2011. június 22., szerda

KRISZTUS DICSŐSÉGES KERESZTJE

A katasztrófák ellen 5-6- csoportban engesztelést kért Jézus minden hét csütörtökén a vérrel verejtékezés óráiban este 8 -tól éjfélig. Továbbá fénykeresztek felállítását kéri!

A Dicsőséges Feltámadás Keresztje.

„ Rátok bízom ennek a jubileumi esztendőnek a szimbólumát:
Krisztus keresztjét. Vigyétek a világnak..!”


Így szólította fel az ifjúságot II. János Pál pápa 1984. Virágvasárnapján. Azóta több mint 3000 keresztet állítottak fel a világ minden táján, egy közülük itt hirdeti a megváltásunkat, a szerető Istent. A 7,38 méter magas , Keletről Nyugatra néző kereszt - amely a jeruzsálemi Golgota-hegy magasságának egy százada a fényei szimbolikusak.
Színezetében a fehér a feltámadást, a kék pedig Mária hozzájárulását jelképezi. A kereszt csúcsa három ponton kék fénnyel van kivilágítva, amely a Szentháromságot, az alsó részén elhelyezett négy fehér fény pedig Jézust, mint az ég és föld összekötőjét hirdeti.


„ A Keresztben fogjátok meglátni fényes jelét a világnak megváltásának, szeretetteljes jelenlétét az élő Istennek.” II János Pál.

Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig(1984)(S.10.)Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es!
(S.12)"Sage dem Priester, daß das Glorreiche Kreuz, das an diesem Ort errichtet werden soll, Jerusalem gleichen soll!"
--Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes(1984)(10.old.) Ez a kereszt uralkodik a Világon, és a Világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette.
(12.old.) "Mondd a papnak, hogy ez a dicsőséges kereszt, ami ezen a helyen (Dozulé*?) kell hogy felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen!"--


http://www.datec.ro/fatima/HlapOkt-01.htm
KRISZTUS DICSŐSÉGES KERESZTJE
a kereszt magassága 7, 38 m ,
vízszintes szára kelet és nyugat irányba mutat,
északi és déli oldala fehér,
keleti és nyugati oldala kék színű

Abbe Victor L’Horset a “Dozulé” című könyvében ír azokról az eseményekről, amelyek 1970 és 1978 között a franciaországi Lisieuxtől északnyugatra 30 km-re fekvő Dozulé faluban történtek. Ezek szerint minden 1970. ápr. 12-én kezdődött, amikor plébánosa jelenlétében Aumont Madeleine az áldozás után misztikus elragadtatásba esett. Ez volt az előkészület arra, ami tulajdonképpen két évvel későbben következett be.

* 1972. március 28. Reggel 4,35-kor Madeleine az égbolton lát egy óriási, fényből alkotott feszületet, és ezeket a szavakat: “Ecce crucem Domini /Íme az Úr keresztje/. Ezt a keresztet fogod világszerte híresztelni és magad is fogod hordani.”

* 1972. november 8. Ugyanabban az órában a következő szavakkal kisérve volt látomása: “Bűnbánat, bűnbánat! Eljött az idő, hogy azokat a bűnösöket is megmentsük, akik Jézust nem szeretik”.

* 1972. december 7. Ugyanabban az órában ugyanaz a kereszt, a következő szavakkal: “Audivi vocem de coelo dicentem mihi…” A mennyből ezt a hozzám intézett szózatot hallottam: “Mond a plébánosodnak, hogy ezen a helyen állítsa fel Krisztus Dicsőséges Keresztjét, és annak lábánál egy szentélyt. Az emberek ide fognak jönni, hogy bűneiket megbánják, s békét és örömet találjanak”.

* 1972. december 19. Negyedik látomás a következő szavakkal: “Még háromszor fogod látni ezt a keresztet”.

* 1972. december 20. “Mondd meg plébánosodnak, hogy a Dicsőséges Kereszt, amit kérek, hogy erre a helyre állítson, hasonló legyen a jeruzsálemi kereszthez”.

* 1972. december 21. A hatodik látomása ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben, ezekkel a szavakkal: “Légy szíves mond meg a püspökségen, hogy a plébános nem hagyhatja el plébániáját, mielőtt a tőle kért feladatot nem teljesítette”.

* 1972. december 27. Madeleine kilépve plébánosával együtt a templom sekrestyéjéből, az égre föltekintve a keresztet sokkal magasabban és kisebb méretűnek látva a következő szavakat hallja: “Ne féljetek, én vagyok a názáreti Jézus. Téged pedig kérlek, ismételd ezeket a szavakat: ’O sorte nupta prospera’. Majd hozzáfűzi Jézus: ’Annuntiate virtutes eius, qui vos de tenebris vocavit in admirabile Lumen Suum’ /Ó, Madeleine egy boldog sors megengedte, hogy jegyes lettél – Hirdessétek annak csodatetteit, aki titeket a sötétségből csodálatos világosságára hívott/”.

Ezt még sok látomás követe, amelyek nem a szabadban, hanem a templom tabernákuluma előtt és minden alkalommal a plébános jelenlétében, aki Madeleine szavait rögtön följegyezte. Érdekes, hogy az Úr Jézus sokszor latinul beszél Madeleinel, aki ismétli ezeket a szavakat, miközben latinul egyáltalán nem tud.

1972-től 1978-ig összesen ötven látomásban volt része Madeleine-nek.

* 1974, április 5. Kéri Jézus Madeleine-t, hogy a Dicsőséges Keresztet a következő méretekkel állítsák fel: a két vízszintes szár 123 m legyen, kelet és nyugat felé mutatva. A függőleges szár legyen hatszor 123 m , összesen 738 m magas. Kéri, hogy ezt a keresztet a ’Szentév végéig’ készítsék el. Nyilvánvaló, hogy nem az 1975-ös, hanem a 2000-es szentévről van itt szó.

# Ez a kereszt a megadott méreteivel nem lett felállítva. Sőt 1985-ben a megyéspüspök hivatalosan kihirdeti, hogy Dozulé-ban megtiltja a kereszt és a mellette lévő szentély felépítését. Ekkor megszűnnek a Madeleine látomásai.

Érdekes, hogy ugyanabban az évben, tehát 1985-ben az Úr Jézus elindít egy másik vízió sorozatot, a Grenoble-ben lakó Fernanda Navarro családanyával. Kezdettől fogva új nevet ad a látnokasszonynak: Je Ne Suis Rien = J N S R /én nem vagyok semmi/. Később az Úr Jézus magára is alkalmazza ezt a négy betűt, a következőképpen: Jésus Notre Seigneur et Roi /Jézus a mi Urunk és Királyunk/. Összesen tíz kötetet diktál neki Jézus, az utolsó kötet kinyilatkoztatását jelenleg (2002. október) kapja a látnok. Jézus többször megismételte, hogy ez a tizedik könyv lesz az utolsó.

(Német szövege az Interneten olvasható: www.fatima.ch ).

* 1996. július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén az Úr Jézus J N S R-nek adott látomásában elindítja világszerte több ezer kereszt felépítését 1:100 méretben, a következő szavakkal: “Mielőtt Szent Keresztemet fölállítom azon a helyen, amelyet Atyám mutatott és Madeleine hatszor látott; mielőtt az emberiség visszaemlékezik kérésemre és ezt a keresztet ténylegesen fölemeli, megfogjátok látni az égbolton megjelenve, föltámadásom dicsőségét jelző fényemtől ragyogóan. De mielőtt ezt felállítom, összegyűjtöm jelenkori apostolaimat és akarom, hogy együtt lássanak Illéssel és Mózessel. Akarom, hogy a velük folytatott beszélgetést hallják, akarom, hogy Atyám hangját hallják. Ezután következik, hogy mindig veletek leszek és vezetlek, bárhol is vagytok, mert Istenetek hűséges. Veletek leszek mindenben, amit elkezdtek, hogy Szent Keresztem az egész világ fölött uralkodjon. Ezen keresztek által előre hirdetem dicsőséges eljövetelemet. Ezen kereszt nevében apostolaimmal győzni fogok. Visszhang lesz ez, amely a végtelenségig terjed… A hangok és keresztek ezrei felemelkednek a földön, és a kereszt körül a gonosz menekülésre kényszerül. Igen, jól láttátok, mert mindez megtörténik majd, hogy a népek belássák, hogy keresztem árnyékában kell élniük. Ezért szükséges, hogy keresztjeim világítsanak. Számtalanok lesznek ezek az emberek által gyújtott csillagok a földön azok közelében, akik Isten akaratára hallgattak. Számtalanok lesznek azok a csillagok, amelyeket Máriának, a tenger csillagának fognak meggyújtani. Sőt, ragyogni fognak ezek a csillagok nekem, Sion csillagának, a nemzetek csillagának. Megszámlálhatatlan virághoz hasonlítanak majd ezek a csillagok, amelyek együttesen egyetlenegy gyönyörű szép virágot alkotnak majd, amelyek mint a virág sziromlevelei egymást körbeölelik, hogy közösen Mária tiszteletére egy nagy rózsát alkossanak… Isten meg akar titeket menteni, s ezért kívánja, hogy világszerte énekeljétek a Glóriát, s ezzel az ő visszajövetelét sürgessétek. Visszajövetelem reményében lássátok a föld legszebb megszületését és az emberiség újjászületését. Ez pedig megújítja a föld színét… Ezért akarom, hogy az emberek által a föld csillagmezővé váljon. A sok ezer fehér keresztből elindul majd az éjszakában az a fény, amely világít mint a tenger kék színe, világit olyan időben, amikor a Nap sugarait a tengerek vígan játszó hullámaira irányítja. Ezért Anyám tiszteletére kívánom, hogy a kereszt ezt a két színt (fehér és kék) hordja magán, mert mondom nektek, hogy mindenek fölött szent Anyám minden ilyen kereszt alatt ott fog állni. A Golgotán a szeretetből megfeszített Fia alatt állt. A tisztaságában rejlő fehér rózsa hitének, szeretetének és reményének hordozója. Égszínkék fátylát a kereszt alatt megtöltötte szent kegyelmekkel. Ezt minden így felállított keresztnél gyermekeim fölött fogja széttárni. Íme, a Dicsőséges Keresztről nevezett Mária, aki azért jött a földre, hogy gyermekeit meglátogassa. Ő majd megáldja a kereszt gyermekeit. Ő hívja majd papjaimat a kereszthez. Minden kereszt, amit tehát nekem fölállíttok, a Dozulé-ben megmutatott keresztem mértékeit viseli majd, így követeltem az én egyházamtól, amelytől elvártam, hogy nekem ezt a dicsőséget megadja. De most ti felállítjátok majd 1:100 méretben… Ezekre a keresztekre is föl fogok szállni, és hallani fogom azokat a hangokat, amelyek hozzám kiáltanak, mert eljön az idő, hogy az emberek eljönnek majd, hogy ott azért imádkozzanak, hogy Isten siettesse az eljövetelét. Íme, megmondtam nektek. De az én keresztem és Szent Anyám rózsafüzérével le fogjuk győzni a világot és az időt: ezernyi kereszt, ezernyi rózsafüzér – a föld rózsái, amelyek szétszóródnak a levegőben, hogy a Királynőt megkoronázó koszorúja legyen.

Fénykereszt stációk Győr (1993), Debrecen (2002.10.01.), Németkér-Hard kúria körül (2008), Rákoskert  -Lilaorgona utca-(2008.11.30.), Tóalmás(2009.05.28.), Törtel (2009.06.15.), Madaras (2009.06.27.), Magyarlak  Hunyadi utca .800m hosszan Mindszenty József és Brenner János keresztút a szőlőhegy menti úton(2007) . (2009.08.01.) Fertőszentmiklós temető melletti magaslaton(2009.10.20.), Miskolc-Szent Anna templom kertje (2009. 10. végén)

Nyáregyháza (2010.04.04.), Gyenesdiás-Kisistók domb-(2010.06.06.), Vonyarcvashegyen -Csándor .meredek emelkedős-elmélkedős keresztút.-(2010.07.18.)  Alsópáhok-Plébánia kert (2010.09.14.) , Pécsvárad (2010.09.14.) után Veszprém Károly -templom kertje(2011.04.25.)!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése