2014. január 18., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Minden szó, amelyet ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik.

2014. január 17. péntek, 20:42
Drága szeretett leányom, légy nyugodt minden alkalommal, amikor szembesülsz a sok akadállyal – és amellyel követőim is naponta szembesülnek -, ebben a lelkek megmentéséért végzett Munkában.
Emlékezz arra, hogy a Sátán, soha nem fog felhagyni azzal, hogy zaklassa ezt a küldetést és más hiteles küldetést, mert ezek Istentől származnak. A hiteles küldetések, melyeket ma megáldok és melyeket az évszázadok alatt megáldottam, mindig szenvedtek az ellenzék miatt.
Csak azok a küldetések vonzanak magukra ilyen gyűlöletet, melyek Istentől jönnek. Mózes, Illés, Noé és Keresztelő János, és az olyanok, mint ők, magukra vonzották a gyűlöletet a Sátán befolyása miatt, melyet a gyenge lelkekre gyakorolt. Csak Én, Jézus Krisztus, a több száz próféták egyike, vonzottam Magamra ilyenfajta gyűlöletet, mellyel Engem illettek. És most csak te – az Én utolsó prófétám – fogsz olyan gyűlöletet magadra vonzani, amelyet már rég nem láttak – bár mások is szenvedtek hozzád hasonlóan az utóbbi időben.
Ha ellenállást kell elviselned Isten Nevében, tudnod kell, hogy amikor a Szentháromság egy prófétán keresztül mutatja be az Igét az emberiség számára, akkor ez lesz a legrosszabb ellenállás. Az Isteni Gondviselés nélkül, melyben részesülsz, rémületedben elmenekülnél. Atyám védelmez téged, kicsim, és így mindig törtetned kell előre, minden szóért, ami elhangzik ajkadról, minden szóért, amit a kezed leír, és minden általad elért lélekért, abban a tudatban, hogy Atyám a lelkekre vágyik. Mindez a szenvedés még több lelket fog hozni Hozzám.
Biztos lehetsz abban, hogy közel van az idő, hogy visszatérjek és visszaszerezzem Trónomat, és miközben az a Nap közeledik, sok taktikát fognak bevetni, hogy elgáncsoljanak téged ebben a Küldetésben. Minden hazugságot a fejedhez fognak vágni, minden követ rád fognak dobni, a sorsod mindenféle gyötrelem lesz és Isten minden ellensége ott lesz minden utadon, amelyen megfordulsz. De Én, mint az emberiség Megváltója, biztosítani fogom, hogy minden tövisbokor gondosan el legyen távolítva, minden kő félre legyen dobva, minden út meg legyen tisztítva, hogy sikeresen a világ elé vidd Szavamat, egy olyan időben, amikor Engem teljesen elfelejtenek.
Én veled együtt járok leányom. A bal válladra teszem a Kezem, hogy megvédjelek a gonosztól, és hogy minden módon vezesselek téged. Minden szó, amelyet ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik. Minden szenvedés, amelyet elviselsz, az Enyém. A te akaratod az Enyém lett, mert Nekem adtad azt és Én most teljesen benned lakozom. Amikor téged bántanak, akkor Engem sértenek meg. Amikor kigúnyolnak téged, akkor megtagadják az Igazságot. Amikor megtagadják az Igét, akkor Engem tagadnak meg, de amikor elfogadják a neked adott Szavamat, akkor az Én részemmé válnak és így ők is a Védelmemben fognak részesülni.
Menj most leányom és sohase bosszankodj, amikor ebben a Küldetésben gyűlöletet mutatnak irántad, mert akkor nem lesz kétséged sem neked, sem azoknak, akik hallják Hívásomat, hogy Ki az, akinek ellenszegülnek. Nem te vagy az, akit félre tolnak, hanem Én, Jézus Krisztus. Amikor te Értem, Velem és Bennem vagy és az Én Szavamat mondod, akkor te valóban Isten gyermeke vagy.
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése