2013. december 26., csütörtök

A Szeretet ünnepén – Saját kutyája mentette meg a nőt, – az életére törő késes támadótól

214884_131225-karacsony-keseles-no-kutya-olvasoi-foto-600

Levelünkhöz mellékelünk két fotót: egyiken édesanyám sérülései láthatóak, a másikon pedig az „életmentő” kutyánk.”

- Éjféli szentmise, majd késelés a kapuban -

…”Az, hogy manapság előfordulhat, hogy karácsony estéjén, a nyílt utcán, a saját otthonunk kapujában, valaki odatoppanhat elénk, és szó nélkül mellkason szúr, – ez az olyan józan gondolkodású embereknek, mint mi, egész egyszerűen felfoghatatlan…”

SzRTI: Miközben Szent Karácsony éjjelén a felkent keresztény papok a szeretetről prédikálnak, – addig a templomokon kívül más a helyzet.

A “szeressük egymást” érzéstől elbódított emberek aztán odakinn az utcán, – mely már kezd egy vadonhoz hasonlítani, ahol a szeretettel csordultig telt emberek, – könnyen a bűnözők prédájává válnak.

És értetlenül néznek körbe, – hogy eshetnek meg ilyen aljasságok Szent Karácsony éjszakáján?

Ha az a kutya nem lett volna, – a gyilok újra győzedelmeskedik. – A Szeretet ünnepén.

- Szenteste késeltek meg egy nőt Pécsett, a saját kapujában -

“Az éjféli miséről hazaérve, saját kapujában késelt meg egy pécsi nőt egy fiatal férfi, akit a hölgy kutyája kergetett el végül – írja fotókkal kiegészített, alább olvasható levelében olvasónk.” – írta a Bama.hu
„Tisztelt szerkesztőség!
Egy megdöbbentő esetre szeretném felhívni a szerkesztőség figyelmét, melyet még e sorok leírásakor sem sikerült feldolgoznunk.
2013. december 24-ről 25-re virradó éjszaka Pécsett, a rácvárosi templomban tartott éjféli szentmiséről hazafelé, azaz a Mohácsi úti otthonába igyekvő édesanyámat súlyos támadás érte a nyílt utcán.
Édesanyámat a saját háza kapujában „lepte meg” egy – őt már percek óta követő – fiatal férfi. Miközben édesanyám kinyitotta az utca felőli kaput, az őt követő támadó váratlanul elébe került, és szó nélkül egy késsel a mellkasa fölé szúrt, majd pedig több kisebb és nagyobb vágást ejtett rajta, a karján és a vállán.
Édesanyám lélekjelenlétének köszönhetően – aki hangosan kiabálva szólította az udvarban tartózkodó kutyáját, – a már nyitott kapun a kutya a támadóra vetette magát, a földre lökte, és valószínűleg a ruháját és a karját megtépte.
Az otthon tartózkodó lánytestvérem a kiáltásokat hallva elindult a házból a kapu felé, de mire odaért, a támadónak sikerült kiszabadulnia a kutya „szorításából” és elfutott a szomszédos mellékutcák irányába.
A helyszínre a bejelentéstől számítva pár perc alatt kiérkező rendőrök több autóval átfésülték a környék utcáit, de a támadónak nem akadtak a nyomára. Édesanyámat a kiérkező mentő kórházba szállította, ahol a mellkasa felett ejtett sérülés miatt azonnali műtétre került sor.
Fizikai állapota kielégítő, arról viszont elképzelésünk sincsen, hogy ő és a család mikorra lesz képes a történteket lelkileg feldolgozni. Egyrészt azt, hogy vélhetően centiken és másodperceken, és a házőrző eb éberségén múlt, hogy a történteknek nem lett tragikus(abb) következménye.
Másrészt azt, hogy manapság előfordulhat, hogy karácsony estéjén, a nyílt utcán, a saját otthonunk kapujában, valaki odatoppanhat elénk, és szó nélkül mellkason szúr. Ez az olyan józan gondolkodású embereknek, mint mi, egész egyszerűen felfoghatatlan.
E levéllel szándékunk csak annyi volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet egy megdöbbentő esetre, mely velünk történt a napokban, de bárkivel és bármikor – nem csak a hétköznapokban, de akár a szeretet ünnepe alkalmával is – előfordulhat.
Levelünkhöz mellékelünk két fotót: egyiken édesanyám sérülései láthatóak, a másikon pedig az „életmentő” kutyánk.”
***
Az esettel kapcsolatban tájékoztatást kértünk a Baranyai Rendőr-főkapitányságtól is, és a következő választ kaptuk:
A sértett tett bejelentést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2013. december 25-én 1 óra 20 perc körüli időben, hogy egy férfi mohácsi úti otthona előtt minden előzmény nélkül megtámadta, majd elmenekült a helyszínről. A hölgyet a mentő kórházba szállította, aki a támadás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.
A Pécsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
A nyomozás érdekeire tekintettel további adatot nem áll módunkban közölni.
Bama.hu – Szabad Riport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése