és szent angyalokkal együtt örökké fogod zengeni dicséretemet és dicsőségemet.
Menj végig az úton, amit kijelöltem számodra! Légy alázatos, és mindig engedelmeskedj törvényeimnek! Tedd meg, amire indítalak! Soha ne hagyd figyelmen kívül sugallataimat és indításaimat! Engedelmességed kedvesebb Nekem, mint bármennyi szolgálat. Törekedj rá, hogy mindig felismerd és megtedd akaratomat! Kérd magadra szüntelenül a tisztánlátás kegyelmét, amelyet mindig kész vagyok megadni neked. Megáldalak téged Szívem csodálatos, mindeneket felülmúló, végtelen örök szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 27, 50: „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte Lelkét.”




2017. augusztus 26. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most fognak Engem elvenni tőletek. Akkor olyan nagy pusztulás tör az egész világra, amilyen még nem volt, mióta fennáll. Azért, mert a Szentmise, az Én vértelen keresztáldozatom tartja fenn a világot. Ha Engem eltörölnek a Föld színéről, ha már nem lehetek köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben, akkor védelem nélkül maradtok. Atyám, Akinek Én vagyok a legkedvesebb, kegyetlen haraggal fog lesújtani mindazokra, akik elvesznek Engem tőletek. Örökkön örökké a kénköves tóban fognak égni, és kínjuk nem enyhül mindörökké. Imádkozzatok azokért, akik engedelmeskednek nekik, és helyettem a kihelyezett bálványistent fogják imádni. Ellenük is fellángol haragom, és megsemmisítem őket egy pillanat alatt. Rájuk is az a sors vár, mint azokra, akiket követtek.
Drága gyermekeim! Most nagyon kemény, embert próbáló nehéz idők előtt álltok. A természeti katasztrófák sorozata mind figyelmeztetés, hogy térjetek meg. Édesanyám szobrai a világ több pontján sírnak. Siratja gyermekeit, akik örökre kizárják magukat az örök élet boldogságából. Akik számára hiábavalóvá lett keserves kínszenvedésem és kereszthalálom, ami által megváltottam őket. Ha a tragikus jelek és üzeneteim süket fülekre találnak, ne csodálkozzatok, ha hirtelenül a pokolban találjátok magatokat.
Ezt az üzenetemet sürgősen add közre! Azt akarom, hogy mielőbb olvassák, és hasznukra váljon! Nagyon szomorú vagyok, és vérkönnyeket sírok minden elkárhozott gyermekem miatt. De tiszteletben tartom szabad akaratukat, mellyel ők döntik el örök sorsukat. Megáldalak benneteket Szívem aggódó, végtelen szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentírási megerősítés: Zsid 7, 21: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg…” Márk 12, 7-9: „De a szőlőmunkások így biztatták egymást: Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz öröksége! Nekiestek hát, megölték és kidobták a szőlőből. Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, megöli a szőlőműveseket, és másoknak adja ki a szőlőt.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése