Tizenegy személyt tartóztattak le Wuppertalban (Németország) a gyülekezési jog megsértése miatt, - az első ránézésre politikai jellegű ügynek azonban láthatóan semmi köze a gyülekezési joghoz.
A 11 személyt azért vették őrizetbe, mert:
- belvárosi játéktermekben, éttermekben jelentek meg, ahol felszólították a vendégeket, hogy ne fogyasszanak alkoholt, és tartózkodjanak a szerencsejátéktól.
- az utcákon szórólapokat osztogattak, miszerint a környéken tilos a drogozás és a prostitúció. Emellett felszólították a helyieket, hogy tartózkodjanak a hangos zenehallgatástól és ne járjanak koncertekre részegeskedni.
- rendszeresen megjelentek szórakozóhelyek környékén, ahol megpróbálták lebeszélni a belépésről az oda igyekvő fiatalokat.
A hatóságok annyira felháborítónak tartották, hogy a 11 személy a drogozáson felül a prostitúciót és a fiatalok szervezett züllesztését is meg akarta akadályozni, hogy a rendőrség eljárást indított ellenük "gyülekezési jog gyakorlásának megsértése" miatt.
Nem valamilyen hagyományőrző szervezetről, vagy a keresztény egyházak képviselőiről van szó, az erkölcstelenség elleni tettlegességet 11 szalafista fiatal követte el, amin a tartomány vezetése annyira felháborodott, hogy a városi rendőrkapitányság vezetője nyilatkozatot adott ki, miszerint "az erőszakmonopólium kizárólag az államot illeti meg".
Ez az erőszakmonopólium egyébként láthatóan az alkoholmámorban fetrengést, drogozást és prostitúciót védelmezi.
Észak-Rajna-Vesztfália a németországi szalafista szubkultúra egyik központja. Köszönhetően a kiemelkedően magas számú arab/török lakosságnak, a hatóságok máris Szíriában harcoló terroristákkal mossák össze az esetet. Eközben érdekes módon se a keresztény egyházak, se az úgynevezett jobboldali/konzervatív szervezetek nem folytatnak semmi olyan gyakorlatot, ami fellépne az általános erkölcstelenség ellen. Valamilyen oknál fogva egy önjelölt saria-rendőrségnek kellett megjelennie ahhoz, hogy a nyugat-európai lakosság figyelmét felhívja valaki az európai kultúra alapértékeire.


http://www.hidfo.net/2014/09/06/nemetorszag-nem-turi-termeszetes-ertekrendet