Karácsony, lovagság, hűség

A XXI. század világában – noha a benne uralomra jutott erők a szellemi és erkölcsi értékeken nyugvó gondolkozás megrongálásában járnak élen – még mindig megjelennek olyan személyek, csoportok és körök, melyek nem adják át magukat a lefelé sodrás erőinek. Agresszív értelem- és értékellenesség ide vagy oda, a remény sugarai még napjainkban is mindig előbújnak az arra érdemesek számára, akiket nem rontott meg a kapitalista „demokrácia” és annak minden velejárója.

Karácsony idején még az Igazság pártján állónak is érdemes önmagának feltenni azt a kérdést, hogy az adott évben valóban a lehető legmagasabb szinten érvényesítette-e életében azokat az elveket, melyekért küzdeni hivatott, vagy hogy a magasabb értékekért megfelelő súlyú áldozatokat hozott-e. Mondanunk sem kell, egy pillanatra sem téveszthető szem elől, hogy az egyéni és a közösségi önfeláldozás képes csak felfelé vinni, a kapitalista értéktelenségből kivezetni.

Egyéni érdekeimet – miként minden komoly rend esetében – a közösség jeleníti meg. A külvilágot megmérgező erők uralmát csak ezen az elven lehet megtörni, hiszen a kapitalista rémuralom az egyéni önzésre épít. Fényért és igazságért küzdő közösségnek tagjává válni kizárólag abban az esetben lehet, ha megértem a hősi életszemlélet lényegét, azt, hogy – miként a Fény gyermeke, Jézus Krisztus – bármikor áldozatául eshetek az antikrisztusi erők vérszomjának. Aki fél, abban még nem lángolt fel az igazi szeretet. Győrkös István írta, hogy „a szeretet nem egy cukormázas édelgés, mely az anyagi világ jóérzést és kellemes élményeket nyújtó lehetőségeinek a megkívánása, vagy megélése, hanem a lélek és a szív vonzalma a szellemi világ és a teremtett világ igazságai, tisztasága és szépsége felé.”

Az Igazság örök, időfeletti valóság, ugyanúgy, ahogy az érte való harc is. Minden századnak megvoltak azok a személyiségei, csoportjai, körei, vagy rendjei, amelyek az Igazságért harcoltak. Amiket ma lovagrendnek hívnak, többnyire nagyon távol állnak attól a szellemiségtől, melyet például a középkor lovagrendjei képviseltek. A lovagiasság mint eszmény mára – a belső tartalmak rovására – a külsőlegességek felsorakoztatására rendezkedett be. Van ugyan jelentősége bizonyos humanitárius funkcióknak, de a belső tartalmakat – külvilági tevékenységük során – már nem jelenítik meg a névleges lovagrendek. Nem maradtak hűek az eszményeikhez, vagy már nem is tudták, hogy melyek voltak az eredeti eszmények, esetleg bizonyos eszmények külsőlegességeinek hangsúlyozására szorítkoztak. Eddig jutottak el.

Egy lovagrend hierarchiája – szervezeti rendje – nem bír a hűségnél fontosabb szellemi építőelemmel. Amennyiben képesek vagyunk megfelelően magasra és magasról tekinteni, felismerjük, hogy az anyagi világ ellentétei feloldódnak a szellemiség erejével. Elporlad, köddé válik minden megosztó tényező, minden illúzió. Hűségeskü tételével – melyet végső soron Istennek teszünk – egyfajta keresztelés, beavatás történik meg. Az Igazságra való, teljesen legitim vágyakozás ilyenkor utat tör magának, olyan utat, mely a különféle kapitalista „demokráciákat” és az egyéb szánalmas, mániákus rendszereket felülírja. Aki a hűség útját járja, többet él egy életnél, magasabbat él meg, tudniillik a szellemiség világának belső tartópillérei az antikrisztus világába kényszerített ember hétköznapi életének tartópilléreivé válnak. Karácsony ünnepe csak akkor ér valamit, ha az év minden napján, nem kizárólag megváltónk születésének napján hűségesek vagyunk Istenhez, vérségi és bajtársi, szellemi vagy erkölcsi alapú közösségeinkhez.

http://www.hidfo.net/2013/12/26/karacsony-lovagsag-huseg-0