2014. január 21., kedd

Gyógyszer hatására közveszélyes az amerikaiak többsége?

Egy új orvosi jelentés kirészletezte az Egyesült Államok legnépszerűbb vényköteles gyógyszere, az Ambien altatószer mellékhatásait, - a vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy ez a gyógyszer hozható összefüggésbe az egyre gyakoribb ámokfutásokkal és főiskolai lövöldözésekkel.
A gyógyszer terjesztését 1992-ben engedélyezték, azt követően sorra láttak napvilágot olyan eredmények, miszerint a rendszeres szedésének közveszélyes mellékhatásai vannak. A gyógyszer használata idővel függőséget okoz, amit nem várt mellékhatások megjelenése, a nyílt terek vagy tömeg hatására megjelenő pánikroham és belső, agresszív késztetés követ. Többen számoltak be olyan esetekről is, hogy az Ambien szedésekor egyre gyakrabban fordult elő, hogy elalvás után egészen más helyen ébredtek fel, miközben képtelenek voltak teljes éberségüket visszanyerni és arra sem emlékeztek, hogyan kerültek oda. Egyesek arról számoltak be, hogy bár másnap az ágyukban ébredtek fel, de a gyógyszer hatására olyan dolgokat tettek látszólag teljesen éberen, amiről utólag az érintett személyektől értesültek, de semmire nem emlékeztek belőle.
A jogalkalmazásban mostanra közismertté vált az Ambien nevű altató, aminek szedése számos esetben enyhítő körülményként vagy felmentő okként került elő. 2009-ben Roberrt Stewart 8 embert gyilkolt meg egy szanatóriumban, amit később már egyértelműen a gyógyszer szedésével hoztak összefüggésbe. Ennek hatására a büntetést enyhítették, bár így is életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Később Dél-Karolinában egy Thomas Chester nevű gyilkost ítéltek el ötszörös gyilkosságért, ő begyógyszerezve rendőrökre támadt. Végül minden áldozatért 30 év börtönbüntetést kapott, de ebben az esetben is enyhítő körülményként merült fel a gyógyszer használata.
Vagyis az Ambien bizonyítottan erőteljes hatást gyakorol a gyógyszert szedők elméjére, mellékhatásként közveszélyes viselkedést is kiválthat. De több, ehhez hasonló hatást kiváltó gyógyszer is van forgalomban, mindegyik a leggyakrabban használt vényköteles gyógyszerek közé tartozik, miközben az amerikaiak többsége szed valamilyen nyugtatót vagy altatót. Olyan, dollármilliárdos üzletág fejlődött ki ezekre a szerekre, hogy a gyógyszer-maffia mára szint lehetetlenné teszi a kevésbé kockázatos szerek előtérbe kerülését. Amerika mára az elmebetegség minden formájának élő példájává lett, és a közveszélyességet okozó tudatmódosító gyógyszerek, drogok csak még látványosabbá teszik a hanyatlást...

http://www.hidfo.net/2014/01/21/gyogyszer-hatasara-kozveszelyes-az-amerikaiak-tobbsege

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése