2013. július 5., péntek

Pro Oriente: A papgyilkosságot követően pánik uralkodik a koptok között

Felső-Egyiptomból is érkeztek jelentések, miszerint iszlamisták erőszakos cselekedetekkel lépnek fel koptok ellen.
Az Észak-Sínai Kopt Egyházmegyéből érkező jelentések szerint drámai helyzet alakult ki a térségben – erről számolt be a Pro Oriente Alapítvány. Helyi iszlamista erők megölték szombaton Mina Aboudot, az El Arish-ban székelő kopt-ortodox püspök, Kosman titkárát. Mohamed Mursi, lemondatott miniszterelnök helyi hívei gyűlöletbeszéddel támadják mind a kopt keresztényeket, mind a biztonsági erőket. A kopt keresztények között a gyilkosság következtében eluralkodott a pánik – jelenti a Pro Oriente.
A MidEast Christian News (MCN) sajtószolgálatra hivatkozva a Pro Oriente arról számolt be, hogy Mina Aboudra autójában lőttek rá. A gyilkosságot megelőzően elvezényelték a rendőröket és katonákat abból a templomból, ahol Mina Aboud szolgált, hogy elhárítsák a Mursi követők támadását.
Észak-Egyiptomból is erőszakos cselekedetekről érkeznek hírek. A Luxor kormányzóságbeli Dabeya településen 19 kopt család házát és üzleteiket gyújtották fel. Meg nem erősített hírek szerint három keresztény veszítette életét. Egyre több fenyegetés ér kopt templomokat, intézményeket, polgárokat és családjaikat.
Kathpress/Magyar Kurír

Az Obama által támogatott szíriai lázadók levágták három ember, köztük egy pap fejét


(forrás: www.katholisches.info – 2013. április 17.)
Szíria: a lázadók megtámadták a Szent Antal ferences kolostort és megöltek egy szerzetest
(forrás: http://hu.radiovaticana.va/news/2013/06/25/szíria:_a_lázadók_megtámadták_a_szent_antal_ferences_kolostort_é/ung-704823)
Szíria: a lázadók megtámadták a Szent Antal ferences kolostort és megöltek egy szerzetest. A június 24-én közzétett hírt megerősítette P. Pierbattista Pizzaballa szentföldi ferences kusztos rádiónknak adott interjújában.
A pádovai Szent Antal ferences kolostor az Oronte folyó völgyében található az ország észak-keleti részén, 120 km-re Aleppótól. Pizzaballa atya elmondta: a szerzetes nem volt a ferences rend tagja, hanem remete szerzetes volt, de egy idő óta a ferences kolostorban élt biztonsági okokból. A lázadó erők által vasárnap megölt atya, P. François Mourad 49 éves volt.
A szentföldi kusztos az interjúban mély fájdalmának adott hangot. Sajnos Szíria északi részén, közel a török határhoz, a keresztény településeket már teljesen elpusztították, szinte lakatlanná váltak. Csak a lázadók maradtak ott családjaikkal. Hangsúlyozni kell – tette hozzá P. Pizzaballa –, hogy a lázadók külföldről jönnek, mindnyájan rendkívül szélsőséges csoportot képviselnek.
„Imádkozzunk François atyáért és minden áldozatért, valamint azért, hogy ez az őrültség mielőbb véget érjen. Ne hozzanak be újabb fegyvereket Szíriába, ami csak azt jelentené, hogy tovább folytatódik ez az abszurd polgárháború. Mindenképpen kerülni kell a további vérontást. Sajnos Szíriában már nem pusztán az egymással szemben álló szírek harcolnak, hanem az ország az arab és a nemzetközi közösség küzdőterévé vált. Ennek az árát mindig a szegények, a legkisebbek, a legutolsók fizetik meg. Közéjük tartoznak a keresztények is. A nemzetközi közösség kötelessége, hogy mindezt megfékezze” – jelentette ki P. Pierbattista Pizzaballa ferences kusztos.
A keresztények közül sokan elmenekültek, vagy az ország belsejébe települtek át, mivel nincs elég pénzük ahhoz, hogy távozzanak Szíriából. Azonban világos, hogy a keresztény közösség óriási sebeket szenvedett. A keresztény kisebbséggel való kapcsolat egyfajta lakmuszpapírt jelent ahhoz, hogy megértsük: milyen típusú rezsimek és társadalmak vannak kialakulóban a Közel-Keleten – hangsúlyozta rádiónknak adott interjújában a szentföldi ferences kusztos.
[Ez volt – jellemző módon – a vatikáni rádió tudósítása a brutális tettről. Most jöjjön egy nem keresztény újság, a Münchner Merkur jelentése a kath.net tolmácsolásában.]

Szíriai lázadók levágták egy pap fejét

(forrás: www.kath.net – 2013. július 5.)
Egy szír-katolikus papot és két további áldozatot konyhakéssel fejeztek le Szíriában. A szír fegyveresek borzalmas tettüket az „Allah akbar”, Allah nagy üvöltésekkel kísérték, és videóra vették [ahogy szokásuk az iszlám terroristáknak]. A brutális videó napok óta kering a világhálón, rengeteg helyről lehívható.
Az iszonyatos klip három embert mutat, akik megkötött kezekkel egy mezőn térdelnek, miközben szakállas férfiak tucatjai várnak a kivégzésükre. Egy férfi az egyik védtelent, aki sötét szerzetes-ruhában van, a földre nyom. Utána egy karhosszúságú késsel lenyiszálja a fejét. A körülöttük állók üvöltenek, Allahu akbar, néhányan mobiltelefonjukkal filmezik a kivégzést. A hóhér diadalittasan emeli a megölt fejét a magasba, majd a hátára dobja. A másik két megkötözött férfit is hasonló módon kivégzik. A videó egy jelenettel végződik, ahogy nevető gyerekek az egyik holttestnél állnak.
A videó eleinte téves cím alatt keringett, azt állítva, hogy a három meggyilkolt között a hónapokkal ezelőtt elrabolt két szíriai püspökökről volt szó.
A videó a következő címeken található: „VERY GRAPHIC Islamist rebels beheading 3 Syrians”, vagy „GRAPHIC Footage of Beheading Raises Questions of Arms Supply to Rebels, Syria Unrest“.

Az interneten a fent megadott címszavak alatt számos oldal jön ki, mely a kivégzés kapcsán élesen bírálja Obamát, aki nemrég döntött úgy, hogy további fegyvereket küld a szír banditáknak.
Úgy tűnik, hogy a világ három részre szakadt: 1) a megőrült politikusokra, milliárdosokra, média-vezérekre, 2) az ókori rómaiakra hasonlító vérszomjas nézőseregre, 3) és egy maroknyi már vagy leendő lelki-testi vértanúra.
G. atya, aki iszonyodik az ilyesmitől, megnézte a filmet: azt mondta, más dolog olvasni a vértanúságról és más dolog látni. Ő ettől csak megerősödött, és még következetesebbé vált.
Hónapokkal ezelőtt láttam egy amerikai filmet, melyben egy őrült férfi futó kamera előtt úgy végzett áldozataival, hogy azok halálát az okozta, ha az interneten rákattintottak a videójára. Vagyis minél többen nézték a kivégzést, az annál gyorsabban következett be. Ha senki nem kattint rá, akkor nem haltak volna meg. Minél többször ismételte meg „mutatványát”, azaz minél több emberrel végzett ilyen bestiális módon, annál többen nézték a filmeket.
A végén, lebukásakor azt mondta, hogy eljön az idő, amikor emberek tömege élőben a tévén fogja nézni a kivégzéseket.
A terroristák betegesen imádják filmre venni áldozataik szenvedését. A történelem ismétli magát: eljutottunk Néró és a többi keresztényüldöző császár és a vérszomjas római csőcselék korába. A gazdasági összeomlás pedig egyre közelebb hozza azt az időt, amikor az ördög-lovagolta politikusok, közvélemény irányítók és a tömeg megtalálja majd a bajok okát: a keresztényeket. És nemcsak az iszlám országokban… (katolikus - honlap.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése