Valaki már évezredekkel ezelőtt tudta, hogy meg fogsz születni. Tudta, hogy fognak hívni, és mosolygott magában, mikor eszébe jutottak, mik lesznek az első szavaid. Minden percben örült, hogy életet adhat neked, és tervezte az első találkozótokat, az igazi nagy találkozást, a saját tapasztalatodat. Könny szökött a szemébe, amikor arra gondolt, hányszor döntesz majd másként, és Ő nem tud veled találkozni, mert te nem akarod. Kimondhatatlan fájdalom töltötte el a szívét, amikor látta, nem akarod megismerni, és csak az előítéleteidre, a mások által rajzolt képekre hallgatsz.
De Ő nem tágított mellőled. Életed minden napját, minden percét neked ajándékozta. Gondot viselt rólad, egyengette útjaidat úgy, ahogy neked a legjobb. Számtalanszor a füledbe súgta: szeretlek, de te csak mentél tovább, és nem akartál tudomást venni róla. Nem akartad elhinni, hogy az Ő halála nélkül esélyed sem lenne az életre. Nem akartál vele foglalkozni, csak a magad világát akartad élni.
De egy este, mikor különösen rád borult a sűrű, áthatolhatatlan, reménytelen sötétség, a talaj kicsúszott a lábaid alól, és te csak zuhantál a mélybe, egy kéz, az Ő keze utánad nyúlt, és visszahozott. Visszahozott a kétségbeesésből, a reménytelenségből, a félelemből, és végre találkozhatott veled. Végre te tapasztaltad meg, kicsoda Ő, és nem másokra hallgattál. Végre engedted, hogy szeressen, és szeretete fokozatosan elvegyen a szívedből minden félelmet. A lepel lassan lehullt a szemedről, és megtapasztalhattad igazán, hogy Ő a szeretet.
Az előtted álló héten új kihívások, új problémák, új gondok és új örömök állnak előtted. Ma reggel Ő csak azt kéri Tőled, ne felejtsd el azt a pillanatot, amikor találkoztál vele, és ne felejtsd el soha, bármit hozzon az élet, hogy Isten szeret, ennél többre nincs is ma szükséged.